Hírek

kiemelt

A Miskolci Egyetem koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos összes közleménye

2020. május 4.

Az alábbiakban fordított kronológiai sorrendben egy helyen olvasható a Miskolci Egyetem vezetésének összes, a kialakult koronavírus-helyzet kapcsán közzétett közleménye.

Interaktív Online Nyílt Napot tartott a Miskolci Egyetem

2020. május 22.

Idén az Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Nap a koronavírus járványra való tekintettel sajnos elmaradt, de alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez és a távoktatási módszerhez, online formában tartottunk nyílt napot, hogy a továbbtanulás előtt álló diákok számára egy kis ízelítőt adjunk az egyetemi életből.

67 évesen tett emelt szintű érettségit Szegedi Dezső, hogy a Miskolci Egyetemre járhasson

2020. május 18.

A népszerű színész az egyetem felkészítő kurzusán kapott kedvet ahhoz, hogy bővítse tudását. A társadalomismeretből letett emelt szintű érettségi után a BTK szociológia és kulturális antropológia szakára adta be a jelentkezését a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze.

Számos jelenlegi vagy egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján

2020. május 11.

Régi hagyomány, hogy május 11-én, Miskolc Város Napján a város kitüntetésekkel ismeri el a miskolci polgárok és szervezetek kiemelkedő munkáját. Az idei kitüntetettek között kiemelkedően sok, 11 fő nem csak a városnak, de egyetemünknek is egykori vagy jelenlegi polgára.

Megkezdődött a rektori pályázatok véleményezésének folyamata

2020. május 7.

2020. május 7-én délelőtt az FDSZ Miskolci Egyetemi Szervezet Küldöttértekezlete, délután pedig a Professzorok Tanácsa előtt mutatkozott be a két rektori pályázatot benyújtó jelölt, Prof. Dr. Horváth Zita, a Történettudományi Intézet egyetemi tanára és Prof. Dr. Piskóti István, a Marketing és Turizmus Intézet egyetemi tanára.

Háromból két témakörben is a miskolci ÁJK hallgatója győzött

2020. május 6.

Szikszai Marcell, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója „Orwell már Kínában is? A társadalmi kreditrendszerek” című pályamunkájával, Dr. Ritó Evelin, az ÁJK doktorandusza pedig “Az okos város, mint a digitalizáció nagy vívmánya” c. tanulmányával szerzett I. helyezést a Digitális Jólét Program Moór Gyula jogi-tudományos pályázatán. Előbbi hallgató az "Adatvagyon", utóbbi pedig a "Digitalizáció" témakörben diadalmaskodott.

Nyelvvizsga kötelezettség alóli mentesítés

2020. április 21.

A Miskolci Egyetem tájékoztatása a nyelvvizsga-követelmény alóli mentesülés esetén történő oklevél kiállítás menetéről és az oklevél átvételével összefüggő egyes intézkedésekről...

Berényi Barbara, a MEgazin újságírója kapta idén a Furmann Dávid díjat

2020. április 14.

Berényi Barbara, a MEgazin újságírója kapta idén a Furmann Dávid díjat az egyetemi lapban kifejtett munkásságáért.

Közéleti Akadémia

2020. március 30.

Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia indul 10 hónapos képzésben ahol cél a keresztény hit és elkötelezettség erősítése illetve a magyar önbecsülés és hazaszeretet növelése.

Versenyképesebb működési forma a Miskolci Egyetemen

2020. március 23.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Miskolcra látogatott, hogy egyeztessen a Miskolci Egyetem vezetőivel az intézmény jövőjéről.