Vissza a tartalomjegyzékhez

3. évfolyam 1. szám
A. D.
MMII

Szlávik Gábor:
Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) I.
Nagybátyám, Becske Lajos református lelkész,

Nagybátyám, Becske Lajos református lelkész,

majd pittsburghi teológiai tanár emlékének

 

„Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceiakért; ... hogy szívük megbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az isten titkának, Krisztusnak ismeretére” – üzeni Pál Kolossai lakóinak (2,1-2.), ekként is küzdve az itteni gyülekezet állhatatosságáért. De hasonló hangú üzeneteket küldött az ephesosiakhoz vagy a galaták népéhez is az apostol. Kolossai, Hierapolis és az ugyancsak a Maiandros felső folyásánál, a Lykos[1] völgyében fekvő – a több hasonló nevű várostól való megkülönböztetés végett a Lykos mellettinek nevezett – Laodikeia (Kol. 4,13.) ... Az „állhatatosságról szóló igét megtartó” Philadelphia és a megtérésre intett Sardeis, vagy „az Ázsiában[2] levő hét gyülekezet” (Jelenések 1,4;11; vö. 2,1skk.) más városi közösségei, így az észak-lydiai Lykos[3] völgyében fekvő Thyateira .... De említhetnénk még „a földre szállt mennyei Jeruzsálem” a montanistáktól várt és hírdetett majdani színterét, a gazdagságáról híres Asia provincia egyik meglehetősen szegény szegletének számító, több jellegzetes tájegységből álló Phrygiat is, ahol egykoron Pál ugyancsak prédikált (Acta App. 16,6; 18,23.).

Az újszövetségi iratokat, a vértanúaktákat és szenvedéstörténeteket, vagy akárcsak Eusebios egyháztörténetét[4] olvasva hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a politikai, társadalmi és gazdasági közegről (vö. Acta App. 13,13sk; 20,5-17; 21,1. stb.), ahol Nyugat-Kis-Ázsia korai keresztény gyülekezeteinek hitélete és a helyi, az ekkor még többnyire nem keresztény lakossággal való együttélés során, egyben szellemi horizontja is mindinkább kibontakozott.[5] Sajátos keretet ad ehhez maga a táj is, amely hol dúsan termő, hol pedig sivárságában már-már csodáért kiált. A partok mentén értőn művelt olajfaligetekkel, fügefákkal és gazdagon termő szőlőskertekkel övezett, már-már egymásba érő városok, majd ahogy keletnek haladunk, megannyi nyomorúságos, épphogy csak tengődő porfészek a Nysai Gergely ezerszer kárhoztatott Sasimájához[6] hasonló barátságtalan, s szinte úttalan vidék közepén. Az itt élő megannyi nép pedig mintha viszatükrözné a táj arculatát. Elegáns és szellemes rhétorok a partmenti görög városokban, és megannyi hírhedt rabló a nagy kiterjedésű erdőségekben a mysiai Olympos alatt. De Ephesos a színháztól a kikötőig vezető híres oszlopsora is épp úgy hozzátartozik a római Kis-Ázsia jellegzetes arculatához, mint az alig felismerhető utak a jórészt kopár, juhokat nevelő, s a partmenti görögöktől „barbárnak” mondott Phrygiaban ... Törzsi területek és önkormányzatú görög városok együttese: a római Nyugat-Kis-Ázsia. Hogyan éltek az emberek itt, és miként igazgatták a térség nagyobbik felén osztozó két tartományt? Az Asia provinciáról és Bithynia-Pontus tartomány nyugati feléről adott rövid ismertetés keretein belül, egy későbbi nagyobb tanulmány részeként, ennek felvázolására tennék kísérletet.[7]

 

„SZABADSÁG IDEGEN FENNHATÓSÁG ALATT”: ÖNKORMÁNYZATÚ GÖRÖG VÁROSOK A RÓMAI NYUGAT-KIS-ÁZSIÁBAN Asia provincia igazgatása és Bithynia-Pontus tartomány nyugati felének városi közösségei az Antoninusok idején

 

Első rész – A tartományok kialakítása és belső viszonyaik

A Kr. u. második század első felében a mediterrán térség páratlan virágzást ért meg. Ahogy Aelius Aristeidésről és híres „Róma-beszédéről” szólva másutt már részletesebben is kifejtettem[8]: a görögség egyéni létének új kereteket adó roppant államalakulat, a Rajnától az Euphratésig, Észak-Britanniatól a Nílus első kataraktájáig terjedő hatalmas Római Birodalom még sohasem látott olyan szép napokat, mint Hadrianus principatusa alatt (Kr. u. 117-138), majd Hadrianus császári utódja, Antoninus Pius uralkodásának idején (Kr. u. 138-161).[9]

A korszak gazdasági virágzása legalábbis fenntarthatónak látszik. A több mint három millió négyzetkilométerre kiterjedő Imperium Romanum távoli és látszólag szilárdan védett határai között élő, közelítőleg 70 vagy 80 millióra becsülhető lakossága viszonylagos jólétben, de a korábbi időkhöz képest (vö. Aristeid. or. XXVI,102.) mindenképp békében[10] és biztonságban[11] él.

Különösen látványos ez, a kor nagyszámú középítkezésén át is lemérhető relatív jólét a Birodalmon belüli Kelet görög, vagy görög igazgatási nyelvű városaiban (or. XXVI,94-95; 97.)[12]. Ezek közül is kiemelkedik a római Kis-Ázsia nyugati harmada: Bithynia, de különösen a hajdani Ióniát is magába foglaló gazdag tartomány, a „kies”[13] Asia provincia.

 

A nyugat-kis-ázsiai térség és tartományai a császárkor második évszázadában

A változatos természetföldrajzi adottságokkal bíró Kis-Ázsia[14] a nagy múltú regionális kultúrák sokaságát egyesítő, de az egyes területek gazdasági fejlettségének tekintetében is meglehetős sokszínűséget mutató Anatóliai-félsziget fokozatosan tagozódott be a Birodalom provinciális igazgatásának rendszerébe[15]. Integrálódását követően a térség, de különösen annak nyugati harmada az Imperium Romanum egyik leggazdagabb, s mindenkor egyik legértékesebb részének számított.

A római Nyugat-Kis-Ázsia provinciális beosztása lassan, számos területi újrafelosztást követően alakult ki. Az első római tartomány itt a volt Pergamoni királyság területéből szervezett Asia provincia volt (Kr. e 133-ban; vö. CAH XI1 /1936/, 580-590.). A tartománnyal északon határos Bithynia (örökhagyás útján) Kr. e. 74-ben, Bithynia-Pontus kettős tartományként[16] pedig a pompeiusi rendezést követően (D. Magie, Roman Rule in Asia Minor, I,351skk.)[17] Kr. e. 64/63-ban kerül római fennhatóság alá. A Fekete-tenger melléki területeket is magában foglaló hatalmas kettős provincia Augustus alatt jelentős mértékben összezsugorodott ugyan, de még így is eléggé nagy kiterjedésű volt (CAH XI1 /1936/, 575-581.). Az Asia déli határain túl elterülő Lycia és Pamphylia ugyancsak kettős tartományt meglehetősen későn, Kr. u. 43-ban Claudius szervezte provinciává a Lyciaban mutatkozó belső zavargások miatt (Suet. Claud. 25,3; vö. IGRR III,563.), hozzácsatolva a szomszédos Pamphyliat (Magie, Roman Rule in Asia Min. I,516skk. és 540skk; vö. CAH XI1 /1936/, 590-597.)[18]. Meglehetősen lassan szerveződött provinciává a keleti szomszéd, az Anatóliai-félszigeten megtelepedett vad kelták félbarbár „országa”, Galatia is. A korábbi clienskirályságot az állandósult törzsi háborúk és belső zavargások miatt az augustusi principatus kezdetén, Kr. e. 25-22 között szervezték császári provinciává. Végleges tartományhatárait azonban csak Antoninus Pius uralkodása alatt nyerte el (Magie, I,453skk; vö. CAH XI1 /1936/, 597-602. és CAH2 XI /2000/, 605; 611skk.).

Kis-Ázsia nyugati régiójának tartományai közül már kialakítása idején is a leggazdagabb a kapzsi római magistratusok, a pénzüket itt befektető, nyerészkedő italiai vállalkozók (negotiatores) és a csillapíthatatlan étvágyú adóbérlő társaságok számára egyaránt óriási jövedelmeket biztosító Asia provincia volt.[19]

 

Asia provincia kialakítása

A gazdag tartományt Kr. e. 133-ban, az utolsó pergamoni uralkodó, III. Attalos végrendelete alapján csatolták Rómához (Liv. per. LVIII,59.). A terület provinciává szervezése Kr. e. 129-ben, a helyi ellenállás megtörése után (Aristonikos felkelésének leverését követően: Strab. XIV 646sk.) vette kezdetét, és a később többször is módosított határok[20] megállapításával a 126-os évig tartott.[21] A tartomány ekkor kialakított beosztása lényegében a császárkor kezdetén is változatlan maradt.[22]

A mithridatési háborúk (Kr. e. 89-64) megpróbáltatásai (Appian. Mithr. 22,23;[23] 62sk.) után a polgárháborúk szele kétszer is végigsöpört a térségen. Különösen sokat szenvedett ezektől a sullai „rendcsinálás” terheit[24] sokáig nyögő, majd az adóbérlő társaságoktól (societates publicanorum) újra sanyargatott,[25] legendásan gazdag[26] Asia provincia. Sokat szenvedett maga Kis-Ázsia is. Kr. e 43-ban az M. Antonius érdekében fellépő P. Cornelius Dolabella kíméletlen pénzszerző manővereitől,[27] majd még inkább a térség lakóira anyagiakban és háborús pusztításokban egyaránt mérthetetlen szenvedést hozó Kr. e. 42- 41-es évek során.

A Caesar halálát követő pogárháború idején, Kr. e. 42-ben Caesar gyilkosainak egyike, a Rómából keletre távozott C. Cassius Longinus elfoglalta, majd szisztematikusan kifosztotta[28] az adóztatását visszautasító[29] Rhodost. Szövetségese, és Caesar meggyilkolásában egykoron társa, a szomszédos Lykiat sarcoló M. Iunius Brutus földig rombolta az ellenszegülő Xanthost, a lykiai közösség (koinon) legnagyobb városát, majd kifosztotta annak kikötőjét, Patarat.[30] Ezt követően tíz évi adó beszolgáltatását rótták ki valamennyi Kis-Ázsia-i tartományra,[31] hogy az így szerzett pénz segítségével kiegészíthessék seregüket. Brutus és Cassius Philippinél elszenvedett vereségét követően, Kr. e. 41-ben az egykor ‘Asia jótevőjeként’ fellépő Caesar[32] gyilkosainak nyújtott kényszerű segítség megtorlásaképp, Asia új ura, az Ephesosban új Dionysosként fellépő[33] triumvir Antonius két évre elosztva kilenc évre előre szedette be az adót (Appian. Emph. V,4-6 15-27; küln. 27.§.), de a királyokra és városokra még ezen felül is hadisarcot vetett ki. A többszörösen megsarcolt Asia provinciának ezúttal is óriási összeget, 200 000 talantont kellett Antoniusnak fizetnie (Plut. Ant. 24,7-8; 926b).

Hasonlóan nehéz időszak köszöntött be Kr. e. 40 és 39 között, amikor a polgárháborús felektől a végsőkig kizsarolt vidéknek még egy parthus betörést is át kellett vészelnie (l. pl. CIG 2715; vö. Tac. ann. III 62,2. és küln. SIG3 768.)[34].

Az augustusi principatus létrejötte azután itt is biztonságos állapotokat hozott.[35] Kr. e. 27 és 20 között Asia néven, consuli rangú proconsul irányítása alatt, senatusi provinciát szerveztek itt. Lassú fellendülés vette kezdetét (vö. OGIS 458.)[36], majd a visszanyert tartomány (Asia recepta; BMC, Emp. I,105. Nr. 647skk.) immáron nem pusztán kiaknázásra szánt objektumként (CAH XI1 /1936/, 586.) végleg betagozódott a római provinciális igazgatás rendszerébe.

A császárság második századában, az Antoninusok uralkodása alatt azután új virágkor köszöntött be itt. A Kis-Ázsiai térség Földközi-tenger menti partvidékének, de főként a régió nyugati felének (a szárazföldi Görögországgal, de Itáliával és a távoli Nyugattal is szoros kapcsolatban álló) városai a gazdagság, a biztonság, és a viszonylagos jólét képét mutatják. Azt a képet, amelyet megannyi túlzással persze a nagyszámú felirat és a városok által kibocsájtott érmek ábrázolásai és köriratai[37] mellett, leginkább Dión Chrysostomos[38] és Aelius Aristeidés[39] beszédeiből ismerhetünk.[40]

 

Régiók és városok a császárkori Asia provinciában[41]

Asia provincia Kis-Ázsia nyugati részének középső területeit foglalta magában. (Az ettől északra elterülő régió Bithynia-Pontus tartomány, a délkeleti hegy- és partvidék Lycia et Pamphylia provincia része volt.) A császárkorban Asia provinciához tartozott Tróas vidéke és Aiolis, Iónia, Mysia, Lydia, Karia és Phrygia,[42] valamint a Kis-Ázsia nyugati partja előtt elterülő szigetek sora (ide számítva még a Kykládok csoportjába tartozó Amorgost és a Déli-Szporádok tagját, Astypalaiát[43]). A szigetek közül a jelentősebbek (északról, a Tróas melletti kis Tenedostól déli irányba haladva) az első rangú boráról nevezetes Lesbos[44] és Chios,[45] Samos és a közepes méretű Kós,[46] valamint Hélios „szépséges”[47] és „mindig napsütötte”[48] szigete, a hajdani nagy múltja emlékeit még sokáig őrző Rhodos[49].

A partok mentén az ősi aiol, ión és dór polisok sokasága található, a partvidéktől távolabb a hellénizmus korának katoikiái és más alapításai. Örökösük, a római tartomány maga is városok sűrű szövedéke. A császárkori provincia területén olyan jelentős görög városok voltak, mint „egész Iónia legszebb városa” (Strab. XIV 646;[50] Lukian. eikon. 2; Mart. Pionii et soc. 4,2.), az Aelius Aristeidés választott patrisává lett Smyrna (or. XXIII,19; vö. XVII-XXI. és küln. or. L,73; 103 K.)[51] vagy a Tauros-hegységen inneni Kis-Ázsia legnagyobb kereskedelmi központja (Strab. XIV 641sk.), a helytartó székhelyéül szolgáló Ephesos[52]. (Smyrna és Ephesos Athén mellett egyben az ún. második szofisztika legjelentősebb központjai is voltak.[53]) A tartomány ugyancsak jelentős városai közé sorolható a lassú hanyatlásnak indult ősi Milétos,[54] a partoktól távolabb eső Pergamon (a tartomány valódi métropolisa[55] és a provincia kialakításakor a tartományi gyűlések színtere[56]), valamint „Asia híres városa” (Tac. ann. XIV 27,l.), a Lykos melletti Laodikeia[57]. Ez utóbbiak, gazdasági jelentőségük mellett,[58] ugyancsak jelentős kulturális centrumnak számítottak. Bizonyos jelentőséget mutat még Lydiaban az ősöreg Sardeis[59], vagy a Propontis mellett „az Ázsia első városaival nagyságban és szépségben vetekedő” (Strab. XII 575; vö. Aristeid. or. XXVII K.)[60], változatos sorsú Kyzikos[61].

A gyarapodó és szépülő régi városok (a térség első városa rangjáért versengő; érmein a próté címet egyként feltüntető Pergamon, Ephesos és Smyrna[62]) mellett a partvidék peremén fejlődésnek indultak a Seleukidák korában alapított városok[63] is: „a tulajdonképpeni Ázsia nagy piaca, ... az Itáliából és Hellásból jövő árucikkek közös lerakodóhelye” (Strab. XII 577.), a Maiandros felső folyásánál fekvő Apameia,[64] a közeli, ám kevéssé jelentős Eumeneia[65], a már említett Laodikeia, a két Stratonikeia[66], az Antiocheianak is nevezett kariai Alabanda és az észak-lydiai Thyateira[67]. Fejlődésük más, korábbi közösségekre olykor kifejezetten negatívan hatott. Ezek közé tartozott például „Phrygia nagy városa”,[68] a „népes és jómódú”,[69] ám a közeli Laodikeia alapítását követően[70] lassan hanyatló Kolossai.[71] A térségben néhány kisebb római colonia is alakult: Mysiában Iulia Ancyra, Tiberiopolis, Synaus; Lydiaban Caesarea Trocetta és Hierocaesarea; Phrygiában Sebasté (IGRR IV,682.[72]) stb. Különleges jogokat élvezett a még Augustustól telepítet két veterán-kolónia: a ius Italicummal felruházott Alexandria Troas, és a Kr. u. IV. századra végbement teljes asszimilációjáig görög Asiaban ugyancsak egyfajta latin nyelvi szigetnek számító, a Helléspontos-menti Parium[73]. Megannyi híres és régi város, az ősi Milétos, Halikarnassos és Klazomenai viszont egykori fényét és jelentőségét elveszítve, fokozatosan lehanyatlott. Háttérbe szorultak az olyan nagy múltú, ám kisebb parti városok is, mint Kymé és Phókaia, Erythrai vagy Teós. Ugyancsak hanyatlásnak indult a tengeri kereskedelem egyik korábbi központja, a neves rhétorikai iskolákkal bíró Rhodos. Az egységesülő Birodalomban a Kr. e. 42-es év polgárháborús harcaitól is sújtott Rhodos már nem nyerhette vissza korábbi közvetítő szerepét. Helyét Ephesos vette át, ill. kisebb mértékben a partvidék más városai: Kyzikos (Aristeid. or. XXVII K.), Smyrna és Milétos, valamint az Égei-tengeri partokhoz közel eső Pergamon[74]. A hajdan jelentős, ám a térség feletti római uralom megszilárdulását követően jelentéktelenné vált „ősi városok” többsége jobb esetben afféle turisztikai látványossággá lett. Így kényszerűen is hajdani „nagy múltja” egy-egy elemébe kapaszkodott.[75]

 

A lakosság megoszlása a tartományon belül. Természeti kincsek és gazdasági viszonyok

A rendelkezésünkre álló primér és szekundér források, valamint a régészeti emlékek egyaránt arra utalnak, hogy provincia lakossága főként a tengerparti zömmel görögök lakta városokban összpontosult.[76] Jelentős bár a partoktól távolodva mindinkább kevert lakosság élt a térség jelentős vízi és közlekedési útvonalának, de egyben kiemelt mezőgazdasági területének is számító Maiandros és a Hermos mentén, továbbá ezek mellékfolyóinak medencéiben.[77] A hegyvidék számos vonásában még őrizte ősi jellegét: a hellénizálódás folyamata itt csak felszínesen hatott. Egyes hegyvidéki területeken, így az Asia provincia északi határán fekvő mysiai Olympos sűrű erdőségeiben, századok óta[78] gyakori volt a banditizmus is (Strab. XII 574; vö. Lukian. Alex. 2.)[79]. A helyi közösségek egy-egy városi központ köré való szervezésével, a római kormányzatnak itt még Hadrianus alatt is számos tennivalója akadt (SHA, vit. Hadr. 20,13; vö. Cass. Dio /epit. Xiph./, LXIX 10,2.). Tevékenységük azonban nem vezetett a helyi rablóbandák okozta lokális nehézségek végleges megoldásához.[80] Mivel a tartomány nyugati részét már a császárkor elejére szinte teljesen behálózta a fejlett városszervezet, újabb városok alapítására (ill. gyakorta synoikismos útján történő kialakítására[81]) csak itt, az urbanizációtól kevéssé érintett hegyvidéki területeken került sor. Így mindenekelőtt Kariaban (Aphrodisias[82]) és Mysiaban (Stratonikeia[83]), vagy hasonlóképpen Phrygia egyes körzeteiben.[84]

A part menti városokban és a belső területek kisebb-nagyobb városi közösségeiben folytatott gyakorta specializálódott iparszerű tevékenység és a kereskedelem mellett, a kedvező éghajlati viszonyok között, a lakosság fő megélhetési forrása a földművelés: gabonatermelés, ill. szőlő- és olajfatermesztés[85] (az ún. mediterrán polikultúra, szokásos kiegészítőivel).[86] A hegyi régiókban jelentős állattenyésztés (szarvasmarha) és pásztorkodás folyt. A partoktól távolabb, a hegyektől övezett központi táblásvidék szélei felé haladva az éghajlat és a természeti környezet már kevésbé kedvező. Az Anatóliai-fennsík (magasföld) nyugati szélén elterülő, vízben többnyire szegény, s így zömmel csak legelőnek alkalmas Phrygiaban[87] a gyér lakosság számára a nagyszámú juh- és kecskenyájak, ill. az itteni juhok különösen finom szálú gyapja (Strab. XII 578.) jelentették a megélhetést.[88] A régió kedvezőbb adottságú területein, így például a Maiandros felső folyásánál fekvő Apameiaban, jelentős számú szarvasmarhát is tartottak.[89] A nyugat-kis-ázsiai térség egésze kellő mennyiségben jó minőségű építőfával, némi ásványkinccsel (réz, ezüst, vas, cink, ólom), és (Kyzikos mellett, vagy a már említett kariai Mylasa közelében) bőséges felszíni márvánnyal is rendelkezett. A partok mentén különösen a Propontis vidékén folytatott intenzív, részben kivitelre is termelő halászat ugyancsak emberek ezreinek adott megélhetést.[90]

Asia provincia városai kivitelre is termeltek, így jelentős szerepet játszottak a mindinkább egységesülő Birodalom gazdasági életében is. A térségből főleg Kis-Ázsia más vidékeire és a szárazföldi Görögországba exportáltak szőlőt, szárított olajbogyót és sajtot, valamint más mezőgazdasági termékeket. Ephesosból osztrigát vittek ki, Milétosból részben a közeli hegyvidék juhainak gyapjából készített (a syriai áruk minőségével vetélkedő) színezett szöveteket. E két város különösen híres volt ékszeriparáról, valamint nemesfémből készített különféle tárgyairól.[91] Kiemelt központ volt Smyrna is. Zömében e kikötővárosok közvetítették az Anatóliai-félsziget belső vidékeinek termékeit[92] (különösen a Lydiaból és Phrygiaból származó, másutt keresett árucikknek számító gyapjút), de részben a Távol-Kelet áruit[93] is a Nyugat felé. Így ugyancsak jelentős volt az átmenő kereskedelem. A belső vidékek áruinak és terményeinek közvetítésében kiemelt szerepet játszott a már említett phrygiai Apameia is, amely egy időben jelentőségében már-már Ephesosszal vetekedett.

A térség relatív gazdagságának is köszönhetően egyedülálló szellemi élet bontakozott ki itt. Ennek egyik sajátos értékeinek vitathatóságában is izgalmas megnyilvánulási formája volt Kis-Ázsiában (egyik legjelentősebb központját tekintve pedig az Asia provincia részét képező Ióniában) az ún. második szofisztika.[94]

 

Egy kiemelt térség a tartományon belül: Iónia helyzete Asia provincia részeként

Az iónok már a korai időkben úgy érezték, városaik kedvező fekvése, de az általuk lakott régió szerencsés klimatikus adottságai révén is elkülönülnek Kis-Ázsia többi részétől.[95] Az elkülönülésnek ez a terminológiailag is kifejezésre juttatott érzése a későbbi századok során is megmaradt.[96] A partvidék jólétben élő, nyitott és sokszínű társadalma már önmagában véve is ellentétet képezett e jólét alapját szolgáltató belső vidékekkel. Iónia gazdag városai (a kövezett, széles utcákon, az agorán vagy az agorát övező oszlopcsarnokokban[97] fellépő, vitatkozó vagy sétáló követőik népes csapatától kísért, már önmagában véve is látványosságszámba menő elegáns és szellemes rhétoraival), s mögötte a hagyományos paraszti vagy pásztori életét élő, gyakorta nyomorúságos hegyi Anatólia ...

A római uralom másutt is megnyilvánuló nivelláló ereje itt csak kevéssé jelentkezett. Mégis, hogy az Aristeidéstől Róma-beszédében” különösképpen magasztalt Iónia valóban „a szépség úrnőjeként” jelenne meg (or. XXVI,95.), ezt túlzás lenne állítani. Városai stagnálnak, mint Kymé vagy Phókaia,[98] vagy lassan hanyatlanak, miként Milétos. Smyrna és Ephesos mindeközben virágkorát élte: a két város Asia provincia kereskedelmi és kulturális központjává emelkedett.[99] Néhány kisebb város relatív jólétéről, ill. privilégiumairól is vannak értesüléseink. Az Ephesoshoz közeli Samos szigetén például Antoninus Pius a „szabad város”[100] jogával ruházta fel a kezdődő érmelésén a császárt alapítójaként feltüntető, jelentéktelen helyi közösséget a korábban Ephesoshoz tartozó, majd a principatus kezdetére a samosiaktól csere útján megszerzett (Strab. XIV 639.) Neapolist.[101] Ennél árnyaltabb képet azonban aligha alakíthatunk ki a tartomány egyik kiemelt regionális egységét képező Ióniáról (kulturális egységének egyik jeleként a térség tizenhárom városa más vidékekhez – így például a Halikarnassostól és Kóstól Rhodosig, ill. a rhodosi Lindosig ívelő szigeteket és partmenti területeket magába foglaló dór hexapolishoz – hasonlóan, saját ,közösségi gyűléssel, koinonnal rendelkezett), bár Lydia és Karia mellett Iónia a római Asia provincia egyik legjobban dokumentált területe. Dión Chrysostomos vagy Aelius Aristeidés beszédeinek hosszabb-rövidebb közlésein, vagy még inkább ezek elszórt utalásain túlmenő irodalmi forrásaink ugyanis meglehetősen szegényesek. A Strabón (XIV 632-650.) és Pausanias (VII 2,1-4; 3,5-6,2; 10. stb.)[102] leírásaira is támaszkodó régészeti feltárások,[103] valamint a nagy számú felirat és érem alapján azonban némileg mégiscsak képet alkothatunk Iónia (s az azt körülvevő, tágabban vett térség) valós viszonyairól.

 

Második rész: önkormányzatú városok a Birodalmon és a tartományokon belül. A városok belső viszonyai

 

„Amikor valamilyen hivatalba lépsz, nem csupán Periklés megfontolásait kell figyelembe venned ... »Vigyázz, Periklés, szabad embereken, görögök felett, Athén polgárain uralkodol« ; hanem így is kell szólnod magadban: »Te, aki hivatalt viselsz, magad is alattvaló vagy egy polisban, amelyet proconsulok, a Caesar helytartói irányítanak«.” (Plut. praec. ger. rei publ. 17 813d-e)

 

Közel egy időben azzal, mikor a Rómába készülő gnósztikus Markión atyja, a sinópéi püspök kiátkozásától sújtva elhagyta szülővárosát, a Kr. u. 143-as év tavaszán egy fiatal asiai rhétor érkezett Rómába, hogy elmondja a várost magasztaló híres beszédét (,eis Rhómén; or. XXVI ed. Keil) a császár és udvara egybegyűlt nagyságai előtt. Mysia szülötte és Smyrna polgára, Aelius Aristeidés[104] mindazon pozitív tapasztalatok birtokában beszélt, amelyek őt, miként a többi tehetős provinciálist, csak a római hatalom elkötelezett támogatójává tehették. Beszéde ezért is válhatott a legjelentősebb irodalmi kifejeződésévé mindannak, amit a kortársak számára Hadrianus,[105] majd Antoninus Pius uralma, az általuk teremtett „világ”,[106] s benne az „aranykor” fogalma[107] jelenthetett.[108] A „jó császárok”[109] uralkodásának a Mediterrán térség addig sohasem tapasztalt felvirágzását eredményező évei.[110] Bizonyos joggal jelenthette ki tehát az uralkodó előtt szólva Aelius Aristeidés, hogy „a kezdetben mintegy betegeskedő világ immár erőre kapott” (or. XXVI,97 ed. Keil.)[111].

 

Polis és Imperium[112]. A császár, a tartományok, a városok az aristeidési „Róma-beszéd” tükrében

A Birodalomszerte tapasztalható jólét részbeni alapja és egyik legszembetűnőbb jele Bithyniaban, de még inkább az „ötszáz várost”[113] magában foglaló Asia provinciában is a mediterrán civilizációkra jellemző városi életforma. Az egyes városi közösségeken belül zajló kulturális élet meglehetősen egyformának látszik. Sőt, mint azt gyakorta leszögezték, már-már uniformizáltnak mondható.[114] „Mindenütt testgyakorlóhelyek, forráskutak, oszlopos előcsarnokok, templomok, műhelyek, iskolák sokasága található” így fogalmazza meg ezt az Imperiumon belüli Kelet görög polisainak virágzó városi életéről szólva[115] a meglehetősen sokat utazó Aelius Aristeidés (or. XXVI,97.)[116].

Város várost ér jelenti ki a Rómát és annak hatalmát magasztaló görög rhétor (vö. 93-94.) , méghozzá korábban sohasem tapasztalt sokaságban és sűrűségben (93.). Hosszan és látható kedvvel fejtegeti ezt a gondolatot a városok úrnőjéhez (vö. 9.), Rómához intézett beszédében Aelius Aristeidés. Aristeidés szemében ez a minden korábbi államalakulatot felülmúló Római Birodalom[117] egyik legfőbb jellemzője (92-93.). A szónok ábrázolásában a római világbirodalom sivatagokon és vad hegyeken (100.) át vezető utakkal (101.) egybekapcsolt városok sűrű szövedékeként (93sk; 97-99.) jelenítődött meg beszéde hallgatói előtt.[118]

Az Imperium Romanum területén emelkedő mintegy kétezer kisebb-nagyobb város a Kr. u. második század (a vidéki területeket nem, vagy csak kevéssé érintő) páratlan gazdasági virágzásának igazi haszonélvezője (vö. or. XXVI,93-99.).

Távoli vidékkel (a Parthus birodalommal és a Boldog Arábiával, sőt a messzi Indiával és Kínával: 12.) folytatott intenzív kereskedelem jellemzi a kort,[119] a Földközi-tenger partjai mentén pedig a minden addigit felülmúlóan élénk hajóforgalom (11-13.). A Birodalmon belüli Kelet görög és a görög kultúra részeseivé lett városi polgárai mindezt a császárság által teremtett tartós békének (69-71a; vö. Dión Chrys., or. XXXII,71skk; XXXVIII,10skk; XL,35skk; XLVIII,15; Paus. VIII,43; BMC, Emp. III; p85. no. 400. stb.) köszönhették. Ezért utazhatott a phrygiai Hierapolisból való kereskedő, Flavius Zeuxis hetvenkét alkalommal, a Malea-fok érintésével Itáliába mint arról sírfeliratán maga megemlékezik (IGRR IV,841.), és ezért hajózhatta be az ephesosi naukléros, Erastos több ízben a tengert (SIG3 838.).[120] Az Imperium egyes régióin belül hasonlóképpen élénk szárazföldi kereskedelem zajlik a biztonságossá vált, kiépített utakon (100-101.)[121].

A világ (10;28;81;85;101sk.) civilizált lett (101.). Sőt napról napra civilizáltabbá lesz jelenti ki egy emberöltővel később, Marcus Aurelius halálát (Kr. u. 180) követően az Africaból (Africa Proconsularis) származó, „rómaisága” mellett kereszténnyé is lett (s mint keresztény hitelveiben a távoli Phrygia montanizmusát védelmező) Tertullianus, miután a Birodalom úrrá lett a Marcus uralkodásának második felét jellemző zűrzavaron (De anima 30.)[122].

De mindez még a jövő. Az aristeidési „Róma-beszéd” elhangzásának idején (Kr. u. 143) a Birodalom rendjének stabilitása még szinte példa nélkül való. Igazgatása pedig oly mértékű rendet és egyértelműséget mutat, akár a kosmos (vö. 89. és 103.).

Akár a szokásos szónoki túlzás lehetne ez. Ám a rhétor ezúttal aligha túloz. A hatalom legfelsőbb szintjén valóban korábban elképzelhetelen mértékű harmónia uralkodik. Nincsenek politikai alapon elrendelt kivégzések,[123] a császár nem járja be (folytonos utazások közepette: 33.) birodalmát,[124] s az uralkodó állandó kísérőjeként nincs olyasfajta kegyenc, mint Hadrianus fiúkedvese (erómenosa, majd erastése), a vitathatalan szépségű, ám annál kétesebb népszerűségű Antinoos.

Hasonló harmónia érvényesül a kormányzat alsóbb szintjein is. A tartományok igazgatásával megbízott helytartók (31-37sk.) a mindenre felügyelő és mindent irányító császár (90; vö. 29-30; 31-33sk; 38-39; vö. még 87-88sk. és 107.)[125] távollétében is (33.) a jog és az igazság (103; vö. 106-107.) elvének érvényesítésével gyakorolják hatalmukat.[126] Ahogy szerte a Birodalomban, úgy itt is, Kis-Ázsia nyugati felén a Dión Chrysostomos beszédeiből, vagy az ifjabb Plinius Levelei-nek tizedik könyvéből meglehetősen jól ismert Bithyniaban. Kr. u. 134 körül Hadrianus C. Iulius Severust[127] küldte „a nem fegyveres erőt, hanem igazságos és megfontolt vezetőt, rangbéli helytartót igénylő Bithyniaba”. Az értő módon kiválasztott, megfelelő ember jó emlékezetű példája, állítja Cassius Dio, közel száz év múltán is eleven maradt: /epit. Xiph./ LXIX 14,4.[128] Néhány kivételtől eltekintve, hasonlóképpen gyakorolják a „jó császárok” legatusai hatalmukat Asia provinciában. A gazdag tartomány egyes, Aelius Aristeidéstől is gyakorta említett városi közösségei felett éppúgy, mint más, kisebb és jelentéktelenebb városok ügyeiben eljárva, amelyeket a térségben – pusztán helyi jelentőségű (a lokális vagy a regionális propaganda céljait szolgáló) érmelésük[129] mellett – főként a nagyszámú felirat alapján ismerünk.

 

Görög város a római Keleten. Polis és khóra. Az önkormányzatú város és vidéke mint adminisztratív egység

Az Imperium Romanum egész területén, de különösen a Római Birodalom keleti tartományaiban a közösségi lét legfontosabb színterei, és egyben a helyi igazgatás legfontosabb egységei is a kiterjedt territoriummal bíró, önkormányzatú városok voltak. A tartomány területén osztozó kisebb-nagyobb városi közösségek alapvető feladatai közé tartozott a város és a város fennhatósága alá rendelt falusi körzetek igazgatása és rendjének fenntartása (a helytartó, ill. a központi kormányzat ellenőrzése mellett nem egyszer egy-egy nagyobb tartományi város hierarchikus alárendeltségében[130]). A lokális infrastruktúra többé-kevésbé önálló működtetése mellett (a közművek,[131] középületek,[132] közcélú testületek[133] fenntartása, vagy a gabonaellátás biztosítása,[134] és ezt kiegészítő jelleggel: a számos ünnepi, ill. versenyjáték rendezése[135] mellett) e kettős adminisztratív egység a város (polis) és territoriuma (khóra)[136] tartozott felelősséggel a helyben befolyó jövedelmek kezeléséért, ill. a helyi közösségre kivetett adók maradéktalan behajtásáért is. Ugyancsak a városi önkormányzat hajtotta végre a Rómában székelő központi kormányzat vagy a helytartó által elrendelt helyi érvényű intézkedéseket és a tartomány egészét érintő határozatokat.

A helytartó közvetlen beavatkozásától mentesülő ún. szabad városok (civitates liberae) pénzügyi igazgatásuk tekintetében is önállóak voltak. A központi kormányzat azonban arra törekedett, hogy különleges megbízottak kiküldésével (legati Augusti ad corrigendum statum liberarum civitatium)[137] itt, és ebben a vonatkozásban is közvetlen ellenőrzést gyakoroljon a tartományi városok felett. Máskor a helyi eszközökkel már megoldhatatlan zavargások lecsendesítésére küldtek ki különleges megbízottakat (eirénarchai)[138]. Talán mindkettőre utal Aelius Aristeidés, amikor azt mondja: „Ha ... valahol egy város túlzott nagysága miatt nem képes arra, hogy a maga erejéből tartsa fenn rendjét, úgy nem tagadjátok meg tőle azokat, akik alkalmasak lesznek arra, hogy a továbbiakban körültekintően igazgassák, de akár meg is oltalmazzák az ottaniakat” (or. XXVI,67 K.).[139]

A többnyire rendezetten és hatékonyan működő helyi önkormányzatokba[140] javarészt a municipalis arisztokrácia köréből kerülnek ki a bulé és a rendszeresen ülésező gerusia tagjai. Ugyancsak a municipalis arisztokrácia köréből választják a várost és vidéki területeit igazgató főbb tényleges döntési jogkörrel rendelkező magistratusokat. Mindez a római hatóságok támogatásával, nemegyszer aktív beavatkozásával történt. „Jobb az előkelők gyermekeit küldeni a tanácsba, mint a közrendűekét” jelenti ki Bithynia-Pontus tartomány helytartójaként az ifjabb Plinius,[141] aki, úgy tűnik, több-kevesebb következetességgel érvényesítette is ezt az elvet.

A helyi önkormányzatok mellett bizonyos szereppel bírtak még az Imperiumon belüli Kelet görög városaiban a népgyűlések is (ekklésiai). Asia provincia önkormányzattal rendelkező közösségeiben hagyományos eljárással[142] itt választották meg a buléba kerülő magistratusokat (vö. SIG3 838; lin. 16: [tés archai]resias [he]neka)[143]. A népgyűlések azonban főként a római igazgatási modellt jobban követő Bithynia-Pontus tartományban[144] gyakorta szüneteltek, nem utolsó sorban az időről időre megismétlődő helyi zavargások miatt[145]. Ismételt összehívásukhoz ilyenkor a helytartó engedélyére volt szükség, mint arról Dión Chrysostomos egyik beszédéből is értesülünk (or. XLVIII,l.).[146]

A népgyűléseken a helyi közösség valamennyi, polgárjoggal rendelkező tagja részt vehetett, vagyoni különbségek és egyéb jellegű korlátozások nélkül. Kelet-Kis-Ázsia egyes városaiban azonban néhány, ezzel ellentétes példáról is tudomással bírunk.[147] Másutt, bár a szabad férfilakosság egésze részt vehetett a több-kevesebb rendszerességgel összehívott gyűléseken, a népgyűlés szerepe részben formális volt. Így Bithyniaban is, ahol azzal, hogy a városi tanácsot – római mintára – a censorok egészítették ki a korábban már városi tisztséget betöltött, vagy a cenzus követelményének megfelelő, tehetősebb polgárok közül[148] (szemben a hagyományos görög gyakorlattal, ahol a bulé tagjait az erre a célra összehívott ekklésia választotta), a népesség jelentős részét kizárták abból, hogy tényleges betekintéssel bírjon a közösség egészét érintő döntésekbe. Mindez nyugtalanságot keltett, és részben az ebből fakadó tehetetlenséggel magyarázhatók a városi köznép – a későbbiekben vázolt – erőszakos megmozdulásai. A város igazgatása – mintegy hitbizományként, kizárólagos jogon – tehetős polgárai, a jószerével önmagát kiegészítő bulé – s a bulén belül a városi tanács szűkebb grémiumának – kezébe került. Mindez megannyi visszaélés alapjául szolgált. Leginkább a számos pénzügyi visszaélés, a gyakori csalások, a nyilvánvaló sikkasztások és a meglehetősen elterjedt korrupció alapjául, amelyekkel egy későbbi alfejezetben foglalkozunk.

 

Az önkormányzatú városok „szabadsága” és „önállósága”: a szabadság korlátai

„Amikor valamilyen hivatalba lépsz, nem csupán Periklés megfontolásait kell figyelembe venned ... »Vigyázz, Periklés, szabad embereken, görögök felett, Athén polgárain uralkodol (archeis)«; hanem így is kell szólnod magadban: »Te, aki hivatalt viselsz, magad is alattvaló vagy egy polisban, amelyet proconsulok, a Caesar helytartói irányítanak«. Plutarchos fenti, a római Nyugat-Kis-Ázsiáról adott történeti vázlat második részének bevezetéseként már idézett kijelentése (praec. ger. rei publ. 17 813d-e) meglehetős keserűségről árulkodik. Ugyanakkor nála, amiként némileg idősebb kortársánál, Dión Chrysostomosnál is, a kor görögségének egy részénél jelentkező irreális szabadságeszményekkel szemben[149], a római monarchia jelenik meg a görögség állami létének egyetlen reális esélyeként[150].

Még inkább így van ez Aelius Aristeidésnél. Míg Diónnál a Panaitioson és Poseidónioson át[151] a Kr. u. I/II. századig ívelő[152] rhétorikus és filozófiai tradícióknak megfelelően az állam egészét tekintve az egyeduralom, a keleti provinciák vonatkozásában pedig a „jó király” alakja oldja fel a római hatalom ellentmondásait,[153] addig Aelius Aristeidés felfogásában az uralkodó ennek a roppant hatalmi struktúrának pusztán egyetlen, s látszólag nem is túl jelentős eleme.[154] Az Imperium hatékony, automatikusan működő (or. XXVI,36; vö. 26.), s így mindinkább személytelenné váló (vö. 36.) államigazgatási szervezete[155] szavatolja itt a minden alattvalójára egyaránt kiterjedő ahogy a rhétor fogalmaz: „illő” (vagyis lényegét tekintve: az egyes társadalmi rétegekhez, csoportokhoz tartozókat a hatalom birtokosai szerint megillető: 39.) egyenlőséget (30; 39; vö. 93.),[156] és az ezzel szorosan összefüggő jogbiztonságot. (32; 38sk; 107.).[157] Közelebbről pedig s ez a voltaképpeni novuma az or. XXVI ezzel kapcsolatos koncepciójának Aristeidés felfogásában a Birodalom egységes polgárjogából való részesedés (59skk; vö. 93.) lesz az az eszköz, amely a görögség politikai létének megőrzését hivatott biztosítani.[158] A városi autonómiák fenntarthatóságát (96; vö. 36.),[159] sőt gyakorta többet is annál: a hatalomból való részesedés reális lehetőségét (64sk.), egy minden addigi állami szervezetnek felette álló (38skk; vö. 88.), az egész földkerekségre kiterjedő demokrácia (60; vö. 36.[160]) polgáraként.

A Róma hatalmának való alávetettség (mely oly keserű megállapításokra késztette Plut- archost, s az előző nemzedék megannyi képviselőjét egyaránt[161]) ebben az összefüggésben már nem több a „rómaiak” és a „nem rómaiak” között húzódó jogi és kulturális[162] választóvonalnál (vö. 63.).

A „szabadság” fogalma (vö. 36.c.)[163] pedig, legalábbis az ,eis Rhómén szerzője számára, így korántsem a görögség hajdani függetlenségének helyreállítását, hanem az Imperium valamennyi lakójának jogbiztonságát, valamint a mindenütt egyformán érzékelhető társadalmi stabilitást jelenti már.[164] Ugyanez a felfogás a görögök lakta területek feletti római uralom tényét sem puszta elnyomásként, hanem mindinkább az uralkodó réteg privilégiumaiból való részesedésként értékeli.[165] Ez alapozza meg Aristeidésnél kora politikai valóságának igenlését (s nem csupán kényszerű elfogadását, mint oly sok esetben nagynevű szónok-elődeinél), és ez magyarázza az or. XXVI megannyi, Róma hatalmi „eszméjének”[166] szentelt (88sk; 31skk.), vagy éppenséggel a római uralom hatékony voltát fejtegető (29; 30skk; 37skk; 65; vö. 37; 87skk.)[167] helyét.

A valóság számos elemét tartalmazza ez a fejtegetés. A valóság valósabb képét azonban mégis inkább Dión Chrysostomos fogalmazta meg. Őseiteknek még fordul nagynevű elődeikkel büszkélkedő honfitársaihoz a majdani „aranyszájú” rhétor[168] „számos lehetőségük volt arra, hogy megmutassák erényüket: a többiek feletti vezető szerep megszerzésében, a jogtalanságtól szorongatottak megsegítésében, szövetségesek szerzésében, városok alapításában, háborús ellenfeleik legyőzésében. Nektek mondja Rhodos meghallgatására egybesereglett polgárainak a vándorszónokként ott fellépő prusai Dión már nincsen meg ezekre a lehetőségetek. Az, amitek még megmaradt úgy vélem , az az önmagatok felett való uralkodás, s városotok igazgatása; hogy tiszteletben részesítsétek az arra érdemest, és ne nyilvánítsátok tetszésteket egyenlő módon a sokaságból bárkinek; a tanácsülések megtartása és a bíróságokon való ítélkezés; hogy áldozzatok az isteneknek, és megüljétek az ünnepeket.” (or. XXX, 161-162 ).[169]

Dión kijelentésének második fele pontosan tükrözi az egyetlen követhető „alattvalói” magatartást. A reális alternatívát, vagy egyszerűbben szólva: a municipalis arisztokrácia helyi hatalomgyakorlásának tényleges lehetőségeit.

 

Az önkormányzatú városok „szabadsága” és „önállósága”: az önállóság korlátai

E két fogalom: „szabad” és „önálló” a klasszikus görög polis egyik legfőbb ismérve volt. A Kr. u. II. században azonban e városok hajdani szabadságának már csak az árnyéka és a neve maradt meg,[170] bár a „szabad várossal”, mint a provincián belüli eltérő jogállású városok egyik kategóriájával forrásainkban továbbra is találkozunk.

Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a városok önállósága terén. A belső igazgatásában önállósággal (autonomia) rendelkező keleti görög poleis a központi kormányzattól vagy a tartományi helytartótól való függetlensége a korban mindinkább látszólagossá vált. Helyi jelentőségű és a közösség egészének szolgálatában álló testületek létrehozása is így például a városi tűzoltóság felállítása, vagy önsegélyző egyesületek (eranus) alapítása akárhányszor áthághatatlan akadályokba ütközött (vö. Plin. epist. X,33-34. és 92-93.). Fürdők, színházak, vízvezetékek, vagy akárcsak új gymnasion építésének engedélyezése a leégett helyén mindez a római hatóságok, a császár vagy a császár megbízása alapján eljáró helytartó hatáskörébe tartozott. Bithynia-Pontus tartomány helytartójaként az ifjabb Plinius beavatkozik a nikomédiai vízvezeték építésébe, amelyre már eddig is hatalmas összegeket vesztegettek. Plinius attól tart, többet is költenek még, ám megint csak hasztalanul. Nikomédeia lakói jelenti ki a tartományba küldött legatusa az uralkodónak „hárommillió-háromszáztizennyolcezer sesteriust fordítottak vízvezeték- építésre,[171] ami máig befejezetlen, félbemaradt, s részben széthordták; egy másik vezetékre kétszázezret folyósítottak. Azonban ez is félbemaradt úgy, hogy újabb beruházásra van szükség, hogy vizük legyen, pedig már annyi pénzt eltékozoltak.” (epist. X 37,l.)[172]. A császár válaszában elrendeli a vízvezeték megépítését, egyúttal utasítva a helytartót arra, vizsgálja ki, hogy kinek a hibájából vesztegettek el annyi pénz Nikomédeia polgárai. Ha ugyan hiba történt! A jövőre nézve mindenképp meg kell akadályozni így rendelkezik Traianus , hogy a kölcsönös meggazdagodás érdekében csalárdul összejátszva, hol belekezdjenek egy vízvezeték építésébe, hol pedig felhagyjanak azzal a nikomédeiaiak (ne, cum inter se gratificantur, et incohaverint aquae ductus et reliquerint: Plin. epist. X 38,2.).

Rosszul gazdálkodtak a közpénzekkel, vagy nyilvánvalóan csalást történt? Ennek kiderítése a helyi közösség önállóságának újabb korlátozásával a város pénzügyeinek rendbetételére a központi kormányzattól ad ordinandum statum liberarum civitatium (Plin. epist. VIII 24,2.) kiküldött curator feladata volt.

 

Az elvi önállóság két tényleges korlátja a korrupció és a túlköltekezés. Egy neuralgikus pont: a városok pénzügyei

Néhány példa alapján már láthattuk, hogy a belső igazgatásukban önállósággal rendelkező keleti görög városok a központi kormányzattól való függetlensége mennyire látszólagos volt. Különösen érvényes ez pénzügyi önállóságuk terén.[173]

Az egyes régiók egymással versengő városai Asiaban küln. Smyrna és Ephesos, Bithyniaban pedig mindenekelőtt Nikaia és Nikomédeia[174] presztizs és egyéb okokból ugyanis gyakorta túlköltekeztek;[175] felborítva a város mindenkor kényes pénzügyi egyensúlyát[176] a közművek, középületek, ill. általában véve a közösségi célú szolgáltatások terén. A hanyag vagy hűtlen vagyonkezelés (vö. Plin. epist. X 38,6: ne ... publica pecunia ... male collocetur) megannyi esete[177] mellett gyakori volt a korrupció is[178] a vezető rétegen belüli rokoni kapcsolatok, vagy a más jellegű (közös vállalkozásokon vagy érdekazonosságon alapuló) összefonódások egyik nyilvánvaló következményeként.[179]

Az elvben autonóm polis fenyegető financiális csődje, vagy már bekövetkezett pénzügyi összeomlása mint arra még utalok majd persze óhatatlanul kikényszerítette a császári kormányzat vagy a helytartó közbeavatkozását.[180] „Mindenekelőtt ... a városok számadásait kell átvizsgálnod: hiszen eléggé közismert, hogy milyen ziláltak” – utasítja Bithynia-Pontusba küldött legatusát az uralkodó (Plin. epist. X 18,3.)[181]. Helytartója pedig, mint azt – számos más példa[182] mellett – a bithyniai Prusa,[183] vagy még inkább a közeli Apameia esete is mutatja, ebben a szellemben kezdi megbízatását.[184]

Korábbi mintákat követve helyi kezdeményezések[185] vagy a római hatóságok már korán kimutatható beavatkozása[186] nyomán , Domitianus[187], ill. Nerva principatusa idején (Dig. XLIII 24,3,4.), majd mind rendszeresebbé válva Traianus uralkodása alatt ezért is jelenik meg a curator rei publicae intézménye[188] a Birodalom gazdasági és politikai életét meghatározó városok[189] pénzügyeinek ellenőrzésére, ill. rendbehozatalára: vö. ILS 5918 A;[190] továbbá ILS 6725. és Plin. epist. VII 15,2; VIII 24,2;7.[191] Először a nagyobb területekre vonatkozó érvénnyel (Plin. epist. VIII,24: Achaia; IGRR III,174 = ILS 8826:[192] Bithynia; ILS 1067:[193] Syria stb.), majd Hadrianus és Antoninus Pius principatusa idején az egyes városokban is. Kisebb (IGRR IV,218: Ilion)[194] és nagyobb közösségekben egyaránt megjelennek ekkor a curatorok,[195] ill. a hasonló jogkörrel felruházott (vö. Aristeid. or. L,85 K.) correctorok. Tevékenységük csak ritkán találkozott a várost korábban kizárólagos jogon igazgató municipalis ordo egyetértésével. Smyrnaban a neves rhétor, Niketés működése idején „a helytartó mondja Philostratos szigorúan és konok rosszindulattal intézte a város pénzügyeit” (elogisteue pikrós kai dystropós: vit. soph. I,19 512§.). Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy mindvégig következetesen járva el, szigorú számadásra kötelezte a helyi önkormányzatot. Hasonló lehetett a helyzet Ephesosban is.[196] A curatores (logistai) tevékenységére történő utalásokkal nem csupán a gazdag, s így pazarló parti városokban, de Kis-Ázsia nyugati régiójának jóval szegényebb, hegyvidéki területein is találkozhatunk (l. pl. CIG 2741; a kariai Aphrodisias[197]).

A városi autonómiát szűkítő pénzügyi korlátozások később mind gyakoribbá váltak (vö. ILS 1066[198] és 1067: legatus ad rationes civitatium putandas; ILS 8826 és küln. SIG3 840), kiteljesítve a császárság az Antoninusok korára jellemző központosító és kiegyenlítő irányzatát.[199] Rómában székelő központi kormányzat különös súlyt fektetett a tartományi városok pénzügyi stabilitására. Ha egyszer túlköltekezett a helyi önkormányzat, a városi curia egy fürdőépítkezés kérdésében sem dönthetett szabadon a helytartó, ill. az uralkodó jóváhagyása nélkül mint arról a bithyniai Prusa[200] példája alapján Plinius minor és császára, Traianus levélváltásából értesülünk (epist. X,23-24.).[201] Ugyancsak Prusaban a város fedett oszlopsorral szegélyezett útjának megépítéséhez korábban is a helytartó engedélye kellett amint azt az építkezést kezdeményező Dión Chrysostomos beszédeiben sejteni engedi (or. XL,6. és XLV,15: tu hégemonos dexamenu to pragma).[202] Ennél nagyobb középítkezések esetén azonban a helytartó támogatása is kevés volt. A város anyagi helyzetétől függetlenül mindenképp a császár beleegyezésére volt szükség. Így amikor a tartománya keleti feléhez, Pontushoz tartozó Sinópéban vízvezetéket akarnak építeni, az ifjabb Plinius az uralkodóhoz fordul (X,90.). A császár, vagy nevében eljáró titkára[203] azonban a helytartó támogatása ellenére csak a prusai fürdő megépítésénél is szabott feltételekkel (si ... oneratura vires Prusensium non est: X,24.) engedélyezi az önerőből tervezett építkezést. „Ha azt saját erejükből meg tudják valósítani” (si modo et viribus suis adsequi potest: X,91.). A saját erő javarészt még behajtandó kintlevőségekből és adományokból állt (vö. X 17b,2; 23,2.), valamint a bulé létszám feletti, kooptált tagjainak[204] részben ugyancsak később befolyó beiktatási pénzeit jelentette itt (vö. X 39,5; 121,1.). A legtöbb városban legalábbis ez volt a helyzet. Így érthető, hogy a városok pénzügyi egyensúlyáért, belső rendjükért és a városokból befolyó adójövedelmeiért egyaránt aggódó központi kormányzat miért volt ennyire óvatos.

Adományokból és közpénzekből egyaránt hatalmas összegeket tékozoltak el „a végtelen számú versenyjáték” (Aristeid. or. XXVI,99 K.) zenei agónok[205] és sportrendezvények, vagy más ünnepi játékok, így például a drámai fesztiválok méltó kiállítására is. Mindez a városok közötti versengés része volt. Végül azonban, hasonlóképpen a túlzott létszámban, vagy a helytartó által feleslegesnek ítélt alkalommal történő követségküldések eseteihez,[206] a császári kormányzat itt is beavatkozott. Az újabb agónok alapításának tiltásával, vagy a már meglevők költséghányadának jelentős korlátozásával kívánták egyensúlyba hozni az egyes közösségek kritikus pénzügyeit. Hadrianus alatt (vagy már korábban) senatusi határozat rendelkezik arról, hogy a város javára tett hagyatéki felajánlások esetében ne az ilyesfajta játékok rendezésére, hanem a város sürgetőbb szükségleteire fordítsák az adományozott pénzt (Dig. L 8,6: Valens). Antoninus Pius uralkodása idején hasonló tendenciát figyelhetünk meg a római hatóságoktól feleslegesnek tartott, vagy túlzottnak ítélt középítkezések szabályozása esetében, azok tiltása vagy korlátozása terén. Pius egyik rescriptuma értelmében az új középületek emelésére tett hagyatéki felajánlások esetén kívánatosabb lenne, ha a városi hatóságok nem erre, hanem inkább a már meglevő közösségi létesítmények karbantartására fordítanák ezt a pénzt (Dig. L 10,7.).[207] A Kr. u. III. században azután szinte egyetlen új középítkezésbe sem kezdhettek magánfelajánlás alapján vagy közpénzekből, ha nem volt meg hozzá az uralkodói engedély.[208] A túlzottnak vagy indokolatlannak tartott kiadásokat egyebekben már korábban is megakadályozták a curatorok.[209]

 

Egy görög tartomány a római Keleten: Asia provincia. A tartomány igazgatása[210]

Az Asia provincia igazgatására szóló megbízatás akárcsak Keleten a császári Syria tartományé (SHA, vit. Pert. 2,11: Syriam meruit) a senatori karrier egyik kiemelkedően jelentős állomásának számított.[211] A két legfontosabb senatori provincia, Africa proconsularis és Asia helytartói a tekintélyes consularisok közül kerültek ki, általában tíz-egynéhány évnyi várakozás után (vö. Tac. Agr. 42,1.).[212] Rang és tekintély dolgában tehát meglehetősen magasan álltak,[213] hozzáértésük pedig korábbi adminisztratív gyakorlatuk alapján legalábbis elvben biztosítva volt.

A senatusi irányítás alá tartozó Asia provincia proconsuli rangú helytartója általában egy évig[214] (esetenként ennél hosszabb ideig) maradt hivatalában. A tartomány igazgatásával megbízott helytartót három senatori rangú legatus segítette adminisztratív teendőinek ellátásában,[215] a pénzügyek intézésében pedig kezdetben az ezzel megbízott ugyancsak senatori rangú quaestor[216]. Viszonylag kis számú segédszemélyzetükkel – a tartomány helyőrségét adó csapatok állományából szolgálattételre a helytartó székhelyére vagy a tartomány valamely adminisztratív központjába (statio) vezényelt beneficariival együtt[217] – ez utóbbiak alkották a helytartó hivatalát (officium consularis).[218] Az állami jövedelmek ellenőrzését azonban hamarosan egy lovagrendű procurator irányítása alá rendelték, akit egy császári szabados (szabadon bocsátott: libertus) segített hivatalában (vö. Tac. ann. XIII 1,1;2.). Mindez jelentős mértékben szűkítette a senatori provincia igazgatásával megbízott proconsul hatáskörét.

A tartomány élén álló proconsul egyik legfontosabb feladatának a jogszolgáltatás számított, amelyet évekénti körutazása[219] keretében, a „jogszolgáltató kerületek” (conventus)[220] székhelyein gyakorolt. Augustus idejében kilenc conventus volt: a Lykos melletti Laodikeia, Synnada, Apameia, Alabanda, Sardeis, Smyrna, Ephesos, Adramytteion és Pergamon központokkal (vö. Plin. Nat.hist. V,105skk.)[221]. Mivel ezek túlságosan nagynak, a tartományi igazgatás szempontjából pedig kevéssé hatékonynak bizonyultak, később újabb conventusokat alakítottak ki (többek között Kyzikos, Milétos, Halikarnassos székhelyekkel). Számuk a Kr. u. második századra tizennégyre emelkedett.[222] Gyakorta itt, egy-egy conventus-székhelyen, a helytartó jogszolgáltató tevékenysége keretében ment végbe a kereszténységgel vádoltak pere: kihallgatásuk, majd elítélésük is.[223]

Bizonyos szerepet játszottak még a helyi igazgatásban a később említésre kerülő évenkénti tartománygyűlések (koinon Asias = commune Asiae), valamint a császárkultusz regionális központjainak számító kultusztemplommal bíró városok (neókoriai: l. pl. CIG 3148 = IGRR IV,1431 = IK 24,1 /1987/, Nr. 697; pp192-197.) kultikus ünnepei[224] Mint általában véve az Imperiumon belüli Keleten, a helyi igazgatásban használt nyelv Asia provinciában is a görög volt. A késő köztársaság korától, illetve az augustusi principatus kezdeteitől, majd még inkább a Claudius által létrehozott scrinium-szervezet (közelebbbről az ab epistulis hivatalának[225]) megszilárdulásától fogva, általában véve görögül készítették, vagy görögre fordították a keleti provinciák autonóm közösségeire vonatkozó hivatalos iratokat; mindenkor territoriális alapon, függetlenül az ott élő lakosság anyanyelvétől.[226] Más, görög nyelvű tartományok gyakorlatához hasonlóan, Asia provinciában is rendszeresen görögül publikálták az itteni koinonhoz intézett császári leiratokat (rescriptumokat).[227] Az egyház és gyülekezeteinek nyelve az Égei-tenger mentén és a partmenti régiókban kezdettől fogva a görög volt. A partoktól távolabb, a hegyvidéki területeken még élő helyi nyelvek (a mys, a lyd, a phryg vagy a kariai) mind jelentéktelenebb szerepet játszottak a provincián belüli egyházszervezet kiépülése során.

A békés és virágzó tartomány igazgatása nem állította komolyabb nehézségek elé a római hatóságokat. Az önkormányzatú városok sorából, és a városi területek közel összefügő láncolatából álló tartomány képes volt önnön rendjének fenntartására. A tradicionális polis ebben még mindig hatékonynak bizonyult. Nyugat-Kis-Ázsia partmelléki területeit, valamint a központi fennsíkig nyúló folyóvölgyeket szinte teljesen behálózta a városi szervezet. Az urbanizációtól nem, vagy csak kevéssé érintett néhány hegyi régiót pedig helyi eszközökkel is sikerrel pacifikálták. Ha egyes távol eső vidékeken időről időre meg is jelentek kisebb rablóbandák, ez csak helyi érvényű fenyegetést jelentett. A Kr. u. I-II. századi Asia provincia területén így néhány rendfenntartó egységen kívül, illetve legfeljebb egy cohors erejű hadrendi alakulat kivételével, sohasem állomásozott jelentősebb katonai erő (vö. Aristeid. or. XXVI,64. és küln. 67.).[228]

 

A városok jogállása

Asia provincia területén formálisan, a nagy múltú görög városi kultúra igényeinek megfelelően „szabad” és „önálló” (vö. Polyb. XVIII 46,5: eleutheria kai autonomia), ténylegesen a római hatalmi politika gyakorlata szerint azonban eltérő jogállású városok sokasága található.[229]

Sok a tartományi kormányzat közvetlen beavatkozásától mentesülő „szabad város” (civitates liberae), de csak kevés olyan akad, amelyet nem terhelnek szolgáltatási kötelezettségek (civitates liberae et immunes).[230] Mint elvben (városi területükkel, territoriumukkal egyetemben) Róma részei, libertasszal és immunitasszal rendelkeztek a ius Italicummal felruházott városok, ill. a római coloniak: így például a korábban már említett Alexandria Troas és Parium. A leggyakoribb azonban a formálisan ugyancsak önálló (saját városi tanáccsal és a keleti görög városokban még viszonylagos jelentőséggel bíró népgyűléssel rendelkező, a helyi törvénykezés jogával is felruházott) város, az adófizetési- és számos más szolgáltatási kötelezettséggel terhelt civitas stipendiaria (vö. Aristeid. or. XXVI,67.).

A civitates stipendiariae jogai és kötelezettségei az előbbi garanciáktól, illetve függéstípusoktól eltérően nem esküvel szentesített kétoldalú szerződésen (foedus), de nem is a római nép vagy a senatus egyoldalú határozatán (lex) vagy döntésén (senatus consultum) alapulnak. A helytartó, vagy a császári kinevezés alapján a helytartó által megbízott tisztségviselők (pl. a korábbiakból már jól ismert curatores rei publicae, valamint a velük lényegében azonos feladatkörű correctores: vö. Aristeid. or. XXVI,67.)[231] a város életébe való aktív beavatkozásának jogát itt egy erre a célra felállított bizottság által kidolgozott külön törvény, a tartomány igazgatásának alapelveit rögzítő lex provinciae biztosította. Ugyancsak ennek a minden provinciára külön-külön kiadott, s időről időre módosított törvénynek az alapján határozták meg az egyes adófizetésre kötelezett városok territoriumára eső adóösszeget.[232]

A tartományi adókra így a gazdag Asia provincia időről időre megnövelt adóira is mind jobban rászorult a kényes pénzügyi egyensúlyt mutató Római Birodalom. A számos városi jog közül az adómentesség kiváltsága ezért meglehetősen ritka volt, és ugyancsak ritkán bizonyult tartósnak ez a privilégium. Még a ius Italicum vagy a colonia rangjának adományozása is csak abban az esetben mentesítette a várost az adófizetés kötelezettsége alól, ha az adományozásról intézkedő császári rendelet erre külön is kitért (Dig. L 15,8.). Az állam minden erővel az adóbevételek növelésére törekedett, s így az egyes privilegizált társadalmi rétegek és csoportok vonatkozásában is szűkíteni igyekezett a teljes, vagy a részleges[233] adómentességben (ateleia) részesülő személyek körét (vö. Dig. XXVII 1,6,3.).[234] Adójövedelmei védelmében a császári kormányzat még a közpénzekből fizetett városi alkalmazottak létszámának kérdésébe is beavatkozott.[235] Az Aelius Aristeidés által magasztalt „nagy és illő egyenlőség” (or. XXVI,39.) így, ha másutt nem is, az állami adók tekintetében messzemenőleg érvényesült.

A tartományok igazgatásának valós a regionális sajátosságokat is figyelembe vevő gyakorlata részben a szomszédos provincia, Bithynia-Pontus példája alapján rekonstruálható.[236] Általában véve elmondhatjuk, hogy a császárság az Antoninusok korára jellemző központosító és kiegyenlítő irányzatának megfelelően, a „szabad” (civitas libera) és „adófizetésre kötelezett” (civitas stipendiaria) városi közösségek jogi helyzete a Kr. u. második század derekán mindinkább közelít egymáshoz. (Más oldalról közelítve meg a kérdést: a korábban autonóm polisok lényegében adminisztratív központokká válnak.[237]) A különbségek mindinkább külsőségekben nyilvánulnak meg: például abban, hogy küldhet-e a város közvetlenül a helytartón át vezető köteles szolgálati út megkerülésével követséget a császárhoz.[238] Bizonyos privilégiumokat jelentett, illetve számos nyílt vagy burkolt gazdasági előnnyel járt együtt a métropolis-cím elnyerése, vagy a conventus iuridicus-státusz adományozása is (vö. Dig. XVII 1,6,2.)[239]. De ettől eltekintve, az augustusi principatus létrejötte óta nem tudunk újabb foedusról, amelyet a római állam egy görög polisszal kötött.[240] Még Hadrianus sem tartotta szükségesnek, aki pedig szinte egyetlen lehetséges kegyet vagy kedvezést sem tagadott meg szeretett görögjeitől, hogy újra osztogatni kezdje városaiknak a civitas libera-státusz privilégiumát.

Amiként szerte a Birodalomban, úgy a római Kis-Ázsiában is a hajdani ,szabadság (eleutheria) helyébe szabadságjogok, az egyetlen jog helyébe a különféle jogokjogcímekjogosultságok léptek. A „szabad város” jogállásának adományozása helyébe az egyes politéseknek juttatott egyéni privilégiumok és megtiszteltetések sora, a városoknak a bőségesen juttatott császári javadalmazások, kitüntető címek és pénzadományok (Aristeid. or. XXVI,98.), a városi arisztokrácia számára pedig a római polgárjog szélesebb körű osztogatása[241] lépett az Antoninusok idején. Mindez megfelelt a császárság a második század derekán a Birodalom egészében érvényesülő korábban már említett központosító és kiegyenlítő irányzatának.

 

* * *

 

Idáig tekintettük át az első részben a római Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezetével, önkormányzatú közösségeinek jogállásával, valamint a Birodalom egyik leggazdagabb területének számító térség tartományi igazgatásával kapcsolatos kérdéseket a keresztény közösségek megszilárdulása idején. A tanulmány következő – záró – részében a tartományi közösségek belső helyzetével, közelebbről a városi vezető réteggel, ill. annak a római hatalomhoz való viszonyulásával foglalkozom.

 

 

Jegyzetek



[1] A phrygiai Lykos. Délnyugat-Kis-Ázsia leghosszabb folyójának, a Maiandrosnak (ma: Büyükmenderes) baloldali mellékfolyója, a Maiandros felső szakaszán. Mai neve: ,Cürüksu çai. Vö. KlP III (19792); „Lykos Nr. 19”; 820.has. 3skk.

[2] Ti. a római Asia provinciában: vö. Acta App. 2,9;6,9;20,18. stb.

[3] Ma: Gördük çai. Vö. KlP V (19792), 804.has. 18sk.

[4] Ez utóbbiak magyar fordításban is hozzáférhetők, in: Ókeresztény írók (szerk. Vanyó L.), VII. és IV. kötet, Budapest 1984, ill. 1983.

[5] A jelen tanulmány keretében nem érintett későbbi időszakra, a térség „aranykorának” lezáródását, ill. egyben a helyi egyházszervezet formálódásának újabb szakaszát jelentő Kr. u. 180 utáni periódusra nézve, újabban l. küln. S. Mitchell monografikus feldolgozásának: Anatolia. Land, Men, and Gods in Asia Minor I-II. második kötetét; The Rise of the Church, Oxford 1993.

[6] Greg. Naz. epist. XLIX.

[7] A cikkben található nagyszámú jegyzet alkalmazásával az ANRW [Aufstieg und Niedergang der römischen Welt. Geschichte und Kultur Roms im Spiegel der neueren Forschung. II: Prinzipat, Berlin - New York 1972 –] tematikus tanulmányainak gyakorlatát követem. A jegyzetek ebben a formában való elrendezése részben a másodlagos mondanivaló közlésére szolgál, részben pedig a témában való további tájékozódást segíti elő. A szűkebb szakmában szokásos módon alkalmazott rövidítések feloldásához l. pl. P. Rosumek (szerk.), Index des périodiques et index de leur sigles. Suppl. ŕ 1année Philologique, Paris 1982.

[8] In: Aelius Aristeidés: Róma magasztalása (eis Rhómén, or. XXVI K.). Fordította, jegyzetekkel, valamint bevezető és kísérő tanulmányokkal ellátta: Szlávik Gábor (A KRE BTK Ókortörténeti tanszékének kiadványai I, Bp. 2001; Sarkady J. főszerk. előszavával és több társszerző kísérő tanulmányával), 9skk és küln. 151-184 (Görög városok a római Nyugat-Kis-Ázsiában: Asia provincia az Antoninusok idején). Jelen tanulmány ez utóbbi részben rövidített és átszerkesztett változata, a korábbi szöveg jegyzeteinek alapos bővítésével, ill. néhány ott alkalmazott jegyzet elhagyásával. A korábbi ún. főszövegbe számos kisebb-nagyobb betoldást eszközöltem, és négy új alfejezettel is kiegészítettem a tanulmány (terjedelmi okokból most is csak az általam lényegesnek tartott szempontok köré rendezett) szövegét. A tágabban értelmezett téma megannyi itt kényszerűen mellőzött további aspektusához l. a fentebb jelzett Aelius Aristeidés fordításhoz, ill. annak jegyzetapparátusához csatolt bevezető (cím a 104.sz. jegyzetben) és kísérő tanulmányomat.

[9] A korszak átfogó ábrázolását adja A. Garzetti, 1impero da Tiberio agli Antonini, Bologna 1960 (ua. némileg átdolgozott angol kiadásban, bibliográfiai kiegészítésekkel: From Tiberius to the Antonines. A History of the Roman Empire AD 14-192, London 1974), 309skk. és 393skk (az olasz nyelvű változat oldalszámozása szerint). Hadrianus alakjához és uralkodói tevékenységéhez újabban l. A.R. Birley, Hadrian: The Restless Emperor, London New York 1997 (20002). Antoninus Pius principatusához mindmáig a legjobb feldolgozás W. Hüttl, Antoninus Pius Bd. I: Historisch-politische Darstellung, Prag 1936 és II: Römische Reichsbeamte und Offiziere unter Antoninus Pius. Antoninus Pius in den Inschriften seiner Zeit, Prag 1933. Néhány kiegészítéssel l. még ehhez A.R. Birley, Antoninus Pius, in: CAH2 XI: The High Empire, AD 70-192 (2000), 149-156 (Ch.3: V).

„A földkerekség valamennyi népének közös hazája”, Római Birodalom (Plin. Nat.hist. III,6; vö. Dig. L 1,33., ill. Aristeid. or. XXVI,63. és 100 ed. Keil) roppant méreteket öltő kiterjedésének érzékeltetésére a Kr. u. I-II. század alkotóinál gyakorta szerepel az Imperium központjában fekvő területekről „csak hosszú utazással elérhető” Rajna és az Euphratés: amnibus longinquis saeptum imperium (Tac. ann. I 9,5.). A „távoli folyók” a Dunát ugyancsak magában foglaló említésével l. még Strab. VI 288; Ios. bell. Iud. III 5,7 107; vö. II 16,4 363§., ill. Aristeid. or. XXVI,105: hoi exó potamoi. (A Birodalmat Északon és Délen, valamint kelet- és nyugati irányban határoló folyók, ill. vidékek megnevezésével l. még az aristeidési „Róma-beszéd” 82. fejezetét.) Ami pedig a hatalmas Birodalmon belül az Imperium Romanumot mintegy megtestesítő városok virágzó életét, vagy az általánosnak mondott jólét a korban élvezett mértékét illeti, azt valóban minden addigit felülmúlón páratlannak látják a kor rhétorai. Ugyancsak így látja ezt Aelius Aristeidés: or. XXVI,94-95skk; vö. XXIII,8skk ed. Keil. De hasonlóképpen vélekedett erről a kortárs Pausanias is: I 5,5; vö. I 3,2 (az alattvalói boldogsága és jóléte érdekében tevékenykedő Hadrianusról).

[10] Vö. küln. Aristeid. or. XXVI,70-71a. Hasonlóképpen Plut. de fort. rom. 2 317c; Dión Chrys. or. XXXII,7lskk. és BMC Emp. III; p85. Nr. 400. stb.

[11] Vö. küln. Aristeid. or. XXVI,69; 100; 104. Béke, nyugalom, biztonság a császári propaganda a kor valóságát többé-kevésbé híven tükröző, a korszak alkotóitól gyakorta visszhangzott jelszavai: Appian. prooim. 24; vö. Cass. Dio /epit. Xiph./, LVI 43,4. Traianus pénzérméi és diadaloszlopának frízei még a római hadsereg hagyományos virtusát magasztalták. Hadrianus érméi már a nagy hódítások lezáródása utáni biztonságot hirdetik a tellus stabilitavá formált lakott világ, „a megszilárdított föld” felett (BMC Emp. III: p333. No. 476; p477. No. 1565.). Hadrianus rokona és választott utódja, Antoninus Pius nem kényszerül távoli háborúkba, sőt nem kényszerül Itália elhagyására sem. A Birodalmon belüli lázadásokat és felkeléseket miként egy kései antik császáréletrajz-gyűjtemény szerzője írja „helytartóival és legatusaival verette le” (SHA, vit. Ant. 5,4.).

[12] A Kis-Ázsia városaiban ekkortájt folyó nagyszámú középítkezéshez l. pl. Dión Chrys. or. XL,10. és Aristeid. or. XXVI,97; 99. Számos kiemelt példával l. még ezekhez Magie, Roman Rule in Asia Min. I,582skk. és Mitchell, „Anatolia” I,211-217 (Ch.12.IV: Public Buildings). A gazdasági növekedéshez és a városok általában vett fejlődéséhez l. még uo. I,257skk (Ch.14.VII: Economic Growth and Urbanization) és küln. I,198-226 (Ch.12: The Development of the Cities). Néhány további szemponttal újabban vö. Ch. Schuler, Ländliche Siedlungen und Gemeinden im hellenistischen und römischen Kleinasien. Vestigia (München 1998); 217-272. (VIII: Landgemeinden in der Kaiserzeit) és 273-288 (IX: Stadt und Land in der Kaiserzeit).

[13] Tac. ann. I 3,7: Asia amoena. Hasonló kifejezéssel élnek a császárkori szerzők a régió más területeivel kapcsolatban, így például Lesbos említésekor (insula amoena: Tac. ann. VI 3,3.), vagy a kiemelkedően kedvező éghajlati adottságokkal bíró (Plin. Nat.hist. II,87.) Rhodos szigetéről szólva is: amoenitas ... insulae (Suet. Tib. 11,1.).

[14] Az Anatóliai-félsziget, a három oldalról tengerek övezte „Kis”-Ázsia a nagy Ázsiai kontinens nyúlványa. Folytatása, és ahogy a régiek gondolták: egyben hasonmása is. Asia minor az antik geográfusok elképzelése szerint ugyanis nemcsak körvonalaiban, de szerkezeti felépítésében is a „nagy” Ázsiát utánozza (Strab. II 5,24; XII 1,3; vö. Plin. Nat.hist. V,27sk; Ptol. V,5., ill. Oros. I 2,26. stb.). A Tauros-hegység vonulatától nyugatra fekvő, a Tauroson inneni (Strab. XI 1,2 490; XII 1,3 534.) Ázsia középső harmada vízben és növényzetben szegény táblásvidék: a peremhegységektől körülvett, sztyeppés-félsivatagos Anatóliai-magasföld, szélsőséges éghajlatával és jellegzetes sóstavaival. (A legnagyobb és egyben a legnevezetesebb is közülük – Phrygia keleti határán – az 1600 km2 felületű, 32,2% sótartalmú, s nyáron szinte teljesen kiszáradó Tatta-tó: Plin. Nat.hist. XXXI,84; Strab. XII 5,4 568; a mai Tuz Gölü.) A „Napkeleti ország” (Anatólia) nyugati harmada ennél jóval kedvezőbb éghajlati és természetföldrajzi adottságokkal rendelkezik. Tengertől tengerig nyúló hegyláncok és közöttük viszonylag széles, termékeny folyóvölgyek: küln. a Propontisba torkolló Makestos, ill. a Rhyndakos, valamint az Égei-tengerbe ömlő Hermos, Kaystros, Maiandros és mellékfolyóik termékeny völgyei. Partvonala erősen tagolt: számos, kikötőnek kiválóan alkalmas öble van. A gabonában gazdag Fekete-tenger melléki területekről a tengerszorosokon (a Bosporoson, ill. a Helléspontoson) át az Égei-tengerre vívő vízi út és az Elő-Ázsia belsejéből az Égei-tengerhez vezető szárazföldi közlekedési és kereskedelmi útvonalak relatív metszéspontjában fekvő régió valóban páratlan adottságokkal bírt a kor sajátos viszonyai között: vö. W.M. Ramsay, The Historical Geography of Asia Minor, London 1890 (a térség a természetföldrajzi viszonyokra is kitérő, mindmáig legrészletesebb feldolgozása. Repr. Amsterdam 1962). Az Anatóliai-félsziget földrajzi adottságainak rövid összegzésével újabban l. még a Der neue Pauly „Kleinasien”-címszavát: Bd. 6, Stuttgart-Weimar 1999; 514sk.has. (A térség politikai történetének és egymást váltó kultúráinak vázlatos ismertetését l. uo.: 514-559.has; további irodalmi hivatkozásokkal).

[15] A köztársaság kori Róma a kis-ázsiai térség államaival szembeni politikájának lassú változásához (a kezdeti közömbösségtől a nyílt agresszióig) l. küln. A.N. Sherwin-White, Roman Involvement in Anatolia, 167-88 B.C., JRS LXVII (1977), 62-75; ill. uő. Roman Foreign Policy in the East 168 B.C. to A.D. 1, London 1984; 18skk. Összegzőleg vö. még R. Bernhardt, Rom und die Städte des hellenistischen Ostens (3-1. Jahrhundert v. Chr. Literaturbericht 1965-1995. Historische Zeitschrift Sonderhefte Bd. 18, München 1998; küln. 48skk; 62skk. és passim. A későbbi római beavatkozások, majd területfoglalások lehetőségét biztosító, a phrygiai Apameiában Kr. e. 188-ban megkötött békeszerződés szövegét l. Polybiosnál: XXI 42,1-27; vö. Liv. XXXVIII 38,1-18.

[16] Számos szakmunkában így, ebben a sorrendben. A feliratokon is szereplő, hivatalos formájában Pontus et Bithynia: l. pl. CIL V,5262 = ILS 2927 = Smallwood (1966), p86. No. 230. és ILS 1024 = Smallwood (1966), p78sq. Nr. 209.

[17] A későbbi triumvir, Cn. Pompeius a harmadik mithriadatési háború lezáródását követően, a keleti tartományok viszonyainak átfogó rendezése keretében hozta létre „a Bithyniaval egyesített Pontus provinciát”, közigazgatásilag az egykori királyságok közös kelet-nyugati határainak megtartásával (Strab. XII 543. és 541; vö. Liv. per. 102: Cn. Pompeius in provinciae formam Pontum redegit). Pontos királyának, VI. Mithridatés Eupatórnak legyőzése után Pompeius Strabón szavai szerint „az Armenia felé eső, meg a Kolkhis környékén fekvő területeket szétosztotta a vele együtt harcoló fejedelmek (dynastai) között, a többit pedig tizenegy városi közösségre osztotta és Bithyniahoz csatolta, s így a kettőből egy provincia lett” (... ta de loipa eis hendeka politeias dieilte kai téi Bityniai prosethéken, hóst ex amploin eparchian genesthai mian: XII 3,1 541; vö. 547.). Bár tekintettel volt a helyi hagyományokra is (vö. Cass. Dio, XXXVIII 20,3.), egészében véve azonban Cn. Pompeius az általa rendeletileg létrehozott 11 városi közösség (politeia) igazgatása alá rendelt az új provincián belül minden pontosi területet, a templomi birtokok kivételével. Mindez megfelelt a rómaiak a keleti tartományokban később is követett gyakorlatának. Pompeius a Kr. e. 63-as/62-es év telén végezte el a Kis-Ázsiai térség tényleges újrarendezését mindenkor saját elképzelései szerint járva el, intézkedéseihez nem kérve ki a senatus beleegyezését, ill. előzetes hozzájárulását: vö. A.J. Marshall, Pompeys Organization of Bithynia-Pontus. Two Neglected Text, JRS LVIII (1968), 103-109; A.N. Sherwin-White, „Roman Foreign Policy in the East” (1984), 186skk; küln. 226skk; továbbá R. Syme, Anatolica. Studies in Strabo (ed. A. Birley), Oxford 1995; 111-124. és újabban Ch. Marek, Stadt, Ära und Territorium in Pontus-Bithynia und Nord Galatia /Istanbuler Forschungen Bd. 39/, Tübingen 1993; 26-46skk., ill. 63skk. A Kr. e. 74 óta meglévő Bithynia provinciából és a most megszerzett Pontusból Kr. e. 64-62 között mesterségesen létrehozott kettős tartomány a principatus kezdetén a provinciák Augustus alatti elosztása során a senatusnak jutott. Az egymást követő császárok azonban, különleges megbízottak kiküldésével, mind aktívabban beavatkoztak a stratégiailag fontos területeken fekvő tartomány igazgatásába. Az ifjabb Plinius például, különleges megbízás alapján (legatus Augusti pro praetore consulari potestate: CIL V,5262 = ILS 2927 = Smallwood /1966/, p86. No. 230.), Kr. u. 111/112 és 113-114 között igazgatta a tartományt: vö. L. Vidman, Die Mission Plinius der Jüngeren in Bithynien, Klio XXXVII (1959), 217-225. és A.N. Sherwin-White, The Letters of Pliny. A Historical and Social Commentary, Oxford 19682 (with corrections); küln. 525skk. és 580skk. Utána hasonló megbízatás alapján és hasonló feladatkörrel közeli barátja, C. Iulius Cornutus Tertullus (Plin. paneg. 90,3skk.) került a tartomány élére, majd Kr. u. 136 és 137 között Hadrianus bizalmasa, C. Iulius Severus lett a leg. Aug. pr. pr. Ponti et Bithyniae (IGRR III,174 = ILS 8826 = Smallwood /1966/, p81. No. 216: presbeusanta en Asiai ex epistolés kai kódikillón theu Hadranu; lin. 10sq.). Legkésőbb Marcus Aurelius alatt azután Pontus et Bithynia végleg császári tartomány lett, s mint ilyen, császári legatus igazgatása alá került. Pontus erdős, ám többnyire zord hegyek borította, ritkásan lakott, és a régi hellén polisok környéke kivételével inkább elmaradottnak számító területén kevesebb város volt, mint Bithyniaban. Városainak belső élete is különbözött ezektől. Sok a falusias település, és a partoktól távolabb a törzsi szervezet nyomaival is találkozhatunk (Strab. XII 549.). A korábbi viszonyokon csak keveset változtatott, hogy itt, a kettős tartomány keleti felén is telepítettek római coloniakat. Pontus változatlanul az Imperium Romanum egyik távoli, s kevéssé fejlett szeglete maradt. A továbbiakban így néhány jelentősebb pontosi közösség, mint a pontosi tartományfél székhelye, Amastris, Hérakleia Pontiké és az ugyancsak római colonia, a ius Italicumot élvező Sinópé (Dig. L 15,1,10.), vagy a civitas libera et foederata (Plin. epist. X,92; vö. SIG3 785.) jogállásával felruházott Amisos esetenkénti említése mellett, csak a tartomány nyugati felének, Bithynianak városaival foglalkozom. Ez utóbbiakhoz máig a legjobb áttekintést adja J. Sölch, Bithynische Städte im Altertum, Klio XIX,2 (1925), 140-188.

[18] Vö. még Cass. Dio, LX 17,3. és R. Syme, Pamphylia from Augustus to Vespasian, Klio XXX,2 (1937), 227-231; küln. 228.

[19] Cicero egy ismert kijelentése szerint: Asia ... tam opima est ac tam fertilis ut et ubertate agrorum et varietate fructuum et magnitudine pastionis et multitudine earum rerum quae exportentur facile omnibus terris antecellat: pro leg. Manil. 6, 14. [Ugyanezzel a szóhasználattal: illam opimam fertilemque a hasonlóképpen „gazdag és termékeny” Syriaról; Cic. de dom. 9,23.] A kivételesen gazdag, ugyancsak Cicero szerint a római nép számára „a legnagyobb adójövedelmeket” (loc. cit.) biztosító tartományból származó három fő bevételi forráshoz portorium (= a 2,5%-ot kitevő kikötővám), decuma (a terményekre kirótt tized), scriptura (= legelőbérlet; a közlegelőkön tartott állatok száma szerint) l. op. cit. 6, 15; vö. ad Fam. III 8,5.

[20] Vö. RE II,2 (1896): „Asia” No. 3; 1539.has. 52skk.

[21] Ezt a feladatot egy tíz senatorból álló bizottság segítségével a tartomány tényleges pacifikálását is biztosító, consuli éve lejárta után is a majdani Asia provinciában tevékenykedő M Aqulius (RE II,2 /1895/: „Aqulius Nr. 10.”; 323.has. 46skk.) végezte el: Strab. XIV 647; vö. CIG 2920 = CIL I,557 (az idősebb M Aquilius a térségben kifejtett útépítő tevékenységéhez). Az újonnan kialakított tartomány a volt Pergamoni királyság nyugati részén a következő területeket foglalta magában: Tróas, Aiólis, Mysia, Iónia, Lydia és Karia túlnyomó része. Phrygiát Kr. e. 116-ban, Kibyrát és a környező területeket (a tetrapolist: Strab. XIV 631.) pedig csak ezt követően csatolták hosszabb időre Asia provinciához. (Kr. e. 84-ben. A Birodalomhoz való tartozás itt inkább előnyökkel járt, amint arról számos császárkori felirat is tanúskodik: l. küln. OGIS II,495;497. és 762.) A tartomány legjelentősebb területi egységeihez vö. Cic. pro Flacc. 27, 65: Asia vestra constat ex Phrygia, Mysia, Caria, Lydia. E valaha önálló s így saját etnikummal, de sajátos gazdasági feltételekkel és viszonyokkal is bíró területek relatív egységét mutatja, hogy valamennyit önálló provinciává szervezték (Phrygiat két tartományra osztva, Mysiat pedig Hellespontos néven) a Kr. u. 235 utáni rendezések során. Vö. még A.N. Sherwin-White, „Roman Foreign Policiy in the East” (1984), 80-92 (Ch. IV: The Acquisition of Asia).

[22] Vö. Strab. XIV 1,38 646[647]: /Manius Aquillius/ dietaxe tén eparchian eis to nyn eti symmenon tés politeias schéma. A későbbi változások zömmel a tanulmány második részében részletesebben is tárgyalt ún. „jogszolgáltató” vagy „törvénykezési kerületek” (conventus, görögül dioikéseis) átszervezésére, ill. új conventusok létrehozására korlátozódtak.

[23] Vö. még küln. FGrHist 434: = Memnón I 22,9: VI. Mithridatés Eupatór Ephesosban kiadott parancsa az Asia tartományban lakó rómaiak és itáliaiak egy meghatározott napon történő lemészárlására. A pontosi király ösztönzésére és csapatainak védelme alatt a volt provinciálisok 60-80 000 gyűlölt „rómait” a bérlő- és vállalkozótársaságok apparátusát, családtagjaikat, és számos más, zömmel italicus jogállású személyt mészároltak le Nyugat-Kis-Ázsiában. A Róma elleni gyűlölet oly nagy mérvű volt, hogy a Kr. e. 88-ban kiadott parancsot a legtöbb helyen végrehajtották. Nem kímélték azokat sem, akik családjaikkal a szentélyekbe menekültek. Így végeztek az Ephesos híres Artemis-templomába, vagy Pergamon hasonlóképpen köztiszteletben álló Asklépios-szentélyébe menekülőkkel is. A jelentősebb partmenti közösségek közül csak a Démétrios ostromával egykor sikerrel dacoló Rhodos városa szállt szembe – Mithidatés flottájának blokádját is vállalva (Appian. emph. IV,65 /278/; Kr. e. 88.) –a király hatalmával. Az Ázsia felszabadítójaként, ill. ott új Dionysosként fellépő pontosi uralkodó (Cic. pro Flacc. 25, 60.) alakjához újabban l. K. Strobel, Mithradates VI. Eupator von Pontos: politisches Denken in hellenistischer Tradition versus römische Macht, Ktema 21 (1996), 55-94.

[24] Az ún. első mithridatési háború (Kr. e. 89-85) lezáródását követően L. Cornelius Sulla Kr. e. 85-84 között szervezte újjá a provinciát. Sullának pénzre volt szüksége, és már csak ezért is keményen büntette a Mithridatés csapatait kezdetben felszabadítóként üdvözlő, „engedetlen” tartományt. Az egyes városokra kivetett mérhetetlen összegű adók, a római hadsereg beszállásolásának költségei és ellátásának további terhei (Plut. Sulla 25,4 467f-468a) a végsőkig meggyötörték a már addig is sokat szenvedett Asia provinciát. A tartomány későbbi területi beosztásához is mintával szolgálva, Sulla az adókivetés szempontjából negyvennégy kerületre osztotta fel Asia provinciát. Megbízottaival megvizsgáltatta az egyes kerületek egyéni teljesítőképességét, és teherbírásuk arányában rótta ki rájuk a megfizetendő összeget. Az adóbérlő társaságokat, akiknek C. Gracchus Kr. e. 123. évi törvénye (lex Sempronia de provincia Asia) szolgáltatta ki a tartományt, kizárta az adójövedelmek jelentős haszonnal járó behajtásából. Ezzel érzékeny csapást mért gyűlölt ellenfeleire, a lovagrendre is: vö. P.A. Brunt, Sulla and the Asian Publicans, Latomus XV (1956), 17-25. = Roman Imperial Themes, Oxford 1990; 1-8; 481. és C. Nicolet, Lordre équestre ŕ lépoque républicaine, Paris 1966; 352sk. Fellépett a Mithridatéshez pártolt asiai városokkal szemben is. A sullai rendezés nyomán a „szabad városok” (civitates liberae /et immunes/) száma mintegy felére csökkent a térségben. Olyan jelentős kis-ázsiai közösségeket érintett ez, mint Pergamon, Smyrna vagy Milétos. Ugyancsak elveszítette korábbi jogállását a lesbosi Mytiléné. A civitas libera-státusz visszaadására itt is Pompeius átfogó keleti rendezése során került sor (Kr. e. 62-ben).

[25] Publicani, görögül telónai. Az evangéliumoktól elbeszélt történetekben is ellenszenvvel és megvetéssel emlegetett „vámosok”: l. pl. Máté 9,11; Márk 2,16; Lukács 5,30. és 19,lskk. Vö. még Cic. de off. I 150§; Dión Chrys. or. XIV,14; Lukian. Nekyia 11. stb. Tevékenységi körükhöz l. küln. a Digesta alábbi – császárkori – meghatározásait: publicani ... sunt, qui publico fruuntur (nam inde nomen habent), sive fisco vectigal pendant vel tributum consequantur: et omnes, qui quod a fisco conducunt, recte appellantur publicani (XXXIX 4,1,1; Ulpianus) és XXXIX 4,12,3: publicani dicuntur, qui publica vectigalia habent conducta. A Kr. e. 123. évi lex Sempronia de provincia Asia alapján a lovagrendű személyekből álló publicanus-társaságok vették bérbe Asia provincia adóit (publicum Asiaticum), és ott uzsoraügyletekkel (Cic. pro leg. Manil. 7,18.) és különféle vállalkozásokkal foglalkoztak. Az adóbérlő társaságok tevékenységéről szólva már Livius is joggal jegyezte meg, hogy ahol megjelennek, ott vagy nem érvényesül az állam tulajdonjoga, vagy semmibe veszik a szövetségesek szabadságát (ubi publicanus esset, ibi aut ius publicum vanum aut libertatem sociis nullam esse): XLV 18,4. Hogy Sulla mértéktelen követeléseit kielégíthessék, a tartomány lakói súlyos kamatfeltételekkel járó a későbbiekben részben behajthatatlanak bizonyuló kölcsönöket vettek fel a külön erre a célra szerveződött (Asiani) adóbérlő társaságoktól. A kamatfeltételek kíméletlen volta következtében az addig megfizetetlen adósságok összege (120 millió denarius) közel másfél évtized alatt a hatszorosára nőtt Asia provinciában.

[26] Már Plautus is megemlíti I. Attalos pergamoni király mesés gazdagságát: Pers. 339. Az országát Rómának örökül hagyó III. Attalos vagyona pedig később szinte közmondásossá vált: vö. Horat. carm. I 1,12: Attalicis conditionibus és II 18,5sk. További helyek Prop. II 32,12: aulaea Attalica és II 13,22: Attalicus torus, ill. Plin. Nat.hist. VIII,196. stb.

[27] A keleti tartományokra is fokozatosan átterjedő újabb polgárháború főként azokból a pénzekből folyt, amelyet a helyi lakosságtól és a provinciákban élő római polgároktól sajtoltak ki a szembenálló felek. Kr. e. 44- márciusának idusát követően az Asia provincia élén álló C. Treboniust (Caesar gyilkosainak egyikét) felváltó P. Cornelius Dolabella Antonius megsegítése érdekében Asia-szerte elkobozta a templomok vagyonát (Cic. Phil. XI 2,6.), és hatalmas hadisarcot rótt ki az egyes tartományi közösségekre, így például a gazdag Pergamonra is (Plut. Brut. 2.). Dolabella kíméletlen pénzszerző manővereiről Trebonius volt quaestoranak, P. Cornelius Lentulus Spinthernek a senatushoz intézett panaszából is értesülünk. Lentulus Spinther Cicero levelezésében (ad Fam. XII,14-15.) fennmaradt vádjai szerint Dolabella kifosztotta a provinciát, eltulajdonította az adókat, és fizetésképtelenség esetén kíméletlenül árvereztetett. Mindez főként a provinciális lakosság tehetős rétegének számító római polgárokat sújtotta, akiket Dolebella – Lentulus Spinther szavai szerint – szinte meztelenre vetkőztetett: Dolabella vastata provincia, correptis vectigalibus, praecipue civibus Romanis omnibus crudelissime denudatis ac divenditis (Cic. ad Fam. XII 15,l.). Később hasonló kíméletlenséggel jártak el polgárháborús ellenfeleik is.

[28] A fenti események részletes leírását adja Appianos: emph. IV,65 (277)skk.

[29] Rhodos bizonyos mértékig a triumvirek szövetségesének számított. A sziget, ill. a Rhodos szigetén található négy jelentős városi közösség: Kamiros, Ialysos, Rhodos és Lindos lakói már Kr. e. 44 márciusát követően megtagadták a senatus elismerését. A Caesar-pártiakhoz csatlakoztak, az ezek érdekében tevékenykedő P. Cornelius Dolabellat segítették, s hol burkoltan, hol nyíltan szembeszálltak az optimatákkal: vö. Cic. ad Fam. XII 14,3. és XII 15,2; 3.

[30] Appian. emph. IV,52 (225); küln. IV, 65(277)skk. Vö. még Plut. Brut. 2,8; 30-32. és Cass. Dio XLVII,34. stb.

[31] Appian. emph. IV,74 (313).

[32] Vö. Ios. BJ XIV 10,10 (221).

[33] Mint egykoron az Asia felszabadítójaként fellépő pontosi királyt, VI. Mithridatés Eupatórt, Antoniust is a földön újra megjelent istenségként, Neos Dionysosként fogadták a gazdag tartományi székhely, Ephesos lakói. Ennek nyomatékosításaképpen bakkháns kosztümbe öltözött nők és szatíroknak, meg pánoknak maszkírozott férfiak és fiúk haladtak előtte, mikor a városba bevonult: Plut. Ant. 24,4 – 926.

[34] CIG 2715: a kariai Stratonikeia. SIG3 768 = V. Ehrenberg A.H.M. Jones, Documents Illustrating the Reigns of Augustus & Tiberius (coll. by V. E. and. A.H.M. J.), Oxford 19763 (19552), no. 303. p. 136. és W. Blümmel, Die Inschriften von Mylasa. Teil I: Inschriften der Stadt [IK = Inschriften griechischer Städte aus Kleinasien Bd. 34], Bonn 1987; Nr. 602. 218sk (további hivatkozásokkal). Octavianus ebben, a kariai Mylasa városához intézett (feliratos formában ránk maradt) levelében megemlíti: a városnak sokat kellet szenvednie a parthus betörés idején. Mylasa sok polgárát ekkor fogságba hurcolták, sokakat pedig erőszakos halállal pusztítottak el (b; lin. 13sqq. Kr. e. 31-ből). A kariai Mylasa később sem heverte ki igazán a várost a földdel egyenlővé tevő tudatos (vö. Strab. XIV 2,24 660.) pusztítást. L. még ehhez D. Magie, Roman Rule in Asia Minor I-II, Princeton 1950; I,441sk. és II,1290 (többek között Cassius Dio, LXVIII 26,3-4. egy valószínűtlennek látszó közlésére történő hivatkozással).

[35] Rövid összegzésben l. ehhez CAH X2: The Augustan Empire 43 B.C. A.D. 69 (1996), 647skk (The Augustan Restoration), ill. vö. még 1093skk (bibliográfia). Az itt kiemelt forráshivatkozások: Strab. VIII-XVII 332-840. és Cass. Dio, LI-LVI. Az augustusi principatus által teremtett béke és biztonság kortársi fogadtatásának egy jellemző epizódja a suetoniusi Augustus vita-ban olvasható. Egy alexandreiai hajó utasai és legénysége ünnepi ruhát öltve, megkoszorúzva és tömjént áldozva magasztalják az arra hajózó császárt. Augustusnak köszönhetnek mindent, mondják, per illum se vivere, per illum navigare, libertate atque fortunis per illum frui: 98,2. Vö. még ehhez CIL IV,1074 (a Suetoniusnál elbeszélt történet színhelyéhez, a Puteoli-öbölhöz közel eső Pompeiiből).

[36] = Ehrenberg Jones, Documents2; no. 98. pp.81-83; küln. p.82. (b) lin. 30sqq. Magyar fordításban is, in: Borzsák I. (szerk.), Római történeti chrestomathia, Budapest 1963 (azóta több kiadásban), Nr. 72. 204-206.

[37] A feliratokhoz: a régebbi gyűjteményekben (CIG, TAM, SIG3, MAMA) és válogatásokban (OGIS, IGRR, esetenként CIL és ILS, továbbá SEG stb.) is megtalálható, illetve azóta előkerült, és folyamatosan publikált feliratok tematikus városok szerinti rendezésével újabban l. Inschriften griechischer Städte aus Kleinasien [rövidített formában: IK], Bonn: Bd. I (1972) Bd. 58 (2000); nyelvi és tárgyi magyarázatokkal és Testimoniaval. Az általunk vizsgált időszakra vonatkozó, az IK eddigi kiadványainak keretében még fel nem dolgozott feliratok jelentős része (CIL, IGRR stb.) W. Hüttl, monográfiájának második kötetében is hozzáférhető: Antoninus Pius Bd. II: (Prag 1933); 199skk (Antoninus Pius in der Inschriften seiner Zeit). A korszak érmeléséhez: az egyes városok helyi jelentőségű és helyi használatú vereteit is feltüntető, áttekintő jelleggel vö. P.R. Franke, Kleinasien zur Römerzeit. Griechisches Leben im Spiegel der Münzen, München 1968. Különösen ez utóbbiakhoz, a helyi verésű érmekre történő esetenkénti hivatkozással, l. még az IK egyes köteteit.

[38] PIR2, D 93. Az ún. második szofisztika első periódusát előkészítő nagy szónok-nemzedékhez tartozó „aranyszájú” Dión alakjához és szónoki tevékenysége értékeléséhez máig alapvető H. von Arnim, Leben und Werke des Dio von Prusa. Mit einer Einleitung: Sophistik, Rhetorik, Philosophie in ihrem Kampf um die Jugendbildung, Berlin 1898. Számos további munkára (C.P. Jones, P. Desideri; J. Moles) a későbbiek során utalok. További hivatkozásokkal l. még egy korábbi tanulmányomat: A „jó princeps” ideája a Kr. u. I/II. század fordulóján: az ideális uralkodó dióni és pliniusi képe. Első rész Dión Chrysostomos: Egy görög értelmiségi a principatus-ideológia szolgálatában, Studia Miskolcinensia 3 (1999), 18-44.

[39] További hivatkozásokkal l. a 104. sz. jegyzetet.

[40] A korszak gazdasági fejlődésének egészéhez máig a legrészletesebb összefoglalás T.R.S. Broughton, Roman Asia Minor. In: T. Frank (szerk.), An Economic Survey of Ancient Rome I-V, Baltimore 1933-1940 (változatlan utánnyomásban: 1959), IV (1938), 499-918; a tartomány köztársaság kori kizsákmányolásához l. küln. 511skk. és 535sk; a Kr. u. második századi virágkorhoz: 599skk. Megannyi hasznosítható szemponttal szolgál még D. Magie nagy ívű feldolgozása: Roman Rule in Asia Minor to the End of the Third Century after Christ I-II, Princeton 1950; I,630skk; II,1469skk (Ch. XXVII: The Antonines and the Cities). A téma újabb irodalmának felsorolását l. S. Mitchellnél: Anatolia. Land, Men, and Gods in Asia Minor I: The Celts of Anatolia and the Impact of Roman Rule; II: The Rise of the Church, Oxford 1993; küln. Vol. I. (Mint az első kötet bevezető része is sejteti, a szerző érdeklődésének homlokterében az Anatóliai-fennsíkon megtelepedett kelták története: I,11skk., ill. a róluk elnevezett Galatia vidékies életének számos sajátossága: I,163skk. és passim áll.) A térség egészéhez, magyar nyelven l. még A.B. Ranovics megannyi részletében ma már túlhaladottnak tekinthető, de emellett számos szemlélketi problémával is terhelt összegző jellegű feldolgozását: A római birodalom keleti tartományai, Budapest 1956 (orosz ered. 1949), küln. 44-89. Összehasonlításképpen vö. ehhez A.H.M. Jones, Cities of the Eastern Roman Provinces, Oxford 1998 (az 1937. évi első kiadás változatlan utánnyomása); küln. 28-95. Az itt tárgyalt kérdések egészéhez jó bevezetés még Th. Pekáry, Kleianasien unter römischer Herrschaft, ANRW II 7,2 (Berlin New York 1980; szerk. H. Temporini), 587-657 (annotált, tematikus bibliográfia. L. még uo. a kötet további, később részben még hivatkozott tanulmányait: A.D. Macro; D. Nörr stb.). A tágabban vett térség történetének egésze szempontjából a korábbi feldolgozások közül ma is haszonnal forgatható: E. Gren, Kleinasien und der Ostbalkan in der wirtschaftlichen Entwicklung der römischen Kaiserzeit, Uppsala 1941. Hasonlonlóképpen megőrizte alapvető értékeit L. Hahn meglehetősen régi munkája: Rom und Romanismus im griechisch-römischen Osten. Mit besonderer Berücksichtigung der Sprache. Bis auf die Zeit Hadrians, Leipzig 1906., ill. ennek ugyancsak L. Hahntól készített folytatása: Zum Sprachenkampf im römischen Reich bis auf die Zeit Justinians, Philologus Suppl. 10 (1907), 675-718. A Kis-Ázsiai térség történetének egészéhez újabban l. még: M. Satre, LAsie Mineure et lAnatolie d'Alexandre ŕ Diocletien (Ive a. av. J.-C./IIIe s. ap. J.C.), Paris 1995 [non vidi]. Számos részletében az itt vizsgált témákhoz is hasznosítható feldolgozás M. Stahl, Imperiale Herrschaft und provinziale Stadt. Strukturprobleme der römischen Reichsorganisation im 1-3. Jh. der Kaiserzeit, Hypomnemata 52 (Göttingen 1978) és W. Eck, Die Verwaltung des Römischen Reiches in der Hohen Kaiserzeit: ausgewählte und erweiterte Beiträge Bd. 2 /Arbeiten zur römischen Epigraphik und Altertumskunde 3/, Basel-Berlin 1998; küln. 107-145. (1.D: Provinzialverwaltung und Steuern), 167-185 (3: Provinz Ihre Definition unter politisch-administrativem Aspekt) és passim. További szempontokkal l. még uő. (szerk.), Lokale Autonomie und römische Ordnungsmacht in den Kaiserzeitlichen Provinzen vom 1. bis 3. Jh. /Schriften des Historischen Kollegs Kolloquien 42/, München 1999; küln. 17-46 (S. Mitchell, The Administration of Roman Asia from 133 BC to AD 250). A keleti városok belső viszonyaihoz máig alapvető A.H.M. Jones invenciózus monográfiája: The Greek City from Alexander to Justinian, Oxford 1940 (azóta több, változatlan utánnyomásban). Számos hasznos kiegészítéssel vö. még ehhez Fr. Vittinghoff (szerk.), Stadt und Herrschaft. Römische Kaiserzeit und Hohes Mittelalter /Historische Zeitschrift Beiheft 7/, München 1982. és G. Hödl J. Grabmayer (szerk.), Leben in der Stadt. Gestern heute morgen /3. St. Veiter Historikergespräche/, WienKölnWeimar; Böhlau 1995.

[41] A Nyugat-Kis-Ázsiai térség (s benne Asia provincia) részletes leírásával l. Magie, Roman Rule in Asia Min. I,34skk (The Land and its Riches: Ch. II.), ill. II,782skk (Jegyzetek).

[42] Az egykoron önálló Lydiahoz és Kariahoz hasonlóan változatos sorsú Phrygia a császárkori Asia provincia, továbbá Galatia, ill. Bithynia-Pontus tartományok részeként, több nagy területi egységből állt. Északról déli irányba haladva, a Strabón által is használt megnevezéssel (XII 8,1;12-13. 571;576.) ezek a Helléspontos melletti (Phrygia ad Hellespontum) és a mysiai Olympos környékén elterülő Kis-Phrygia, más néven Phrygia Epiktétos, valamint Nagy Phrygia, ill. annak része, a már Pisidiaval határos hegyvidék, az ún. P. Paróreia. A lényegében az Anatóliai-fennsík nyugati részét magában foglaló terület egyes régiói esetenként határozottan elkülönültek egymástól. A térség városi közösségeiről szólva, a szűkebb régióra így gyakorta külön is utalok: pl. Azanoi vagy Nakoleia = Phrygia Epiktétos (vö. Strab. XII 8,12 576.).

[43] Vö. Ptol. V 2,84. A dús növényzete, gazdag flórája és halban gazdag part menti vizei miatt az Istenek asztalának is nevezett – közel 100 km2 kiterjedésű – Astypalaia egyfajta határpontként, földrajzi választóvonalként szolgált Európa és Ázsia között. Kiemelt helyzetének megfelelően a szigetet már korán szövetségi viszony (foedus) kapcsolta Rómához: IGRR IV,1028. Amorgos pedig arról híresült el, hogy az Égei-tenger néhány más szigetéhez hasonlóan a császárkor egyik száműzetési helye volt: Tac. ann. IV 13,2; 30,1. A 121 km2 területű, sziklás, de népes sziget három nagyobb közössége közül az egyikről, a nagy forgalmú kikötővel és több vámházzal is bíró Minoáról biztosan tudjuk, hogy a „szabad város” (civitas libera) jogállásával rendelkezett: IG XII 7,242 (Hadrianus az amorgosi Minoa „szabadságát” megerősítő határozata).

[44] Az Égei-tenger – Euboia és Kréta után – harmadik legnagyobb szigete az 1614 km2 területű Lesbos. A bora és gabonája révén elhíresült (IG XII,2; Nr. 74-80; vö. Horat. carm. 17,21; Propert. I 14,2.) gazdag és népes sziget nagyszámú feliratához l. küln. IG XII,2. Suppl. Nr. 1-143; SEG II,497; III,690-712; XIII,433-439; XIV,516sk; XVI,463-466; XVII,369; XVIII,323; XIX,544; továbbá CIL III,450-455; 7156-7161. és 14196-14199. stb.

[45] L. a 86.sz. jegyzetet.

[46] 290 km2. Chios kiterjedése 842 km2, Samosé 491 km2, Rhodos területe 1404 km2, Lesbos kiterjedését l. fenntebb. Kós, a hajdan a dór hexapolishoz tartozó (vö. Hérodot. I,144.) – mindenekelőtt híres és gazdag Asklépios-szentély(körzet)éről ismert – termékeny sziget, valamint hasonló nevű központi települése történetéhez l. S. <sic!> Sherwin-White, Ancient Cos: An Historical Study from the Dorian Settlement to the Imperial Period., Hypomnemata 51 (Göttingen 1978), ill. újabban M. Segre, Iscrizioni di Cos, Roma 1993.

[47] Vö. Suet. Tib. 11,1.

[48] Vö. Plin. Nat.hist. II,87.

[49] A hajdani múlt nagyságát a jelenben is megélni kívánó, s ezért a rhétoroktól gyakorta józanságra intett Rhodoshoz vö. Dión. Chrys. or. XXXI. és Aristeid. or. XXIV-XXV K. Éghajlata és kiemelkedő építészeti emlékei, valamint a Kr. e. 42. évben elszenvedett fosztogatások ellenére még mindig meglehetős gazdagsága mellett a sziget hasonló nevű központja, Rhodos városa mindenekelőtt a szegényekről példamutatóan gondoskodó önkormányzatáról volt nevezetes. Strabón közlése szerint: „A rhodosiak nagyon szívükön viselik a nép sorsát, bár alkotmányuk nem demokratikus, de mégis rendben akarják tartani a szegények tömegét. A népet tehát ellátják élelemmel és a gazdagok ősi szokás szerint támogatják a szűkölködőket, állami hivatalaik is vannak a nép élelmezésére, s így a szegény megkapja a maga ellátást, a város viszont nem szenved hiányt munkásokban, főleg a tengerészetnél.” (XIV 2,5 – 593; Földy József fordítása.).

[50] A cikkben felhozott Strabón-szemelvényeket némiképp megváltoztatott vagy módosított formában Földy József fordítása nyomán adom: Strabón, Geógraphika, Budapest, Gondolat kiadó, 1977. Számos nélkülözhetetlen kiegészítéssel vö. ehhez R. Syme, Anatolica. Studies in Strabo, Oxford 1995 (ed. A. Birley); küln. 111-124 (The New Provinces: Ch. 10; a pompeiusi rendezéshez), ill. 3-23 (Ch.1: The Royal Road).

[51] Vö. még Dio Chrys. or. XL,11. és XLV,4. Az Aelius Aristeidés korabeli város nagy vonalaiban részben éppen a rhétor beszédeinek utalásai alapján rekonstruálható képéhez röviden l. RE III A,1 (1927), 757.has. 7skk., ill. újabban The Princeton Encyclopedia of Classical Sites (szerk. R. Stillwell et al.), Princeton 19792 (1976), 847sk (E. Akurgal). Smyrna Kr. u. II. századi gazdasági virágzásához vö. T.R.S. Broughton, Roman Asia Min., in: T. Frank (szerk.) An Economic Survey of Anc. Rome IV (19592 ; rövidített formában: ESAR), 750-752. A korszak helyi érmelésének összeállítását nyújtja. A. Klose, Die Münzprägung von Smyrna in der römischen Kaiserzeit, Berlin 1987; az itteni feliratok tematikus gyűjteménye G. Petzl, Die Inschriften von Smyrna III,1-2 /IK 23; 24,1-2/, Bonn 1982; 1987; 1990. Ezen belül l. küln. Bd. 24,2 (II,2 /1990/); Nr. 901: Ehreninschrift für den Sophisten P. Aelius Aristeides Theodoros; 347sk (az OGIS 709 = IGRR I,1070. szövege kommentárokkal).

[52] A császárság biztosította stabilitás és viszonylagos jólét egyik következményeként a Közép-Anatólia felé vezető egyik jelentős útvonal kiindulópontjául is szolgáló kikötőváros újabb immár sokadik virágkorát élte. A kedvező helyen fekvő, már a Kr. e. első század derekán is ‘Ázsia legelső városának’ számító (Ios. ant.Iud. XIV 10,11/224/), majd a principatus kezdetétől „napról napra gyarapodó” (Strab. XIV 1,24 641.) Ephesos mindinkább felülmúlta és elhomályosította régi riválisát, Milétost, és a korábbi Attalida-székhelyet, Pergamont. Lakóinak száma is gyorsan növekedett. A fellendülés olyannyira látványos volt, hogy Seneca minor Ephesost (Alexandreiával állítva párhuzamba) a Kelet második legnagyobb városaként említi meg: epist. XVII 2,21. Philostratos szerint Ephesos arról volt híres, hogy lakói igencsak kedvelték a táncot, a játékot és a különféle szórakozásokat: vit. Apoll. IV,2. Áttételesen ez is a császárság idején bekövetkezett fellendülésre és a lakosság nagyobb részének jólétére utal. A nagy múltú város történetének ránk maradt emlékeit is megjelenítő példamutató feldolgozása W. Elliger, Ephesos. Geschischte einer antiken Weltstadt, Stuttgart - Berlin usw. 1985; küln. 61skk (második kiadás: 1992.). Ennél rövidebb és olvasmányosabb S. Karwiese, Groß ist die Artemis von Ephesos. Die Geschichte einer der großen Städte der Antike, Wien 1995 (angol nyelvű változatban is: London 1995); 78skk., ill. küln. 99skk. és 105skk (Ephesos az Antoninusok alatti virágkorához). Ez utóbbihoz l. még D. Knibbe W. Alzinger, Ephesos vom Beginn der römischen Herrschaft in Kleinasien bis zum Ende der Prinzipatszeit, ANRW II 7,2 (1980), 748-830; küln. 775skk; 784skk. és 787skk. Aelius Aristeidés Ephesosszal kapcsolatos személyes megnyilvánulásának egy példája: or. XLVIII K (hieroi logoi 2), 309.

[53] Vö. ezekhez G.W. Bowersock, Greek Sophists in the Roman Empire, Oxford 1969, 17-29 (Ch. II: Cities of the Sophists).

[54] A város és környéke korai történetéhez újabban l. N. Ehrhardt, Didyma und Milet in archaischer Zeit, Chiron 28 (1998), 11-20. A számos ősi karavánút egyik végpontjának számító Milétos a császárkor elején kezdődő hanyatlásnak fő oka a város kikötőinek eliszaposodása, a város környéki tengeröböl a közeli Maiandros hordaléka általi lassú feltöltődése volt: vö. Der neue Pauly, Bd. 8 (2000); 175.has. Kisebb mértékben bár, de hasonló problémákkal küszködött (a később ugyancsak „szárazra került”) Ephesos: Strab. XIV 1,24 641. Úgy tűnik, egyes helytartók itt időről időre gondoskodtak a kikötő kotrásáról: vö. Tac. ann. XIV 23,1. A hajdan jelentéktelen, ám virágzó Priéné azonban kikötőjével, Naulochosszal együtt már a Kr. u. I. század elejére „szárazföldi várossá” vált: Strab. XII 8,17 579. Azt, hogy a kikötő lassú feltöltődése ellenére mégis jelentős városnak, a tartomány egyik kiemelt központjának számított, Milétos részben a közeli Didyma híres Apollón-szentélyének köszönhette. Vö. Tac. ann. IV 55,2: Ephesii Milesiique, hi Apollonis, illi Dianae caerimonia occupavisse civitates visi (Kr. u. 26-ban).

[55] A métropolis-cím római kori adományozásához, ill. akkori jelentéséhez l. A.H.M. Jones rövid meghatározását: „... in Roman times an honorary title granted usually to the capitals of provincial koina, sometimes to other important cities”. In: The Oxford Classical Dictionary. Second Edition 1984 (19702), 686; s.v. Metropolis. Hasonlóképpen az OCD harmadik bővített és átdolgozott kiadásában is: 19963; 997sk. Mindehhez részletesebben l. még R. Ziegler, Die Polis in der römischen Kaiserzeit: Selbstdarstellung und Rangstreitigkeiten, in: G. Hödl J. Grabmayer (szerk.), Leben in der Stadt. Gestern heute morgen, Wien usw. 83-105; 93skk (további irodalmi hivatkozásokkal). A térség egymással rivalizáló városai mindig is törekedtek az inkább csak hiúságuk kielégítésére hivatott métropolis-cím elnyerésére. Pergamon mellett métropolis-cím illette meg a Kr. u. II. század derekán a rivális Ephesost és hasonlóképpen Smyrnat. Asia provincia métropolisai közé tartozott még az Antoninusok idején Kyzikos, Sardeis, Tralleis és a Lykos melletti Laodikeia is.

[56] A tartomány lakóinak formális egyesítésére is hivatott császárkultusz keretében Asia provincián belül később itt épült fel „Az isteni Augustus és Róma istennő” (Divus Augustus et dea Roma) első tartományi temploma. Kr. u. 26 után, a provincián belül a városnak ítélt második kultusztemplom (Tac. ann. IV,5556,3.) felépülését követően Smyrnaban, majd a harmadik templom felépülése után az így hasonlóképpen neókoros-címet viselő (l. később) Ephesosban is tartottak évenkénti tartományi gyűléseket. Ezek alkalmi színterei voltak még a Kr. u. II. század során az ugyancsak neókoros Sardeis és Kyzikos, továbbá Philadelphia, a Lykos melletti Laodikeia, valamint Milétos és Tralleis.

[57] Laodikeia pros vagy epi tói Lykói: Strab. XII 578; 580. és XIV 629; 663; vö. Ptol. V 2,15; Plin. Nat.hist. V,105; Tac. ann. XIV 27,l. stb. A város a Maiandros felső folyásának kezdeténél, annak bal oldali mellékfolyója, a Lykos mellett feküdt, az Anatóliai-magasföld peremén. Az itteni ez idáig még nem teljes feliratok gyűjteményét Th. Corsten állította össze: Die Inschriften von Laodikeia am Lykos, [IK 49], Bonn 1997. A fejlődő és gazdagodó regionális székhely a térség városai közötti „elsőségre (próteia) formált igényéhez vö. L. Robert (et al.), Laodicée du Lycos: Le Nymphée. Campagnes 1961-1963, Québec-Paris 1969; 287.

[58] Utóbbi, a Lykos melletti Laodikeia esetében ez főként a lenvászon és a híres helyi pamutszövetek: vö. Plin. Nat.hist. V,105.

[59] Vö. Hérodot. I 7,4.

[60] A Propontis déli partjától a mysiai Rhyndakos mellékfolyója, a Makestos (Strab. XII 576; Plin. Nat.hist. V,142; vö. Polyb. V 77,9: Megistos) völgyén át Pergamonba vezető kereskedelmi útvonal természetes kiinduló-, ill. végpontjául szolgáló virágzó város felemelkedésének és gazdasági növekedésének egyik forrása (akárcsak Smyrna vagy Ephesos esetében) kiemelten kedvező fekvése volt: vö. Strab. XII 575-576. A kiterjedt városi területtel rendelkező Kyzikos változatos és gazdag territoriumáról Aelius Aristeidés külön is megemlékezik: or. XVI,9-10 K.

[61] Vö. Tac. ann. IV,36. és Suet. Tib. 37. Az ott vázolt események következményeképp a város elveszítette: Cass. Dio, LIV 7,6; majd visszanyerte: LIV,23., végül pedig végleg elveszítette: LVII,24. a mithridatési háborúk során elnyert civitas libera-státuszt (a római uralom alatt álló görög közösségek egy részét megillető, később részletesebben is tárgyalt kedvezményekkel járó ,szabadságát).

[62] A városok közötti versengés a lokálpatriotizmus sajátos, a császárkori Kis-Ázsiában különös intenzitással jelentkező változata. Az egykoron független görög polisok politikai aktivitásának és autonóm voltának egyedüli kifejeződési formája, amelynek a római uralom még teret hagyott. (Egy korábbi munkámban, az aristeidési „Róma-beszéd” fordításának 97. kaputjához fűzött 385.sz. jegyzetben külön is kitértem erre a jelenségre.) A térség „első” városának rangjáért folyó, ma már inkább csak mulatságosnak, és némiképp érthetelennek tűnő viszálykodást a kortársak azonban nagyon is komolyan vették. A magát „Asia métropolisá”-nak és „elsőként kétszeres neókoros”-nak (l. később) címző Pergamon igényére mintegy válaszul Ephesos „Asia első és legnagyobb métropolisá”-nak hirdette feliratain és érmein magát. Mindezt persze meglehetősen rossz néven vették az ugyancsak métropolis-címével kérkedő Smyrnában. A viszály később olyannyira elmérgesedett, hogy maga Antoninus Pius is szükségesnek ítélte a beavatkozást, levélben intve mérsékletre és egyetértésre az Ephesosiakat: SIG3 849 [gondosabb szövegközléssel: IK 15 [Ephesos V]; 1489sk; vö. J.H. Oliver, Greek Constitutions of Early Roman Emperors from Inscriptions and Papyri /Memoirs of the American Philosophical Society 178/, Philadelphia 1989; Nr. 135a]. A fentiekhez vö. még Aristeid. or. XXIII,12skk; továbbá Magie, Roman Rule in Asia Min. I,636; II,1496. és Mitchell, „Anatolia” I,206. A valójában puszta címekért folyó, időről időre kiéleződő küzdelem kapcsán, a bithyniai Nikomédeiai és Nikaia a próté-cím körüli viszálykodásáról szólva, a térség szülötte, Dión Chrysostomos némi bosszúsággal említi meg: megannyi római csak nevet ezen, a városok közötti oktalan versengésen, amit lenézően csak a görögökre jellemző ostobaságnak (hellénika hamartémata) nevez: or. XXXVIII, 38; vö. 24; továbbá XXXIV,19; 48. és passim. Pergamon, Smyrna és Ephesos vetélkedéséről szólva (or. XXIII,13-25 K.) Aelius Aristeidés is úgy vélte, hogy hiú, és valójában tartalmatlan címek látszatáért folytatott küzdelem ez: or. XXIII,63 (hasonló képpel él Dión Chrysostomos is: or. XXXIV,48.). Bizonyos mértékig hasonló rivalizálás folyt Kilikiában, bár ez komolyabb formában sohasem veszélyeztette a provinciaszékhelyül is szolgáló Tarsos „első”-ségét.

[63] Újabban vö. ezekhez J. Ma, Antiochos III and the Cities of Western Asia Minor, Oxford 1999; küln. 26-50skk (The Seleucid Past in Asia Minor: 281-223 BC); 150skk (City Statuses: The Tipology of Subordination). és passim.

[64] Közhasználatú nevén Apameia Kibótos: Strab. XIII 629; Nagy-Phrygiaban (vö. Strab. XII 8,13 576.). A részben átnevezett, részben újonnan kialakított várost I. Antiochos Sótér hozta létre a Hérodotos (VII,26.), de még inkább Xenophón (anab. I 2,5sk;7-9.) olvasóitól jól ismert, korábbi Kelainai helyén: vö. Ptol. V 2,17. és Plin. Nat.hist. V,106. A nyugat-kisázsiai partvidéktől az Euphratés középső folyásáig vezető ősi hadiút mentén fekvő phrygiai Apameia már a hellénizmus korában is jelentős kereskedelmi központ; Laodikeia mellett a phrygiai térség legjelentősebb polisa; Augustus uralkodásának idején pedig Ephesos után Asia provincia jelentőségében második városává emelkedett (Strab. XII 8,13;15 576;577-578.). A térség más városai később megkérdőjelezték ezt a helyét. Jelentőségét azonban az Antoninusok korában is megőrizte. A Kr. u. második század elején Dión Chrysostomos Phrygia, Lydia, Karia, illetve Kappadokia, Pamphylia és Pisidia közös piacaként említi a várost, a phrygiai Apameiát egyben jelentős adminisztratív központként (conventus: l. később) is jelenítve meg: or. XXXV, 14-15. Dión ugyanebben a beszédében Apameia kiterjedt territóriumáról is megemlékezik: op. cit. 13-14; vö. Strab. XIII 631. Részletesebben l. még ehhez C.P. Jones, The Roman World of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass. – London 1978; 65-70 (Ch. 8: Apameia).

[65] Vö. ehhez L. Robert, Eumeneia de Carie et Pline, V,108, in: Villes d Asie Mineure. Études de géographie ancienne, Paris 19622; 151-160.

[66] A Kaikos mentén, Mysiaban, ill. a Maiandrosba torkolló Marsyas felső folyása mentén, Kariaban. Előbbihez l. L. Robert, Indi-Stratonikeia, in: Villes d Asie Mineure. Études de géographie ancienne, Paris 19622; 43-82.

[67] Röviden l. ehhez A.H.M. Jones, Cities of the Eastern Roman Provinces, Oxford 1998 (1937), 42-44skk.

[68] Hérodot. VII,30: polis megalé Phrygiés.

[69] Xenoph. an. I 2,6; vö. Strab. XII 8,16 – 578.

[70] Kr. e. 240 után.

[71] Kolossaihoz (RE XI,1119sk.) l. még a 88.sz. jegyzetet.

[72] Vö. még IGRR IV,1156a = SIG3 837; l. a 81.sz. jegyzetet.

[73] Dig. L 15,7. és küln. L 15,8,9: Paulus libro secundo de censibus ... In provincia Asia duae sunt iuris Italici, Troas et Parium. A részben már korábban is római polgároktól lakott település neve az Augustus alatti rangemelés után: Colonia Gemella Iulia Augusta Pariana. A colonia Hadrianus alatti újjáalapításhoz három kommentált felirattal l. P. Frisch, Die Inschriften von Parion [IK 25], Bonn 1983; 15skk; vö. 73skk (Testimonia). A Kr. e. 41 és 30 között colonia-telepítés színteréül szolgáló gyorsan gyarapodó és szépülő Colonia Augusta Troashoz, ill. Alexandreia Tróashoz (a később átnevezett várost még Antigonos alapította Antigoneia néven) vö. Ptol. V 2,3 p.807 M; VIII 17,9 p.225 N; Strab. XIII 581; 593; Plin. Nat.hist. V,124 (= V,33), továbbá IK 53 (1997) Testimonia: 223skk (II.2 T. 115: Alexandria Troas as a Roman Colony).

[74] Pergamonnak meglehetősen nagy irodalma van. A város régészeti emlékeinek és eseményekben gazdag történetének számos feldolgozása közül csak egyet emelnék ki itt: W. Radt, Pergamon. Geschichte und Bauten, Funden und Erforschung einer antiken Metropole, Köln 1988. A jelentős, és az általa (betegsége okán is) jól ismert várossal Aelius Aristeidés két beszédében kiemelten is foglalkozik: or. LIII; vö. XXIII K. Utóbbi beszédében a rhétor megemlékezik Pergamon Asia-szerte híres, a tartomány lakóitól gyakorta felkeresett Asklépios-szentélyéről is: XXIII,16; vö. Philostrat. vit. Apoll. IV,34.

[75] A görög Kelet feletti római uralom csak kevés város fejlődésének kedvezett. Az a körülmény, hogy a keleti Mediterráneum egésze az Imperium Romanum szerves részévé vált a Kr. u. I. század során, egyben a régebben független területek közötti politikai határok megszüntetését is jelentette. Számos kereskedőváros közvetítő szerepe így feleslegessé vált. Az egységesülő Birodalom új gazdasági rendszere új kereskedelmi központok kialakításával, vagy a korábbi kereskedelmi útvonalak áthelyeződésével, ill. részbeni megszűnésével (jobb esetben stagnálásra kényszerítve őket) tönkretette e századok során át virágzó közösségek gazdasági életét. Az új feltételekhez a Nyugat-Kis-Ázsiai régióban is csak kevés polis volt képes alkalmazkodni. Az egykor jelentős Milétos és Rhodos, vagy a Mausóllos kariai államának központjává emelt Halikarnassos (Diod. XV 90,3; Strab. XIII 611; Vitr. II 8,11; Plin. Nat.hist. XXXVI,77.) is a császárság létrejöttével bekövetkezett változások vesztesei közé tartozott. Az utóbbi két példánál maradva, a térség más, hasonlóképpen jelentéktelenné vált közösségeihez hasonlatosan Halikarnassos polgárai is arra kényszerültek, hogy a város híres szülötteivel (küln. Hérodotos, ill. az Augustus kori rhétor és történetíró, Dionysios) vagy jeles épületeivel kérkedjenek. (Mint az ismeretes, Halikarnassosban állt az ókori világ hét csodája közé sorolt Maussóleion: Strab. XIV 657; Plin. Nat.hist. XXXVI,36sk.). De mindenekelőtt arra esetenként jogcímet is formálva ebből , hogy városuk ősi voltára hivatkozzanak: vö. Tac. ann. III,60-63; IV 55,2. és CIG 2655; a jelen problémáinak megoldásához a múltat hívva elő és idézve meg. Neves és virágzó szónokiskolái mellett ugyancsak hajdani múltja jeles emlékeiből élt a Kr. u. II. század turisztikai látványosságainak sorában előkelő helyen szereplő Rhodos. „Hélios városáról” később a pseudo Lukianos is úgy véli, hogy érdemes megtekinteni, hiszen „szépsége méltó az istenhez” (hé polis Héliu prepon echusa tói theói to kallon): Amor. 7.

– A Hellasszal szemközt fekvő nyugat-kis-ázsiai partszegély kiemelkedő, a görögség hajdani nagy múltját idéző építészeti emlékeinek sorából (ta hypomnémata tés palaias eudaimonias) Dión Chrysostomos elsődlegesen a samosi Héraiont, a milétosiak Didymeionát és az ephesosi Artemis templomot emeli ki, mint egészében az athéni Akropolisz építményeihez (a Propylaiahoz vagy a Parthenónhoz) foghatót: or. XL,8. A Dión felsorolásában utolsóként említett ephesosi Artemis templom, mint ismeretes, az ókori világ hét csodája egyikének számított.

[76] Asia provincia regionális népsűrűségének, de akár a tartomány egészét lakó népesség számának megállapítása is megoldhatatlan feladat. T.R.S. Broughton korábbi számításai szerint a 48 969 négyzetmérföldnyi (kb. 125 000 km2) területű Asia provincia lakóinak száma a császárkor második századában 4,6 millió körül lehetett: ESAR IV (1938), 815. Mindezek persze különféle spekulációkon alapuló, inkább általános jellegű megfontolások, hiszen a tartomány tényleges határait sem ismerjük pontosan. Ami a térség legnépesebb központjainak számító Ephesost és Smyrnát, vagy a közelítőleg azonos lélekszámmal bíró Pergamont, ill. Milétost illeti, e négy a Birodalom egészét tekintve is jelentősnek mondható város (az újabb kutatások által jóval szerényebbre becsült értéken) hozzávetőlegesen 100 000 körüli lakosságszámmal rendelkezhetett: vö. R. Klein, Die Romrede des Aelius Aristeides. Einführung, Darmstadt 1981; 25 (további bibliográfiai hivatkozásokkal). Visszatérve a tartomány kiterjedésének hozzávetőleges nagyságára, ennek becsült adataiban Broughton számításai óta nincs érdemleges változás. Asia provincia területi kiterjedése Dalmatiaéhoz fogható, vagyis kb. 120 000150 000 km2 az újabb kutatások szerint. Az Imperium Romanum egészét tekintve ez jelentős nagyságnak számít. (Az ugyancsak keleti tartomány, Epirus például legfeljebb 1015 000 km2-nyi kiterjedést ért el.) Kis-Ázsiában ennél csak az alsó értéken számolva is legalább 200 000 km2 területű Cappadocia provincia volt nagyobb. A térség városi közösségeinek valószínűsíthető számához – további összehasonlításokkal – l. a 113.sz. jegyzet második felét.

[77] A különösen a folyó alsó szakaszán egymást követő, s szinte kiindulási pontjukra visszatérni látszó kanyarulatok soránt leíró Maiandros (Plin. Nat.hist. V,31; vö. Strab. XII 8,15-17 – 577-579.) nemcsak kiemelt mezőgazdasági területnek – Dión Chrysostomos szerint Kis-Ázsia közel a legjobb természeti adottságokkal rendelkező vidékének: or. XXXV,13. –, de egyben a térség egyik turisztikai látványosságának is számított. A középső szakaszán is gazdag és termékeny, ám innen kezdve mindinkább kevert népességi viszonyokat mutató Maiandros síkságának („amelyen lydek és károk, milétosi és myusi iónok, sőt magnésiai aiólosok is laknak együtt”: Strab. XIV 1,42 648; vö. XIV 2,1 650. stb.) a természetföldrajzi sajátosságokra is kitérő leírásával l. L. Robert, Bull. de corresp. hell CI (1977), 68skk. Az egyes régiókon belül is számos etnikai csoportot magában foglaló „kevert” lakosság egyebekben az Anatóliai-félsziget egyik sajátos vonásának számított: vö. S. Mitchell, Anatolia. Land, Men and Gods in Asia Minor I-II, Oxford 1993; Vol. I: The Celts of Anatolia and the Impact of Roman Rule, 170skk. Ezek egyik, gazdasági és kereskedelmi tevékenysége révén mind hangsúlyosabbá váló eleme, az ‘Ázsiában lévő hét [keresztény] gyülekezet’ (vö. Jel. I,4;11;2,1skk.) kialakulásában jelentős szerepet játszó zsidó etnikum betelepítése Lydiaba és Phrygiaba a Kr. e. II. század elején, a „Nagy”-nak is nevezett szeleukida uralkodó, III. Antiochos uralkodása idején ment végbe: Ios. ant.Iud. XII,3,4sk (147-153§§). Különösen jelentőssé lettek itt Ephesos és Sardeis, valamint Pergamon és Laodikeia később Caesartól privilegizált közösségei: Ios. ant.Iud. XIV 10,11skk (223skk).

[78] Vö. Cic. ad Quint fratr. I 1,25 (Kr. e. 60). Cicero ebben a fivéréhez, Asia provincia akkori helytartójához írott levelében nyomatékkal hívja fel Quintus figyelmét arra, hogy a Mysiaban tevékenykedő rablóbandák felszámolása (sublata Mysiae latrocinia) mint lelkiismeretes proconsulnak testvére elsődleges feladatai közé tartozik. A rablók (latrones) üldözésének kötelezettségéről szólva, hasonlóképpen rendelkezik erről később a Digesta is: I 18,13 (De officio praesidis).

[79] A további példákat l. S. Mitchellnél: „Anatolia” I,165sk. A Birodalom területének egészére nézve vö. még ehhez R. MacMullen, Enemies of the Roman Order. Treason, Unrest, and Alienation in the Empire, Cambridge, Mass. – London 19752 (1966), 255-268 (App. B: Brigandage) és újabban B.D. Shaw, Der Bandit, in: Der Mensch der römischen Antike (szerk. A. Giardina), Frankfurt a. M. 19982 (1997; olasz ered. 1989), 337-381. Részben a rablóbandák olykor már-már fenyegető méreteket öltő helyi garázdálkodásainak megfékezésére, különleges katonai őrállomásokat (stationes) hoztak létre az egyes hegyvidéki területeken: vö. IGRR IV,886. Mindez persze ellentmond Aelius Aristeidés az ,eis Rhómén 100. kaputjában olvasható, az utazás biztonságos voltáról hangoztatott szólamainak.

[80] Vö. Front. epist. ad Antoninum Pium 8,1 [A 332] ed. van den Hout (Kr. u. 157-158 körül). Asia provincia helytartójának, M. Cornelius Frontonak (PIR2, C 1364), a neves rhétornak levele a császárhoz . Beszámoló egy, a helyi jelentőségű rablóbandák felszámolásában másutt már jelentős érdemeket szerzett „katonai szakértő” a rablók üldözésébe, ill. a bandák felszámolásába történő bevonásáról. (Ex Mauretania quoque virum amantissimum mihique mutuo carum Iulium Senem ad me vocavi, cuius non modo fide et diligentia, sed etiam militari industria c i r c a q u a e r e n d o s e t c o n t i n e n d o s l a t r o n e s adiuvarer; van den Hout, p167. lin. 11sqq.). B.D. Shaw szerint (l. fentebb a 79.sz. jegyzetet) az Imperium Romanum belső, régóta pacifikált tartományaiban, kellő katonai erő híján (vö. Plin. epist. X 21,1sk.), az egymást követő helytartók gyakorta folyamodtak ehhez a megoldáshoz: „Der Mensch der römischen Antike” (19982), 356-357sk. A bandák felszámolásával megbízott „specialisták” sokszor sikeres ténykedéséhez vö. IGRR IV,886. Az Asia provinciával szomszédos Lykiaban készült sírfelirat arról számol be, hogy állítója „sok rablót megölt” üldözésük során.

[81] L. pl. az Augustus alatt kisebb közösségek összetelepítésével létrehozott phrygiai Sebastét (IGRR IV,682), a város érmeléséből ismert Senaros (Head, Hist.Num2 684) völgyében: Magie, Roman Rule in Asia Min. I,472; II,1334/14.

[82] A város és térsége történetének monografikus feldolgozását adja J. Reynolds, Aphrodisias and Rome, London 1982. Az újabb irodalom felsorolásával l. OCD3 (1996), 112sk.

[83] A Kaikos melletti Stratonikeia (l. a 66.sz. jegyzetet); Stratonikeia Hadrianopolis. Vö. IGRR IV,1156a = SIG3 837 = Smallwood (1966), p165. No. 453 (Hadrianus levele az általa városi rangra emelt és nevét viselő Stratonikeia városi tisztségviselőihez, tanácsához és népéhez; Kr. u. 127).

[84] Számos példával, rövid áttekintésben l. ehhez A.H.M. Jones, The Greek City from Alexander to Justinian, Oxford 1940 (azóta több változatlan utánnyomásban), 66sk.

[85] Az olajfa terméséből, az étkezési, testápolási és világítási célokra egyaránt felhasznált olajbogyóból sajtolt olívaolaj a nyugat-kis-ázsiai régió egyik jelentős exportcikkének számított. Különösen Közép-Anatólia felé, amelynek szélsőséges éghajlati viszonyai alkalmatlanok a termő olajfa nevelésére: vö. Mitchell, „Anatolia” I,257. és küln. I,109. n.57. A fogyasztásban, ill. a kereskedelemben betöltött kiemelt szerepüknek megfelelően az olajfaültetvények a termőterület jelentős hányadát foglalták el: Lesboson például a kiterjedt sziget (1614 km2) csaknem egynegyedét. A szőlőt gyakorta az olajfákra futtatták fel. Ezekben az esetekben egyfajta „vegyes művelésről”, a szőlő- és az olajfakultúra együtteséről beszélhetünk.

[86] Ehhez, ill. az alábbiak egészéhez l. küln. S. Mitchell tanulságos összegzését: „Anatolia” I,257skk. és küln. I,165-197 (Ch. 11: Rural Anatolia). A kiváló minőségű borokat, köztük „a hellén világ legjobb borát”, a chiosit adó szőlőskertek (Strab. XIV 637; 645.) mellett jelentősnek mondhatók még a térség nagyszámú fügefa-”ültetvényei” is. A szokásos módon, szórványban telepített fügefák jelentős mértékben járultak hozzá Chios híréhez vagy Smyrna gazdagságához. Különösen az utóbbi helyen folyt számottevő termesztés. Ennek jelentős része exportra ment, s az itteni füge íze, és ízét nagyrészt megőrző tartósítása folytán, mindenkor keresett árúcikknek számított. Kis-Ázsia már a korábbi időkben is híres volt egyes fajtáiról, s talán még inkább: aszalási módszereiről.

[87] A megannyi vonatkozásban, így nyelvi szempontból is sajátosnak mondható phrygiai térség történetének újabb feldolgozása C.H.E. Haspels, The Highlands of Phrygia, Princeton 1971. A régió felirataihoz vö. W.M. Calder, Monuments from Eastern Phrygia /Monumenta Asiae Minoris Antiqua VII/, Manchester 1956 (593, zömében elsőrangú nyelvemléknek számító sírfelirat közreadásával). A szegényes, és meglehetősen elmaradottnak számító vidék lakóit a császárkorban is lenézéssel emlegették: vö. Apul. flor. 3; Phryx cetera et barbarus (Marsyasról).

[88] A fennsík peremén, a folyóvölgyekben koncentrálódó lakosság számára mindez jelentős hasznonnal járó tevékenységgé vált, így mindenekelőtt a „hét (kis)ázsiai közösség”-hez tartozó Laodikeia és a közeli Kolossai lakóinak. Strabón szerint „Laodikeia vidéke arról nevezetes, hogy itt ... juhokat tenyésztenek, amelyeknek a gyapja puha, s még a milétosiakét is felülmúlja, színe pedig hollófekete, úgyhogy ezekkel nagy jövedelmet élveznek, éppúgy, mint a közelben lakó kolossaiak a róluk elnevezett festékből.” (XII 8,16 – 578.). A Középső-Phrygia határán fekvő, ugyancsak a „hét ázsiai közösség” sorában említett észak-lykiai Thyateira (Jelenések 1,11; 2,18skk.) textilipara révén részesült ebből. A környék egésze mindezek ellenére inkább szegénynek volt mondható. Részben ezzel is magyarázható az a körülmény, hogy a misztériumvallásoktól már korán átitatott Közép-Phrygia a „montanizmus védőbástyája” lett, s hogy – a vad, gyakorta kopár, és meglehetősen elzárt vidék peremén fekvő (s így az ottani hatásoknak kitett) – Thyateirában „az egyház minden tagja ... csaknem száz évig montanista maradt”. Vö. H. Chadwick, A korai egyház, Budapest 1999; 48., ill. Vanyó L., Az ókeresztény egyház és irodalma [Ókeresztény írók I], Budapest 1980; 96 (további irodalmi hivatkozásokkal = 959sk.).

[89] Dión Chrys. Or. XXXV,13. A várost övező termékeny, a kiterjedt legelők mellett földművelésre is alkalmas területekben, folyóvizekben és forrásokban gazdag vidék leírását l. uo.

[90] A számos felhozható példa közül (így Ovid. Ars. Am. II,82: cinctaque piscosis Astypalaea vadis) l. itt ehhez a halban közmondásosan gazdag Helléspontosnál fekvő Parion/Parium esetét: Plin. Nat.hist. XXXII,146. A további példákra nézve l. P. Frisch, Die Inschriften von Parion /IK 25/, Bonn 1987; 85., ill. l. még uo. a 10-14. lapokon közölt feliratokat (,Fischereigilde). Másutt az osztrigahalászat hozott jövedelmet vagy adott a kevésbé szerencsés adottságú partvidékeken legalábbis megélhetést: Plin. Nat.hist. VIII,140; XXX,45.

[91] Vö. Acta App. 19,23skk (Ephesos).

[92] A térség két legjelentősebb folyója, a Maiandros és a Hermos, valamint a keskenyebb és rövidebb futású Kaystros a központi fennsíkon (az Anatóliai magasföld peremén) ered. Torkolatvidékük Milétos és Smyrna közelében, illetve Ephesos mellett éri el az Égei-tengert. Kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően e három város tehát a régió „kapujának” (így már Philostratos is Smyrnaról: I,21 518§.), természetes ki- és beviteli helyének számított.

[93] Vö. Aristeid. or. XXVI,12.

[94] Számos további hivatkozással újabban l. ehhez G. Anderson, The Second Sophistic: Some Problems of Perspective, in: D.A. Russel (szerk.), Antonine Literature, Oxford 1990; 91-110. és uő. The Second Sophistic. A Cultural Phenomenon in the Roman Empire, Oxford 1993.

[95] Vö. Hérodot. I,142: ta anó /ta kató tés Ióniés/ khória. A félsziget belseje vad és különös népeivel az iónok számára sokáig idegen maradt. Ez az idegenkedés, a lenézés és a büszkeség együttes érzete csendül ki a császárkori rhétor és szofista Alexandros szavaiból, aki talán messze földön járva ezt mondja magáról: „Ióniából ... való vagyok. Ióniából, ahol a barbárok földjén ma mind görögök laknak” (Philostrat. vit. soph. II,5 574§.). A közeli Hellashoz való szoros földrajzi kapcsolódás csak tovább fokozta ezt az érzést. Amint a császárkor alkotói is gyakran rámutattak, a Kykládok szigetei (küln. a térség hajdani métropolisából, a gyarmatvárosok alapításában egykor élenjáró Milétosból kiindulva) szinte hidat képeztek a szárazföldi Görögországhoz. „Az egyik oldalon Iónia, a másikon Hellas” mondja (valószínűleg) Déloson tartott beszédében Aelius Aristeidés az Égei-tenger szigeteiről. Or. XLIV,4 K (,Eis to Aigaion pelagos).

[96] L. Acta App. 19,1: ta anóterika meré („a felső vidékek”). Hasonló terminológiát használ a térség szülötte, Aelius Aristeidés: or. L (hieroi logoi 4), 12; 428 K. és az idősebb kortárs, az alexandreiai Appianos is: Syr. 12,47.

[97] A városkép ezen jellegzetességeihez l. pl. Strab. XIV 1,37 646 (Smyrna) és küln. W.M. Calder, Smyrna as Described by the Orator Aristides, in: W.M. Ramsay (szerk.), Studies in the History and Art of the Eastern Provinces of the Roman Empire, Aberdeen 1906; 95-116.

[98] Áttételesen erre utalna az is, hogy a város a közeli Khios (IGRR IV,953, ill. 941: stephanéphoros), és a nem túl távoli Kolophón (IGRR IV,1586-1589: prytanis) gyakorlatától eltérően, hagyományos prytanisai és a flamineshez hasonló római kori tisztségviselői, stephanéphorosai nevével egyaránt jelzi a kezdődő éveket a hajdani nagy múlt kulturális örökségébe való kapaszkodás és a jelenhez való alkalmazkodás együttes szándékának vélhető bizonyítékaként (IGRR IV,1322-1323; 1325.). Kymében kettéválasztották ezt: IGRR IV,1302. Az ión Phókaiatól ugyancsak nem túl távol eső lydiai Thyateiraban pedig ennél egyértelműbben jártak el. Úgy tűnik, itt egyesítették a prytanis és a stephanéphoros eponym tisztségeit (IGRR IV,1228).

[99] A nemegyszer a tartomány határain is túlnyúló kereskedelmi ügyletek, és a hasonlóképpen kiterjedt pénzügyi vállalkozások terén különös jelentőségre tett szert az Aelius Aristeidéstől „Kis-Ázsia közös kincstárá”-nak nevezett Ephesos: or. XXIII,24 K (tamieion koinon kai chreias kataphygés). A Nyugat-Kis-Ázsia egyik szakrális központjának is számító (vö. Tac. ann. IV 55,2.) város híres Artemis-templomában magánszemélyektől, de egyes közösségektől is letétbe helyezett, és kötelezvény ellenében kölcsönzött jelentős pénzösszegekről Dión Chrysostomos is megemlékezik: or. XXXI,54skk. Riválisaitól eltérően Ephesos mint a legnagyobb forgalmú ión kikötőváros, de úgy is, mint a helytartó székhelye jelentős számú „római” lakossal (Italiai eredetű római polgárokkal) is rendelkezett. Kulturális elsőbbsége talán ezért is a másutt jellegzetesebben görög környezetben már vitatható volt. Ephesos legnagyobb vetélytársa, a térség talán legszebb városának nevezhető Smyrna a régión belüli kulturális elsőbbségéhez (vagy legalábbis Smyrna erre formált igényéhez) vö. Philostrat. vit. soph. I,21 516§.

[100] L. a tanulmány második részének A városok jogállása c. alfejezetét.

[101] Vö. A.H.M. Jones, Cities of the Eastern Roman Provinces, Oxford 1998 (az 1937-es kiadás reprintje), 78. és 397.

[102] A fentebb felsorolt helyek értelmezéséhez újabban l. küln. M. Moggi, Lexcursus di Pausania sulla Ionia, in: Pausanias historien /Fond. Hardt. Entr. sur lantiquité classique, Tom. XLI: 1994/, Vandoeuvres Genčve 1996; 79-105skk; küln. 97skk (Il popolamento della Ionia secondo Pausania). A kötet további tanulmányai közül l. még W. Ameling, Pausanias und die hellenische Geschichte: 117-160skk. és E.L. Bowie, Past and Present in Pausanias: 207-230skk.

[103] Összegzőleg l. ezekhez G.E. Bean, Aegean Turkey. An Archaeological Guide, London 1966; vö ANRW II 7,2 (1978), 617-623; továbbá E. Akurgal, Ancient Civilizations and Ruins of Turkey: from Prehistoric Times until the End of the Roman Empire, Istanbul 19835 (1969). és uő. Griechische und römische Kunst in der Türkey, München 1987 (mindkét esetben további irodalmi hivatkozásokkal, ill. küln. az utóbbi kiadvány esetében: számos helyszínvázlattal, épületalaprajzokkal és képtáblával). Iónia rövid leírását adja még Plinius maior: V,31.

[104] PIR2, A 145. Alakjához és szónoki tevékenységéhez, valamint a méltán híres „Róma-beszéd”-hez l. a 8.sz. jegyzetben hivatkozott kötetben megjelent bevezető tanulmányomat: 9-35 (A Római Birodalom képe egy Kr. u. II. századi rhétor szemével: a „Róma magasztalására” tartott beszéd és szerzője, Aelius Aristeidés; számos további bibliográfiai hivatkozással. Uo. l. a beszéd fordítását is, az egyes kaputokhoz fűzött, gyakorta szócikk-jellegű kommentárokkal.). Az Aelius Aristeidésre vonatkozó korábbi 1993/1994 előtti irodalmat l. küln. C.A. Behr annotatív összeállításában: ANRW II 34,2 (Berlin New York 1994; szerk. W. Haase), 1140-1233: Studies on the Biography of Aelius Aristides (néhány korrekcióval Behr 1968-as Aristeidés-monográfiájához: Aelius Aristides and the Sacred Tales, Amsterdam). A „Róma-beszéd”-hez újabban l. R. Klein, Die Romrede des Aelius Aristides (Hrsg., übers. und mit Erläut. versehen von R. K.), Darmstadt /Wissenschaftliche Buchgesellschaft/ 1983.

[105] Hadrianust, a philhellénizmusáért a görög Keleten különösen népszerű uralkodót (vö. ANRW II 34,2 /1994/, 1259.) Aelius Aristeidés „mind ez ideig a legjobb császár”-ként értékeli: or. XXVII K (= XVI ed. Dindorf), 22. Vö. még ehhez R. Syme, Hadrian as Philhellene. Neglected Aspects. Bonner Historia-Augusta-Colloquium 1982/83, Bonn 1985; 341-362. = Roman Papers V, Oxford 1988; 546-562.

[106] A Birodalom (arché) és „az egész lakott világ” (hapasa hé oikumené) azonosításával l. Aristeid. or. XXVI,59 K; vö. op. cit. 28-29. és Appian. prooim. 7,25sk§. A rómaiak uralta „világnak”, s benne Róma hatalmának különben az Aelius Aristeidés szónoki tevékenységének keretet adó ún. második szofisztikát megalapozó korábbi szónok-nemzedék kiemelkedő képviselője, Dión Chrysostomos is már-már kozmikus méreteket tulajdonít: or. I,60; vö. P. Desideri, Dione di Prusa. Un intellettuale greco nellimpero Romano /Biblioteca di cultura contemporanea CXXXV/, Messina-Firenze 1978; 309.

[107] A gondolat leghatásosabban az érmelésben megjelenített, propagandisztikus kifejeződéseként l. pl. BMC Emp. III: p278. No. 312; SAEC(ulum) AVR(eum). Számos további példával vö. még P. Strack, Untersuchungen zur römischen Reichsprägung des zweiten Jahrhunderts II: Die Reichsprägung zur Zeit des Hadrian, Stuttgart 1933; 105-108. és 174-184; továbbá uő. Bd. III (Die Reichsprägung des Antoninus Pius; 1937), 68.

[108] Így értékelte ezt már J.H. Oliver, The Ruling Power. A Study of the Roman Empire in the Second Century after Christ through the Roman Oration of Aelius Aristides, TAPhA (N.S.) 43,3, Philadelphia 1953; 887., majd. Oliver nyomán R. Klein is: Die Romrede des Aelius Aristides. Einführung, Darmstadt /Wissenschaftliche Buchgesellschaft /, 1981; 77sk. Hasonló megállapításra jutott már különben M.I. Rosztovcev is: M. Rostovtzeff, Gesellschaft und Wirtschaft im römischen Kaiserreich I-II, Leipzig é.n. (1931; angol ered. 1926), I,112(skk).

[109] A Nervát és utódait magasztaló számtalan felirathoz jó áttekintés E.M. Smallwood, Documents Illustrating of the Principates of Nerva, Trajan and Hadrian, Cambridge 1966; pp51-59 (No. 90skk. a korszak érmelését is magába foglaló, bő válogatás. Ez utóbbiakhoz l. D.C. Shotter, Roman Historians and the Roman Coinage, Greece and Rome 25 (1978), 156-167., ill. néhány, a későbbi időszak vonatkozásában is érvényesíthető megfigyeléssel vö. még uő. The Principate of Nerva: Some Observations on the Coin Evidence, Historia XXXII,2 (1983), 215-226.

[110] A korszak fejlődésének végső lezáródása, a lassan hanyatlásba forduló kései virágkor Marcus hosszú uralmának végére esik (Kr. u. 161-180). Megannyi ellentmondástól terhelten persze, és főként a görög Keleten; az Imperium gazdaságilag mind jelentősebbé váló keleti tartományaiban. Vö. J.H. Oliver, Marcus Aurelius. Aspects of Civic and Cultural Policy in the East, Hesperia Suppl. 13, Princeton 1970; továbbá A. Birley, Marcus Aurelius. A Biography, LondonNew York 2000(19872; 1966). Ue. német fordításban is: Marc Aurel. Kaiser und Philosoph, München 19772 (1968).

[111] (epistémonós te exestin eipein) hoion peponékyian ex archés anakekomisthai tén oikumenén. A rhétor kijelentésének alapjául mindenekelőtt Hadrianus, és részben császári utódja, Antoninus Pius a görögség egészével szemben folytatott, új alapokra helyezett politikája szolgált. Rövid áttekintésben l. ehhez jelen tanulmány Függelék c. részét (Róma császárai és a görög városok).

[112] A téma nagy ívű összefoglalása D. Nörr, Imperium und Polis in der hohen Prinzipatszeit /Münchener Beiträge zur Papyrusforschung und antiken Rechtsgeschichte 50/, München 1966; küln. 44skk (az Imperium és a kis-ázsiai görög városok modern fogalmakkal nehezen definiálható közjogi kapcsolatához; a kor erre vonatkozó római: 68skk. és görög: 76skk. felfogásának ismertetésével). Vö. még uő. Zur Herrschaftsstruktur des römischen Reiches: Die Städte des Ostens und das Imperium, ANRW II 7,1 (Berlin–New York 1979; szerk. H. Temporini), 3-20 (az azóta eltelt időszak válogatott bibliográfiai kiegészítéseivel: 18-20.). Néhány további szempont vázlatos ismertetését adja még A.D. Macro, The Cities of Asia Minor under the Roman Imperium, ANRW II 7,2 (1980), 658-697; küln. 676skk.

[113] Ioséphos Flavius nyilvánvalóan túlzó állítása: BJ II 16,4 /366§/; vélhetően számos kisebb, egy-egy jelentősebb polis igazgatása alá vont település hozzászámításával. Ugyancsak ötszáz várost említ, hasonlóképpen túlzó módon, a császárkori Asia provinciában a Tyannai Apollónios (Epist. 58.), majd Philostratos is: II,1 548§. A topikus hagyomány hasonló érvényesítésével a költő Statius pedig „a hatalmas Asia ezer városáról” (potentis mille urbes Asiae) beszél: silv. V 2,56sk (vö. M. Dräger, Die Städte der Provinz Asia in der Flavierzeit, Frankfurt a. M. 1993.). Azt, hogy a római kormányzat kezdettől fogva nagyobb közigazgatási egységek kialakítására törekedett a tartományon belül, jól példázzák Strabón közlései is. Így például a XIV 1,10 636: az egykor a 12 ión polis közé tartozó, ám a császárkor elején „csekély számú lakossága miatt Milétoshoz csatolt” Myus városáról (vö. még RE II,2 /1896/, 1545.has. 61skk.). Asia provincia önálló városi közösségeinek tényleges száma ezzel együtt is meglehetősen nagy volt: mintegy háromszázra tehető az Antoninusok alatt. H. Kolb számításai szerint a Kr. u. I. század végén 282 kisebb-nagyobb városi közösség (civitas) megléte mutatható ki Asia provinciában. Ugyanebben az időszakban ezek száma Makedóniában 150, Thrákiában 23, Észak-Kis-Ázsiában pedig 30-35 körül lehetett: Die Stadt im Altertum, München 1984, 171; vö. még 173.

[114] L. pl. F. Millar, A Study of Cassius Dio, Oxford 1964; 174. A helyi vezetőréteget messzemenően érintő romanizációs hatásokhoz, ilyenek voltak például a keleti tartományokban is mind népszerűbbé váló gladiátori játékok: vö. L. Robert, Les gladiateurs dans lOrient grec, Paris 1940.). Részletesebben is kitér erre D. Nörr, Imperium und Polis in der hohen Prinzipatszeit, München 1966; 55skk. A romanizációs hatások, mint az ismeretes, elsődleges érvénnyel persze az Imperium nyugati, kevéssé városiasodott területein jelentkeztek: vö. Iuv. sat. XV,111sk.

[115] Or. XXVI,94skk.

[116] Görögül: Panta de mesta gymnasión, krénón, propylaión, neón, démiurgión, didaskaleión ktl. A városi élet e jellegzetes kellékeihez l. küln. Pausanias egy ismert és gyakorta idézett helyét: X 3,4 (a mindezeket nélkülöző, s így városnak aligha nevezhető phókisi Panopeusról). A jelentős helynek számító pontosi Sinópé leírásakor Strabón külön is kiemeli, hogy a várost pompás testgyakorlóhely, piactér és oszlopcsarnokok ékesítik (XII 3,11 545: kai gymnasiói de kai agorai kai stoais kekosmétai lamprós). Ahogy a Birodalom nyugati felén létrejött római iskolák a romanizáció tárgyi szimbólumaivá is lettek, úgy az Imperiumon belüli Keleten talán a városi testgyakorló helyek, a gymnasionok jelezték leginkább a görög kultúra elterjedésének szellemi határait (Plin. epist. X 40,2: Gymnasiis indulgent graeculi; vö. Iuv. sat. III,114sk.).

[117] L. küln. or. XXVI, 13; 14; 58; 88-89; 91; 101; 103; 106sk.

[118] Vö. Alföldy G., Római társadalomtörténet, Budapest 20002 (l996; német ered. 19843), 106. és újabban R. Ziegler, Die Polis in der römischen Kaiserzeit: Selbstdarstellung und Rangstreitigkeiten, in: G. Hödl J. Grabmayer (szerk.), Leben in der Stadt. Gesternheutemorgen, Wien usw. 1995, 83-105; 83. Hasonló felfogásban már Th. Mommsennél is: „Wie bei den Hellenen Europas, so ist in Kleinasien die römische Provinz wesentlich ein Complex städtischer Gemeinden”: In: Römische Geschichte Bd. V: Die Provinzen von Caesar bis Diocletian, Berlin 1885; 325.

[119] Vö. M. Wheeler, Der Fernhandel des römischen Reiches in Europa, Afrika und Asien, MünchenWien 1965 (angol ered. 1955), 141skk (India); újabban vö. még ehhez V. Begley R.D. De Puma (szerk.), Rome and India. The Ancient Sea Trade, Wisconsin 2000; küln. 12-38., ill. 134skk (Ch.8: Terra Sigillata at Arikamedu). A keleti Mediterráneum egyik legnagyobb kereskedelmi centrumában, az egyiptomi Alexandreiaban ‘nemcsak görögöket és itáliaiakat, vagy a közeli Syriaból, Libyaból és Kilikiaból érkező jövevényeket lehet látni’ – jelenti ki a város lakói előtt szólva Dión Chrysostomos. ‘Távolabbi vidékekről, Aithiopiaból és Arábiából is érkeznek ide. De baktriaiak, szkíták, perzsák is jönnek, sőt látható itt néhány indus is’: or. XXXII,40 [Kr. U. 71-75 körül].

[120] IGRR IV,841: a Peloponnésos délkeleti nyúlványának szélső pontját képező, ellenszeleiről és viharairól hírhedt Malea-hegyfok (Strab. VIII 378; KlP III /19792/, 928.has. 53skk.) a Keletről Itáliába vezető tengeri útvonalak egyik hagyományos áthaladási pontjának számított (vö. Cic. ad Fam. IV 12,1. és Plin. epist. X,15: me Ephesum ... hyper Malean navigasse ... contrariis ventis retentum). Ami a hierapolisi kereskedő Itáliába történő hajóútjainak meglehetősen nagy számát (72) illeti, az antik hajózás témakörének neves kutatója, L. Casson nézete szerint mindez úgy volt lehetséges, hogy egy hajózási évadban, nyaranta, nagy valószínűséggel átlagosan két úttal számolhatunk: Travel in the Ancient World, Baltimore-London 19942 (1974); 128. A gyakorta idézett, ismert felirat (IGRR IV,841 = SIG3 1229) egyben a kor nauklérosainak vállalkozó szelleméről is tanúskodik. Ugyancsak ezt bizonyítja Hadrianus az ephesosi buléhoz intézett Kr. u. 129-re datált levele, amelyben támogatja a tanács tagságára pályázó helyi hajózási vállalkozót (naukléros), Erastost: SIG3 838 (= Smallwood /1966/, p45. No. 72a = Die Inschriften von Ephesos V,1487. Vö. még uo. V,1488; egy másik érdemes naukléros, Philokyrios [IK 11,1; 13; 15; 16; 17,1-4, Bonn 1979-1984.]). Erastos jelenti ki a császár „több ízben behajózta a tengert” (poll[akis] pli <sic> ... t[é]n thalas[san]), maga is kétszer hajózott már vele, érdemeit tehát jól ismeri. Ezért javasolja személyesen a pályázó felvételét „ha semmi akadálya nincs, s ha méltó e tisztségre (ei de méden ekpodón [estin autói, all estin ti]més ax[i]os) Ephesos vezető testületébe, a bulé tagjai közé. (A SIG3 838-as sorszámot viselő felirat magyar fordításban is olvasható, in: Borhy L. /szerk./, Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest 1998; 309sk /4.4.22./.)

[121] Ez utóbbi kijelentés részigazságához l. fentebb a 79. sz. jegyzetet.

[122] A Birodalom által biztosított „béke és jólét”, a „ virágzó kor „ ismételt említésével vö. még uő. De pallio I,1 (Kr. u. 193-ban, vagy esetleg 209 és 211 között).

[123] Miként a négy volt consularis, a traianusi kor kiemelkedő hadvezéreinek politikai alapon elrendelt kivégzése Antoninus Pius császári elődje, Hadrianus principatusa alatt: SHA, vit. Hadr. 7,-2. Vö. A. v. Premerstein, Das Attentat der Konsulare auf Hadrian/ Im Jahre ll8 nach Christus, Klio, Beiheft VIII, Aalen 19632 (az 1908. évi kiadás reprintje) és újabban A.R. Birley, Hadrian. The Restless Emperor, London – New York 2000 (1997), 87skk.

[124] SHA, vit. Ant. 7,11: nec ullas expeditiones obiit, nisi quod ad agros suos profectus est et ad Campaniam ... /sc. Antoninus Pius/.

[125] A császár az eleutheria, és a helyi görög vezetőréteg felfogásában: a városi autonomia legfőbb védelmezője a tartományi helytartó esetenkénti zsarolásaival és sikkasztásaival (l. pl. Tac. ann. XIII 43,1.), de még inkább a proconsulok meglehetősen gyakori adminisztratív túlkapásaival szemben. Így, a provinciálisok számára ebben a szerepkörben jelenik meg az uralkodó már Plinius minornál is: intercedere iniquitatibus magistratuum interfectumque reddere, quidquid fieri non opportuerit: paneg. 80,3. Mindezekre részletesebben is kitérek még a későbbiek során.

[126] A tartomány lakóira gondot viselő császár (Plin. paneg. 30-33; vö. 80,3.), és mint a császár bizalmi embere, az uralkodó helyetteseként a tartomány javáért munkálkodó helytartó azonosításához az Antoninusok idején l. küln. Plin. epist. X 18,2. Provinciales, credo, prospectum sibi a me intellegent írja helytartójának, az ifjabb Pliniusnak császára, Traianus. Nam et tu dabis operam folytatódik a levél , ut manifestum sit illis electum te esse, qui ad eosdem mei loco mittereris (vö. X 32,l. és 117.). Mindezek azonban inkább a hivatalos propaganda szólamai. A császári tartományok legatusai, de épp úgy a senatus igazgatása alá rendelt provinciák helytartói is mind gyakrabban beleavatkoztak az önkormányzatú városok belső életébe. Főként a pénzügyi igazgatás ellenőrzése terén, ill. a helyi bevételek felhasználhatóságának tekintetében megnyilvánuló („zsarnoki”) önkényük mint arra később még kitérek számos lokális konfliktus forrása volt.

[127] Vö. IGRR III,174 = Smallwood (1966), p81sq. Nr. 216; továbbá IGRR III,175.

[128] A fordításban idézett hely görögül: hoplón men uden, archontos de kai epistatu kai dikaiu kai phronimu kai axióma echontos (loc. cit.).

[129] Egy jellemző, bár ott a térség egyik legjelentősebb városára, Ephesosra vonatkozó példával l. ehhez a 224.sz. jegyzet első felét.

[130] Mindezt többször is nyomatékkal hangsúlyozza S. Mitchell. Újabban l. The Administration of Roman Asia from 133 BC to AD 250, in: W. Eck (szerk.), Lokale Autonomie und römische Ordnungsmacht in den Kaiserzeitlichen Provinzen vom 1. bis 3. Jh. /Schriften des Historischen Kollegs Kolloquien 42/, München 1999, 17-46; 33.

[131] Küln. kutak, vízvezetékek, ciszternák, csatornázás. Ez utóbbi meglétéhez, ill. helyenkénti hiányához l. pl. Strab. XIV 646. (Smyrna) és Plin. epist. X,98-99 (a pontosi Amastris).

[132] A szakrális vagy igazgatási célokat szolgáló épületek mellett mindenekelőtt a gymnasionok és a városi közélet hasonló központjainak számító, a feliratokon is gyakorta említett városi fürdők. Ez utóbbiakhoz l. pl. IGRR IV, 257; 1378; 1440. stb.

[133] Rendőrség, a csak helyenként meglévő tűzoltóság, a városi közpénzekből fizetett ,számvevők és ,írnokok stb. Ide tartoznak még a közmunkákat végző és ezért évi illetményben részesülő városi rabszolgák is: vö. Plin. epist. X 31,2. és 32,2.

[134] A kor alapvető élelmiszere a lehetőleg búzalisztből sütött kenyér volt. (Mindezt a köznapi szóhasználat is tükrözi; mindenfajta étel vagy húsétel, amit kenyérrel fogyasztanak: opson.). Az olcsó gabonaellátás biztosítása így a városi önkormányzatok elsődleges feladatai közé tartozott. Amennyiben a város helyi forrásokból, a fennhatósága alá rendelt vidéki területekről is el tudta látni magát gabonával, helyi magistratusa, az agoranomos („piacfelügyelő”) csak az árak alakulására, a kereslet és a kínálat önszabályozó piaci mechanizmusára felügyelt. Ám ez volt a ritkább eset. A hiányzó gabonamennyiséget általában távolabbi (de nem túlságosan távoli!) vidékekről, vásárlás útján szerezték be: CIG 2927 és 2930 (l.. később). Ezt a feladatot választott tisztségviselők, a sitónai végezték, akik általában a gabonaárak felügyeletét is ellátták. A „gabonabeszerzők” (sitónés: tkp. a.m. ,állami gabonafelvásárló; vö. IGRR IV,1228: Thyateira) megannyi társadalmi nyugtalanságot vagy zavargást is kiváltó csalás és gyakori üzérkedések közepette közpénzekből és adományokból biztosították a gabona (sitos) a közösség számára történő vásárlását: vö. A.H.M. Jones, The Greek City from Alexander to Justinian, Oxford 1940 (azóta több változatlan utánnyomásban), 217sk., ill. 350. Az ugyancsak közszükségleti cikknek számító étkezési- és fürdőolaj részben közpénzekből történő biztosításáról részletesebben is szólok még a későbbiek során.

[135] A tartományi városi közösségek belső életének e meghatározó eseményéről a tanulmány második részében lesz szó. Az effajta események jelentőséggel bírtak a szűkebb régió szempontjából is.

[136] Territorium: görögül khóra; a város igazgatása alatt álló és a város tulajdonát képező, részben bérletek formájában értékesített terület. A khóra falvakból és falusi területekből állt. Egy, a kariai Aphrodisiasból származó felirat pontos felsorolása szerint kómai, khória, ochyrómata, horé (= lat. saltus) tartoztak hozzá: CIG 2737b; lin. 13sq. (Ez utóbbihoz vö. Festus, p. 302: saltus est, ubi silvae et pastiones sunt). A khóra kiterjedése területenként változó, részint a város nagyságának és gazdasági erejének függvényeként, s részben a domborzat, ill. a hasznosítható mezőgazdasági terület jellegének megfelelően: l. pl. Aristeid. Or. XVI,9-10 – K. (Kyzikos), ill. Dión Chrys. Or. XXXV,13-14; vö. Strab. XIII 4,16 – 631 (Apameia). Míg egy átlagos lykiai polis esetében ez aligha lehetett nagyobb a város körül megvont 8-10 km sugarú körnél, az olyan jelentős tartományi közösségekhez, mint pl. a bithyniai Nikaia 10 000 km2 nagyságú, vagy ennél is nagyobb kiterjedésű territorium tartozott. További példákkal vö. H. Kolb, Die Stadt im Altertum, München 1984; 171.

[137] Az ún. curatores, ill. correctores rei publicae. Görög szóhasználattal logistés vagy phrontistés. (L. később.) Egy városba az uralkodó meghatalmazása alapján széles intézkedési jogkörrel és a más tisztségeknél szokásos egy éves hivatali periódust meghaladva sine collega egy személy látta el a curator, ill. a logistés feladatkörét. A logistai gyakorta más városi tisztségeket is betöltöttek, amint arról egy asiai feliratból is értesülünk (CIG 2926: ton agoranomon, ton hypertaton logistén kai ktistén tés patridos; Tralleis a kár, lyd, ión határvidéken).

[138] A tartomány rendjének biztosításában betöltött, ill. az egyes tartományi városok helyi jelentőségű konszolidálásában játszott szerepükről a tanulmány második részében lesz szó.

[139] Aristeidés nyilvánvalóan az egyiptomi Alexandreiara gondolhat itt (vö. A.N. Sherwin-White, The Roman Citizenship, Oxford 19732 /1939/), 256., amely mindig is hírhedt volt a városi köznép egy részének lázongásra és zavargásra hajlamos magatartásáról.

[140] Vö. Plin. epist. X 98,1: Amastrianorum civitas ... et elegans et ornata ...

[141] (Quia sit) melius honestorum hominum liberos quam e plebe in curiam admitti (epist. X 79,3.). Mindez szigorú következetességgel érvényesül később a Digestaban: decurionum honoribus plebeii fungi prohibentur (L 2,7,2: Paulus).

[142] Vö. Strab. XII 3,1 541. (Pontus) és Jones, „The Greek City” 159-162; 170skk. A helyi magistratusokat Kis-Ázsia legtöbb közösségében is egy éves hivatali időtartamra választották. A népgyűlés Keleten nem csak a tanácsba kerülő tisztségviselőket választotta meg. Bár ritkán egymagában, s még kevésbé jelentős ügyekben, számos, a közösség egészét érintő határozatot is hozott: vö. Plin. epist. X 110,1 (bule et ecclesia consentiente; a pontosi Amisos), ill. az ottani ekklésia ugyancsak a buléval való együttes határozatán alapuló iratra (Loyalitätsadresse) történő utalással vö. még X 43,1 (cum psephismate; a Bithyniahoz kapcsolt Byzantion).

[143] Hadrianus ebben, a feliratos formában fennmaradt levelében (l. fentebb a 120.sz. jegyzet második felét) jelöltje, Erastos az ephesosi tanács tagságára való ajánlásakor csak a város vezetőihez és tanácsához (tois archusi kai téi buléi) fordul. A népgyűlés szerepe legalábbis ilyen esetekben, egy nagyvárosban, és különösen a provincia adminisztratív székhelyén nyilvánvalóan már ekkor is formális lehetett. A nem választási ügyben íródott Kr. u. 145-re datálható SIG3 850-ben például Antoninus Pius Ephesos vezetőit, tanácsát és népét együttesen szólítja meg (tois archusi kai téi buléi kai tói démói).

[144] A városi tanácsok időről időre történő kiegészítésének a censorok (timétai: IGRR III, 60; 64.) meghatározó szerepére alapozott inkább a római, mintsem a görög igazgatási modellt követő bithyniai gyakorlatához vö. Plin. epist. X,79; 112. és 114. A helyekhez l. Sherwin-White kommentárját: The Letters of Pliny. A Historical and Social Commentary, Oxford 19682 (1966), 669skk; 721sk. és 724skk (további irodalmi hivatkozásokkal).

[145] A helyi jelentőségű városi zavargások néhány jól dokumentálható példájához l. küln. C.P. Jones, The Roman World of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass.London 1978, 19-25 (Ch. 3: Riot at Prusa). A kérdésre részletesebben is kitérek a későbbiek során.

[146] Az „aranyszájú” Dión itt köszönetét fejezi ki Bithynia-Pontus tartomány akkori helytartójának, Varenus Rufus proconsulnak, mert az engedélyezte Prusaban a népgyűlés újbóli összehívását: hoti bulomenois hémin ekklésiasai palin ephéken. Nem csupán készségesen, de örömmel is (u monon hetoimos, alla kai hédeós) teszi hozzá a várossal szemben nagy jóindulatot tanúsító Varenus Rufusról szólva Dión (uo.).

[147] A kilikiai tartományszékhelyen, Tarsosban például 500 drachma illetéket követeltek meg a politikai jogok gyakorlásához, hogy az ottani polgárság egy népes, ám csekély javakkal bíró részét távol tarthassák a közügyektől: vö. Dión Chrys., or. XXXIV, 21-23.

[148] A választhatósághoz megkövetelt vagyoni képesség, a census összege mint általában a Birodalomban, Bithyniaban sem volt különösebben magasnak mondható. Az ifjabb Plinius helytartósága idején itt megfelelőenek találták, hogy azok, akik a törvényes létszám fölött (super legitimum numerum) kerülnek be a városi tanácsba, ezer, vagy legfeljebb kétezer denariust (= 8 000 sestertiust) ajánljanak fel tisztségükért: epist. X 112,1. L. még fentebb a 146.sz. jegyzetet.

[149] Mindezek alapjához, a császárkori görögség közös nagy múltjához” az arra való, politikai szempontok által is motivált emlékezés egy korábbi példájának említésével l. Tac. ann. II 53,3. A Kr. u. 18-ban Athént is felkereső Germanicust excepere Graeci quaesitissimis honoribus, vetera suorum facta dictaque praeferentes (akárcsak a L. Cornelius Sulla előtt megjelenő athéni követség szónokai), quo plus dignationis adulatio haberet. A Kr. u. második század derekán kulminációs pontját elérő görög „nemzeti” öntudat (a jelen igényeit a hajdanvolt nagy tetteire alapozó) bonyolult kérdésköréhez, közelebbről pedig a Róma hatalmával és a római életformával szemben megnyilvánuló szellemi ellenállás számos példájához jó bevezetés E.L. Bowie, Greeks and their Past in the Second Sophistic, Past and Present No. 46 (1970), 3-41. Ue. kisebb változtatásokkal in: M.I. Finley (szerk.), Studies in Ancient Society, London 1974, 166-209. Számos további példával a téma újabb inkább összegző jellegű, s csak kevés új meglátást felmutató áttekintését adja S. Swain, Hellenism and Empire. Language, Classicism, and Power in the Greek World, AD 50-250, Oxford 1998 (az 1996. évi kiadás reprintje), 65-100 (Part I;Ch.3: Past and Present), ill. 101skk (The Greek Novel and Greek Identity).

[150] A császárkori görögség igenlő állásfoglalásához a római állam monarchikus berendezkedésével kapcsolatban röviden l. A.H.M. Jones, Roman Economy, Oxford 1979, 101skk. A téma bevezetéseként mindmáig a legjobb feldolgozás J. Kaerst, Studien zur Entwickelung und theoretischen Begründung der Monarchie im Altertum /Historische Bibliothek Bd. 6/, München u. Leipzig 1898; küln. 63-79. és 80skk.

[151] Vö. W. Capelle, Griechische Ethik und römischer Imperialismus, Klio 25 (1932), 86-113; 94skk. = WdF 528 (1979), 238-270; 244skk.

[152] Vö. M.T. Griffin, Seneca. A Philosopher in Politics, Oxford 1976; küln. 166skk; 178skk; 200skk. és passim.

[153] Az itt, szándékolt rövidséggel csupáncsak vázolt kérdések tágabb elsődlegesen „római” indíttatású összefüggéseihez l. küln. A. Wallace-Hadrill, Civilis Princeps: between Citizen and King, JRS LXXII (1982), 32-48. Dión Chrysostomos az ,egyeduralom szükséges voltáról kialakított felfogásához (or. I,11skk; II,71; III,41-50; IV,62skk; vö. III,56; 63-66; 66-68., ill. III,47. és XL,41. stb.), közelebbről pedig az Imperium Romanumon belüli görög világ fennmaradásához általa is elengedhetetlennek tartott monarchikus hatalommal kapcsolatos nézeteihez V. Valdenberg a további kutatások irányát sokban meghatározó tanulmányán kívül: La théorie monarchique de Dion Chrysostome, REG XL /1927/, 142-162. újabban l. küln. J. Moles, The Kingship Orations of Dio Chrysostom, in: Papers of the Leeds International Latin Seminar, Sixth Volume 1990; Roman Poetry and Drama, Greek Epic, Comedy, Rhetoric (szerk. F. Cairns M. Heath), Leeds 1990; 297-375. Az ott tárgyalt témák további részleteihez megannyi vitatható következtetéssel és részmegállapítással l. még E. Berardi, Un uso della figura di Alessandro Magno: la seconda orazione Sulla regalitŕ di Dione di Prusa, Quaderni del Dipart. di filologia, linguistica e tradizione classica (Torino) 9 (1997), 225-243; továbbá, az előzőhöz hasonlóan számos vitatható következtetéssel, és kevéssé invenciózusan: E. Berardi, Aviditŕ, lussuria, ambizione: tre demoni in Dione di Prusa Sulla regalitŕ IV 75-139, Prometheus 24 (1998), 37-56. A dióni ,basilikosok értelmezéséhez újabb remélhetően érdemes hozzájárulás még D. Konstan, Friendship and Monarchy. Dio of Prusas third Oration on Kingship , Symbolae Osloenses 72 (1997), 124-143 [non vidi].

[154] Erre a megállapításra jutott már J. Bleicken is: Der Preis des Aelius Aristides auf das römische Weltreich (or. 26 K), NAWG phil.-hist. Kl. Jahrgang 1966, No. 7, 223-277, 237sk; 240. A téma szélesebb összefüggéseihez l. S.A. Stertz, Aelius Aristides Political Ideas, ANRW II 34,2 (Berlin New York 1994; szerk. W. Haase), 1248-1270; 1254-1260; továbbá l. még F. Millar, The Emperor in the Roman World (31 BC AD 337), Ithaca, New York 1977; 203-272. és küln. 207sk (az ,eis Rhómén 32. kaputjához). Egy újabb, a dióni oeuvre köréből vett párhuzammal élve, figyelmet érdemel, hogy míg Dión Chrysostomos „jó királya” az or. I-IV-ben (valamint a tartalmilag és szövegkritikailag szorosan hozzájuk kapcsolódó beszédekben: or. XXXVI és LXII) maga „a testet öltött törvény” (nomos empsychos: or. LXXX,5.) bár annak, végső fokon, önmaga is alávetett , addig Aelius Aristeidés a „Róma-beszéden” belül megnyilvánuló felfogásában az uralkodó már nem a törvényt testesíti meg, hanem egy világméretű demokrácia első polgáraként (or. XXVI,90; vö. 31. és 109.c.) maga is a törvény hatalma alá tartozik. Így már Bleickennél, NAWG 7 /1966/, 240.o. 33.sz. jegyzet, majd hasonlóképpen R. Klein ezzel kapcsolatos értékelésében is: Die Romrede des Aelius Aristides. Einführung, Darmstadt /Wissenschaftliche Buchgesellschaft/ 1981; 132.

[155] Vö. Bleicken, NAWG 7 (1966), 237sk. és küln. 239; néhány ezt kiegészítő szemponttal l. még 251. A további részletek Stertznél: ANRW II 34,2 (1994), 1260-1262. A téma átfogó bemutatását adja újabban A. Lintott, Imperium Romanorum. Politics and Administration, London 1993. és W. Eck, Die Verwaltung des römischen Reiches in der Hohen Kaiserzeit, Bd. I (1995), 315skk. Néhány lényegi aspektushoz, röviden, vö. még F. Millar, Empire and City, Augustus to Julian: Obligations, Excuses and Status, JRS LXXIII (1983), 76-96., ill. M.H. Crawford (szerk.), 1impero Romano e le strutture economiche e sociali delle province, Como 1986.

[156] Vö. Bleicken, NAWG 7 (1966), 243. Számos további szemponttal l. még ehhez A.R.R. Sheppard, Homonoia in the Greek Cities of the Roman Empire, Ant Soc 15-17 (1984-1986), 229-252.

[157] Vö. Bleicken, NAWG 7 (1966), 236sk; 237skk. és rövid összegzésben 251. „Die kaiserliche Fürsorge erreicht auf dem Wege über den versachlichten Verwaltungsapparat in gerechter Verteilung die Reichsangehörigen” állapítja meg tanulmánya az utóbb felsorolt helyén a német kutató majd a következő, figyelemre méltó megállapítást teszi: „Freiheit ist Sicherheit, aber n i c h t Sicherheit auf Grund herrschaftlicher G n a d e , sondern Sicherheit auf Grund einer institutionalisierten und versachlichten V e r w a l t u n g „. Az utóbbi megállapítás első feléhez, az eleutheria korabeli fogalmának az asphaleia alattvalói elvárásával, ill. követelményével való azonosításához („Freiheit ist Sicherheit”: vö. or. XXVI,100.), l. uő. NAWG 7 (1966), 247skk; küln. 251skk. és 260sk (= 65a.sz. jegyzet).

[158] A korábbi nézetek összegzésével ezzel a gondolatmenettel J. Bleicken is: NAWG 7 (1966), 230. és 228.

[159] Vö. Bleicken, NAWG 7 (1966), 231sk; B. Bernhardt, Imperium und Eleutheria. Die römische Politik gegenüber den freien Städten des griechischen Ostens, Diss. Hamburg 1971; 88sk. és Klein, „Einführung” (1981), 125. Bár egy későbbi időszak vonatkozásában, további részletekkel, megannyi hasznos kiegészítéssel szolgál F. Jacques, La privilčge de liberté. Politique impériale et autonomie municipale dans le cités de lOccident romain (161-244), Rome-Paris 1984. A városi autonómiák fenntartásának szükségességére kár is külön utalni itt. Jelentősége nyilvánvaló volt a Birodalom keleti tartományai szempontjából. A kor görögségének egy részénél újra jelentkező irreális szabadságeszményekkel szemben már Dión Chrysostomos is ezt tanácsolta honfitársainak az egyetlen reális alternatívaként: or. XXXI,161-162 (idézve fentebb, jelen alfejezet lezárásaként).

[160] Vö. Plut. praec. ger. reip. 814; 824c. és C.P. Jones, Plutarch and Rome, Oxford 1971, 130. A gondolatmenet egészéhez vö. még Bleicken, NAWG 7 (1966), 231., ill. Klein, „Romrede” (1983), 81sk.

[161] A keleti municipális ordo egyik gyakori sérelméhez, az Imperium a keleti görög városok vezetőrétegével szemben is érvényesülő adminisztratív gyakorlatához, valamint az aristeidési or. XXVI,64-65-ben említett lokális hatalommegosztás valós viszonyaihoz l. pl. Plut. praec. ger. reip. 813e-f; 824c;d-e. (A helyekhez vö. Jones, „Plutarch and Rome” /1971/, 112; 113., ill. App. II: 133. Néhány további szemponttal vö. még S. Swain, Hellenism and Empire. Language, Classicism, and Power in the Greek World, AD 50-250, Oxford 19982 (1996), 162-183; küln. 166sk.) A tartományi helytartók „zsarnoki uralmáról”, közelebbről a provinciális városok felső rétegével szemben is megnyilvánuló túlkapásairól más szerzők is említést tesznek, így Dión Chrysostomos is: or. XXXVIII,36. és XLIII,11. Bár ezek inkább csak egyedi, kirívó példák voltak, mégis ráébresztették a városok rendjének fenntartásában érdekelt municipális arisztokráciát a Rómával való együttműködés tényleges lehetőségeire és korlátaira. A Róma hatalmának való alávetettség általános érzetéhez (főbb összetevőiben: a „szabadság” elvesztése és az állami függetlenség megszűnése), a városokat irányíprótoi számára tényleges jelentősséggel pedig: a politikai aktivitás beszűkülésének a fentieknek mintegy keretéül szolgáló gondolatához l. még Hahn I. [Németh Gy.], Appian und Rom, ANRW II 34,1 ( Berlin New York 1993; szerk. W. Haase), 364-402; küln. 369skk. és 377skk (Németh Gy. bibliográfiai kiegészítéseivel). L. még uo. a kötet egy további tanulmányát: K. Brodersen, Appian und sein Werk, (ANRW II 34,1), 339-363; küln. 352-354skk; 355. és 360.

[162] Vö. Arist. or. XXVI, 99.

[163] A kor szabadságfogalma mint arra számosan rámutattak a korábbi időszakhoz képest jelentős mértékben megváltozott (l. ehhez egy korábbi cikkemet: Könyvégetés mint cenzúra Rómában, a korai császárság idején. Fejezetek a principatus-kori politikai ellenzék, az ún senatori-”értelmiségi” /filozófusi-rétori/ oppozíció történetéből I, Publ. Univ. Miskolciensis, Sect. Philos. Tom. IV. Add. 1998, 163-184; küln. 167sk.). E szerteágazó kérdés tárgyalásához itt röviden annyit, hogy az eleutheria, ill. latin megfelelője, a libertas korabeli fogalmának a korszak irodalmi alkotásaiban így például az aristeidési „Róma-beszéd”-ben való jelentkezéseinél tudatosan ketté kell választanunk a klasszikus kor megannyi görög polisára jellemző politikai szabadság teljes vagy részleges hiányát az állami függetlenség elvesztésének gondolatától. Az, hogy lényegét tekintve a már-már „világméreteket” öltő Imperium távoli központjában a római nép hajdani szabadsága (libertas populi Romani) helyébe a császárok által adott szabadság (libertas Augusti) lépett, ahogy közömbös volt a rómavárosi köznép előtt, jószerével közömbös lehetett a római hatalom előnyeit élvezni képes provinciálisok többsége számára is. Bár ez a szabadság, elméletében és gyakorlatában egyaránt, a császár adománya (Iubes esse liberos: erimus e szavakkal fordul császárához, meglepő őszinteséggel, ill. már-már zavarba ejtő szókimondással Plinius minor: paneg. 66,4.); s ennélfogva hiányos, és gyakorta törékeny szabadság is ez (iubes quae sentimus promere in medium: proferemus: loc. cit; vö. L. Wickert, RE „Princeps”: XXII,2 /1954/, 2084.has. 45skk.); ha tudatában is voltak ennek, mindez csak kevéssé számított. Legkevésbé a Birodalom nyugati, a romanizáció hatásait inkább előnyként megélő felén. De hasonló volt a helyzet a keleti tartományokban is. A görögség hajdani nagy múltját hangoztató fellengzős szólamokkal, a hellén polisok szabadságának elveszte felett kesergő rhétorikus szóvirágokkal itt is naponta szemben állt a való világ. A libertas meszűnte, vagy az eleutheria hiánya ... Az önkormányzatú városok municipalis arisztokráciája számára csupáncsak szavak. Mindez eltörpült a „jó császárok” által a társadalom széles rétegei számára biztosított jólét mellett, és a jólét alapjául szolgáló biztonság (securitas publica) mögött. Ez utóbbit röviden érintettük már: l. fentebb a 157.sz. jegyzetet.

[164] Így vélekedett Aristeidés görög honfitársainak többsége, de ugyancsak így vélekedhetettek az Imperium nyugati felének „római” és „nem római” polgárai (vö. or. XXVI, 63.) is. Ugyancsak erre a következtetésre jutott R. Klein, „Einführung” (1981), 135; a gondolatmenet egészét tekintve J. Bleicken korábbi értékelése, ill. kérdésfelvetései nyomán: NAWG 7 (1966), 239sk; 247., ill. vö. még 266. Az azóta eltelt időszak erre vonatkozó kutatási eredményeinek rövid összegzésével l. még Swain, „Hellenism and Empire” (19982), 280skk. E felfogás megértéséhez mindenképp utalnunk kell arra, hogy a Kr. u. II. század görög szerzői meglehetősen sajátos módon próbálják összeegyeztetni szabadság fogalmáról kialakított tradicionális görög teóriákat a római uralommal, a kor valóságával. Dión Chrysostomos, Aelius Aristeidés vagy később Cassius Dio eleutheria-felfogása szerint csak az él szolgai alávetettségben (duleia), aki idegen önkényt (hybris) kénytelen eltűrni. A „közjó” szolgálatában álló monarchia azonban nem az önkényuralom, hanem éppenhogy a szabadság legfőbb bizonyítéka. Az Imperiumon belüli Keleten az önkényt e szerzők számára ezért a szabadság, ill. az egyes szabadságjogok gyakori megsértője a tartományi helytartó testesíti meg (l. fentebb a 161.sz. jegyzetet). Vele szemben maga a császár a szabadság legfőbb biztosítéka; írásaikban a római uralkodó jelenik meg az alattvalói szabadságjogok legfőbb védelmezőjeként: vö. D. Nörr, Imperium und Polis in der hohen Prinzipatszeit /Münchener Beiträge zur Papyrusforschung und antiken Rechtsgeschichte 50/, München 1966; 86skk (forráshivatkozásokkal).

[165] Vö. Klein, „Einführung” (1981), 135., ill. további részletekkel F. Quass, Zur politischen Tätigkeit der munizipalen Aristokratie des griechischen Ostens in der Kaiserzeit, Historia XXXI,2 (1982), 188-213. A téma szélesebb összefüggéseihez l. H.J. Masson, The Roman Government in Greek Sources, Phoenix 24 (1970), 150-159; továbbá S. Walker A. Cameron (szerk.), The Greek Renaissance in the Roman Empire, BICS Suppl. 55 (1989).

[166] Röviden ehhez l. J. Bleicken, Verfassungs- und Sozialgeschichte des Römischen Kaiserreiches I-II, Paderborn usw. 19812 (1978), I,79-94 („Herrschaftsauffassung und Herrschaftsidee”).

[167] A fentiek értékelése kapcsán (a korábbi eredmények maradéktalan érvényesítésével) már J. Bleicken is elsődlegesen ezeket a helyeket emelte ki: NAWG 7 (1966), 236sk. A gondolat általános érvényű megfogalmazásához l. az aristeidési „Róma-beszéd” 51. és küln. 58. kaputjait.

[168] Dión Chrysostomos, a kényszerű vándorévek során lassan „filozófussá” érő „aranyszájú” prusai rhétor, bár sohasem vált a rómaiak teremtette világ Plutarchoshoz hasonló lelkes csodálójává, mindazonáltal meg volt győződve a római uralom a görögök lakta városok és területek fennmaradásához és töretlen fejlődéséhez szükséges voltáról. Minden igyekezetével azon fáradozott tehát, hogy a tartalmatlan és irrealisztikus „szabadságeszményekkel” szemben, ezt honfitársai számára is nyilvánvalóvá tegye. A lassan kibontakozó ún. második szofisztika számos későbbi alkotójához hasonlóan, Dión a görögség közös nagy múltjának tisztelője. Szemében a jelen (különösen ami a Kelet görögök lakta városainak tartalmatlan és hiú, sokszor csak puszta címekért folyó vetélkedését illeti: or. XXXVIII,23skk; 30skk; 36skk; vö. or. XXXIV,9; 48. stb.) sokszor éppen ezért kisszerűnek és jelentéktelennek tűnik. Ugyanakkor „reálpolitikus” is, aki számot vet, s „megbékél” a jelen valóságával. Ez a meggyőződése, ill. ez a szándéka csendül ki már egy vélhetően korai műve, a valamikor Kr. u. 70 és 75 közé datálható híres harmincegyedik beszéd, a Rhodiakos fentebb idézett soraiból.

[169] Később a hajdanvolt Hellas városi közösségei, a dicső múlt nagy emberei előtt még nyitva álló nagy lehetőségekről, ill. a jelenkori görögség ezzel ellentétes, visszavonhatalanul megváltozott viszonyairól szólva, hasonló következtetésre jut Dión az or. XLIII,4-ben is: tote men gar tauta én dynata, nyn d heteroi gegonasin hoi kairoi („akkor még mindez lehetséges volt, ám mások a mai idők”). Számos tekintetben ezzel egyező véleményt alakított ki Plutarchos is a görög városok vezetőrétegének az Imperiumon belüli valós hatalmi lehetőségeiről: praec. ger. rei publ. 16sk. 813c-f. Az ott mondottakhoz, egyben kitekintéssel Plutarchos már politikai tárgyú írásaira is, l. C.P. Jones, Plutarch and Rome, Oxford 1971; 110-121 (Ch. XII: The Political Treatises; küln. 113; vö. 133.).

[170] Görögország hajdani szabadságáról, ill. a római uralom alatti helyzetéről szólva az ifjabb Plinius mondja ki ezt: reliqua umbra et residuum libertatis nomen (epist. VIII 24,4.).

[171] Ez meglehetősen nagy, bár Sherwin-White szerint korántsem irreálisan nagy összeg: „The Letters of Pliny” (19682), 614. Néhány reprezentatív célú városi középítkezés színházak, oszlopcsarnokok, fürdők stb. számokban kifejezett költségeiről a korábbi irodalom alapján rövid összeállítást ad M. Stahl, Imperiale Herrschaft und provinziale Stadt etc., Hypomnemata 52 (Göttingen 1978); 113skk. Egy megépült vízvezeték Hadrianus korabeli „bekerülési költségeihez” (7 millió drachma a később említett 200 000 sestertius kb. tízszerese) l. Philostrat. vit. soph. II,1 548§ (Alexandreia Tróas).

[172] Maróti Egon fordítása. In: Ifjabb Plinius Levelek, Budapest 1966; 489 (azóta több kiadásban is).

[173] A legfontosabb szempontok felsorakoztatásával, rövid és jó áttekintésben l. ehhez Jones, „The Greek City” 241-250. Hasonlóképpen jó és rövid áttekintés: CAH XI1 (1936), 467-470., bevezetésképpen mindjárt az egyik legfontosabb szempont, az éves hivatalviselésből, ill. a vezető pénzügyi tisztségeket is honor-jelleggel betöltő személyek hozzá nem értéséből („amatőr voltából”) fakadó problémák – némiképp túlzó – megjelölésével.

[174] A bithyniai térség kisebb városai, az Olympos melletti Prusa és a közeli Myrlea-Apameia épp íly elkeseredetten, a nagyobb tartományi közösségekhez méltó hévvel rivalizáltak egymással. A témához újabban l. R. Merkelbach, Der Rangstreit der Städte Asiens und die Rede des Aelius Aristides über die Eintracht, ZPE 32 (1978), 287-296; küln. 291sk. (Dión) és 292skk (Ael. Aristeidés). Vö. még ehhez a 61.sz. jegyzetet. Más, hasonlóképpen rivalizáló bithyniai közösségek említésével l. Plin. epist. X 32,2. és 78,lsk.

[175] Minderről részletesebben is szólok a tanulmány második részében.

[176] Így már A.H.M. Jones is: „The Greek City” 241skk. Vö. még M. Stahl, „Imperiale Herrschaft u. provinziale Stadt”, Hypomnemata 52 (Göttingen 1978), 105skk; küln. 111skk. és 125skk.

[177] Bithynia-Pontus tartomány hivatalba lépő helytartójaként az ifjabb Plinius felülvizsgálja a bithyniai kisváros, Prusa kiadásait, bevételeit és követeléseit. Jelentésében beszámol a császárnak arról, hogy magánszemélyek különböző címeken jelentős pénzösszegeket tartanak maguknál, más esetekben pedig a legszabálytalanabb kiadásokra folyósítanak pénzt: multae enim pecuniae variis ex causis a privatis detinentur; praeterea quaedam minime legitimis sumptibus erogantur (epist. X 17a,3.).

[178] Mindez a későbbi századokban is elterjedt jelenség volt, amint arról a Codex Theodosianus számos rendelkezése alapján is értesülünk (l. később).

[179] L. pl. a már említett Plin. epist. X,37-38-at. A fentebb idézett epist. X 38,2. kapcsán már J. Keil is joggal állapította meg: „The famous phrase of the Emperor Trajan dum inter se gratificantur is an epigrammatic description of the non-social attitude, prejudical to the public welfare, adopted by a part of the ruling class.” In: CAH XI1 (1936), 579.

[180] Vö. Plin. epist. X 23,2. A helytartó értesíti a császárt arról, hogy megkezdte a magánszemélyek által szabálytalanul visszatartott városi vagyon (vö. Plin. epist. X 17a,3.) behajtását. Egy további példa: Dig. L 10,7.

[181] Maróti Egon fordítása. Latinul: Rationes ... in primis tibi /sc. Traiani imperatoris legato, Plinio/ rerum publicarum excutiendae sunt: nam et esse eas v e x a t a s satis constat. Vö. még Plin. epist. X 32,1. és 117.

[182] L. pl. Plin. epist. X,37 (Nikomédeia); 39 (Nikaia); 43 (Byzantion); 77 (Iuliopolis); 90 (Sinópé); 92 (Amisos); 98 (Amastris).

[183] A városhoz és környékéhez, valamint az ott előkerült nagyszámú felirat újabb gyűjteményes kiadásához l. a 202.sz. jegyzetet.

[184] Plin. epist. X 47,1: cum vellem ... Apameae cognoscere publicos debitores et reditum et impendia.

[185] A várost megillető jövedelmek ellenőrzésével helyi kezdeményezések, ill. határozatok alapján megbízott városi tisztségviselők kevés számú példájához l. pl. IGRR IV,860; 862 (a Lykos melletti Laodikeia). A vélhetően hasonló funkciót ellátó pénzügyi tisztségviselő: apodektés tón poleitikón khrématón említésével vö. még IGRR IV,1248 (Thyateira) és SEG II,653 (Smyrna).

[186] Vö. G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965, 88. Alkalmanként már a köztársaság vége felé is ellenőrizték a helytartók ad minuendos sumptus civitatum egyes tartományi városok számadásait: l. pl. Cic. ad fam. III 8,4. és küln. ad Att. VI 1,15; lin. 19sqq.

[187] Vö. ILS 1017.

[188] A Kr. e I. század nyolcvanas éveitől kimutatható korábbi kezdeményezések nyomán, immáron rendszeres jelleggel, mindenekelőtt a császárok különleges figyelmét és gondoskodását élvező Itáliában. A tisztség megnevezése itt: curatores civitatium: RE IV (1901), „curatores” V No. 10; 1806.has. 49skk.

[189] A tartományokban Nyugaton és Keleten egyaránt küln. a helytartó közvetlen beavatkozásától mentesülő, teljes körű pénzügyi önállósággal is rendelkező ún. szabad városokba (civitates liberae: l. később) küldött a központi kormányzat pénzügyi ellenőröket (curatorokat).

[190] = Smallwood (1966), p176sq. No. 475. – Kr. u. 114; Caere (Etruria).

[191] A helyekhez l. Sherwin-White, „The Letters of Pliny” (19682), 418sk. és 477skk. A curatores általában vett feladatainak felsorolását adja Ulpianus: De officio curatoris, in: Dig. XXII 1,33; L 9,4; X,5. és XII 1,5. A téma bevezetéseként máig nélkülözhetetlen W. Liebenam alapos tanulmánya: Philologus 56 (1897), 290-325. A kérdés modern irodalmából kiemelendő G.P. Burton, The Curator rei publicae: towards a Reappraisal, Chiron 9 (1979), 465-487; továbbá M. Sartori, Osservazioni sul ruolo del curator rei publicae, Athenaeum 67 =1989), 5-20. A szerteágazó téma újabb feldolgozásai közül l. küln. R. Duthoy, Curatores rei publicae en Occident durant le principat, Ancient Society 10 (1979), 171-238; és megannyi speciális vonatkozással: F. Jacques, Les curateurs des cites dans 3 Occident romain de Trajan `a Gallien. Études prosopographiques, Paris 1983.

[192] = Smallwood (1966), p81. No. 216. Vö. Cass. Dio /epit. Xiph./, LXIX 14,4.

[193] = Smallwood (1966), p85. No. 228.

[194] Az IGRR IV,218-as sorszámot viselő feliratra visszatérek még a tanulmány második részében.

[195] A császári kormányzat által kiküldött curatores vagy a feladatuk lényegét jobban visszaadó görög szóhasználattal: logistai (számvevők) mindenkor az uralkodó bizalmi emberei voltak. Ennek megfelelően általában senatori rangú személyek miként már a Plin. epist. VIII,24-ben említett, talán az ILS 1018-ban megnevezett latus clavusszal, Sex. Quinctilius Valerius Maximusszal azonosítható ifjabb Maximus. Elképzelhető, hogy ugyancsak ő az a személy, aki Bithynia-Pontus quaestoraként (vö. ILS 1018; Kr. u. 97: Alexandreia Tróas) „kitűnő szervezéssel megalapozta egy tekintélyes város bevételeit” (Plin. paneg. 70,1: civitatis amplissimae reditus egregia constitutione fundaverat Sherwin-White a már E. Groag által is osztott azonosítással kapcsolatos ellenvetéseihez l. „The Letters of Pliny” /19682/, 479sk.). A jelentősebb városokba a Kr. u. II. század során általános érvényű szabályként senatori rangú, s gyakorta már magasabb tisztségeket betöltött személyeket küldtek, mint arról egy kyzikosi feliratból értesülünk: logistén meta hypatikus dothenta tés Kyzikénón poleós (CIG 2782). Később a tisztség széles körű elterjedésével megnyitották azt a lovagrendhez tartozók, majd mind gyakrabban a más közösségekből való provinciálisok (l. pl. IGRR III,440; 474; IV,218. stb.) előtt. A Kr. u. III. század derekára azután az elterjedt tisztség teljes körű leértékelődésével az uralkodó megerősítése alapján már saját városuk pénzügyi ellenőrzését is elláthatták a helyi politések közül kikerülő curatorok.

[196] Vö. SEG IV,519.

[197] A kariai Aphrodisiashoz irodalmi hivatkozásokkal l. a 82.sz. jegyzetet.

[198] = Smallwood (1966), p75. Nr. 194.

[199] Vö. CAH XI1 (1936), 219; 468skk. és Magie, Roman Rule in Asia Min. II,1454sk (a városi autonómiák érvényesülését ad corrigendum statum liberarum civitatium korlátozó császári megbízottakhoz).

[200] A gazdag szülötteinek, nem utolsó sorban Dión Chrysostomosnak és családjának jóvoltából folytonosan szépülő és gyarapodó bithyniai kisvároshoz, Prusahoz l. lentebb a 202.sz. jegyzetet.

[201] Ha az új fürdő építése nem fogja megterhelni a prusaiak erőit (si ... oneratura vires Prusensium non est), úgy engedhet kívánságuknak üzeni helytartójának a császár. Mindazonáltal kiköti, hogy ne rójjanak ki ezért külön hozzájárulást a polgárokra, s az új fürdő építésére fordított összeg ne hiányként terhelje majd meggátolva a szükséges kiadásokat a városi költségvetést (modo ne quid ideo aut intribuatur aut minus illis in posterum fiat ad necessarias erogationes: X,24.).

[202] Vö. még Dión Chrys. or. XLVII,17; 19-20; vö. XLV,12skk. és XLVI,9 (a Prusát ékesíteni hivatott stoaról). A rhétor szeretett szülővárosához, a Phrygia és Mysia határán fekvő, már Strabóntól is „jó vezetés alatt álló város”-ként bemutatott (XII 4,3 564.) Prusahoz újabban l. küln. Th. Corsten, Die Inschriften von Prusa ad Olympum I-II /Inschriften griechischer Städte aus Kleinasien [IK] Bd. 39-40/, Bonn 1991 és 1993. A várost környező területek, a khóra virágzó mezőgazdasága mellett Prusa legfőbb bevétele a bithyniai Olympos erdőségeire alapozott faiparából származott: vö. Dión Chrys. Or. XL,30.

[203] Ti. az ab epistulis (l. G.B. Townend, Historia X /1961/, 375skk.) élén álló, a korban már ált. lovagrendű tisztségviselő (secretarius).

[204] Honorarium decurionatus: vö. Sherwin-White, „The Letters of Pliny” (19682), 721sk további hivatkozásokkal.

[205] Minderről részletesebben is szó lesz a tanulmány második részében.

[206] Még visszatérek erre a tanulmány második részében.

[207] További példákat is hozok erre a tanulmány második részében.

[208] A részletekhez l. Dig. L 10,3 (Aemilius Macer).

[209] A curatores, ill. correctores rei publicae (legati Augusti ad corrigendum statum liberarum civitatium) kinevezésének módjához, valamint sokoldalú feladatköréhez a 137; a 195. és a 199; továbbá a 231.sz. jegyzetek irodalmi hivatkozásai mellett rövid áttekintésben l. küln. Jones, „The Greek City” 136sk. és M. Stahl, Imperiale Herrschaft und provinziale Stadt etc., Hypomnemata 52 (Göttingen 1978), 128.

[210] Rövid összegzésben újabban l. ehhez S. Mitchell,, The Administration of Roman Asia from 133 BC to AD 250, in: Lokale Autonomie und römische Ordnungsmacht in den Kaiserzeitlichen Provinzen vom 1. bis 3. Jh. /Schriften des Historischen Kollegs Kolloquien 42; szerk. W. Eck), München 1999; 17-46; küln. 22skk. és 37skk (Ch. 6: Imperial Estates as Administrative Units).

[211] „One of the twin pinnacles of the senatorial provincial career”: J. Bennett, Trajan, Optimus Princeps. A Life and Times, London – New York 1997; 18 (az idősebb M. Ulpius Traianusról, aki Syria tartomány legatusa, majd hivatali pályafutása méltó lezárásaképp Asia provincia proconsula volt); vö. uo. 48. Syria helytartói posztjának jelentőségéhez l. még Tac. Agr. 40,1: Syriam provinciam Agricolae destinari ... maioribus reservatam. Az egymást követő tartományi posztok elnyerésében megnyilvánuló, a szokásjog alapján meghatározott szigorú rangsorról („melyik tartomány élére nevezhető ki, a tartomány jelentősége alapján, egy korábban másutt már helytartói posztot betöltött senator?„) röviden l. W. Eck, Die Verwaltung des Römischen Reiches in der Hohen Kaiserzeit: ausgewählte und erweiterte Beiträge Bd. 2 /Arbeiten zur römischen Epigraphik und Altertumskunde 3/, Basel-Berlin 1998; 53sk; vö. 179.

[212] Aderat iam annus, quo proconsulatum Africae et Asiae sortiretur. A helyhez l. R.M. Ogilvie I. Richmond kommentárját: Cornelii Taciti, De vita Agricolae, Oxford 1967; 294. A kitüntetésszámba menő helytartói poszt egyes birtokosaihoz vö. W. Eck, Prokonsuln von Asia in der Flavisch-Traianischen Zeit, ZPE 45 (1982), 139-153; továbbá R. Syme, The Proconsuls of Asia under Antoninus Pius, ZPE 51 (1983), 271-290. = RP IV, 325-346.

[213] A senatusi igazgatás alá tartozó Asia provincia proconsuli rangú helytartója a mindenkori császár bizalmi emberei közé tartozott. Ennek szokásos kifejezéseként Asia tartomány helytartóját a hozzá intézett hivatalos levelekben az uralkodó részéről is a császári tanács (consilium principis) tagjainak kijáró amicus címzés illette meg: vö. W. Eck, Die Verwaltung des Römischen Reiches in der Hohen Kaiserzeit Bd. 2 (1998); 9sk.

[214] Mint például Kr. u. 112-113 körül a történetíró Tacitus (vö. OGIS 487 = Smallwood /1966/, Nr. 203. p.77.) vagy 135/136-ban a későbbi császár, Antoninus Pius (l. később). A helytartói megbízatás általában egy évre terjedő időtartamához a senatori provinciákban, így a senatus igazgatása alá tartozó Asia provinciában is, a Tac. Agr. 42,1. fentebb már idézett közlésén kívül vö. még Stat. sil. V 2,56skk: quantusque potentis/mille urbes Asiae sortito rexerit anno,/ imperium mulcente toga (ti. Vettius Bolanus) és Aristeid. or. XXIII,62 K.

[215] Legatus iuridicus, más megnevezéssel: iuridicus provinciae. Kijelölésük a helytartó kívánsága alapján, ill. választásának megfelelően történt. A három legati iuridici megbízatása a tartományt igazgató consularis megbízatásának idejére szólt. Praetori rangú helytartó mellett, más senatusi provinciákban egy ugyancsak senatori rangú személy látta el (önállóan, vagy közvetlen utasítások alapján: vö. Plin. epist. X 25,1. és 31,5.) ezt a feladatot.

[216] Vö. ILS 1018 (Alexandreia Tróas) l. ehhez a 299.sz. jegyzetet.

[217] Beneficarii consularis [in officio]. Első említéseként így az IGRR III,6800-as sorszámot viselő feliraton (Kr. u. 150 körül, a kappadokiai Tyana). A megnevezéshez vö. még IGRR III,677: benefikarios hégemonos (valamikor Kr. u. 70 és 130 között; Patara, Lycia és Pamphylia provincia).

[218] Újabban l. ehhez R.L. Dise (Jr.), Trajan, the Antonines, and the Governor’s Staff, ZPE 116 (1997), 273-283. A fentebb említett stationes felsorolásával l. i.m. 275sk.

[219] Vö. Plin. epist. X 33,1 (cum diversam partem provinciae c i r c u m i r e m), továbbá A.J. Marshall, Governors on the Move, Phoenix 20 (1966), 231-246. és P. Garnsey, The Criminal Jurisdiction of Governors, JRS LVIII (1968), 51-59. Cicero Kilikiából írott levelei alapján meglehetősen jól nyomon követhetőek ‘jogszolgáltató körútjai’, melyeket Kr. e. 51 nyara és Kr. e. 50 nyara között tett, amikor a tartomány helytartója volt. Általában véve megállapíthatjuk, hogy a főbb útvonalak mentén haladva, Cilicia provincia valamennyi jelentősebb városát felkereste, mindegyikben elegendő időt töltve el ahhoz, hogy a kérelmezők, a panaszosok, vagy a peres felek ügyei bírói széke előtt elintézést nyerjenek. Vö. ehhez L.W. Hunter, Cicero’s Journey to the Province of Cilicia, JRS III (1913), 73-97. Egy későbbi helytartói jogszolgáltató-körutazás nagy vonalaiban hasonlóképpen rekonstruálható részleteihez l. U. Wilcken, Plinius Reisen in Bithynien und Pontus, Hermes XLIX (1914), 120-136., valamint L. Vidman, Étude sur la correspondance de Pline le jeune avec Trajan, Prague 1960, 61skk. és Sherwin-White, „The Letters of Pliny” (19682), 529-533.

[220] Conventus iuridici; görögül agora dikón, hé agoraios vagy hé agoraia, ill. területi vonatkozásban: dioikésis. Vö. E. Kornemann, RE IV (1900)/, 1173.has. 81200.h. 68: s.v. conventus; küln. 1178.h. 52skk; továbbá Ch. Habicht, New Evidence on the Province Asia, JRS LXV (1975), 64-91. és G.P. Burton, Proconsuls, Assizes and the Administration of Justice under the Empire, JRS LXV (1975), 92-106. Néhány rövid észrevétellel l. még A.D. Macro, The Cities of Asia Minor under the Roman Imperium, ANRW II 7,2 (1980); 670skk. Sardeisről, mint a lydiai conventus központjáról a milétosi Dionysiosról írott életrajzában Philostratos is megemlékezik: vit. Soph. I,22 524§.

[221] A tanulmány bevezetésében említett észak-lydiai Thyateira Kr. u. 215-ig a pergamoni conventushoz tartozott (ez után, Caracalla látogatását követően, önálló „jogszolgáltató kerület” székhelye lett), míg az ugyancsak ott említett Lykos melletti Laodikeia a kibyrai conventus központja volt.

[222] Azt, a gazdasági és egyéb előnyökben is lemérhető megtiszteltetést, hogy egy-egy város a regionális conventus központja lehessen, mindenkor nagyra becsülték. S hogy mennyire törekedtek annak elnyerésére, az „aranyszájú” Dión a phrygiai Apameia polgárai előtt tartott beszéde (or. XXXV: En Kelainais tés Phrygias; Kr. u. 100 körül, vagy valamivel később) különösen jól példázza ezt. „Minden második évben – mondja Kelainai-Apameia lakóinak Dión – nálatok tartják a bírósági tárgyalásokat [hai dikai], és ezekre megszámlálhatatlan sokaság sereglik egybe: ítéletet kérők és ítélkezők, szónokok, vezető tisztségviselők, szolgák és kerítők, öszvérhajcsárok, vásári árusok, szajhák, meg kézművesek is. Tulajdonosaik így meglehetősen magas áron adhadják el portékájukat, de a városon belül sem akad egyetlen igás állat, egyetlen háztartás, egyetlen asszony sem, amelyik tétlenkednék. És ez nem csekély hozzájárulás a közösség jólétéhez. (16) Ahol ugyanis ekkora embertömeg jön össze, a legtöbb pénznek is szükségképpen ott kell lennie, és a hely várhatóan tovább gyarapodik.” (15-16sk.§§; vö. or. XL,10. és 33.). A császárkori Apameia, e jelentős kereskedelmi központ Phrygián belül elfoglalt helyéről szólva S. Mitchell is joggal állapította meg: „... the economic benefits that derived from its status as a Roman assize centre (ti. conventus Sz. G.) were the key to its further growth under the empire”: „Anatolia” I,258. A regionális conventus központjává emelt város privilegizált helyzetéhez l. Dig. XXVII 1,6,2. A helyi jogszolgáltató tevékenység ideje alatt a város polgárainak jutó egyéb előnyökre nézve vö. IGRR IV,788; II. lin. 4sqq. Dión Chrysostomos egy helye alapján meglehetősen nyilvánvalónak látszik, hogy a „jogszolgáltató kerületen” belül elhelyezkedő többi város persze bizonyos irígységgel szemlélte mindezeket: or. XL,33. Asia provincia conventus-székhelyeihez vö. még R. Haensch, Capita provinciarum. Statthaltersitze und Provinzialverwaltung in der römischen Kaiserzeit /Kölner Förschungen 7/, Mainz 1997;748-751 (App. VIII: irodalmi utalásokkal és hivatkozásokkal). Az egyes conventusok minden esetben székhelyük nevét viselték.

[223] L. pl. a Pionios presbiter és társai – Kr. u. 249-250 körül lefolytatott – smyrnai peréről adott beszámolót: 19,1skk. = H. Musurillo, The Acts of the Christian Martyrs, Oxford 1972; 136skk (lapszámozás az akta elejétől).

[224] A felirat állításának helye: a kétszeres neókoros címet viselő Smyrna; keltezése: Kr. u. 124 után. Az aristeidési eis Rhómén elhangzásának idején ugyancsak kétszeres neókoros volt a címet végül négyszeresen viselő rivális Ephesos. Mindez a város pusztán helyi jelentőségű érmelésén is megjelenik, így például az Antoninus Pius uralkodása idején itt kibocsájtott „sestertiuson”. EPHESIÓN DIS NEÓKORÓN tudatja büszkén az érme hátlapja a város és a régión belüli más városok, mindenekelőtt a közeli Smyrna lakóival (Munskgaard, SNG Kop. 397.).

A városok közötti versengés tárgyául is szolgáló (vö. Tac. ann. IV 55,1: undecim urbes certabant; Kr. u. 26-ban), a senatus által kitüntetésképpen adományozott egyszeres vagy többszörös joghoz, ti. hogy az ezzel a joggal felruházott (s így a neókoros-címet is viselő) városi közösség egy, a császárkultusz céljaira szolgáló templomot építhessen, vö. K. Hanell, RE XVI,2 (1935), 2424.has. 59skk. és küln. S.R.F. Price, Rituals and Power. The Roman Imperial Cult in Asia Minor, Oxford 1984. Az egyes városok a császárkultuszhoz (is) szorosan kapcsolódó ünnepeihez röviden l. még S. Mitchell, Festivals, Games and Civic Life in Roman Asia Minor, JRS LXXX (1990), 183-193., ill. P. Herz, Fest und Gemeinde. Feiern des Kaiserkultes und die Gemeinschaft der Bürger, Die Alte Stadt 22 (1995), 65-81. A Kr. u. II. század közepén pl. Pergamon, Ephesos, Smyrna, ill. Sardeis és Kyzikos viselték az egyszeres vagy többszörös neókoros-címet Asia provinciában.

[225] Az ab epistulis hivatalát a Kr. u. II. század elejétől még csak alkalmanként, a Kr. u. 166. évtől kezdve, Marcus Aurelius és Lucius Verus uralkodása alatt azonban véglegesen is két részre osztották: az ab epistulis Latinis és az ab epistulis Graecis officiumaira: vö. Der neue Pauly III (1997), 1169sk; s.v. Epistulis, ab.

[226] Mindezt a görög nyelv a keleti Mediterráneumban már jóval korábban megszerzett dominanciája tette lehetővé. Kis-Ázsiában a városi vezető réteg egy jelentős része még a nem görög, vagy nem vegyes lakosságú területeken is beszélte, vagy bizonyos fokon legalábbis értette a Birodalom „második hivatalos nyelvének” számító görögöt.

[227] A fentiek rövid, ám jó összefoglalását adja Adamik B., A Római Birodalom hivatalos nyelvhasználatának történetéhez. A latin nyelv keleti dominanciájának okai a dominatus korában, AntTan XLIV,1-2 (2000), 199-212; 199-203 (a principatus időszaka, a témára vonatkozó jelentősebb szakirodalom értékelő felsorolásával).

[228] Röviden l. ehhez CAH XI1 (1936), 581. és W. Eck, Die Verwaltung des Röm. Reiches in d. Hoh. Kaiserz. Bd. 2 (1998), 190skk (további hivatkozásokkal) és 201sk. Hasonló volt a helyzet a szomszédos Bithynia-Pontus provinciában is: vö. Plin. epist. X 21,1sk.

[229] A provinciális városok eltérő jogállásának, illetve változatos formájú függésviszonyaiknak ez a tudatosan kialakított rendszere lényegében már Kr. e. 188 után, az apameiai békekötést követően létrejött: vö. W. Dahlheim, Gewalt und Herrschaft. Das provinziale Herrschaftssystem der römischen Republik, Berlin 1977, 174skk; 261skk. és passim. Az Asia provinciában berendezkedő római hatalom kisebb-nagyobb változtatásokkal ezt a szisztémát vette át, amit az egymást követő helytartók sora a divide et impera elvének megfelelően alkalmazott, ill. gyakorolt. Aelius Aristeidés, úgy látszik, nagyon is tudatában volt ennek. Róma a görög városok irányában gyakorolt politikájának alapelveit említve beszédében, a szónok a következőket mondja: „A legkiválóbbaknak közülük ... meghagytátok szabadságukat és függetlenségüket [eleutherus kai autonomus], de mértékletesen ... és körültekintőn kormányozzátok a többieket is” (or. XXVI,96.). A városok ilyen vagy olyan jogállásának kérdése (stipendiariae, liberae, liberae et immunes stb.) azonban mindinkább elméleti kérdéssé vált. Bár a pisidiai Sagalassos korántsem egyedülálló példaként az Antoninusok korában is Róma „barátja és szövetségese”-ként tünteti fel magát (IGRR III,348; 350-353.), a fejlődés menete keleten is a görög poleisszek egységesülő jogállásának irányában hatott.

[230] Asia provincia viszonylag nagy számú, a „szabad város” (civitas libera) jogával felruházott közösségéhez rövid összegzésben l. A.H.M. Jones, „The Greek City” (1940), 130., ill. 324. és ennél részletezőbben uő. „Cities of the Eastern Roman Provinces” (1937), 76skk., ill. 396skk (további hivatkozásokkal). Széles kitekintéssel vö. még ehhez R. Bernhardt, Imperium und Eleutheria. Die römische Politik gegenüber den freien Städten des griechischen Ostens, Diss. Hamburg 1971., továbbá uő. Die Immunitas der Freistädte, Historia XXIX,2 (1980), 190-207. Egy későbbi időszak vonatkozásában l. még F. Jacques, La privilčge de liberté. Politique impériale et autonomie municipale dans les cites dOccident romain (161-244), RomeParis 1984.

[231] Görögül logistés (Cod. Iust. I,54,3; Dig. I 22,6; XLIII 24,34.), ill. phrontistés. Az önkormányzatú városok életében betöltött pénzügyi ellenőrző szerepükhöz röviden l. A.D. Macro, The Cities of Asia Minor under the Roman Imperium, ANRW II 7,2 (1980), 668skk; W. Eck, Die Verwaltung des Röm. Reiches in d. Hoh. Kaiserz. Bd. 2 (1998), 127skk. Jóllehet e tisztség csak Nerva, de még inkább csak Traianus alatt válik rendszeressé, az első ismert példa mint utaltam már rá Domitianus uralkodásának idejére tehető: ILS 1017.

[232] Az adófizetésre kötelezett egyes városi közösségek esetében is a khóra összterülete szolgált alapul. A kivethető adó összegének pontos meghatározása érdekében (a senatusi provinciákban ez általában a földek értéke alapján megállapított évi állandó összeg, a stipendium: vö. Gai. II,21.) a Rómában székelő központi kormányzat felmérette a Birodalom egész területét. Meghatározták az egyes városok territoriumának pontos kiterjedését, a városi területen (a khóran belül) pedig az egyes birtokok határait. Ennek a felmérésnek az alapján vetette ki a provincia helytartója az adót a városra, a várost irányító curia pedig az egyes adófizetőkre. Ugyancsak a curia felelt (ill. a curian belül az ezzel megbízott dekaprótoi feleltek: Dig. L 4,18,26; vö. L 4,1. és 4,3,1.) az adóbehajtás lebonyolításáért, amiként a városi territoriumra kivetett adóösszeg maradéktalan behajtásáért is (vö. Dig. L 4,18,6.). Az Asia provinciával délen határos Lykiaban a városok helyi szövetsége, a koinon látta el ezt a feladatot az archyphylax Lykión ellenőrzése mellett, és formális irányításával (IGRR III,739: 2-3§.). Az egyes templomok birtokában levő földterületek nem tartoztak a khórahoz. A városi szervezet fennhatósága alól ugyancsak kivont magánbirtokok adózása vagy nem adóztatása hasonlóképpen külön jogszabályok hatálya alá tartozott.

[233] A részleges adómentesség kiváltságában egyes személyeket, olykor egész városi közösségeket részesített a császári kormányzat. A kedvezményezettek így pl. felmentést nyertek az egyes provinciákban szokásos fejadó (tributum capitis: vö. Dig. L 15,3: Ulpianus) megfizetésének kötelezettsége alól.

[234] Antoninus Pius Asia provincia tartománygyűléséhez (koinon Asias) intézett, a kisebb, ill. a nagyobb városi közösségekben adómentességben részesíthető személyek (orvosok és rhétorok) körét normatíve meghatározó a privilegizálható személyek számát helyileg maximáló császári leirata (rescriptuma). Antoninus Pius fenti rendelkezése értelmében a nagyobb városok pl. hét orvosnak és négy szónoklattan-tanítónak adományozhattak adómentességet, míg a kisebb városok öt orvost és három szofistát részesíthettek ebben a kedvezésben. Ezt a számot nem szabad túlhaladni szögezi le a császári rendelet csökkenteni viszont lehet.

[235] Ugyancsak Antoninus Pius rendelkezése értelmében a tartományi székhelyeken tíz, az egyes conventusok központjaiban hét, minden más közösségben pedig öt fizetett orvost (archiatroi) alkalmazhattak közpénzekből a városi önkormányzatok: Dig. XXVII 1,6,2.

[236] Közelebbről a Bithynia-Pontust Kr. u. 111/112 - 112/113 között igazgató Plinius minor és az uralkodó, Traianus elvi utasításait írásba foglaló császári scriniumok levélváltása alapján. A témához még mindig alapvető A.N. Sherwin-White, The Letters of Pliny. A Historical and Social Commentary, Oxford 19682 (1966), 525skk; küln. 580skk. Újabban vö. még Ch. Marek, Stadt, Ära und Territorium in Pontus-Bithynia und Nord-Galatia /Istanbuler Forschungen Bd. 39/, Tübingen 1993. A fentiekben kényszerűen csak vázolt kérdésekhez l. küln. M. Stahl, Imperiale Herrschaft und provinziale Stadt. Strukturprobleme der römischen Reichsorganisation im 1-3. Jh. der Kaiserzeit, Hypomnemata 52 ( Göttingen 1978), 137skk., ill. küln. 36-63. (4: Die Basis der römischen Herrschaft: Die Sozialstrukture der Städte und der ordo decurionum) és 63-72 (5: Konsequenzen der Bürgerrechtspolitik: Doppelbürgerrecht und Immunität). Ehhez, és a munka egészének értékeléséhez l. H. Bruns recenzióját: Gnomon 52 (1980), 28sk (több kritikai megjegyzéssel).

[237] D. Nörr meghatározása szerint Kis-Ázsia görög városai a Kr. u. II. században is „az idegen uralomnak alávetett önmagukban véve politikai egységek” maradtak, jóllehet fűzi hozzá ez a jellegük egyre inkább elhalványul: Imperium und Polis in der hohen Prinzipatszeit, München 1966; 116. Jelentős városoknak valójában már csak az évenkénti tartománygyűlések állandó vagy alkalmi székhelyei tekinthetők (a métropolisok: l. az 55.sz. jegyzetet), valamint az egyes „jogszolgáltató körzetek”, conventusok központjai. A Dig. XXVII 1,6,2. ennek megfelelően három kategóriába sorolja a Birodalmon belüli, görög igazgatási nyelvű Keleten a tartományi városokat: métropoleis, hai echusai agoras dikón (vagyis a conventus-székhelyek) és egyebek (tói de tritói tas loipas; Modestinus).

[238] Az egyes tartományi városokból ált. a birodalmi székvárosba indított követségek feladata vagy protokolláris (a trónra lépő új uralkodó köszöntése: vö. Dión Chrys. or. XL,13., ill. az uralkodónak szóló alkalmi köszönetnyilvánítás), vagy panasszal fordulnak a császárhoz (például a helytartók túlkapásai miatt. Mindezek vázlatos áttekintésével l. küln. F. Millar, The Emperor in the Roman World, Ithaca /Cornell University Press, New York/ 19922 /1977: London/, 375-385; Ch. VII.3§: Provincial Communities and the Emperor: Embassies. Néhány további részlettel vö. még a tanulmány második felének vonatkozó passzusát). A követségküldésések oka lehetett segélykérés is: így kereste fel például a két régió határán fekvő, hol lydiainak, hol kariainak mondott Tralleis küldöttsége a Hispaniaban időző Augustust a város nagy részét romba döntő Kr. e. 26. évi [?], katasztofális földrengés után (Agathias II,17.). A Kis-Ázsiai városok Rómába indított küldöttségei azonban általában a fokozódó, s lassanként nyomasztóvá növekvő adóterheket sérelmezték. A viszonylagos jólét mind szűkebb társadalmi rétegekre való korlátozódásával, a Kr. u. második században egyre gyakoribbá válnak a súlyos adók miatti panaszok, így az adóelengedési kérelmek is. Hasonló tendenciát figyelhetünk meg az adókivetés burkolt fajtájának számító „önkéntes ajándékfelajánlások” esetében így például az új princeps trónra lépésekor is szokásos ún. koronaarany (aurum coronarium; stephanos) megfizetésének elengedésére irányuló kérelmek (vö. SIG3 832: Astypalaia; Kr. u. 118.) terén. A lakosság véges teherbíró képességének felismerésével a császárok gyakorta tekintetbe is veszik ezeket a kérelmeket. Az „aranykor” két császára, Hadrianus és Antoninus Pius egyaránt megtette ezt. A Piust követő, nálánál lényegesen kedvezőtlenebb körülmények között uralkodó Marcus Aurelius pedig már nem is tehetett volna mást. A kincstár követeléseinek behajthatatlan voltát felismerve, császári elődeinél jóval nagyobb méretű adóelengedésekre kényszerült: vö. Cass. Dio /epit. Xiph./, LXXII 32,2.

[239] A Dig. XVII 1,6,2. a tartományi városokat privilegizált vagy nem privilegizált jogállásuk tekintetében három kategóriába soroló rövid meghatározásához l. fentebb a 237.sz. jegyzet második felét. A conventus-székhely státuszával járó gazdasági előnyökhöz l. a 222.sz. jegyzetet.

[240] Augustus a görögség irányában tanúsított inkább a hagyományos értelemben véve konzervatívnak, mintsem philhellénnek mondható (a polgárjog adományozása vagy a városi autonómiák kiterjesztése tekintetében pedig Caesarhoz képest meglehetősen visszafogottnak minősíthető) magatartásához l. küln. G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965, 85skk. Hasonló álláspontot alakított ki később az első római császárt számos vonatkozásban uralkodói példaképének tartó, inkább a romanizált Nyugat felé tekintő Vespasianus is. Vespasianus első uralkodói intézkedései közé tartozott, hogy visszavonta a Görögországnak biztosított különleges jogokat, amelyeket még Nero adott: Suet. Vesp. 8,2. = Eutrop. VII 19,4: Achaiam, Lyciam, Rhodum, Byzantium, Samum, quae liberae ante id tempus fuerant, item Thraciam, Ciliciam, Commagenen, quae sub regibus amicis egerant, in provinciarum formam redegit. Vö. még Philostrat. vit. Apoll. V,41. stb.

[241] A korábbi irodalom összegzésével hasonlóképpen R. Klein is: Die Romrede des Aelius Aristeides. Einführung /Wissenschaftliche Buchgesellschaft/, Darmstadt 1981; 21. A civitas Romana kiterjedt a keleti görög poleis vezető rétegét szinte kivétel nélkül érintő, ill. azt zömében magában foglaló adományozásához az Antoninusok idején vö. Aristeid. or. XXVI,59skk.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,