Vissza a tartalomjegyzékhez

8. évfolyam 1. szám
A. D.
MMVII

Szabó Csaba:
"Nyíri" és "Keleti" - Keresztes. Adalékok a görög katolikusok 20. századi történetéhez
A magyarországi ügynökügyek beárnyékolják az 1989-es békés átalakulás óta eltelt időszakot

A magyarországi ügynökügyek beárnyékolják az 1989-es békés átalakulás óta eltelt időszakot. A Google internetes kereső 465.000 alkalommal fedezte fel az „ügynök” kifejezést a világhálón. Ebben a széles körben Arthur Miller kiváló darabja, Az ügynök halála természetesen éppen úgy előfordulhat, mint a különféle kereskedelmi ügynökök tevékenységével kapcsolatos reklámok, hírek. A keresés szűkítése „egyházi ügynökre” még mindig 117.000 találatot eredményez. További szűkítési lehetőségként a „katolikus ügynök” 73.400 alkalommal, a „püspök ügynök” pedig 40.800 esetben fordul elő az interneten. Mindenképpen megállapítható, hogy a téma iránt óriási az érdeklődés. Már csak azért is, mert sajnálatos módon nem sikerült tisztességesen lezárnunk népi demokratikus közelmúltunkat. Jó magyar szokás szerint csak maszatolgatunk az elmúlt kommunista, szocialista diktatúra örökségét illetően. Bár az ok, okozat rejtve marad előttünk, mégis tény, hogy az elmúlt 18 évben ciklikusan kerültek napvilágra újabb és újabb ügynökök nevei, tettei. Néhány napig aztán a média kivételes érdeklődését élvezték az előkerülő esetek, többnyire kizárólag a bulvársajtó színvonalán.

Természetesen az érintetteket leszámítva kényelmesebb az ügynökökről diskurzust folytatni, mintsem hogy olyan kényes kérdések esetleg valakinek eszébe jussanak: hogyan olvadt el az állami, népi vagyon a szükségesnek kikiáltott privatizációban; hová lettek azok az egykori állambiztonsági tisztek, akik mai politikai, gazdasági szövetségeseink és partnereink ellen, vagy éppen saját honfitársaik ellen folytattak hírszerző és elhárító tevékenységet; hova lett az egykori túlméretezett állambiztonság vagyona, a T-lakások, a technika, az autók és legfőképpen az információk. Akár csak részben is, akár választott képviselői útján kapott-e hiteles és hihető választ mindezekre a kérdésekre a magyar társadalom? Nem!

Jóllehet még az elmúlt rendszer által ránk hagyott ügynökproblémát sem sikerült megnyugtatóan tisztáznunk, mégis néha kihasználják a lehetőséget, hogy általuk fontosabbnak tartott kérdésekről eltereljék a figyelmet. Ezért kerülnek időről-időre az ügynökök, különösképpen az egyházak ügynökei a rivaldafénybe. Az is igaz, hogy bármennyire keveset tudunk is az elmúlt diktatúra államvédelméről, állambiztonságról, az már most is tisztán látszik, hogy e szervek az egyházakkal kapcsolatban rendkívüli sikereket értek el. Újabban egyre több dokumentum kerül be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL), amelyek arról tanúskodnak, hogy az egyházak készségesen együttműködtek a Magyar Népköztársasággal. Mondhatnánk, hogy csak most, 18 évvel 1989 után jön igazából a „feketeleves”, mert a levéltárban az iratok végleg elveszítették minősített tartalmukat, a tudományos kutatás számára szabadon hozzáférhetőek.[1]

Jelen tanulmányban is egy ilyen frissen levéltárba került ügy tanulságaival foglalkozunk. A „Nyíri” fedőnevű M-dosszié[2] minősítését 1999-ben felülvizsgálták az Információs Hivatalban és 2069. február 15-ig fenntartották „szigorúan titkos” minősítését. Ezt a minősítést törölték 2007-ben a 2003. évi III. törvény 2. § (1) bekezdés alapján.[3]

A „Nyíri” fedőnevű személy Keresztes Szilárd görög-katolikus püspök. Az ő sorsa, története – mint azt látni is fogjuk – természetesen egyedi, hiszen minden egyes ügy egyedi. Azonban egy szélesebb összefüggésben egyáltalán nem kivételes, ami vele történt, történik. A kommunista, szocialista egyházpolitika és az egyházakkal, elsődlegesen a katolikus egyházzal foglalkozó állambiztonsági gépezet a rendszer működése idején mindvégig ellenségként kezelte az egyházakat és tagjaikat. Illúzió lenne azt hinni, hogy valamiféle „kiegyezés” folytán bizalom alakult ki valaha is az egyháziak és az ateista állampártiak közt. Kölcsönösen fel és kihasználták egymást, együttműködtek, mintha céljaik hasonlóak lettek volna. Pedig a vallás, az egyházak visszaszorítása, ellenőrzése nem állhatott egyházi személy érdekében. Akkor hát mi volt ennek a különös összejátszásnak az alapja?

 

*          *          *

 

Ahhoz, hogy jobban megérthessük a görög katolikusok különleges helyzetét a 20. század második felében, és a velük kapcsolatos állambiztonsági játszmákat, szükséges némi történelmi visszapillantás.

Az Alföld keleti részén, többnyire a munkácsi püspökök joghatósága alatt élő bizánci szertartású, magyar nyelvű keresztényekről a 17. századtól kezdve vannak ismereteink.[4] 1868-ban már 52 magyar egyházközség képviselői kérelmezték a magyar nyelvű liturgia engedélyezését és egy önálló magyar bizánci rítusú egyházmegye felállítását. Kérésük csak részben teljesült, amikor 1875-ban megalakult a munkácsi egyházmegye 33 magyar ajkú parókiáját magába foglaló „Hajdúdorogi Külhelynökség”. A két évtizeddel később, 1898-ban létrehozott „Görögszertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottságának” is csak 1912-re sikerült elérnie, hogy végre I. Ferenc József megalapította (május 6.), X. Szent Piusz pápa kanonizálta (június 8.) és a Magyar Országgyűlés az 1913. évi XXXV. számú törvénycikkével törvénybe is iktatta a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az új egyházmegyéhez 162 parókia tartozott (közülük korábban 70 a munkácsi, 8 az eperjesi, 44 a nagyváradi, 35 a gyulafehérvár-fogarasi, 4 a szamosújvári, 1 pedig az esztergomi egyházmegyék része volt). Az egyházmegye hivatalos, liturgikus nyelve az „ógörög” lett. I. Ferenc József 1913. április 21-én nevezte ki a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye első püspökét, Miklósy István[5] zempléni főesperest, sátoraljaújhelyi paróchust. A trianoni békeszerződéssel az egyházmegye 75 parókiája Romániához került, amelyeket a Szentszék az ottani görög katolikus püspökök joghatósága alá rendelt. A négy Csehszlovákiához került egyházközséget a Munkácsi Egyházmegyéhez csatolták (ezek később az Eperjesi Egyházmegye joghatósága alá kerültek). A nagyváradi görög katolikus egyházmegye két parókiája viszont a Hajdúdorogi Egyházmegye része lett.

Miklósy István 1937. október 29-én elhunyt. Az egyházmegyét csaknem 18 hónapon át Bányai Jenő káptalani helynök kormányozta, majd XII. Pius pápa 1939. március 25-én Dudás Miklós[6] bazilita szerzetest nevezte ki az egyházmegye második püspökévé. A II. világháború idején Hajdúdorogon népfőiskolát, Nyíregyházán diákotthont, Máriapócson pedig a bazilissza nővérek vezetésével zarándokházat és árvaházat létesített. A világháborút követő területi átrendezés miatt 1946-ban a Szentszék a hajdúdorogi püspök joghatósága alá helyezte az eperjesi és munkácsi egyházmegye Magyarországon maradt parókiáit magába foglaló Miskolci Apostoli Exarchátust (Adminisztratúrát). 1950-ben, mielőtt az állami hatóságok hozzákezdtek az egyházmegyei papnevelő intézetek felszámolásához,[7] Dudás püspök a saját otthonában megalapította az egyházmegyei Papnevelő Intézetet és a Hittudományi Főiskolát. Az 1950/51-es tanévben első- és másodéves teológusokkal kezdték meg az intézetek a működést. A többi görög katolikus papnövendék a budapesti Központi Szemináriumban maradt. Az 1953/54-es tanévben már öt évfolyam indult. Ugyancsak Dudás Miklós püspök idején sikerült elérni a Szentszéknél a görög katolikusok számára két meghatározó döntést: a magyar liturgia szentesítését,[8] és a püspöki joghatóságnak az ország egész területére történő kiterjesztését.[9] Ezzel kapcsolatban Dudás Miklós felállította a „Szórványhelynökséget”, melynek élére későbbi utódát, Timkó Imre[10] professzort nevezte ki.

VI. Pál pápa 1975. január 10-én dr. Timkó Imre kormányzó helynök személyében nevezte ki a Hajdúdorogi Egyházmegye harmadik megyéspüspökét. Ugyanakkor a pápa dr. Keresztes Szilárd[11] teológiai tanárt, kunáviai c. püspöki címmel, segédpüspökévé nevezte ki. Timkó püspök székfoglaló beszédében körvonalazta legfőbb célkitűzéseit: a Liturgia rekonstrukciója a keleti hagyományok és a fejlődő magyar nyelv kívánalmai szerint; a szemináriumi nevelés és a teológiai oktatás megújítása; a papság és a hívek belső, lelki egészségének megújítása. Timkó Imre megyéspüspök 1975. március 15-én Keresztes Szilárd segédpüspököt nevezte ki budapesti helynökké.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1979. március 13–14-én tartott ülésén egyhangú határozattal elfogadta és támogatta a hajdúdorogi megyéspüspök kérését, hogy az Apostoli Szentszék véglegesítse joghatóságának az egész országra történő kiterjesztését. II. János Pál pápa „Summis Pontificibus” kezdetű bullájával 1980. július 17-én a Hajdúdorogi Egyházmegye joghatóságát minden Magyarországon élő görög katolikus hívőre kiterjesztette. Ezen intézkedés alól kivételt képez a Miskolci Apostoli Kormányzóság területe. Timkó Imre püspök halála után II. János Pál pápa az egyházmegye segédpüspökét, dr. Keresztes Szilárdot nevezte ki a Hajdúdorogi Egyházmegye negyedik püspökévé.

A püspök a rendszerváltást követően jelentős beruházásokat kezdett. Óvodát indított Miskolcon, majd Nyíregyházán és végül Hajdúdorogon is. Ugyanitt megalapította az első magyarországi görög katolikus általános iskolát (1990), illetve gimnáziumot és mezőgazdasági szakközépiskolát és diákotthont (1991). Az 1991. évi pápalátogatás miatt megtörtént a máriapócsi Könnyező Istenszülő kegyhelyének felújítása is, amit 1998-ban a Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház építése követett. Számos konferenciát rendezett, például a Kegyhelyek és Zarándoklatok I. Európai Kongresszusát, a Keleti Katolikus Püspökök Európai Találkozóját és a Keleti Katolikus Szemináriumi Elöljárók Továbbképzését. A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola a Pápai Keleti Intézet affilált intézménye lett (1996) és elindult az önálló egyetemmé válás útján. A hittudományi főiskola új épülete 2003-ban készült el. A hívek jobb lelkipásztori ellátása érdekében több új egyházközséget alapított és új templomokat építettek.

Az Új Ember 2000. február végén tudósított Keresztes Szilárd püspökké szentelésének huszonötödik évfordulójáról és az ahhoz kapcsolódó ünnepségről. A szent liturgia keretében felolvasták II. János Pál pápa levelét és Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációja prefektusának táviratát. Az egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus papjainak és híveinek köszönetét és jókívánságát Pregun István püspöki helynök tolmácsolta. A görög szertartás szerint bemutatott ünnepi szent liturgiát a jubilánssal együtt mutatta be Karl Joseph Rauber érsek, apostoli nuncius, a római Keleti Intézet rektora, a környező országok öt görög katolikus püspöke, és Seregély István érsekkel az élen szinte teljes létszámban a Magyar Katolikus Püspöki Kar. Az ünnepi ebéden részt vettek a hazai ortodox és protestáns egyházak képviselői, valamint Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a megye és a település képviselői.[12]

 

*          *          *

 

Öt év múlva lesz száz éves a Hajdúdorogi Egyházmegye, amelyet négy főpásztor kormányozott eddig. A közel száz év alatt két világháború, két forradalom, többszöri társadalmi és területi változás, negyven évig tartó ateista diktatúra mellett működött az egyházmegye. A görög katolikusok történetéhez rendelkezésre álló irodalomból küzdelmes 100 esztendő olvasható ki. Azonban olyan érzése van a laikus érdeklődőnek, mintha a történetírók valami különleges prizmán keresztül szemlélték volna az eseményeket. Átérezzük a küzdelmet és az erőfeszítéseket. Általuk egy heroikus kép rajzolódik elénk, amelyet a nehézségek ellenére is az építkezés és gyarapodás jellemez. Egyáltalán nem kapunk magyarázatot viszont olyan furcsa eseményre, hogy hogyan sikerülhetett Dudás Miklós püspöknek a kemény Rákosi-diktatúra idején, a többi papképző bezárását megelőzően egy Hittudományi Főiskolát alapítania. Ugyancsak válasz nélkül marad az olvasó a tekintetben is, hogy amikor a környező országok görög katolikusait üldözték, és mindent elkövettek felszámolásukra, addig a magyar görög katolikusok nagyobb bántódás nélkül, viszonylagos nyugalomban, csendben élhettek, sőt enyhén gyarapodtak is (a plébániák, a hívek és papjaik száma tekintetében).[13]

Ma, amikor a levéltárakban a népi demokrácia idején keletkezett iratok a tudományos kutatók számára rendelkezésre állnak, nem lehet megelégedni a korábbi sematikus képpel. Ugyanis a források másról is tanúskodnak, nem csak a hősies küzdelemről és a megfontolt építkezésről. A dokumentumokban ugyanis fennmaradt a történet árnyoldala is, amihez például a besúgás, a másikat lejárató szándék, a törtetés, a kicsinyesség és az elvtelenség társul. A történészé a kellemetlen feladat, hogy a szégyen táplálta hallgatást áttörje, mert igazság csak egy lehet. Sem a görög katolikusoknak, sem a római katolikusoknak, de az egész magyar társadalomnak nem segít a hazugság, a múlt kényszerű elfelejtése, elferdítése. „Minden igazságtalanság kétélű kard, sosem gyógyul meg a seb, amit ejt.[14] A történésznek kételyei is vannak, mert jóllehet rendelkezésére állnak az iratok, de ma még nem lehet abban biztos, hogy minden dokumentumot látott. A múlt feltárása természetesen rekonstrukció. Ahogy a régész cserépdarabokból próbálja összerakni a vázát, a történész iratokból, sajtócikkekből, visszaemlékezésekből, minden rendelkezésére álló forrást felhasználva igyekszik összerakni egy-egy történetet.

Egyszer majd újra kell írni a görög katolikusok 20. század második felére vonatkozó történetét. Jelen tanulmány csakis azt vállalja fel, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában újólag előkerült dokumentumok és a Magyar Országos Levéltárban az egykori Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) fennmaradt iratai segítségével megpróbálja a görög katolikusok és jelenlegi püspökük, Keresztes Szilárd sorsát, lehetőségeit az elmúlt diktatúra utolsó két évtizedében objektíven bemutatni.

 

*          *          *

 

Az állambiztonsági hálózati anyagok alapján Keresztes Szilárd beszervezése 1967. október 6-án történt meg. A beszervezést Barát Tibor, a III/III/1–a. alosztály (elhárítás az egyházakban, a szektákban, a volt szerzetesek között, valamint elhárítás a nemzetközi egyházi szerveknél és az emigráns szervezetekben a III/I. Csoportfőnökséggel – hírszerzés – együttműködésben) rendőr őrnagya hajtotta végre. Az 1967. október 9-én kitöltött 6-os karton szerint Keresztes Szilárdot „fokozatosan, hazafias alapon” szervezték be ügynöknek és a „Nyíri” fedőnevet kapta.[15] A fokozatos beszervezést megerősíti, hogy már egy évvel korábbról is ismert „Nyíri” fedőnevű ügynökjelölttől jelentés.[16] Azt nem lehet pontosan kideríteni, hogy mikor és miért került Keresztes Szilárd az állambiztonság érdeklődési körébe, de alapos okkal feltételezhető, hogy ez a római ösztöndíjával lehetett szoros kapcsolatban. Az ügynökjelölteket gondosan feltérképezte az állambiztonság még a kapcsolatok felvételét megelőzően, majd hosszasan tanulmányozták őket. A római Pápai Magyar Intézet (PMI) hallgatóit szintén már jó előre kiválogatták, mindenképpen igyekeztek számukra hasznos személyt kijuttatni Rómába, hogy aztán a számlát is benyújtsák nekik.[17] Keresztes Szilárd karakterisztikája bizonyára meggyőzte az állambiztonságot, hogy érdemes lehet próbálkozni nála. Ismerték kiváló képességeit, elemezték, feldolgozták alapvető jellemvonásait. Nyilván felajánlották számára az ösztöndíj lehetőségét bizonyos szolgálatokért cserébe. Tulajdonképpen még különösebb becsvágy sem kellett ahhoz, hogy a harmincas évei elején járó főiskolai tanárt csábítsa a lehetőség, hogy kiszabadulhat addigi kereteiből, világot láthat, Rómában a legjobb egyetemeken tanulhat. A beszervezésről mégis azt jegyezték fel, hogy „fokozatosan” történt. Ez jelentheti azt is, hogy Keresztes Szilárddal mégsem jutottak olyan gyorsan dűlőre, talán az állambiztonságtól elvárt szolgálatokat túl soknak tartotta, vonakodott belemenni az alkuba. De jelentheti azt is, hogy az állambiztonság kiemelten fontosnak tartotta őt megnyerni, és rendkívül körültekintően, alaposan, fokozatosan „cserkészték” be, jártak el vele szemben. Bárhogy is történt, az ügynökjelölttel meg voltak elégedve, 1966 őszén megkezdhette tanulmányait Rómában. A PMI rektora, Zemplén György 1967. február 22-én elégedetten számolt be az Állami Egyházügyi Hivatalnak Keresztes Szilárdnak, az Institutum Orientale első éves hallgatójának kiváló vizsgaeredményeiről.[18] Keresztes – „Nyíri” továbbra is végezte feladatát. Szorgalmasan látogatta a Keleti Intézet előadásait, és közben elkezdte küldeni alapos, tárgyilagos jelentéseit, amelyeket a hírszerzés rakott le.[19] Tehát Keresztes Szilárd beszervezését a BM III/III-as, Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnöksége hajtotta végre, de értékes jelentéseit a BM III/I-es, Hírszerző Csoportfőnökség használta, dolgozta fel.

„Nyíri” első lerakott jelentése a munkadossziéjában 1968. július 3-án kelt. Az ügynök beszámolt egy június 23-i miséről a S. Maria in Loreto templomból, amelyet az olasz televízió is közvetített. A misén való részvételre felkérték a különböző egyházi intézményeket és papi kollégiumokat azzal, hogy ki-ki a maga nyelvén is bekapcsolódhat a liturgiába. A PMI-ből Dankó László vett volna részt a szentmisén, de az utolsó pillanatban közbejött neki valami és maga helyett Tarjányi Bélát küldte el. Ő az utolsó pillanatban érkezett, már vonultak is be a sekrestyéből a templomba. A prédikációban elhangzott, hogy sok helyre nem jutott el az evangélium híre és sok helyen nem szabad Krisztust szeretni. Imádkozni kell ezekért az országokért. A hívek imádságát az érintett országok képviselői anyanyelvükön mondják el. Tarjányi Béla előtt két ismeretlen pap szláv nyelven imádkozott, majd Tarjányi következett magyarul. „Nyíri” az eseményt már másnap jelentette a magyar követségen. Értékelése szerint nem politikai akció, hanem meggondolatlanság történt. Kifejtette, hogy a PMI részéről ők is érzik a felelősséget, hogy nem tájékoztatták előre a követséget, de azt gondolták, hogy az olasz televízióban elhangzó magyar nyelvű ima kedvező hatást vált majd ki Magyarországra nézve. A követségen kioktatták „Nyírit”, hogy igenis politikai megfontolásból ültették fel a PMI-t, ezért tiltakozniuk kell a szervezőknél, amit Dankó László meg is tett. Érdekes a tartótiszt jelentéshez fűzött megjegyzése. Ebből kiderül, hogy a misén történteket „Nyíri” még aznap jelentette kapcsolattartójának szóban és később ezzel egybehangzóan adta le írásban is jelentését. Az állambiztonság éberségét azonban nem tudta kijátszani, ugyanis felderítették, hogy a szentbeszédben nemcsak általánosságokban beszéltek olyan országokról, ahol a vallást üldözik, hanem konkrétan meg is nevezték Lengyelországot, Csehszlovákiát és Magyarországot. „Nyíri” jelentéseiben erről hallgatott és mindvégig mentegetni igyekezett a PMI-t. A tartótiszt „bizalmatlanságán” nem kell meglepődni, „Nyíri” egyrészt kezdő ügynök, másrészt a hírszerzés feladata amúgy is, hogy minden információt ellenőrizzen, megszűrjön. „Nyírinek” ezek az első jelentései még a betanítását, ellenőrzését is szolgálták amellett, hogy természetesen a belőlük nyert adatok is fontosak voltak a hírszerzés számára.

Az ügynöki munka mechanizmusa is jól kiolvasható a dokumentumokból. Keresztes Szilárd 1966 őszétől 1969 végéig tanult Rómában. Jelentéseit 1968 nyarán kezdte lerakni a III/I/4–k alosztály. Tehát ügynöki működésének első dokumentálható szakasza[20] másfél év. Ebben az időszakban nyolc témában adott jelentést az állambiztonságnak: 1. Provokációs mise a S. Maria in Loretoban (1968. július 3.); 2. Dudás Miklós püspök római útja (1968. július 17.); 3. Fényképekről beazonosította a Keleti Intézet tanárait, évfolyamtársait (1968. augusztus 7.); 4. Jelentés a Keleti Intézetről (1969. március 26.); 5. Jelentés Michael Berger francia papról, a Keleti Kongregáció könyvtárosáról, későbbi sajtóreferenséről (1969. május 18.); 6. Jelentés a római magyar papi emigrációról (1969. szeptember 8.); 7. Jelentés a Keleti Kánonjogi Társaságról (1969. október 8.); 8. Jelentés Patacsi Gábor emigráns magyar jezsuitáról (1969. december 4.). A jelentések rendszertelen időközönként követték egymást, lényegében akkor keletkeztek, ha valami váratlan esemény történt (az első és második jelentés) vagy a tartótiszt feladatként adta elkészítését. A dosszié azonban nemcsak „Nyíri” jelentéseit tartalmazza, hanem a tartótiszt által „Nyíri” beszámolóiról készített „értékelő jelentéseit” és ugyancsak megőrizték a hírszerzőtiszt jelentéseit megbeszéléseikről és a lezajlott anyagátvételi találkozókról.[21]

A laikus olvasó azt gondolhatná, hogy a „Nyíri” által megszerzett információk semmi különöset sem tartalmaznak. A PMI belső életéről, a tanárokról, a többi hallgatóról, a PMI-t felkereső hazai és külföldi papok, főpapok látogatásairól szólnak. Néha üzenetekről, pénzadományokról is értesült, amelyeket magyar emigránsok vagy külföldiek akartak Magyarországra eljuttatni. Minden olyan eseményről, személyről beszámolt, amelyek a Vatikánnal és a Keleti Intézettel kapcsolatosak voltak. Fontosak a római magyar papi emigrációt érintő jelentések is. Azonban a hírszerzés lényege éppen az, hogy minél több információt összegyűjtsenek, még ha azok önmagukban nem is tűnnek olyan fontosnak. Aztán az információk kiértékelése, szelektálása, a megfelelő helyre történő eljuttatása során összeáll a kép. Vagy el lehet „raktározni” az információt és mint egy adatbankban, akkor veszik csak elő, amikor a hírszerzésnek, a hazai és külföldi társszerveknek szüksége van rá, vagy újabb fontos adatok futnak be, amelyek árnyalják, átalakítják az addigi ismereteket. Az ügynök jelentéseiből a tartótiszt „információs jelentést” készít, azaz feldolgozza, megjegyzésekkel látja el. Gyakran olvashatjuk például, hogy a jelentést „felhasználtuk felső és társszervünk tájékoztatására.” Az ügynöki és az információs jelentéseket a BM III/I–6. osztály kiértékelte, feldolgozta, ugyanis a hírszerzés 6. osztálya végezte a tájékoztatást, értékelést és elemzést. Dudás Miklós görög katolikus püspök római látogatásával kapcsolatban például: „A jelentés értékes. A Rómába látogató magyar egyházi személyiségek tevékenységére vonatkozó információkra a jövőben is igényt tartunk.”[22] Előfordult egy alkalommal, hogy az ügynökkel tartott megbeszélésen részt vett a belső elhárítás tisztje is, méghozzá nem más, mint a Keresztes Szilárdot beszervező Barát Tibor, a BM III/III–1. osztály időközben alezredessé előléptetett nyomozója.[23]

Érdekes megvizsgálni azt is, hogy milyen a „Nyíri” által készített jelentések nyelvezete, stílusa. A rendkívül intelligens ügynök jelentéseiben is mindig pontosan, tárgyilagosan ugyanakkor választékosan, olvasmányosan ír. Egyáltalán nem felszínes vagy locsogó, mindig a lényegre koncentrál és azt világosan meg is fogalmazza.

Különösen fontos szempont „Nyíri” tevékenységének megértéséhez az általa írt jelentések információtartalmának, „Nyíri” együttműködésének vizsgálata. Keresztes Szilárd, alias „Nyíri” fedőnevű ügynök viszonylag szűk körben mozgott, ennek ellenére nem kell alábecsülni beszámolóit. Rendkívül tájékozott volt a vatikáni és a hazai egyházi és politikai eseményekről. Különösen alapos ismeretekkel rendelkezett a Keleti Kongregáció, a Keleti Intézet és a római Pápai Magyar Intézet ügyeit, valamint a római magyar papi emigrációt illetően. Elfogadottságát a különböző szervezeteknél, személyeknél nyilván segítette mások mellett nagyfokú intelligenciája és pontossága is.

Az első jelentése kivételével, amikor a PMI felelősségét akarta csökkenteni a provokált misével kapcsolatban, a későbbiekben nem fordult elő, hogy a hírszerzők információk elhallgatásával vádolták volna. Ugyanakkor néha azt tapasztalhatjuk, hogy az ügynök taktikázott is, megpróbált „kisiklani” az állambiztonság szorításából. Például egy alkalommal, amikor az évfolyamtársairól készült fotón látható személyeket kellett beazonosítania, nagyon szűkszavú jelentést adott le. A tartótiszt utasította, hogy részletesen számoljon be a Vatikán keleti intézményeiről. „Nyíri” egyéb elfoglaltságaira hivatkozva elhárította a kérést, de nem sikerült végleg elodáznia a megbízást. A szemeszter végén hazautazott Magyarországra, itthon kellett elkészítenie a részletes jelentést.[24] Egy 1969. március 4-én Rómában kelt információs jelentéshez fűzött megjegyzésből többet is megtudhatunk. „Nyírit mi bíztuk meg azzal a feladattal, hogy a Vatikán keleti egyházi intézményeiről készítsen részünkre egy részletes ismertetést. Mivel érdemleges írásbeli jelentést eddig nem adott, kezdetben a feladatot sem akarta elvállalni, majd ráhatásunkra korábbi álláspontjából engedett, de az anyagot levél formájában készítette el, amelyet visszakért, mert azt egyik hazai paptársának kívánja eljuttatni. Ezt azért teszi, mert még mindig attól tart, hogy írásos jelentései esetén velünk való kapcsolata illetékteleneknek is tudomására juthat.[25] Valóban elkészült a „levél”, 15 gépelt oldalon. A címzett egy „állítólagos” Feri bácsi. Sem dátumozva, sem aláírva nincsenek az oldalak. A „levélben” viszonylag kevés utalás van a címzett személyére, bár vele kapcsolatban említ olyan személyt is, aki talán beazonosítható. „Tegnap megkaptam Feri Bácsi levelét, és alaposan elgondolkoztatott. Régóta foglalkozom már azokkal a kérdésekkel, melyeket most fontosnak tartok összegezni, de Feri bácsi levele végképp kiváltotta belőlem a kényszert, hogy saját gondolataim között rendet teremtsek. Nagyon örülök a jogászkongresszus meghívásának, különösen annak, hogy ez az összejövetel Szalonikiben lesz. Feri Bácsi persze nem tudja még, hogy mire vállalkozik, amikor ilyen hosszú időre Jancsival köti össze a szekerét, de hát Görögország és különösen az Athos lehetősége sok áldozatot megér.”[26]

Lehetséges, hogy Feri bácsi fiktív személy, de az is elképzelhető, hogy akár a tartótiszt fedőneve, különösen abban az összefüggésben, hogy Feri bácsi levele váltotta ki azt a kényszert (!), hogy rendet teremtsen a gondolatai között, megírja a beszámolót. Az egyházi személyek kiutazásait az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül kellett kezdeményezni. Átvizsgáltam az 1969 és 1971 közötti éveket az elnöki iratok közt, ahol önálló iktatószámon rakták le a külföldi kiutazásokat.[27] Semmi nyoma nincsen jogászkongresszusnak, sem pedig görögországi útnak, sőt Ferenc és János keresztnevű görög katolikusok kiutazásának sem. Természetesen lehetne találgatni, hogy kire illenek a paraméterek, de meggyőződésünk, hogy Feri bácsi inkább fiktív személy vagy fedőnév lehet. A János nevű illetőt könnyebb azonosítani, mert egy 1969. október 8-án kelt jelentésből kiderül,[28] hogy Hollós János[29] magyar görög katolikus egyházjogász 1968 januárjában Rómában járt. Keresztes Szilárd bemutatta a Keleti Intézet rektorának is, aki felvetette, hogy tervbe vették egy közös ortodox és görög katolikus társaság felállítását a keleti egyházjog tanulmányozására, és abban Hollós is részt vehetne. Végül a tanácskozás lekerült a napirendről, mert az ortodoxok nem működtek közre. Egyébiránt a személyek beazonosításánál fontosabb tény, hogy az ügynök vonakodott, rendkívül körültekintően, óvatosan akart eljárni. 1968 decemberében, amikor „elszabotálta” a feladat teljesítését, ösztöndíja még nem járt le Rómában, csak hazautazott az év végén. Nincsen különösebb nyoma, hogy mivel hatottak rá, de nyilván nem hagyták elveszni a „befektetést”. Kényszeríthették, zsarolhatták vagy kecsegtethették. Tény, hogy 1969 tavaszán már újra Rómában volt, időközben elvégezte a feladatot, leadta a részletes jelentést. Sőt 1969 decemberéig több fontos jelentést is adott közvetlen kapcsolatairól. Michel Berger és Patacsi Gábor „Nyíri” jelentései nyomán került a hírszerzés érdeklődési körébe. A III/I–4. osztály fontosnak is tartotta személyüket, felkészültek tanulmányozásukra. Csakhogy 1969 végén lejárt Keresztes Szilárd tanulmányi ösztöndíja, hazautazott. Munkadossziéját is lezárták. „A mai napon a dossziét 23 sorszámmal és 70 lapszámmal lezárom. Budapest, 1969. december 15. Kósa György f[ő]h[a]d[na]gy.”[30]

Az állambiztonság természetesen előkészítette Keresztes visszajuttatását Rómába, mert fontosnak tartották a „Nyírinek” köszönhető célszemélyek, Berger és Patacsi tanulmányozását. Természetesen a BM a háttérben maradt, sőt a konspiráció miatt hivatalosan a Magyar Katolikus Püspöki Kar kérelmezte az Állami Egyházügyi Hivatalnál, hogy Keresztes Szilárd 1970 májusában Rómába utazhasson tanulmányai befejezése miatt.[31] Természetesen az engedélyt azonnal megkapta. Május 18-án érkezett meg Rómába és már 20-án fel is kereste kapcsolattartóját. Röviden megbeszélték, hogy a kellő konspiráció betartásával június 1-jén találkoznak majd egy étteremben. A hírszerzőtiszt egy órával korábban elindult a megbeszélt helyre. Gépkocsival és gyalogosan „önellenőrzést” tartott, hogy nem követik-e. A találkozón a hírszerző elismételtette „Nyírivel” Budapesten kapott feladatait, aki azonban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szakdolgozat elkészítése miatt csak júliusban tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.[32] Valóban, június végén találkozott ismét tartótisztjével az elsőhöz hasonló konspiratív módon. Keresztesnek tulajdonképpen szerencséje volt, mert részben a nyári szünet, illetve a nyári szabadságolások idején érkezett Rómába. Korábbi kapcsolataival alig találkozott, a hírszerző is belátta ezt, ezért új feladatokat jelölt ki „Nyíri” számára. Elsősorban a római magyar papi emigrációt és a római zarándokházat[33] jelölte ki célfeladatként az ügynök számára. Jelentését a hírszerző azzal zárta, hogy „Nyíri az elmúlt futáridőszakban érdemleges tevékenységet részünkre nem fejtett ki.[34] Talán szóban is kifejtette a tartótiszt elégedetlenségét „Nyírinek”, mert egy hónappal későbbi jelentésében már elégedetten számolt be az ügynök tevékenységéről. „Nyírinek az utóbbi hetekben tanúsított együttműködését jónak tartom, a kért jelentés elkészítését vonakodás nélkül vállalta. Megbeszélésünk alapján kezdeményezéseket tett meghívásokra, de folyamatos ellenőrzése is azt igazolja, hogy látogatói egyelőre még nem voltak.”[35]

„Nyíri” részletes beszámolója kilenc oldalt tesz ki és munkadossziéjában az egyetlen fedőneves aláírással ellátott jelentés.[36] A hírszerzőtiszt augusztus 26-i jelentésében összefoglalta mindazokat az információkat, amelyeket „Nyíritől” szóban és írásban kapott. Ezek közül a zarándokház ügyét tartották a III/I. Csoportfőnökségen olyannyira fontosnak, hogy önálló információs jelentést kértek vele kapcsolatban, és az ügynöktől kapott tájékoztatást mind a III/III. Csoportfőnökséggel, mind pedig az ÁEH-val megosztották. „Nyíri” a római emigránsoktól ugyanis olyan információt szerzett, hogy nem megoldott a zarándokház fenntartása, ezért talán az lenne a legjobb megoldás, ha a Magyar Katolikus Püspöki Kar átvenné az ingatlant. Ez a lehetőség természetesen a magyar belügyisek figyelmét és érdeklődését alaposan felkeltette. Ugyancsak ebben a jelentésben olvasható, hogy „Nyíri” megemlítette a tartótisztnek, „hallott Száll nagykövet végleges hazarendeléséről, és úgy véli, hogy otthon majd igyekeznek őt nyugati szemléletéről gyorsan leszoktatni”.[37] Keresztes igyekezett magánügyben is kihasználni kapcsolatát az állambiztonsággal. A Keleti Kongregációban 150.000 lírát kapott egy villanyírógép vásárlásához, és kérte a hírszerzés segítségét a hazaszállításhoz.[38]

Ezzel véget érnek „Nyíri” fedőnevű ügynök jelentései 1970-ben. Tanulmányait Rómában eredményesen lezárta, végleg hazaköltözött. Munkadossziéját azonban nem zárták le…

 

*          *          *

 

Nincs információ egyelőre arra nézve, hogy hol vannak „Nyíri” további jelentései. Hazaérkezése után a III/I. Csoportfőnökség már nem tudta foglalkoztatni, visszakerült a III/III. Csoportfőnökséghez. A Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökség bizonyára foglalkoztatta is, jelentései az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által őrzött különböző dossziékból összeszedegethetők. További állambiztonsági „karrierje” hálózati anyagából olvasható ki. 1973-ból fennmaradt „Nyíri” 6/C kartonja[39] és egy adatlapja[40]. A karton lényegében megismétli az eredeti, 1967. évi 6-os karton adatait. Új információ, hogy „Nyíri” besorolása megváltozott, ügynökről titkos megbízottra (Tmb).[41] Személyes adatai között feltüntették az egyházi beosztásában időközben beállt változást is: 1970-től általános szórványhelynök lett budapesti székhellyel. Nyelvismeretét is jelezték: alapfokon – francia; középfokon – latin, görög, orosz; felsőfokon – német, olasz. Érdekes, a titkos megbízott egyéniségéről is sokat mondó rovat a „speciális ismeret (hobby): fényképezés, filmezés, képzőművészet, zene, opera, balett, könyvgyűjtés”. Ugyancsak új elemként szerepel az iraton „Nyíri” beszervezésének célja: „titkos információ szerzése, felderítése”; és jelenlegi (1973) foglalkoztatási vonala: „egyéb egyházi klerikális vonal”.[42]

Ennél is többet elárul a „hálózati személy Nyíriről” felvett „adatlap”. A négy oldalon, 10 nagyobb témakört taglaló nyomtatvány összefoglalja a 6-os karton adatait és kiegészíti azokat a hálózati személy karakterisztikájával. Témakörönként haladva csak az új információkat közöljük:

A) A hálózati személy: személyes adatok.

B) A beszervezés: az együttműködést csak „ingadozva, hosszas meggyőzés után vállalta”. Feltételként szabta, hogy „írásos jelentést nem ad”.

C) Jelenlegi foglalkoztatási területei: egyéb egyházi, klerikális vonalakon. Jelenlegi foglalkoztatástól függetlenül felhasználható: „határon túli operatív akciókra”; „tanulmányozási feladatokra”; „beutazó külföldiek ellenőrzésére”.

D) Kapcsolatok, utazás: külföldön kapcsolatokkal rendelkezik az „emigráns szervezetek, intézmények, emigráns szervek munkatársaival”; „egyéb gyanús ellenséges elemekkel” Olaszországban. A kapcsolat „aktivizálható”. Belföldön „jelentős politikai, társadalmi” kapcsolatokkal rendelkezik. Nyugaton hivatalosan és turistaként is járt. Alkalmanként nyugatra utazhat, Olaszországba; magánjelleggel alkalmanként minden országba kiutazhat.

E) Operatív munkában hasznosítható lehetőségei: Lehetősége van hivatalosan és magánjelleggel is külföldieket fogadni. Munkahelyéről rövidebb, családi köréből hosszabb időre is kivonható. „Az ellenséges hírszerzés már felfigyelt rá, ellenőrizte”.

F) Erkölcsi, politikai arculata, környezete: a szocialista rendszerhez lojális. Vallásos. „Egyéb alkalmazotti” származású. Környezete – egyházi. „Nyugati kapcsolatai körében ismerik beállítottságát, származását, környezetét”.

G) Ellenőrzöttsége, felkészültsége: Ellenőrzött, megbízható. A hálózati munkát „szívesen, karrierista meggondolásokból végzi”. Felkészültségei: „még nem tartott hálózatot, de alkalmas rá”; „speciális hírszerző, elhárító”; „titkos összeköttetési kiképzésben részesült”.

H) Jellemvonásai, egészségi állapota: temperamentuma: „hevesvérű, mozgékony”. „Társaságban gátlásos, zárkózott”; „leleményes, kényes helyzetekben feltalálja magát”; emlékezőtehetsége és megfigyelőképessége jó; takarékos; „durva, goromba”; „részben őszinte”; „titoktartó”. „Mértéktartással szeret inni”. Egészséges.

I) Megjelenése, speciális ismeretei: Magas, sovány, barna szemű, barna hajú, egyszerű megjelenésű.

J) Kizárás – átadás – pihentetés: nincs kitöltve.[43]

Az állambiztonság számára hihetetlenül fontosak voltak ezek a karakterisztikák. Tartótisztek válthatták egymást, az arra alkalmas hálózati személyt más csoportfőnökség is használhatta. Az adatlap egy sablon volt a belügyis tisztek kezében. Számunkra is számos adalékot kínál az ügynök, titkos megbízott megértéséhez. A tény, hogy „Nyíri” ügynökből titkos munkatárssá „lépett elő”, jól jelzi megbízhatóságát. Ezt egyébként az adatlap is tartalmazza, sőt kiegészíti azzal, hogy a hálózati személy „ellenőrzött”, azaz nem próbálta meg félrevezetni, kijátszani az állambiztonságot. Igaz, azt is megtudjuk róla, hogy az együttműködést csak ingadozva, hosszas ráhatásra vállalta. Ennél a témakörnél az is beszédes, ami nem jellemző „Nyírire”, vagyis nem erkölcsi, kompromittáló okokkal és nem is anyagi érdekeltség alapján szervezték be. Ugyancsak fontos a hálózati munkához való hozzáállása és felkészültsége. Szívesen dolgozott az állambiztonságnak, igaz, karrierista megfontolásból. Lassan összeáll a kép: valószínűleg elutasította az állambiztonságiak első megkereséseit, talán még a felajánlott római tanulmányi lehetőség sem győzte meg azonnal, bár ez nagyon erős kísértés lehetett. Többet kellett ígérni a belügyis tiszteknek. Elmagyarázhatták neki, hogy már eleve kiválasztása a feladatra, a római kiutazás és tanulmány is az állam bizalmát jelzi. Bizonyára nem kellett sokáig magyarázni, hogy aki élvezi az állam bizalmát, aki kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkezik, arra komoly jövő vár, ha élni tud a lehetőséggel. Valószínűleg így zajlott le Keresztes Szilárd győzködése, amíg beleegyezett, hogy „Nyíriként” teljesíti az állambiztonság vele szemben támasztott elvárásait. De még mindig nem volt mindenre hajlandó. Feltételeket szabott, nem akart írásban jelenteni (bár mint láttuk, azért megtette azt is). Az állambiztonsági tiszteknek bizonyára az olyan jelöltek beszervezésével volt a legtöbb gondjuk, mint Keresztes Szilárd. Túl okos, intelligens volt, nem lehetett kompromittálni. Akit úgy szerveztek be, hogy kompromittáló adatokkal zsarolták (szexualitás, szexuális aberrációk, törvénytelen gyermek, mértéktelen italozás stb.), az tulajdonképpen már korábban átlépett egy erkölcsi határt. Vele szemben elég volt azt erősíteni, hogy az erkölcsileg negatív cselekedet csak akkor marad titokban, ha az illető okosan viselkedik. De azt a személyt, akire nézve nem rendelkeztek kompromittáló adatokkal, nehezebben fogták meg. Az ilyen embernek egy darabig még erős morális tartása volt. Vele szemben más taktikát kellett alkalmazni. Az ő számára ott kezdődött a lejtő, akkor lépte át a morális határt, amikor beadta a derekát, elvállalta, hogy ügynök lesz. Mert nem igaz, hogy nem lehetett nemet mondani! Igenis lehetett, csak akkor nem ment az illető Rómába tanulni, nem futott be karriert.

Keresztes Szilárd vállalta az együttműködést az egyház ellen küzdő állambiztonsággal, és átlépte azt az erkölcsi határt, ahonnan már nem volt visszaút. Kiszolgáltatottá, zsarolhatóvá vált. Ugyanakkor sokáig próbálkozott a távolságtartással. Bizonyára hosszú ideig tartott, amíg „teljesen feladta”, amikor már nem, vagy alig érezte az erkölcsi válságot, problémát. Egy idő után belátta, hogy már nem lehet meg nem történtté tenni az eseményeket, hát akkor legalább mindent ki kell használni, amit csak felkínálnak neki, vagy még azon túl is, akár kérhet is. Ebben az „érésben” talán még a római tartózkodás is befolyásolta. Kiszélesedett a látóköre, bepillantást nyert a Vatikán keleti politikájába, megértette, hogy egyházát és őt magát is már korábban, még saját döntése előtt „felkínálta” a Vatikán. Hogy téves helyzetelemzésből vagy más okból, az most mindegy. A Vatikán is együttműködött a kommunista magyar állammal, belement annak alkuiba. A politika a kompromisszumok tudománya – tartja a mondás, hát akkor Keresztes Szilárd is megkötötte a maga kompromisszumát, a maga alkuját az állammal, illetve az annak képviseletében eljáró állambiztonsággal. Így lett ügynökjelölt, majd ügynök, aztán titkos megbízott, aki immár szívesen végezte a hálózati munkát. Időközben elkezdték beváltani az ígéreteket is, de talán mégsem olyan gyorsan, mint azt Keresztes Szilárd remélte. Persze abban sem lehetett biztos, hogy karriert, előremenetelt csak neki ígértek.

Dudás Miklós püspök 1972. január 26-án kelt levelében bejelentette Miklós Imrének, az ÁEH elnökének, hogy meggyengült egészségi állapota miatt le kíván mondani a Hajdúdorogi Egyházmegye irányításáról, és szándékát már tudatta is a Vatikán illetékeseivel. Az ÁEH kivizsgálta az ügyet, mert nehezményezték, hogy Dudás püspök a Hivatalt megkerülve, közvetlenül fordult a Szentszékhez. Többszöri kiszállás, személyes megbeszélés után végül megállapították, hogy Dudás Miklós valóban eltökélt lemondását illetően.[44] Még mielőtt bármilyen megoldás született volna, a püspök 1972. július 15-én elhunyt. A Hajdúdorogi Egyházmegyei Székeskáptalan 1972. július 18-án dr. Timkó Imre kanonokot, akadémiai tanárt választotta káptalani helynöknek. Az ÁEH már másnap megadta a működéshez szükséges előzetes hozzájárulást az 1957. évi 22. törvényerejű rendelet[45] alapján.[46] Talán Keresztes Szilárd is remélt valamiféle előremenetelt Dudás Miklós halála kapcsán. Azt azonban nem tudhatta, hogy Timkó Imrét már 1955. április 20-án a Belügyminisztérium IV/5. alosztálya sikeresen beszervezte „Kiss János” fedőnéven ügynöknek.[47] Őt nem „hazafias (eszmei, politikai)” alapon szervezték be, hanem mással hatottak rá.

Az új helynök karrierje biztosabbnak látszott, mint Keresztes Szilárdé. Timkó Imre gyakori vendége volt az Állami Egyházügyi Hivatalnak. 1974 januárjában Miklós Imrénél tett látogatása és beszámolója alkalmával az ÁEH elnöke biztosította Timkót, hogy élvezi az állampárt bizalmát. Ezt a vatikáni illetékeseknek is tudomására hozták, „hangsúlyozta [Miklós Imre], hogy Hivatalunk részéről egyetlen jelöltje a püspöki széknek”.[48] Azonban 1974 februárjában, amikor több új főpap kinevezésére is sor került (Bánk József egri érsek, Kisberk Imre székesfehérvári megyéspüspök, Lékai László címzetes püspök, esztergomi apostoli kormányzó, Kádár László címzetes püspök, veszprémi apostoli kormányzó), a várakozások ellenére sem neveztek ki senkit a Hajdúdorogi Egyházmegyébe. Az ezzel kapcsolatos megállapodásra az év végéig, a kinevezésekre az új év elejéig várni kellett. VI. Pál pápa a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa előzetes jóváhagyása mellett[49] 1975. január 7. és 10. között kinevezte Endrey Mihály pécsi segédpüspököt váci, Fábián Árpád szombathelyi apostoli kormányzót szombathelyi, Kádár László veszprémi apostoli kormányzót veszprémi, Timkó Imre hajdúdorogi káptalani helynököt hajdúdorogi, Udvardy József csanádi apostoli kormányzót csanádi püspökké. Kacziba József győri apostoli kormányzó ezután a Magyar Katolikus Püspöki Kar központi intézményeinek felügyeletét látta el. Ugyancsak kinevezték Pataky Kornél csanádi egyházmegyei általános helynököt győri apostoli kormányzóvá, Keresztes Szilárd teológiai tanárt hajdúdorogi, Kovács Endre teológiai tanárt egri, Pálos Iván budapesti provikáriust esztergomi segédpüspökké.

Az Állami Egyházügyi Hivatal több alkalommal is foglalkozni kényszerült a görög katolikusok ügyeivel, mivel a korábbi káptalani helynök, majd püspök meglehetősen népszerűtlen volt az egyházmegyében. Kormányzati nehézségei Timkó szerint „egyes egyházi és világi személyek magatartásából, állásfoglalásából fakadnak”. Miklós Imre válaszában elmondta, hogy „azokkal a személyekkel kell együtt dolgoznunk, akik adottak. […] Nem fogalmazhatunk meg túlságosan magas igényeket olyan emberekkel szemben, akik elé e követelményeket korábban nem állították (Keresztes [Szilárd], Bacsóka [Pál], Vattamány [Imre]).[50] Nem lehet tudni, hogy mire gondolt Miklós Imre, de tény, hogy az ÁEH „favoritja” Timkó volt. A püspök és segédpüspök viszonya a végletekig megromlott. Egy 1983 elején keletkezett dokumentumban Timkó Imre összegyűjtötte minden sérelmét, amit Keresztes Szilárdtól elszenvedett a korábbi 10 évben, és az ÁEH elnökének segítségét kérte a megoldáshoz. A levél rendkívül tanulságos, megérdemli, hogy hosszabban idézzük:

„Keresztes Szilárd mind a Nyíregyházi Szemináriumban, mind a Hittudományi Akadémián növendékem volt. Felszentelése után, mint szigorló, Kispesten lelkész munkatársamként működött. Ezen idő alatt egy tehetséges, derűs, barátságos és a segítségben készséges kollégát ismertem meg benne.

Mikor Rómából visszatért, tapasztalni kellett, hogy emberi magatartásában és öntudatában teljesen megváltozott. Köztudomású, hogy ezen római tartózkodása alatt – amely a II. Vatikáni Zsinat utolsó szessziója [sic!] idejére esett – Dudás püspök úr őt, mint lehetséges segédpüspökét (utódját) bemutatta a Szentszéknek (Keleti Kongregációnak).

1972-ben, amikor Nyíregyházára kerültem káptalani helynökként, mindig érzékeltette velem, hogy ő van »birtokon belül«, hogy az én jelenlétem csak »átmeneti«. […]

Felszentelésünkkor már azzal a köztudott »megkülönböztetés«-sel indultunk hivatalunk betöltésére, hogy ő az »igazi, a fehér« püspök, magam pedig a »vörös, a megbízhatatlan«, aki mellé a másikat odaállították vigyázni, hogy rossz irányba ne vigye az egyházat.

Keresztes Szilárd segédpüspök úr munkamódszere ma is az, hogy kész tények elé állít. […]

A másik módszere: a meghazudtolás. Ha valami nincsen ínyére, akkor arra vagy nem emlékszik, vagy másképpen emlékszik. […]

Harmadik eljárási módja a saját hatásköri tágítása volt. […]

1982 nyarára úgy elmérgesedett közöttünk a helyzet, hogy a négyszemközti viták és [a] közösség előtti összeütközések napirenden voltak. […]

Ő alárendelt nem tud lenni, és ezen minden igyekezetem ellenére sem tudok változtatni […]

Élete végéig nem tudja megbocsátani, hogy Budapestre »száműztem«. […]

Tiszteletteljes kérésem, mint eddig is, most is az Állami Egyházügyi Hivatal Elnöke felé: beszéljen Keresztes püspök úrral, és segítsen meggyőzni arról, hogy nem lehet állandó izgalomban, sértődöttségben, vádaskodásban és meghazudtolásban élni kis Egyházunk két vezetőjének. Meg kell végre találnia az ország kétharmad része igazgatásában helyét és önmegvalósításának területét. […]

Milyen felhatalmazás alapján ellenőriz, reguláz, igazít helyre, vétózza meg utasításaimat? Miért kell Tőle félnem? Ki ő tulajdonképpen, és mi a vélt vagy kapott szerepe?”[51]

Beszédes sorok, még akkor is, ha némi előítéletet vagy rosszindulatot feltételezünk is bennük. Miklós Imre február 16-án behívatta az Állami Egyházügyi Hivatalba Keresztes Szilárdot, de megbeszélésükről nem maradt fenn irat.

Az egykori állambiztonsági iratok közül további hálózati anyagok is rendelkezésre állnak a nyolcvanas évekből Keresztes Szilárdról. 1980-ból fennmaradt egy „változásjelentés” az adatlapjához.[52] Ebben csak arról van szó, hogy „Nyíri” titkos megbízott fedőneve „Keleti”-re változott.[53] Az ok egyelőre ismeretlen. Hat évvel későbbről is van egy változásjelentő-lapja. Ezen több korábbi adatot is módosítottak. Például törölték alkalmasságát a „határon túli operatív akciókra”. Ugyancsak törölték, hogy külföldön „egyéb gyanús ellenséges elemekkel” is kapcsolatokkal rendelkezik. Változott az is, hogy már nemcsak hivatalosan és turistaként, hanem látogatóban is járt nyugaton. Az 1973-as adatlapon még csak azt jelezték, hogy alkalmanként Olaszországba utazhat, 1986-ban ezt kibővítették az európai országokra és az USA-ra is. Megváltozott az is, hogy korábban hivatalosan külföldieket volt módjában fogadni, 1986-tól már hivatalosan és magánjelleggel is fogadhatta a külképviseleti szervek beosztottait. Ugyancsak módjában állt már hivatalosan és magánjelleggel részt venni külföldi személyek és külképviseleti szervek beosztottainak fogadásán. Törölték azt a korábbi megjegyzést, hogy munkahelyéről rövidebb, családi köréből hosszabb időre is kivonható.[54] Ezek a változások részben életkorával, részben egyházi pozíciójával és megbízhatóságával függtek össze.

 

*          *          *

 

II. János Pál pápa 1987. március 3-án kinevezte Paskai László kalocsai koadjuktor érseket esztergomi érsekké, Marosi Izidor István váci segédpüspököt váci megyéspüspökké, Dankó Lászlót, a római Pápai Magyar Intézet rektorát kalocsai apostoli kormányzóvá. Június 5-én a pápa Dankó László kalocsai apostoli kormányzót kalocsai érsekké, Seregély István kőszegi plébánost egri érsekké, Konkoly István gencsapáti plébánost szombathelyi és Gyulay Endre szegedi plébánost szeged-csanádi püspökké nevezte ki. Egyben felmentette Ijjas József kalocsai érseket, Udvardy József szeged-csanádi megyéspüspököt és Tóth László veszprémi segédpüspököt. A Magyar Püspöki Konferencia elnöke, az esztergomi érsek 1987. július 14-én levélben fordult Miklós Imréhez, amelyben hozzájárulását kérte Keresztes Szilárd segédpüspök ideiglenes rektori és agensi megbízatásához a római Pápai Magyar Intézetbe. Az Állami Egyházügyi Hivatal jóváhagyta Paskai László esztergomi érsek kérését.[55] A hajdúdorogi bizánci szertartású egyházmegye alapításának 75. évfordulóját ünnepelte 1987 szeptemberében. A megemlékezés központi eseménye a szeptember 6-i máriapócsi istentisztelet volt, amelyen szinte a teljes magyar katolikus egyházi vezetés képviseltette magát, de a szomszédos államokból is érkeztek katolikus vezetők. A Vatikán részéről Simon Loudasamy bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa és Francesco Colasuono címzetes érsek vett részt a szertartásokon mintegy 100.000 hívővel együtt.[56] Keresztes Szilárd is csak az ünnepségek után utazott el Rómába.

1970 augusztusában megszakadtak „Nyíri” fedőnevű ügynök jelentései a munkadossziéjában. Azonban nem látták el a szokásos „zárólappal” a dossziét. Előrelátóak voltak? 17 évvel később, 1987-ben folytatódtak a jelentések az időközben névváltoztatáson átesett „Keleti” fedőnevű ügynöktől. A „Nyíri” fedőnéven megnyitott munkadossziéban 25 távirati jelentést, egy külügyminisztériumi rejtjel-táviratot és egy információs jelentést raktak le 1987. szeptember 17. és 1987. december 31. között.[57]

A távirati jelentésekhez csatolt „beérkező adatlapok” szerint a jelentéseket kivétel nélkül „korlátozott értékűnek”, de részben „nagyon fontosnak”, általában „fontosnak” minősítették. Előfordult, hogy ugyanazon a napon két, alkalmanként három táviratot is küldtek.

Időrendben az első dokumentum egy 1987. szeptember 17-én Budapestről Rómába küldött „szigorúan titkos rejtjelezett okmány”. Ebben értesítik a kinti hírszerzőket, hogy „Keleti” szeptember 28-án fog megérkezni Paskai László érsekkel együtt Rómába. „Keleti” átveszi a PMI vezetését, Paskai László közel két hónapig marad. A római hírszerzőnek azonnal fel kell venni a kapcsolatot „Keletivel” és az esztergomi érsek kint tartózkodása alatt folyamatosnak is kell maradnia az összeköttetésnek. A hírszerzőtiszt további feladatul kapta, hogy Miklós Imre vatikáni tárgyalásairól és Paskai Lászlóról minden információt azonnal jelentsen.[58] Szeptember 23-án két távirat is érkezett Rómából Miklós Imre vatikáni tárgyalásaival kapcsolatban. A különböző egyházmegyékbe segédpüspöknek jelölt személyekről tárgyaltak. Érdekes az információ, amelyik Francesco Colasuonno-tól[59] származik, miszerint nyugati vélemények szerint Magyarország „belátható időn belül túljut a pénzügyi nehézségeken”.[60] Ekkor még nem érkezett meg Keresztes Szilárd Rómába. Időrendben a következő távirat azonban már éppen arról tudósított, hogy a hírszerzőtiszt felvette a kapcsolatot „Keletivel”.[61] A további jelentések részben a római püspöki szinódusról, részben a vatikáni magyar tárgyalásokról szóltak. Az információk ezekben az ügyekben nem „Keletitől” származtak. Tőle az első jelentés október 14-én érkezett. Ebben beszámolt a magyar püspökök november elejére tervezett ad limina látogatásának előzetes programjáról.[62] Az október 20-i jelentés „nagyon fontos” minősítést kapott. „Keleti” értesülései szerint Paskai László és Dankó László kinevezése „az állami elvárásoknak a legnagyobb mértékben megfelelt. (Paskai kinevezésére állami részről mindent elkövettek […]) Mindazonáltal sem Paskai, sem Dankó személyével kapcsolatban a Szentszék részéről semmilyen fenntartás nincs.”[63] Érdekes módon a következő jelentés csak „kevésbé fontos” minősítésű, pedig „Keleti” arról tájékoztatta a hírszerzést, hogy Paskai László a szinódus német csoportjának munkájába kapcsolódott be, ahol nagyon jó vélemény alakult ki az esztergomi érsekről, aki jó kapcsolatokat épített ki az osztrák és nyugatnémet püspökökkel (köztük Ratzinger bíborossal is).[64]

A táviratokat többnyire négynaponta küldték, néha azonban gyakrabban is, ha „Keleti” több, vagy fontosabb információhoz jutott. Elmondhatjuk, hogy valóban minden lényeges eseményről tájékoztatta a hírszerzőket. De nem is hallgathatott volna el semmit, mert nem tudhatta, hogy még milyen forrással rendelkezik az állambiztonság Rómában. A hálózat tagjai egymást sem ismerték, pontosabban Keresztes Szilárd nem tudta, hogy a PMI-n tanuló diákok, az ott dolgozók, a Rómába érkező püspökök közül, egyáltalán környezetében ki az, aki esetleg szintén a magyar állambiztonság hálózatához tartozik. Egyetlen kapcsolattal, az operációs tiszttel rendelkezett kint. Azt azonban tudta, hogy nincs egyedül. Az óvatosságra nemcsak a tömeges dekonspiráció, lelepleződés miatt volt szükség, de így a több helyről beérkező információk valóságtartalmát, lényegében a hálózati személyek tevékenységét is állandóan ellenőrizni lehetett, illetve az információk ténylegesen kiegészítették egymást és az elemzők számára összeállt az egyéni jelentésekből a teljes egész.

Anélkül, hogy minden egyes „Keletitől” származó jelentést ismertetnénk, említsünk meg közülük néhány fontosabbat. „Keleti” tájékoztatta például a hírszerzést Paskai László emlékeztetőjéről, amelyet utóbbi az Egyházi Közügyek tanácsában Francesco Colasuonno érsek, rendkívüli ügyben meghatalmazott pápai nunciusnak adott át. Az esztergomi érsek az 1987 nyarán, nyugaton, angol nyelven megjelentetett, és a pápához is eljuttatott Az erdélyi és a bánáti román görög katolikusok felhívása című brosúrával kapcsolatban foglalta össze álláspontját. Paskai László feltárta a probléma történelmi hátterét és kiemelte, hogy 1948 után a román görög katolikusokat erőszakosan beolvasztották az ortodox egyházba, templomaikat elvették. Ezért közülük sokan a magyar görög katolikusok templomait kezdték el látogatni, ezekben viszont a szertartás magyarul és nem románul zajlott. Paskai László emlékeztetőjében felhívta a figyelmet, hogy a nyugaton terjesztett angol nyelvű kiáltvány célja, hogy az erdélyi görög katolikus egyház „magyarnyelvűségét megtörjék” és előbb kétnyelvű, majd kizárólag román nyelvű liturgiát érjenek el.[65] „Keleti” beszámolt találkozásáról Szőke János atyával, a Kirche in Not[66] segélyszervezet munkatársával, aki azért érkezett Rómába, hogy a szinóduson résztvevő egyháziakkal, köztük a magyar püspökökkel is tárgyaljon. Paskai László és Keresztes Szilárd konkrét segélykérelemmel fordultak Szőke páterhez.[67] Az atya neve más jelentésben is felbukkant. A magyar püspökök ad limina látogatása során a vatikáni illetékesekkel folytatott megbeszéléseken felmerült a külföldön élő magyar katolikusok püspöki tisztségének ügye. Silvestrini[68] és Colasuonno nem adtak határozott választ, de sejtetni engedték, hogy nem tartják sürgetőnek a kérdés rendezését. Hivatalosan erről majd Paskai Lászlóval kell tárgyalnia a Szentszéknek. Azonban azt is elárulták, hogy „Szőke személye a számba jöhető jelöltek között a legelső helyen van”.[69] Az esztergomi érsek római tartózkodásának nyomon követése „Keleti” egyik meghatározó feladata volt, ezért részletesen jelentett az érsek kinti találkozóiról, megbeszéléseiről.[70] A „titkos megbízott” másik fontos feladata az ad liminára vonatkozott. Talán az sem véletlen, hogy ő szervezte meg a magyar püspökök kinti programját. Így jelentéseiben valóban minden lényeges eseményre ki tudott térni.[71] Még azt sem hallgatta el, hogy voltak problémák, többször is megvárakoztatták a püspököket, rangon aluli kapcsolatokkal üzengettek nekik. Több püspök is zúgolódott, néhányan Keresztes Szilárd rossz szervezésének tudták be „a protokollárisan mindenképpen megengedhetetlen helyzetek”-et. Az állambiztonság jelezte is, hogy ezzel kapcsolatban „Keletit” beszámoltatják.[72] Fontos az a jelentés is, amelyben „Keleti” tájékoztatta a hírszerzést, hogy a bíborosok kreálására csak 1988-ban kerül sor. Ez egyébként nem Paskai Lászlóval kapcsolatban merült fel, akit valóban 1988-ban kreált II. János Pál pápa bíborossá,[73] hanem amiatt, hogy vatikáni körökben elterjedt, esetleg Silvestrinit is bíborossá kreálja a pápa, akinek emiatt beosztásából távoznia kellene. „Silvestrini ily módon történő eltávolítása a pápa körül csoportosuló konzervatív beállítottságúak előretörését vonná maga után.”[74]

„Keleti” jelezte a hírszerzésnek, hogy az év végére hazautazik Magyarországra, de karácsony után visszatér, mert egy közel ezer fős magyar ifjúsági csoport érkezik Rómába, akiknek lehet, hogy segítségre lesz szüksége. Ugyanebben a jelentésében beszámolt arról is, hogy a Keleti Kongregáció pénztámogatását, 54.000 dollárt magával visz Magyarországra. A pénzt majd az ÁEH-n keresztül váltják át.[75] Az utolsó érdemi jelentés Szabó Ferenc jezsuita atyával, a Vatikáni Rádió magyar adások főszerkesztőjével kapcsolatos. Szabó tiltakozott amiatt, hogy a Vatikáni Rádió román híradása tudósított az olaszul megjelent A moldáviai katolikusok eredete című kötet bemutatójáról. Lényegében egy 1985-ben Bukarestben megjelent könyvet fordítottak le, amelyben „tudományosan” igazolták a moldvai csángók román eredetét. Szabó Ferenc atya azért akart tiltakozni, mert úgy látta, hogy erőteljes a nyomás a román katolikus egyház magyar jellegének negligálására.[76]

A jelentések „Keleti” 1987. decemberi hazautazását kövezően lezárultak. Igaz, még 1988-ban Rómában tartozkodott, de több jelentést nem tartalmaz a húsz évvel korábban nyitott „Nyíri” fedőnevű munkadosszié. A „zárólap” érdekessége, hogy csak 1989 februárjában helyezték el.[77]

Ezzel a „Nyíri” fedőnevű munkadosszié hosszú időre irattárba került. További jelentésekkel már nem gyarapodott. De „Nyíri” – „Keleti” – Keresztes Szilárdról még vannak későbbi keltezésű hálózati anyagok is. Egy kódlap a hálózati rendszerhez, ami tulajdonképpen a korábbról ismert adatlap kódolt változata.[78] Jelenleg az utolsó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában hozzáférhető hálózati anyag egy változásbejelentő-lap, amely másfél hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt keletkezett. „Keleti” fedőnevű hálózati személyt Különösen Fontos Titkos (KFT) nyilvántartásba helyezték a visszavonásig.[79] Erre a már idézett 2003. évi III. törvény 2. § (1) bekezdése alapján, 2007 tavaszán került sor. Mindez azt jelenti, hogy az állambiztonság és utódszervei, a későbbi demokratikus titkosszolgálatok egy ideig igyekeztek védeni – ha nem is tudatosan, csak önnön védekezési mechanizmusukból adódóan – korábbi hálózati személyeiket. Az 1989-es átalakulást követő 18. évig ezt lényegében sikeresen meg is tették. Mostantól azonban véget ért a védelem, az iratok (legalább is egy részük) levéltárba kerültek, és kerülnek, folyamatosan kutathatóvá, feldolgozhatóvá válnak. Talán ezzel is közelebb kerülünk az állampárti diktatúra jobb megismeréséhez.

 

*          *          *

 

1988. március 30-án elhunyt Timkó Imre hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspök. Ekkor már valóban senki más nem állhatott Keresztes Szilárd útjába. Április 5-én két levelet is írt Miklós Imrének, amelyekben jelezte, hogy az Egyházmegyei Székeskáptalan őt választotta a főpásztor nélkül maradt egyházmegye kormányzójává és a Miskolci Exarchátus kormányzójává is. Egyben kérte az ÁEH elnökét, hogy adja meg hozzájárulását a tisztség betöltéséhez. Az Állami Egyházügyi hivatalban az iktatott levelek ügyiratborítójára feljegyezték, hogy Keresztes püspök levele nem felel meg az előzetesen kialakított jogos igényeknek. Még aznap elhelyezték az ügyiratban a javított leveleket is. A formai problémát az okozta, hogy Keresztes Szilárd levelében elfelejtette megírni, hogy az ÁEH hozzájárulását kormányzói megválasztásához a már idézett 1957. évi 22. törvényerejű rendelet alapján kérte. Az új levelek alapján az ÁEH másnap postázta is a hozzájárulást.[80]

Kétségtelen, hogy Keresztes Szilárd egy nagyon alaposan felkészült, rendkívüli képességekkel megáldott személy. Bizonyára akkor is főpap lehetett volna, ha éppen nem egy ateista diktatúrában kellett volna boldogulnia. De ott kellett (volna) helytállnia, ezért sorsa nem hagyományos módon alakult. Mégis úgy véljük, ha 1967-ben esetleg másként döntött volna, lett volna számára egy másik út is. És talán azon az úton is elért volna mai helyére. Ezt persze nem tudhatjuk biztosan, de azt igen, hogy mit veszített akkori döntésével. A skizofrén kettős élet biztosan alakította, megváltoztatta jellemét. Beszervezése után évekig küzdött, vívódott, amíg megtalálta azt a „magyarázatot” saját maga számára, amivel lelkiismeretét elcsendesíthette. Egyedi és különleges volt a helyzete nemcsak az állambiztonsággal fenntartott kapcsolata miatt, hanem amiatt is, hogy a diktatúra belekényszerítette egy másik ellentmondásos helyzetbe is. A kommunista állammal teljesen együttműködő, szintén ügynök püspöknek volt a segédpüspöke 13 éven keresztül. Ezt el kellett viselnie minden megaláztatásával, és ellentmondásával együtt. Mindez valamiféle lelki torzuláshoz is vezethetett. Kiváló képességeit megőrizte, talán még fejlesztette is, de személyisége átalakult. A püspökség elnyerése után építkezett, fejlesztett kőben, de kevésbé emberben. Közel húszévnyi püspöksége alatt egyetlen alkalmas személyt sem sikerült találnia a rábízott görög katolikusok között, akit alkalmasnak tartana és valóban alkalmas is lenne a Hajdúdorogi Egyházmegye ötödik püspökének. Ez általában a hatalommal rendelkező öntörvényű emberek tipikus jellemzője. Olyan embereké, akik senkiben sem bíznak meg, akik senkit sem találnak magukhoz fogható méltó utódnak. A környezete csak erősíti, hiszen ki merné megmondani a királynak, hogy meztelen? Milyen ördögi is az a rendszer, amely még ma is így kísért. Ennek a rendszernek Keresztes Szilárd is áldozata. Igaz, tevékeny áldozata.

 

Jegyzetek



[1] A rendszerváltozást követő években alkotta meg a parlament a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt, amely többek között arról is rendelkezik, hogy az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az érintett közszereplése során keletkezett iratok tekintetében (II. fejezet 3. § (4) bekezdés). A közelmúltban zárult le az a per, amely kimondta (igaz, nem jogerősen), hogy az egyházi személyek is közszereplők. A tudományos kutatások szempontjából azonban mindez másodrendű, mivel az adatvédelmi törvény lehetőséget ad személyes adat nyilvánosságra hozatalára abban az esetben, ha az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges (V. fejezet 32. § (3) bekezdés b) pont). Mindezt megerősítette az Alkotmánybíróság 2005. október 5-én kelt határozata, amely kimondja, hogy a pártállam állambiztonsági szerveire vonatkozó adatok megfelelő szakmai forráskritikával történő kezelése eléri az adatminőségnek azt a szintjét, amikor a személyiségi jogok korlátozása alkotmányos lehet (a 37/2005 (X. 5.) számú Alkotmánybírósági határozat III. fejezet 3. pontja).

[2] Munkadosszié: A hálózat ügynökeinek, titkos megbízottainak vagy titkos munkatársainak operatív értékkel bíró eredeti jelentéseit, az ezekkel kapcsolatos intézkedéseket, valamint a hálózati személynek adott feladatokat tartalmazó dosszié.

[3] A 2003. évi III. törvény az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról. A 2. § (1) bekezdés szerint a törvény hatálya alá tartozó iratokban található adatok korábbi minősítése a törvény erejénél fogva megszűnik, kivéve ha az adat minősítését az arra jogosult továbbra is fenntartja.

[4] A görög katolikusok történetére vonatkozó irodalomból a tanulmány elkészítéséhez felhasználtuk: A Hajdúdorogi Bizánci Katolikus Egyházmegye jubileumi emlékkönyve 1912–1987. Szerk.: Dr. Timkó Imre. Nyíregyháza, 1987.; Pirigyi István: A görög katolikus magyarság története. Nyíregyháza, 1982. (2. kiadás: Bp., 1991.); .: A magyarországi görög katolikusok története. I-II. köt. Nyíregyháza, 1990.; Kahler Frigyes: III/III-as történelmi olvasókönyv 3. A „Canale” dosszié. A magyar titkosrendőrség és a II. Vatikáni zsinat. * Az „Ibolya” dosszié. Hiányzó lapok „A magyarországi görög katolikusok történeté”-ből. Bp., 2005. (a továbbiakban: Kahler, 2005.) Továbbá: Pirigyi István: A görög katolikus magyarság története. (Online: http://www.atanaz.hu/mgke/mgketort/gkmati.html – 2007. június.) Az életrajzokhoz elsősorban a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Kormányzóság 1982-ben kiadott schematizmusát használtuk fel. Mind a történeti, mind pedig az életrajzi adatok kiegészítéséhez segítséget jelentettek a Magyar Országos Levéltárban őrzött egykori Állami Egyházügyi Hivatal iratai, különösképpen az úgynevezett Adattár. Vö. Az Állami Egyházügyi Hivatal iratanyagának jegyzékei. I. kötet. Adattár. Összeállította és a bevezetőt írta: Kisasszondy Éva. Bp., 2005.

[5] Miklósy István (Zemplénrákóc, 1857. augusztus 22. – Nyíregyháza, 1937. október 29.) görög katolikus püspök. Budapesten és Ungváron végezte a teológiát (1877–1883), 1884-ben szentelték pappá. 1893 decemberében sátoraljaújhelyi paróchus, 1894-ben kerületi esperes, 1905-ben Zempléni főesperes lett. 1913-ban a hajdúdorogi egyházmegye első püspöke. 1914-ben az egyházmegye székhelyén, Debrecenben sikertelen bombamerényletet követtek el ellene. Ennek hatására az egyházmegye székhelyét Debrecenből Nyíregyházára helyezte át. Megszervezte az új egyházmegye kormányzatát. 1916-ban bevezette a Gergely-naptárt, kiadatta magyar nyelven a legszükségesebb liturgikus könyveket.

[6] Dudás Miklós (Máriapócs, 1902. október 27. – Nyíregyháza, 1972. július 15.) görög katolikus püspök. A gimnáziumot Nyírbátorban, Ungváron és Nagykállóban végezte. 1921. január 10-én belépett a Bazil Rendbe. A szerzetesi életet Munkács-Csernekhegyen kezdte el. Dudás Miklós a filozófiát 1922–1924 között a Rend krisztinopoli főiskoláján, a teológiát pedig 1925–1928 között a római Gergely egyetemen tanulta, itt szerzett teológiai doktorátust. Az egyszerű fogadalmat 1922. október 14-én, az ünnepélyes nagy fogadalmat pedig 1925. október 18-án tette le. Miklósy István püspök áldozópappá szentelte Máriapócson, 1927. szeptember 8-án. Rendi elöljárói a Csehszlovákiához tartozó Kárpátaljára küldték. 1928 és 1930 között a csernekhegyi, 1930 és 1932 között a kisbernezai kolostorban volt tanár. 1932-ben hazatért és máriapócsi házfőnök lett. XII. Piusz pápa 1939. március 25-én nevezte ki görög katolikus püspökké. VI. Pál pápa 1968-ban kinevezte a Keleti Kongregáció, majd 1972-ben a Keleti Kánonjogi Kódex revíziós bizottságának tagjává.

[7] A papi szemináriumok bezárása, illetve összevonása a papképzés visszaszorítására irányult. 1951-ben a pécsi és kalocsai szemináriumokat, 1952-ben a szombathelyi, veszprémi, székesfehérvári, váci és hejcei papképzőket is bezárták. 1945 és 1950 között mintegy 900 papnövendék tanult a különböző szemináriumokban, 1954-re számuk 525-re, majd évről évre tovább csökkent. Vö. Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971. Bp., 1985. 137. p.; Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. A magyar katolikus egyház története 1945-1991. Miskolc, 1992. 28. p.

[8] A magyar görög katolikusok századokon át eredménytelenül küzdöttek a magyar liturgikus nyelv szentesítéséért. Dudás Miklós püspök a II. Vatikáni Zsinat záró szakaszán, 1965. november 19-én a Szent Péter bazilikában, a 2.300 zsinati atya jelenlétében magyar nyelven celebrálhatott szentmisét. Ettől kezdve a görög katolikus liturgiát kizárólag magyarul végzik.

[9] A második világháborút követő népességmozgás érintette a görög katolikusokat is. Tömegesen vándoroltak el a fővárosba és az ország nyugati, iparilag fejlettebb vidékeire. VI. Pál pápa Dudás püspök kérésére első alkalommal 1968-ban a hajdúdorogi püspök joghatóságát három évre kiterjesztette az ország valamennyi görög katolikus hívőjére. A Szentszék három év elteltével a rendelkezés hatályát meghosszabbította, majd 1980-ban az adminisztratúra területének kivételével véglegesítette.

[10] Timkó Imre (Budapest, 1920. augusztus 13. – Nyíregyháza, 1988. március 30.) görög katolikus püspök. 1938-ban belépett a Szent Benedek Rendbe. 1940–1945-ben a római Szent Anzelm Egyetemen, majd a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte teológiai tanulmányait. 1945-ben pappá szentelték, 1948-ban teológiai doktorátust szerzett. 1945–1948-ban Budapesten egyetemi lelkész, 1948–1952-ben a hittudományi karon a keleti teológia lektora. 1952–1957-ben a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia magántanára, 1957–1959-ben tanárhelyettese, 1959 és 1975 között az ókeresztény egyház- és dogmatörténet tanszékvezető tanára. 1955 áprilisában az államvédelem „Kiss János“ fedőnéven beszervezi ügynöknek, haláláig aktívan foglalkoztatják. 1972-től 1975-ig a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye kormányzó helynöke, 1975. január 10-től megyéspüspöke és a Miskolci Apostoli Kormányzóság apostoli kormányzója. A Magyar ENSZ Társaság alelnöke. 1969. április 4-én a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, 1980. augusztus 27-én a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki, mindkét alkalommal az Állami Egyházügyi Hivatal előterjesztése alapján. Számos tanulmánya jelent meg az ókeresztény archeológia és művészettörténet, valamint a keleti teológia témakörében. Dogma- és liturgiatörténeti, ill. bizánci kultikus egyházművészeti jegyzeteket írt. Vö. Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak. Budapest, 1971.

[11] Keresztes Szilárd (Nyíracsád, 1932. július 19. – ) görög katolikus püspök. Nyíregyházán szentelték pappá 1955. augusztus 7-én, majd a Központi Papnevelő Intézetbe került (1955–1957) és a Hittudományi Akadémián teológiai doktorátust szerzett (témája: A Szentlélek származásának kérdése a firenzei zsinaton). Szervező lelkész Kispesten (1957–1960), majd segédlelkész és kántor Nyíregyházán (1960–1970). 1960 és 1975 között teológiai tanár, 1973-tól rektorhelyettes a Görög Katolikus Egyházmegyei és Papnevelő Intézetben és a Hittudományi Főiskolán, közben a római Pápai Magyar intézetben ösztöndíjas (1966–1969). A Római Keleti Intézetben licenciátust szerzett (1969). Székesegyházi kanonok (1970) és adminisztrátor paróchus Nyíregyházán (1971–1976). VI. Pál pápa 1975. január 10-én kinevezte hajdúdorogi segédpüspökké, a Hajdúdorogi Egyházmegye Budapesti Helynökségén püspöki helynök és a Miskolci Apostoli Kormányzóság általános helynöke (1975 márciusától). A római Pápai Magyar intézet rektora (1987–1988), majd a Hajdúdorogi Egyházmegye negyedik püspöke és a Miskolci Apostoli Exarchátus apostoli kormányzója (1988. június 30-tól). A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából II. János Pál pápa első magyarországi látogatásának szervezője (1990–1991). A miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki 1997. március 15-én.

[13] A görög katolikus plébániák, a hívek és a rájuk jutó papok száma a kommunizmus idején enyhén emelkedett. 1948-ban a 107 plébánián élő 195.440 görög katolikus hívőre 180 pap jutott, 1969-ben a 122 plébánián 245.000 hívő és 198 pap élt, 1990-ben 131 plébánián 250.000 hivőt és 191 papot írt össze a statisztika. Vö. The Hierarchy of the Catholic Church. Online: http://www.catholic-hierarchy.org/diocese/dhajd.html   2007. június.

[14] Sirák fia könyve 21,3.

[15] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL) 2.2.2. Hálózati nyilvántartások. 0058–208–3. számú 6-os karton. 1967. október 9.

[16] ÁBTL 3.1.5. O–14497. „Szerzetesek” operatív dosszié. 1966. december 7-én kelt jelentés. Közli: Kahler, 2005. 72., 199. p.

[17] Ezzel kapcsolatban ld. Bandi István: Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez c. tanulmányát jelen számban.

[18] Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) XIX–A–21–c. Állami Egyházügyi Hivatal. Adattár. 123.1. Teológiák. 17. számú dokumentum. Zemplényi György, a római Pápai Magyar Intézet igazgatójának levele az ÁEH-nak. (A felsorolt mellékletek közül csak az ösztöndíjas növendékek 1966/67. évi tanulmányi működéséről szóló jelentés van meg). 1967. február 22.

[19] A Belügyminisztérium III/I/4–K alosztálya nyitotta meg a „Nyíri” fedőnevű ügynök Z–1336. számú M-dossziéját. Őrzési helye: ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. A BM III/I. Csoportfőnökség 4. osztálya a hírszerzésen belül kiemelt feladatként kapta 1968-ban a vatikáni hírszerzést. Vö. Szabó Csaba – Soós Viktor Attila: „Világosság” Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Bp., 2006.

[20] „Nyíri” ügynökjelöltsége idején készített jelentéseit nem a munkadossziéjában helyezték el, azokkal most nem foglalkozunk.

[21] Anyagátadási találkozó: A rendkívüli találkozó speciális esete, amikor tárgyalás és eligazítás nélkül – az ismeretség tényét is leplezve – nyilvános helyen anyagátadás-átvétel történik; például: szórakozóhelyen, villamoson, áruházban, moziban stb. A megbeszélésre az operatív helyzet vagy valamelyik fél konspirációs helyzete nem ad lehetőséget.

[22] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 21. A BM III/I/6–T alosztály értékelő jelentése, 1968. augusztus 18.

[23] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 49. A BM III/I–4 osztály jelentése, 1969. szeptember 8.

[24] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 22. Jelentés, 1968. augusztus 7.

[25] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 27–29. Információs jelentés, 1969. március 4.

[26] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 30. „Kedves Feri Bácsi!“ kezdetű levél. Dátum nélkül. A teljes levél 30–45.

[27] MOL XIX–A–21–a. Állami Egyházügyi Hivatal. Elnöki iratok. 1969–1971. K–2 iktatószámú ügyek, külföldi kiutazások.

[28] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 58–60. Jelentés, 1969. október 8.

[29] Hollós János (1924– ) a nyíregyházi görög katolikus hittudományi főiskola és szeminárium felállítása utáni években (1951–1957) az ószövetségi irodalomtörténetnek, az erkölcstannak, az egyházjognak, a görög nyelvnek és a patrisztikai görög szövegek fordításának, a latin stílusgyakorlatoknak, a szónoklattannak, az egyházközösségi közigazgatásnak, a neveléstannak és német nyelvnek volt aktív tanára. 1966-tól ismét visszakerült a főiskolára. Püspöki tanácsos (1964), officiális (vicarius iudicalis) 1971-től. VI. Pál pápától 1973. szeptember 15-én kinevezést kapott a Codex Iuris Canonici Orientalis revíziójára létesített pápai bizottságba.

[30] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 70. Zárólap, 1969. december 15.

[31] MOL XIX–A–21–a. K–2–52/1970. A PMI-vel kapcsolatos állambiztonsági „játszmákhoz” ld. Bandi István tanulmányát: „Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez” címmel jelen számban.

[32] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 71–73. Jelentés, 1970. június 23.

[33] A magyaroknak a középkorban is létezett Rómában zarándokházuk, amit lebontottak, köveit a Szent Péter bazilika építésekor felhasználták. A jelenleg is működő zarándokház felállítását a Genfben élő Fáy Erzsébet adománya, majd a példáját követő további emigráns magyar adományok tették lehetővé. A Via Casalettón 1965 novemberében vásároltak egy megfelelő telket, decemberben felállították Zágon József elnökletével a Szent István Alapítványt. Az épület ünnepélyes átadására 1967. augusztus 20-án került sor.

[34] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 74–76. Jelentés, 1970. július 20.

[35] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 80. Jelentés, 1970. augusztus 26.

[36] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 81–89. A 8/15/4/1970 számú jelentés melléklete.

[37] Száll József ügye rendkívül érdekes. 1962-ben foglalta el állomáshelyét Rómában, majd 1970 nyarán valóban hazarendelte a Külügyminisztérium, de a követ családjával együtt 1970 novemberében menedékjogot kért, és kint maradt Olaszországban. MOL M–KS 288. f. 5/541. ő. e. Az MSZMP PB ülésének jegyzőkönyve. (1970. december 29.) 4., 27–30. Vö. Interjú Száll Józseffel. Készült az 1956-os Intézet Oral History Archívuma részére 2003 júliusában. Készítette Ungváry Krisztián.

[38] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 77–80. Jelentés, 1970. augusztus 26.

[39] 6/C karton: Az állambiztonsági hálózati nyilvántartásba vételre és kutatásra használt karton.

[40] Az „adatlap” a hálózati nyomtatványok egyike, amelyet a hálózat naprakész nyilvántartása miatt vezettek. Egy kitöltetlen adatlap fotokópiáját közli: Kiszely Gábor: Állambiztonság, 1956–1990. Bp., 2001. 321-324. p.

[41] Titkos megbízott (Tmb): Az állambiztonsági hálózatnak az a tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben.

[42] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. 1973. augusztus 29.

[43] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. Adatlap az állambiztonsági szervek hálózatáról. 1973. június 29.

[44] MOL XIX–A–21–a. N–22–1/1972.

[45] Az Elnöki Tanács adta ki az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendeletet az egyes egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról. Minden olyan kinevezéshez, megbízáshoz, elmozdításhoz,  amelyik a pápa hatáskörébe tartozott, ezután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulása kellett. A művelődési miniszter hozzájárulása kellett a püspökök által foganatosítható kinevezésekhez, áthelyezésekhez. Magyar Közlöny, 1957. 35. sz. (március 24.) 221-222. p.

[46] MOL XIX–A–21–a. N–22–2/1972.

[47] ÁBTL 2.2.2. Hálózati nyilvántartások. 91.567 számú 6-os karton. 1955. október 9.

[48] MOL XIX–A–21–e. 39–6/1974. Állami Egyházügyi Hivatal. Tematikusan rendezett iratok.

[49] MOL XIX–A–21–a. K–13a–6/1974, valamint M–5–2b/1974.

[50] MOL XIX–A–21–e. 39–9/1975.

[51] MOL XIX–A–21–a. N–22–2–1/1983.

[52] Változásjelentő-lap: A hálózati személy és kapcsolatainak adataiban, a hálózat foglalkoztatásában történt változások jelentésére szolgáló nyomtatvány.

[53] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. Változásjelentés a „Saturnusfn. rendszer adatlapjához. 1980. június 4.

[54] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. Változásjelentés a „Saturnusfn. rendszer adatlapjához. 1986. november 10.

[55] MOL XIX–A–21–a. K–13a–5/1987.

[56] MOL XIX–A–21–a. N–22/1987.

[57] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 118–156. Távirati jelentések és beérkező adatlapok. A jelentéseket nem a helyes időrendben fűzték le a dossziéban.

[58] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 148. Rejtjelezett okmány, 1987. szeptember 17.

[59] Colasuonno, Francesco (1925–2003) dél-olasz származású főpap, 1947-es felszentelése után a Szentszék egyik legismertebb diplomatája. 1998-tól bíboros. A „keleti politika” meghatározó személyisége, 1986-tól apostoli nunciusként rendszeresen tárgyalt a magyar állam képviselőivel, 1989–1990-ben a diplomáciai kapcsolatok helyreállításában vállalt szerepet.

[60] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 147, 156. Távirat, 1987. szeptember 23.

[61] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 154. Távirat, 1987. október 5.

[62] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 152. Távirat, 1987. október 14.

[63] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 150. Távirat, 1987. október 20.

[64] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 149. Távirat, 1987. október 22.

[65] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 123–124. Távirat, 1987. október 27.

[66] Kirche in Not/Ostpriesterhilfe – nemzetközi lelkipásztori segélymunka. A holland származású, Belgiumban élő premontrei szerzetes, Werenfried van Straaten (1913–2003) alapította 1947-ben az „Ostpriesterhilfe” segélyszervezetet, amelynek fő célja a 14 millió kelet-európai német (köztük 6 millió katolikus) menekült segélyezése. A szervezet központja 1948-tól a németországi Königsteinbe költözött. A szervezet a hatvanas években már az egész világra kiterjedt. Évente ma is közel 8000 projektet támogat.

[67] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 145. Távirat, 1987. november 5.

[68] Silvestrini, Achille (1923– ) érsek, bíboros. Bolognában és Rómában tanult, 1946-ban szentelték pappá. 1953 óta a Vatikán diplomatája. 1979 és 1988 között az Apostoli Szentszék Egyházi Közügyek Tanácsának titkára, lényegében a Szentszék külügyminisztere. 1991-ben a Keleti Kongregáció vezetője. Több alkalommal is eljárt pápai legátusként különböző országokban. 2000-ben minden kúriai hivatalától visszavonult.

[69] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 139. Távirat, 1987. december 14.

[70] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 144, 127. Távirat, 1987. november 5, november 17.

[71] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 155, 120, 119. Távirat, 1987. november 13, 18, 25.

[72] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 155. Távirat, 1987. november 13.

[73] II. János Pál pápa 1988. május 29-én ünnepélyes szentmisén jelentette be, hogy 25 új bíborost kreál, köztük Paskai László prímás esztergomi érseket is. Ez június 28-án valóban meg is történt.

[74] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 118. Távirat, 1987. november 25.

[75] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 146. Távirat, 1987. december 14. Egyszer majd egy tanulmányban fel lehetne dolgozni azt is, hogy a Magyar Népköztársaság milyen hasznot húzott abból, hogy a hatvanas évek második felétől egyre több valuta érkezett be az országba az egyházak kapcsolatainak köszönhetően.

[76] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 135. Távirat, 1987. december 14.

[77] ÁBTL 3.2.3. MT–1915/1. 157. Zárólap, 1989. február 13.

[78] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. Kódlap hálózati rendszerhez. 1988. december 2.

[79] ÁBTL 2.2.2. 0058–208–3. Változásjelentés a „Saturnusfn. rendszer adatlapjához. 1989. szeptember 5.

[80] MOL XIX–A–21–a. N–15–1a/1988.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,