Nemzetközi doktorandusz-konferenciát rendezett az ÁJK

2015. július 10.

„Via scientiae iuris” címmel nemzetközi doktorandusz-konferenciát rendezett a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája 2015. július 2-4. között az „ÚTON a tudomány felé – tehetséggondozás az iskolapadtól a kutatói hivatásig” TÁMOP-4.2.2.B-15/1/KONV-2015-0003 projekt „Befutó” programja keretében.

A konferenciát Prof. Dr. Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, Dr. Csák Csilla, az Állam- és Jogtudományi Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese és Prof. Dr. Bragyova András, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője nyitotta meg.

A rendezvényre elsősorban a szomszédos országokból érkeztek vendégek, többségében azoknak a külföldi jogi karoknak a PhD hallgatói, amelyekkel az Állam- és Jogtudományi Kar több éves kapcsolatot ápol. A külföldi vendégek mellett a hazai doktori iskolák képviselői és a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktoranduszai is tartottak előadásokat.

A konferencián a plenáris ülésen, illetve a négy angol és két magyar nyelvű szekcióban összesen közel félszáz előadás hangzott el, amelyek témája jól tükrözi az állam- és jogtudományi kutatások sokszínűségét.

A rendezvény kiváló lehetőséget kínált a fiatal kutatóknak, hogy egy nemzetközi konferencián számoljanak be eddig elért eredményeikről, képet kapjanak a külföldi és hazai doktori kutatásokról, és emellett későbbi szakmai együttműködést alapozzanak meg, esetleg hosszú évekre szóló munkakapcsolatot alakítsanak ki.

A rendezvényen készült fotók: