Molnár István János

3.1 Fizetési módok a nemzetközi kereskedelemben

 

A nemzetközi kereskedelemben az áruk szállítására vonatkozó szerződések teljesítése során csak igen kivételesen fordul elő az, hogy a vevő az áru átvételekor a vételárat készpénzben ki is fizeti az eladónak. A legtöbb esetben az áru és a vételár útja elválik egymástól, különböző, az előzőekben már megismert szereplők végzik az áruk továbbításával kapcsolatos feladatokat, ami pedig a vételár megfizetését illeti, az bankoknak a fizetési folyamatba történő bekapcsolásán keresztül történik meg.

 

Az a tény, hogy az áruk és a vételár továbbítása mind térben, mind pedig időben elválik egymástól, mind az eladó, mind pedig a vevő számára magában hordoz bizonyos kockázatokat. Világosan látható, hogy az eladónak komoly kockázattal kell számolnia, ha az árut feladja és utána várja a vételár megfizetését (a birtokon kívül kerülés kockázata), míg a vevőnél a vételár előre történő megfizetése jelent kockázatot (a nem-teljesítés kockázata).

 

A fentiekből egyértelműen levonható az a következtetés is, hogy a külkereskedelmi szerződés megkötése során az alku egyik központi eleme a fizetési feltétel meghatározása, mely alku során mindkét fél a számára legelőnyösebb, legbiztonságosabb megoldás szerződésbe foglalására törekszik. A szóban forgó alku ugyanakkor a legtöbb gyakorlati esetben a fizetési feltétel vonatkozásában is kompromisszum kialakítását eredményezi, amellyel a szerződő felek megosztják egymás között az ügyletkötéssel kapcsolatos kockázatokat.

 

3.1.1. A fizetési feltétel meghatározása a szerződésben

 

A fizetési feltétel meghatározása során a feleknek az alábbi alapvető kérdésekben kell megállapodásra jutniuk:

 

            (i)         A fizetés pénzneme

            (ii)        A fizetés időpontja

            (iii)       A fizetés módja

 

3.1.1.1 A fizetés pénzneme

 

A nemzetközi fizetési forgalom döntő hányada devizában bonyolódik. Ez a deviza a gyakorlatban lehet mind az eladó, mind pedig a vevő országának pénzneme, sőt az is gyakori eset, hogy a felek a fizetés pénzneméül egy harmadik ország pénznemét választják. A fizetés pénznemének meghatározása során a választás meghatározó szempontjai általában az érintett devizák egymáshoz viszonyított árfolyamai illetőleg azok várható jövőbeni alakulása.

 

A nemzetközi kereskedelemben az is elég gyakran előfordul, hogy a gazdát cserélő áru (szolgáltatás, anyagi értékű jog) ellenértéke nem pénz, hanem ugyancsak áru. Ezek az úgynevezett barter jellegű üzleti kapcsolatok különösen olyankor játszanak nagy szerepet, ha a vevő nem rendelkezik konvertibilis fizetőeszközzel.

 

3.1.1.2. A fizetés időpontja

 

A fizetés időben megvalósulhat (a) egészben vagy részben az áruszállítást megelőzően (előrefizetés, előlegfizetés); (b) az áruszállítással egyidejűleg; (c) egészben vagy részben az áruszállítást követően (halasztott fizetés: nyitvaszállítás vagy hitel).

 

A fizetés időpontjának a meghatározásakor a vállalkozásnak a nyereségességre törekvés mellett más szempontokat is figyelembe kell vennie. Ezek közül feltétlenül kiemelést érdemel a fizetőképesség (likviditás) megőrzése. A teljesítendő kifizetéseket éppen ezért úgy kell irányítani, hogy - a pénzbefolyásokra is tekintettel - a vállalkozás a fizetési kötelezettségeinek mindenkor eleget tudjon tenni.

 

a) Előrefizetés

 

Előrefizetés (cash before delivery, Zahlung vor Ablieferung) esetén a vevő az áru ellenértékét az áru átvételét megelőzően fizeti meg az eladónak.

 

Az előrefizetés egyértelműen az eladónak kedvez, hiszen az még az áru feladását megelőzően hozzájut a vételárhoz, ami a számára a pénzügyi kockázatot teljes mértékben kiküszöböli. Ugyanakkor a vevő az előrefizetéssel jelentős kockázatot vállal, egyrészt számolnia kell azal, hogy az eladó késve vagy hibásan teljesít, vagy esetleg egyáltalán nem szállít, másrészt pedig a saját likviditását is rontja és kamatvesztesége is keletkezik.

 

Az előrefizetést a nemzetközi kereskedelemben viszonylag ritkán alkalmazzák, tekintettel arra, hogy a legtöbb áru piacán az eladók versengenek a vevőkért, ez pedig nem kedvez annak az eladói törekvésnek, hogy a vevő vállalja az előrefizetés kockázatait.

 

Az előrefizetés főként a kis értékű, eseti ügyleteknél használatos az ellenérték kiegyenlítésére.

 

b) Előlegfizetés

 

Az előlegfizetés esetében a vevő nem az áru teljes értékét, csupán annak - a szerződésben rögzített - hányadát fizeti ki előre.

 

Az előlegfizetést, amelynek az előrefizetéshez hasonló kockázatai vannak, főként nagyberendezések illetőleg beruházási javak szállítása során alkalmazzák.

 

c) Az áruszállítással egyidejűleg történő fizetés

 

Az áruszállítással egyidejű fizetés azt jelenti, hogy a vételár kiegyenlítésére az áru szállításával megegyező időpontban kerül sor.

 

A valóságban a fizetésnek ez az időbeni megvalósulása sem jelent abszolút egyidejűséget, egyrészt mert a gyakorlatban az áru egyik helyről a másikra történő elszállítása is egy többé-kevésbé hosszú időbeli folyamat, másrészt pedig a különböző fizetési módok banktechnikai megvalósulása is hosszabb-rövidebb időt vesz igénybe.

 

d) Nyitvaszállítás

 

A nyitvaszállítás (open account trade) esetében a vételár megfizetésére az áru leszállítását követően kerül sor.

 

A nyitvaszállítás esetében az eladó az, aki a birtokon kívül kerülés kockázatát vállalja, sőt őt terheli az a kamatveszteség is, ami a vevő későbbi fizetéséből ered.

 

e) Céghitel (kereskedelmi hitel)

 

A céghitel azt jelenti, hogy az eladó lehetővé teszi a vevő számára, hogy a leszállított áru ellenértékét egy előre meghatározott későbbi időpontban fizesse ki.

 

A céghitelt az eladó nyújtja az áruügylet vevőjének. A céghitel áru formájában nyújtott hitel és azt feltételezi, hogy az adós a hitelező árujának a megvásárlására vállal kötelezettséget és a hitel visszafizetéséig az eladónak a vevővel szemben vételár követelése áll fenn.

 

A céghitel tulajdonképpen nyitvaszállítás, annak egy speciális fajtája, amit akkor alkalmaznak, ha a vevőnek átmeneti pénzügyi, likviditási gondjai vannak, amelyek a vásárlást az adott pillanatban nem tennék lehetővé. A nemzetközi gyakorlatban a leggyakoribb a 30-60-90-120 napos hitelnyújtás.

 

3.1.1.3. A fizetési módok

 

A napjaink nemzetközi kereskedelmében használatos, eladók és vevők kapcsolatában leggyakrabban alkalmazott fizetési módok a kereskedők több évszázados gyakorlata során alakultak ki. E fizetési módokat két nagy csoportra lehet osztani. Egyrészt beszélhetünk úgynevezett nyitott fizetési módokról (open account methods), illetve okmányos ügyletekről. A bankátutalás formájában megvalósuló fizetéseket nyitott fizetési módoknak tekintjük. Okmányos ügyletekről pedig akkor beszélünk, ha az ügylet kereskedelmi okmányai is az ügyletben közreműködő bankokhoz kerülnek és azokat a bankok továbbítják a vevőnek. Ebbe a körbe tartozik az okmányos beszedvény és az okmányos meghitelezés.

 

A fizetési mód megválasztását befolyásoló szempontok közül ki kell emelni az alábbiakat:

 

-        az egymással kapcsolatba kerülő felek tőkeereje és likviditása, piaci versenyhelyzete és bonitása (üzleti jó híre);

 

-        az áru jellege és piaci helyzete;

 

-        az adott piac fizetési szokásai;

 

-        a fizetésekkel kapcsolatos állami előírások; valamint

 

-        a kockázat és biztonság illetve a finanszírozási terhek kérdései.

 

3.1.2. Az átutalás, mint fizetési mód

 

A nemzetközi pénzforgalomról elmondható, hogy azt a készpénzkímélő fizetési formák uralják. Arra már történt utalás korábban, hogy a nemzetközi kereskedelmi ügylet vevője csak igen ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy az áruért bankjeggyel fizessen.

 

Napjaink nemzetközi kereskedelmében ennek megfelelően az átutalás az áru ellenértéke megfizetésének legegyszerűbb módja.

 

Az átutalás (Money transfer, virement, Überweisung) során a bank a megbízó (vevő) megbízása alapján egy meghatározott összeget utal át az átutalás kedvezményezettjének (az eladónak).

 

A külföldre irányuló átutalás lebonyolítása technikailag úgy történik, hogy a megbízó (fizetésre kötelezett) az átutalandó összeget (vagy annak belföldi fizetőeszközben számított ellenértékét) befizeti vagy átutalja az átutalással megbízott bank számlájára, illetőleg - ha ez a bank vezeti a megbízó számláját - rendelkezik arról, hogy a bank a számláját az ellenértékkel megterhelheti.

 

A bank az átutalás teljesítéséhez külföldi bankösszeköttetését használja fel, akinél maga is számlát tart fenn: e külföldi bankot bízza meg azzal, hogy számlája terhére az átutalás összegét számlán történő jóváírással vagy pénztári kifizetés útján fizesse ki a kedvezményezettnek.

 

Az átutalási megbízáshoz bizonyos okmányokat kell kitölteni s a megbízónak figyelnie kell arra, hogy határozott, pontos, hiánymentes adatokat jelöljön meg a megbízásban, annál is inkább, mivel a bankgyakorlatban a már átutalt összeg “téves átutalás” címén csak addig követelhető vissza, amíg a jogosult a jóváírásról szóló értesítést meg nem kapta.

 

Az átutalással megbízott banknak az a feladata, hogy a kapott megbízást megvizsgálja és ha azt végre tudja hajtani (rendelkezik a megfelelő mennyiségű és összetételű fizetési eszközzel, illetve folyószámla-kapcsolattal az eladó külföldi bankjával) késedelem nélkül teljesítse. A bank a megbízást légipostán, telexen, táviratilag vagy SWIFT rendszeren keresztül teljesíti.

 

Az átutalás, mint fizetési mód az alapszerződés jogosultja (az eladó) számára nem jelent biztosítékot arra nézve, hogy a követelését megkapja, mert a kötelezett féltől (a vevőtől) függ, hogy ad-e az átutalásra megbízást vagy sem.

 

3.1.3. A beszedvény

 

A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban az egyik legelterjedtebb fizetési mód a beszedvény (inkasszó).

 

A beszedvény (collection) esetében a jogosult (az eladó) bizonyos okmányokat ad át a bankjának azzal megbízással, hogy azokat csak fizetés, váltóelfogadás vagy más feltételek teljesítése esetében szolgáltassa ki a kötelezettnek (a vevőnek).

 

3.1.3.1 A beszedvényre vonatkozó nemzetközi szokvány

 

a) A beszedvényre vonatkozó eljárási szabályokat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara foglalja írásba időről-időre. Az első ilyen írásba foglalt ún. “Szabályzatot” 1956-ban tették közzé a “Kereskedelmi okmányok beszedésére vonatkozó egységes szabályok” címmel. A Szabályzat 1967-ben történt módosítását követően az ICC új szövegezést készített. Az 1979. január 1. napján hatályba lépett 322. számú Szabályzat, amely “A beszedésre vonatkozó egységes szabályok” címet viselte, csakúgy, mint az 1996. január 1. napjától hatályos és a 322. számú Szabályzat helyébe lépő 522. számú Szabályzat (Uniform Rules for Collections).

 

b) A Szabályzat nem jogszabály, nem is nemzetközi egyezmény, hanem szokvány. Alkalmazására annak alapján kerül sor, hogy az egyes országok bankjai egyénileg, országuk központi bankja vagy kereskedelmi kamarája útján bejelentik az ICC-nek, hogy alávetik magukat a Szabályzatnak és hogy a beszedési megbízások teljesítése során azt alkalmazzák. Az ICC időszakonkét jegyzékben közli tagjaival azoknak az országoknak illetve bankoknak a listáját, amelyek alávetették magukat a Szabályzatnak. Ebbe a körbe tartoznak a világ csaknem országának (köztük Magyarország) bankjai. A bankok a beszedési eljárás céljára szolgáló nyomtatványokon közlik ügyfeleikkel, hogy a beszedési eljárás során a Szabályzatot fogják alkalmazni.

 

c) Az inkasszó ügylet résztvevői:

 

-           a megbízó (eladó), aki a banknak beszedési megbízást ad;

-           a megbízott (bank), aki a megbízást végrehajtja ; az ügyletben általában legalább két bank érintett, az eladó bankja, amely a megbízást kapja (küldő bank - remitting bank) és a vevő bankja, aki az okmányok ellenében inkasszálja az áru ellenértékét (beszedő bank - presenting bank);

-           a címzett (vevő), aki az okmányok ellenében fizetést teljesít.

 

d) A beszedvény fajtái:

 

- sima beszedvény (clean collection): ennek eszköze valamely fizetési okmány (pl. csekk vagy váltó), ilyenkor a kedvezményezett a bankhoz beszedésre egy vagy több váltót, csekket vagy más pénzkövetelés megfizetéséhez szükséges okmányt (értékpapírt) nyújt be és ezekhez semminemű kereskedelmi okmányt nem csatol;

 

- okmányos beszedvény (documentary collection): az eladó a beszedési megbízáshoz kereskedelmi okmányokat is csatol.

 

3.1.3.2 Az okmányos beszedvények csoportosítása

 

Az okmányos beszedvények csoportosíthatók (a) a fizetés időpontja illetve (b) a fizetés biztonsága szerint.

 

(a)     A fizetés időpontja szerint az inkasszó lehet:

 

          - látra szóló beszedési megbízás, másképpen okmányok fizetés ellenében történő átadása (documents against payment D/P), ahol a beszedő bank a vevő általi készpénzfizetés ellenében szolgáltatja ki az okmányokat, azaz a vevőnek az okmányok bemutatásakor kell fizetnie;

 

          - a lát után bizonyos időre szóló beszedési megbízás, másképpen okmányok váltóelfogadás ellenében történő átadása (documents against acceptance D/A), itt halasztott fizetésű inkasszóról van szó. A határidős fizetés biztosítékai lehetnek a következők: a vevő által kiállított saját váltó, vagy az eladó által a vevőre címzett idegen váltó bank általi elfogadása, a vevő nyilatkozata, amelyben kötelezi magát, hogy a lejáratkor fizet, esetleg a beszedő bank garanciája.

 

(b)     A fizetés biztonsága szerint az inkasszó lehet:

 

          - egyszerű, nyitott okmányos inkasszó, ahol az eladó az árut közvetlenül a vevő címére és rendelkezésére adja fel, az ügylet okmányait pedig a beszedési megbízással együtt a bankjának küldi. Miután a vasúti, légi vagy közúti fuvarozással feladott áru esetén az áru kiváltásához a vevőnek okmányokra nincs szüksége, ezekben az esetekben a vevő hozzájuthat az áruhoz még azelőtt, hogy a bank felszólítása alapján a beszedvényre fizetést teljesítene.

 

          A nyitott okmányos inkasszó - legalábbis olyankor, amikor az áru kiváltásához tulajdonjogot megtestesítő értékpapír (pl. hajóraklevél) nem szükséges - nem nyújt garanciát a vevő fizetésére. A fizetés kikényszerítésére a bankoknak sem állnak rendelkezésre eszközök. Igaz ugyanakkor, hogy ismétlődő késedelmes vagy nem-fizetés esetén a vevő lassan kiszorul az üzleti életből és ez a tény megjelenik a cégről adott bankiformációkban is.

 

          - vinkulált inkasszó alkalmazása esetén az eladó az árut speditőr vagy bank címére és/vagy rendelkezésére adja fel, a kereskedelmi okmányokat pedig a beszedési megbízással együtt ugyancsak a banknak küldi meg. A bank a vevőt az okmányok alapján felszólítja fizetésre, a vevő pedig fizetéssel kiváltja az okmányokat és hozzájut az áruhoz.

 

          A vinkulált beszedvénnyel az eladó ugyan képes elhárítani a birtokon kívül kerülés kockázatát, összességében azonban ez a megoldás sem kockázatmentes, hiszen a vevő késedelembe eshet a fizetéssel, sőt az is előfordulhat, hogy nem váltja ki az árut.

 

          A vevő számára ugyanakkor a vinkulált okmányos inkasszó a kockázatosabb, hiszen a fizetés előtt nem győződhet meg az áru tulajdonságairól. Ez a kockázat pl. előzetes betekintési jog vagy részletfizetés kikötésével csökkenthető.

 

          A vinkulált inkasszónak több változata is van. A speditőr inkasszó esetén az eladó az árut külföldi szállítmányozó címére és rendelkezésére adja fel azzal a megbízással, hogy az árut a vevőnek csak a fizetésről szóló bankigazolás (banknyugta) bemutatása ellenében szolgáltathatja ki. Az indirekt bankbeszedvény esetén az eladó az árut külföldi speditőr címére, de bank rendelkezésére adja fel. A (beszedő) bank a vevő fizetése ellenében adja ki az okmányokat, amelyek bemutatását követően a szállítmányozó kiszolgáltatja az árut. Direkt bankbeszedvény esetén az áru feletti rendelkezési jog mellett magát az árut is a beszedéssel megbízott bank kapja meg az okmányokkal együtt. Ez utóbbi változat a gyakorlatban nem elterjedt, tekintettel arra, hogy a bankok általában nincsenek berendezkedve áruk fogadására és tárolására.

 

3.1.3.4 A beszedvény menete

 

a) Az eladó teljesíti a vevővel szembeni szerződését és összegyűjti az adásvételi szerződésben előírt okmányokat, majd a beszedési megbízással együtt benyújtja azokat beküldésre a saját bankjához. A megbízást világosan és egyértelműen kell a banknak megadni. A bank (a küldő bank) a benyújtott okmányokat összeveti a megbízás előírásaival (ennél mélyebb vizsgálati kötelezettség a bankot nem terheli) és kiküldi azokat beszedésre a beszedő bankhoz.

 

b) A beszedő bank (a vevő bankja) értesíti a vevőt az okmányok megérkezéséről és közli vele, hogy milyen feltételekkel rendelkezhet azok felett. A címzett jogosult az okmányokat a banknál megtekinteni. Miután a vevő fizetett, a beszedő bank elismeri a küldő bank számláját a beszedett összeggel, amely viszont az eladó számláját ismeri el a neki járó összeggel. (A beszedvény menetét az 1.sz.Ábra igyekszik érzékeltetni.)

 

1.sz.Ábra:

 

Megbízó

(Eladó)

Az áru (1)®

Kötelezett

(Vevő)

 

 

 

 

­

Fizetés

(7)

 

 

Beszedési

megbízás (2)

¯

­

Okmányok

benyújtása (4)

 

 

 

 

Fizetés

(5)

¯

 

Küldő

Bank

Beszedési megbízás (3)®

 

Beszedő

bank

¬Fizetés (6)

 

A bankok harmadik személyek cselekedeteiért nem felelnek, beleértve más bankokat is. A szállított áru mennyiségére és minőségére vonatkozó esetleges kifogásokat az eladó és a vevő egymás között rendezi.

 

Ha a kötelezett nem fizet vagy az okmányokat nem fogadja el, a beszedő bank köteles megkisérelni az ok felderítését és a történtekről késedelem nélkül értesíteni a küldő bankot. Ha a küldő bank az értesítéstől számított 60 napon belül nem kap rendelkezést, az okmányokat visszaküldi a küldő banknak.

 

Összességében tehát a bank a beszedvény alapján nem fizetésre vagy váltóelfogadásra köteles, a feladatuk csupán ennek megkisérlése az okmányok címzettnek történő bemutatása illetve a címzettnek fizetésre vagy váltó elfogadásra való felszólítása által.

 

 

3.1.4. Az okmányos meghitelezés (akkreditív)

 

A nemzetközi kereskedelem egyik legelterjedtebb fizetési módja az okmányos meghitelezés, vagy más néven akkreditív. Alkalmazásának széles körét az magyarázza, hogy ez a fizetési mód önmagában is biztosítékot nyújt mind az eladónak, mind pedig a vevőnek.

 

3.1.4.1 Az akkreditív fogalma

 

Az akkreditív (documentary credit, crédit documentaire) nem más, mint a bank által vállalt kötelezettség arra vonatkozólag, hogy ügyfelének (a megbízónak) a kérésére és utasítása szerint az akkreditívben előírt okmányok benyújtása és az akkreditívben meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén harmadik személy (a kedvezményezett) javára vagy rendelkezése szerint fizetést teljesít.

 

Az eladó a vevőtől függetlenül megkapja a pénzét s amennyiben a vevő az árut meg akarja reklamálni, ezt csak a vételárfizetéstől függetlenül teheti meg.

 

A vevő biztos lehet abban, hogy a fizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha az okmányok mindenben megfelelnek az akkreditív előírásainak.

 

3.1.4.2 Az akkreditívre vonatkozó nemzetközi szokvány

 

a) Az akkreditívvel kapcsolatos gyakorlat egységesítésének igénye az első világháborút követően merült fel. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara először 1933-ban foglalta írásba a vonatkozó bankgyakorlatot. Azóta a szaknyelvben Rčgles-nek nevezett szokványt többször is felülvizsgálták (1951, 1962, 1974, 1984), míg a legújabb változat, az 1994. január 1. napjától hatályos Szabályzat, amely “Az okmányos meghitelezésekre vonatkozó egységes szabályok és szokványok” (Uniform Customs and Practice for Documentary Credits) címet viseli.

 

A Szabályzat alkalmazására a beszedvényre vonatkozóan leírtak az irányadóak.

 

b) Az akkreditív ügyletben minimálisan három szereplő található:

 

-       a vevő, aki mint megbízó, megbízást ad az akkreditív megnyitására a banknak a fedezet egyidejű biztosítása mellett;

 

-       a bank (rendszerint a vevő bankja), aki a rendelkezésre bocsátott fedezet és az akkreditívnyitási megbízás alapján az eladónak levél formájában kötelező fizetési igéretet tesz;

 

-       az eladó, az akkreditív kedvezményezettje, akinek a bank fizetést (váltóelfogadást) igér, és az akkreditív előírásainak megfelelő okmányok ellenében fizet.

 

3.1.4.3 Az akkreditív jogviszonyai

 

a) Az okmányos meghitelezés önálló jogügylet, az akkreditív megnyitása az eladó és vevő közötti alapügylettől független önálló jogviszonyokat hoz létre. Mindez még akkor is így van, ha az akkreditív megnyitását, a bemutatandó okmányokat rendszerint az adásvételi szerződés szabályozza. Az akkreditív szokvány a külkereskedelmi szerződéstől való függetlenedést úgy fejezi ki, hogy kimondja: “(a) meghitelezési műveletekben valamennyi érintett fél okmányokkal foglalkozik és nem árukkal, szolgáltatásokkal és/vagy más teljesítésekkel, amelyekre az okmányok esetleg vonatkoznak” (4.Cikk). A fentiek alapján a bank rendben lévő okmányok esetén nem tagadhatja meg a fizetést az áru állapotára hivatkozással, ha viszont az okmányok eltérnek az akkreditív előírásaitól, a bank megtagadja a fizetést anélkül, hogy az áru szerződésszerűségét megvizsgálná.

 

b) Az akkreditívvel kapcsolatban - természetesen az eladó és a vevő közötti alapügyleten túlmenően - háromféle jogviszonyt szokás megkülönböztetni:

 

(1)       a vevő és a nyitó bank jogviszonya, amelynek tárgya az akkreditív megnyitása és feltételeinek meghatározása; a megbízás alapján a vevő köteles az akkreditív fedezetéről gondoskodni, az okmányokat a banktól átvenni és a bank költségeit megfizetni, a bank pedig köteles az eladó által átadott okmányokat gondosan átvizsgálni és azokat a vevőhöz továbbítani illetve az eladó felé a fizetést teljesíteni;

 

(2)       a nyitó bank és az eladó jogviszonya, a tulajdonképpeni akkreditív jogviszony, amelynek értelmében a nyitó bank - közvetlenül vagy más bank közreműködésével - az akkreditív összegének a megjelölt időpontig történő kifizetésére kötelezi magát; ezt a jogviszonyt tehát a nyitó bank egyoldalú kötelezettségvállalása jellemzi;

 

(3)       az akkreditívben részt vevő bankok közötti jogviszonyok, amelyek attól függőek, hogy a nyitó bank milyen feladatok ellátásával bíz meg más bankokat. Ennek megfelelően a nyitó bankon kívül az alábbi bankok fordulhatnak elő az ügyletben:

 

            Avizáló bank: Az avizáló (értesítő) bank (advising bank) értesíti a kedvezményezettet (az eladót) az akkreditív megnyitásáról. Az avizáló bank rendszerint az eladó bankja.

 

            Fizető bank: A nyitó bank a fizetési kötelezettség teljesítésével megbízhat egy másik, rendszerint az eladó országában lévő bankot. A fizető bank (nominated bank) az a bank, ahová az okmányokat be kell nyújtani.

 

            Igazoló bank: Az igazoló bank (confirming bank) megerősíti az akkreditívben tett fizetési igéretet és a maga nevében is fizetést igér.

 

            Negociáló bank: A negociáló bank az eladó közvetlen felkérésére - saját költségére és kockázatára - megveszi az okmányokat.

 

3.1.4.4 Az akkreditív szokásos feltételei

 

Az akkreditív ügylet a vevő által adott megbízással indul, amelynek részletesen, precízen tartalmaznia kell azokat a feltételeket és okmányokat, amelyek előírásával a bank az akkreditívet megnyitja.

 

Az akkreditív leggyakoribb feltételek az alábbiak:

 

(a)        a megbízó neve, címe;

(b)        a kedvezményezett neve, címe;

(c)        annak megjelölése, hogy az akkreditív visszavonható vagy visszavonhatatlan (külön megjelölés hiányában az akkreditívet visszavonhatatlannak kell tekinteni);

(d)        összeg, devizanem;

(e)        áru meghatározása;

(f)         részszállítás engedélyezése, ütemezés (hacsak azt az akkreditív kifejezetten nem tiltja, részszállítás lehetséges);

(g)        átruházhatóság, oszthatóság engedélyezése;

(h)        lejárat: annak előírása, hogy mely határidőig lehet benyújtani az okmányokat (ilyen határidő előírásának a hiányában a lejárat 21 nap); és

(i)         az igénybevétel módja (látra szóló, halasztott vagy váltóelfogadással igénybe vehető akkreditív).

 

Az akkreditív alapján benyújtásra leggyakrabban előírt okmányok:

 

(a)        kereskedelmi és egyéb számlák;

(b)        fuvarozási okmányok (fuvarlevél, hajóraklevél, kiszolgáltatási jegy);

(c)        biztosítási kötvény;

(d)        származási bizonyítvány;

(e)        egyéb hatósági bizonyítványok.

 

A bankok felelősségének sarkalatos pontja a benyújtott okmányok vizsgálata. Ez a feladat az avizáló bankon kívül (amely csupán az okmányok továbbítására terjed ki) mindegyik bankot terheli. Mivel a banki szakemberek nem árukkal foglalkoznak, az okmányvizsgálat “szóról szóra” történik.

 

3.1.4.5 Az akkreditív fajtái

 

(a) Az akkreditív alaptípusai:

 

-visszavonható (revocable): ez az akkreditív a nyitó bank által bármikor - a kedvezményezett beleegyezése nélkül - módosítható vagy visszavonható ;

-visszavonhatatlan (irrevocable): a kibocsátó bank visszavonhatatlan igérete arra, hogy az akkreditív feltételeinek esetén az akkreditív összegét kifizeti az eladónak. Feltételeinek módosítása csak a kedvezményezett hozzájárulásával lehetséges. Két fajtája van: igazolt (confirmed) vagy nem igazolt.

 

(b) Az akkreditív tipusa az igénybevétel formái szerint:

 

-látra szóló: a kifizetés az okmányok beérkezésekor azonnal esedékessé válik (payment credit),

-halasztott hatályú: a fizetés egy bizonyos idővel az okmányok elfogadása után történik (deferred payment credit),

-határidős váltó elfogadására vonatkozó: a kedvezményezett az előírt okmányokon felül egy határidős váltót intézményez a bankra (rembours credit vagy acceptance credit),

-negóciált: a bank azt vállalja, hogy a váltót vagy az okmányokat saját számlára és kockázatra megveszi (negotiation credit).

 

(c) Különleges akkreditívek:

 

-készenléti (stand-by): bankgaranciát vagy bankkezességet helyettesítő forma olyan országokban (pl. USA, Japán), ahol a banktörvény nem teszi lehetővé, hogy a bankok idegen kötelezettségekért felelősséget vállaljanak;

-feltöltődő (revolving): a nyitóbank azt vállalja, hogy egy előre meghatározott összeg erejéig mindig feltölti az akkreditívet; általában meghatározzák a műveletek számát és a feltöltés időtartamát;

-átruházható (transferable): az eredeti kedvezményezettnek jogában áll bankját felkérni, hogy az őt megillető hitellevelet részben vagy egészben egy másik kedvezményezett javára érvényesítse (csak egy ízben lehetséges);

- almeghitelezés (back-to-back): amikor egy már létező de nem átruházható akkreditív alapján egy másik kedvezményezett javára újabb akkreditívet nyitnak, azaz tulajdonképpen két egymáshoz kapcsolódó akkreditívről van szó;

- kereskedelmi hitellevél (commercial letter of credit): jellegzetessége, hogy a nyitó bank nemcsak a kedvezményezettnek, hanem jóhiszemű harmadik okmány/váltó birtokosnak is fizetést igér; a hitellevelet kibocsátó bank ezt a nyilatkozatát az ún. bona fide holders záradékban teszi meg;

- red claused meghitelezés: ez a forma előlegfelvételt tesz lehetővé. A neév onnan kapta, hogy a nyitó bank piros tintával írott záradékban kifejezetten engedélyezi az előlegfizetést.

 

3.1.4.6 Az akkreditív menete

 

a) Az eladó és a vevő közötti szerződés szerint a vevő feladata az akkreditív megnyitása - miután a bank ellenőrzi, hogy van-e elég fedezet ehhez. Az akkreditív nyitás a banknak adott megbízás alapján történik.

 

A nyitás alkalmával a bank az eladó országában levő értesítő (avizáló) bankon keresztül értesíti az eladót (kedvezményezettet). A kedvezményezett haladéktalanul ellenőrzi, hogy az akkreditív szerződésszerű-e. Ha kifogása van, a vevőt kéri fel a módosításra, ha nincs, teljesíteni kezdi szerződéses kötelezettségeit.

 

b) Az akkreditív szerződésszerűségének ellenőrzését követően a kedvezményezett összegyűjti az előírt okmányokat és benyújtja azokat az értesítő bankhoz. Az értesítő bank ellenőrzi, hogy az okmányok mindenben megfelelnek-e az akkreditív előírásainak és amennyiben igen, a kedvezményezett számára fizet, az okmányokat pedig tovább küldi a nyitó banknak. A nyitó bank az okmányok értékével az értesítő bank számláját elismeri (az akkreditív menetével kapcsolatban lásd a 2.sz.Ábrát).

 

c) Ha az okmányok a legkisebb részletben is (pl. elírás) eltérnek az akkreditívtől, a Szabályzat szerint az igénybejelentést el kell utasítani. A gyakorlatban ilyenkor a bank még a vevőhőz fordul és kéri a felhatalmazást az eltérések ellenére történő fizetésre. Előfordul, hogy az okmányokat okmányos beszedésre küldik tovább. A lényeg, amennyiben az okmányok nem felelnek meg az akkreditív előírásainak, a bank fizetési kötelezettsége megszűnik.

 

d) A gyakorlatban az is előfordul, hogy a fizető bank eltérések esetén jogfenntartással vagy bankgarancia ellenében teljesít. A jogfenntartás itt azt jelenti, hogy a fizető bank fenntartja a visszakövetelés jogát, ha az eltérések miatt a nyitóbank nem teljesítene, a bankgarancia abban az esetben vehető igénybe, ha a nyitóbank visszautasítását követően a kedvezményezett nem fizetné vissza a “megelőlegezett” összeget. A fizető bank értesítése a nyitóbankot nem befolyásolja, az elfogadásról változatlanul a saját elhatározása szerint dönt.

 

2.sz.Ábra:

 

Megbízó

(Eladó)

Az áru leszállítása (4)®

Kötelezett

(Vevő)

 

 

 

 

­

Értesítés

akkreditív

nyitásról

(3)

Fizetés

(6)

 

 

Okmányok

benyújtása (5)

¯

­

Terhelés/

Okmányok

benyújtása (9)

 

 

 

 

Utasítás az

akkreditív

nyitásra,

fedezet

biztosítása (1)

¯

 

Értesítő

Bank

Okmányok benyújtása (7)®

 

Nyitó

bank

¬ Akkreditív nyitása (2); Fizetés (8)