A Miskolci Egyetem továbbra is együttműködik a CineFest 2021 szervezőivel

2021. június 30.

Erről írt alá megállapodást Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, a szervező Cine-Mis Kft. ügyvezetője, Biró Tibor, és a Cine-Mis tulajdonosa, Miskolc város polgármestere, Veres Pál.

Azt mindhárman fontosnak tartották hangsúlyozni az aláírási ceremónián, hogy ez az esemény - amit idén szeptember 10-18. között rendeznek - a város egyik kiemelt és megóvandó kulturális értéke.

A Miskolci Egyetem a megállapodás keretében az „Otthonunk Miskolc” program védnöki szerepét továbbra is elvállalja, és ellátja a „ROMA KÉP” program szakmai felügyeletét is.

A szervezők azt garantálják, hogy médiakampányukban kiemelt helyet szentelnek az egyetemnek, és filmes ösztöndíjban részesítenek egy hallgatót, hozzájárulva alkotásának elkészítéséhez.

Megegyeztek arról is, hogy az eseményen közös programokat szerveznek. A munka jelentős része csak most kezdődik – hangsúlyozták az aláírók.

Idén egyébként 17. alakalommal tartják meg az eseményt.