Vissza a tartalomjegyzékhez

1. évfolyam 2. szám
A. D.
MM

Fazekas Csaba:
Rimely Mihály pannonhalmi főapát a Batthyány-kormány iskolapolitikájáról
Készült a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával

Készült a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával.

 

Alábbi dokumentum az Eötvös József által 1848-ban kidolgozott oktatáspolitikai koncepcióhoz, az általa készített, és az első népképviseleti országgyűlésben 1848 augusztusában – szeptemberében vitákat kiváltó törvénytervezethez kapcsolódik. Az Eötvös-féle népiskolai törvényjavaslat vitájával és annak lényegével már többen foglalkoztak,[1] mégis kevés adat látott arról napvilágot, hogy hogyan is viszonyult mindehhez az oktatásban elfoglalt pozíciói miatt az egyik leginkább érintett, a katolikus főpapság. A vonatkozó legutóbbi feldolgozásból[2] is kitűnik, hogy a püspöki kar tagjai nem nagyon léptek a nyilvánosság elé véleményükkel, illetve kevesen is vették közülük a fáradtságot, hogy a Batthyány-kormány oktatás- illetve egyházpolitikájával teoretikus igénnyel foglalkozzanak.

Éppen ezért érdemes felidézni Rimely Mihály (1793-1865) pannonhalmi főapát 1848 végén (valamikor szeptember közepe és karácsony közötti időszakban) papírra vetett „eszmélkedéseit”, melyben a katolikus egyház álláspontját igyekezett összefoglalni a tervezett reformokat, különösen az elemi oktatással kapcsolatos „közös iskola”-programot illetően. Rimely meglehetősen konzervatív nézeteket vallott, az 1848. évi eseményekkel kapcsolatban keletkezett országgyűlési feljegyzései is sokkal inkább bizalmatlanságot tükröznek a polgári átalakulással kapcsolatban.[3] 1848 tavaszán-nyarán, valamint a népképviseleti országgyűlés tárgyalásai következtében egyre jobban megerősödött benne az a meggyőződés, hogy a változások nemcsak megingatták egyházának a „magyar alkotmánnyal összeforrott” évszázados kiváltságait, hanem azok teljes megsemmisítése irányába is mutatnak. Rimelyre amúgy is jellemző volt, hogy a kezébe került törvényjavaslatok példányain, esetleg különálló lapokon papírra vetette első benyomásait, véleményét a szóban forgó kérdéskörről. Ezeket némely esetben „eszmélkedés”-eknek nevezett önálló tanulmány- vagy beszédvázlatokká is szerkesztette, többségüket azonban nem publikálta illetve mondta el nyilvánosan.[4]

Az Eötvös József-féle népiskolai törvény tervezete különösen foglalkoztatta, nagyon sok vonatkozó feljegyzést készített. Az új polgári állam iskolarendszerének kialakításában a miniszter (a Batthyány-kormány egészéhez hasonlóan) megpróbált az elvi liberalizmus illetve az aktuálpolitikai kihívások közötti középúton egyensúlyozni – úgy tűnt, kevés sikerrel. (Előbbi az egyházak iskolafenntartói monopóliumának következetes felszámolását, utóbbi – az éleződő bel- és külpolitikai helyzetben, önvédelmi háború küszöbén – a társadalmi békesség fenntartását, így az egyházak bizalmának megnyerését jelentette.) Az országgyűlési képviselők többsége túlzott engedékenységgel vádolta Eötvös iskolai tervezetét az egyházi (elsősorban katolikus egyházi) befolyás felszámolásában, míg a főpapok az oktatási rendszer legapróbb reformját vagy módosítási kísérletét is frontális támadásként, üldözésként, vagy legalábbis az egyházi belügyekbe való durva állami beavatkozásként értékeltek. A képviselőházban 1848 augusztus elején több mint egy hétig heves vitatkozások tárgyát képezte az ún. „közös iskolák” kérdése. A felvilágosult abszolutizmus rendszerében gyökerező oktatáspolitikai modell lényege az volt, hogy megszüntetik az iskolák felekezeti jellegét, egy-egy településen pedig a különböző egyházi közösségek közös intézményeket hoznak létre, mivel a tantárgyak túlnyomó többsége nem felekezeti jellegű. (A hittant természetesen mindenki felekezete lelkészétől tanulhatja.) A közös iskolák rendszerének, mint célnak a megvalósításában a képviselők lényegében nem is hangoztattak eltérő meggyőződéseket, abban a kérdésben azonban, hogy a közös iskolákat kötelező vagy megengedő jelleggel vezessék-e be (vagyis az állam finanszírozza-e az egyházi iskolák működését), már nagyon is megoszlottak a vélemények. A képviselőház először leszavazta Eötvöst, és a radikálisabb változatot fogadta el, majd a kormányzat presztízsvesztését azzal küszöbölték ki, hogy nem kis politikai manőverekkel (újra szavaztatással, Eötvös és több miniszter lemondási szándékának „lebegtetésével” stb.) mégis az eredeti változat mellé állították a többséget. A felsőház azonban – nem kis részben a püspöki kar merev tiltakozása hatására – levetette napirendről a kérdést, így nem is lett belőle törvény.

Eötvös József ugyan a közös iskolák rendszerének fokozatos bevezetése mellett érvelt (elvi és gyakorlati okokból), de az egyházi intézmények közös iskolákkal történő felváltásának szükségességét nagyon is következetesen képviselte.[5] Augusztus 24-én adta ki például a középiskolai oktatással kapcsolatos rendeletét, mely már bevezetésében is „gyökeres reform” bevezetésének szükségességéről ejtett szót, szaktárgyi rendszer kialakítását és egyértelműen a közös iskola rendszerét preferálta.[6] Szeptember mozgalmas eseményei közepette a reform nem került újra szóba, csak november elején jelent meg Szász Károlynak, az Eötvös szeptember végi távozását követően a vallás- és közoktatás ügyeit átvevő államtitkárnak egy rendelete.[7] Ebben közölte, hogy „a haza háborús körülményeire tekintettel” átmenetileg felfüggesztik az említett rendeletben tervezett középiskolai reformot, azonban két pest-budai középiskolában bevezetik azt, méghozzá a piaristák közreműködésével, a tanári állásokat pedig nem az egyház, hanem nyílt pályázat útján a minisztérium töltötte volna be. A rendelet kihangsúlyozta továbbá, hogy a vallásoktatást kiveszik a tanrendből („ezen oktatás kiszabott rendes közleckék idején kívüli órában kell lennie”), s azt mindenki saját felekezete lelkészétől kapja, a vasár- és ünnepnapokat leszámítva templomba menetelre senki nem kényszeríthető. A püspöki kar augusztusban az elemi oktatással – különösen a nyilvánosság előtt – nem foglalkozott, a polgári átalakulásnak az iskolarendszerre gyakorolt hatását azonban egységesen és élesen ítélte el a középiskolák tervezett átalakításával kapcsolatban. Leszögezték például, hogy március óta a kormányzat valamennyi intézkedése nemhogy védte volna az egyházi iskolákat, „hanem inkább azon nyílt célzat vala észrevehető, hogy reformok tervezete mellett azok katolikus egyházi s vallásfelekezeti jellemöktől megfosztatván neutrális vagyis státus iskolákká átalakíttassanak”, továbbá kemény szavakkal ítélték el a kormányzat törvényellenesnek, diszkriminatívnak, nemcsak az egyház- és a vallás, hanem valamennyi tisztes honpolgár elleni támadásnak minősített lépését.[8] Szász Károly államtitkár december 9-én kelt válaszában hasonló határozottsággal utasította vissza a püspöki kar vádjait. Levelében szembehelyezkedett – az állam-egyház elválasztás jelszava mögé hamisan bújó – egyházi kiváltság- és pozícióvédés stratégiájával, valamint elkötelezte magát a hatályos törvények és országgyűlési határozatok illetve az Eötvös-féle rendelkezések következetes megvalósítása mellett. Például így írt: „akármelyik minisztériumnak teendőiben iránytűje nem más lehet, mint a törvény, s nemzetnek az országgyűlésében nyilatkozó akarata. Ezt igyekezte s fogja ezután is folyvást követni igyekezni a kultuszminisztérium is, és ha meg lesz győződve, hogy intézkedései az országgyűlésének nézeteivel egybehangzanak, könnyen és örömest nélkülözi a magyarhoni püspöki kar egyébiránt nagyra becsült helybenhagyását. Márpedig kétségtelennek tartja ezen minisztérium, hogy az országgyűlésének az oskolák valláshozi viszonyairól nyilvánított nézetei még többre is jogosították volna annál, amivel a magyarhoni püspöki karnak visszatetszését magára vonta.”[9]

A püspöki kar tagjának számító Rimely Mihály „eszmélkedései”-n pontosan tükröződik a főpapok novemberi nyilatkozatának gondolatmenete. Ugyanakkor a középiskolai reform kérdésébe egyrészt újra tudatosan bekapcsolja az elemi iskolák ügyét, felidézve a „közös iskolák” augusztusi képviselőházi vitájában elhangzott liberális érveket, másrészt pedig az egész problémakört magasabb, elméleti síkra emelte. Gondolatai összességükben a katolikus egyház oktatási („ideológiai”) monopóliumát védeni hivatott konzervatív felfogásának kristálytiszta formába öntése. Mindennek érdekességét az adja, hogy éppen világos megfogalmazásai mutatják meg az 1848 tavaszán hatalomra került liberálisok értelmezésével szemben mutatkozó alapvető és lényegében össze nem egyeztethető ellentmondásait. Például abban a tekintetben, hogy Rimely szerint is az államnak gondoskodnia kell polgárai vallásosságáról (szemben a polgári felfogással, mely az emberek magánügyének tekinti az Isten-hittel kapcsolatos magatartását), katolikus értelmezés szerint az oktatásban a vallásos nevelés az elsődleges, minden más csak ezt követheti (ellentétben a liberális értelmezéssel, mely az iskolában elsajátítandó elméleti és gyakorlati ismeret-anyagra, nem pedig annak felekezeti vonatkozásaira helyezi a hangsúlyt) stb. Rimely ki is mondta, hogy szerinte a népnevelés alapvető feladata nem a világi tudományok, hanem a vallásosság elsajátíttatása. Ebből következett nála, hogy a tanárok kiválasztásában sem a szaktudományos jártasságot, hanem a felekezeti elkötelezettséget állította első helyre. Bizonyos kijelentései meghökkentőek (például amikor a kormány és a törvényhozás közös iskolák iránti erőfeszítéseit azért utasította el, mert – mint mondta – a katolikus iskolák mindig is nyitottak voltak mindenki előtt, vagyis „közös”-nek számítottak), és a szöveg mellé utóbb iktatott széljegyzetekkel együtt azt tükrözik, hogy Rimely készült a nyilvánosság elé lépni ünnepélyes tiltakozásával, az „eszmélkedéseket” bizonyára saját szerzetesrendje tiltakozó nyilatkozata egyik alapszövegének is szánta. A közvélemény meggyőzését, megnyerését szolgálták a liberálisoknak tulajdonított következetlenségek (például hogy szembeállította az eötvösi rendeletet az állam és egyház viszonyát új alapokra helyező 1848/20. tc.-kel), a vallásos szülők igényein semmibevételével kapcsolatos vád stb.

A szöveg konkrétabb megfogalmazásra és nyilvánosságra hozására egykorúan bizonyára azért nem került sor, mert 1848 végétől a politikai és katonai helyzet alakulása egyszer sem tette újra lehetővé az iskolai reform életbe léptetését, az azzal kapcsolatos nézetek ütköztetését.

 

 

Dokumentum

 

[Rimely Mihály:] Eszmélkedés a közös oskolák felállításáról Magyarországban és a miniszteriális eljárása felett

 

Mujszer képviselő (pap) nyilatkozott az országos ülésben, midőn az elemi tanodákról folyt a tanácskozás: véleményem s meggyőződésem az, hogy legyen közös oskola s legyenek közös tanodák, az oskola költségek közadóval fizettessenek.[10]

A Közlöny hivatalos vagyis miniszteriális lapban, 77. számban, augusztus 25. napján, 1848. évben közzé tétetik egy miniszteriális rendelet 605/k/1848. [szám alatt],[11] a középtanodák (gimnáziumok) rendszerének és a tanítói személyzete körüli gyökeres reform eszközöltetésére, és e rendeletben kimondatik, hogy a tanárok bármely bevett vallás követői közül egyedül képességük ajánlatára fognak alkalmaztatni, tehát a középtanodák is közös oskolákra fognak átalakít[tat]ni.

Hogy a közoktatási minisztériumnak terve, óhajtása: a közoskolák az elemi tanodáktól kezdve a legfőbb oskoláig, azt e jelen rendelete mutatja, és az országos ülésben az elemi tanodákról folyván a tanácskozás, tett nyilatkozata tanúsítja, hol mondá, hogy legbensőbb meggyőződése, hogy a közös oskolák legcélszerűbbek és legüdvesebbek.[12]

Legitten tehát a kérdés, mi értetik a közös oskolák alatt Magyarországban, vagyis inkább mit értenek a képviselők, a minisztérium a közös oskolák alatt? Mely kérdéssel, ha tisztában leszünk, és a közös oskolák eszméje határozott, megállapított leend, könnyebben, helyesben ítélhetendünk a közös oskolák akár korszerűsége, akár haszna felett, következőleg azoknak életbe léptetéséről.

A közös oskolák, legyenek azok elemiek vagy felsőbbek, két értelemben lehetnek közösök: vagy a tanítványokra nézve vagy az oktatókra, tanárokra nézve. A tanítványokra nézve közösök a tanodák, ha ezek minden hitkülönbség, felekezetek nélkül látogattatnak; a tanárokra nézve közösek, ha az oskolában és a tanítandó tárgyakra nézve semmi tekintet nem vetetik a vallásra, hanem csak az tekintetik, mely személy legalkalmasabb, gyakorlottabb a tanítandó tárgyra, tudományra nézve, és ez alkalmaztatik, rendeltetik tanítónak.

Hogy Magyarországban az elemi oskolákra nézve a vitatkozás a közös oskolák felett nem fordul e sarok körül, vajon a vallásfelekezeti gyermekek járjanak, járhatnak-e ugyanazon oskolába – úgy hisszük, hogy kiki tudja: hogy ily értelemben vagynak és voltak Magyarországban közös oskolák, mert a katolikusok oskoláik nyitva állottak minden vallásbeli tanuló ifjúnak, keresztény és nem keresztény ifjak látogatták, látogathatták a katolikus oskolákat és úgy ezek közösök valának. Amennyire penig a katolikus ifjú a más vallású oskolákba nem járhatott, és úgy a más vallású oskolák felekezetiek valának a katolikus ifjúságra, segített e megszorításon az 1848. évi 20. törv. cikk, kimondván, hogy a bevett vallásfelekezetek oskoláiba járhatás valláskülönbség nélkül mindenkinek kölcsönösen megengedtetik, mely időtől a külön vallásfelekezetek iskoláik is közösek lettek a tanítványokra nézve, mert a katolikus gyermekét járathatja a protestáns tanodákba, úgy mint a katolikuséba; és így a tanulókra és oskolákra nézve nem látunk szükséget, hogy még törvény által is kimondattassék: hogy legyenek, lehetnek közös oskolák, mert részint a gyakorlat, részint a törvény már életre hozta a közös oskolákat a tanítványokra nézve.

Így tehát hitünk szerint a kérdés, a vita a közös oskolákról inkább a tanítókra vonatkozik és kerestetik, vajon jó, üdvös, hasznos, tanácsos és jogszerű-é oly oskolákat felállítani, melyekben vallástekintet nélkül a tanárok alkalmaztatnak. E kérdést két részre felosztjuk, kerestetik először, vajon jó s üdvös-é e rendszert alkalmazni az elemi, másodszor a felsőbb tanodákra.

Mujszer képviselő és vele mások sokan a véleményben, meggyőződésben vagynak, hogy igenis célszerű a polgári társaságba ha az elemi oskolák közösök, sőt b.[áró] Eötvös József vallási, közoktatási miniszter a képviselők nyilvános és országos ülésükben kimondta, hogy ez a belső meggyőződése: hogy a közös oskolák csak üdvös eredménnyel lehetnek a nemzetre, és azért szívéből szólott Palóczy László képviselő, midőn ezek felállítását sürgette a szószékből![13]

E kérdés több oldalról tekintethetik és megfejtethetik. Úgy ha az állam vállalja magára a terhet, hogy az oskolákat fizetni akarja, természetesen jutányosabbak a közös oskolák, mint a felekezetiek, mert a helységben, hol vallásos felekezetek léteznek, könnyebb egy közös oskolát felállítni s tartani, mint kettőt vagy hármat. De ha az elemi tanodák, a népnevelés a vallásos oldalról tekintetik, akkor hogy a kérdés a közös oskolákra megfejtethessék, gondoljuk, hogy azt sem az evangélikus, református, katolikus és bármely vallásfelekezet nem fogja kívánni – de még az álladalom sem.

Feltévén, hogy a polgárok vallásosságuk[14] és a vallás minden polgári társaságok és állományok nélkülözhetetlen alapja, mint Chabot nyilatkozott 1848[-ban][15] a francia nemzeti gyűlésen és mit minden időbeli státusférfiak[16] megismertek és bevallottak, mert a vallástalan polgárok szörnyetegek, kik társaságban nem élhetnek, mivel a kültörvény nem elegendő az együttélhetésre. Ha az emberi gonoszság, szenvedély és a rosszra, a megbántásrai hajlamok, ösztönök nem belső törvény által fékeztetnek, a kül- vagy polgári törvény nem képes magának a tekintélyt, megsértetlenséget, szentséget megszerezni, nem képes a polgárokat együtt tartani, nincs biztosság, bátorság, nincs engedelmesség, és a társaság feloszlik, a vallás nélkülözhetetlen alapja és feltétele a polgári álladalomnak, életnek, és azért:

Fő feladata a polgári álladalomnak, hogy polgárai vallásosak legyenek, mit a népnevelés által eszközöl, és azért a népnevelésnek alapja, sőt célja a vallásos nevelés, evégre kell az álladalomnak különösen felállítni a néposkolákat, melyekben osztán a többi tudományokba is – melyek a népnek körülállásaihoz szükségesek, hasznosak – bevezettessenek, beavattassanak, hogy boldogabb napokat éljenek.

De mondják, kik gondolják, hogy a népnevelésnek inkább más tudományokkal kell foglalatoskodni, mint a vallással: igaz, hogy a vallásosság az álladalom nélkülözhetetlen alapja, legyenek a polgárok vallásosak, de tanulják a vallást a templomban a lelkipásztoroktól, az oskola világi tanulmányok székhelye, nincs az oskolának köze a vallással. Kik így gondolkodnak, felforgatják az álladalom fő kötelességét az alább rendelt kötelességével, mert az álladalom meg fog állani vallásos, de nem művelt polgárokkal, de nem fog megállhatni művelt, nevelt de vallástalan polgárokkal, és azért kettő között lesz a választása. Az polgári társaság azért egy[es]ült álladalomba, hogy együtt élvén, boldoguljon, ezért az álladalomnak első és legfőbb gondja, kötelessége a népet vallásban nevelni. A népnevelésnek a valláson kell bazírozni,[17] és miután vallásos a polgár, második kötelessége a státusnak gondoskodni, hogy népe művelt is legyen, mert így fog virágozni és boldog lenni a státus. Ez a népnevelés természetes rendszere, nem veheti a polgár hasznát a műveltségének a polgári társaságban vallásos nevelés nélkül, mert enélkül fenn nem állhat a polgári társulat.

Mindezekből látható, hogy Magyarországban a miniszter a törvényjavaslatában felcserélte a népnevelési főcélt az alárendelt céllal, midőn ő a népnevelést a világi tudományok, nem pedig a vallás oktatására, gyakorlására bazírozta, kiszorította majdnem a vallásos oktatást, és az oskolából a templomra utasította; ahol oda kellett volna neki törekedni, miután a vallás az álladalom fenntartója és a népnevelés főcélja, hogy a vallási oktatást, mi terjedelmes[18] alapokra fektette volna, hogy a vallás mi[nél] erősebb gyökeret verjen a polgárok szíveikben.

A polgárok vallásossága eleme, alapja lévén az állam erősségének, maradandóságának; és úgy nézetünk szerint a népnevelésnek vallásos nevelésnek kelletvén lenni, kezdjük [azon, hogy] lehetséges-e a közös oskola, akár [abban] az értelemben, hogy abba minden hitfelekezetű gyermekek járjanak, akár [abban] az értelemben, hogy bármi hitfelekezetű oktató, tanító tanítsa a gyermekeket. Mi végre hallgassa a más vallású gyermek a más vallású oktatást és melyik vallás taníttassék, ha ez mondatik, hogy kiki tulajdon vallása szerint oktattassék? Úgy nem leend közös oskola, hát mi[lyen] felekezetű oktató tanítsa a gyermekeket? Ez csak saját vallását fogja előterjeszteni melyet a más felekezetű gyermek és szüle nem akar.

Fogalmunk szerint a népnevelésről[19] nem lehetnek közös oskolák, és az álladalom célját tévesztené, erőszakot követne le, ha közös néposkolákat állítna fel.

De még az értelemben is, hogy a néposkolák nem vallásnevelői, hanem tudományos intézetek, sem állíthat fel az álladalom közös oskolákat [abban] a hiszemben, hogy a világi tudományoknak nincs köze a vallásokkal, hogy kötelezze a szülőket ily nemű oskolák látogatására. Elhallgatván azt, hogy ez értelmű néposkolák a valóságos népnevelési oskolákkal ellentétben vagynak, hibásnak tartjuk azt, hogy a világi tudományok nincsen[ek] egybeköttetésben a vallással, mert az embernek legfőbb kötelessége az Isten bővebb ismeretére jutni, mire minden tudományt kell felhasználni, és azért rosszul cselekednék a tanító, ki a tudományok minden ágait fel nem használná arra, hogy növendékét az Istenre ne figyelmeztesse és Szent Pállal a láthatókból ismertekből a láthatatlanra, ismeretlenre fel nem emelné![20] A buzgó tanító ezt el nem mulasztandja, és hogyan, mi joggal kötelezhetné az álladalom a szülőket, hogy gyermekeiket közös oskolákba küldjék, hogy a tanítóktól vallásuk elleni elveket beszívjanak, megtanuljanak? Feladata a státusnak csak ide terjed: hogy felügyeljen, hogy a nevendékek oktatást nyerjenek, de joga, kötelessége oda nem terjed, hogy azok közös oskolákba járjanak.

Érezte ez oknak súlyát a miniszter úr is, és azért – noha szíve lángol a közös oskolákért – mégis törvényjavaslatában felállította az elvet, hogy a hitfelekezetek felekezeti oskolákat állíthatnak, mert érezte, hogy lakonikus[21] törvénye gyakorlatban kivihetetlen, és hogy a szülőknek parancsolni nem szabad, nem lehet, [hogy] micsoda oskolába járassák gyermekeiket. Igen is parancsolni lehet a státusnak, hogy gyermekeiket neveljék. A közös oskolák, ha a tanítók valláskülönbség nélkül választatnak, tétetnek, vagy az indiferentizmusnak[22] vagy a prozelitizmusnak[23] ajtót nyitnak. Mert ha a tanító hideg a vallása iránt, a gyenge szíveket hidegséggel, közömbösséggel tölti el a vallásuk iránt; ha buzgó és lelkes vallása iránt, úgy a más vallások kisebbítésével magáét magasztalván megingatja apródait hitükben.

Mit Palóczy László felhozott a közös oskolák mellett, hogy az elszigeteltség, idegenkedés a vallások között megszüntetik, a testvériség a külön vallású ifjak közt megfogamzik, és úgy a polgári életben az egyetértés mi inkább megerősödik és honol, tapasztalta ő azt gyermekkorában, midőn József császár a német nyelv terjesztésére a közös oskolákat felállította.[24] Egy az, hogy József császár oly értelmű közös oskolákat fel nem állított, melyekben a tanítók közösek lettek volna, hanem sürgette, hogy a tanítók németek legyenek, de egy confessióból.[25] Bizonyos az, hogy önnön József császár közös oskolái elporlódtak és megszüntettettek, kérdjük: miért? Ha oly hasznosak, célirányosak lettek volna, ha a vallásos felekezeteknek kedvesek, nem hogy megszüntettek, de fenntartottak, elterjesztettek volna. Azonban a felekezeti oskolákban sem csepegtet[tet]ik a gyermek szívébe a más vallás iránti hidegség, gyűlölség; sőt a keresztény oskolákban taníttatik, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat és hogy minden ember felebarátunk, tudja kiki, legalább [is] a katolikus oskolákban így vagyon, mint az oskolakönyvek mutatják. Szorgoltatik[26] a valláshozi ragaszkodás, a vallás tisztelete, becsülete minden keresztény vallásban, de nem gyűlölség a más hitűek, vallásúak irányában. Mi a felekezeti oskolában így történvén, eszközöltetik a testvériség, egyetértés, úgy a kis polgárokban, mint a közös oskolákban és az ifjak lelki veszedelemnek és szülői nyugtalanságnak, aggodalomnak nincsenek kitéve.

 

[Rimely utólagos széljegyzetei:]

 

N. B. vid.[27] Rel.[igio és] Nevelés 72 szám 1848. Pesti 74 polgárnak tiltakozása.[28] Ily értelemben kell írni a szerzetnek[29] és protestálni, ha valaha oskolái elszedendők volnának, vagy ha az új rendszer behozattatnék, vagy közös oskolák volnának felállítandók.

 

15 Mart. újság 155. számban, 12. szeptemberről 1848. – kerekesen kimondja, hogy az evangélikus tanácskozmánynak Pesten nem kellettek a közös oskolák és ellenszegült.)[30]

 

 

JEGYZETEK

 



[1] A teljesség igénye nélkül a kérdéssel foglalkozó fontosabb tanulmányok: Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben. Bp., 1928. (Szent István könyvek, 58.); Hajdú János: Eötvös József báró első minisztersége (1848). Bp., 1933.; legújabban: Csorba László: Az első népképviseleti országgyűlés állásfoglalása a művelődés- és egyházpolitikai kérdésekben. In: Szabad György (szerk.): A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Bp., 1998. 257-281. p.; Fazekas Csaba: Az első népképviseleti országgyűlés történetéből. Palóczy László beszédei és képviselői indítványai. (1848. július – december) In: Dobrossy István (szerk.): Tanulmányok és források az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetéhez. Miskolc, 1998. 81-192. p. Eötvös József oktatáspolitikai nézeteit elemzik továbbá: Sőtér István: Eötvös József. Bp., 1967. (2. kiadás); Felkai László: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Bp., 1979.; Csizmadia Andor: Eötvös József kultuszkormányzati és jogalkotó tevékenysége. In: Csizmadia Andor: Jogi emlékek és hagyományok. Esszék és tanulmányok. Bp., 1981. 447-494. p. stb.

[2] Sarnyai Csaba Máté: Oktatás-laicizálási törekvések és a katolikus felsőklérus 1848-ban. In: Kósa László (szerk.): Fiatal egyháztörténészek kollokviuma (1998. november 3.) Tanulmányok. Bp., 1999. (Az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék kiadványai, 1.) 69-104. p.

[3] Ld. erről részletesen: Fazekas Csaba: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847–48. évi országgyűlésen. In: Győri Tanulmányok, 22. Győr, 1998. 65-154. p.

[4] Az alább közölt iratot a Rimely rendezetlen hagyatékát tartalmazó iratcsomóban találtuk: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Kézirattára, BK. 146/VI-X. Rimely Mihály jegyzetei az 1843-44. és 1847-48. évi [illetve 1848-49. évi] országgyűlések iratain.

[5] Eötvös liberális katolicizmusáról legutóbb alaposan: Tamás Gáspár Miklós: Eötvös: a nyugat-keleti liberális. In: Tamás Gáspár Miklós: Törzsi fogalmak. II. köt. Bp., 1999. (East-European Non-Fiction) 9-144. p.; küln. 136-141. p. Vö. még Barcza József: Eötvös József valláspolitikájáról. In: Egyháztörténeti Szemle, 2000. 1. sz. 129-141. p.

[6] Ld. 11. sz. jegyz.

[7] Közlöny, 1848. 146. sz. (november 3.) 709. p. Megjegyzés: Bár október elején a már megfogyatkozott Batthyány-kormány végleg lemondott, közleményünk címében azért utaltunk a kabinetre, mert az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) októbertől december végéig foganatosított rendelkezései lényegében csak az eötvösi tervezetek folytatásainak, újra életbe léptetése kísérleteinek számítottak.

[8] Az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz intézett „a magyarhoni püspöki kar” aláírással ellátott tiltakozás egykorúan megjelent: Religio és Nevelés, 1848. II. 69. sz. (december 7.) 536-539. p. Újabban közölte: ELmer István (sajtó alá rend.): A haza, az egyház és a trón érdekében. A magyar katolikus egyház 1848-1849-ben. Bp., 1999. 133-135. p.

[9] Az OHB Szász Károly által írt válasza: Magyar Országos Levéltár. H 2. (= A Miniszterelnökség, az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Kormányzóelnökség iratai.) 5419/1848. sz.

[10] Mujszer József (1809-1882) barcsi római katolikus lelkész, Nagyatád képviselője a népképviseleti országgyűlésben. Sokak meglepetésére augusztus elején teljes mellszélességgel kiállt a „közös iskolák” kötelező erővel történő bevezetése mellett, vagyis követelte, hogy az állam csak a közös iskolákat támogassa, a tisztán felekezetieket tartsák el az érintett egyházak. A Rimely által idézett beszédét augusztus 3-án nem sokkal Eötvös miniszteri expozéja után tartotta. Közlöny, 1848. 57. sz. (augusztus 5.) 270. p.

[11] Eötvösnek a középiskolai reformra vonatkozó 1848. augusztus 24-i rendeletéről van szó, mely a Közlönynek valóban a hivatkozott számában jelent meg. Legutóbbi kiadása (további irodalommal): F.Kiss Erzsébet (szerk.): Az alsó- és középszintű oktatás 1848/49-ben. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében. Bp., 1997. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok, 30.) (továbbiakban: F.Kiss, 1997.) 143-145. p.

[12] Eötvös miniszteri expozéjában ezt valóban hangsúlyozta, azonban azt is hozzátette, hogy a közös iskolák rendszerének azonnali megteremtését nem tartja kivitelezhetőnek. Ld. 10. sz. jegyz. illetve többek között: Felkai László: Eötvös József válogatott pedagógiai művei. Bp., 1957. (Neveléstörténeti könyvtár) 111. p.

[13] Palóczy László (1783-1861) Miskolc város egyik képviselője volt az országgyűlésben, a közös iskola ügyében a radikális álláspont egyik vezérszónoka, több nagy beszédben is érvelt az áprilisi törvények oktatás- és egyházpolitikai rendelkezései következetes végigvitele mellett. Ez a célzás az augusztus 4-én tartott beszédére vonatkozott.

[14] Bizonyára elírás, értsd: vallásosak.

[15] Rimely a magyar katolikus sajtóban megjelent franciaországi tudósítást idézte szinte szó szerint: Religio és Nevelés, 1848. II. 12. sz. (július 27.) 95. p.

[16] Státusférfi = államférfi.

[17] Bazírozni = alapulni.

[18] Értsd: minél terjedelmesebb.

[19] Értsd: „a népnevelésről alkotott fogalmunk szerint”.

[20] Bizonyára utalás a Zsidókhoz írt levél egy sorára: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (11,3.)

[21] Lakonikus = itt: rövid, tömör.

[22] Indifferentizmus = közömbösség.

[23] Prozelitizmus = buzgó hittérítés.

[24] Palóczy – és több más képviselő – augusztus 4-i beszédeiről van szó, melyekben a közös iskolákat a társadalmi, nemzeti, vallási előítéletek feloldására alkalmasabbnak nevezték, mint a felekezetiességet óhatatlanul hordozó egyházi iskolákat. Palóczy minderről személyes tapasztalata alapján is beszélt, hiszen kisgyerekként ő még járhatott a II. József idején létrehozott miskolci „közös iskolába”, és így élte át annak megszüntetését is.

[25] Confessio = vallásfelekezet. Rimelynek a II. József-féle közös iskolákról írott megállapításai túlzóak, a közös iskoláknak nem ennyire volt központi eleme az uralkodó által egyébként szorgalmazott germanizálás. (Bár ezt 1848-ban többen is emlegették, hogy hiteltelenné tegyék ezáltal a „kötelező közös iskola” híveinek érvrendszerét.)

[26] Értsd: szorgalmaztatik.

[27] N.B. = Nota bene. Vid. = vide = lásd!

[28] A célzás a lap által közölt, a „Katolische Christ” szerkesztőségéhez beküldött petícióra vonatkozott, melyben valóban katolikus pesti polgárok egy csoportja tiltakozott a középiskolai rendelet ellen és zsarnokságként bélyegzett meg bármilyen, az egyház életét érintő változtatást, különös tekintettel a közös iskolák rendszerét. Mélyen elítélték továbbá azokat a piaristákat, „kiktől a katolikus polgárok vallási érzelme többféleképp megsértetett, s megkeseríttetett, [s akik] e célra eszközökül használtatják magukat”. Ld. Religio és Nevelés, 1848. II. 73. sz. (december 17.) 575-576. p.

[29] Értesd: szerzetesrend. (Itt: bencés rend.)

[30] Rimely utólagos jegyzete. A főapát által hivatkozott lapszám valóban közölte a szeptember elején tartott református és evangélikus gyűlések oktatásüggyel kapcsolatos határozatait. Bár azt Rimely érthetően nem részletezte, hogy a radikális újság mennyire el is ítélte a történelmi protestáns egyházak magatartását. Ld. Márczius Tizenötödike, 1848. 155. sz. (szeptember 12.) 621. p. A református és evangélikus gyűlés vonatkozó határozatait közölte: F.Kiss, 1997. 146-151., 152-154. p. Elemzésére legutóbb: Szatmári Judit: A református egyház előkészületei az 1848-as miniszteriális konferenciára. In: Egyháztörténeti Szemle, 2000. 1. sz. 74-92. p.; küln. 89-91. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,