Az utóbbi években a hitviták kutatása nagyobb érdeklődésre tart számot, mint valaha. Ez a megélénkülő kutatás új kérdéseket, kérdésirányokat dolgozott ki, a történeti jellegű érdeklődés lehetővé tette, hogy a felekezeti elfogultságot és a „Kinek van igaza”-jellegű kérdéseket háttérbe szorítva kerüljön a téma feldolgozásra.

A Miskolci Egyetem Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén Heltai János tanszékvezető irányításával évek óta folyik a hazai hitviták adattárának gyűjtése, melyhez OTKA-pályázat biztosít anyagi keretet. A munkában kutatók és hallgatók egyaránt részt vesznek.

Az idáig összegyűjtött adatok mennyisége és a kutatási tapasztalatok is igényelték, hogy az eredményeket szélesebb plénum elé tárják és a szélesebb szakmát bevonva vitassák meg. A konferencia, melyet a tanszék az MTA Irodalomtudományi Intézete és az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság közreműködésével szervezett, ezt a feladatot is ellátta. Ezen túl a széles témakört felölelő előadások azt bizonyították, hogy a szakma egyébként élénk érdeklődéssel fordul a hitvita jelensége felé, mely tulajdonképpen két évszázad alapvető kommunikációs formájaként nemcsak egy időszak szellemi arculatát határozta meg, hanem nyelvi univerzumát is, vagyis az írásos kommunikáció legkülönfélébb megnyilvánulásaiban köszönt vissza.

A kétnapos konferencia helyszínét a az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székháza biztosította, s a rendezvényre az ország nagyobb egyetemeiről és irodalomtudományi kutatóintézetéből egyaránt érkeztek előadók és hallgatók, továbbá a Miskolci Egyetem magyar szakos hallgatói is élénk érdeklődést tanúsítottak az előadások iránt. Csütörtök délután a konferenciát Páczelt István, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának elnöke és Bessenyei József, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja nyitotta meg. Az előadók a legkülönfélébb megközelítéssel nyúltak a témához, a hitviták történetéről, műfaji kérdéseiről, argumentációs bázisáról, retorikai vagy más elméleti kérdéseiről 30 perces referátumokat hallhattak a résztvevők.

Heltai János nyitó előadása a hitvita mint szövegtípus számos elméleti kérdését vetette fel, melynek nyomán az előadás gyakorlatibb része, vagyis a hitvitaadattár leírási módszere igen komoly és átgondolt vállalkozásként mutatta meg önmagát. Nem véletlenül váltott ki hatalmas visszhangot, s ezt mutatja az a tény is, hogy a konferencia állandóan visszatérő problémájává vált a kérdés, hogy mit tekinthetünk hitvitának, hol kell meghúznunk az anyaggyűjtés határait. Ez pedig fontos gyakorlati következménnyel jár az adatbázis létrehozása szempontjából. Viszont a kutatás korántsem mutat konszenzust ez ügyben. A „hagyományos” hitvitaszövegek mellett ugyanis olyan műfajok is szóba kerültek a konferencián, mint a hitvitázó dráma a Miskolci Egyetem tanársegédjének, Nagy Júliának előadásában, vagy a marginális bejegyzésekben is folyó vita, mely antropológiai nézőpontok termékeny alkalmazására késztette a kérdés kutatóját, a kolozsvári illetőségű Tóth Zsombort. P. Vásárhelyi Judit, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője pedig a szövegrészletek, praelimináriák vizsgálatát ajánlotta a hitvitakutatók figyelmébe, amikor a Vizsolyi Biblia elöljáró beszédével mint további vitákat generáló vitairattal foglalkozott. Jogosan merül fel a kérdés, mit vállalhat fel a kutatás: törekedhet-e a tágan értelmezett viták felgyűjtésére, a téma parttalanná tágítása nem fenyeget-e a lezárhatatlanság terhével, vagy a szintén komoly elméleti kérdéseket fölvető leszűkítés milyen határok mentén történhet. Ráadásul a viszonylag zárt műfaji kategóriaként, illetve a diskurzustípusként felfogott hitvitafogalom közt számos fokozat létezhet.

A konferencia nagy kutatási múlttal rendelkező felkért előadói olyan témákban tartották meg referátumukat, melyekben elsőszámú szaktekintélyeknek számítanak a szakmában. Bitskey István, a Debreceni Egyetem professzora a hitvitákban állandóan visszatérő kérdést, a bálványozás vagy képtisztelet problematikáját vizsgálta meg a Pázmány művei és a körülöttük létrejött vitákban. Ugyancsak elsősorban témája miatt kapott kiemelt szerepet Pázmány azon vitairata, melyben a Szentírás és az anyaszentegyház kérdéseiben ütközteti nézeteit protestáns ellenfeleivel, s melyre a Pázmány kritikai kiadás sorozatszerkesztője, a PPKE tanára, Hargittay Emil irányította a hallgatóság figyelmét. A Szegedi Egyetem professzora, Balázs Mihály az erdélyi antitrinitáriusok szakértőjeként Palaeologus Disputatio Scholactica című vitairatát vizsgálta, melyben a fikció és valóság találkozása elméleti kérdések feltevését is lehetővé tette.

Az ülésszakon a szakirodalom által eddig kevesebb figyelemre méltatott szerzők, illetve szövegek is előkerültek: Baricz Ágnes kolozsvári magiszter hallgató Vörösmarti Mihálynak a „megtérését” követő vitairataival foglalkozott, Petrőczi Éva, a KGRE docense pedig a tőle megszokott szellemességgel fordult az angol és holland puritanizmus magyar recepciójához, mikor Miskolci Csulyak Gáspár és Telkibányai István vitairatait vette nagyító alá.

A szegedi posztdoktori ösztöndíjas Viskolcz Noémi és az ELTÉ-n oktató Szentpéteri Márton az 1641-es kolozsvári hitviták köré építették fel előadásukat, melyben egyfelől az eszmetörténeti háttér, másfelől egy konkrét vita bemutatása kapott helyet.

A retorikatörténet jelentős eredményeket felmutató kutatói a konferencián folytatták eddigi kutatási irányaik kérdésfeltevéseit, melyek hátterét komoly filológiai tevékenységgel teremtették meg. Kecskeméti Gábor, a Miskolci Egyetem docense Pázmány vitapartnereinek a wittenbergi egyetemmel való kapcsolatára visszavezethető elméleti tudásról beszélt, a kor praeceptumainak sokaságát vonva be vizsgálatába, míg a Debreceni Egyetem adjunktusa, Oláh Szabolcs a Bornemisza-Telegdi vita elméleti hátteréről tartotta előadását, melynek szintén Wittenbergbe vezetnek vissza a szálai, feltehetőleg mindkét szerző esetében.

Látszólag távolról, valójában viszont nagyon is erősen kapcsolódott a 16-18. századi hitviták diskurzusához Fazekas Csabának, a Miskolci Egyetem oktatójának előadása, mely az 1840-es években a vegyes házasságok kapcsán fellángoló felekezeti viták jellegéről mutatta meg, hogy határozottan kötődik a korábbi századok hitvitázó hagyományaihoz.

Az előadások és az el nem hangzott, de a konferencia tematikájába illeszkedő tanulmányok az év folyamán kötetben látnak majd napvilágot. Az üléseket követő élénk viták tanulságai egészen bizonyosan megjelennek majd a referátumok írásos változatában; másfelől pedig a viták nagy érdemeként kell megjelölni, hogy kikristályosodni látszottak azok a kérdések, melyek a hitvita-kutatást jövőjét meghatározhatják. A konferencia barátságos légkörét ezek a kellemes hangulatban lezajlott viták is tanúsították.

A konferencia tanulságai közül egy még mindenképp kiemelendő. Köztudomású, hogy mekkora szükség van a régi magyar irodalom kutatásában az interdiszciplinaritásra, a különböző tudományágak együttműködésére. Fontos lenne, hogy ez ne csak igény, ne csak tudatosított elvárás maradjon, hanem történjenek ez irányba lépések is. A konferencia is ilyen lépés volt, ám ez ügyben van még tennivaló. Fontos lenne például a hitvitakutatások számára minél több képzett teológust is megnyerni, akik szaktudásukkal nagymértékben járulhatnának hozzá a készülő adatbázis pontosságához. Ezek a kutatások ugyanis már nem valósulhatnak meg magányos polihisztorok munkájának eredményeként. Munkacsoportokra van szükség, ahol a tudás összeadódik, a szakismeretek kiegészítik egymást. Reméljük, hogy a Miskolci Egyetemen Heltai János vezetésével beindult kutatások a továbbiakban is eredménnyel folytatódnak majd, s hogy az egyetemi képzés, legfontosabb feladatának téve eleget, olyan műhelyt, iskolát is teremt, melyben képzett bölcsészek vihetik tovább a tudományos elkötelezettséget és a megkezdett munkát.

 

(Tasi Réka)