Egyetemek harca az éhezés ellen Miskolcon

2021. október 20.

Az élelmezési világnap alkalmából tartós élelmiszergyűjtést szervezett a Miskolci Egyetem és a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete október 19-21. között.

Olajat, lisztet, tésztát, konzerveket és rizst várnak, hogy 20 kg-os csomagokat készítve belőlük, segítsék a rászoruló családokat és egyedülálló időseket. A kampány része annak a nemzetközi összefogásnak, amely az „Egyetemek Harca az Éhezés Ellen” nevet viseli, és amelyhez intézményünk ezúttal is csatlakozott.

Az élelmezési világnaphoz kapcsolódóan több mint 150 országban zajlanak kampányok, hogy felhívják a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára!


 

Dennis Engel vezetésével a Miskolci Egyetemen évek óta működik egy hallgatókból és oktatókból álló csoport, amely tagja az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger or UFWH) nevű nemzetközi mozgalomnak.

A szervezet 2004-ben kezdte meg a működését az Auburni Egyetemen (Alabama, USA) az ENSZ Világélelmezési programjával együttműködve. Az UFWH munkájába mára már közel 300 egyetemi campus kapcsolódott be világszerte.

Az UFWH alapvető célja az, hogy kidolgozzon és életbe léptessen egy akciótervet a hallgatóknak és a tanároknak, amely az egyetem közösségét arra ösztönzi, hogy erőfeszítéseket tegyen az éhezés megszüntetésére. A Miskolci Egyetem UFWH csoportja a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetével közösen segíti a térségünkben élő rászorulókat.

Az őszi 3 napos egyetemi élelmiszergyűjtéshez a Tesco Áruház is csatlakozott. A campushoz legközelebb eső, Mésztelep utcai üzletében 16.00 és 18.30 között várják a felajánlásokat október 19-21. között. Az egyetemi helyszíneken (Főépület, B/2, Galéria és Rácsos Büfé) 9 és 14 óra között lehet leadni az adományként felajánlott tartós élelmiszereket.