Három egyetem közös kurzusai a Szegedi Tudományegyetemen

2021. szeptember 7.

A Miskolci Egyetemmel és a Soproni Egyetemmel indít közös kurzusokat a szegedi intézmény a hatékony fenntarthatóság témakörében a PwC és a Dexter Kft. közreműködésével.

Hét kurzusból választhatnak a fenntartható fejlődés, a zöld törekvések és a fenntarthatóság gyakorlati kérdései iránt érdeklődő miskolci hallgatók, akik szegedi és soproni társaikkal vehetnek részt az innovatív órákon. A kurzusok szabadon választható, ötkredites tárgyakként vehetők fel, és minden képzés hallgatói számára nyitottak.

A hét kurzus mindegyike új módszertannal segít megismerni a tananyagot: az elméleti ismeretek ugyanis kisebb, a résztvevő egyéni tudásához és a tanulási ritmusához rugalmasan alkalmazkodó digitális egységekből (úgynevezett tanulásmolekulákból) sajátíthatók el.

A tárgyak gyakorlati része pedig kooperatív projekteken keresztül lesz teljesíthető, ahol a hangsúly az együttműködésen van. Így a résztvevők a félév során új készségekre tesznek szert, miközben a digitális és a személyes oktatás előnyeit ötvöző kurzusokon együtt dolgoznak a három egyetem hallgatói.

A tananyagok fejlesztését és a három egyetem oktatóinak együttműködését a PwC Magyarország munkatársai segítették, akik az oktatási projekt teljes megvalósulását végigkísérik.

„A kooperatív csoportokban úgy tanulhatsz, hogy közben a téma szakértőjévé válsz, és alkotó módon teszel szert ismeretekre, ahol a hangsúly az együttműködésen van” - mondta Stéger Csilla, a PwC vezető munkatársa, kiemelve a módszertan nagy előnyét, a hagyományos csoportmunkát feledtető élmény-tanulást.

A különleges kurzusokhoz különleges online felület készült: a Dexter Kft. a tanulásmolekulák, azaz az apró tananyagegységek létrehozásához és elsajátításához fejlesztette a CourseGarden felületet, amely a CooSpace-ben már megszokott funkciókon kívül (pl. tananyagmegosztás, kapcsolattartás) újabb lehetőségeket teremt az oktatás fejlesztésére.

A hét, fenntarthatósággal foglalkozó kurzus:

Geoparkok, geoturizmus (angol nyelven): A geoturizmussal, geoparkokkal kapcsolatos alapvető ismeretek, valamint földtudományi alapok. Oktató: Pappné Dr. Vancsó Judit (SOE)

Fenntartható városok a gyakorlatban: A közvetlen környezetben az életminőséget veszélyeztető környezeti tényezők azonosítása és az egyén felelőssége. Oktató: Dr. Horváth Adrienn (SOE)

Digitális fenntartható médiakommunikáció: A fenntarthatóság hatékony digitális és periodikusan ismételhető kommunikációja környezeti és társadalmi problémákon keresztül. Oktató: Dr. Faragó László (ME)

Fenntartható vízgazdálkodás (angol nyelven): A tiszta ívóvíz biztosítását veszélyeztető tényezők, valamint az ezekhez kapcsolódó ismert megoldási lehetőségek. Oktató: Dr. Tóth Márton (ME)

Fenntarthatóság a gyakorlatban: A társadalmi, környezeti igényeket felismerése és egy non-profit szervezet számára fenntarthatósági stratégia kidolgozása. Oktató: Dr. Gébert Judit (SZTE)

A környezettudatos vállalkozások fenntartható működésének joga: Esettanulmány keretében a vállalkozás CSR kampányának megtervezése, figyelemmel a jogszabályi megfelelésre, az etikai elvekre és megfelelve a vállalkozás vezetőjének kampánytól való elvárásainak. Oktató: Dr. Labancz Andrea (SZTE)

Éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó mezőgazdaság: A talaj-víz-növény rendszer komplex szemléletnek elsajátítása, a talajegészség fontossága. Oktató: Dr. Hupuczi Júlia (SZTE)

A kurzusokról további részletek és a jelentkezési felület ezen az oldalon érhető el: https://u-szeged.hu/kooperativ Jelentkezni szeptember 17-ig lehet.