Fa Nándor minden idők egyik legjobb magyar vitorlázója, akit külföldön is hatalmas elismerés övez. Összesen ötször kerülte meg a Földet. Hogy mire tanította az óceán egyedülléttel, hittel, kitartással kapcsolatban? Erről beszélgetnek az élő legendával a MCC következő programján.
Idén is részt vesz az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Miskolci Egyetem, melyet január 9-e és 11-e között rendeznek meg Budapesten. Az intézményt az A pavilonban a HF27 standon lehet majd megtalálni.
Füredi Zoltán személyes hangvételű road movie-ja Mongóliába, hogy fényt derítsen a magyarok és mongolok közötti furcsa rokonságtudat eredetére, és hogy saját sorsát megváltoztassa.
A második ciklusát kezdő elnök első intézkedéseiről, az ukrajnai háború lezárásának esélyeiről, Trump elnökségének a nagyvilágra, ezen belül is Közép-Európára, illetve hazánkra gyakorolt hatásairól is beszél előadásában Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője.
Idén is megrendezik a VI. Selmec Trail Maratont Selmecbányán, Szlovákiában. Az UNESCO által világörökség részévé nyilvánított festői szépségű környezetben, a történelmi belváros nevezetes pontjainak érintésével, erdei ösvényeken és aszfalton a verseny teljes távja 4×11 km-es körből áll. A verseny teljesíthető egyéniben futva és túrázva, valamint csapatváltóban futva.
Miskolc városa ismét csatlakozik az Erőművek Éjszakája és Távhőszolgáltatás Napja országos programjához, október 17-én. Az erőművek és a fűtőművek ezúttal országszerte 35 helyszínen nyílnak meg a látogatók előtt, akiket számos érdekes programmal, közelről is megtekinthető, gigantikus berendezésekkel és szakértő idegenvezetéssel várnak.
Alfred Redl szegény, sokgyermekes, galíciai vasutas fia; tehetsége és szorgalma révén kerül az Osztrák-Magyar Monarchia katonaiskolájába. Gyermekkorában barátságot köt, és valósággal beleszeret Kubinyi Kristóf báróba. Az arisztokrata családnál töltött hetek, Kristóf nővére, Katalin iránti rajongása csak még jobban erősítik benne a vágyat, hogy egy napon hozzájuk hasonlóvá válhasson. Valóban példátlan karriert fut be…
Kéry János zongoraestje az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztiválon.
Gothár Péter Megáll az idő című filmje kerül vászonra az NFI Filmklubban.