hírek

Még szorosabb együttműködés, még versenyképesebb tudás

2023. november 30.

Tovább erősíti képzési együttműködését a Bosch kéziszerszámgyára és a Miskolci Egyetem. Kreditpontokat érő tantárgy lesz a Bosch gyakornoki programjában való részvétel – a többi között ez is szerepel a most aláírt együttműködésben, amelyet a felek a Miskolci Egyetemen láttak el kézjegyükkel. Tantárgyként is felvehetik majd a vállalat gyakornoki programjában való részvételt a hallgatók, a gyakornokok több mint fele állást kap a miskolci Bosch kéziszerszámgyárban – hangzott el az aláírás alkalmával.

Elismert tehetséggondozás, elismert tehetségek

2023. november 30.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács ünnepi ülésén elismeréseket vehetett át a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának és az Anyag- és Vegyészmérnöki Karának dékánja, valamint két miskolci jogászhallgató. A kitüntetéseket november 24-én Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében vették át.

Szorosabb kapcsolódási pontok a Miskolci Egyetem és a Sapientia között

2023. november 30.

Újabb szakterületekre terjeszti ki együttműködését a Miskolci Egyetemmel és a Soproni Egyetemmel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amely a napokban frissítette a két magyarországi intézménnyel a partnerségét.

 

 

kiemelt

Nyílt napok a Miskolci Egyetemen - december 7-8.

2023. november 24.

Észak-Magyarország legszélesebb felsőoktatási kínálatát mutatja be a Miskolci Egyetem nyílt napjain, december 7-én és 8-án.

Adventi adománygyűjtés

2023. november 30.

A Miskolci Egyetem idei adománygyűjtése a támogatásra szoruló édesanyák és gyermekeik mindennapjait igyekszik megkönnyíteni: a 2023. december 1. és december 17. között tartó akció kedvezményezettje a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház, Családok Átmeneti Otthona.

Három országos díj a miskolci jogász hallgatóknak

2023. november 29.

Az Országos Polgári jogi Jogesetmegoldó Verseny eljárásjogi szekciójában második helyezést, anyagi jogi szekcióban különdíjat, csapatban pedig egy második helyet szereztek a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói.

Kísérleti fejlesztőt, társadalmi innovátort keresnek

2023. november 28.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) tagjaként a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány kísérleti fejlesztőt / társadalmi innovátort keres. A társadalmi innovációs ügyek megoldása iránt elkötelezett jelentkezését december 15-ig várják.

Velünk dolgoztak – nyugdíjas fórum

2023. november 28.

Egykori kollégáinkat, nyugdíjasainkat látta vendégül a Miskolci Egyetem. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) Miskolci Egyetemi Szervezete idén is meghívta tagjait a fórumra.

események

Esszencia Borest

2023. december 1., 19:30

A Miskolci Egyetem díszaulájában rendezik meg az Esszencia Borestet december 1-jén 19.30-tól. A rendezvény szervezői 20-20 darab...

III. Jótékonysági mikulás futás / III. Charity santa running

2023. december 5., 15:00

Jótékonysági Mikulás-futással gyűjt idén is Mikulás-csomagokat és apró ajándékokat a hátrányos helyzetű gyermekek számára az egyetem...

GREENJOBS – ÚJ KARRIERUTAK A FENNTARTHATÓSÁG KÖRÜL

2023. december 5., 15:30

A jövő üzleti gondolkodása és a fenntarthatóságot szem előtt tartó cselekvés, valamint ennek kapcsán az egyetemi oktatás előtt álló...

Nyilvános habilitációs előadás a GTK-n

2023. december 6., 11:00

Az energiahatékonyság mint a fenntartható és igazságos energiaátmenet kulcsa címmel tart nyilvános habilitációs előadást Szép Tekla PhD a...

A kotta el van vetve – Utazás John Williams zenei galaxisába

2023. december 6., 19:00

Zenés ismeretterjesztő előadás a klasszikus filmzeneszerző, John Williams műveiről december 6-án este 7 órától a Zenepalota Bartók...

Adventi hangverseny a Zenepalotában

2023. december 7., 18:00

Adventi hangverseny tart december 7-én a Zenepalotában a ME Bartók Béla Zeneművészeti Kara. Az este 6 órakor kezdődő koncert műsorában...

Tudomány Mindenkinek Hackathon

2023. december 8., 09:00

A tudományos kutatások eredményeit közérthető módon, széles közönség számára ismertető „Tudomány Mindenkinek Hackathon” címmel versenyt...

Egyetemi Mikulás

2023. december 9., 09:00

Mikulás-ünnepséget tartanak az 1-14 éves korú egyetemi gyermekek részére. A Miskolci Egyetem Mikulása 2023. december 9-én (szombaton) 10...

Egyetemi Advent 2023

2023. december 1., 08:00

Gyertyagyújtás, adománygyűjtés, Mikulás-futás, egyetemi karácsony… Adventi programok december 1-jétől december 18-ig.

BNL Elevator Pitch online startup ötletverseny

2023. november 30., 00:00

Online edukációs és pitch lehetőséget hirdet novemberben a STARTUP FACTORY pályázat keretében a BNL Start Partners Inkubátorház.

egyetemünkről

A Miskolci Egyetem őse a Selmecbányán 1735-ben III. Károly által alapított bányászati-kohászati tanintézet (Bergschule), ahol a világon elsőként oktattak felsőfokú bányászati-kohászati ismereteket (Freibergben 1765-től, Berlinben 1770-től, Szentpéterváron 1773-tól). Mária Terézia 1762-ben akadémiai intézménnyé szervezte az iskolát (k.k. Bergakademie). 1846-tól erdészképzés is folyt az akadémián.

A selmeci iskola példaként szolgált a későbbiekben alakult európai műszaki főiskolák létrehozásánál. A Párizsi Műszaki Egyetem 1794-ben a selmeci laboroktatás alapján szervezte meg a sajátját. A selmeci professzorok közreműködésével alapították meg Selmecbányától nem messze - Szklenón - a világ első nemzetközi műszaki egyesületét, amelyben 14 ország képviseltette magát. Tovább