6. évfolyam 2.
szám |
Szigeti Jenő: 19. századi magyarországi bibliaárusok |
Az elmúlt évtizedek
vallásnéprajzi kutatásai különös figyelmet fordítottak azokra, akik a
népi vallásosság elkötelezettjei, specialistái voltak. Ők voltak a spontánnak
tűnő népi vallásos gyakorlat legfőbb szorgalmazói a társadalomban, ők tartottak
fenn sok régi, már-már feledésbe menő szokást, hiedelmet, vallásgyakorlatot.
Ezekhez a specialistákhoz tartoztak a népi látomások látnokai,[1] a búcsú-vezérek,[2] a funerátorok,[3] vagy a különböző egyházi egyesületek
(például Rózsafüzér-társulatok) vezetői,[4] az előimádkozók,[5]
a 18. századi „banyák”, vagyis azok az idős asszonyok, akik protestáns
„hittanra” tanították – sokszor a katolikus egyházba kényszerült – gyerekeket.[6] De ezzel a lista még közel sem teljes.
Ha a népi vallásosság gyakorlatának történetét jobban meg akarjuk ismerni,
ezeknek a személyeknek, munkájuknak a feltárása fontos feladatunk. Ebben a dolgozatban
egy jellegzetes népi foglalkozás gyakorlásáról, és az arról még összegyűjthető
emlékekről szeretnék értekezni. A vallásos népi
olvasmányok virágkora a 18-19. század volt. A népi kultúra megismerése
szempontjából is fontos ez a két évszázad. A török kiűzése utáni katolikus
misszió a különböző vallásos egyletek, oltártársaságok révén sokat tett a népi
olvasmányok terjesztéséért.[7] A protestantizmust pedig, a „vértelen
ellenreformáció” századában a puritán gyökerű olvasási gyakorlat őrizte meg az
atyáktól örökölt hitben.[8] Az általánossá váló házi
istentiszteletek, a rendszeres magán-áhítatok egyre több olvasásra,
felolvasásra alkalmas könyvet, olvasnivalót igényeltek. Ennek a szükségletnek a
kielégítői voltak a ponyván áruló vásári könyvárusok. Ők szolgáltatták ehhez a
– protestantizmus léte szempontjából fontos – vallásgyakorlati formához az
olvasnivalót. A néprajzi irodalom
rendszeresen megemlékezik ezekről a vásári könyvárusokról. Ebből a gazdag
irodalomból csak Dankó Imre írásaiból szeretnék
néhányra utalni. Írt a debreceni könyvárusokról,[9] ami azért figyelemreméltó, mert
Debrecen volt a késő-puritán vallásos könyvkiadás egyik legfontosabb központja.
A sokadalmakon megjelenő könyvárusok tevékenységéről a
gyulai vásárról írt monográfiájában is megemlékezik,[10]
mely segít minket közelebbről megismerkedni ezzel a régi foglalkozással. A
könyvárusok, a könyvkötők vagy a papírkereskedők foglalkozása ekkor még nem
választható szét. A vásári ponyván egyszerre árultak papírt, bekötött
árkusokat, emlékkönyvet, rövidebb hosszabb könyveket. Egyszeri olvasásra
rövidebb kalandos történeteket tartalmazó verses, vagy prózában írt füzeteket
és főként hosszú távú használatra vallásos könyveket. Az árusok mögött sokszor
nyomdavállalatok álltak. Dankó Imre könyvéből
megtudjuk, hogy a legnagyobb könyvárus a gyulai vásárban a Dobay
cég volt: „Nagy sátora tömve volt mindenféle könyvvel, legtöbbjét saját maga
adta ki. Legkeresettebbek voltak az imakönyvek. Igen sok fogyott például a Dobay-féle kiadásban megjelent Orgona virágok című katolikus imakönyvből. Takácsy Lajos gyulai kántor szerkesztette és 1900-ig nyolc
kiadást ért meg.[11] Dobayék árulták a Debrecenből és Pestről hozott Keresztyéni
tanítások és imádságok című, híres református imakönyvet
is, az öreg »Szikszayt«,
ahogy errefelé is nevezték (szerzője Szikszay György
után).”[12] Bármennyire is monopol
helyzete volt a gyulai vásárban a Dobay-cégnek,
mégsem tudta a felfokozott igényeket mindenben kielégíteni. Dankó
Imre monográfiájából tudjuk, hogy az aradi Gyulai István is mindig árult, és
könyvei közül a gyulai Németváros katolikusai keresték a Kirchengesänge
für katholische Christen című imakönyvét, ami már 1874-ig négy kiadásban
forgott közkézen.[13] De a Gyuláról Aradra költözött Réthy Lipót és Fia cég is
szívesen árult a gyulai vásárban, ahol mindig egy sereg imakönyvet, vallásos
tárgyú olvasnivalót lehetett kapni. A gyulai vásár kínálatából talán még a Nidermayer Ádám eleki kántor
által szerkesztett Maria, die Hilfe der
Cristen (Arad,
1883.) című
imakönyvet lehet megemlíteni.[14] A választék gazdag volt más, vallásos
ponyva-kiadványokban is. A 19. század közepétől jártak ide a nagy pesti vásári
kiadók is, akik áruikat az egész ország területén igyekeztek terjeszteni. Így
Gyulán is árult a vásárban Bucsánszky Alajos cége,
majd pedig utóda Rózsa Kálmán és neje. Ők is adtak ki imádságos, áhítatos
könyveket, de forgalmuk javát a saját kiadású dalos-füzeteik, ponyváik adták. A könyvárusok között
árultak például a gyulai vásárban a máriaradnai
szerzetesek is szentképeket, hitbuzgalmi kiadványokat.[15]
A vásár rendje szerint itt kaptak helyet a bibliaárusok is. Nekik nem a vásár
volt a mindennapi tevékenységük színtere, hiszen sokszor házról-házra jártak,
protestáns templomokban ajánlották portékáikat, bekopogtattak a paplakokba.
Egy-egy elhagyottabb protestáns településen a családi Bibliák kiadásának
évszámából ki lehet találni, hogy mikor jártak a faluban a bibliaárusok. Több
helyen a presbitériumi jegyzőkönyvekben is megörökítették működésük emlékét. Kirner A.
Bertalan gyerekkorának békési vásárjaira visszaemlékezve így ír a
bibliaárusokról: „bibliaárusok […] nagyon gyakran és sokan megfordultak
Békésen. Nagy bőrtáskával a vállukon, vásárokon is járkálva kínálgatták a
Bibliát, az Újtestamentumot, az Ótestamentumot és külön a zsoltárokat is. Jó
könyvet vegyenek! – hangoztatták lépten-nyomon. A református kollégium
harangozó szobájában pihentek meg. Piacokon, vásárokon is megjelentek, és ott
nagy szorgalommal hordozták bőrtáskájukat.”[16] Ezeket a
bőrtáskákat barkónak hívták. A baptista történeti gyűjteményben ránk maradt egy
ilyen vállra vethető könyvszállító bőrtáska. Kirner A. Bertalan emlékei szerint az 1910-es években egy Csűrös
Sándor nevű bibliaárus járt a legtöbbször Békésen, aki nagyobb mennyiségű
könyvvel érkezett, és hosszabb időt töltött a városban. Nemcsak Bibliát árult
különféle méretben, kötésben, hanem kapható volt nála Bunyan
János: Zarándok útja,[17] a Robinson, amit az akkori népi nyelvferdítés szerint Defoes Dániel írt.[18]
De árulta Beecher Stowe
világhíres remekét, a Tamás bátyja kunyhójá-t is, ami Magyarországon, a
szabadságharc bukása után jelentősen hatott a közvéleményre.[19] A világirodalomnak
ezek a jeles alkotásai így terjedtek el a nép között és lettek részei a népi
kultúrának. De Békésen nemcsak ezt
árulta Csűrös uram. Megtalálhatóak voltak könyvei között Kecskeméti Ferenc
református lelkész és országgyűlési képviselő prédikációs kötetei[20] éppúgy, mint az akkor Békésen református
segédlelkész, Kirner A.
Bertalan Bibliából, bibliáról
című könyve.[21] Ezen túl nagy sikerrel árulta Kálvin
János berámázott faliképét is. Az ilyen vándorárusok helyére léptek a papír- és
írószerkereskedők, akik a 19. és 20. század
fordulóján könyveket és Bibliákat is árultak és ezzel lassan feleslegessé
tették a bibliaárusok vándorlását. Kik is voltak a
bibliaárusok? Balogh Ferenc (1836-1913) a debreceni kollégium jeles tanára
felel meg erre a kérdésre. A Brit- és Külföldi Bibliatársulat 1904-es centenáriumára
kiadott tanulmányában így írja le munkájukat, úti fáradozásaikat: „falvakon,
hegyek közt, forró és jégvidéken, gyalog, öszvéren, hajón, vasúton; küzdenek
úti fáradalmakkal, gúnnyal, ellenségeskedéssel, nélkülözéssel, az idő
viszontagságival, soknak megrendült az egészsége; volt, aki vértanúként halt
meg kötelessége hű teljesítésében. Egyszerű, de hitbuzgó emberek, akik
közvetlen érintkeznek a néppel; örül szívük, ha a mennyei kenyeret ajánlhatják.
Ahol olvasni nem tud a nép, ott ők olvasnak fel, hogy megkedveltessék a hallott
igét, hiszen a hit, hallásból keletkezik.”[22] Az eladásra kerülő
Bibliákról is kell néhány szót mondanunk. Károli
Gáspár óta a protestáns gyülekezeteken belül mindig bibliahiány volt. Az írni-olvasni
tudás fejlődésével ez a hiány csak fokozódott. Az első olyan Bibliakiadás, mely
vásári terjesztésre is alkalmas volt, talán a 18. századi debreceni Újszövetség-kiadás
lehetett,[23] de tömegesen a Biblia csak a 19
század elején kerülhetett a piacra. Wimmer Gottlieb Ágoston (1793-1863) evangélikus lelkész és L. Pinkerton buzgólkodása révén a Brit- és Külföldi
Bibliatársulat Kőszegen nyomdát alapított.[24]
Ebben a nyomdában 1838-1852 között készültek Bibliák. A teljes Biblia 13
kiadásban jelent meg, mintegy 60.000 példányban, az
Újszövetségnek eddig 25 kiadását ismerjük, ennek összes példányszáma
meghaladhatta a 70.000-et, de elképzelhe-tő, hogy még
mindig vannak lappangó példányok.[25] Ezek a számok arra mutatnak, hogy
ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a Biblia iránt. Viszonylag keveset tudunk
ezeknek a Bibliáknak a terjesztéséről, arról az útról, ahogyan a nyomdától a
használóig eljutott. Ennek feltárása művelődéstörténeti szempontból is fontos,
megoldandó feladat.[26] A
római katolikus bibliaterjesztésről sem szabad megfeledkeznünk, hiszen nemcsak
a protestáns, de a római katolikus hívekben is megnőtt az érdeklődés a
Szentírás iránt. Körükben is népszerű könyv lett a Biblia. Ezt igazolja a Szepessy Ignác-féle Vulgata (Káldi György által
fordított) revízió,[27]
Szabó József[28] által elkészített
javított kiadása[29] is, melyet Bucsánszky Alajos nyomda és kiadóvállalatának
kezdeményezésére Pesten 1851-ben adtak ki, amikor az osztrák hatóságok a Brit-
és Külföldi Bibliatársulat kiadói és szerkesztői tevékenységét akadályozták. Ez
a kiadó számos ponyvanyomtatvány sajtó alá rendezője és terjesztője volt.[30] A nagy terjedelmű,
munkaigényes könyv kiadása, minden bizonnyal gondos üzleti mérlegelés alapján,
az igények pontos ismeretében jött létre. A kiadás és a terjesztés pontos körülményeit
– tudtom szerint – még senki nem vizsgálta meg eddig, különböző kiadásait sem
vettük számba, de bizonyára igaza van Szentiványi
Lajosnak, aki szerint „valószínűleg bő terjedelme miatt nem vált közleletűvé”.[31] Érdemes viszont
belőle Szabó József 1847. Szent András böjtjén kelt előszavának első mondatait
idézni. „A Szentírás jelen kiadása egyedül Bucsánszky Alajos úr ismeretes buzgóságának és merész
vállalatának köszöni létét. Midőn tudniillik tapasztalná,
hogy a Szentírás magyar példányai olly ritkák,
egyszersmind olly drágák, miszerint a köznép tetemesebb
áldozat nélkül azok birtokába nem jöhet: elhatározta magát, a’ Szepessy-féle Szentírásnak újabb és számos képpel
díszesített, ’s mégis olcsóbb kiadására.” Azt is megtudjuk az előszóból, hogy Kopácsy József hercegprímás csak úgy adott engedélyt a
kiadásra, ha az magyarázó jegyzetekkel jelenik meg, de ahhoz hozzájárult, hogy
ezt lerövidítsék. Ez volt Szabó József fő munkája a Biblia kiadása
körül. A nagy és nehézkes könyv népszerűségét Varga Lajos verses Bibliája
homályosította el,[32]
amit az Egri Nyomda- és Részvénytársaság adott ki és terjesztett. A bibliaterjesztőket –
mint ahogyan a népi vallásosság minden képviselőjénél is lenni szokott – a
vallás hivatalosai mindig bizonyos gyanúval illették. Azokról, akik ezt a nehéz
feladatot vállalták, nem mindenki gondolkozott Balogh Ferenchez hasonlóan. Czékus László a századforduló egyik jeles protestáns
lelkésze Balogh Ferenc dicsérő írására így válaszolt: „hát én őszintén
megvallom, hogy a mi hazai bibliaárusaink iránt nem tudok ennyire lelkesedni”.
Nem azért volt Czékus szkeptikus, mivel a magyarországi
bibliaárusok nem voltak szorgalmasak munkájukban, hanem azért, mert az angol
bibliatársulat „bibliaárusokként gyakran olyan egyéneket is alkalmaz, kik ama
veszélyes baptista szektához tartoznak, melynek apostolai szeretvén a
zavarosban halászni, ahol csak tehetik, örömest bontogatják a protestáns
egyházaink erőtlenebb őrfalait”.[33] A bibliaárusokban, melyek között, mint
láttuk valóban volt néhány baptista is, nagyon sokszor az egyház hivatalosai
ellenséget láttak. Ez
a vád különösen a 19-20. század fordulóján erősödött meg. A rendelkezésre álló
számos forrás közül hadd utaljak ezzel kapcsolatban az Evangélikus Egyházi
Szemlében található néhány idézetre. 1897-ben a lap egyik cikkírója
egyenesen azt állította, hogy „a baptizmust a Brit-és
Külföldi Bibliatársulat kolportőrei hurcolták be a
gyülekezetbe”.[34] A lap támadja Moody Andrást a skót misszió lelkészét, valamint a skót
bibliatársulatot is, melynek egyik baptista kolportőrje
1899 februárjában Békéscsabán is megfordult.[35]
1901-ben azután a vádat pontosabban is megfogalmazta a lap. „Magyarországon Millard, a Brit- és Külföldi Bibliatársulat igazgatója
terjesztette el a baptizmust kolportőrjeivel,
kik közül különösen Müller, jelenlegi budapesti
baptista lelkész és fővezető tűnik ki.”[36]
Az itt említett Müller valószínűleg Meyer Henrik (1842-1919) a magyarországi baptista misszió
egyik úttörője. A Brit- és Külföldi Bibliatársulat százados évfordulóján, ismét
megvádolta a békéscsabai lap Millardot, aki ekkor már
régen nyugállományban volt. Neki sokat köszönhetett a magyar bibliaterjesztés
ügye. A lap azért neheztelt, mivel állítása szerint „lelkészeink sok helyütt
jóakarattal fogadták a báránybőrbe öltözött farkasokat, kik első apostolai
voltak a rajongó, szektás szellemnek”.[37] Millard Ede[38]
(1822-1906) valóban baptista volt, aki Bécsben élt, és mint a Brit- és Külföldi
Bibliatársulat megbízott vezetője hosszú ideig toborozta, a vándor-árulás nehézségeit vállaló bibliaárusokat. De a munka feltételei
szigorúak voltak. A társulat hivatalos bibliaárusai, az alkalmi vásári
árusoktól eltérően, a szabályzat szerint, a Társulat által kiadott Bibliák
árulásán és terjesztésén túl semmiféle vallásos propaganda tevékenységgel nem
foglalkoztak. Erre gondosan ügyelt Millard. Jó példa
erre Meyer Henrik esete. Csak addig lehetett a
társulat alkalmazottja, amíg el nem kezdte baptista lelkészi munkáját. Amikor
ezt megsértette, ezért keményen megintetett.[39] Az egyház hivatalosainak
rosszallása ellenére is lelki egészséget elégítettek ki a bibliaárusok. A 19.
század dereka hozta a magyar protestantizmus történetében az első
szekularizációs hullámot, melyről több feljegyzésünk is van.[40] Ennek ellenére például Gubás Ferenc
református népoktató 1860-ban Mezőkeresztesről azt írta, hogy amikor
kihirdették a templomban, hogy lehet Bibliát vásárolni „a hívek mintegy
vetélkedtek a vételben, s többen vannak olyanok, kiknek mindennapi kenyerük
alig van, s a Szent Bibliát mégis megvették”.[41]
De Tiszasason sem volt más a helyzet. Innen Zih Károly református néptanító küldött jelentést: „A legszegényebb napszámos is édes örömtől áthatva, áhítozva
áldozza bibliamegszerzésre legutolsó fillérét is, s csaknem két hét eltelése
alatt már 65 protestáns család olvassa, édes érzéssel eltelve a Könyvek
Könyvét”.[42] Horváth Sámuel meg Nemesbikkről
küldött hasonló feljegyzést.[43] De nemcsak
vásárolták, hanem olvasták, tanulták is a Könyvek Könyvét. Erre csak egy
érdekes adalékot idézek példaként, amiről Ráth-Végh
István is megemlékezett a magyar kuriózumok között. Egy Bak Sándor (+1866) nevű kiskunlacházi takácsmester
kívülről tudta a Bibliát és bármelyik elkezdett verset tudta folytatni.[44] Ilyent csak a
néhai Szovjetunió szabadegyházi gyülekezeteiben láttam, ahol a fiatalok egy-egy
könyvet megtanultak kívülről, hogy élő Bibliaként megmaradjon az emlékezetben a
Könyvek Könyve. A
bibliaárusok, kolportőrök egyháztörténetünk
névtelenjei. Emléküket lassan elmossa az idő. Ma már nevüket is nehéz kiásni a
porosodó iratok mélyéről. Pedig szerepük a népi vallásosság szempontjából
jelentős. Fennmaradtak református, evangélikus, sőt római katolikus
bibliaárusok nevei is.[45] Kutatási területem
miatt a szabadegyházi bibliaárusok életét, sorsát, munkakörülményeit ismerem
jobban, ezért közülük mutatok be egy múlt századi baptista bibliaárust, akinek
sorsa, életútja nem sokban térhetett el a más vallásfelekezetekhez tartozó
társaitól. A bibliaárus neve: Novák Antal. Meyer Henrik anyakönyvi
bejegyzése szerint Novák Antal 1828. január 17-én,
katolikusként, az akkori Ausztriához, ma Szlovéniához tartozó Cilliben (ma Celje) született.[46] A faluban vegyesen
laktak német, szlovén és magyar nyelvű lakosok. Novák
Antal szabómesternek tanult. Hamar elkerülhetett szülőfalujából. Pesten az
1860-as években kapcsolatba került Rottmayer Jánossal
(1819-1901) és bejáratos volt Rottmayer János Gyöngytyúk
(ma Gyulai Pál) utcai házába.[47] Bányai Jenő
kutatásai nyomán egy nagyon fontos adatot tudtunk meg Novák
budapesti éveiről. A pesti német leánygyülekezet anyakönyve szerint Novák Antal 1864-ben itt kötött házasságot a pozsonyi
illetőségű Ax Zsuzsanna Katalinnal.[48] Ez nemcsak Novák Antal életéhez ad egy érdekes támpontot, hanem azt a
korábban is tudott tényt erősíti, hogy Novák a múlt
századi induló belmissziói törekvések legfontosabb
központjával a pesti református német leánygyülekezettel volt kapcsolatban, bár
ez a kapcsolat laza lehetett, mert a ránk maradt iratokban nem találunk több
adatot Novákról.[49]
Ezzel a gyülekezettel volt összeköttetésben Rottmayer
János is és valószínűleg M.B. Czechowsky
(1818-1876), az első Magyarországon megfordult adventista misszionárius is, aki
1869-70-ben tartózkodott Pest-Budán.[50]
A házassági
anyakönyvi bejegyzés szerint a Novák házaspár ekkor
József u. 38. sz. alatt lakott. Csopják Attila (1853-1934)
feljegyzéseiből tudjuk, amelyhez az értesülést valószínűleg apósától, Rottmayer Jánostól szerezte, hogy Novák
Rottmayertől „kapott iratokat és munkát
egyszer-másszor”.[51] Csopjáktól származik annak megörökítése is, hogyan került Novák kapcsolatba a Brit- és Külföldi Bibliatársulattal.
Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar biblia terjesztésében más bibliatársulatok
is részt vettek, mint például a Skót Nemzeti Bibliatársulat, de mint korábban
említettük, a vásári könyvárusoknál is kapható volt a Biblia. A fiatal házas Novák Antal 1869-ben nehéz anyagi körülmények közé került.
Egy időben úgy akart egy kis jövedelemhez jutni, hogy észrevette: a
bibliaterjesztő társulatok igen olcsón adják a Bibliát, amely után nagy
kereslet mutatkozott. Ezért Bibliákat vásárolt és magas felárral továbbított.
„Így folytatta ezt a vásárlást mindaddig – írja Csopják
Attila – míg a bibliaüzletben feltűnt ez az eljárás és a szorgalmas vásárlóból
hamarosan bibliaárus lett.” Erről egy másik feljegyzés is ránk maradt Szabadi
F. Gusztávtól (1871-1966). Novák Antal 1865. május
26-án, felesége pedig ugyanazon év július 20-án lépett
a bibliatársulat szolgálatába, 35, illetve 30 forintnyi havi fizetéssel. Mivel
nőket csak a tengerentúli tartományokban alkalmazott a társulat, Novák feleségének felvétele és alkalmazása egyedülálló
esetnek számított. Mindketten a bibliaterjesztésre rátermett emberek voltak.[52] Ezzel Novák Antal és felesége elkezdte a bibliaterjesztők nehéz,
hányattatott és fáradtságos vándor-életét. Hogyan állt ekkor a
bibliaterjesztés ügye Magyarországon? Millard Ede,
még 1864. szeptember 30-án levelet írt Török Pálnak, a Dunamelléki
Református Egyházkerület püspökének, melyben bejelentette, hogy egy
bibliaraktárt állított fel Pesten a Lauffer testvérek
evangéliumi kölcsönkönyvtárában (Váci u. 9). Kérte a püspök támogatását. Azt is
megírta, hogy Ziegler János raktárigazgató – aki korábban
hajóstiszt volt – felkeresi Török püspököt és
segítséget kér ahhoz, hogy az új bibliaraktár felállításáról a lelkészek és a
gyülekezetek tudomást szerezzenek.[53] A Novák házaspár első munkaterülete a Tiszántúl volt. Pesti
otthonukat hamarosan felszámolták. Valószínűleg 1866-ban vagy 1867-ben Gyomára
költöztek. Ez a Körös-parti város lett a bibliaterjesztő misszionárius házaspár
működésének központja. Ebben a községben – mint ahogyan szerte az Alföldön –
jelentős számban éltek olyan puritán hagyományokat őrző parasztok, akiket az
egyre jobban megüresedő racionalista protestáns prédikációk nem elégítettek ki.
Ezek az ősi puritán hagyományokat követve otthon, rendszerint csoportosan
Bibliát és más hitépítő könyveket tanulmányoztak.[54]
Novák ezeket a bibliás csoportokat, népi
gyülekezeteket (ecclesiolákat) tekintette működése fő
színterének, hiszen itt volt a Biblia iránt a legnagyobb érdeklődés. A 19.
század második felének baptista, nazarénus és más szabadegyházi missziója
ezeknek az egyház hivatalos szervezetéből egyre jobban kiszoruló csoportoknak a
befogadására épült. Ezt a lehetőséget a magyarországi baptisták esetében Novák Antal ismerte fel először. Ha nincsen Novák Antal, aki faluról falura járt és a Bibliát
terjesztette, soha nem találkozott volna Meyer Henrik
a nagyszalontai házi gyülekezetekkel és Kornya
Mihállyal, a legjelentősebb baptistává lett „parasztapostollal”, aki az
egyházaktól mind jobban elidegenedő népi vallásos közösségek nagy összegyűjtője
lett.[55] Nagyszalontán
tulajdonképpen nem a baptisták, Meyer Henrik
szervezett gyülekezetet, hanem az élő és aktív, népi vallásosságot
gyakorló közösséget fogadta be a baptista egyház, ami anyaegyházában, a református
egyházban egyre inkább idegen testnek számított.[56] Miért
éppen ez a terület – a Körösök vidéke, vagyis a békés-bánáti református
egyházmegye – lett Novák Antal munkaterülete? Erre a
kérdésre segít felelni Hajnal Ábel, békés-bánáti esperes 1867. évi jelentése,
melyben a többi közt ez áll: „A múlt évben folyamodtam a bibliaterjesztő angol
társulat Bécsben székelő titkár Millárd Eduárd úrhoz,
egy ambuláns lelkipásztor évi díjazása kieszközléséért,
ki a Bánátban szétszórtan lakó református hit-rokonainknak az élő kereszténységet
szólná és hirdetné. Miután válaszul azt nyertem, hogy a bibliatársulat kitűzött
egyedüli célja lévén a sz.[ent] Biblia olcsó ároni terjesztése, a célunkra évi segély nem remélhető.
Ugyancsak nevezett titkár úr utasításából folyamodást készítettem ez évben a
következő című társulathoz: Continental evangelical Society in London, s azt ft. Balogh Péter
püspök úr, és segéd gondnok ő kegyelmessége is aláírván, Millard
titkár úrhoz is elküldtem azon kérés mellett, hogy az illető helyre állítólag
eljuttatni méltóztassék”.[57] Millardnak ez a kapcsolata Hajnal Ábellel bizonyára
befolyásolta Novákék Gyomára költözését. Az ügyre
vonatkozó iratokból kiderül, hogy Révész Imre püspök ajánlotta Hajnal Ábelnek a
Millarddal való kapcsolatot.[58]
Novák ekkor még nem volt baptista, de mindenképpen
szimpatizált a régi puritán gyökerű kegyességgel, melynek képviseletét egyre
jobban az induló baptista misszió vállalta magára. Novák Antal alföldi
szolgálatáról a baptista történelemmel foglalkozó írások rendre megemlékeztek. A
régebbiek közül Csopják Attila,[59]
Körösy István,[60]
Dr. Kiss Ferenc,[61] Kirner A. Bertalan[62]
írt Novák missziójáról. Meyer
Henrik is megemlékezett róla kéziratos önéletrajzi feljegyzéseiben,[63] valamint több, későbbi
visszaemlékezés alapján megírt baptista gyülekezeti krónika, lejegyzett
szájhagyomány is hivatkozik a Novák házaspár
munkásságára. Ezeknek kritikai kiértékelését, forráskritikai vizsgálatát még
nem végezte el a baptista egyháztörténet írás. Gyomán jelentős református
házi gyülekezetek éltek, amelyek ápolták azt a puritán gyökerű népi
vallásosságot, amelyhez hasonló kegyességet a baptista parasztapostolok
hirdettek. Ezek a házi bibliás körök a református egyház peremén szívósan,
ellenállva a liberális teológiától befolyásolt igehirdetési gyakorlatnak, elhatárolódva
a helyi egyházpolitikai küzdelmektől, éltek és a puritán típusú vallásgyakorlat
tartós bázisai voltak. Erre utal az is, hogy húsz esztendővel Novák Antal működése után, amikor 1888. január 31-én és
február 1-én A. Sommerville,
a híres skót evangélista Gyomára jött, óriási tömeg gyűlt össze a református
templomban, akik egyházszónoklat helyett igazi, hitébresztő prédikációra
vártak. A gyomai látogatásról ezt jegyezte fel Sommerville
naplójába: „ekkora hallgatóságom Skóciában sem volt”. Majd hozzáteszi: „örülök,
hogy nem hallgattam a jó debreceni protestánsok tanácsára és nem mentem haza.
Magyar misszióutam jelentős része most kezdődik. Ki
hitte volna, hogy én még földi életemben ilyen jelenetek tanúja lehetek. Ó,
csak töltené ki az Úr az ő Lelkét. Valósággal a pünkösdi háromezerre kell
gondolnom. Istené legyen érte minden dicsőség.”[64] Az
sem véletlen, hogy Kornya Mihály működésének is egyik
centruma Gyoma lett az 1880-as években. A házi
gyülekezetek elidegenedését a hivatalos egyháztól mindenütt, így Gyomán is gyorsították a papválasztási botrányok. 1870-71-ben a sajtóban is nagy vihart kavaró lelkészválasztási
botrány helyszíne volt a gyomai református egyház, ami tovább mélyítette a már
meglévő és egyre jobban növekvő szakadékot.[65]
Ez adott talajt a baptista misszónak. Kornya Mihály itt végzett munkájáról már 1881-ben hírt
adott a protestáns sajtó, vészharangot kongatva, de a bajok orvoslása helyett
megelégedtek a baptisták rágalmazásával, kigúnyolásával. Ez volt a legostobább
módszer az egyház belső ügyeinek rendezésére. Az első baptista bemerítésre
1883. december 13-án került sor a jeges Hármas-Körösben.[66] Mindez
Novák Antal és feleségének Gyomára érkezése után
15-20 évvel történt. A közte eltelt másfél évtizedben semmi nem történt ennek
az egyre nyilvánvalóbb feszültségnek az orvoslására. Novákék
ekkor még nem voltak baptisták. Nagyon jó kapcsolatokat igyekeztek kiépíteni a
helyi református gyülekezettel is. A presbiteri jegyzőkönyv szerint 1868
augusztusában Novák Antal díszes úrasztali Bibliát ajándékozott
a gyülekezetnek.[67] Ez ugyan a
bibliatársulat gyakorlatában megszokott udvariassági gesztus volt,[68] mégis azt
bizonyítja, hogy a Novák házaspár barátságos módon közelített
a hivatalos egyház intézményrendszeréhez. A Novák
házaspár szorgos munkával hozzáfogott a Biblia terjesztéséhez. Az 1860-as évek
közepén, második felében 13 kolportőr dolgozott az
országban. Szorgos munkájuk révén például 1868-69-ben 45.562
Szentírást adtak el hazánkban.[69] Novák ekkor még Rottmayer Jánossal való kapcsolata révén legfeljebb
baptista szimpatizánsnak tekinthető, de mivel a református egyház egyre kevéssé
tudott mit kezdeni a missziói aktivitásával, és az emberek Biblia utáni éhségét
egyre kisebb empátiával fogadta, Novák megerősítette
a baptista közösséggel a kapcsolatát. A Meyer Henrik
által vezetett, és már említett anyakönyv tanúsága szerint 1870. április 30-án
Bécsben került sor a bemerítésére, ami minden bizonnyal Millard
Ede munkálkodásának következménye lehetett.[70]
Millard 1869 novemberében, mint a Brit- és Külföldi
Bibliatársulat bécsi központjának vezetője, járt Budapesten, „megtekintette a colpolteuröket” és a bibliaterjesztés engedélyezése, az
önálló lerakat kialakítása végett kérvényt nyújtott be a Belügyminisztériumba.
De Millard baptistasága egyre több ellenséget
szerzett neki. Köztudott lett az is róla, hogy bécsi otthonában baptista
gyülekezetet szervezett és ennek lett a vénje. Pesti látogatásáról az a hír
járta, hogy „az angol bibliai társaság hat agentiat
állít hazánkban az angol bibliák terjesztésére”.[71]
Ezt Millard baptistasága miatt rossz néven vették a
protestáns egyházak hivatalosai és ezért egyre nagyobb ellenállás bontakozott
ki a bibliaterjesztőkkel szemben. Ebben természetesen a katolikus papok jártak
az élen. A szentjakabi római katolikus pap Antikrisztusnak
bélyegezte a bibliaterjesztőket, ami ellen a Protestáns Egyházi s Iskolai Lap cikkben tiltakozott.[72] Ezért Millard hangsúlyozni kénytelen 1869 novemberében, hogy „a
társulat szolgálatában álló egyének valamennyien szigorúan kötelezvék,
csupán a Biblia egyszerű és kizárólagos terjesztésére szorítkozni, jegyzetek és
magyarázatok nélkül”.[73] Novák mégis talált alkalmat a
misszióra. Munkamódszerét Kornya Mihály és Tóth
Mihály baptista „parasztpróféták” 1892-ból való visszaemlékezése örökítette
meg. „Két hónapig házról-házra járt, kínálva mindenkinek a Bibliát. Akik tőle
vásároltak, felkeresték a saját lakásán a barátságos modorú embert, hogy
útbaigazítást kapjanak tőle. Fent nevezett Novák
Antal minden utasítást szívesen megadott, s nemsokára más községbe ment
terjeszteni a Bibliát. Egy év múlva visszatért Nagyszalontára, ahol már néhány
tagból álló bibliakört talált. Ezek az ő távollétében, egymást buzdítva
tudakozták a Szentírást, ahol rátaláltak az alámerítkezésre,
de még nem tudták, hogy hol van egy olyan egyén, aki rajtuk az alámerítkezést végrehajtaná.”[74] Novák Antal 1869-ben vagy
1870-ben jelenhetett meg először Nagyszalontán, ahol kapcsolatot létesített a Bondár Balázs házában alakult bibliás gyülekezettel.
Munkálkodása, a bemerítésről való tanítása nyomán, „hamar tusakodás támadt a
gyülekezetben és sok imádkozás és böjtölés, Szentírás-olvasás közben keresték
az igazságot. Mint többen elmondták nekem – írja Kiss Ferenc – valóságos lelki
forrongás támadt a városban.”[75]
Ennek a látogatásnak lett az eredménye az első nagyszalontai csoport bemerítkezése Gyulán a Körösben, amelyet Meyer Henrik végzett el. Meyerrel
Novák csak 1875 júniusában ismerkedett meg Pesten.[76] A Novák házaspár Kirner A. Bertalan szerint 1874 áprilisában Gyomáról
Gyulára költözött.[77] A Novák házaspár alföldi működésével kapcsolatban a másik fontos
adat Berettyóújfaluhoz kötődik. A baptista gyülekezet jegyzőkönyve szerint Novákék 1869 decemberében – tehát a bemerítésük előtt jártak
Berettyóújfaluban, ahová a forrás szerint Nagyszalontáról jött. Ugyanez a forrás
arról is megemlékezik, hogy a Novák házaspár 1872-ben
két hónapot munkálkodott ebben a községben.[78]
Többször is visszatértek ide. Lisztes András (1851-1919) nekrológjából tudjuk,
aki az első berettyóújfalui baptista volt, hogy „1876-ban Novák
testvér, mint bibliaárus, nála raktározott bibliákat és közölte vele Isten
Igéjének magyarázatát.”[79]
Novák berettyóújfalui vetése is beérett. 1877.
november 10-én 13 embert merített be Meyer Henrik,
aki kéziratos önéletrajzában így ír erről: „Hétfőn, november 10-én reggel 7.30-kor Berettyóújfaluba utaztam, s du. 4 órakor érkeztem
oda. Számos bemerítkező jött össze s az éjszakai
órákban nyúlóan foglalkoztam felvételükkel. Még hétfőn este szóltak egy idős
asszonyról, aki nagyon örült a bemerítésnek, de súlyosan megbetegedett. Nem
csekély meglepetésünkre nemsokára kocsin hozták el ahhoz a házhoz, ahol a
felvételre jelentkezettekkel foglalkoztunk. Éjjel két óráig (szerda hajnal) 13
lelket találtunk alkalmasnak a felvételre egyháztagot, köztük a beteg, idős
nénit. Hajnal három órakor vonultunk ki az alámerítkezés
színhelyére, a beteget kocsin vitték. A víz befagyott, a jég azonban nem volt
vastag, csak az volt a kellemetlen, hogy nagyobb utat kellett megtennünk, hogy
megfelelő mélységű vízhez érjünk. Itt azután hitük vallomására bemerítettük
mind a 13 lelket, köztük a beteget is. Csodálatos volt, hogy a hazafelé vezető
úton a betegnek nem volt már szüksége kocsira, saját lábán ment.”[80] A kortársak
ezt Novák magvetése eredményének tartották. Az egyik
református híradás így panaszolja ezt: „Berettyóújfaluban éppen egy baptista
vagy nazarénus bibliaáruló a bibliaárulás színe alatt és alkalmával térített el
14 református felnőtt egyháztagot, kiknek azután újrakeresztelésére Budapestről
Meyer atyafi a propaganda feje hívatott meg.”[81] Valóban
igaz volt, amit Csopják Attilának egy akkor még élő
tanú mondott el: „Ahol Novák a nejével megfordult,
ott nagy ébredések támadtak és Novák Közép-Magyarország
üdvharcosa lett.”[82] Ezek
a missziói sikerek viszont nem használtak Novák Antal
bibliaárusi munkájának. A kolportőrök között is
kiéleződött a „baptista kérdés”. Érdekes adalék ehhez Meyer
önéletrajzi feljegyzéseinek egyik érdekes szakasza. Köztudott, hogy Meyer is bibliaárusként kezdte életét és ezért figyelemmel
kísérte a társulat ügyeit. A feljegyzés így szól: „A
Brit- és Külföldi Bibliatársulat 1875 júniusában rendezte meg szokásos
konferenciáját a kolportőrök részére s ezekre az
alkalmakra rendszerint Bridewide nevű úr jött el. Ez
a vendég hívő quaker volt.
Vasárnaponként ebben a nagyon szerény helységben […] hirdette nálunk az igét.
Engem azzal gúnyoltak, hogy elzavartak a társulattól. Ezt a gyalázatot azzal
sikerült némileg enyhíteni, hogy nemcsak Millard
testvér prédikált nálunk, hanem Bridewide úr is, és
az utóbbi távozásakor egy 10 guldenes bankjegyet
nyomott a kezembe.”[83]
Ebből a kis anekdotikus epizódból is látjuk, hogy baptista bibliaárusok
munkálkodása nem vetett jó fényt a protestáns egyházak körében a társulatra. A bibliatársulat lerakatát Millard szervezte meg
és vezette, de a vezetőség éppen ezeknek a feszültségeknek kiküszöböléséért úgy
döntött, hogy 1876. március 1-től a református Victor
Bernátot bízza meg a budapesti lerakat vezetésével.[84] Ő újra szükségesnek látta körlevélben
tudatni a protestáns lelkipásztorokkal, hogy a társulat budapesti lerakatának „egyedüli célja a Szentírás terjesztése minden
nyelven és minden felekezet számára”.[85]
Szabadi F. Gusztáv feljegyzése szerint Victor Bernát
„hamar megsokallta a baptistáskodást és Novákot áthelyezte Kolozsvárra”.[86] Itt Novák
Antal ismét jó kapcsolatba került régi jó barátjával, most már hittestvérével, Rottmayer Jánossal, aki a skót nemzeti bibliatársulat
kolozsvári lerakatát vezette. Itt is munkához látott
és házról házra járva árulta a Bibliákat és újabb kapcsolatokat létesített.
1877. október 4-én Meyer Henrik látogatta meg.[87] A testvéri látogatás igazi célját Meyer naplófeljegyzésének egy további mondata árulja el:
„Október 10-én utaztam Brassóba. Munkaterületemnek ez volt a határa, mert Novák testvér, mint kolportőr
eddig jutott, s így reményem volt arra, hogy ezen a réven alapot találok a
munka folytatására.”[88]
Eszerint Meyer olyan úttörőnek tekintete Novákot, akinek bizonyságtevő szava és bibliaterjesztő
szolgálata alapot teremt a baptista missziónak. Kirner
adatgyűjtése szerint Novák Antal részt vett 1877.
november 14-én Kornya Mihály és Tóth Mihály diakónussá
avatásán is.[89] Ez volt ismereteink szerint utolsó
szolgálata. Ezután
nem sokkal Novák Antal meghalt. Meyer
erről mindössze ennyit jegyzett be a tagnyilvántartó könyvbe Novák neve mellé: „hazaérkezett 1877. december 17-én”. Ez
lett az örökké vándorló bibliaárus sorsa. Szabadi F. Gusztáv a misszionáriusok
nyilvántartójában azt is feljegyezte, hogy Brassó közelében történt a halála.
Felesége Kolozsvárott 14 hónappal élte túl. Szabadi erről így tudósított: „Novák testvérnő daganatos megbetegedéssel kórházba került,
sajnos a műtét következtében meghalt. Hajlékában igen sok testvér szokott
összejönni éneklésre és imádkozásra. Betegsége alatt az állami kórház egyik kis
szobájában feküdt.” Nováknét 1879. február 3-án 3 órakor
temette el Meyer Henrik Kolozsvárott. A temetésre
elkísérte Szabadi F. Gusztáv is.[90] A 19. századi bibliaárusoknak az életét,
vándorpályáját elnyelte az idő, emlékük is alig maradt ránk. Munkájuknak,
életüknek ránk maradt adatait azért is jó volna összegyűjteni, mert a 19.
század második felének népi vallásosságáról még mindig keveset tudunk, pedig –
meggyőződésem szerint – az egyház igazi története nem a tisztségviselők, az
intézmények vagy a létrehozott tárgyak históriája, hanem a bennünk rejlő hit gyakorlásának,
köznapi és ünnepi megvalósulásnak története. Jegyzetek: [1] Molnár
Ambrus – Szigeti Jenő: Református népi látomásirodalom a XVIII. században.
Bp., 1988.; Szigeti
Jenő: Török Susa álombéli látása. In: Extázis,
álom, látomás. Vallásetnológiai fogalmak tudományos megközelítésben. Szerk.: Pócs Éva. Bp., 1998. 113-122. p. [2] Bálint
Sándor: Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza. Szolnok, 1991.
(Barna Gábor utószavával.); Szentemberek – a vallásos élet szervező
egyéniségei. Szerk.: Barna Gábor. Szeged-Bp.,
1998. (továbbiakban: Barna, 1998.) [3] Dankó Imre:
A funerátor. In: Vallási néprajz. 3. Szerk.: Dankó Imre –Küllős Imola. Bp., 1987.
325-340. p. [4] Barna,
1998. 297-373. p. (Gergely Katalin, Gál Irma, Beszédes Katalin írásai.);
a protestáns társulatokra: Molnár
Ambrus: A hajdúhadházi Szent Emberek és Szent
Asszonyok Társasága. In: „Mert ezt Isten hagyta…” Tanulmányok a népi vallások
köréből. Szerk.: Tüskés Gábor. Bp.,
1986. 418-443. p. [5] Barna,
1998. 77-89. p. (Petánovics Katalin írása.) [6] Szemléletesen írja le funkciójukat
kisregényében: Baksay Sándor: Patak banya.
Bp., 1907.. Újabb kiadása: Baksay Sándor: Szederindák. Válogatott művek születésnek 150.
évfordulójára. Válogatta: Varga Domokos.
Bp., l982. 25-101 [7] Knapp
Éva: Pietás és literatúra. Irodalomkínálat és
művelődési program a barokk-kori társulati kiadványokban. Bp., 200l.; Szigeti Jenő:
A puritán kegyességi irodalom hatása a népi vallásosságra. In: Folklorisztika
2000-ben. Folklór – Irodalom – Szemiotika. Tanulmányok Voigt
Vilmos 60. születésnapjára. Bp., 2000. I. köt. 334-347. p. [8] Összefoglalása: Szigeti Jenő: A protestáns kisegyházak népi vallásossága. In:
Magyar néprajz. VII. Szerk.: Hoppál Mihály. Bp.,
1990. 482-498. p. [9] Dankó Imre:
A régi debreceni könyvárusok. In: Hajdú-Bihari
Napló, 1973. 128. sz. (június 3.). 11. p. [10] Dankó Imre:
A gyulai vásár. Gyula, 1963. (továbbiakban: Dankó, 1963.) [11] Itt jegyzem meg, hogy fontos feladat volna a
magyar imádságirodalom bibliográfiájának összegyűjtése, az egyes imádságos
könyvek elterjedésének, fellelhetőségének regisztrálása, mely a népi
vallásosság sok fontos kérdésének megválaszolásához adna segítséget. [12] Szikszay Györgyről: Szabó Aladár: Szikszay
György élete és munkássága. Bp., 1927.; Papp János: A „Keresztyén tanítások”
eddigi kiadásai. In: Református Egyház, 1987. augusztus 1-15.
187-189., 212. p. [13] Dankó, 1963. [14] Dankó, 1963. [15] Lelle József: Radnai búcsú – Szegeden. In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében.
III. Szerk.: L. Imre Mária. Pécs,
2000. 200-206. p. [16] Kirner A. Bertalan: A békési vásár. Gyula, 1964. 119. p. [17] Szigeti,
Jenő: Eighteenth-Century Hungarian
Protestant Pietist Literature and John Bunyan. In: Bunyan in England and
Abroad. Papers Delivered at the John Bunyan Tercentenary
Symposium. Ed.:
Os, M. van – Schutte, G.J. Amsterdam. 1990. 133-142. p. [18] Vargha
Balázs: Gyermekirodalom. Bp., 1964. 19. p. [19] Szigeti
Jenő: A Tamás bátyja kunyhója Magyarországon. (Kézirat, 2003.) [20] Kecskméti Ferencről:
Szigeti Jenő: A békési paraszt-ecclesiolák válsága és a baptista gyülekezet
megalakulása (1890-1891). In: „Mert ezt Isten hagyta…” Tanulmányok a népi
vallások köréből. Szerk.: Tüskés Gábor. Bp.,
1986. 444-478. p. Jeles könyvei voltak az Új
Simeon énekei és az Úri ima című
prédikációs gyűjteményei. [21] Kirner A. Bertalan (1884-1973) később baptista lett. Életéről: [Bányai Jenő]: A „krónikás” emlékére.
In: Békehírnök, 1974. 94. p. [22] Balogh
Ferenc: A bibliatársulat és a Biblia. Bp., 1904.;
Biberauer Richárd: A magyar Biblia terjesztése.
In: Ébresztő, 1903. október 1. [23] Fekete
Csaba: Kiegészítések és kérdések a Károli
Biblia törzskönyvéhez. In: Emlékkönyv a vizsolyi Biblia megjelenésének 400.
évfordulójára. Szerk.: Barcza József. Bp., 1990. 214-217. p.
(továbbiakban: Fekete, 1990.) [24] Bottyán
János: A magyar Biblia évszázadai. Bp., 1982. (továbbiakban: Bottyán, 1982.) [25] Fekete,
1990. 217-219. p. [26] Szigeti
Jenő: Károli Biblia a nép között. In:
Emlékkönyv a vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára. Szerk.: Barcza József. Bp., 1990. 310-320. p.
(továbbiakban: Szigeti, 1990.) [27] A Káldi György által
lefordított Biblia revízióját Szepessy Ignác és
munkatársai 1834-35-ben végezték el, és Pozsonyban jelent meg. Bottyán, 1982. 96. p.; Balogh Ferenc: A magyar Biblia
története. Debrecen, 1872. [28] Dr. Szabó József (1805. március 17., Mezőkomárom – 1884. április
27., Esztergom) a bölcsészetet és a teológiát Pozsonyban, Nagyszombaton és
Bécsben végezte. 1830. szeptember 30-án pappá szentelték, 1831-1841 között
különböző helyeken káplán, 1841-1854 között teológiai tanár Nagyszombatban.
1854-től hercegprímási irodaigazgató. 1858-től esztergomi kanonok, 1862-1866
között a pesti központi papnövelde rektora. 1868. július 16-án püspökké
szentelték és esztergomi érseki helynök lett. Zellinger Alajos: Egyházi írók csarnoka. Esztergom. 1893. 495-496. p. [29] Az ó- és újszövetségi szentírás kétszáz
képpel, keresztény katolikusok számára. Pesten, 1851. (Nyomtatta és kiadta Bucsánszky Alajos, saját költségén. 1. kötet. Az
ószövetségi szentírás, 4 rét, 1067 félhasábos lap. 2. kötet. Újszövetség.4-rét, 406 lap.) [30] A Bucsánszky-nyomdáról:
Kovács I. Gábor: Bucsánszky Alajos útja a kalendárium- és ponyva-tömegtermeléshez.
In: Magyar Könyvszemle, 1985. 1. sz. 1-17. p. [31] Szentiványi
Lajos: A szentírástudomány tankönyve. Bp., 1946. (5. kiadás) 390. p. [32] Varga Lajos verses Bibliáját az Egri
Nyomda-Részvénytársaság adta ki: „A mi Urunk Jézus
Krisztus könyve: a Szentírás, vagyis az Ó- és Új-testamentumi Bibliai
elbeszélés versekben megírva. 1-4 kötet. Eger, é.n.
[18…]; Ld.: Lugossy Ilona: Varga Lajos élete és
munkássága. A verses Szentírás. (Kézirat, 1947/48. Doktori értekezés a szegedi
tudományegyetemen.) [33] Czékus László:
Bibliaárusok, mint a baptizmus terjesztői. In: Protestáns
Lap, 1904. 5. sz. 146. p. [34] Evangélikus Egyházi Szemle,
1897. 1. sz. (január) 19. p. [35] Evangélikus Egyházi Szemle,
1899. 2. sz. (február) 35. p. [36] Evangélikus Egyházi Szemle,
1901. 2. sz. (február) 19. p. [37] Evangélikus Egyházi Szemle,
1904. 4. szám (április) 55. p. [38] Szebeni Olivér:
Millard Ede. In: Békehírnök, 1966.
június 15. 5. p. [39] Meyer Henrik
önéletrajza. Ford. Fejér Gyula. (kézirat). Baptista Levéltár (továbbiakban:
BL.) (továbbiakban: Meyer-önéletrajz.) 35-39. p.; Meyer Henrik életrajza: Bereczky Lajos: „Krisztusért járva követségben”. 1846-1996.
Tanulmányok a magyar baptista misszió 150. évfordulójára. Bp., 1996. 39., 48-63. p. Adatok: uo. 469-470. p. [40] Vö.: Szigeti
Jenő: A protestáns népi vallásosság 19. századi válsága. In: Népi vallásosság
a Kárpát-medencében. 6. Szerk.: S. Lackovits Emőke – Mészáros Veronika. Veszprém, 2004.
175-181. p. [41] Gubás
Ferenc: Bibliaterjesztés Mezőkeresztesen. In: Protestáns Egyházi
s Iskolai Lap, 1860. 440. p. [42] Zih Károly: Bibliaterjesztés
Tiszasason. In: Protestáns Egyházi s
Iskolai Lap, 1860. 644. p. [43] Horváth
Sámuel: Bibliaterjesztés Nemes-Bikken. In: Protestáns
Egyházi s Iskolai Lap, 1860. 1026. p. [44] Könyves Tóth Kálmán híradása alapján: Vasárnapi
Újság, 1872. 26. sz.; Ráth-Végh
István: Magyar kuriózumok. Bp., 1934.; Szigeti, 1990. [45] Bibliát terjesztettek a Szalay
József és Kecskeméti Ferenc által szervezett „Első Magyar Missziói Társaság”
könyvárusai is, pl. Hevesi Ferenc. A könyvárusok nevei megtudhatók a Brit- és
Külföldi Bibliatársulat éves jelentéseiből, mely a londoni központban kutatható. [46] Mitgleider-Register der Baptisten Gemeinde
in Budapest. 1874-1890. – BL.,
Budapest. [47] Csopják Attila:
Képek a magyarországi baptista misszió történetéből. Bp., 1920. (továbbiakban:
Csopják, 1920.) 10-11. p. [48] A bejegyzés így hangzik: „Anton
Novak nur Cilli in Steiermarc
Schniede und Susanne Chaterine Ax nur
Pressburg. Whonung Josephgasse 38. Zeugen Her. Eduard Neumann, Her. Herbst.” [49] A pesti német leánygyülekezet szerepéről: Bányai Jenő: Az erdélyi és az alföldi
baptista misszió kezdeti korszaka. In: Theológiai
Szemle, 1966. 1-2. 26. skk. p. (továbbiakban: Bányai, 1966.); Farkas József: A pesti református egyház 101 éves története.
Kecskemét, 1898.; Bucsay Mihály: A budapesti német ajkú református gyülekezet
százhúsz éve. In: Theológiai Szemle,
1979. 6. 345-348. p.; Kovács Ábrahám:
A Budapesti Németajkú Ev. Ref. Leányegyház eredete és története, 1858- 1869.
Bp., 2005. [50] Szigeti
Jenő: M.B. Czechowsky
munkája Magyarországon. In: Lelkésztájékoztató,
1976. 3-4. sz. 129-137. p. [51] Csopják, 1920. 10.
p. [52] Szabadi
F. Gusztáv: Emlékirataim. (Kézirat) – BL.,
Budapest. [53] Kiss
Áron: Török Pál élete. Bp., 1904. (továbbiakban: Kiss, 1904.) 206. p. [54] Szigeti
Jenő: Protestáns népi olvasmányok a XIX. században az Alföldön. In: Ethnographia, 1973. 3. 332-341. p. [55] Kirner A. Bertalan: Kornya Mihály
krónikája. New York, 1965. (2. kiadás.) (továbbiakban: Kirner, 1965.) [56] Kiss Ferenc:
Magyar parasztpróféták. Bp., 1942. (továbbiakban: Kiss, 1942.) [57] A Békés-Bánáti Református Egyházmegye
jegyzőkönyve. 1867. nov. 6-9. Makó, 1867. [58] Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára.
Debrecen. (továbbiakban: TTREL.) I.29. o.5.; I.29. c.15. [59] Csopják Attila:
Az első zsengék. In: Békehírnök, 1913. június 30. 178. p.;
Uő.
Képek. Bp., 1928. 10-11. p. [60] Körösy István: Alföldi
krónika. In: Békehírnök, 1941. június 29. – 1941. augusztus 3.
(folytatásokban) [61] Kiss,
1942. [62] Kirner, 1965. 44., 45., 48. p. [63] Vö. 39. sz. jegyz. [64] Révész
Imre: Egy fejezet a magyar református ébredés történetéből. Debrecen,
1943. 27-29. p.; Protestáns Egyházi s Iskolai Lap,
1888. 245. skk. p. (Kálmán Farkas tudósítása.) [65] A Tiszántúli Egyházkerület jegyzőkönyve, 1871.
ápr. 3-24. TTREL. Em. ltr. 309-313. [66] Kirner, 1965. 90.
p. [67] A Gyomai Református Gyülekezet Presbiteriumának Jegyzőkönyve. 1868. aug. 3. 2. pont. (A
gyomai református gyülekezet tulajdonában). [68] Magyar Protestáns Egyház s Iskolai Figyelmező
( a
továbbiakban: Figy.) 1873. 7. szám. 350. p. [69] Az angol bibliaterjesztő társulat közelebbi
működése, különösen hazánkban. In: Figyelő,
1870. 6. sz. 319-321. p.; további adatok: Evangéliumi Protestáns Lapok. 1875.
december 17. 448-449. p. – 1875. december 24. 455-456. p. [70] Wagner,
William L.: New move forward in
Europe : growth patterns of German
speaking Baptists in Europe. South
Pasadena, 1978. 92. p.; – A Millard
által 1869. december 22-én szervezett első gyülekezet névsorában
mint gyomai lakosok szerepelnek Novákék. [71] Protestáns Egyházi s Iskolai
Lap, 1870 534. p. [72] Ki az antikrisztus?
In: Protestáns Egyházi s Iskolai Lap, 1870.
1334. p. [73] Protestáns Egyházi s Iskolai
Lap, 1870. 534. p. [74] Szebeni Olivér
szíves közlése. A kézirat: BL., Budapest. [75] Kiss,
1942. 15. p. [76] Bányai,
1966. 30. p.; Bondár Ferenc: Az alföldi misszió első
úttörői. In: Békehírnök, 1975. 152. p.; Szűcs József: Száz évvel az első bemerítés után. In: Békehírnök,
1975. június 19. Megismerkedésükről: Meyer-önéletrajz.
34. p. – BL., Budapest.; Bányai Jenő. In: Békehírnök, 1968. január 15. [77] Kirner, 1965. 48.
p. [78] Bányai,
1966. 30. p.; Uő.
In: Békehírnök, 1968. január l. – 1968. január 15.; Z.L.: Megemlékezés
a 100. mérföldkőről. In: Békehírnök, 1977. október 15. (Lisztes
András képével) [79] Békehírnök, 1920. május 15-30.
77. p.; Bányai Jenő: Lisztes
Mihály. In: Békehírnök, 1962. május 15. 4-5. p. [80] Meyer-önéletrajz.
58. p. – BL., Budapest. [81] Protestáns Egyházi s Iskolai
Lap, 1880. 660. p. [82] Csopják Attila: Képek.. 11. p. [83] Meyer-önéletrajz.
53. p. – BL., Budapest. [84] Kiss,
1904. 206. p. [85] Ez több protestáns folyóiratban megjelent, pl.
Evangéliumi Protestáns Lap 1876. június 2. Különfélék rovatban. [86] Szabadi
F. Gusztáv: Vasárnapi iskoláink 60 éves története. In: Békehírnök,
1933. november 18.; Emlékezéseinek kézirata: BL.,
Budapest.; Wagner: i.m. 109. p. [87] Szabadi
F. Gusztáv: Missziómunkások nyilvántartója. (Kézirat) – BL., Budapest. [88] Meyer-önéletrajz.
52. p. – BL., Budapest. [89] Kirner, 1965. 55.
p. [90] Szabadi
F. Gusztáv: Missziómunkások nyilvántartója. (Kézirat) – BL., Budapest.; Bányai
Jenő. In: Békehírnök, 1968. január 15. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |