Aláírták a Kollektív Szerződés módosítását

2020. augusztus 7.

A szakszervezet és az egyetem vezetői aláírták a módosított Kollektív Szerződést, amely az aláíró felek szerint pozitívan befolyásolja az 1300 egyetemi munkavállaló foglalkoztatásának körülményeit. A Kollektív Szerződés módosítását a Miskolci Egyetem fenntartóváltásának következtében átalakult foglalkoztatási körülmények is indokolták. 

A most aláírt szerződés azután született meg, hogy az elmúlt hónapokban lefolytatott Kollektív Tárgyalásokon a dolgozókat képviselő szakszervezet és az egyetem menedzsmentje folyamatosan közelítette az álláspontokat, majd augusztus elejére sikerült a mindkét fél számára elfogadható kompromisszumot megkötni. Ez többek között érinti a szabadság, a munkaidő, valamint a munkaviszony létrehozásának és megszűntésének kérdését. Az egyeztetések során az egyetem vezetése kinyilvánította, hogy nyitott arra, hogy a gazdasági helyzet függvényében tovább tárgyalásokat folytassanak egyéb juttatásokról és a foglalkoztatás körülményeinek további javításáról.

Mint az az aláíráskor elhangzott, a most módosított szerződést minden szemeszterben még további lehetőségekkel és tartalommal tölthetnek meg az Intézményi Érdekegyeztető Tanácson, amely szintén eredményesen működik egyetemünkön. A további tárgyalásokon várhatóan többek között az utazási kedvezmény, a cafeteria lehetősége és a teljesítmény értékelési rendszer lesz a legfontosabb egyeztetendő kérdés.

A Kollektív Szerződés aláírásakor készült fotók:

A fotókat a Beiskolázási Központ készítette.