CEDR-Magyar Agrárjogi Egyesület

 

 

CEDR-Magyar Agrárjogi Egyesület

 

A CEDR-Magyar Agrárjogi Egyesület (továbbiakban: Egyesület), mint közhasznú egyesület 2005. január 14-én került megalapításra 6 magyar jogi kar (Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Miskolci Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem) kezdeményezésére. Az országos hatáskörrel működő Egyesület székhelyéül, a vidéki tudományos élet támogatásának jeléül, Miskolc városát tette meg.

Az Egyesület nevében szereplő “CEDR” francia mozaikszó ( Comité Européen de Droit Rural – azaz Európai Agrárjogi Bizottság) azon 1957-ben alapított nemzetközi szervezetre utal, amelynek 2005. szeptember 3-a óta a magyar Egyesület is tagja, és amelynek alapvető célkitűzéseit a magyar Egyesület Alapszabálya is tartalmazza. Ezen célok a következők:

•  Minden olyan kérdésnek a felkutatása és bemutatása, mely az agrár és vidékfejlesztési jogkutatási terültén felmerülnek, különös figyelemmel a Közös Agrárpolitika előírásaira, és azok Magyarországi alkalmazási gyakorlatára.

•  Az agrárjog valamint az azzal összefüggő tudományágak területén tevékenykedő szakemberek között biztosítani a rendszeres információcserét, és egymás kutatási eredményeinek megismertetését.

•  Javaslatok és vélemények megfogalmazása az agrár- és vidékfejlesztési kormányzati szervek és nemzetközi szervezetek számára, különösön a közhasznú tevékenységek gyakorlása során.

•  Elősegíteni a magyar és európai agrár- és vidékfejlesztési jogszabályok, az e körben elfogadott joggyakorlat, és a jogtudomány e tárgykörben elért eredményeinek minél szélesebb körű megismertetését, az e tekintetben működő, és később létrehozandó oktatási intézmények támogatása.

•  A kutatási eredmények közzétételének minden eszközzel történő támogatása.

 

Az Egyesület, mint közhasznú szervezet működése nyilvános, szolgáltatásait bárki megkötés nélkül igénybe veheti.

Az Egyesület honlapján rendszeresen megjelenteti az AGRÁRJOG címet viselő periodikát.

 

Magunkról
Tagság
Szervezet
Nemzetközi CEDR
Közhasznúsági Jelentések
AGRÁRJOG c. periodika
Elérhetoségek
Hírek