Elvarázsolta a zsűrit egyetemünk ME-dzsik csapata az Országos Logisztikai Csapatbajnokságon

2021. június 14.

2. helyezett lett és a Magyar Közút Zrt. Különdíját is megkapta egyetemünk csapata a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által 8. alkalommal megrendezett Országos Logisztikai Csapatbajnokságon.

A verseny 2021. június 11-én megrendezett döntő, negyedik fordulójában első alkalommal a Miskolci Egyetem is képviseltette magát. Az első két forduló online tesztjei és a harmadik fordulóban kidolgozott esettanulmány után a döntőben angol nyelvű prezentációt tartottak a csapatok, majd öt logikai, ügyességi, kooperatív gondolkodásmódot igénylő feladatot oldottak meg a résztvevők. Bár a feladatok között voltak elméleti ill. számolgatós jellegűek is, de a legtöbb kifejezetten gyakorlatias volt (pl. a csapat egyik részének összeszerelési útmutatót kellett írnia 2 LEGO figurához, majd a másik részének össze kellett építenie a figurákat a csapattársaik által készített leírás alapján, egy másik feladatban pedig különféle manőverezési feladatokat kellett megoldani targonca-szimulátor VR szemüveggel a lehető legrövidebb idő alatt). 

A Miskolci Egyetem ME-dzsik csapata a döntőben az előkelő 2. helyezést érte el, továbbá az esettanulmány színvonalas kidolgozásáért megkapta a Magyar Közút Zrt. Különdíját is.

Hardai Ibolya, a csapat felkészítője elmondta, hogy a Biatorbágyon, a Vodafone raktárában rendezett versenyen ugyan csak egy csapat képviselte egyetemünket, de a legjobb 10 közé egy másik egységünk is bejutott, az Erdei László PhD hallgató (ME-LOG) által felkészített (Godó Zoltán log. mérnöki BSc szakos (GÉIK), Pataki Dávid log. mérnöki BSc szakos (GÉIK), Pente Zsombor kereskedelem marketing BSc szakos (GTK), Sajó Márton log. mérnöki BSc szakos (GÉIK) és Toldi Krisztián log. mérnöki BSc szakos szakos (GÉIK) hallgatóból álló) csapat a 9. helyen végzett.

A ME-dzsik csapat tagjait Hardai választotta ki, a csapat verbuválásakor fontos szempont volt, hogy (a logisztikán túl is) minél több szakterületet lefedjenek a csapattagok, a mesterszakos hallgatók közt volt villamosmérnök, gépészmérnök, mérnökinformatikus BSc-vel rendelkező is, illetve az egyik hallgató jelenleg a GTK-n folytatja mesterszakos tanulmányait.

A csapat tagjai: Drávucz Dávid logisztikai mérnöki MSc szakos (GÉIK); Francuz Ádám logisztikai mérnöki BSc szakos (GÉIK); Fülöp Fruzsina logisztikai mérnöki MSc szakos (GÉIK); Gáspár Ágoston logisztikai mérnöki MSc szakos (GÉIK) és Gégény Dávid MBA MSc szakos, valamint PhD hallgató (GTK, GÉIK-MAT); felkészítő tanáruk: Hardai Ibolya PhD hallgató (GÉIK-LOG).

Gratulálunk a versenyen részt vett valamennyi hallgatónak és felkészítő tanáruknak!

Az eseményről készült képek: https://www.dropbox.com/sh/jbvgciarn47cmn2/AABoi7AMibYuhgONlfqWedyoa?dl=0