Események

XII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia a Miskolci Egyetemen

2019. március 8., 00:00

Miskolci Egyetem, XIII. előadó (pénteken) és XVIII. előadó (szombaton)

Idén már tizenkettedik alkalommal rendezi meg az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával együttműködésben. A 2019. március 8-án és 9-én (pénteken és szombaton) tartandó rendezvényre 18 előadói nevezés érkezett az ország 12 középfokú oktatási intézményéből, valamint Erdélyből. A regisztrált résztvevők száma több mint 40 fő.

Az emberi jogok és nemzetközi védelmi rendszerük kerülnek terítékre a MAB Klubban

2019. február 27., 17:30

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Prof. Dr. Lamm Vanda, az MTA rendes tagja, a Miskolci Egyetem egykori oktatója lesz a MAB Klub következő vendége. A nemzetközi közjoggal, nukleáris joggal és emberi jogokkal foglalkozó szakember többek között azt a folyamatot fogja bemutatni, hogy hogyan vált az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kötelező érvényű dokumentummá.

Ásványvagyonunk – amit ismerünk és amit még nem...

2019. február 20., 17:30

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Prof. Dr. Földessy János professor emeritus, a Miskolci Egyetem ny. egyetemi tanára lesz a MAB Klub következő vendége. A geológus professzor előadásában - az elmúlt évtizedekben folyt több kutatási program tapasztalatai alapján - azt a tévhitet fogja cáfolni, mely szerint hazánk ásványi nyersanyagokban szegény ország.

Kínai lámpás-fesztivált rendez a Konfuciusz Intézet a Rockwell Klubban

2019. február 19., 18:00

Miskolci Egyetem Rockwell Klub

2019. február 19-én 18 órai kezdettel kínai lámpás-fesztivált rendez a Konfuciusz Intézet a Rockwell Klubban. A rendezvény programja rövid ismertetőket, zenei elemeket, játékos vetélkedőket és ételkóstolót is tartalmaz.

HERCULE Téli Akadémia

2019. február 14., 09:00

Magyar Igazságügyi Akadémia (1122, Tóth Lőrinc út 6.)

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Magyar Büntetőjogászok az Európai Büntetőjogért Egyesület és az Országos Bírósági Hivatal "Current questions and answers relating to the criminal law protection of the financial interests of the European Union" címmel Téli Akadémiát szervez 2019. február 14-16-án a Magyar Igazságügyi Akadémián (1122, Tóth Lőrinc út 6.).

Az Eötvös Loránd-emlékévről hallhatunk a MAB Klub következő rendezvényén

2019. február 13., 17:30

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Szarka László Csaba geofizikus-mérnök, az MTA levelező tagja, a miskolci egyetem (a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kar) volt hallgatója, az Eötvös Loránd halálának 100. évfordulójának alkalmából szervezendő emlékév koordinációs testületének vezetője lesz a MAB Klub következő vendége.

Ismét indul a szemléletformáló, érzékenyítő tréning

2019. január 14., 00:00

Miskolci Egyetem

Januárban újra meghirdeti 30 órás szemléletformáló, érzékenyítő tréningjét az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete. A háromnapos képzést sikeresen elvégzők tanúsítványt kapnak.

Meghívó a Karácsonyi Koncertre (2018)

2018. december 17., 18:00

Miskolci Egyetem Díszaula

A Miskolci Egyetem vezetése nevében szeretettel meghívjuk a Miskolci Egyetem hallgatóit, oktatóit, kutatóit, dolgozóit intézményünk Karácsonyi Hangversenyére, melyet 2018. december 17-én (hétfőn) 18 órai kezdettel rendezünk meg a Díszaulában.

AZ E-ÜGYINTÉZÉS JELENE ÉS JÖVŐJE - PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK

2018. december 6., 09:00

XX. előadó

Az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 azonosító számú, Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban c. projekt az Állam működésének innovatív vizsgálata c. almoduljának kutatói, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdiszciplináris Kutatóközpontja tisztelettel meghívják Önt

CSSI helyszínelők - Talajtanos nyomozás az egyetemvárosban

2018. december 5., 10:30

Miskolci Egyetem

A népszerű tévésorozatot továbbgondolva a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Talaj Világnapja alkalmából talajtani vetélkedőt szervez középiskolások részére. A kar 2018. december 5-én, a Talaj Világnapján középiskolás diákokat vár az egyetemvárosba, ahol egy képzeletbeli bűntényt kell felderíteniük a talajtudomány segítségével.

A daganatos betegek ellátásáról ad elő az orvosprofesszor a MAB Klubban

2018. november 28., 17:30

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Prof. Dr. Gődény Mária egyetemi tanár, az MTA doktora, az Országos Onkológiai Intézet Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központ vezetője lesz a MAB Klub következő vendége 2018. november 28-án.

A hazai bányászat aktuális kérdéseit tárgyalják meg a TEA következő rendezvényén

2018. november 28., 15:00

Miskolci Egyetem, II. előadó (A/2. ép. mfszt.)

Dr. Holoda Attila, az Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója tart előadást a Természeti Erőforrások Akadémiája (TEA) következő rendezvényén "A hazai bányászati erőforrások és lehetőségeinek aktuális kérdései" címmel.

Idén is megrendezik a Doktoranduszok Fórumát

2018. november 22., 00:00

Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem az elmúlt évekhez hasonlóan idén is csatlakozik a Magyar Tudomány Ünnepe 2018. programsorozathoz, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia minden évben novemberben rendez meg. E rendezvénysorozathoz kapcsolódva szervezte meg egyetemünk a Doktoranduszok Fórumát.

Milyen mértékben van jelen az egészségügyben a minőség, az erkölcs és a szeretet?

2018. november 21., 10:00

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Fenntarthatóság az egészségügyben címmel konferenciát rendez a MAB székházban 2018. november 21-én a MAB Népegészségügyi Munkabizottsága. A konferencián - amelyen egyetemünk több oktatója is előad - többek között az egészségügy színvonaláról, a megye népegészségügyi helyzetéről, a fenntarthatóság és a minőségbiztosítás egészségügyben betöltött szerepéről is szó lesz.

A daganatokról lesz szó a MAB Klub következő rendezvényén

2018. november 14., 17:30

MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

Az emberi daganatkeltő vírusokat és az ellenük való védekezés lehetőségeit ismerteti Prof. Dr. Schaff Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem, II. sz. Patológiai Intézet egyetemi tanára, Széchenyi-díjas akadémikusa 2018. november 14-én a MAB Klubban.

Szemléletformáló, érzékenyítő tréninget rendez az ATTI

2018. november 12., 16:00

Miskolci Egyetem

A 30 órás, egyetemünk oktatóinak meghirdetett tréninget 2018. november 26. és 28. között tartják. A képzés célja olyan befogadó környezet kialakítása, melyben a hátrányos helyzetű hallgatókkal találkozó oktatók - a tréning elvégzésének hatására - képessé válnak a hátrányos helyzetű hallgatók, valamint a kedvezőbb környezetből és kedvezőbb szocio-kulturális háttérrel rendelkező hallgatók együttes oktatására, képzésére.

Meghívó Dr. Mucsi Gábor habilitációs előadására

2018. november 9., 11:00

VI. számú előadóterem (A/1. épület I. emelet)

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara ezúton hív meg minden érdeklődőt Dr. Mucsi Gábor egyetemi docens habilitációs előadására, melyre 2018. november 9-én (pénteken) 11.00 órai kezdettel kerül sor a VI. számú előadóteremben (A/1. épület I. emelet).

A mediáció és a gazdasági konfliktusok témájáról tanácskoznak a II. Német-Magyar Őszi Akadémián

2018. november 8., 13:00

Miskolci Egyetem A/6. épület ("jogászépület") 31. terem

Nemzetközi konferenciát rendeznek a II. Német-Magyar Őszi Akadémia programsorozat keretében „Mediáció és gazdasági konfliktusok - A mediátor szerepe a compliance intézkedéseknél” ("Mediation und Wirtschaftsunternehmen - Konflikte bei Compliance Maßnahmen") címmel 2018. november 8-án 13.00 órától az Állam- és Jogtudományi Karon.

E-kereskedelemmel szeretnél foglalkozni? Neked találták ki ezt az ösztöndíjat!

2018. november 1., 23:55

A Trendhim Scolarship azokat a hallgatókat támogatja évi 2000 Euroval, akik a marketing, a divat, az IT, a kereskedelem, a menedzsment vagy a sales területén szeretnének elhelyezkedni.

Földtörténeti kalandozásokon vehetünk részt a MAB Klub következő rendezvényén

2018. október 31., 17:30

Herman Ottó Múzeum

Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum általános igazgatóhelyettese, őstörténész-muzeológusa „Meddig tart egy őserdei ösvény Miskolcon? ...avagy földtörténeti kalandozások Bükkábránytól Iharkútig” címmel tart előadást október 31-én rendhagyó helyszínen, a Herman Ottó Múzeumban.