Nyelvvizsga kötelezettség alóli mentesítés

2020. április 21.

A Miskolci Egyetem tájékoztatása a nyelvvizsga-követelmény

alóli mentesülés esetén történő oklevél kiállítás menetéről és

az oklevél átvételével összefüggő egyes intézkedésekről

 

 

Tisztelt jelenlegi és volt hallgatóink!

 

A Miskolci Egyetem az alábbi tájékoztatást nyújtja azon jelenlegi és a volt hallgatói részére, akik a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. (IV.10.) Kormányrendelet 6.§ alapján az előírt nyelvvizsga követelmények teljesítése alól mentesülnek. Kérjük az alábbi tájékoztatót figyelmesen olvassák el és kérjük a benne foglaltak maradéktalan betartását.

 

1. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hivatkozott kormányrendelet 6.§-a alapján, "aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól."

 

A Miskolci Egyetem az oklevél kiállítását megelőzően a kiállítás további feltételeit megvizsgálja és az oklevelet kizárólag akkor állítja ki, ha a hallgató, illetve a volt hallgató a tanulmányi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett és legkésőbb 2020. augusztus 31. napjáig sikeres záróvizsgát tett.

 

2. A Miskolci Egyetem az oklevelek kiállításának menetét az Oktatási Hivatal ajánlásának figyelembevételével határozta meg.

 

Az oklevelek kiállítására vonatkozó közös rendelkezések:

 

Az oklevél kiállítást az arra jogosult volt hallgató kezdeményezheti, a Hallgatói Központ holnapján (https://www.uni-miskolc.hu/hk/) a "Dokumentumok" fül alatt található "Kérelem az oklevél nyelvvizsga mentesülés alapján történő kiállításához" elnevezésű – hiánytalanul kitöltött és aláírt – dokumentum elektronikus úton, e-mailben történő benyújtásával.

 

A kérelmet az alábbi e-mail címre kell előterjeszteni: hk@uni-miskolc.hu

 

3. A Miskolci Egyetem az oklevél átadás-átvételére vonatkozó rendelkezéseket az alábbiak szerint állapítja meg:

 

a) az oklevél átadás-átvételére elsődlegesen postai úton történő kézbesítéssel kerül sor. Az oklevél az adategyeztetés során megadott, illetve az oklevél kiállítására vonatkozó kérelemben megjelölt kézbesítési/értesítési címre kerül postázásra. Erre tekintettel kérjük, hogy a kézbesítési/értesítési címet teljeskörűen és a valóságnak megfelelően adják meg. A postai kézbesítés költségét a Miskolci Egyetem viseli.

 

b) Amennyiben a volt hallgató az oklevél átvételére a személyesen vagy meghatalmazott képviselő útján történő átvételi módot választja, úgy az alábbi rendelkezések alkalmazandóak:

 

ba) A személyes átvétel esetén személyazonosításra alkalmas okmány (személyigazolvány, útlevél, vezetői engedély) bemutatása kötelező. A meghatalmazott útján történő átvétel esetén a meghatalmazás egy eredeti példányát az Egyetem részére át kell adni. A meghatalmazott képviselő személyazonosságát az átvételkor ellenőrizni kell, amely során az átadó személyazonosításra alkalmas okmány bemutatását kéri. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az oklevél átvételéhez személyazonosításra alkalmas okmányt hozzanak magukkal!

 

bb) az oklevél átadására-átvételére kizárólag előre egyeztetett időpontban van lehetőség. Kérjük az egyeztetett időpont feltétlen betartását! Az időpont módosítására az átvétel napját megelőző nap 12:00 óráig van lehetőség.

 

bc) az oklevél átadására-átvételére minden esetben a Miskolci Egyetem valamely erre a célra kijelölt és megfelelően kialakított épületében kerül sor, amelyről az időpont egyeztetés során tájékoztatást kap a hallgató/volt hallgató.

 

bd) Az oklevél átadása-átvétele során az alábbi járványügyi intézkedések betartása kötelező:

 

a) az Egyetem épületébe belépni kizárólag szájmaszkban és gumikesztyűben lehetséges;

b) az Egyetem épületében egy időben legfeljebb három volt hallgató tartózkodhat; 

c) az Egyetem épületébe történő belépéskor a kihelyezett fertőtlenítőszer használata kötelező, amellyel a belépő személy köteles a kezét fertőtleníteni;

d) az átadás-átvétel időpontját az Egyetem munkatársai úgy szervezik meg, hogy lehetőség szerint az oklevelet átvevő volt hallgatók egymással ne találkozzanak; amennyiben az átvevő hallgatók magas számára vagy egyéb körülményekre tekintettel ez nem lehetséges, úgy – a b) pontban foglaltak alkalmazása mellett – az oklevelet átvevő volt hallgatók egymástól kötelesek legalább két méter és az átvétel helyétől és az oklevél átvevőjétől legalább öt méter távolságot tartani;

e) az oklevél átadója és átvevője az átadás-átvétel során közvetlenül nem érintkezhet, közöttük legalább két méter távolságnak, vagy a megfelelő kommunikációt lehetővé tevő üvegfalnak kell lenni;

f) az átvételhez a volt hallgató lehetőség szerint saját tollat köteles magával hozni;

g) a meghatalmazott útján történő átvétel esetén a meghatalmazás egy eredeti példányát az átvevő képviselő – az átadó által történt ellenőrzést követően – köteles leadni, amelyet az e célból kijelölt dobozban helyez el;

h) a járványügyi intézkedések és a fegyelmezett magatartás maradéktalan betartását biztonsági őr felügyeli, aki az ismertetett intézkedések be nem tartása esetén felszólítja a volt hallgatót a megfelelő magatartás tanúsítására, majd ismételten történő felszólítást követően felszólítja az Egyetem épületéből való távozásra.

 

4. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az oklevél kiállításának számos egyéb követelménye és feltétele van, amelyek megléte nem minden esetben a Miskolci Egyetemen múlnak, s ezeket tovább nehezítik a veszélyhelyzetre tekintettel meghozott járványügyi intézkedések, amelyek fenntartása indokolt és szükséges. A Miskolci Egyetem munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy az oklevelek kiállításra kerüljenek. Mindazonáltal tájékoztatjuk Önöket, hogy a kialakult veszélyhelyzet és az egyéb az oklevél kiállítását befolyásoló tényezők alakulásától, változásától függően az oklevél kiállításának jelen tájékoztató szerinti menete változhat. Az esetleges változásokról azonnal közleményt teszünk közzé.  

 

Köszönjük türelmüket és megértésüket!

 

Miskolc, 2020. április 28.

Ligetvári Éva  s.k.

igazgató

Hallgatói Központ

 

 

 

 

Segítség nyújtás és kérés a formanyomtatvány kitöltéséhez

Gyakran ismételt kérdések a nyelvvizsga nélkül kiadható oklevelekhez kapcsolódóan 

 

 

Tisztelt volt Hallgatóink!

Az oklevél kiállítási folyamatot együttműködés formájában kívánjuk kezelni. Ez alatt azt értjük, hogy nem éri Önöket semmiféle hátrány, ha az oklevél kiállítási kérelmet nem tudják hiánytalanul kitölteni. A megadott adatokkal a nyilvántartásunkban való fellelhetőségüket segítik, gyorsítják. Minden esetben elvégezzük a nyilvántartásunkban szereplő adatok egyeztetését, ellenőrzését. Amennyiben kérdésünk, kérésünk merül fel, akkor a megadott elérhetőségek valamelyikén felvesszük Önökkel a kapcsolatot. 

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy amennyiben van rá lehetőségük, először tájékozódjanak, figyeljék az Egyetem honlapját, a Hallgatói Központ honlapján szereplő Híreket és ha nem találtak kérdésükre választ, akkor tegyék azt fel, lehetőleg e-mailben. Nagyon megnövekedett a telefonhíváokk száma, amely egyrészt elégedetlenséget is okoz – nem vesszük fel a telefont (de igen, csak lehet, hogy éppen beszélünk rajta és a vonalak nem minden esetben jeleznek foglaltat, átvett vonalak esetében ugyanúgy kicsörögnek), másrészt megnehezíti a munkánkat. (Valamit félbe kell hagyni, azonnal válaszolni lehet teljesen más kérdésre, majd folytatni ott ahol abbahagytuk.)

A Neptun Tanulmányi Rendszerben megküldött Adategyeztetés tárgyú e-maillel kapcsolatban, amennyiben benyújtották az oklevél kiállítási kérésüket, további teendőjük nincsen.

Megértésüket, türelmüket nagyon köszönjük!

Összegyűjtöttünk néhányat az eddig felmerült gyakori kérdésekből, válaszokból!

 

Mit jelent a kredites?

A 2002-2005-ben jogviszonyt létesített hallgatók, főiskolai vagy egyetemi szintű képzések, amikor már a kredit mint olyan, megjelent a képzésben.

 

Mit jelent a BA BSc?

A 2005-től jogviszonyt létesített alapszakos hallgatók (bolognai rendszer).

 

Mit jelent az MA MSc?

A 2005-től jogviszonyt létesített mester szakos hallgatók (diszciplináris mester, tanári mester) (bolognai rendszer).

 

Mit karikázzon, ha én 2000-ben és 2001-ben, még a kredites korszak előtt létesített jogviszonyt, a hagyományos képzésben?

Semmit sem szükséges, a szak után írja oda kérjük, hogy főiskolai hagyományos kredit előtti, vagy egyetemi hagyományos kredit előtti.

 

Mit karikázzon, ha a 2013. évtől beinduló 10-12 féléves osztatlan tanárképzésben létesített jogviszonyt?

Semmit sem szükséges, a szak után írja oda kérjük, hogy osztatlan 10-12 féléves tanárképzés. 

 

Mit tegyen, ha nem tudja a választ arra, hogy mikor kezdett, mikor végzett és mikor záróvizsgázott?

Írjon be egy hozzávetőleges időpontot, amelyre emlékszik.

 

Mit tegyen, ha a képzés idején viselt neve megváltozott?

Az oklevél kiállítása céljából előterjesztett Kérelembe a "Hallgató nevéhez" a jelenleg hivatalosan használt, a személyazonosító okmányaiban szereplő nevét kérjük feltüntetni. Ha esetleg emlékszik a Neptun kódjára, kérjük írja mellé azt is. A hallgató születési nevéhez a születési nevet szükséges beírni. Az oklevél a jelenleg használt névre kerül kiállításra, amelyen a születési név is feltüntetésre kerül. Azonban ha a születési név és a jelenleg viselt név nem egyezik meg, és ez korábban nem került lejelentésre most kérjük szépen a névváltozás alátámasztásául szolgáló dokumentum megküldését. (Csatolandó dokumentumok: házassági / válási / névváltozási anyakönyvi kivonat, érvényes személyi igazolvány mindkét oldala)

Miért fontos, hogy a jelenleg viselt neve szerepeljen az oklevélen? – előfordulhat, hogy az a szervezet ahol az oklevelét bemutatja, nem fogadja el az oklevelet, mivel az oklevél kiállításának a napján viselt neve nem egyezik az oklevélen szereplő névvel. 

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ESETÉN kérjük csatolni az akkor érvényben lévő, elővégzettségét, amelyre ráépült a szakirányos oklevele. S amennyiben két nyelven lett kiadva az oklevél, természetesen csatolja mind a magyar, mind az angol, esetleg német oldalát az oklevélnek.

Ha volt valamilyen szakiránya, specializációja műveltségi területe, ismeretköre, kérjük tűntesse fel a szak megnevezése után!

 

Nem emlékszik a Neptun-kódjára?

Nem probléma! Ha mégis emlékszik, kérjük írja a neve után, de csak abban az esetben, ha biztosan emlékszik a pontos Neptun-kódra.

 

Kitölthető-e a kérelem számítógépen?

Igen, kitölthető. Mi több, ajánlott a félreértések és félreolvasások elkerülése érdekében. Aláírni viszont mindenképpen saját kezűleg szükséges. Kérjük, hogy aláírást követően olyan minőségben digitalizálja, hogy az jól látható és olvasható legyen.

 

Kérelmeznem kell az oklevélmelléklet kiállítását is?

Amennyiben 2006. március 1. napja után kezdte meg a tanulmányait nem kell külön kérelmeznie, az oklevéllel együtt automatikusan kiállításra kerül. 

Amennyiben 2003. július 1. és 2006. február 28. napja között kezdte meg a tanulmányait, úgy a vonatkozó jogszabály alapján kérelmezheti az oklevélmelléklet kiadását is. Erre irányuló kérelmét nem külön kérelmen, hanem az oklevél kiállítására irányuló kérelmen kérjük feltüntetni. Mindazonáltal tájékoztatjuk, hogy kapacitás hiányában ezen oklevélmellékletek kiállítására később kerül sor, nem az oklevéllel egy időben. Ez az oklevél kiállítását természetesen nem érinti.

 

Oklevél átvétel hogyan fog történni?

A Hallgatói Központ munkatársa a későbbiekben fogja erről tájékoztatni a pontos részletek megjelölésével, illetve a kiadott tájékoztatóban is olvashat a járványügyi intézkedések betartásának kéréséről. Ezen felül, amennyiben van rá lehetősége, kérjük az átvételhez saját tollat hozzon majd magával.

 

A 2019/2020. tanév II. félévében záróvizsgázom, és nincs nyelvvizsgám. Rám is vonatkozik a mentesítés, illetve kérelmeznem kell az oklevél kiállítását?

Igen, a nyelvvizsga-követelmény alóli mentesítés valamennyi képzésre és az abban részt vevő hallgatóra vonatkozik, ha 2020. augusztus 31. napjáig sikeres záróvizsgát tesz. A jelenlegi állapot szerint nem kell kérelmeznie az oklevél kiállítását, Önnek automatikusan kiállításra kerül és terveink szerint a szeptember elején megrendezésre kerülő diplomaosztón kerül átadásra.

 

Az oklevél megszerzése érdekében sikeres nyelvvizsgát tettem, nekem is kérelmeznem kell az oklevél kiállítását?

Igen, kérelmeznie kell. Javasoljuk azonban, hogy ne a mentesség alapján kérelmezze az oklevél kiállítását, hanem a nyelvvizsga-bizonyítvány benyújtásával a Hallgatói Központ honlapján található, erre az esetre vonatkozó kérelem előterjesztésével. A kérelem az uni-miskolc.hu/hk Dokumentumok menüpontjából érhető el. 

 

Miskolc, 2020. április 21.