Az emberiség régi tapasztalata, hogy egyes vastartalmú ásványok vonzzák, taszítják egymást, sõt elsõként talán a kínaiak arra is rájöttek, hogy a felfüggesztett -nevezzük nevén- mágneses dipólusok mindig ugyanabba az irányba állnak be. Õ volt az iránytû.
Tapasztalatunk az, hogy ezek a permanens (állandó) mágnesek környezetükben egy vektortérrel jellemezhetõ fizika mezõt, un. mágneses mezõt hoznak létre. Ebbe a mezõbe behelyezett dipólusra a mezõ forgatónyomatékot fejt ki. Tapasztalatunk szerint ez az M forgatónyomaték a behelyezett ''mágnestû'' m mágneses dipólusával, és a tér pontjait jellemzõ H mágneses térerõsséggel a következõ kapcsolatban áll:
Ha egy elektromos dipólust kettéosztunk akkor egy pozitív és egy negatív töltést kapunk. Mágneses dipólusokkal ez nem tehetõ meg, ugyanis nincsenek mágneses töltések (mágneses monopólusok) csak dipólusok. Mindamellett némely rajzos demonstrációban, sõt egyes számításokban úgy teszünk mintha léteznének. Az elektromos töltés pozitív, negatív elnevezése helyett itt Északi és Déli pólus elnevezés honosodott meg.
Mivel mágneses töltések nem léteznek, számos olyan jelenség, amely az elektromos töltések kapcsán jelentkezett, a mágneses jelenségek körébõl hiányzik. Így az elektromos áram és csatolt részeinek megfelelõ jelenségkör teljesen hiányzik a mágnesség területén.
Az elektromos és mágneses jelenségek egyetlen jelenségkört alkotnak, vagyis nem beszélhetünk külön elektromosságról, és külön mágnességrõl. Sztatikus esetben -de csak ekkor- figyelehtünk meg külön elektromos és külön mágneses jelenségeket. Mivel a továbbiakban gyakran kell használnuk az ' elektromágneses ' szót, ennek rövidítéséül az EM formát fogjuk használni.