Válasz Barlay Ö. Szabolcs nyílt levelére

Csak nemrég bukkantam rá Barlay Ö. Szabolcs írására, amelyet egy, a Népszabadság 2012. július 26-i számában megjelent interjúm után vetett papírra és jelentetett meg saját honlapján. (Nyílt levél az „ébredő magyarok püspöke” cikk íróinak. http://inditlak.com/_irasok/egyeb/nyilt_level_2012.pdf Ez azután más fórumokon, lapokban is felbukkant: http://kapu.biz/php/main.php?tart=cikkek&primary_id=6028; http://www.e-ido.com/Europai_Ido_2012-21---02-oldal.pdf) Cikkében Barlay Ö. Szabolcs súlyos vádakkal illet, gúnyos stílusban kioktat, (egyház)történészi mivoltomat következetesen idézőjelbe teszi, az ifjúság „mérgezésével” vádol, árulónak minősít stb., s mint írja: „Fazekas Csabát kirekesztem a magyar történészek, különösen az egyháztörténészek általam nagyon tisztelt értelmiségi közösségéből.”

Sajnálom Barlay Ö. Szabolcs általi kirekesztetésemet, én ilyesmire senkivel kapcsolatban nem gondoltam és gondolok, már csak azért sem, mert én magamról nem feltételezem, hogy ilyesmihez jogom volna, még elvi deklaráció szintjén sem. E tekintetben biztos nem vagyunk tehát egyformák. Abban sem vagyok bizonyos, hogy válaszolnom kellene minderre, de hát nyílt levelet kaptunk a szerzőtől (a velem riportot készítő Czene Gábor újságíróval együtt), s ha már ily módon megszólított, néhány észrevételt megfogalmazok.

Barlay Ö. Szabolcs szerint elkövettem az „írástudók árulását” azzal, hogy megállapításaimat nem dokumentáltam. Persze, hogy ezúttal, ebben a riportban nem, hiszen az általa kifogásolt cikk műfajilag: interjú, amelyhez szóban nem tudtam hivatkozó lábjegyzeteket illeszteni, ahogy ezt egyébként más sem teszi. (Ahogy Barlay vonatkozó interjúi, sőt mostani nyílt levele is híján van ilyesminek, de ezen a ponton mindez mellékes.) Tanulmányaimban, cikkeimben mindig is kínosan ügyeltem a pontos hivatkozásokra, akit érdekelnek a publikációim, mindezt könnyen ellenőrizheti. Az interjúmban tett megállapításaim sem légből kapottak, épp ellenkezőleg.

Én nem vitatom vehemens kritikusom igaz megállapításait, például azt, hogy ő jóval idősebb, mint én, következésképp sokkal tekintélyesebb kutatási, tudományos pálya áll a háta mögött, mint nekem. Azért a magam 44 évével talán pályakezdőnek már én sem minősülök… Minthogy abban is igaza van, hogy „a kor se nem érdem, se nem fokmérője a tudásnak, de az igazság közlésének sem”. Nem vitattam soha Barlay Ö. Szabolcs tudományos teljesítményét, akadémiai doktori fokozatát, nem is értem, hogy kerül ez ide, személyét mindig is tekintélyes tudósnak, életútját illetve életművét egyaránt tiszteletet parancsolónak tekintettem, függetlenül attól, hogy mi mindenben nem értünk egyet.

Barlay ugyanakkor téved, hiszen Prohászkával foglalkozó valamennyi munkáját (ahogy a levelében fejemre olvasott szakirodalmat is) jól ismertem és ismerem, használtam és használom is abban a néhány megjelent, megjelenés alatt álló valamint tervezett publikációimban, amelyek a témával kapcsolatosak. Mindig is igyekeztem minél szélesebb körű szakirodalmi megalapozottsággal fogni a tanulmányaimhoz, függetlenül attól, hogy azok nézőpontja egyezik-e az én forrásokból leszűrt következtetésemmel. A dolgot rövidre is lehet zárni azzal, hogy bizonyára ő nem ismeri az én írásaimat (ennek szükségességére persze én nem is kívánom emlékeztetni sem őt, sem mást), mert ellenkező esetben nem állítana ilyesmit, illetve látná, hogy használtam olyan forrásokat, amiket ő nem, vagy egyelőre még nem. Vannak ugyanis jócskán olyan Prohászka-dokumentumok, melyek a korábbi kutatásokban nem bukkantak még fel.

Kritikusomnak sem kedve, sem ideje nem volt arra, hogy minden állításomat „széjjelzúzza”, csak egyet említett (tőlem zúzhatja a többit is), viszont „rágalomnak”, „szemenszedett hazugságnak” minősítette, amikor arról beszéltem, hogy Prohászka csodálattal szemlélte a fasizmus felemelkedését Olaszországban. „Szétzúzásomra” egy Prohászka-idézetet hozott, de hogy honnan, nem tudom, mert ennek a forrását ő mulasztotta el feltüntetni. Az interjúban idézett kijelentésemet Prohászka alábbi nyilatkozataira alapoztam: „Az olaszokat irigylem Mussolinitól. Az a példátlan egység, amellyel az olasz nemzet Mussolini jóindulatában és jó szándékaiban bízik, egyenesen megrendítő. Hallatlan tanulságok kínálkoznak megszívlelésre, teszem azt, hogy csak nemzeti formában képzelhető el a modern állam, s hogy a szociáldemokráciát ki kell kapcsolni az állami szervezet tényezői közül. Csodálatos és örvendetes felébredés ez. Mussolini nagyon jól tudja, mit kell tartania a szláv veszedelem miatt. A francia és az angol egyaránt nem látja ezt, csupán a bűvös politikai lángelme: Mussolini, aki azonban a mi szempontunkból eddig mégiscsak titokzatos Maia istennő, lefátyolozott arcú, nem tudni, kicsoda néz föl alóla.” (A Nép, 1923. március 18.) (Megfogalmazásai bőven adnak okot az elemzésre, további szövegekkel való összevetésre stb. Fel lehet vetni persze ezúttal is a „szövegkörnyezetéből kiragadott” illetve a „nem is úgy kell érteni” kezdetű magyarázatokat, csak szerintem ennek semmi értelme, a mondatok önmagukért beszélnek.) Korábban aztán így szólt: „A fascista példából, mely a nemzetellenes elemek lehetetlenné tételét oly fényesen viszi keresztül, mindenesetre sokat tanulhatnak az ébredő magyarok a nemzeti érzés megvédelmezése tekintetében. Őket nem lehet jogrendre és légnemű elvekre való hivatkozással elcsitítani.” (Szózat, 1922. augusztus 31.) Stb. Nem mondtam, hogy Prohászka fasiszta vagy bármi ilyesmi lett volna, csak azt, hogy vonzódott saját kora szélsőjobboldalához (azok is hozzá), s akkor még nem is beszéltünk az Ébredő Magyarok Egyesületéről stb.

Viccesnek tartom, hogy Barlay százezresre becsüli az általam megszólítható olvasóközönséget, finoman szólva túlértékel, bár ez tőle nem hízelgő.

Azután kritikusom elszakadva az interjúmtól, rátért Prohászka zsidósággal kapcsolatos álláspontjának igazolására, és az antiszemitizmus-vád elhárítására. Minderre két okból nem térnék ki: egyrészt terjedelmi okokból, ugyanis messzire vezető, szertágazó témakör (véleményem persze minden eleméről és hivatkozásáról van), másrészt pedig azért, mert ezt már részletesen megtettem Mózessy Gergellyel folytatott – Barlay által eszerint nem ismert – disputám során, mely az Egyháztörténeti Szemle 2008. évi 4. illetve 2009. évi 1. számaiban jelent meg.

Barlaynak a szociáldemokratákkal kapcsolatos megjegyzése is árulkodó, hiszen én csak annyit mondtam, hogy Prohászka ki akarta őket rekeszteni a nemzetből, mire Barlay azt veti a szememre, hogy azok ateisták voltak. Ezek szerint csak a buzgó hívők lehetnek egyben jó hazafiak is, szerintem pedig a nemzeti identitás ennél jóval szélesebb kört érint.

Barlay mindenféle vitriolos váddal illet, gúnyolódik, kirekeszt, félti tőlem a jövő nemzedéket, közli, hogy véleményem miatt a nemzeti közösségben sincs helyem. Szavaiban komolyan vehető indoklás vagy ellenérv nincs (ld. fentebb), csak túlfűtött, gyűlölködő indulat. Sajnálom. Szerintem pedig csak arról van szó, hogy Barlay Ö. Szabolcsnak és nekem eltérő a véleményünk Prohászka Ottokárról. Normális esetben történészek ezt meg is tudnák vitatni egymás között, és még csak meg sem kellene győznünk egymást. Én antiszemitának tartom Prohászkát, ő nem, s mindketten tudunk érveket felhozni a másikkal szemben, amit lehetne persze mérlegelni is. Na mindegy, ebbe egyoldalúan (ha már ki vagyok rekesztve J ) nem érdemes belemenni. Prohászkát illető eltérő következtetéseink nemcsak eltérő mélységű és szelektivitású forráshasználatunkból, valamint értelmezésünkből fakadnak, hanem már a kiindulópontjainkból is: Barlay Ö. Szabolcs számára Prohászka Ottokár szentként, rajongva tisztelt példakép – számomra pedig a 19-20. századi magyar történelem egyik fontos egyénisége. Hogy melyik kiindulópont kínálkozik inkább a történeti elemzéshez, megint csak nézőpont kérdése. Persze van, akik értelmes vita helyett a másik személyének (remélem, csak virtuális) kiiktatásával kívánják javukra fordítani a diskurzust. (Hogy mennyire különböző a nézőpontunk, azt önmagában mutatja, hogy Barlay az említett Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? c. könyvében fordításban közölte a püspök 1920-ban angolul, németül és franciául megjelent A zsidókérdés Magyarországon c. röpiratát, szerinte ez épp Prohászka nem antiszemita voltát bizonyítja. Szerintem épp ellenkezőleg, a zsidóellenes, kirekesztő politikai konstrukció minden elemében világosan látszik.)

A kritikusom által is említett Prohászka-monográfus, Gergely Jenő Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka, az alkotó c. könyvéről írott recenziójában (A Prohászka-kutatásról. Barlay Ö. Szabolcs új könyve kapcsán. In: Távlatok, 2001. 51. sz.) kifogásolta Barlay történetírói alapállását: eszerint Prohászkát „történeti hűséggel” csak azok érthetik meg és csak azok írhatnak róla egyáltalán, akik az egykori fehérvári püspök „istenélményébe”, „kegyelmi eksztázisaiba” beleélik magukat. (Vagyis vallásos rajongással tekintenek rá.) Gergely Jenő (egykori „mesterem”) udvariasan, de határozottan „a laikus történettudomány objektív szempontjainak és módszereinek” fontosságára is felhívta a figyelmet, szellemesen fogalmazva: „A »történeti hűség« valóban csorbát szenvedne a Barlay Szabolcs által definiált elvárások nélkül, de hogy ez önmagában elégséges lenne a történeti hűséghez, kétségbe vonható.” Szerintem is. Prohászka a magyar történelem egyik fontos szereplője, közéleti személyiség, sőt, politikus is volt, nemcsak főpap. Nincs tehát ok felháborodni azon, ha egy politikust politikusként is kezel az utókor történésze, elemzi beszédeit, közszerepléseit, felkutatja a hozzá kapcsolódó dokumentumokat stb.

Barlay nyílt levele végén – egyébként meglehetősen lapos szellemeskedések közepette („tanárocskám” stb., lehet, hogy ezt egyesek humorosnak tartják, én nem veszem át a stílusát, s nemcsak az életkori távolság miatt) – imával zárta sorait, arra kérve a „magyarok tündöklő csillagát”, mentse meg tőlem a magyar nemzetet. Nem tudom, megteszi-e. Azt viszont tudom, s ennyit azért hadd állapítsak meg én is: örülök a középkor elmúltának, kirekesztetésem így csak szavakban ölt testet.

(Fazekas Csaba)