Az elektromos jelenségek alapvetõ forrásáról, az elektromos töltésekrõl gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudunk mondani. Azt azonban tudjuk, hogy valamilyen módon módosítják környezetüket, és ez a módosított környezet hatást fejt ki a behelyezett testekre. Ezek a hatások, -elektrosztatikus alapjelenségek- két alapcsoport valamelyikébe sorolhatók: erõhatások alkotják az egyik csoportot. A jelenségkör névadása is a megfigyelt erõhatás alpján történt, már az ókorban tapasztalták, hogy a megdörzsölt borostyán -görögül elektron- kisebb testeket magához vonzott.
A másik csoportba azon jelenségek tartoznak, amelyekben az elektromos mezõ az eredetileg elektromosan semleges testeket elektromos tulajdonságokkal ruházza föl. E két jelenségcsoporttal kapcsolatban kvantitatív (számszerûsített) jellemzésre két vektorteret -mezõt- vezetünk be. Az elektrosztatika, mint az általánosabb elektrodinamika bevezetõ része, leginkább e két, fizikai tulajdoságokkal felruházott mezõ alaptulajdonságait igyekszik tisztázni.
Különféle dörzsöléses kisérletek (ebonitrúd, üvegrúd dörzsölve selyemmel, szõrmével, stb) alapján hamar rájövünk, hogy kétféle elektromos mennyiség létezik, ezen mennyiségek összeadhatók, s a kétféle töltés képes kioltani is egymást. Ezen összegzési tulajdonságok miatt pozitív és negatív töltésekrõl beszélhetünk. Pusztán véletelennek, és esetlegesnek lehet minõsíteni azt, hogy ma melyik töltéstípust nevezzük pozitívnak, és melyiket negatívnak.