Intézménytörténet
Egyetemi kronológia 1735-2005
Rövid összefoglaló
Részletes intézménytörténet
K.k. Bergschule, Berg Schola, Bányászati-kohászati Tanintézet (1735-1764)
Academica Montanistica, k.k. Bergakademie, Bányászati-kohászati Akadémia (1762-1846)
K.k. Berg-und Forstakademie, Bányászati-kohászati és Erdészeti Akadémia (1846-1867)
M. kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia (1867-1904)
M. kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmecbánya (1904-1918)
M. kir. Bányászati és Erdőmérnöki Főiskola Sopron (1919-1934)
Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (1934-1949)
Nehézipari Műszaki Egyetem (1949-2005)
Egyetem születik (képekben).
Egyetemi kronológia 1735-2005
1735 Selmeci Bányatisztképző Iskola alapítása
1770 Az Iskola Akadémiai rangra emelése
Bányászati és Erdészeti Akadémia
1904 Bányászati és Erdészeti Főiskola 4 szakosztállyal
(bányamérnöki, fémkohómérnöki, vaskohómérnöki, erdőmérnöki)
1919 A főiskola Selmecbányáról Sopronba költözik
1949 Nehézipari Műszaki Egyetem megalapítása Miskolcon
(Bányamérnöki, Kohómérnöki és Gépészmérnöki Kar)
1985 Állam- és Jogtudományi Kar megalapítása
1990 Gazdaságtudományi Kar megalapítása
1997 Bölcsészettudományi Kar létrehozása
1997 Bartók Béla Zeneművészeti Intézet
1998 Alkalmazott Kémiai Kutató Intézet
2000 Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Sárospatak
2001 Egészségtudományi Intézet
2005 Egészségügyi Főiskolai Kar
Rövid összefoglaló 1735-2005
A Magyar Országgyűlés 1949. évi 23.
törvényében rendelte el, hogy "a felsőfokú
műszaki szakképzés fokozása
céljából Miskolcon Nehézipari Műszaki
Egyetemet kell létesíteni. Az egyetem bánya- és
kohómérnöki karra, valamint
gépészmérnöki karra tagozódik."
A borsodi iparvidék központjában létrehozott
új műszaki egyetem, bányamérnöki és
kohómérnöki kara révén azonban két
és fél évszázados múltra tekinthet vissza. A
két kar elődje 1919-ig Selmecbányán, majd 1949-ig
Sopronban működött. A bánya- és
kohómérnöki kar tanszékei 1949-1959 között
fokozatosan települtek át Miskolcra.
Selmecbányán 1735-ben a bécsi udvari kamara azzal a
céllal létesített
bányászati-kohászati iskolát
(Bergschule), hogy a
kincstár - európai viszonylatban is jelentős szerepet
játszó - magyarországi nemesfém- és
réztermelésének föllendítéséhez,
a kibontakozó ipari forradalom követelményeinek
megfelelő szakembereket képezzenek ki. A Habsburg Birodalom
területén a selmeci iskola volt az első állami
alapítású, nem egyházi
irányítás alatt működő oktatási
intézmény. Az iskola egyik első tanára az
európai műveltségű mérnök és
matematikus Mikoviny Sámuel, a hazai
térképészet kimagasló alakja volt.
Az 1735-ös első Tantervi utasítás els oldala (Hofkammerarchiv, Wien)
Az iskola 1762 és 1770 között három tanszék
létesítésével fokozatosan, az egész Habsburg
Birodalom számára szakembereket képző
bányászati-kohászati akadémiává
(k.k.Bergakademie) fejlődik. 1763-ban az első -
metallurgiai-kémiai-ásványtani tanszék
élére az antiflogisztonista kémikus N.J. Jacquin-t,
a bécsi egyetem későbbi professzorát és
rektorát nevezik ki. Utóda a kémikus és
mineralógus G.A. Scopoli, akit Selmecről a páviai
egyetem katedrájára hívnak meg. 1765-ben a második
- matematikai-mechanikai-gépészeti - tanszékre a
világhírű selmeci bányagépeket
szakszerűen leíró N. Poda kap kinevezést. A
harmadik - bányászati - tanszék
létesítésével 1770-ben kialakul a három
évfolyamos akadémia szervezete. E tanszék első
professzora a nemzetközi bányászati szakirodalomban
korszakot alkotó bányaműveléstani mű
szerzője, a göttingeni egyetemet és a selmeci
bányaiskolát végzett Chr.T. Delius volt. Deliust,
éppúgy mint tanszéki utódát, J.
Peithner-t később a bécsi udvari kamarához
rendelik az egész Habsburg Birodalom
bányászati-kohászati ügyeinek
irányítójául.
Mária Terézia királynő jóváhagyja egy három évfolyamos akadémia létesítését Selmecbányán, 1772. okt. 22. (Hofkammerarchiv, Wien)
A világon elsőként Selmecbányán indult meg
a felsőfokú bányászati-kohászati
szakemberképzés. (Freibergben 1765-ben, Berlinben 1770-ben,
Szt.Péterváron 1773-ban, majd Clausthalban, Madridban,
Párizsban, Mexikóban stb.). Világhírnevét az
N.J.Jacquin, G.A.Scopoli és Rupprecht Antal professzorok
által kialakított kiscsoportos, a hallgatók
öntevékenységén alapuló
kohászati-kémiai laboratóriumi oktatási
módszer teremtette meg, amely gyökeres változást
hozott a természettudományok oktatásában. 1794-ben
a párizsi műszaki egyetem megszervezésekor a selmeci
laboroktatási módszert veszik mintául.
1786-ban a Selmec melletti Szklenón alakítják meg -
selmeci professzorok közreműködésével - a
világ első nemzetközi műszaki egyesületét.
A Societät der Bergbaukunde 13 európai ország,
valamint Mexikó és Bogota 154 szakemberét
tömörítette, köztük olyan egyetemes
nagyságokat, mint Lavoisier, Goethe és Watt.
Az akadémia működése a XIX. század első
felében tovább bővül. A félezres
hallgatóság kétharmada a Habsburg Birodalom
különböző tartományaiból és
külföldről érkező fiatalokból áll.
A kincstári bányászat 1808-ban alapított
erdészeti tanintézetét
(k.k.Berg- und Forstakademie) 1846-ban - felsőfokú
intézetté szervezve - az akadémiához
csatolják.
1848/49-ben a magyarországi hallgatók a forradalom és
szabadságharc oldalára álltak, az ausztriai és
cseh-morvaországi hallgatók többsége pedig elhagyta
Selmecet. Az akadémiát a magyar kormány vallás-
és közoktatásügyi minisztere alá
rendelték, s az erdészeti oktatásban
megkísérelték a magyar nyelv bevezetését. A
hadi helyzet alakulása, majd az önkényuralmi politika
következtében az oktatás 1850-ig szünetelt az
akadémián. A tanárok és hallgatók
közül számosan haltak hősi halált, illetve
szenvedtek börtönt, vagy elbocsátást. A
Selmecről eltávozott ausztriai hallgatók
részére Leobenben, a cseh-morvaországi
hallgatók részére pedig Pibramban szerveztek
tanintézetet, amelyek később akadémiai, majd
egyetemi rangra emelkedtek.
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel az akadémia magyar
állami intézmény lett, Magyar Kir.
Bányászati és Erdészeti Akadémia
néven. A magyar oktatási nyelvet 1868 és 1872
között vezették be fokozatosan. 1872-ben alapvetően
megreformálták az akadémia szervezetét és
oktatását. Az eddigi egységes
"bányász"-képzést, mely elnevezés az akkor
szaknyelvben egyaránt jelentett bányászatra,
kohászatra és pénzverészetre való
kiképzést, négy szakra választották
szét: bányászati, fémkohászati,
vaskohászati valamint gépészeti és
építészeti szakra. Az erdészképzés
két szakon folyt: általános erdészeti és
erdőmérnöki szakon.
A 19-20. század fordulóján jelentős
mértékben fejlesztik az akadémiát, új
épületekkel, korszerű laboratóriumokkal gyarapodik.
1904-től Bányászati és
Erdészeti Főiskola-ként működik.
Az 1913/14-es tanévben a főiskolának már 20
jól fölszerelt tanszéke és 580 hallgatója volt.
Tandíjat nem kellett fizetni. A felsőbb évesek mintegy 20
%-a kapott anyagi támogatást. A hallgatóság
közel kétötöde munkás, kisiparos és
földműves szülők gyermeke volt.
A selmeci korszak második évszázadának
legkiemelkedőbb professzorai Chr. Doppler, Kerpely Antal,
Farbaky István, Schenek István, Cséti
Ottó, Herrmann Emil, Böckh Hugó és
Zemplén Géza voltak.
Az I. világháború a főiskola fölfelé
ívelő pályáját törte ketté. A
hallgatóság négyötöde frontszolgálatra
vonult be, közülük félszáznál többen
haltak hősi halált Európa harcterein, s ennél is
többen súlyos sebesülésekkel vagy embertelen
hadifogság után térhettek vissza az alma mater padjaiba.
1919-ben - miután Selmecbánya a megalakuló
Csehszlovákiához került - a főiskola Sopronba
települt át. Döntően a hallgatók fegyveres
ellenállásának köszönhető, hogy Sopront a
békeszerződéssel nem csatolták el
Magyarországtól. Az alma mater elnevezése 1922-től
Bányamérnöki és
Erdőmérnöki Főiskola. Az oktatás négy -
bányamérnöki, fémkohómérnöki,
vaskohómérnöki és erdőmérnöki -
osztályban folyt. A főiskola élén a rektor, az
osztályok élén dékánok álltak. A
főiskola 1931-ben kapta meg a magántanári és
doktori habilitációs jogot. 1929-ben
megindítják a bányamérnöki és
kohómérnöki osztály idegen nyelvű
Közleményeit, amely megváltozott címmel ma is
él.
1934-ben a főiskola az újonnan megszervezett országos
jellegű József Nádor Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó-
és erdőmérnök kara lesz. A tanszékek
száma: huszonhét.
A bánya- és kohómérnöki osztály ebben
a szervezeti keretben működik 1949-ig, amikor az új
alapítású
Nehézipari Műszaki Egyetem
bányamérnöki karává és
kohómérnöki karává alakul át. 1952-ben
a kohász tanszékek átköltöznek Miskolcra. A
bányamérnökképzés 1959-ig olyképpen
oszlott meg Miskolc és Sopron között, hogy az első
két évfolyamot Miskolcon, a felsőbb évfolyamokat
Sopronban oktatták. Ez a megosztottság 1959-ben, a
bányász szaktanszékek Miskolcra
településével szűnt meg. Az egykori akadémia
alaptárgyi és erdészeti tanszékeiből,
birtokba véve az összes soproni egyetemi épületet,
kifejlődött a mai Erdészeti és Faipari
Egyetem.
1949. évi 23. törvény a Nehézipari Mszaki Egyetem miskolci székhellyel történő alapításáról
Az egyetem soproni korszakának számos kiváló
professzora közül kiemelhető Finkey József,
akinek ásvány-előkészítéstani
könyveit Amerikában, Németországban és a
Szovjetunióban adták ki; a vaskohász Cotel
Ernő és az elemző kémikus Mika
József, akinek könyvei külföldön is megjelentek;
Boleman Géza, a hazai elektrotechnika klasszikus
művének megírója; Mihalovits János,
aki az egyetem és a bányászat múltját
tárta föl műveiben; Tárczy-Hornoch Antal
geodézia-bányaméréstani, Simonyi
Károly fizikus, Papp Simon, Vitális
István, Vendel Miklós és
Szádeczky-Kardoss Elemér geológus professzorok.