13.
évfolyam |
Felekezeti társadalom – felekezeti műveltség. |
|
A Hajnal István Kör ünnepi, huszonötödik éves
konferenciája – örömteli módon – a felekezetiség témakörét célozta meg.
Örömteli ez azért, mert az egyesületi formában működő Kör negyedszázada hozza
össze töretlen rendszerességgel a társadalomtörténet iránt érdeklődő
kutatókat, és azért is, mert a felekezeti problematika ebben az
összefüggésben végre elnyerte méltó helyét. Bár a levéltárosokat,
történészeket , néprajzosokat, művészettörténészeket és muzeológusokat
egyaránt megmozgató éves konferenciák menüjén több alkalommal szerepeltek olyan
témák, amelyek keretében egyházakkal, felekezeti sokaságokkal kapcsolatos
előadások is elhangzottak, a felekezetiség mint
önálló szervező szempont korábban nem jelent meg. Nem szorosan vett
egyháztörténeti konferenciáról van tehát szó. Felekezeti társadalom és
felekezeti műveltség címszók alatt elsősorban a magyar társadalomtörténeti
kutatásokban megszokott tematikák egyházakhoz, vallási közösségekhez, illetve
a vallásosság, felekezetiség fogalmaival leírható jelenségekhez kapcsolódó
aspektusait tárgyalták az előadók. A konferencia plenáris üléssel
kezdődött, amelynek keretében köszöntők, illetve a plenáris előadás
hangzottak el. Dr. Pápai Lajos megyéspüspök köszöntőjében a tudományos
kutatás fontosságára, valamint a keresztény gondolkodásban betöltött
szerepére helyezte a hangsúlyt, amikor a logosz
és a mítosz közötti különbségre
hívta fel a figyelmet. Az előbbi, tudáson alapuló megközelítés a
kereszténységet, míg az utóbbi a többi vallást jellemezte a püspök úr
értelmezésében. A plenáris előadást Julianne Brandt tartotta Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon
címmel. A gyakorlatilag nyelvi hiba nélkül, szabadon elmondott előadás
önmagában is bravúrnak mondható az idegen anyanyelvű előadó részéről, de
tartalmilag is nagyon sokat tett hozzá a konferencia elméleti alapvetéséhez.
A konferencia-felhívás néhány szavas utalásait kitűnően kibontva és a
kapcsolódó német vitákkal kiegészítve a plenáris előadás nagyszerű alapot
nyújtott a szekciókban elhangzó előadásokhoz. Brandt legfőképpen Olaf Blaschke szekularizációs elmélettel vitába
szálló gondolataira, és Blaschke cikkének (Das 19. Jahrhundert: Ein Zweites Konfessionelles
Zeitalter? in: Geschichte und Gesellschaft,
2000, p. 38-75) fogadtatására koncentrált. A konferencia alapgondolata szempontjából
központi jelentőségű idézet Blaschkétól: „A
[tanulmány] kiindulási pontja egy elképesztő ellentmondás felfedezése: a
vallás historiográfiai lebecsülése és a politikában
gazdaságban, társadalomban, kultúrában betöltött szerepe között.” A konferencia tárgyalásai hat
szekcióban zajlottak a Hajnal István Kör hagyományainak megfelelően részben
párhuzamosan. Az egyes szekciók a konferencia-felhívásban jelzett nagyobb
tematikai egységek alapján szerveződtek, amelyek jórészt lefedték azokat a
tématípusokat, amelyek a felekezettörténeti kutatást és a társadalomtörténeti
kutatásokat Magyarországon általában jellemzik. Bár a modern magyar történelem mint jellegzetes diszciplináris keret
meghatározta a konferencia alapvető jellegét, térben és időben egymást
kiegészítő előadásokat hallottunk. Ugyan nemzetközi témák alig-alig jelentek
meg (két előadás esetében számolhatunk diplomáciai vonzatokkal), a történelmi
Magyarország szinte minden régiója említésre került. Szintén kellemes
meglepetés volt, hogy a rurális helyzetek mellett
az ország jelentős városai közül sok szerepelt a témák között (a teljesség igénye
nélkül Szegedtől Sopronig, Kőszegtől Egerig, Pozsonytól Budapestig és Debrecenig).
Bár az előadások túlnyomó többsége a 19. század közepétől a huszadik század
közepéig terjedő száz évre koncentrált, nem egy közülük koraújkori,
felvilágosodás kori kérdéseket hozott elő, és a második világháború utáni
időszak is megjelent egészen a rendszerváltással bezárólag. Nem egy esetben az előadások
ismert úttörők lábnyomait követve a kipróbált metodológiával új helyszínekre
vagy társadalmi csoportokra vonatkozóan ismertettek esettanulmányokat. Mások
éppen a metodológiai újítás szándékával léptek fel, megint mások kevésbé
szokványos témákat vizsgáltak felekezeti nézőpontból. Az alábbiakban
elsősorban a konferencia tematikus sokszínűségét igyekszem kibontani. Az első nagyobb problémakör a Felekezetek és térbeliség volt. A
címen érthetjük a felekezetek (tagok, épületek, aktivitások) térbeli
elhelyezkedését érintő témákat, és nem feltétlenül csak a városi térben. A
tematika két diszciplináris végpontját Papp
Gábor György és Nagy Károly
Zsolt állították fel, előbbi mint
művészettörténész a historizmus katolikus templomépítészetéről, utóbbi a
lokalitás fogalmának a református egyházban végbement változásáról beszélt. Sárai Szabó Kata révén a „gender” szempont is megjelent a programban: „A nők helye a református egyházi nyilvánosságban.” Ezzel párhuzamosan zajlott a
felekezeti demográfiával foglalkozó szekció. A demográfia több szempontból is
az egyik leghangsúlyosabb aspektusa a felekezeti szempontú kutatásnak:
egyrészt a felekezeti csoportok legkönnyebben a demográfiai szempontú
kérdések tárgyalására alkalmas statisztikában foghatók meg, másrészt még a
felekezeti szempontból látszólag szemérmesebb korszakokban is a felekezeti
gyarapodást vagy csökkenést plasztikusan mutató demográfiai mutatóknak és a
felekezeti vetélkedés szempontjából központi jelenségeknek (szaporodás,
vallásváltás, vegyesházasodás) jutott terep. Tóth Árpád a pozsonyi német
evangélikusok házasodási stratégiáit elemezte, míg Kövér György a Szterényiek vallásváltásainak
sokszínűségét tárta fel. Őri Péter
és Pakot Levente egy hosszabb
kutatás eredményeiről és a felvetődő problémákról számoltak be „két 19.
századi rurális közösség termékenységi mintái”
kapcsán. Bartók Béla egri
evangélikusokkal foglalkozó előadása több szempontból is érdekes volt,
egyrészt a protestáns kisebbség élete katolikus püspöki székhelyen egy
egészen speciális kisebbségi helyzetet jelent, másrészt Egerben a protestáns
közösség kálvinista és lutheránus ága hosszabb ideig közös gyülekezetet
alkotott. Felekezeti kötődések és társadalmi helyzetek alatt elsősorban a társadalmi
rétegződéshez, vagyoni és státuszviszonyokhoz kapcsolódó témákat érthetünk.
Aligha meglepő, hogy ez volt a konferencia talán legheterogénebb szekciója,
amely időben a későközépkortól a huszadik század második feléig vonzott
előadásokat. Itt volt szó kapcsolati hálóról, a felekezetiség
és politika viszonyrendszeréről, munkásközösségekről. Tágabb elméleti megfontolások
mellett a „kegyesség művelődéstörténete a képzőművészet tükrében” is szóba
került. A magyar társadalom hagyományos
felekezeti és etnikai sokszínűségéből következően szinte bármely felekezet
kerülhet lokálisan vagy regionálisan kisebbségi helyzetbe, és a felekezetek
közötti kapcsolatok egyik legalapvetőbb aspektusa éppen a többségi-kisebbségi
viszonyok minősége és formája. A Kisebbségi
csoportok – kisebbségi stratégiák szekció előadásai között – aligha
meglepő módon – a zsidósággal kapcsolatos előadások jelentős súllyal
szerepeltek, az előadások éppen felét téve ki. Szintén aligha meglepő, hogy
ezek közül kettő is az antiszemitizmus problematikájával foglalkozott, és így
nem tárgya, csupán apropója volt a zsidóság mint felekezeti
közösség. Ezzel együtt a téma speciális helyzetéből fakadóan aligha tagadható,
hogy a közösséggel szembeni előítélet releváns a kisebbségi lét szempontjából.
További tárgyalt kisebbségi közösségekként az evangélikusok, orthodoxok, reformátusok jelentek meg. Tóth Ágnes izgalmas előadása a
„Memorandum-ügy” kapcsán összekapcsolta a felekezeti és a nemzetiségi
problematikát. Láng Benedek a
kódfejtés rejtelmeibe avató előadásában ráadásul egy hipotetikus vallási
kiscsoport létezését is felvillantotta. Amint az közismert, az oktatásügy
önmagában is nagy téma, és a magyar kontextusban erőteljesen kapcsolódik a
felekezeti problematikához. Itt a felekezeti egyenlőtlenségek, a tolerancia
és a kizárólagosság kérdései egyaránt szóba jöhetnek az iskolázás szorosabban
vett témái mellett. Az alapfokú és középfokú oktatás, a magyarosítás, a
papság társadalmi szerepe, és a különböző konfliktusok egyaránt szóba
kerültek az iskolázás kérdéseivel összefüggésben. A felekezetek
egymáshoz való viszonya mögött már ott rejlik az államhatalom, helyi hatalom/hatalmak
és a felekezetek kapcsolatának kérdése. A Felekezeti csoportok: a
„hatalom” és a hatalom gyakorlása a társadalomban szekció különleges
érdeklődést váltott ki. Valószínűleg azért, mert ez volt legközelebb a vallás
és politika, vagy felekezetek és politika nagyobb – és valószínűleg leginkább
vitatott – problémájához. A témakör iránt érdeklődőnek több megközelítésben
volt lehetősége érdekes és új szempontokat hallani a szekció előadóitól. Dobszay Tamás a reformkor alsófokú
igazgatásának felekezeti aspektusairól adott képet, a dualizmus korra
vonatkozóan pedig a városi kegyúri jog gyakorlásának paradoxonairól
hangzott el előadás. Szabó Dániel
az első világháború időszakába vitte el a hallgatóságot, és testhezálló
idézetekkel tűzdelt előadásában a felekezetek vezetőinek a háborúval
kapcsolatos megnyilatkozásait elemezte. A konferenciát méltó módon zárta Fazekas Csaba előadása az egyházi
vezetések rendszerváltás idején megnyilvánuló bizonytalankodásáról. A Hajnal István Kör
győri konferenciájának céljai között szerepelt a társadalomtörténet-kutatás
és az egyháztörténet közelítése, illetve annak tudatosítása, hogy a felekezetek,
a vallási közösségekhez tartozás ezernyi velejárója jelentős formálói a
történelemnek, és különösen igaz ez a sokfelekezetű Magyarország esetében. A
konferencia ezen céloknak maximálisan megfelelt, és
remélhető, hogy inspirálóan hatott további kutatásokra is. (Welker Árpád) |
|
|