Vissza a tartalomjegyzékhez

8. évfolyam 2. szám
A. D.
MMVII

Fekete József:
A szervita rend története Makón
A szervita rend magyarországi története feldolgozatlan hazánkban

A szervita rend magyarországi története feldolgozatlan hazánkban. A rendet Firenzében alapították 1233-ban. Hazánkban a nyugati világhoz képest kevesebb szerzetes irányzat működött, hisz alig érte el számuk a két tucatot. Bár a szervita rend nem tartozott a nagyobb rendek közé, azért 1644-től napjainkig jelen vannak a magyar egyháztörténetben. A szerviták 1644. december 7-én vonultak be Lajtaszékre,[1] 1649-ben az osztrák határ közelében Lorettomban[2] (ma Loretto Burgerlandban), majd a török kiűzése után Pesten 1686. július 2-án, a következő évben Egerben, 1695-ben Fraknóban[3] is rendházakat hoztak létre.

Bár II. József három rendházukat (lorettoi, stotzingi és váti[4]) is bezárta, de a rend ezt is túlélte. A fennmaradt másik három rendházban[5] tovább tevékenykedtek, és az 1950-es feloszlatásra már nyolc rendházuk[6] volt. 1989-ben sikerült újjáalakulniuk, és jelenleg is működnek Egerben. A szervita nővérek még ennél is eredményesebbek voltak, a feloszlatáskor 18 helyen tevékenykedtek.[7]

A makói megtelepedés a rend történetéből összesen bő 10 év, de jelentősége azért nagy, mert fontos próbálkozás volt az iskolaügyben és a tanya-pasztorációban. A tanyai lelki gondozásban 1947-ben újabb feladatokat vállaltak el: Törökszentmiklóson. A makói próbálkozás teljesen újszerű kezdeményezés volt a szervita rend életében, és ha nem lett volna feloszlatás, talán a rend arculatát is megváltoztatta volna. A szerviták a kegyhelyek gondozása mellett új lelkiséget és önkifejezési formát találtak, amely nagymértékben hozzájárult a rend gyors növekedéséhez is. Bár nem lettek tanító rend, de elvállalt feladataik színesebbé tették lelkiségüket, és a hazai szerzetesi mozgalmak között erősítették tekintélyüket.

A rend az iskolaügybe 1940-ben kapcsolódott be, amikor Glattfelder Gyula[8] csanádi püspök Makón a néhány évvel korábban a püspöki rezidenciából átalakított fiú-internátust szervita atyákra bízta, akik a helybeli kórházi lelkészséget is ellátták. A helyi prelátus plébános, dr. Csepregi Imre[9] már korábban felvette a kapcsolatot a rend vezetőivel és szóbeli megállapodás született. A rend akkori vezetője, Marchi M. Cyrill[10] tartományfőnök 1939. június 13-án levélben fordult a megyéspüspökhöz a letelepedés ügyében: „Úgy gondolom, hogy ezt annál is inkább kérhetjük, mert a letelepedéshez Nagyméltóságod jóindulatát már eddig is bírjuk, a Prelátus úrnak pedig már évek óta hangoztatott terve szerzetesek Makó városában való letelepítésel[11]

A csanádi püspök már június 20-án válaszolt és kifejti, hogy az ötletet „szimpatikusnak” tartja és a helyi plébános már ismételten szólt neki és támogatja az ötletet, de kifejti aggályait is: „ebben a pillanatban még nem látom világosan, miképpen lehetne ott a kiküldendő rendtagok existentiáját biztosítani, miért is arra kérem Főtisztelendőségedet, hogy a letelepedés rendi feltételeit minden tekintetben körvonalazni […] szíveskedjék. De mielőtt most bekívánt javaslatát kézhez venném, már előzetesen érdeklődnöm kell: vajon van-e a rendnek annyi, a magyar nyelvet kifogástalanul bíró tagja, hogy a makói ház felállítása és a mindenkori utánpótlás biztosítása nem fog akadályokba ütközni, mivel tudniuk kell, hogy a kb. 36 000 lakost számláló Makón másként, mint kifogástalan magyarsággal nem lehet boldogulni. […] mert a többségében protestáns vallású lakosság erre a körülményre rendkívül felfigyel.”[12] A rendtagok többsége ekkor már magyar volt, mégis élt az a beidegződés, hogy a szerviták többségében idegen ajkú szerzetesek. A tartományfőnök (rector provinciális[13]) 1939. július 31-én válaszolt, és előterjesztette javaslatát. „Hajlandók vagyunk a Szent Gellért Konviktus épületében lévő úgynevezett püspöki kápolna lelkészi teendőit ellátni, amely állana a szentmisemondáson kívül a hívek gyóntatásában, vasárnaponkénti szentbeszéd tartásában, továbbá a Szent István kórház betegeinek lelki gondozásában (szentmisemondás, betegellátás, nővérek lelki gondozása). Emellett teendőink közé sorozandónak véljük a hitoktatásban való részvételt (kereskedelmi iskola, polgári iskola), nemkülönben a Szent Gellért Konviktusban a tanuló ifjúság tanulmányi irányításában és felügyeletében való részvételt.”[14]

Az ellenszolgáltatás igénye a következő volt: a kórháztól kiutalandó lelkész járandósága, 75 pengő havonta. A polgári iskola és a felsőkereskedelmi iskola katolikus tanulói hitoktatása utáni, az intézettől kiutalt szokott tiszteletdíjak kb. évi 900 pengő, továbbá a konviktusban kifejtendő nevelői működésért az intézetben lakás és teljes ellátás.

A tartományfőnök kifejti még azt a reményét, hogy a fent említett feladatokon túl a rend tagjai bekapcsolódnak majd Makó város és környékének lelkipásztori gondozásába, nevelésébe és oktatásába. A nyelvi problémákkal kapcsolatban ugyancsak ezen levelében kifejti, hogy a rend tagjainak két személy kivételével „csupa magyar tagja van” és a makói ház felállítása és utánpótlása nem fog akadályokba ütközni.[15]

 Az események ezután gyorsan peregtek, mert a megyéspüspök augusztus 17-én válaszolt a budapesti levélre Szegedről. Ez azért is érthető, mert szeptember már nagyon közel volt. A püspök kifejti, hajlandó a rend letelepedéséhez hozzájárulni és lényegében elfogadja a szerviták ajánlatát úgy, ahogy az előzőekben le lett fektetve, azzal a különbséggel, hogy a rend tagjait felkéri a tanyai lelkészi teendők elvégzésére is a helyi lelkészekkel egyetemben.[16] A rend vezetése ezt elfogadta, és a csanádi püspök augusztus 28-án írt levelében már azt kérte, hogy nevezzék meg azt a három rendtagot, akik oda kerülnek; ki lesz a házfőnök, és a házfőnökön kívül nevezzék meg azt az atyát, akit a makótanyai lelkészség vezetője gyanánt a vallás és közoktatási minisztériumnak bejelenthetnek.[17] A válasz augusztus 31-én megszületett, melynek értelmében szeptember 2-án a rendtagok elfoglalják működési helyüket. Az első szerzetesek a következők voltak: P. Angyán M. Fülöp[18] mint superior domus,[19] P. Német M. Alajos és P. Váry M. Bonajunkta.[20] A tanyai lelkészség vezetőjének a házfőnököt jelölték. A makói ház átvételénél a tartományfőnök és a rendi socius is megjelenik.[21] Még ezen a napon írt a püspök is egy megbízólevelet az új elöljárónak, Angyán Fülöpnek. Ezen levelében pontosan meghatározza a feladatokat. A feladatok pontjai nem változtak, csak a negyedik pontban pontosítják a tanyai pasztoráció részleteit. A rend tagjainak részt kell venni a makói-tanyai lelkészi teendők elvégzésében az ottani lelkészekkel történt megállapodás keretei között. […] felkérem a makói prelátus-plébános urat, mint kerületi esperest, hogy a tanyai kiszállásokra nézve programot készíteni s azt Tisztelendőségeddel miheztartás végett közölni szíveskedjen. Ugyancsak ő fog gondoskodni a kiszálláshoz szükséges fuvarok rendelkezésre bocsátásáról is. […] szeptember 1-i hatállyal tisztelendőségedet makótanyai lelkésznek a szükséges joghatósággal és felhatalmazásokkal ezennel kinevezem. […] Ezért a munkáért Tisztelendőséged megkapja majd a makótanyai lelkészt megillető havi 90 pengő és 67 filléres u.n. kongruát.” Ángyán ezen megbízólevele tartalmazza még a pontos jövedelemmegoszlást is, mely értelmében a kórháztól évi 840, a kereskedelmi és polgári iskolától legalább évi 880, és a tanyalelkészségért évi 1088 pengő anyagi juttatás éri a rendet, ami évente körülbelül 2800 pengőt tesz ki. Cserébe elvárja, hogy a fenti feladatokon túl a Bajza utcai állami elemi iskola heti 6 hittanóráját is vegyék át, továbbá a városhoz közel eső tanyai iskolákban (igási ugar, járandószél, rákosi járandószél, dáli rész) szintén a rendelkezésre álló óraszámban a szervita atyák lesznek kötelesek majd tanítani. A többi tanyasi iskolákban pedig a hitoktatást fogják a kerületi esperes irányításával ellenőrizni; ennek fuvarjairól az esperes köteles gondoskodni.[22] A Makói Katolikus Tudósító 1939. szeptember 15. megjelent VIII. évfolyam 15-16. számában beszámol a szerviták letelepedéséről. A 177. oldalon a házfőnök köszönti a helyi híveket, egyben közli a miserendet. Vasár- és ünnepnapokon 8 és 9 óra. Délután fél 7-kor litánia és előtte szentbeszéd. Hétköznapokon: 6, 7 és fél 8 óra. A gyóntatás folyamatosan történik, az atyák misék után is rendelkezésre állnak. Szeptember 17-ét megelőzőleg háromnapos ájtatosságot tartanak a fájdalmas szűzanya tiszteletére.

A rend itteni működése sikeresnek mondható. A szerzetesek tevékenysége színesítette a helyi hitéletet. A konviktusi munka emelte a rend hírnevét és megbecsültségét. 1941 június 11-én az újonnan megválasztott P. Héder M. László[23] tartományfőnök azzal fordult a megyéspüspökhöz, hogy a rend nem csak nevelői munkát akar végezni az internátusban, de annak vezetését és fenntartását is készséggel átvenné. Erre azért került sor, mert a helyi esperes a kereskedelmi iskola hitoktatását egyházmegyés papra bízta a szerviták helyett. Az internátus lakóiból kerültek ki a kereskedelmi iskola és a gimnázium tanulói, így a szerviták már nem tanították volna a nevelőintézetük lakóit. Ez a változtatás érzékenyen érintette a rendet, mert bár kárpótlásul két iskolai hittanári állást is kaptak volna, azok csak elemi iskolák lettek volna, és ez erkölcsi veszteséget jelentett. „Legyen szabad erre azt megjegyeznem, hogy mikor Makóra mentünk, kegyelmes Uram bízta reánk ezt a két hitoktatást, mivel mint azt említeni kegyeskedett, az internátus növendékeinek lelki gondozása azon esetben lesz teljes, ha a Páterek azon iskolákban tanítanak melyeket az internisták látogatják. A Prelátus úr által felajánlott 2 hitoktatás egyben vasárnapi misemondás kötelezettségével is járna. Tekintettel a távolságokra, sajnos ezen helyek vállalása esetén nem tudnánk a kápolnában, internátusban és a kórházban vállalt kötelezettségeknek eleget tenni. Ha az egyik hitoktatást vállalnunk is kellene, kérem a kegyelmes Urat, hogy legalább a kereskedelmi iskolát számunkra fenntartani kegyeskedjen.[24] Ezen kívül a tartományfőnök még a helyi prelátus-plébánoshoz is fordult, hogy a problémát megoldja, mert kiderült, az internátust 25 000 pengő terheli. Kérte ezért a tartományfőnök, hogy a makói egyházközség vegyen át valamit ebből a teherből, mert a rend anyagi helyzete rendkívül rossz. „Tartományunk egyedüli vagyona, ami jövedelmet hoz, csak a pesti bérház, s ennek jövedelméből tartjuk el kispapjainkat s ez fedezi (már ahogy fedezi…) a tartomány összes terheit, így jelenleg minden jóakarat mellett sem lehetséges az internátus átadásával járó összes terheket magunkra vállalni.”[25]

Szintén ebben a levélben is kifejti a rendet ért sérelmet a kereskedelmi iskola elvesztése ügyében, visszaszerzéséért még egyéb feladatok vállalását is felajánlja. A plébános az egyházközség nevében július 18-án válaszolt. A plébános kifejti, hogy a Szent Gellért konviktustól az egyházközség nem szakad el akkor sem, ha azt a szervita atyákra bízza. A teherrel átveendő házon lévő kölcsönt nem kell azonnal kifizetni, és a képviselőtestület tagjai továbbra is részt kérnek az irányításból. Ezt a szándékukat azzal indokolják, hogy ha egyházközség áll a konviktus mögött, az esetben nem kell több ezer pengőt adóként befizetni. A felszerelést és a bútorokat úgy adnák csak át, ha azoknak értéke erejéig az egyházközség papi hivatásra készülő gimnáziumi tanulókat küldene a konviktusba és ezeket az intézet látná el mint bentlakókat. A felügyelő-bizottság beavatkozásától nem kell félniük, mert az nem befolyásolja a vezetést.

A tartományfőnök június 24-én válaszolt. Ilyen feltételek mellett nem csoda, ha a rendi vezetés nem tudott dönteni, és csak egy évre vállalta el a konviktus vezetését. „Tehát minden szerződés nélkül megpróbálnánk egy évre, mint lehet a konviktust működtetni. […] Az adókedvezmény elnyerése talán nekünk még inkább sikerülne, mert kolduló rend vagyunk, s mint ilyenek, szorosabb értelemben vagyunk persona morálisnak nevezhetők, mint az egyházközség, tehát adókedvezményre annál inkább számíthatunk.” Szintén ebben a levélben fejti ki felháborodását a tartományfőnök az kereskedelmi iskola elvesztéséért. A gimnáziumot sohase kérte a rend, mert az mindenhol elterjedt szokás, hogy az egyházmegyei papság feladata és privilégiuma, de a másik középiskola hitoktatói állásának elvesztése felháborító. „Nem szeretnénk azonban lemondani a kereskedelmi iskola hitoktatásáról. Ezt valahogy a rendünk becsülete is megkívánja. Ha valami baj, súlyos hiba, vagy hozza nem értés történt volna az illető Páter részéről akkor azt kérném tudomásomra hozni, hogy intézkedhessem. […] Mindkét iskoláról való lemondásunkat annál is inkább ellenzem, mert ennek az a látszata lenne (ha nem is Makón, de máshol biztosan), mintha a szervita atyák csak elemi iskolák vezetésére lennének alkalmasak, felsőbbekre azonban már nem. Ezt pedig semmi körülmények között nem engedhetem. Pátereink itt Pesten is elismeréssel állják meg helyüket a középiskolákban. Rendtagjaink képesítésére mindig nagy gondot fordítottunk, így nyugodtan ki merem őket állítani bárhol.[26] A két hitoktatói állás elvesztése és az amúgy csak 2400 pengős évi juttatás helyett így csak 1200 pengőt kapnának a rendtagok, igaz a konviktusi igazgatói szék még évi 1200 pengő illetményt jelent a rendnek, de az internátus vezetése egy pátert teljesen lefoglalna. A döntést az illetékes megyéspüspök hozta meg. 1941. június 23-án írt levelében a fiúnevelő internátust teljesen a rendre kívánja bízni, azonban sem a kápolnát, sem pedig az épületet nem adja tulajdonul. Arra hivatkozik, hogy a főkegyúri hozzájárulás nélkül ez nem lehetséges, annak elintézése komplikált, és a rendet is megkíméli a tetemes illeték kifizetésétől. A rendnek így is rendelkezésére bocsátja az épületet és a kápolnát. Az összes beosztásban a prelátus plébános véleményét osztja.[27] A rend ezért a püspökkel is csak az ideiglenes, egy éves próbaidőt kéri, de levelükre már csak a püspöki helynök válaszol, mert a megyéspüspök már szabadságát tölti. A püspök hozzájárul, hogy a konviktust csak egy év próbaidőre vegye át a rend különösebb elköteleződés nélkül. Ugyancsak kijelenti, hogy biztosítani kívánja számukra a kórházi lelkészséget és az Almási és Bajza utcai állami elemi iskolák hitoktatói állását.[28]

A konviktus vezetése a próbaév alatt sikeresnek bizonyult. A rend tartományi tanácsülésén elfogadták, hogy még hátrányos feltételekkel is, de elvállalják az intézmény vezetését. Az a döntés született, hogy a rend püspöki hozzájárulás esetén véglegesen is átveszi a konviktus vezetését. Ingatlanait megveszik, és anyagi megterhelését átvállalják. Cserébe viszont a rend azt kéri, hogy a püspöki nyaraló eddig fenntartott részét, amit már szóban amúgy is P. Ángyán Fülöpnek odaígértek, kapja meg a rend örökös használatra, hogy az internátus eddigi szűkös elhelyezése kibővüljön, és a rend is egy újabb papot küldhessen, aki szintén bekapcsolódhatna a helyi munkába és lelkipásztori szolgálatba. Kérte még a rend vezetése, hogy az adósságátvállalások fejében legalább a kollégium belső berendezése kerüljön ingyen a rend birtokába.[29]

A püspöki főhatóság 1717. számú leiratában közölte a plébániával, hogy a konviktust át akarja adni a rendnek. A makói egyházközség felügyelő bizottsága ez ügyben tanácskozott, és a bizottság kifejtette véleményét. A plébános 1942. október 23-án az egyházmegyei hatósághoz eljuttatta. A véleményük továbbra is az, hogy a felügyelő-bizottságot fenn akarják tartani az adókedvezményre hivatkozva, és a 13 ezer pengőt érő felszerelés fejében a rend kötelezze magát, hogy 15 éven keresztül 1 bentlakó diákot ingyen tartsanak el az intézetben. A felügyelő szerv csak névleges lesz, és csak segíteni fog, de belső kérdésekbe nem fog beavatkozni. Szintén fontos még a bizottság a Rosztóczy-féle ház megvétele miatti kölcsön törlesztése miatt.[30]

A megyéspüspök október 30-án lényegében megint a plébános és a Szent Gellért felügyelő bizottságának október 22-én tartott rendkívüli ülésének határozatait fogadta el.[31] A rend ennek ellenére kitartóan tovább folytatta kísérleteit a konviktus teljes tulajdonjogának megszerzése végett. A következő évben az itt működő szervita atyák számát négyre emelték, és sikerült az egyházközségnél kivívniuk egy olyan megállapodást, melynekértelmében a rend tulajdonába adják át a konviktust és az úgynevezett Rosztóczy-féle kisebb ház tulajdonjogát azzal a feltétellel, hogy az ingatlan vételárának felét a rend azonnal kifizeti, a másik részét meg letörleszti. Tehát az ingatlan püspöki törzsvagyonhoz nem tartózó része szervita tulajdonba megy át. Cserébe a rend még egy papi pályára készülő gimnazistát ingyen tart el és taníttat. A megyéspüspök a próbálkozásokat is keresztülhúzta a 666/1943. számú leiratában. A megállapodást nem hagyta jóvá. Indoklása a következő: A makói egyházközség már a múltban is minden ingatlanát eladta, és éppen ezért kellett örülni az egyházközség azon vállalkozásának, amikor az internátus létesítése alkalmával új ingatlan szerzését is megkísérelte. Másodsorban „az egyházmegye várható területi megnövekedése indokolttá teszi a papi létszám növelését is, ami pedig csak úgy valósítható meg, ha már a középiskolában felkaroljuk a papi pályára készülő diákokat. Márpedig ilyen konviktusunk az egész egyházmegyében a Makóin kívül nincsen.[32]

Szintén ezen leiratban van, hogy a prelátus-plébános urat utasítják a rend által lefizetett vételár részletnek azonnali visszafizetésére, ha ezt nem tudja megtenni, akkor az egyházmegyei hatóság fogja azt visszafizetni. A rend továbbra is vezetheti a konviktust, azzal a kötelezettséggel, hogy az ingatlanokat karbantartja, és örökbérbe megkapja, de az eddigi egy helyett összesen három papi pályára készülő gimnazistáról gondoskodik. A levelet a püspöki helytartó írta alá. A helyi egyházközség nevében a prépost-plébános is megírja a rend vezetésének a püspökség álláspontját. A 12.500 pengős vételár visszafizetésről az egyházközség március 29-én gondoskodott. A plébános kifejezi sajnálatát, de jóindulatát is kifejezi. „Abban a meggyőződésben élek, hogy így sem változik a lényeg a Konviktus átvételére nézve. […] Az itteni egyházközségnek egyedüli törekvése kezére járni a rendnek, hogy itteni működésével bekapcsolódva az ifjúság nevelésébe, hagyományos erényei ragyogtatásával használjon a rend az egyház ügyének.”[33]

A helyi plébános a kezdetekben igen kemény feltételeket szabott, a szervita atyák működése azonban meglágyította, és kezdte elfogadni a rend feltételeit is. A szerviták és a helyi egyházi vezetés kapcsolata így pozitívan rendeződött, és egyre szívélyesebbé vált. A hitközség életét sikerült felrázniuk, és bár a múltban a hitközség minden ingatlanát elvesztette, a szerviták ötletei révén és egy új cél érdekében sikerült a híveket mozgósítani. Ez a cél a kápolna bővítése lett. A makói prelátus-plébános május 19-én azzal kéréssel fordult a püspökséghez, hogy a kápolna kibővítését fele részben rendi pénzből elvégezhessék. A szerviták segítségével az egyházközségnek sikerült összegyűjtenie sorsjátékokból és különféle gyűjtésekből 15 000 pengőt, amit a rend még 15 000 pengővel kiegészített, hogy a konviktusnak rendezett nagy kápolnát építsenek a volt nyaralói kápolna helyett. A püspök 1314-1943 számú leiratában azzal a kérdéssel fordult a rend vezetéséhez, hogy ha valamilyen oknál fogva elhagynák Makót, nem fognak e követelést támasztani az egyházmegye felé. A püspökség kifejti, hogy a kápolna egyházmegyei tulajdon, amit a rendnek csak örök használatra engedtek át. A főhatóság ezért csak úgy engedélyezi az építkezést, ha a rend kijelenti, esetleges távozása esetén kártérítésre nem tart igényt.[34]

A rend ezt elfogadta, így még a nyáron el is készült az új kápolna, amely a szomszédos középiskola ünnepi szentmiséinek is otthont tudott adni. A szerviták 1944-ben Krasznai Lajos[35] szobrászművésztől 12 000 pengőért megrendeltek egy művészi, életnagyságú, carrarai márványból faragott Pieta szobrot, amit a főoltár mögött állítottak fel.[36] A háború miatt sok minden csúszott, de szerencsére a harcok a makói konviktusban károkat nem okoztak. A rend itteni közössége jól gazdálkodott, egy adakozónak köszönhetően egy Budapest Krisztina körúti házrészt is szerzett, amit 1945. augusztus 5-i megbeszélésen a pesti háznak adományoznak az ottani károk kijavításának fedezésére. Ugyancsak kérték a rendi vezetést Erdősi Jánosnak a harmad-rendbe való felvételére, aki már három éve kiemelkedően dolgozott a konviktusban.[37]

1947. július 3-án került Makóra P. dr. Póka M. Elek,[38] aki a házfőnök lett. A kollégium lakóinak száma 80-85 fő körül mozgott. Ekkor már a konyhát a szervita nővérek látták el; három nővér dolgozott itt. Elek atya fennmaradt visszaemlékezésében olvasható, hogy komoly élelmezési és fűtőanyag-gondokkal küszködtek. A város vezetése segítő szándékkal volt irányukba, az élelmezésért felelős vezető az amerikai segélycsomagokból bőségesen adott a konviktusnak. A város pénzügyi osztályának vezetője is segített 1500 forinttal, ami akkor nagyon jól jött. Az internátus havi díja 150 Ft plusz 1 kiló zsír és 5 kiló liszt volt. Ezért még szaktanári korrepetálást is biztosítani tudtak. Közben háromról már ötre emelték az ösztöndíjasok számát, akik ingyen ellátásban részesültek, 10 másik tanulót pedig a rászorultság alapján feláron neveltek. P. Póka M. Elek atya áprilisban lemondott, Törökszentmiklósra ment át. Emlékiratában kiemeli, hogy Erdélyi M. Ferenc[39] atya gyönyörűvé varázsolta a kápolnát. Új színes üvegablakok is kerültek a kápolnába, és mivel az a város közepén volt, a helyi értelmiség találkozóhelye is lett. Elek atya távozása után Bonajunkta atya lett az elöljáró. A konviktus vezetését P. Váry M. Bonajunkta vette át, amikor az adósság már 30 000 Ft volt, de ezt sikerült kiegyenlíteni. Az adósság rendezésében segített Ángyán M. Fülöp is, aki tartományfőnök lett, és 5000 forintot küldött. Egy lelkigyakorlat tartása után is befolyt 1000 Ft, illetve apróbb bevételek segítségével és a termény Pesten történő értékesítésével sikerült az adósságokat felszámolni.[40]

A következő év a tragédiák sorának kezdete. 1948 az egyházi iskolák államosítása. A jegyzőkönyv felvétele augusztus 28-án a konviktusban (Szabadság tér 14.) történt az 1948. évi XXXIII. törvénycikk alapján államosított iskolákkal, tanulóotthonokkal egybeépített egyházi épületek megosztása ügyében. Az állami kiküldötteket dr. Borbély Gyula tanügyi titkár vezette. A rend részéről P. Váry M. Bonajunkta, az egyházközség részéről dr. Csepregi Imre pápai prelátus, a Csanádi püspökség részéről dr. Édenburg Andor ügyvéd volt jelen. A bizottság a konviktus és a hozzá tartozó összes épületet és telekrészleteket megtekintette, és a telek nagy részét állami tulajdonba vette. Az épület megosztása a következők szerint történt.:Az internátusi épület és az altiszti lakás melléképülete állami tulajdonba kerül. A kápolna felőli részen a határvonalat képezi a kápolna és a legszélső hálóterem közös válaszfala, majd az udvari főfal úgy, hogy a kórus feljáró felé vezető ajtaja lezárandó, azonban a rend tagjai részére a rendházból a folyosón keresztül a kápolnába biztosítandó az átjárás szorgalmi jog kikötésével. A gimnázium felőli oldalon az internátus és a rendház között a közös határvonalat az internátus épületének a tűzfala képezi.[41] Szintén itt rendelkeznek a közös létesítményekről, mint vízvezeték berendezések, melyeknek üzembentartója az állam lett, a karbantartási és javítási költségek 40 %-ban az egyházat, 60 %-ban az államot terhelik. A konyha felszereléseit is állami tulajdonba vették. A püspökség jogi képviselője talált néhány kiskaput, melynek alapján kérvényt nyújtottak be a miniszternek. A kifogások miatt az újabb jegyzőkönyvet november 6-án terjesztették fel, és a rendtagok számára még kedvezőtlenebb feltételekkel. A következő évben már menniük is kellett az úgynevezett Népi Kollégiumból. 1949. november 6-án felvett jegyzőkönyv alapján csak néhány bútort és személyes tárgyat vihettek magukkal. A szervita rend képviseletében P. Angyán M. Fülöp tartományfőnök és P. Váry kijelenték, hogy az említett épületrészek és a bennük lévő ingóságok az államosítás alkalmával „tévesen maradtak a Szervita-rend tulajdonában” nem felel meg a valóságnak. E megállapítás ellen tiltakozásukat fejezték ki.[42] A szervitákat így teljesen kitiltották a konviktus területéről, pedig a kápolnában és a környék templomaiban még működtek. A helyi prelátus-plébános másnap levelet írt P. Ángyán M. Fülöpnek és felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a megosztás után a népi kollégiumi ügyosztálynak nincs joga az atyák szolgálati lakásául kijelölt résszel rendelkezni, mert az ottani templomban szolgálatot teljesítő lelkészeknek éppen a 6000/1948. Korm. sz. rendelet értelmében joguk maradt ott lakni. A prelátus-plébános véleménye szerint a terjeszkedés egyéni eljárásra vall.[43] A makói egyházközség kérelmet adott be a polgármesteri hivatalhoz a szervita atyák lakása ügyében, hogy azok átköltözhessenek a görög katolikus egyház tulajdonát képező Dózsa György utca 25. szám alatti segédlelkészi lakásba. A polgármester határozatában kijelenti, a kiutalandó lakásra a hivatalnak, mint lakásügyi hatóságnak igénybevételi joga nincs, mert az szolgálati lakás, így a beköltözést csupán jóváhagyólag tudomásul veszi.[44] A szerviták működését így lassan ellehetetlenítették. A következő év nyarán a rendeket felszámolták. Az új püspök a makói működésért cserébe az 1998/1950. számú leiratában kéri a rendet, hogy sürgősen terjesszék elő azon atyák neveit, akiket a csanádi egyházmegye szolgálatába ajánlanak. Az átveendő szerzetesek a régi működési helyeikre nem térhetnek vissza, hanem más helyeken kell majd tevékenykedniük. A megnevezendő atyák 60 éven aluliak legyenek és egészségesek, mert a betegek és az idősek ellátására ígéret történt.[45] Ezzel a szerviták nagy reményű kezdeményezésének Makón vége szakadt.

 

Jegyzetek:



[1] Lajtaszék (Stotzing): falu a mai Ausztriában Burgenland tartományban a Kismartoni járásban. Templomát és kolostorát 1594-ben alapították. 1683-ban a török lerombolta. 1713-ban közelében egy 1640-ben készült elrejtett Mária-szobrot találtak, azon a helyen épült a 18. században a Megtalálás Kápolnája. A szobor az új 1743-45 közt épült templom főoltárára került mint kegyszobor. Korábban búcsújáróhely volt.

[2] Lorettom (németül Loretto): falu a mai Ausztriában Burgenland (magyarul Várvidék) tartományban, a kismartoni járásban. Kegyszobrát akkori kegyura, Stotzingeni Rudolf hozta a olaszországi Lorettoból 1644-ben, mint az ottani kegyszobor másolatát. Kegytemplomát és szervita kolostorát Nádasdy Ferenc kezdte el építeni 1651-ben. 1683-ban a török elpusztította, majd 1707-ben Eszterházy Pál herceg építtette újjá. A szobor Fraknóban vészelte át a törökdúlást. 1945-ben a kolostort teljesen feldúlták és kifosztották; csak az 1960-as években állították helyre.

[3] Fraknó (németül 1972-ig Forchtenau, ma Forchtenstein): falu a mai Ausztriában Burgenland tartományban, a nagymartoni járásban. Szervita kolostora 1692-1704 között épült, 1982-óta egyházmegyei tulajdon.

[4] Vát: község Vas megyében, a szombathelyi kistérségben. Kegyhelye több, mint 300 éves zarándokhely, templomát 1720-ban Nádasdy Tamás építtette, majd 1734-ben szervitákat telepítettek ide. Kolostor is épült a templom mellé, melyet 1788-ban II. József rendeletére a szerviták elhagytak. A kolostort később lebontották, a kegytemplom azonban megmaradt 1945-ben szentélyét újjáépítették.

[5] Pest, Eger, Fraknó.

[6] Pest, Eger, Fraknó, Máriaremete, Makó, Törökszentmiklós, Sur-Csatka, Makkosmária.

[7] A nővérek Rákosszentmihályon elemi iskolát és internátust, Feldebrőn óvodát és elemit, Budapesten a Nefelejcs utcában óvodát és napközi otthont, Kondoroson és Győrött óvodát és elemit vezettek. Kőszegen saját házukban tartottak fenn óvodát és napközi otthont; itt állami intézetben élő árvákkal is foglalkoztak. Mezőkövesden óvodát, szabászati iskolát és gyermekotthont tartottak fenn. Zárdájuk volt még Egerben, Makón, és plébániákon is szolgáltak.

[8] Glattfelder Gyula (18741943): csanádi püspök. 1896-ban szentelték pappá, hitoktató, majd központi papnevelő intézeti tanulmányi felügyelő. 1900-ban megalapította a Szt. Imre Kollégiumot. 1901-től 1906-ig az Örökimádás c. folyóirat szerkesztője. 1909-től a budapesti egyetemen a hitszónoklat tanára, 1911-től csanádi püspök. 1923-ban székhelyét Temesvárról Szegedre helyezte, ahol több egyházi intézményt (Szt. Imre Kollégium, tanítóképző, papnevelde) létesített. 1927-től a felsőház tagja. Az Actio Catholica elnöke. 1942-ben kalocsai érseki kinevezést kapott, székhelyét azonban betegsége miatt nem foglalhatta el, s 1943-ban az érsekségről lemondott, megtartva az érsek-püspöki címet.

[9] Csepregi Imre (1876–1954): pápai prelátus, lapszerkesztő. Makó története a kezdetektől 1849-ig. Szerk.: Blazovich László. Makó, 1993.

[10] Marchi M. Cyril (1885–1957) szervita házfőnök nevéhez fűződik a Szervita Nővérek Magyar Kongregációjának megalapítása (Szűz Mária Szolgálóleányai) 1922-ben. Ld.: Három évtized története életrajzokban. Szerk.: Gellért Imre – Madarász Elemér. Bp., é.n. [1932.] 615. p.

[11] Egri rendi levéltár (továbbiakban: ERL.) Személyi karton: Marchi M. Cyrill levelének copiája. 1939. június 13.

[12] ERL. Személyi karton. A csanádi püspök 1633/1939. sz. levele Marchi M. Cyrillnek. Szeged 1939. június 20.

[13] 1947. május 16-án lett a magyar tartomány teljesen önálló, ezért nem provinciális, csak rector provinciális irányította a rendet, mert a provinciális Bécsben volt. A magyar tartomány részleges önállóságot élvezett.

[14] ERL. Személyi karton. Marchi M. Cyrill 133/1939. sz. levele. Budapest, 1939. június 31.

[15] Uo.

[16] ERL. Személyi karton: A csanádi püspök 1633-1/1939. sz. levele Marchi M. Cyrillnek. Szeged, 1939. augusztus 17.

[17] ERL. Személyi karton: A csanádi püspök 1633-2/1939. sz. levele Marchi M. Cyrillnek. Szeged, 1939. augusztus 28.

[18] Ángyán M.[ária] Fülöp születési néven: Ángyán Sándor (1904–1950): apja Ángyán József, anyja Szilágyi Mária. Makón a Csanádvezér téri Fájdalmas Anya templomigazgatóság lelkésze 1939-1944 között. 1947-től szervita tartományfőnök. 1950-ben disszidált Rómába, és ott nyolc napon belül szívszélhűdésben meghalt.

[19] A házfőnököket priornak hívták, de amíg Róma által nem véglegesített a letelepedés addig nem beszélhetünk önálló közösségről, így az csak egy priorság alá tartozó közösség. Priorság 1940-től lesz.

[20] Váry M. Bonajunkta (1912-1999): a feloszlatás után Makkosmárián tevékenykedett, majd Pesten segédlelkészkedett, és a feloszlatott nővéreknek misézett haláláig.

[21] ERL. Személyi karton: Marchi M. Cyrill 137/1939. sz. levele. Budapest, 1939. augusztus 31.

[22] ERL. Makói karton: A csanádi püspök 1633-1-hez/1939. sz. levele Ángyán M. Fülöpnek. Szeged, 1939. augusztus 31.

[23] Héder M.[ária] László Sándor OSM (1908-1982): tartományfőnök. – 1927-ben lépett a rendbe. A noviciátust Monte Bericóban (Itália), a teológiát Rómában végezte, ahol 1934-ben pappá szentelték. 1935: Egerben, 1938: Máriaremetén novíciusmester. 1939-ban meghívták Rómába morális tanárnak. 1941-ben tartományfőnökké választották. 1947-ben mint tanácsadó ismét Rómába ment, ahol tanár és gondnok. Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk.: Diós István. Bp., 1993. 88. p.

[24] ERL. Makói karton: Héder M. László levele a csanádi püspöknek. Budapest, 1941. július 11.

[25] ERL. Makói karton: Héder M. László levele Csepregi Imre plébánosnak. Budapest, 1941. július 14.

[26] ERL. Makói karton: Héder M. László levele Csepregi Imre plébánosnak. Budapest, 1941. július 24.

[27] ERL. Makói karton: A csanádi püspök 1575/1941. sz. levele Héder M. Lászlónak. Szeged, 1941. június 23.

[28] ERL. Makói karton: A csanádi püspöki helynök 1575/1941. sz. levele Héder M. Lászlónak. Szeged, 1941. július 17.

[29] ERL. Makói karton: Héder M. László levele a csanádi püspöknek. Budapest, 1942. június 18.

[30] ERL. Makói karton: Csepregi Imre plébános 1565/1942. sz. levelének másolata. Makó, 1942. október 23.

[31] ERL. Makói karton: A csanádi püspök 1717/1942. sz. levele Héder M. Lászlónak. Szeged 1942. október 30.

[32] ERL. Makói karton: A csanádi püspök 666/1943. sz. levele Héder M. Lászlónak. Szeged 1943. március 23.

[33] ERL. Makói karton: Csepregi Imre plébános 651/1943. sz. levelének másolata. Makó 1943. március 29.

[34] ERL. Makói karton: A csanádi püspök 1314/1943. sz. levele a rendi vezetésnek. Szeged, 1943. május 21.

[35] Krasznai (1934-ig Krausz) Lajos (1884–1965): szobrász.

[36] ERL. Makói karton: Kraszna Lajos „Költségvetés és megrendelési kötlevél”. Budapest, 1944. augusztus 3. A teljesítés is itt van feltüntetve: október 4. Az árajánlat a csomagolást és a szállítási költségeket nem tartalmazza.

[37] ERL. Makói karton: A makói szerviták levele a tartományfőnöknek. Makó, 1945. augusztus 7.

[38] Póka M. Elek (1914-1989): a feloszlatás Törökszentmikóson érte, az Egri Főegyházmegyébe vették át. 1987-ben ment nyugdíjba és Gyöngyösön telepedett le. A rend újjáalakulásakor az egri rendházba tért vissza, de hamarosan meghalt.

[39] Erdélyi M. Ferenc (1912-?): a rend feloszlatásakor nem vették át egyházmegyei szolgálatba, kilépett, megnősült, de házasságát egyházilag rendezte.

[40] ERL. személyi karton: Póka M. Elek visszaemlékezése az egri rendházban. (Évszám nélkül.)

[41] ERL. Makói karton: Jegyzőkönyv. Makó 1948. augusztus 28.

[42] ERL. Makói karton: Jegyzőkönyv. Makó, 1949. március 3.

[43] ERL. Makói karton: Csepregi Imre plébános levele P. Ángyánnak. Makó, 1949. március 4.

[44] ERL. Makói karton: Csepregi Imre plébános 2975/1949. sz. kérvénye a polg. hivatalhoz. Makó, 1943. március 4.

[45] ERL. Makói karton: Hamvas András csanádi püspök levele a tartományfőnökségnek. Szeged, 1950. augusztus 28. (A levél stencil formanyomtatvány és csak az adatokat gépelték be. Ugyanez a levél ment ki minden rend vezetőjének.)

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,