Pont ott, sikeres felvétel itt. Együtt izgultak a Miskolci Egyetemre jelentkezők a városban

2021. július 27.

Már kora délután gyülekezni kezdtek a Szinva teraszon a sikeres felvételiben reménykedő leendő gólyák, akiknek a hangulatát az este 8-ig, a ponthatárok kihirdetéséig egymás után színpadra lépő zenekarok (Kelet Brass Band, Before The Last, Z.enemi, Sky Fanatic) alapozták meg. Majd 8 órakor eljött a pillanat, amikor kiderült, kit hova vettek fel.

Késő este Dzsúdló szórakoztatta a közönséget, majd egy after partyn ünnepelhettek a felvettek, és vigasztalódhattak azok, akiknek most nem sikerült bejutniuk az általuk választott intézménybe.

Videós összefoglaló a buliról:

Gratulálunk azoknak, akik bejutottak a Miskolci Egyetemre! Akiknek viszont nem sikerült, azoknak üzenjük: ne keseredjenek el, a most induló pótfelvételin van még lehetőségük újrázni, egészen augusztus 8-ig. A Miskolci Egyetem államilag finanszírozott alapképzései és felsőoktatási szakképzései közül lehet választani, legyen szó nappali vagy levelező tagozatról. Egy újdonságunk is van, amire csak most lehet jelentkezni: Kazincbarcikán ugyanis vegyészmérnök képzés indul szeptembertől. Hajrá!