A műszaki és természettudományok
robbanásszerű fejlődése a 19-20. század fordulóján elkerülhetetlenné tette
a korábbi évtizedekben helyesen alkalmazott szakosított képzés felülvizsgálatát.
1891-ben, a pénzügyminisztérium irányelvei alapján meginduló reformmunkálatok
célja, egyrészt a hazai ipar igényeihez igazodva a szakok számának kettőre
csökkentése, illetve egymáshoz közelítése, másrészt a műszaki-természettudományos
alaptárgyi képzés erősítése a tanulmányi idő négy esztendőre való emelésével.
A minisztériumi törekvések az 1895-ös átszervezésnél - a tanári testület
ellenállása következtében - még nem érvényesülhettek teljes mértékben.
A tényleges reform csak 1904-ben, a főiskolai elnevezéssel egyidejűleg
valósulhatott meg. |
|
1904-ben az
ősi selmeci akadémia felvette a Bányászati és Erdészeti Főiskola
nevet. Választott vezetőjét ezután rektori cím illette meg. A tanszékek
száma tizenhatról húszra, az oktatási idő háromról négy évre emelkedett.
Négy szakon bányamérnöki, vashohómérnöhi, fémhohómérnöhi és erdőmérnöki
szakon folyt a képzés. |
A tantervi felépítésben
a leglényegesebb a természettudományi (különösen a kémiai, földtudományi)
oktatás súlyának növekedése: az 1895-ös tantervhez viszonyítva, ezek óraszáma
közel megduplázódott, s a matematikai tárgyakkal együtt részesedése a
teljes képzési óraszámban 40% körülire emelkedett. A selmeci főiskolán
a matematika és a természettudományok óraszáma ekkor 10-30%-kal meghaladta
az európai technikai főiskolák és a budapesti műegyetem hasonló óraszámait.
Tovább folytatódnak az építkezések: 1912-ben átadják a kémiai intézet
impozáns épületét európai szinten berendezett kutató- és oktatási laboratóriumaival,
1913-ban pedig a hasonlóan korszerű technikai fölszereltségű vaskohászati
anyagvizsgáló laboratóriumot.
Az 1913/14-es tanévben a főiskolának 20 jól fölszerelt tanszéke és 580
hallgatója volt. Tandíjat nem kellett fizetni. A felsőbb évesek mintegy
ötöde kapott anyagi támogatást. Az ifjúság - saját anyagi alapokkal rendelkező
- jóléti intézményei: a segélyező egylet és a Mensa Academica, hathatós
segítséget nyújtottak a rászorulóknak. A hallgatók közel kétötöde munkás,
kisiparos és földműves szülők gyermeke volt.
Az első világháború kitörése a főiskola fölfelé ívelő pályáját törte ketté.
Az anyagi támogatás lecsökkent, oktatóinak és hallgatóinak többségét hadi
szolgálatra rendelték: a hallgatói létszám 100 alá süllyedt. Félszázan
a harctereken vesztették életüket, s legalább ugyanannyian hadifogságba
kerültek.
A nemzetközi szakmai-tudományos életben kiváló professzorok sora öregbíti
a főiskola hírét: elsősorban Böckh Hugó, Vitális István, Tuzson ]ános
és Fekete Lajos akadémikusok nevét említhetjük.
1918 őszén a pénzügyminisztérium rendeletére a főiskola megkezdte elköltözését
Selmecbányáról. |
|