[1] A gazdag és 100 000 körüli lakosságszámával (vö. Galen. V,49.) a Birodalom legnépesebb közösségeinek sorába tartozó város Asia provincia északnyugati felének legjelentősebb kultikus központja volt. A pergamoni Asklépieion a gyógyulásra vágyók tömegeitől, így Aelius Aristeidéstől is gyakorta felkeresett szentélykörzete mellett (or. XXIII,16 – K; vö. Philostrat. vit. Apoll. IV,34.) messze földön ismert, látogatott zarándokhely volt Pergamon az akropoliszon épült Zeus-temploma. A császárok kultusza terén is kiemelt jelentőségű központnak számító hajdani Attalida-székhely így korán magára vonta a formálódó keresztény közösségek megvetését és haragját. "Tudom, hol van lakóhelyed – mondja a pergamoni gyülekezet angyalához íródott levél –, ahol a sátán királyi széke van" (oida pu katoikeis, hopu ho thronos tu Satana: Apocal. 2,13.). A "sátán lakóhelyének" is nevezett város (hopu ho Satanas katoikei) Zeus-temploma mellett álló híres (rekonstruált formájában ma a berlini Pergamon múzeumban megtekinthető) oltár volt a ‘Jelenések könyve’ szerint "a sátán királyi széke" (trónusa: loc. cit.).

[2] Küln. Acta App. 13,13skk. és 15,36–19,20. A helyekhez l. J. Roloff ismert kommentárját, Die Apostelgeschichte [Das Neue Testament Deutsch: Teilband 5], Evangelische Verlangsanstalt Berlin 1988 (= Göttingen 1981); 203skk. ill. 235skk.

[3] Conventus-székhely volt pl. az ión Milétos (Acta App. 20,17-38 ). De ugyancsak az volt "az Ázsiában levő hét gyülekezet" városai (Apocal. 1,4; 11; vö. 2,1skk.) között felsorolt phrygiai Laodikeia, a mysiai és lydiai határvidéken fekvő Philadelphia, vagy hol lydiainak, hol phrygiainak, de kariainak is mondott – ugyancsak határszéli – Thyateira is.

[4] A Digesta korábban már hivatkozott közlése három kategóriába sorolja a Birodalmon belüli, görög igazgatási nyelvű Keleten a tartományi városokat: métropoleis (l. a 62.sz. jegyzetet), hai echusai agoras dikón (vagyis az Asia provincia igazgatása kapcsán már említett conventus-székhelyek) és egyebek (tói tritói tas loipas): XXVII 1,6,2 [Modestinus].

[5] Apocal. 1,11., ill. 2,8-11. (Smyrna) és 2,12-17. (Pergamon

[6] Acta App. 18,19-21; 24-28; 19; vö. 20,17skk; továbbá l Kor. 15,32a; 16,8sk; 2 Kor. 1,8-10a; Rom. 16,3-4a stb. Egyetlen példaként újabban l. ezekhez H. Friesinger – F. Krinzinger (szerk.), 100 Jahre Österreichische Forschungen in Ephesos. Akten des Symposions Wien 1995. I [Textband]; II [Tafelband], Wien 1999 gyűjteményes kötetének vonatkozó – egymást szervesen kiegészítő – tanulmányait. G. Matthias, Die paulinische Mission in Ephesos, 289-295; továbbá H. Koester, Ephesos und Paulus in der frühchristlichen Literatur, 297-305. és Ch. R. le Roux; Ephesus in the Acts of the Apostles: A Geographical and Theological Appraisal, 307-313. stb.

[7] Acta App. 20,17-35skk.

[8] Így például az első részbevezetésében említett phrygiai Kolossai gyülekezetéhez.

[9] A gyülekezetek élén püspökök álltak, és a püspök székhelye – a formálódó egyházjog elvárásai szerint – csak város lehetett. A falusi területeken élő lakossággal csak a Kr. u. IV. századtól kezdődően foglalkozott hivatalos keretek között is az egyház. A püspökök ettől foga kényszerültek rá arra, hogy szellemi gondozásuk mellett, egyben adminisztratív felügyeletet is gyakoroljanak a város territoriumán élő vidéki közösségek felett.

[10] A püspök az egyházi hierarchián belül elfoglalt helyét a székhelyéül szolgáló város a tartományon belüli státusza (ti. annak a provinciális városok rangsorában elfoglalt pozíciója) határozta meg. A métropolis- vagy a conventus-székhely rangjával felruházott város nemcsak a tartomány keretein belül számított e címek egyikével sem rendelkező, "harmadrendű" közösségekhez képest kiemelt és kivételezett helyzetűnek (vö. Dig. XXVII 1,6,2; Modestinus). Egy ilyen város – a cím által is tükrözött gazdasági súlyának és adminisztratív jelentőségének megfelelően – az egyházon belül is magasabb besorolást ért el. Így nyilvánvalóan rangosabb – és mint a Kr. u. III-IV. század az egyházon belüli küzdelmei is mutatják – egyben keresettebb püspöki székhelynek

is számított a többinél.

[11] Jól példázza ezt a szomszédos provincia, Bithynia-Pontus közel korabeli gyakorlata is: vö. Plin. epist. X 112-115. A helyekhez l. A.N. Sherwin-White tanulságos megjegyzéseit: The Letters of Pliny. A Historical and Social Commentary, Oxford 1968² (1966), 721skk. A gondolatmenet egészéhez l. még a dióni or. XXXI (a ,Rhodiakos’) egy ismert, és gyakorta idézett helyét: „Csak nem gondoljátok – fordul Rhodos meghallgatására egybesereglett polgáraihoz a már ekkor (hozzávetőlegesen Kr. u. 70 és 75 között) is neves szónoknak számító prusai Dión –, hogy a rómaiak olyan ostobák és tudatlanok lennének, hogy ne a szabad és derék alattvalókat [tón hyph’ hautois] választanák, hanem inkább uralkodnának rabszolgák felett” (111; vö. 112sk.). A "szabad és derék [kalos] alattvalók" fogalma alatt Dión Chrysostomos persze mindenekelőtt a provinciális társadalom "értékes elemeit" érti. A municipalis arisztokrácia olyan – befolyásos és főképp tehetős – tagjait, amilyen szülővárosában apja és annak felmenői, különösen az egész korábbi (öröklött) vagyonát a bithyniai kisváros, Prusa javára fordító, s ezért – számos kiváltság mellett – a császárok "barátságát" is élvező nagyatyja volt: or. XLVI,3; 5; vö. XLI,6; XLIV,5., ill. L,7.

[12] Röviden vö. ehhez F. Millar, Die griechische Provinzen, in: Das Römische Reich und seine Nachbarn /Fischer Weltgeschichte 8: Die Mittelmeerwelt im Altertum IV; szerk. F. Millar/, Frankfurt a. M. 1983⁹ (angol ered. 1966), 199-223; 199(sk). Egy konkrét példa: a bithyniai Prusaban jelentős közszereplőnek számító – az archóni tisztséget szinte kisajátító – Dión Chrysostomos apja (Dión Chrys. or. XLIV,3.), maga a szónok, majd annak fia: or. LI,8; vö. L,6-10. De hivatkozhatnék még a pliniusi epist. X 79,3. részben már idézett közlésére (quia sit aliquanto melius honestorum hominum liberos quam e plebe in curiam admitti), vagy egy meglehetősen ismert feliratra, az IGRR III. kötetének az 500-as sorszámot viselő feliratára is (The ‘genealogical tree’ of Oenoanda: vö. A.N. Sherwin-White, The Roman Citizenship, Oxford 1973² /1939/, 243sk.).

[13] A birodalmi arisztokrácia két kiváltságos rendje, az ordo senatorius és az ordo equester mellett a municipalis arisztokrácia adta az Imperium harmadik privilegizált rendjét. Tagjai az önkormányzatú városok életét irányító tisztségviselők (curialisok) és a curia tagságára alkalmas helyi előkelők, a reménybeli decuriók. A Kr. u. második században belőlük alakult ki az ún. "tiszteletre méltók" (büntető)jogilag is mindinkább megkülönbözetett csoportja, a honestiores. Vö. W. Langhammer, Die rechtliche und soziale Stellung der magistratus municipales und decuriones in der Übergangsphase der Städte von sich selbst vewaltenden Gemeinden zu Vollzugsorganen des spätantiken Zwangsstaates (2.-4. Jahrhundert der römischen Kaiserzeit), Wiesbaden 1973; R. MacMullen, Roman Social Relations 50 BC – AD 284, New Haven – London 1974; 88skk; továbbá Alföldy G., Római társadalomtörténet, Budapest 2000² (1996; német ered. 1984³), 108. és 110. A municipalis ordo "rendi" egységesülését jelentős mértékben elősegítette, hogy a Birodalmon belüli Keleten a városokat irányító helyi vezető réteg képviselői – a Kr. u. II. század derekára szinte kivétel nélkül – római polgárjoggal (is) rendelkeztek: vö. Aristeid. or. XXVI,63-64sk.

[14] A római Kis-Ázsia, különösen pedig annak nyugati része az Imperium Romanum legjobban dokumentált területei közé tartozik. Az itteni közösségek külső és belső viszonyaira, azok társadalmi tagozódására, ill. mindennapi életére nézve így számos adattal rendelkezünk. A császárkori Kis-Ázsia városi intézményeinek és az aristeidési or. XXVI 99. kaputjában említett ,nem szűnő közös ünnepek’ szervezésében is részt vevő városi tisztségviselőknek [1.§.] jó áttekintését adja egy, az észak-lykiai Oinoandából származó, M. Wörrle által behatóan elemzett felirat, amely számos hasonló vonást mutat Asia provincia hasonló intézményeivel. A Kr. u. 125-ös évre datálható, meglehetősen hosszú felirat egy akkortájt újonnan alapított zenei rendezvénnyel kapcsolatos intézkedések sorát beszéli el. Ezek támogatója egy helyi kiválóság, bizonyos C. Iulius Demosthenes, aki hosszú, részben császári szolgálatban töltött idő után tért vissza szülővárosába. A hivatali karrierje lezáródása után szülővárosába megtérő, a helyi közösség polgárjogával (civitas originaria) is mindvégig bíró (vö. Aristeid. or. XXVI,64.) volt lovagrendi tisztségviselő alakja és tevékenysége a térségben tipikusnak mondható. De jórészt azok a zenei játékok szponzora mellett megnevezett tisztségviselők is, akiket a felirat hosszasan felsorol. A fentiekhez l. M. Wörrle monografikus feldolgozását: Stadt und Fest im kaiserzeitlichen Kleinasien: Studien zu einer agonistischen Stiftung aus Oinoanda Vestigia 39 (München 1988), bevezetés: a felirat közlése; vö. még küln. 77skk., ill. 151skk. és 183skk (rec. S. Mitchell, JRS LXXX /1990/, 183skk.). A számos effajta játék az aristeidési or. XXVI,77-ben, valamint az or. XXXIV,23-ban említett "koszorús játékok" (agónes stephanitai) sorába tartozott.

A városi közigazgatás helyi sajátosságaira [2.§] is kitér D. Nörr, "Imperium u. Polis" (1966), 12skk; 34skk. Az egymásra épülő tisztségek megnevezéséről, ill. hierarchiájáról – együttes felsorolásban – leginkább a kelet-bithyniai Prusias ad Hypium felirataiból értesülhetünk: IGRR III,64-65; 68. [= W. Ameling, Die Inschriften von Prusias ad Hypium /IK 27/, Bonn 1985; Nr. 2; 10; 1.], ill. kevésbé szabályos felsorolásban l. még uo. 60-63; 67 [add. et corr. in: IGRR III,1418] és 69. [= IK 27: Nr. 9; 49; 12; 47, ill. 3. és 17.]. Ezek felfelé növekvő sorrendben: a grammateus (‘jegyző’: vö. Acta App. 19,35.); az ekdikos (kb. ,ügyvéd és közvádló’); a már említett agoranomos (‘piacfelügyelő’ és egyben ‘a közcélú gabonafelvásárlás felügyeletével megbízott városi tisztségviselő’), valamint a prótos archón. Jelentős tisztség viselőinek számítottak a várost megillető adók, illetékek és egyéb jövedelmek behajtásával, mindenekelőtt pedig a városi költségvetés ellenőrzésével megbízott tamiai, ill. az argyrotamiai is. A hierarchia csúcsán a timétés (= censor; vö. CIL III,6980: duoviri quinquennales; Sinópé) állt. A római Kis-Ázsiában tipikusnak mondható főbb városi tisztségviselők és az általuk betöltött tisztség rövid áttekintését adja még A.D. Macro, ANRW II 7,2 (1980), 677-680skk; valamint S. Mitchell, "Anatolia" I,88sk. és passim (további hivatkozásokkal). A választáson alapuló helyi magistraturák általában egy évig tartottak. Néhány közösségben, így például a szilárd demokratikus hagyományokkal bíró Rhodoson hat hónapig. Más tisztségek, így például a már említett agoranomosé, vagy az atlétikai versenyek rendezésével is megbízott gymnasiarchosé – különösen az utóbbi esetében a tisztet betöltő személyek jelentős anyagi megterhelése miatt – ennél rövidebb időre, fél évre, olykor csak három-négy hónapra szóltak (mindkettőhöz l. pl. OGIS 485: a Maiandros melletti Magnésia). Amennyiben valaki versenyjáték (agón) alapítását támogatta (hasonlóképpen, mint az észak-lykiai Oinoandából ismert C. Iulius Demosthenes), vagy maga alapított ilyet, az agónothetés tiszte élethosszig szóló, esetenként pedig átörökíthető is lehetett – a közösség hálájának és megbecsülésének együttes jeleként. Tiszte örökös (eis panta ton aióna) voltát akár ki is köthette az újonnan alapított agónt nagyobbrészt szponzoráló, de még inkább az új versenyjáték költségeit teljes egészében viselő személy: Dig. L 12,10; vö. IGRR III,360 (Sagalassos) és IGRR III,489 (Oinoanda). Az effajta adományok és tisztségek jelentős mértékben hozzájárultak a municipalis ordo a városon belüli pozícióinak megőrzéséhez, majd – fentebb már emített – átörökítéséhez is. Áttételesen a bulé tagjainak a nyugati birodalomfél városi tanácsainál jóval nagyobb száma is ebbe az irányba hatott. Míg az Imperium Romanum központi területén, az egykor Héródés Attikostól is segélyezett (Philostrat. vit. soph. II,1 – 551§.) dél-itáliai Canusiumban kereken száz fő volt a helyi ordo létszáma (CIL IX,338: Kr. u. 223 körül; vö. H. Mouritsen, The Album from Canusium and the town councils of Roman Italy, Chiron 28 /1998/, 229skk.), addig a példának vett észak-lykiai Oinoandában – Nyugat-Kis-Ázsiában, ill. a Keleten korántsem szokatlan módon – ugyancsak kereken ötszáz tagból állt a városi tanács: IGRR III,492.

[15] Az adóbehajtást ellenőrző dekaprótoi, ill. az adók beszedésének tényleges munkáját végző exactores. További részletekkel l. ehhez a 388.sz. jegyzetet.

[16] Egy császári libertus például szülővárosára, a phrygiai Nakoleiara (Phrygia Epiktétos) végrendeletileg 200 000 sestertiust hagyott: CIL III,6998. Ez meglehetősen nagy, a Hadrianus kori értéken számolva is jelentős összeg (a lovagi census fele), bár az adományozó kijelenti, hogy szerény vagyonából csak ennyit adhatott.

[17] L. pl. McCrum – Woodhead (1961), p147sk. No. 500 [Kr. u. 85; a phrygiai Acmonia]. Egy további példával l. még fentebb a 305.sz. jegyzet 1.§-át.

[18] Ilyen illetmény volt például a városi követségekben való részvételért járó költségtérítés, a 334.sz. jegyzetben említésre kerülő ephodia, ill. viaticum.

[19] Néhány jellemző példával l. még a 328-334. és a 335-339.sz. jegyzeteket.

[20] A közpénzek vélhetően korrupt és hűtlen kezelésének, ill. jobbik esetben a túlköltekezésnek egy ismertebb példája: Plin. epist. X, 81–82 (vö. még X 37,l. és 39.). Utóbbi meglehetősen gyakori volt. A tartomány, ill. a szűkebb régió más városaival versengő, s így a közösség pénzét monumentális középületek építésébe ölő helyi curia effajta tevékenysége – majd ennek vonzataként financiális nehézségei, és nem ritkán: teljes pénzügyi összeomlása – persze óhatalanul kikényszerítette a császári kormányzat, ill. a helytartó beavatkozását (vö. Dig. L 10,7; Antoninus Pius a városok szükségtelennek ítélt építkezési tevékenységét korlátozó rendelete). A város pénzügyeinek rendbetételére ezért is jelennek meg az egyes közösségeknél a curatorok. Ennek mintegy megelőzése végett, ha úgy találja, hogy túlságosan magasak az önkormányzatú város fenntartásának költségei, a kiadások mérséklése céljából a tartományi helytartó közvetlenül is beavatkozhatott: l. pl. Plin. epist. X 43,1; vö. még X 17a,3; 18,3. és 47–48. Érdemes megemlíteni még, hogy a császári szolgálatban kiemelkedett bithyniai görög, Cassius Dio is ajánlatosnak tartja a megannyi zavarral küszködő városi önkormányzatok szabadságjogainak messzemenő korlátozását: vö. F. Millar, A Study of Cassius Dio, Oxford 1964; 108sk. (Cassius Dio személyes tapasztalatai alapján nyilatkozott: Macrinus principatusa idején Pergamon és Smyrna ad corrigendum statum curatora volt.) – A városi önkormányzatok túlköltekezéséhez röviden l. M. Stahl, Imperiale Herrschaft und provinziale Stadt etc. Hypomnemata 52 (Göttingen 1978), 105-111skk; a korrupció, ill. a számos más helyi visszaélés (zömmel későbbi) példáihoz vö. még R. MacMullen, Corruption and the Decline of Rome, New Haven – London 1988.

[21] A zavargások lecsendesítése, ill. a közrend fenntartása végett később Asia provinciában is külön tisztséget szerveztek (eirénarchés). Ezek – és alárendelt segítőik: a paraphylakitai (IGRR IV,896.), és a főként a hegyi régiókban gyakori banditizmus felszámolásával megbízott "lovascsendőrség", a diogmitai (CIG 3831a8; a phrygiai Aizanoi) – kötelességeit Antoninus Pius szabályozta Kr. u. 133 és 137 között (SHA, vit. Pii 3,2; vö. CIG II 2965; OGIS II,493; vö. még Magie, Roman Rule in Asia Min. II,1491., ill. I,647. és II,1514sk. n. 46: a Dig. L 4,18,7. passzusára történő hivatkozással), amikor a későbbi császár Asia provincia proconsula volt: Dig. XLVIII 3,6. Magától értetődő, hogy a városi "rendőrség" élén álló eirénarchés tisztségét mindenkor nagyra értékelték. Elnyerése, melyhez a városonként felterjesztett tíz – vagyonos és tekintélyes – jelölt közül választó proconsul jóváhagyása kellet (vö. Cod. Iust. X 77,1.), jelentős mértékben növelte viselőjének presztizsét. (A neves rhétort, Aelius Aristeidést például "szülővárosa", Hadrianutherai polgárai kérték, ill. terjesztették fel az eirénarchés tisztének betöltésére: or. L,72 – K.) Azt pedig talán szükségtelen is külön megjegyezni, hogy súlyos pénzügyi nehézségek, a rabszolgák között kitört zendülés (Dig. I 6,32.) vagy a "csőcselék"-ként aposztrofált alsóbb néprétegek fenyegetővé váló zavargása esetén a római kormányzat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta a civitas libera-státuszt, és még kevésbé vette figyelembe a városi autonómiát.

[22] A provinciát irányító helytartó és a helyi vezető réteg szoros – ám néhány, partikuláris érdekei alapján mindvégig együttműködő csoporton túlmenően inkább csak alkalmankénti – összefonódásához vö. pl. Dión Chrys. or. XLIII,11.

[23] Ennek a regió szinte egészében érvényesülő, korábbi példáihoz l. küln. C.P. Jones, The Roman World of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass. – London 1978; küln. 95-103skk (Ch. 11: Local Politics). Néhány további szemponttal, ill. illusztratív példával vö. még Macro, ANRW II 7,2 (1980), 687skk. A municipalis arisztokrácia közéleti tevékenységének általában vett korlátaihoz, ill. gyakorta ennek figyelembevételével sem jelentéktelen helyi lehetőségeihez jó bevezetés F. Quass, Zur politischen Tätigkeit der munizipalen Aristokratie des griechischen Ostens in der Kaiserzeit, Historia XXXI,2 (1982), 188-213.

[24] További hivatkozásokkal l. még a 367.sz. jegyzetet.

[25] Néhány meglepő méretű, a provinciában szétszórtan elhelyezkedő birtoktest ellenére, a curialisok jobbára középbirtokosok. Rendszerint már 100-200 iugerum nagyságú (ált. a város territoriumán belül fekvő) földbirtok elegendő volt ahhoz, hogy tulajdonosa a municipalis arisztokrácia tagjai közé emelkedjék. Pénzértékben kifejezve ez a lovagi census negyedét jelentette: 100 000 sestertius értékű, tehermentes vagyont. – Itt jegyezném meg, hogy a kor ismert, jobbára a városi arisztokráciához tartozó rhétorai is – szinte kivétel nélkül – jómódú középbirtokosok. Az "aranyszájú" Dión (bár birtokát súlyos adósság terhelte: or. XLVI,5.) kifejezetten jómódúnak mondható. De a szerényebb javakkal bíró Aelius Aristeidés is – családja révén – számos mysiai birtok tulajdonosa volt: vö. C.A. Behr, Aelius Aristides and the Sacred Tales, Amsterdam 1968; 7. n. 11 (Dión Chrysostomos birtokával történő összehasonlítással).

[26] A municipalis arisztokrácia a városi tanácsban betöltött tisztségei révén közvetlen – adminisztratív eszközökkel történő – beavatkozási lehetőséggel bírt a khóra ügyeibe. Vagyona és ottani érdekeltségei folytán ugyanezt megtehette közvetett módon – az egyes falusi közösségek patrónusaként – is. Ez esetben adományai révén gyakorolta, ill. ‘jótéteményein’ keresztül érvényesítette a khórán belüli befolyását. Széles kitekintéssel újabban vö. ehhez Ch. Schuler, Ländliche Siedlungen und Gemeinden im hellenistischen und römischen Kleinasien, Vestigia 50 (München 1998); küln. 278-287 (Kap. IX.2: Dörfliche Gesellschaft und städtische Obersicht) és passim.

[27] A várost és a városi területeket igazgató municipalis arisztokrácia részben öröklött kapcsolatrendszerének intenzív felhasználásához l. küln. a korábban már hivatkozott pliniusi epist. X 38,2. híres ne, cum inter se gratificantur (‘nehogy egymással [csalárdul] összejátszanak’) kitételét.

[28] Az alábbiakban vázlatosan felsorakoztatott szempontok széles összefüggésbe helyezett – a téma jelentősebb császárkori aspektusaira is kitekintő – előtörténetéhez l. küln. P. Veyne, Le pain et le cirque. Sociologie historique d’un pluralisme politique [Univers historique; Seuil], Paris 1976, 185skk (Chr. II: ĽÉvergetisme grec); küln. 228skk; 271skk. és 298skk. Ue. rövidített – küln. a jegyzetek vonatkozásában csökkentett terjedelmű kiadásban, névmutató nélkül – németül is: Brot und Spiele. Gesellschaftliche Macht und politische Herrschaft in der Antike [Theorie und Gesellschaft Bd. 11], Frankfurt – New York 1988;163skk; küln. 208skk; 250skk. és 279skk. Rec.: P. Garnsey, JRS LXXXI (1991), 164-168.

[29] Az Ephesosban betöltött vezető tisztségei mellett háromszoros asiarchés (!), ill. archiereus Asias Claudius Aristion: PIR², 788 (Kr. u. 90-95 között, majd ismét valamikor Kr. u. 100 körül). A fentiekhez vö. még Plut. praec. ger. reip. 31 /822d-823e/. és Dión Chrys. or. XLVI,3. Egy korábbi példa: Strab. XIV – 649 (a 2000 talantont kitevő összeget, más szavakkal: egy egész vagyont birtokló nysai Pythodóros).

[30] A municipalis arisztokrácia belső köreibe, a város igazgatásával kapcsolatos tényleges döntéseket hozó tisztségviselők közé való jutás mindazonáltal csak keveseknek sikerülhetett. Itt csak a komoly vagyonnal bírók boldogultak. A többiek – szerényebb anyagi lehetőségeik okán – gyakorta alulmaradtak a jelentősebb városi posztok elnyeréséért folytatott küzdelemben. De nemegyszer megesett az is, hogy megszégyenültek, és jóvátehetetlenül eladósodtak a közcélú adományokkal elérhető népszerűség megszerzésére törve, amint arról Plutarchos egy kijelentéséből is értesülhetünk: "Ha célodhoz képest csak közepes vagyonnal rendelkezel – tanácsolja az ilyen pályázóknak, ill. alsóbb fokú magistratusoknak Plutarchos – ... semmiképpen sem hitvány vagy nemtelen dolog beismerni szegénységedet, és önként távozni azok közül, akik kellő javakkal bírnak a köz javát célzó bőkezűségük [philotimia] gyakorlásához. Másként pénzt kell kölcsönöznöd, szánalomra méltóvá, de egyúttal nevetségessé is téve magad saját költségeden teljesített közszolgálatod [leiturgia] során" (praec. ger. rei publ. 31 – 822d). A municipalis ordo, s különösen az ordon belüli elit így a Kr. u. III. század utolsó harmadának a társadalom korábbi rétegződését is átformáló gazdasági válságáig, csak csekély mértékben változott.

[31] L. pl. Dión Chrys. or. XLIV,6. Az "aranyszájú" Dión ebben a beszédében kinyilvánítja polgártársai előtt, hogy annyira szereti szülővárosát, Prusát, hogy Athént, Argost vagy Spártát, a görögség legelső és leghíresebb városait sem tudná helyette választani. Ezért ragaszkodott – ahogy Démosthenés-életrajza bevezetésében (2.c.) írja – Plutarchos is a kis Khairóneiahoz, mert nem akarta még kisebbé tenni elköltözésével. Hasonló magatartást tanúsított az ‘Oneirokritika’ szerzője, Artemidóros is: III,66 (235 Pack).

[32] Röviden l. ehhez P. Veyne a 319.sz. jegyzetben említett munkáját: "Le pain et le cirque" (1976), 238-241; vö. 284.

[33] L. küln. Il. VI,208: aien aristeuein kai hypeirochon emmenai allón. Devecseri Gábor fordításában: "hogy legyek első mindig, a többi fölé kimagasló". További terveiről, ill. szándékairól szólva állítólag ezt a homérosi sort idézte a görög Poseidóniosnak Rhodoson a kalózok ellen induló "Nagy" Pompeius: Strab. XI 1,6 – 492. De idézhetném még az Ilias rákövetkező sorát is: "és szégyent eleim nemzetségére ne hozzak": 209. Ezt, a görög nevelés egyik hagyományos színterének számító gymnasionokban is gyakorolt agón-szellemet erősítették a kor nagyszámú versenyjátékai. A hírnév utáni vágy a tehetős réteg képviselőiben – keleten és nyugaton egyaránt – szinte kivétel nélkül megvolt: vö. Stat. silv. V 2,52: virtutis pulcher amor. A görög városi környezet nyilvánvaló hatásaként gyakorta megjelenik az agón-motívuma a vértanúaktákban is: l. pl. Mart. Polycarpi 17,1.

[34] Erre nézve l. a nyugat-kis-ázsiai térség szülöttének, a bithyniai Cassius Dión Cocceianusnak – számos vonatkozásban példaértékűnek mondható – későbbi karrierjét Commodus és Pertinax principatusa idején, majd különösen a Severusok alatt. Vö. F. Millar, A Study of Cassius Dio, Oxford 1964; 5-27. (A történetíró Cassius Dio és az ugyancsak bithyniai szónok, Dión Chrysostomos feltételezhető rokonságához l. uo. 11sk.)

[35] Dión Chrysostomos anyai nagyatyja egész korábbi – öröklött – vagyonát a bithyniai kisváros, Prusa felvirágoztatására fordította (Dión Chrys. or. XLVI,3skk.), mint azt már említettem. Hasonló bőkezűséggel járt el a pontosi Amisos polgára, Iulius Piso, aki saját állítása szerint "igen sokat áldozott a városra, és szinte egész vagyonát ráköltötte" (plurima se in rem publicam contulisse ac prope totas facultates erogasse dicebat: Plin. epist. X 110,2.). Így volt ez már korábban is. A vezető tisztségekkel együtt járó pénzbeli kötelezettségekről, az előkelők a városi köznép támogatása érdekében hozott jelentős anyagi áldozatainak szükségességéről már Aristotelés is megemlékezik: Politika 1321a,31-40.

[36] Mint pl. az észak-lykiai Oinoandaban a 305sz. jegyzet 1.§-ában említett helyi kiválóság, C. Iulius Demosthenes. A hivatalba lépő magistratusok az egyes városi agónok támogatása mellett önállóan is szerveztek kisebb látványosságokat. Jelentősebb köz- és magánéleti eseményeknél a municipalis arisztokrácia körében szokás volt a bulé és a polgárság egy részének pénzosztogatással egybekötött megvendégelése is, amint arról a pliniusi epist. X,116-117-ből, ill. az IG XII V,863-865. alapján értesülhetünk. A nyugati provinciákban is gyakorolt szokáshoz vö. ILS 5494 és 5570.

[37] Különösen a helyi rendezvények alkalmával biztosították az ingyenes fürdőolajat, ill. hasonlóképpen az egyes ünnepeken: l. pl. IG IV,597; 602; 606; SEG IV,301-302. stb. Mivel a nyilvános fürdők a városok közösségi életének kiemelt színterei voltak, a népszerűségért folytatott versengésben – általában véve – kifizetődőnek bizonyult az effajta jótékonykodás. A gymnasionokat látogató közönség számára viszont rendszeresen biztosították a testápolás céljaira szolgáló ingyenes olajat (vö. még Ios. ant.Iud. XII 3,1 /120/.) a – költséges és összetett tisztüknek megfelelően – gazdag magánszemélyek közül választott gymnasiarchosok: vö. Jones, "The Greek City" 221sk., ill. 351.

[38] Vö. Plin. epist. X 23,2: quam ipsi /sc. Prusenses/ erogare in oleum soliti. Az oleum itt ,étkezési olaj’ jelentésben használva: l. Sherwin-White, "The Letters of Pliny" 594. (A testápolás mellett étkezési és világítási célokat is szolgáló olívaolaj beszerzésének helyenkénti nehézségeihez l. a 102.sz. jegyzetet.) Az adományokra létrehozott pénzalapot külön tisztségviselők kezelték: tamiai tón elaiónikon khrématón (IGRR III,60; 68: Prusias ad Hypium = IK 27; Nr. 9. és 1.). Ez is az intézményesített felajánlások elterjedt voltára utal: l. pl. L. Robert, Laodicée du Lykos, Le Nimphée, Paris 1969; 314.

[39] A tágabb témában újabban két alapos összefoglalás is napvilágot látott: E. Winter, Staatliche Baupolitik und Baufürsorge in der römischen Provinzen des Kaiserzeitlichen Kleinasien (Asia Minor Studien Bd. 20), Bonn 1996 és H. Halfmann, Städtebau und Bauherren im römischen Kleinasien. Ein Vergleich zwischen Pergamon und Ephesos (Istanbuler Mitteilungen Beiheft 43), Tübingen 2001.

[40] L. pl. IGRR III,803 = CIL III,231 (a pamphyliai Aspendos).

[41] L. pl. SEG IV,533 (Ephesos).

[42] Vö. Philostrat. vit. soph. II,1 – 548§. – L. ehhez a 380.sz. jegyzet második felét.

[43] A cél itt az volt, hogy ezek, a császárhoz indított küldöttségek kiállításuk pompájában, népes voltukban és ellátásuk költségeiben (viaticum: Plin. epist. X 43,1;3., ill. ephodion vagy ált. ephod(e)ia: SIG³ IV,369; IGRR IV,566; 1156a stb.) lehetőleg messze túltegyenek a rivális városok hasonló küldöttségein. Az egyes városok, ha tehették, minden adandó alkalommal indítottak a Rómában vagy valamely tartományi központban időző császárhoz küldöttségeket (presbeia pros aukratora: Plut. praec. ger. rei publ. 10 – 805a; latin megnevezéssel: legatio). Konkét kéréseiken (ilyenek voltak például a Kr. u. II. század derekától mind gyakoribbá váló adóelengedési kérelmek) vagy a városra háramló császári "kegyért", és az egyéb – inkább anyagi vonatkozású – "jótéteményekért" mondott köszönetnyilvánításon túlmenően, jó alkalmat kínáltak a követküldésre az egyes uralkodói évfordulók. Trónra lépése napjának (dies imperii) évfordulóján, születésnapja alkalmából (stb.) a Birodalom valamennyi városa méltóképp üdvözlölni akarta az uralkodót. Dión Chrysostomos közlése szerint így köszöntötte például a rhétor szülővárosa, a bithyniai Prusa a Kr. u. 98-ban trónra lépő Traianust: or. XL,13. A költséges szokás – mert a császárhoz indított követség költségeit általában véve a város adófizető polgárai viselték – már a Kr. u. II. század elejére is olyan méreteket öltött, hogy az, a városi költségvetés stabilitásának védelmében, beavatkozásra kényszerítette a központi kormányzatot. Bithynia-Pontus helytartójaként az ifjabb Plinius például nem engedélyezi, hogy a provinciához csatolt Byzantinum lakói – annak üdvözlése végett (ad salutandum) – követet küldjenek a császárhoz. Traianus pedig nemcsak helybenhagyja, de nagyon is helyesnek találja helytartója (korábbi utasításainak megfelelően hozott) intézkedését: epist. X, 43–44. Hasonlóképpen járt el korábban Vespasianus (Dig. L 7,5,6.), majd később Antoninus Pius is: vö. W. Williams, Antoninus Pius and the Control of Provincial Embassies, Historia XVI (1967), 470skk (a császári kormányzattól szükségtelennek ítélt tartományi követségküldések a cikk szerzője szerint tudatos korlátozásának gyakorlatáról). – Az itt fejtegetett gondolatok egészéhez, néhány további részlettel, l. még a 298.sz. jegyzetet.

[44] Sitónika khrémata. A valóban tehetősek, a leiturgiák tényleges viselésére is képes "gazdagok" a más közösségekből történő gabonabeszerzés céljait szolgáló városi pénzalaphoz (sitónikon: IGRR IV,580: Azanoi; Phrygia Epiktétos) járultak hozzá pénzadományaikkal. L. még ehhez a 169.sz. jegyzetet.

[45] A felirat magyar fordításban is olvasható, in: Borhy L. (szerk.), Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest 1998; 180sk (3.72.).

[46] P. Vedius Antoninus (PIR¹, V 211 /No. 3./) Ephesosban kifejtett kiterjedt építkezési tevékenysége jóval számosabb ellenzőihez l. a 396.sz. jegyzetet. A térség – Smyrna, ill. bizonyos mértékig Pergamon mellett – leggazdagabb városának számító Ephesos közösségi életében jelentős szerepet játszó Vediusok családjához újabban l. E. Fontani, ZPE 110 (1996), 227sk.

[47] = W. Hüttl, "Antoninus Pius" II (1933), 354 [Kr. u. 150] és II,49sk. [Kr. u. 149/150]. Vö. még SEG IV,533.

[48] A reprezentáció szintjén és az alkalmi népszerűség megszerzésének igényével végzett közcélú jótékonykodás korábbi – nagyszámú – példáihoz l. C.P. Jones, The Roman World of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass. – London 1978; 104-114 (Ch. 12: Benefactions). További példákkal l. még F. Quaß, Historia XXXI,2 (1982), 188skk; Mitchell, "Anatolia" I,210sk. és K.W. Arafat, Pausanias’ Greece. Ancient artists and Roman rulers, Cambridge 1996; 191skk. – Gyakorta kitűntek ebben az egyes városok neves és módos rhétorai. A fentebb már említett ephesosi Damianos – más jótéteményei, így számos középület helyreállítása mellett – jelentős összegekkel támogatta a várost, és esetenként annak szegényeit. Pazar és páratlan adományként márvány oszlopcsarnokkal szegélyezett úttal kötötte össze Ephesost Artemis közeli templomával, ahol más létesítményeket is emeltetett: Philostrat. vit. soph. II,23 – 605§. A közösség javára tett felajánlások, ill. a közcélú jótékonykodás (euergesiai) korabeli példáit azonban leginkábba lykiai kisváros, Rhodiapolis polgárának, Opramoasnak rekordhosszúságú (közel 1900 soros!) felirata szemlélteti: IGRR III,739; vö. CIG III,4324. A felirat hosszan sorolja a város kiváló polgárának harminc tevékeny év során (Kr. u. 124 és 152/153 között) elnyert tisztségeit. Ugyancsak felsorolja, méghozzá tételesen, Opramoas Rhodiapolis polgárai és más lykiai közösségek (esetenként csoportok és személyek) javára tett felajánlásait és bőkezű adományait. A jobbára semmitmondó tisztségeket Opramoas a lykiai városok közösségétől (koinon) kapta. Cserébe több mint 600 000 denariusszal (későbbi adományait tekintve pedig 1 millió denariust is meghaladó összeggel) támogatta Lykia a feliraton megnevezett városait: Xanthost és Oinoandat, Myrat és Tlóst (stb.), amely városok színház vagy fürdő építésére, gabonavásárlásra vagy játékok rendezésére fordították az adományokat. (A felirat egyes részleteiben magyar fordításban is olvasható, in: A.B. Ranovics, A római birodalom keleti tartományai, Budapest 1956 /orosz ered. 1949/, 113-114sk.) Az IGRR III,739. sorszámot viselő felirat különös érdeklődésre tarthat számot abból a szempontból is, hogy közli Lycia-Pamphylia tartomány procuratorainak és legatusainak, valamint a császárnak a felirat állításával megtisztelt Opramoashoz – az egyes határozatok kapcsán – intézett leveleit: vö. J.H. Oliver, Greek Constitutions of Early Roman Emperors from Inscriptions and Papyri /Memoirs of the American Philosophical Society 178/, Philadelphia 1989; Nr. 142-153 (Antoninus Pius Opramoashoz intézett levelei). Opramoas az uralkodó figyelmét magára vonva, vélhetően a senatori rangot akarta elnyerni bőkezűségével. Ha maga nem is nyerte el, de azt még megérhette, hogy dédunokája az ordo senatorius tagjai közé emelkedett. Vö. A. Ballard, Les Liberalités d’Opramoas, in: Fouilles de Xanthos VII, Paris 1981; 185skk; vö. L. Robert, REG 95 (1982), 396-398. További irodalmi hivatkozásokkal l. még OCD³ (1996), 1069; s.v. Opramoas.

[49] Az itt élő, többnyire nem görög földművelő lakosság egyaránt szenvedett az állami terhektől és a Róma hatalmára támaszkodó városi vezetőréteg "zsarnoki" uralmától. Minderre számos utalás található a kor alkotóinál, így Aelius Aristeidésnél is: l. pl. or. L,105-108 – K (= XXVI – ed. Dindorf).

[50] Aelius Aristeidés Rómát – és annak birodalmát – magasztaló ünnepi beszédében nyilvánvaló hallgatással mellőzi a városok vezetését kisajátító "tekintélyesek és tehetősek" (dynatoi) kapzsiságát és megannyi formában megnyilvánuló önzését. De mellőzi azokat, a municipalis ordo belső körein belül, a prótoi körében folytatott pozícióharcokat is, amelyekről Dión Chrysostomos (or. XXXIV,19: phthonos, pleonexia, philonikia) és Plutarchos egyaránt megemlékezik: ‘Politika parangelmata’ (praec. gerendae rei publicae) 19 – 814e sqq; küln. 815a: pleonexia kai philoneikia tón próton. Ez utóbbiakhoz vö. C.P. Jones, Plutarch and Rome, Oxford 1971, 110skk; küln. 111-121; továbbá R. MacMullen, Roman Social Relations, New Haven – London 1974, 57skk.

[51] Ho archiereus tés Asias [tén hierosynén tén koinén tés Asias] vagy archiereus tu koinu tés Asias: vö. Aristeid. or. L,101 és 104 [hier.log. IV,101;104.] – K. Más – de értelmében nem bizonyíthatóan azonos (!) – megnevezéssel: archiereus Asias (talán a.m. asiarchés): l. pl. Aristeid. or. L,53 – K.). – Aelius Aristeidést Smyrna polgárai ajánlották a tartománygyűlésnek (Kr. u. 147-ben) erre a tisztségre. A rhétor azonban kitért a várható (ám egyben megannyi kötelezettséggel is járó) megtiszteltetés elől: or. L,101 – K. (Az archiereus – ti. tón Sebastón –, vagy más címzéssel, ill. kifejezéssel: az asiarchés [tés] Asias azonosságának lehetőségéhez l. a következő, a 343.sz. jegyzetet.)

[52] Ez utóbbiakhoz (a tisztség pontos mibenlétének meghatározásával kapcsolatos – megnyugtató módon talán ma sem megoldott – probléma vázolásával, ill. annak bevezetéseképpen) l. RE II,2 (1896), 1564.has. 33skk. Az újabb irodalom összegzésével l. még J. Deininger, Die Provinziallandtage der römischen Kaiserzeit bis zum Ende des dritten Jahrhunderts n. Chr., Vestigia 6 (München–Berlin 1965), 37skk; 41-50; M. Rossner, Asiarchen und Archiereis Asias, Studii Clasice XVI (1974),101-142; küln. 102-107. és néhány újabb szempont felvetésével C.A. Behr, ANRW II 34,2 (1994),1213sk. Említés történik róluk Strabónnál: XIV – 649: asiarchai, és ugyancsak többes számban 'Az Apostolok cselekedetei’-ben is: 19,31. Egyesek, a koinonhoz kapcsolódó ünnepi játékokon, csak néhány napig viselték tisztségüket, ami tovább nehezíti a pontos értelmezést. Bár bizonyos valószínűsége van annak, hogy a kétféleképpen jelölt tisztség azonos (egy elgondolkodtató példa a fentebb már hivatkozott aristeidési or. L,53., ill. L,101;104. kétségtelenül figyelemre méltó párhuzama), én – mint azt az ún. főszövegben is jeleztem – nem osztom ezt az elképzelést.

[53] Vö. még Tac. ann. XV 20,1. és CIL XIII,3162.

[54] Asia Minor a Kr. e. első század kezdetétől kimutathatóan szerveződő (OGIS 438 = IGRR IV,188; vö. Cic. pro Flacc. 23; 55-56.), majd végleges szervezeti formáját a triumvir Antonius korára elérő (l. C.G. Brandis, Hermes 32 /1897/, 509skk.) évenkénti tartománygyűlései: commune vagy koinon Asias. A nyugati birodalomfél latin igazgatási nyelvű tartományaiban szokásos megnevezéssel concilium provinciae: OCD³ (1996), 375; s.v. concilium. A téma átfogó feldolgozását adja J. Deininger, Die Provinziallandtage der römischen Kaiserzeit, Vestigia 6 (München-Berlin 1965), küln. 36-83; vö. Magie, Roman Rule in Asia Min. I,448-452 (kiegészítve a második kötet vonatkozó jegyzeteivel: 1293-1301.). A téma szélesebb összefüggéseihez l. még F. Millar, The Emperor in the Roman World (31 BC – AD 337), Ithaca /Cornell University Press, New York 1992² (1977: London), 385-394 (Ch. VII.4§: Provincial Leauges and Councils) és S.R.F. Price, Rituals and Power. The Roman Imperial Cult in Asia Minor, Cambridge 1984. – [1] Asia provincia és a bithyniai tartományrész lakói Kr. e. 29-ben nyertek jogot a császárkultusz céljait (is) szolgáló – az Asiaban korábban is meglevő – koinon intézményesítésére: Cass. Dio, LI 20,7; vö. G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965, 112skk; küln. 115. Ezek színtere Asiaban rendszerint a kiemelt jelentőséggel bíró Pergamon volt (l. pl. SIG³ 1065; lin. 5: hypo tu koinu tés Asias en Pergamói; vö. Aristeid. or. XXIII,13: Kr. u. 167.), míg Bithyniaban – általában véve – a hasonlóképpen nagy múlttal rendelkező tartományi székhely, Nikomédeia. A tartománygyűlések aktuális színhelyének kijelölése nem egyszer a tartományon belüli (nagy)városok pillanatnyi erőviszonyainak függvénye volt. Így Asia provincia más, ugyancsak métropolis címmel felruházott, és a kultusztemplom építésének jogát elnyert (neókoros) közösségeiben, Ephesosban, Smyrnaban, vagy a Lykos melletti Laodikeiaban (stb.) is gyakorta tartottak tartományi gyűléseket. Az OGIS 490-es sorszámot viselő felirat tanúsága szerint Iónia tradicionális központja, az ősi Milétos (l. a 421.sz. jegyzetet) is a koinon Asias színhelye volt. [2] A koinon lényegében valamennyi, a tartománygyűlésnek éppen helyet adó nagyvárosban hasonló módon ment végbe, majd később tényleges conciliummá válva, hasonló módon ülésezett. Felszentelésének évfordulóján, Augustus és Róma ottani templomában gyűltek egybe a tartomány városainak és törzsi közösségeinek (civitas) küldöttei, hogy a szentély előtt, a divus Augustus és dea Roma oltáránál ünnepélyes áldozatbemutatással fejezzék ki a római hatalom iránti lojalitásukat. Hasonló célt szolgáltak az áldozati aktushoz szorosan kapcsolódó díszes felvonulások, ünnepi játékok és nyilvános felolvasások stb. is: vö. J. Deininger, Die Provinziallandtage der römischen Kaiserzeit von Augustus bis zum Ende des 3. Jahrhunderts n. Chr., Vestigia 6, München 1965, 158skk. és újabban, rövid összegzésben, S. Mitchell, Festivals, Games and Civic Life in Roman Asia Minor, JRS LXXX (1990), 183-193 (recenziók). A tartományi gyűlések idővel bizonyos politikai színezetet is nyertek, amennyiben a szertartás után a császárkultusz az egyes városokból vagy törzsi közösségekből egybegyűlt papjai (flamines perpetui) megtárgyalták a helyi ügyeket, és szükség esetén határozatot hozhattak sérelmeik a császár elé terjesztéséről is (Dig. XLVII 14,1.). Így ezek a conciliumok, melyeken a tartomány Asiarchésnak, Bithyniarchésnak stb. – is – nevezett főpapja elnökölt, némi befolyással voltak (legalábbis a császárság első két évszázadéban) a provinciák igazgatásának menetére, így a helytartók tevékenységére is: vö. Tac. ann. XV 20,1. és CIL XIII,3162.

[55] Aelius Aristeidés "Róma-beszédében" említés nélkül hagyja ezeket – az előző jegyzet második felében részletesebben is ismertetett – tartományi gyűléseket.

[56] Dig. XXVII 1,6:8-12 (Antoninus Pius rendelete a saját városukban, illetve szülőföldjükön [patris] tevékenykedő filozófusok, rhétorok, grammatikusok és orvosok a közterhek alóli mentesítéséről [aleiturgésia]. A később Commodus, majd Septimius Severus által is megerősített rendelet abból is szempontból is jelentős számunkra, hogy tételesen felsorolja a helyi közösségek polgáraira kiróható állami és városi közterheket). Magyarul is, in: Borhy L. (szerk.), Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest 1998; Nr. 3.39. 156sk. (Antoninus Pius rescriptumának bevezető részéhez l. fentebb a 293-294.sz. jegyzeteket.) A császárok az egyes rhétorok (olykor a rhétorok családja, ám általában véve csak egyenes ági leszármazottaik) számára biztosított – a fentieken túlmenő – egyéni kedvezményeihez l. pl. a kor legismertebb és legnagyobb hatású szofistájának, a Traianustól, majd Hadrianustól is egyaránt több ízben kedvezményezett Antonius Polemónnak az esetét: Philostrat. vit. soph. I,25 – 533§. Szélesebb kitekintéssel a fentiek egészéhez vö. még G.W. Bowersock, Greek Sophists in the Roman Empire, Oxford 1969; küln. 30-42 (Ch. III: Special Privileges).

[57] Közelebbről a tartomány eltérő jogállású, de belső igazgatásukban több-kevesebb önállósággal rendelkező városi közösségeire gondolok itt.

[58] Ebben az értelemben utal az Asia tartományt képviselő koinonra Aelius Aristeidés is: l. pl. or. XXIII,8.

[59] A Kr. u. 155/156-ban éppenséggel nem a megszokott helyen, Pergamonban, hanem a rivális Smyrnaban ülésező koinon Asias [latin terminológiával: concilium provinciae] említésével l. pl. Mart. Polycarpi 9,1-2skk (ed. H. Musurillo, The Acts of the Christian Martyrs, Oxford 1972; 8skk; lapszámozás az akta elejétől); vö. Euseb. hist. eccl. IV,15. Egy további párhuzam ugyancsak az eusebiosi HE-ből: V 1,47 (Lugdunum); mindkét esetben a helytartó alkalmi – szabályszerűen egyébként nem kimutatható – részvételével ezeken a gyűléseken.

[60] Az asiarchés tisztét betöltő tralleisi Philippos (Mart. Polycarp. 12,2; 21,1; vö. Euseb. hist. eccl. IV 15,27; továbbá OGIS 498. és 499.) a tartományi helytartóval, a Polykarpos-aktában csak tisztsége (anthypatos) jelölésével említett L. Statius Quadratusszal (IGRR IV,1339.) együtt lépett fel az eljárás során.

[61] Kr. u. 156/157; a korábbi, az ezzel kapcsolatban felmerülő jogos kétségek ellenére sokáig elfogadott datálás szerint. (Egy másik, hasonló érveket felvonultató variáns a 155/156-os évet jelöli meg.) C.A. Behr újabb, számos figyelemre méltó érvet felsorakoztató datálási kísérletéhez (Kr. u. 166) l. uő. ANRW II 34,2 (1994), l198-1200; vö. még 1215. n. 318.

[62] L. pl. Tac. ann. XIII 43,1: ... direptos socios, cum Suillius provinciam Asiam regeret [ti. a tartományt Kr. u. 52 és 53 között igazgató P. Suillius Rufus; vö. IGRR IV,972.], ac publicae pecuniae peculatum detulerunt. Hasonló példák a szomszédos tartományokból sem hiányoztak. A Kr. u. II. század első évtizedeiben két (volt) helytartót is bevádolt Rómában a hivatali ideje alatt elkövetett visszaélésekért a bithyniai koinon: Plin. epist. IV,9; V,20; VI,5;13; VII,6;10. Egyiküket, C. Iulius Bassust (PIR², I 205) végül elítélték. A másik volt proconsul, Varenus Rufus (PIR, V 177) perének végső kimenetele nem ismeretes.

[63] Vö. Dión Chrys. or. XLIII,11: hégemón ponéron (vélhetően a Bithynia-Pontust Kr. u. 100 és 105 között kormányzó Iulius Bassus, vagy kisebb valószínűséggel a tartományban elkövetett visszaéléseiért később – Kr. u. 106-ban – ugyancsak törvényszék elé idézett Varenus Rufus).

[64] Az alkalomszerűen ismétlődő helyi konfliktusok főbb kiváltó okaira korábban többször is kitértem. (Ezek előzetes megjelölésével l. a 160.sz. jegyzet második felét.) Ami pedig az egymást követő proconsulok erőszakos fellépését, gyakori zsarolásait, egészében véve pedig az önkormányzatú városok belső ügyeibe való beavatkozását illeti (vö. Philostrat. vit. soph. I,19 – 512§.), Dión Chrysostomos több alkalommal utal, ill. olykor nyomatékosan is rámutat arra, hogy mindenekelőtt a városok közötti viszálykodások – a "görögök [e jellemző] ostobasága" (Hellénika hamartémata: XXXVIII,38.) – nyújtanak a helytartóknak alkalmat arra, hogy megvalósíthassák "zsarnoki" uralmukat: or. XXXVIII,36; vö. még XXXVIII,33-37skk; XXXIX,4; XLVIII,7. stb. A tartományokban elkövetett visszaélések, kormányzati túlkapások, zsarolások és sikkasztások megannyi példájához l. P.A. Brunt, Charges of Provincial Maladministration under the Early Principate, Historia X,2 (1961), 189-227; küln. 213sk (Bithynia) = uő. Roman Imperial Themes, Oxford 1990; 53-95; számos pontosítást, ill. részben új megállapítást tartalmazó Addendaval: 487-506. Néhány további hivatkozással l. még a 203. jegyzetet.

[65] Hogy fegyveres harcban kényszerítsék ki a város feletti ellenőrzés jogát, a római hatalom árnyékában erről már régen lemondtak a szembenálló felek. Néhány példától eltekintve, az alsóbb néprétegekből toborzódó városi frakciók is tartózkodtak attól, hogy fegyverrel adjanak nyomatékot igényeiknek. Róma ez esetben elkerülhetetlen fegyveres beavatkozásának tudata mintegy csillapítólag hatott, s "alkotmányos" korlátok közé szorította a városon belül folyó politikai és társadalmi küzdelmeket. A Birodalommal (s tegyük hozzá: a Birodalommal szorosan összefonódott helyi vezető réteg egészével, vagy annak egy részével) szembeni aktív – vallásos motívumokkal átszőtt – ellenállás elszórt példáihoz l. G.W. Bowersock, The Mechanics of Subversion in the Roman Provinces. In: Opposition et résistances a ľempire ďAuguste a Trajan [Fondation Hardt. Entretiens sur ľantiquité classique, Tome XXXIII], Genève 1987; 291-317. (vö. még 318-320: Discussion).

[66] Mysia északkeleti része még a Kr. u. II. század harmincas-negyvenes éveiben is meglehetősen rossz hírű, "vad" vidéknek számított. A térség Hadrianus-kori – bizonyos értelemben pacifikációs célzatú – városalapításaira (közéjük tartozott a szónok "szülővárosa" is, Hadrianutherai) korábban már többször kitértem. A mysiai Olympos erdőségeiben még Aristeidés ifjúkorában is garázdálkodó helyi rablóbandákra való utalással l. az első részben a 93-94.sz. jegyzeteket.

[67] A rómaiakra jellemző életvitel és gondolkodásmód tudatos elutasításának példái: Lukian. Démon. 40. és 57; vö. Swain, "Hellenism and Empire" (1998²), 315-317skk. További példákkal l. még H. Fuchs jól áttekinthető összegzését: Die geistige Wiederstand gegen Rom in der antiken Welt, Berlin 1938; küln. 18skk., ill. 49skk. és passim. Néhány ott felsorakoztatott szempontok részletesebb kifejtésével, közelebbről vö. még G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965; 101-111 (Ch.VIII: Opposition among the Greeks).

[68] L. ehhez A. Momigliano, Some Preliminary Remarks on the »Religious Opposition« to the Roman Empire. In: Opposition et résistances a ľempire ďAuguste a Trajan [Fondation Hardt. Entretiens sur ľantiquité classique, Tome XXXIII], Genève 1987; 103-129 (vö. még 130-133: (Discussion).

[69] Vö. Nörr, "Imperium u. Polis" (1966), 36sk (további forráshivatkozásokkal). Meglehetős keserűséggel említi ezt Plutarchos is: praec. ger. reip. 19 – 814e-f. "Egyesek – mondja, tovább fokozva ezzel mások hatalma alá került szülőföldjük megalázását – a helytartó elé terjesztenek jóváhagyásra minden [helyi] határozatot, a tanácsgyűlések vagy a megtiszteltetések adományozásának engedélyezését, és minden [rendszabály jellegű] intézkedést". Mindezzel arra kényszerítik a helytartót, állapítja meg Plutarchos, hogy nagyobb mértékben uralkodjon felettük, mint azt maguk óhajtanák. (Utóbbihoz vö. az aristeidési or. XXVI,37. záró konklúziójának ezzel ellentétes kijelentését.)

[70] Mivel az ottani városokat irányító prótoi képtelennek bizonyult a frakciók keltette – a városokon belüli fegyveres összecsapássá fajuló – "párt"viszályok megfékezésére, megfosztva autonómiájától, Claudius provinciává szervezte Lykiat. A már tartományi státuszon belül egy hasonló eset – a Cassius Diótól stasisnak (XL 17,3.), Suetoniustól pedig discordiaenek (Claud. 25,3.) nevezett "fegyveres harccá fajuló zavargás" – megismétlődése nyilván a városi autonómia felfüggesztését, s ezzel a városi vezető réteg privilegizált helyzetének megszüntetését jelentette volna.

[71] Khóris tés Rhómaión hégemonias ude zén proairumetha: Plarasa/Aphrodisias. Közli: J.M: Reynolds, Aphrodisias and Rome etc., London 1982; Doc(ument) No. 2.; lin. 13sq. pp11-16 (a felirat szövegéhez fűzött alapos kommentárokkal). Ugyanez a felirat (col. I; lin. 4.) – korántsem egyedülálló módon – a város, ill. a térség megmentői és jótevői”-ként aposztrofálja a rómaiakat: pros Rhómaius ontas sótéras kai euergetas etc.

[72] Cic. pro Flacc. 25, 60.

[73] Vö. ehhez az aristeidési ,eis Rómén’ részben erre is vonatkozó megállapítását: „Valamennyi népnek közös törvényeket szabtatok, véget vetve a korábbi állapotoknak, amelyek szóban elbeszélve gyönyörködtetőek voltak ugyan, józanul számba véve azonban elviselhetetlenek” (102.).

[74] /Tuto de to pséphisma nenomothethésthai/ tói aióni tés Rhómaión hégemmonias phylachthésomenon (ktl.) = M. McCrum – A.G. Woodhead, Select Documents of the Principates of the Flavian Emperors: including the Year of Revolution A.D. 68-96 /coll. by M. McC. & A.G. W./, Oxford 1961; Nr. 500. p.147sq. – Acmonia, Kr. u. 85. Vö. M.P. Charlesworth, Providentia and Aeternitas, Harv. Theol. Rev. 29 (1936), 107-132; 129. és újabban P. Southern, Domitian. Tragic Tyrant, London – New York 1997; 57., ill. 143 n.28. (további hivatkozásokkal).

[75] A császárokat a birodalmi adminisztráció különféle posztjain szolgáló provinciálisok esetében így volt ez már a principatus kezdetén is: vö. G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965; 30-41 (Ch.III: Greeks in Imperial Service). A Kr. u. II. század első harmadától kezdve pedig különösen a szülőföldjükre megtérő kiszolgált katonák váltak ennek a gondolatnak legjelentősebb hordozóivá, ill. patrisukban a romanizáció legfőbb helyi képviselőivé. A hosszú (a hadrianusi hadseregreform óta ált. 25 éven át tartó) szolgálatból történő szabályszerű elbocsájtásuk után (missio honesta) a Birodalom keleti feléből származó egykori katonák – a Kr. u. II. században már nem egyszer a legiók, ill. az auxiliáris alakulatok tisztjei (centuriones) vagy törzstisztjei (tribuni legionis) – nagy számban tértek vissza szülővárosukba. Itt korábbi közösségük megbecsült polgáraivá lettek, sőt mint azt számos felirat is tanúsítja, gyakorta a municipalis ordo befolyásos tagjaivá (újabban l. ehhez AE 1981, 775; a phrygiai Sebasté). Az Imperiumhoz való lojalitásuk tényét, annak a helyi közösségre gyakorolt hatását szükségtelen külön is hangsúlyozni (vö. Aristeid. or. XXVI,75 – K.). Mindez eltérést mutat a nyugati tartományokban toborzott, majd zömmel a szolgálatból történő elbocsájtásuk helyén, Nyugaton letelepedő veterani szokásos gyakorlatától.

[76] Az aristeidési "Róma-beszéd" 59skk. kaputjai alapján a helyi vezetőréteg képviselői mindenütt rendelkeztek római polgárjoggal. Ugyanezt a közlést a fenti helyekkel szoros gondolati és stiláris párhuzamokat mutató or. XXVII,32 – K kijelentései is megerősítik. J.H. Oliver szerint ha ez némileg túlzó állítás is, de általában véve igaz. Mindezt jól mutatják a helyi elöljárók, gymnasiarchosok és agónothetések a korabeli feliratokon megjelenő nevei: "The Ruling Power" (1953), 929 (a Kr. u. II. században, a Birodalom keleti felén). Az Oliver munkássága iránt érzett tiszteletből, megismételném, amit a Kommentárokban egyszer már – hasonló módon – kifejtettem. Ahogy ott is írtam, egy, az évek múlásával kiteljesedő kutatói pálya tanulságos és szép példája, ahogy később feldolgozta ezeket: Marcus Aurelius. Aspects of Civic and Cultural Policy in the East, Hesperia Suppl. 13, Princeton 1970; passim. Vö. még C. Habicht, Die Inschriften des Asklepieions. Altertümer von Pergamon VIII 3; Berlin 1969; 169skk: kimutatás a divus Augustus és dea Roma 38 Kr. u. II. századi hymnodosáról, akik közül 34 római polgárjoggal rendelkezett. Mindez akárcsak egyetlen személy vonatkozásában is, nehezen lett volna elképzelhető a principatus rendjének megszilárdulása idején.

[77] L. küln. Aristeid. or. XXVI, 64 – K.

[78] A mindenekelőtt gyógyító hagyományai révén elhíresült Kós szigetéről származó C. Stertinius Xenophón Claudius megbecsült háziorvosa (l. a 291.sz. jegyzetet), majd egy ideig Nero ‘udvari orvosa’ [archiatros] volt: IGRR IV,1086 = SIG³ 804 = E.M. Smallwood, Documents Illustrating the Principates of Gaius, Claudius and Nero (coll. by E.M. S.), Cambridge 1967; p74. No. 262 (további forráshivatkozásokkal).

[79] Hasonló nevű (Asklépiadés), a bithyniai Prusaban ugyancsak orvosként tevékenykedő, s mint ilyen, jelentős szakmai hírnevet szerzett elődjéhez l. Strab. XII 4,9 – 566.

[80] A római hatalommal való korabeli "értelmiségi " kollaborálás egyik fontos területéhez, a császárok kultuszához jó bevezetés G.W. Bowersock invenciózus tanulmánya: Greek Intellectuals and the Imperial Cult in the Second Century A. D. In: Le culte des souverains dans ľempire Romain [Fondation Hardt. Entretiens sur ľantiquité classique, Tome XIX], Genève 1972; 179-206. (vö. még Discussion: 207-212.).

[81] Így Philostratos is: vit. soph. II,31 – 624§. Hasonlóképpen C.A. Behr megfogalmazásában: "To the orator of that day the highest title to wich he could aspire was that of »sophist«". In: Aelius Aristides and the Sacred Tales, Amsterdam 1968; 106.

[82] A sophistai feliratokon történő említéséhez vö. SIG³ 828; 845; 876, lin. 5; 878; 879. stb.

[83] Egy ismertebb példa: az "aranyszájú" Dión – a "jó király" alakjának felvázolásán át – a traianusi principatus legitimálását célzó ,királybeszédei’ (or. I-IV; küln. I és III). További példaként l. még Dión Chrysostomos Rhodos (or. XXXI) és az egyiptomi Alexandreia (XXXII) polgárai előtt tartott beszédeit.

[84] L. az első részben a 62.sz. jegyzetet. Egy korábbi – általános érvényű – irodalmi utalás erre Plin. paneg. 80,3: conciliare aemulas civitates. További példákkal vö. még Broughton, ESAR IV (1938), 741skk.

[85] L. küln. Aristeid. or. XXIII – K (,Peri homonoias tais polesin’; ti. a Pergamon, Smyrna és Ephesos között remélt megegyezésről). Vö. még Aristeid. or. XXVII,40-46 – K.

[86] A téma mindmáig legjobb áttekintését adja E.L. Bowie, The Importance of Sophists, Yale Class. Stud. 27 (1982), 29-59; küln. 52. és 55.

[87] L. a 399.sz. jegyzetet.

[88] A fentiekhez l. G.W. Bowersock összeállítását, Greek Sophists in the Roman Empire, Oxford 1969; 17-29 (Ch. II: Cities of the Sophists).

[89] PIR², C 802: Ti. Claudius Atticus Herodes; a ritkábban használt teljes névalak: Vibullus Hipparchus Tib. Claudius Atticus Herodes. Itt csupán utalni tudok arra, hogy Kr. u. 134 és 135 között Héródés Attikos a legatus Augusti pro praetore ad corrigendum statum liberarum civitatium provinciae Asiae tisztségét töltötte be, amikor a későbbi császár, Antoninus Pius a tartomány proconsula volt. Vö. H. Halfmann, Die Senatoren aus den östlichen Teil des Imperium Romanum bis zum Ende des 2. Jahrhunderts n. Chr., Hypomnemata 58 (Göttingen 1979); 155-160; 157 [Nr. 68.]. Még a korábbi alfejezetek anyagához tartozik, hogy a római tisztségviselővé emelkedett dúsgazdag athéni (mai szóhasználattal milliárdosnak mondanánk) Asia provinciában töltött hivatali ideje során bőkezű adományokkal támogatta a térség egyes városait. Így járt el már Héródés atyja is (PIR², C 801), aki Philostratos közlése szerint 7 millió drachmával segítette meg a vízben szűkölködő Alexandreia Tróast: vit. soph. II,1 – 548§. Vö. ehhez M. Ricl, The Inscriptions of Alexandria Troas [IK 53], Bonn 1997; 229-231. és W. Ameling, Herodes Atticus I: Biographie; II: Inschriftenkatalog (Subsidia Epigraphica 11), Hildesheim 1983; I,54sk.

[90] Vö. G.W. Bowersock, Augustus and the Greek World, Oxford 1965, 143sk.

[91] Vö. ehhez fentebb a 367sz. jegyzetet. – A személyi képesség és az egyéni teljesítmény (vö. Plin. paneg. 70,8. és hasonlóképpen Cass. Dio, LII 19,1.), a kedvező vagyoni és szociális helyzettel párosulva, a polgárjog elnyerésénél, ill. adományozása során ebben az esetben is a legfontosabbnak tekinthető elemek. (Részletezéséhez l. Alföldy G., Római társadalomtörténet, Budapest 1996 /német ered. 1984³ /, 71skk [= 2000²; 107skk.]).

[92] Philostrat. vit. soph. I, 25 – 534.§.

[93] L. küln. lin. 33-42 = IK 24,1 [Smyrna II,l]: Nr. 697; p192. és 195 (további irodalmi hivatkozásokkal). Vö. még Philostrat. vit. soph. I,25 – 531§. – Hadrianus nagyvonalú (görög pénzértékben számolva 10 millió drachmát kitevő) adományából Smyrnában gabonapiac, egy Asia szerte a legszebbnek tekintett gymnasion, és egy templom épült. Egy-egy neves rhétor ottani működése azonban más jellegű gazdasági előnyöket is jelentett a városnak. Már a híres Flavius-kori szónok, Skopelianos smyrnai iskolájába is messzi vidékekről, Görögországból meg egész Nyugat-Kis-Ázsiából, de Kappadokiából, sőt Egyiptomból és Föniciából is sereglettek a rhétori művészetet tanulók (Philostrat. vit. Soph. I,21 – 518§.). Polemón pedig mindkét kontinensről, de a szigetekről is hozzá áramló tanítványai révén népesebbé tette Smyrnát, mondja Philostratos, mint előtte volt: I,25 – 532§.

[94] A helyi társadalom egészére nézve is kiemelkedő jelentőségű rhétori fellépések korábbi példája a smyrnai Skopelianos esete. Mikor a Keleten ismertté vált Domitianus a tartományokban telepített szőlőültetvények felének kiírtásáról intézkedő rendelete (Suet. Dom. 7,2; 14,2; vö. Stat. silv. IV 3,11skk.), "egész Asia követeként" a híres szónokot küldték a császárhoz, hogy kieszközölje a rendelkezés helyi érvényű hatálytalanítását. Skopelianos sikerrel szólalt fel az uralkodó előtt, amit Philostratos (persze túlzó módon) a smyrnai rhétor egyedülálló szónoki művészetének tulajdonít: vit. Soph. I,21 – 520§.

[95] L. lentebb a 409.sz. jegyzetet.

[96] Dión Chrys. Or. XL,33; vö. XL,10; XLV,6;10; XLVIII,11., továbbá Plin. Epist. X 58,1. A helyek korrekt értelmezését adja C.P. Jones, The Roman Worls of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass. – London 1978, 52. és 108.

[97] A tisztség megjelenési formáihoz, ill. az ezt betöltő személyek tevékenységének jellegéhez l. RE IV (1901), 2417.has. 46skk; küln. 2419.h. 39skk; vö. Magie, Roman Rule in Asia Min. II,1516sk. A curiatagságra alkalmas polgárok közül választott dekaprótoi többnyire a városi tanács tagjai is. Kollégiumukba azonban csak 25. életévük betöltéséig kerülhettek be az arra alkalmasnak ítélt személyek: decaprotos etiam minores annis XXV fieri, non militantes tamen, pridem placuit; quia patrimonii magis onus videtur esse (Dig. L 4,3,10; Ulpianus). Mint az adók behajtásával megbízott városi tisztségviselők, »az első tíz« (dekaprótoi), ill. »az első húsz« (eikosaprótoi) testülete vagyonukkal is feleltek az államot megillető adóbevételek maradéktalan behajtásáért: nam decaproti et icosaproti tributa exigentes et corporale ministerium gerunt et pro nominibus defunctorum fiscalia detrimenta resarciunt (Dig. L 4,18,6; Modestinus). Ezt már korábban, a 290.sz. jegyzetben is említettem. Anyagi felelősségük jellegéhez és mértékéhez röviden l. Jones, "The Greek City" 139sk., ill. 327. Az adóbehajtás tényleges munkáját a decaprótoinak alárendelt exactores (civitatis: KlP II /1979²/, 473.has. 6skk.) végezték. Amennyiben javakkal bíró, a curia által választott szabad polgárok, és nem – amint ez eleinte gyakori volt – a város pénzügyeit ekként is ellenőrző császári rabszolgák (servi Caesaris) voltak, az inkább az adók kivetésében eljáró dekaprótoinál talán teljesebb körű felelősséggel.

[98] Philostrat. Vit. Apoll. I,15.

[99] TAM IV 1,3 (a felirat erősen töredékes).

[100] Smyrna és Ephesos: vö. Philostrat. vit. Apoll. 4,2. és 8; Tarsos: Dión Chrys. or. XXXIV, küln. 16-21; 21-23. Különös figyelmet érdemel ebből a szempontból a már korábban is idézett IGRR IV,351. Hadrianus ebben, a Pergamon tanácsához és népéhez intézett (töredékes formában ránk maradt) levelében azt a reményét fejezi ki, hogy a városban nem lesznek többé zavargások: méden tarachódes (lin. 25.). Egy effajta – a városi vezető réteg prominens képviselői számára itt már valóban fenyegető méreteket öltő – zavargás részletes leírásával l. Dión Chrys. or. XLVI,11skk (a bithyniai Prusaban). A városon belül vívott társadalmi harcok jellegének közelebbi meghatározása persze problematikus. Forrásaink – még az egyes városi régiók közötti ellentétekről szólva is – általában véve kerülik a pontos részleteket: l. pl. Philostrat. vit. soph. I,25 – 531§. "Internal stasis might reflect discord among the members of the elite as well as what one would expect, discord between elite and mass." – amint azt utóbb S. Swain is joggal állapította meg. In: Hellenism and Empire. Language, Classicism, and Power in the Greeek World, AD 50-250, Oxford 1998² (1996), 293 (l. még uo. a 144.sz. jegyzetet).

[101] Vö. C.P. Jones, The Roman World of Dio Chrysostom, Cambridge, Mass.– London 1978; 19-25 (Ch. 3 Riot at Prusa). További példákkal l. még Magie, Roman Rule in Asia Min. I,599skk. és R. MacMullen, Enemies of the Roman Order. Treason, Unrest, and Alienation in the Empire, Cambridge, Mass. – London 1975² (1966), 163skk; küln. 346sk (= a 184.o. 23.sz. jegyzete), ill. 249-254 (App. B: Famines).

[102] Dión Chrys. Or. XLV,12.

[103] Prusaban a helyi közösség egyik gazdag polgára, a város jótevőjeként tisztelt, ill. akként is titulált Makrinos (M., hon euergetén anegrapsate tés poleós) síremléket és szobrot emeltetett az agorán Prusa egykori alapítójának és névadójának, I. Prusias "Khólos" bithyniai királynak emlékezetére: Dión Chrys. Or. XLVII,12; vö. Plin. Nat.hist. V,148.

[104] L. küln. Dión Chrys. Or. XLVII,17; 19-20. és XLVI,9. A rhétor szülővárosában, Prusaban kifejtett nagyszabású építtetési tevékenységéhez vö. még XLV,5skk. és 12skk.

[105] = IK 15 (1980); Ephesos V,1493. és 1491., ill. W. Hüttl, "Antoninus Pius" II (1933), 351. – A már említett P. Vedius Antoninus megannyi pompás középülettel ékesítette "szeretett szülővárosát", hogy polgártársai körében közmegbecsülésre találjon. Ephesos lakóinak többsége azonban a jövendő ékes városánál többre értékelte a jelen szükségleteit. A gazdag jótevőt így kigúnyolták. Inkább azokat a polgártársaikat becsülték, akik – mint arról a Vedius Antoninus panaszára a városnak küldött császári leirat megrovó szavaiból értesülünk –, [a szokásos módon,] a pillanatnyi hírnév érdekében látványosságokra, adományokra és versenyjátékok rendezésére fecsérlik becsvágyukat’ (lin. 14-17; Kr. u. 145. Egykor az ephesosi buleutérion proscéniumának falán olvasható, ma Londonban, a British Museumban őrzött felirat).

[106] Az ifjabb Plinius bithyniai helytartósága alatt (Kr. u. 111/112–112/113) hatalmas tűzvész tombolt Nikomédeiában. A tűz – többek között – két középületet is elpusztított. Az egyik a tanácsház volt, amelyet az ott ácsorgó közömbös tömeg (inertia hominum) meg sem kísérelt menteni: quos ... otiosos et immobiles tanti mali spectatores perstitisse (loc. cit.). A.N. Sherwin-White is szándékos közönyt sejt a tömeg e magatartása mögött: The Letters of Pliny. A Historical and Social Commentary, Oxford 1968² (1966), 607. A fentebb hivatkozott epist. X,81–82. részletes elemzésével l. uo. 675-679.

[107] Vö. Magie, Roman Rule in Asia Min. I,611skk (Ch. XXVI: Peace and Unification under Hadrian).

[108] A jól ismert fogalmak, a humiliores–honestiores társadalmi-büntetőjogi kategóriáinak első – közvetlen formában történő – irodalmi említésével l. Plin. epist. X 79,3. További hivatkozásokkal l. még a Kommentárok 132.sz. jegyzetét.

[109] Aelius Aristeidés felfogásában az uralkodó réteghez tartoznak mindazok, akik a civitas Romana – a szónoktól nagyra értékelt – előnyeiből részesülnek. Ezek és a "többiek" (to loipon), a helyi vezetőréteg és a városi köznép – a "szegények" és a "gazdagok" – a közösségen belüli éles szembeállításához vö. még Aristeid. or. XXIV,32-34 – K.

[110] A számos privilégium, büntetőjogi különbségtétel, ill. más jellegű mentesség Hadrianus alatt még csak a curia tagjaira (és családtagjaikra) terjed ki, később – ezek fokozatos kiterjesztésével – már a curia tagságra alkalmas személyek egész körét érinti; a curialisokat és nagyszámú családjaikat. Vö. Dig. XLVIII 19,9; 11-15 (15§: Hadrianus); 27,1-2; 28,5; továbbá XLIX 4,1; L 2,2,2. és l4. (14§: Antoninus Pius).

[111] Ez utóbbiak a császári kormányzat számos, a jobb bánásmódra való intése ellenére (Dig. I 6,32.), továbbra is uraik korlátozatlan tulajdonában maradnak: vö. Dig. I 6,2 (magyarul is, in: Borhy L. /szerk./, Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest 1998; Nr. 4.1.21. 209.). Az egészhez l. küln. P.D. Garnsey, Social Status and Legal Privilege in the Roman Empire, Oxford 1970; 126skk.

[112] A damnatio ad metallum amúgy is embertelen büntetését csak tovább súlyosbította, hogy az erre ítélteket (vö. Plin. epist. X 31,2; 58,3.) mindvégig láncon tartották: Dig. XLVIII 19,8,6 [Ulpianus].

[113] Vö. még Dig. XLVIII 18,9,2. Antoninus Pius rescriptuma értelmében a számkivetésre (relegatio; súlyosabb formájában: deportatio) ítéltekkel szemben (vagyis a honestiores büntetőjogi kategóriájába tartozó személyek esetében) nem alkalmazható a kínvallatás. Ugyancsak Antoninus Pius egy másik császári leirata a kínvallatás alá vonható humiliores esetében csak bizonyos életkori megszorításokat ír elő: Dig. XLVIII 18,10.

[114] A jelen esetben nem idézett, ám a Kr. u. II. századi Asia provinciáról adott történeti vázlat elkészítéséhez felhasznált további munkákra nézve l. a kötetben megjelent bevezető tanulmányomat, ill. a fordítás szövegét kísérő kommentárokat. Közlésüktől a korlátozott terjedelem okán kénytelen voltam eltekinteni.

[115] L. pl. Philostrat. vit. Apoll. VIII 7,2; vö. Iustin. dial. c. Tryph. 99,4. Iuvenalis is megvetéssel említi a kariai Tralleis és Alabanda lakóit (II,70skk.), de még inkább – maga is római lovag lévén – a kis-ázsiai származású lovagokat: VII,14sk. Maga Aelius Aristeidés sem mentes ettől: az or. XXVI 101. kaputjának a hegylakók "kemény és nyers" életmódjára való utalása – legalábbis részben – fiatal éveinek patrisa, az általa jól ismert Mysia egyszerű hegyi népére ("törzseire") vonatkozik.

[116] Vö. Aristeid. or. XXVI,100 – K. A római hatalom Kis-Ázsiában folytatott kiterjedt útépítő tevékenységéhez l. küln. S. Mitchell, "Anatolia" I, 124skk. és újabban uő. "The Administration of Roman Asia" ((1999; teljes cím a 165.sz. jegyzetben), 17-21.

[117] További hivatkozásokkal l. ehhez a 96., ill. a 97-99.sz. jegyzeteket.

[118] A leginkább Nyugat-Kis-Ázsia térségét érintő gyakori földrengések sorában (vö. Aristeid., küln. or. XLIX,38-42 – K.) sokáig emlékezetes maradt a Kr. e. 26. évre datálható földrengés (Euseb. chron. hier. p164; ed. Helm), amely Tralleist is sújtva, elpusztította Thyateirát, Laodikeiát és Chiost. Strabón közlése szerint a mysiai-lydiai határvidék, az ún. Katakekaumené térsége (XIII 4,11 – 628; vö. 626. és XII – 579.) mellett, különösen a Maiandros vidékén voltak gyakoriak a földrengések: XII – 579. A ,Geógraphika’ szerzője ugyanott az Augustustól és Tiberiustól a földrengések után anyagi támogatásban részesített városokról is megemlékezik. (Utóbbihoz, a Kr. u. 17. évi, egyetlen éjszakán "tizenkét híres kis-ázsiai várost" romba döntő katasztrofális földrengéshez vö. még Tac. ann. II 47,1skk; Suet. Tib. 8; Plin. Nat.hist. II,200 és Cass. Dio LVII 17,7. A katasztrofális pusztításnak Nyugat-Kis-Ázsiában ekkor valójában tizennégy város esett áldozatul. A Tacitus közlésében nem szereplő további két város említésével l. CIL X 1624 = ILS 156: Cibyra és Ephesos.) Ugyancsak a Birodalom támogatására szorult a földrengés pusztította Kós és Rhodos, valamint Karia és Lykia számos városa Antoninus Pius uralkodása alatt (142-ben: SHA, vit. Pii 9,1; Paus. VIII 43,4; Aristeid. or. XXIV,53; vö. Ps.- Aristeid. or. XXV: passim és IGRR III,739; 40; 42; 46; 47; 53; 55; 59; 63§.), amiként a 177. (vagy a 178-as) év katasztrofális földrengésétől sújtott Smyrna is Marcus Aurelius és fia, Commodus principatusa idején. Ez utóbbival a város hajdani szépségét elsirató, majd az újjáépítéshez a császárok közbenjárását, ill. anyagi segítségét kérő Aelius Aristeidés három beszédében is foglalkozik: or. XVIII: ,Epi Smyrnéi monóidia’; or. XIX: ,Epistolé peri Smyrnés pros tus basileas’; és az ebből a szempontból kevéssé jelentős XX. oratióban. A Nyugat-Kis-Ázsia számos városát érintő Kr. u. 148. évi – ugyancsak pusztító hatású – földrengésről (vö. Aristeid. or. XXIII,74 – K.) nincsenek közelebbi értesüléseink. A Kr. u. 149/150 táján végbement katasztrofális rengéssorozathoz, amely megannyi más várost is érintve, szinte a földdel tette egyenlővé a lesbosi Mytilénét, l. Aristeid. or. XLIX (hier.log. 3), 38skk. – A térségben gyakori földrengések kronologikus öszeállítását adja L. Robert, Documents d’Asie mineure, Bull. corresp. hell CII (1978), 385-407 (V: Seismes). Néhány további példával l. még C.A. Behr, ANRW II 34,2 (1994), 1191skk. Az egyes görög városok ilyenkor persze egymás segítségére siettek. Kiemelt szerepe volt a károk helyreállításában az erre gyakorta közvetlenül is felkért (Agathias II,17; vö. a 298.sz. jegyzetet) római uralkodónak is. A korabeli közfelfogás róla kialakított képének jobb megértése végett külön is szeretném hangsúlyozni itt, hogy a földrengések által elpusztított városoknak juttatott anyagi segítség nem a római nép, hanem – közvetett módon (javaslattétel a senatusnak a támogatásra: l. pl. Tac. ann. IV 13,1; Kr. u. 23: Kibyra) vagy közvetlenül – a császár adománya volt. De a császárnak voltak köszönhetőek az ilyenkor szokásos adóelengedések is: l. pl. Tac. ann. II 47,2-3; IV 13,1. és XII 58,2. A Kr. u. 17. évi földrengés után a lydiai Sardeis például 10 millió sestertiusnyi pénzbeli segítséget és öt évre terjedő adómentességet kapott. Hasonlóképpen jelentős pénzbeli támogatást (Cass. Dio /epit. Xiph./, LXXI 32,3.) és tíz évi adóelengedést (Hieron. chron. 239.) kapott a Kr. u. 177-es év katasztrofális földrengésétől sújtott Smyrna is.

[119] Kr. u. 93 körül. A feliratot közli M. McCrum – A.G. Woodhead, Select Documents of the Principates of the Flavian Emperors: including the Year of Revolution A.D. 68-96 /coll. by M. McM. & A.G. W./, Cambridge 1961; Nr. 464 p.139sq.

[120] CIG 2927. Az alsó szakaszába lépő Maiandroshoz közel, Karia, Lydia és Iónia határvidékén fekvő város számára nyújtott császári segítséghez l. lentebb a 423.sz. jegyzetet.

[121] Az egyes keresztény hitvallókkal vagy kisebb keresztény csoportokkal szembeni kormányzati fellépések ekkor még inkább kivételszámba menő példáihoz (l. pl. Polykarpos Kr. u. 156/157-es – újabban a 166-os évre valószínűsített – smyrnai perét) rövid és jó áttekintés H.D. Stöver, Christenverfolgung im Römischen Reich. Ihre Hintergründe und Folgen, München 1984² (1982), 51skk. és 97skk.

[122] Az ezzel kapcsolatban gyakorta hivatkozott két pliniusi levélhez, az epist. X,96-97.közléseihez l. Sherwin-White kommentárját "The Letters of Pliny (1968²), 691skk. Hadrianus asiai proconsula, C. Minicius Fundanus a kereszténységgel vádoltakkal szembeni kormányzati fellépések során lényegében a Plinius által követett, majd Traianus által megerősített gyakorlatot folytató magatartásához vö. A.R. Birley, Hadrian. The Restless Emperor, London – New York 2000(1997); 127., ill. 331. n.8 (további irodalmi hivatkozásokkal).

[123] A rendelkezésünkre álló példák részletes elemzésével l. küln. ehhez R. Freudenberger, Das Verhalten der römischen Behörden gegen die Christen im 2. Jahrhundert: dargestellt am Brief des Plinius an Trajan und den Reskripten Trajans und Hadrians /Münchener Beiträge zur Papyrusforschung und antiken Rechtsgeschichte 52/, München 1967. Az ezt követő időszakhoz vö. a – később vétanúként is tisztelt – "filozófus" Iustinos Kr. u. 155 körül keletkezett, Antoninus Piusnak ajánlott első ,Apologia’-ját.

[124] Vö. még E.M. Smallwood, Documents Illustrating of the Principates of Gaius, Claudius and Nero (coll. by E.M. S.), Cambridge 1967; No. 64. pp. 35-37. Magyar fordításban is, in: Római történeti chrestomathia (szerk. Borzsák I.), Budapest 1963; Nr. 84. 223sk (azóta több kiadásban is). A feliratban közölt kijelentések hátteréhez – további irodalmi hivatkozásokkal – l. küln. B.H. Warmington, Nero: Reality and Legend, London 1981² (1969), 108skk. és M.T. Griffin, Nero: the End of a Dynasty, London-New York 2000³ (1987; 1984), 208skk.

[125] A számos felhozható példa közül itt csak egyet említenék meg: Kr. u. 93-ban Domitianus elfogadta az athéniektől felajánlott jelentős helyi tisztség, a kezdődő évnek viselője nevét kölcsönző archón eponymos méltóságát: vö. Philostrat. vit. Apoll. VIII,16.

[126] Vö. ehhez F. Zucker, Plinius epist. VIII 24 – ein Denkmal antiker Humanität, Philologus 84 (1928), 209-232. és Sherwin-White, "The Letters of Pliny" (1968²), 477-480.

[127] A fentiek egészéhez vö. F. Taeger, Charisma. Studien zur Geschichte des antiken Herrscherkultes II, Stuttgart 1960; 303skk; 355skk. és küln. 371skk.

[128] Vö. A.R. Birley, Hadrian. The Restless Emperor, London – New York 1997 (2000²), küln. 162skk; 221skk. és 175skk., ill. uő. In: CAH² XI (2000), 136skk. és 142skk. További hivatkozásokkal l. még H. Halfmann, Itinera principum. Geschichte und Typologie der Kaiserreisen im Römischen Reich, Stuttgart 1986; 124skk. és küln. 188skk.

[129] Kyzikoshoz l. küln. Aristeid. or. XXVII – K: ,Panégyrikos en Kydzikói peri tu nau’ (a Hadrianus segítségével újjáépített Zeus templom rövid, a beszédhez inkább csak alkalmat adó leírásával. Vö. ehhez Magie, Roman Rule in Asia Min. I,81. és II,901sk. és újabban A. Schulz – E. Winter, Zum Hadrianstempel von Kyzikos, Asia Minor Studien I /Bonn 1990/, 33-81.).

[130] CIG 339: hé métropolis tés Iónias Milésión polis.

[131] CIG 339; 2863; 2866; 2877. stb.

[132] A Maiandros melletti Magnésia, tágabb környékével együtt, rendkívüli mértékű adományokban részesült: vö. CIG 2910. A császár Tralleis számára nyújtott jótéteményeinek egy példája: CIG 2927. A felirat szerint a város stratégosa, Au. Fabricius Priscianus Charmosynos Hadrianus rendelkezése értelmében Tralleist 60 000 modiusnyi Egyiptomból behozott (tehát elvben igen jó minőségű) gabonával látta el. Vö. CIG 2930, ill. H. Halfmann, "Itinera principum" (1986), 139sk. és M. Wörrle, Ägyptisches Getreide für Ephesos, Chiron 1 (1971), 325-340. (Jótéteményei okán Milétoshoz és Ephesoshoz: SIG³ 839 = Smallwood /1966/, p181. No. 494; Pariumhoz vagy Alexandreia Tróashoz: CIL III,7282 = ILS 315 = Smallwood /1966/, p180. Nr. 490. hasonlóan ez a város is "alapítójának" nevezi a görög Keleten különösen népszerű uralkodót: IK 36,1 /1989/, p59sk. No. 45-47.) Hadrianus az egykor Iónia legjelentősebb városai közé számított Kolophón lakóinak biztosított kedvezéseihez l. pl. CIG 3036. (A Kolophónhoz közel fekvő klarosi jósdához vö. Strab. XIV – 642. és részletesebben Tac. ann. II 54,2-3. Megemlékezik róla Aelius Aristeidés is: or. XLIX /hier. log. 3/, 12 – K. Részben a klarosi jósdának köszönhetően a város hajdani híre az Antoninusok idején is fennmaradt. Kolophón így továbbra is prytanisai nevével jelezte az újrakezdődő éveket: IGRR IV, 1586-1589.)

[133] Egy distichonokban íródott, a hely híres misztériumaiba magát beavató császárt magasztaló eleusisi felirat külön is kitér arra, hogy Hadrianus minden várost, de kiváltképp Kekrops dicső városát, Athént megszámlálhatatlan kinccsel árasztotta el: CIG 434 = IG II/III², 3575 = E.M. Smallwood, Documents Illustrating the Principates of Nerva, Trajan and Hadrian /coll. by E.M. S./, Cambridge 1966; No. 71(a). p.45 (aspeton hos pasais pluton katecheue polessin,/Hadrianon kleinés d’ exocha Kekropiés). Cassius Dio közlése szerint – jelentős összegek alkalmi adományozása mellett – Hadrianus rendszeres pénzjuttatással járult hozzá az évenkénti athéni gabonaosztás költségeihez: /epit. Xiph./, LXIX 16,2.

[134] Or. XXVI,98: "Sohasem apadnak el a városok felé áramló ajándékaitok, s olyat sem találni, akinek több jutott volna, mert mindegyik iránt egyforma emberszerető jóakaratotok [philanthrópia]". – Bár látszólag a rómaiakról van szó, Aelius Aristeidés itt valójában Róma császárairól beszél. A philanthrópia ugyanis, az enkómionok állandó elemeként, jellegzetesen uralkodói erény. Ezzel a megtisztelő jelzővel illeti Antoninus Piust Pausanias is: philanthrópos (VIII 43,5); vö. Hüttl, "Antoninus Pius" I (1936), 352.

[135] A későbbi császár, T. Aurelius Fulvius Boionius Arrius Antoninus (PIR², A 1513) Kr. u. 135/136-ban volt Asia provincia proconsula: CIG 2965; vö. Magie, Roman Rule in Asia Min. II,1491.

[136] Az utóbbi értékelés egészéhez újabban l. még B. Levick rövid összegzését, in: CAH² XI (2000), 627-634 (Ch. 20.IV: The Antonines: a marred prosperity).