Hírek

Hidrogén a földgázrendszerben - klímavédelmi célokhoz járulnak hozzá a kutatások

2024. március 22.

A hagyományos, fosszilis tüzelőanyagokat részben vagy teljesen kiváltó, környezetbarát, alternatív energiaforrásnak számító hidrogén tárolásának és felhasználásának vizsgálata innovatív kutatási terület a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karán. Hazai és európai klímavédelmi és környezetbarát energetikai célok eléréséhez járulnak hozzá.

Kínai tanulmányok, ösztöndíj-lehetőségek

2024. március 21.

A Kínába szóló ösztöndíj-lehetőségekről és kapcsolatokról tart tájékoztatókat a Miskolci Egyetemen a Konfuciusz Intézet. A „Kína vonzásában” elnevezésű program először a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon járt, ahol a Nemzetközi tanulmányok mesterszak kínálatában Kína és az ázsiai régió is szerepel.

Az egyetem Ferenczis diákjai nyerték meg Miskolcon a szakképzési versenyt

2024. március 21.

A Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumának diákjai nyerték meg az országos II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny miskolci döntőjét. A március 20-án rendezett versenynek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatótó Kórház I. számú Skill laborja adott otthont.

Pénzügyi kultúra - társadalmi hatások, internetes biztonság

2024. március 20.

A pénzügyi kultúrának a társadalomra és a nemzetgazdaságra gyakorolt hatásai, valamint az internetes banki csalások elleni védekezés témaköre is napirendre került a Fintelligence – Nemzetközi tudományos konferencia és XXII. Szakmai napon. A ME Gazdaságtudományi Karának Pénzügyi és Számviteli Intézete szervezte rendezvény az Európai Pénzhét (European Money Week) közel harminc országot átfogó kezdeményezéséhez csatlakozott.

„A racionalitás és a hit nem zárja ki egymást”

2024. március 19.

„Élénk vita tárgya, hogy a tudomány és a vallás hogyan viszonyul egymáshoz. A racionalitás és az Istenben való hit számomra nem zárja ki egymást” – fogalmaz Prof Dr. Kocsis Károly akadémikus, a Miskolci Egyetem tanára, a Miskolci Akadémiai Bizottság jelenlegi elnöke, akit tagjainak sorába választott a Szent István Tudományos Akadémia 2024 februárjában. Videóinterjúnk >>

Ásványfesztivál, generációkon ível át

2024. március 19.

Negyvenedik születésnapját ünnepelte idén a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál. Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványbörzéje generációkon átívelő tudományos ismeretterjesztő esemény, amelynek jubileumi programjaira közel hétezren látogattak ki az Egyetemvárosba.

Állami elismerések az elhivatott szakmai munkáért

2024. március 18.

A Miskolci Egyetem oktatói közül négyen vettek át állami elismerést nemzeti ünnepünkön, március 15-én Budapesten.

Töretlen a felvételizők bizalma a Miskolci Egyetem képzései iránt

2024. március 18.

A Miskolci Egyetemet 6735 jelentkező választotta a 2024 februárjában zárult felsőoktatási jelentkezési időszakban, közülük 3613-an jelölték első helyen az universitas valamelyik képzését, ez a szám lényegében megegyezik a tavalyival. A hagyományosan népszerű műszaki, jogi, gazdasági és egészségügyi képzések mellé idén felzárkózott a pedagógusképzés, és a várakozáson felüli számban szeretnének bejutni az először szeptemberben induló kortárs könnyűzenei képzésre is.

Tanulmányi elismeréseket adtak át a Miskolci Egyetem karai a nemzeti ünnepen

2024. március 14.

Tanulmányi emlékérmeket adtak át a Miskolci Egyetem karai a március 14-i nyilvános ünnepi szenátus ülésen. Az eseményen összesen 224 hallgató részesült elismerésben.

Egyetemi tavaszi fesztivál – zene mindenkinek!

2024. március 13.

A zeneszerető közönség széles körét megszólító programokat, világjáró művészek és fiatal virtuózok produkcióit egyaránt kínálja a március 26-án induló III. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál. A komolyzenei műfaj sokszínűségét reprezentáló eseménysorozat külön figyelmet fordít a gyermekek zenei világának a szélesítésére.