Miért „boncoltam fel” Őze Sándor tanulmányát? Mert egy olyan névsort és hozzá tartozó elemzéseket adott közre, amelyet a tudomány jelenlegi állása szerint nem tartottam elfogadhatónak. Eközben valóban igazságtalan voltam a szerzővel, mert a tudományos közvélekedésben tovább élő legendával harcolva (mely szerint a magyar reformátorok többsége a ferences szerzetesrendből jött volna) nem jeleztem, hogy Őze Sándor tanulmánya többnyire jól látja a ferencesek szerepét a korszakban, még akkor is, ha vitatkozik Szűcs Jenő álláspontjával a Dózsa-parasztháború ideológiájával kapcsolatban. Sajnálom, s itt ezért nyilvánosan meg is követem. Némi magyarázatot ad az eljárásomra, hogy cikkem eredetileg egy olyan konferencián elhangzott előadás írásos változata, ahol Őze Sándor is meghívott, sőt előadó lett volna. Nyilván egy szóbeli vita után kiérleltebb írásbeli változatot lehetett volna készíteni. Őze azonban nem jött el a konferenciára, s a szervezők által neki eljuttatott előadásomra sem reagált a kötet nyomdába adásáig.

Ugyanakkor továbbra is jeleznem kell, hogy az ellentét köztünk elsősorban módszertani: Szerintem Zoványi Jenő lexikona nem használható olyan típusú átfogó elemzések céljaira, mint amilyenre Őze szeretné használni. Elismerve a nagy pozitivista egyháztörténész teljesítményét, ezt az alábbiakra alapozom:

1. Az egyháztörténeti lexikon egy rég elavult tudományos állapotot rögzít. 33 esztendeje jelent meg a Ladányi Sándor által szerkesztett harmadik kiadása, de az 53 esztendeje halott Zoványi nézeteit tartalmazza. Az eltelt idő alatt a kutatás számos apró és nagyobb adatáról bebizonyította, hogy nem helytálló.

2. Zoványi óriási vitában állt kora református egyháztörténészeinek többségével. Legtöbbször igaza volt, de bizonyos kérdésekben mániákusan ragaszkodott tévedéseihez, s ez ismét csak növelte művének hibaszázalékát.

3. Mindannyian, akik tudománnyal foglalkozunk, tisztában kell legyünk azzal, hogy munkáink tartalmaznak hibákat, később tévesnek bizonyuló állításokat. Hosszabb idő elteltével ezek száma nő, ez azt eredményezi, hogy a kézikönyvek, adattárak már nem lesznek kritika nélkül használhatók. Ilyenkor új adattárat, új kézikönyvet kell írni. (Megtisztelő Őze víziója a „Zoványi” helyébe lépő „Szabó”-ról, de nem biztos, hogy ez meg fog valósulni.) Új kézikönyvek és adattárak híján viszont nem marad más módszer, mint a szakirodalom folyamatos követése, eredményeinek átvétele, önmagunk állandó revíziója.

A „ferences” reformátorok névsorával kapcsolatban továbbra is ragaszkodnék az alábbi elvekhez:

1. Azt nevezhetjük ferencesnek, akiről ez az egykorú források és a legfrissebb szakirodalom alapján bizonyítható.

2. Ha valakit a források szerzetesből lett reformátornak mutatnak, az még nem biztos, hogy ferences volt. (Ugyanakkor nyilván nem is zárható ki.)

3. Ha egy reformátor olyan helyen születik, ahol ferences kolostor működött, önmagában még semmit sem bizonyít, hisz felnevelkedése, iskoláztatása egészen más helyekhez is kötődhetett.

4. Ha egy reformátorról a hagyomány úgy tudja, hogy korábban ferences volt, az sem jelent semmit. Szűcs Jenő a sárospataki kollégium kezdeteiről folytatott vitában briliáns érveléssel mutatta ki, hogy az ún. „hagyomány” többnyire a 18. században keletkezett, s a múlt hiányos ismeretéből fakadt. (Még akkor is így van ez, ha Szűcs a végkövetkeztetés kimondásától visszariadt.)

5. Ha egy reformátor a Délvidéken született, az nem jelenti azt, hogy korábban szükségszerűen ferences szerzetesnek kellett lennie.