Drága kedves Miniszter Bácsi!

 

Én, azaz az alulírott Fazekas Csabika első bé oszt. tanuló arra gondoltam, levelet írok miniszter bácsinak. Tudom, hogy miniszter bácsi mostanában olyan elfoglalt, mint Berlin 1945-ben, ezért csak röviden írok, meg azért is csak röviden írok, mert hogy én még kisfiú vagyok és tanácsra volna szükségem. Én még csak most kezdtem az alapszintű általános iskolát, énekből csak a Sári, Kati tudja, hogy kell járni-nál tartunk, írásból pedig még csak a ló betűnél.

Szóval miniszter bácsinak azér írok, mert itt a nagy felsőoktatási reform közepében benne arra gondoltam, hogy elkezdem tervezgetni, melyik egyetemre menjek majd tanulni. Gondoltam jó lesz előre felkészülni, nem úgy, mint miniszter bácsi az alkotmánybíróság döntésére, ha meg nem tetszik sértődni ezen a gyerekes párhuzamon. De tetszik tudni én még kicsi vagyok és sok mindent nem tudok.

Az egyetemeken tanító bácsik és nénik arra panaszkodnak, hogy jövőre nagy reform lesz és nem tudják, hogy hogyan fog az majd a gyakorlatban kinézni. Hát hogy még ők sem tudják, ezen úgy meglepődtem, mint faltörő kos a fotocellás ajtónál. Hát akkor mi szegény buta kis gyerekek mit szóljunk, akiknek olyan kevés az információjuk, mint STOP-táblán a szófordulat. Azt hallottam, hogy jövőre minden egyemista bachelor lesz. Amikor apukámnak mondtam, hogy én is bachelor leszek az egyetemen, szájon vágott, és azt mondta, hogy már hányszor rám szólt, hogy nem szabad csúnyán beszélni. Ha így folytatom, úgy fogok káromkodni, mint egy magyar szakos a II. éves szigorlat után.

Szóval hallottam, hogy az egyetemeken mindenféle szuperizgi reformizé lesz. Hogy a jelenlegi szakok majd szépen lassan megszűnnek, mint vietnami csirkefarmon a szárnysuhogás, és majd mindenféle klassz más dolgot fognak ottan tanulni. Szerintem példul az irányító hatóság az tök király, bár az egyetemen tanító bácsiknak és néniknek úgy hiányzik, mint léggömbkereskedőnek a nyílzápor. Meg azt is hallottam, hogy az egyetemeknek nagyon kevés pénzük van, pedig nem verték el, mint alkoholisták a családi pótlékot. Ezért szeretném megkérni a miniszter bácsit, hogy tessék kicsit több pénzet adni szegény egyetemeknek, mert ha mostan nem tetszenek több pénzet adni, akkor én szegény buta fiúcska, hol fogok majd tanulni egyemista koromban. A dagadt Kropacsek bátyja azt mondta, hogy csatlakoznunk kell a bolognai spagettihez vagy mihez, mert már így is annyit késett ez a reform, mint egyes helyeken a novemberi ösztöndíj. (Utóbbira persze nem igaz, hogy csak az euró bevezetése után folyósítják.) Az egyik haverom, Vezekényi azt mondta a játszótéren, hogy őt majd a vállalkozó faterja elviszi külföldi egyetemre, mer neki az annyira derogál itten tanulni, és megtehetik, mer sok pénzük van, hiába a Vezekényi olyan paraszt, hogy szédül az aszfalton. Hát kedves miniszter bácsi, én akkor is itten szeretnék tanulni valami klassz dolgot, ha nálunk még a szivárvány is csak fekete-fehér, mer szerintem jó hely ez, ahol élünk, olyan barátságos, mint kihallgató ügyész a Kulcsár Attilával.

Szóval miniszter bácsi, nézegettem az egyetemeket. Először arra gondoltam, marketingmenedzser szeretnék lenni, mert a marketingmenedzsereknek mindig van kocsijuk, napszemüvegük meg aktatáskájuk, nem kell attól félniük, hogy hó végén nem jönnek ki a fizetésükből, mint Győzike egy összetett mondatból. Állítólag jogászokból túlképzéses képzést folytatnak, és jogászból már olyan sok van, mint kari fórumon a helyesírási hiba, ami persze nem baj, mert azt mondta az apukám, hogy ha jogállam nem vagyunk, legalább jogászállam legyünk, ezt persze csak úgy viccesen mondom, mer én nem politizálok, mer én még kicsi vagyok. Akkor inkább mégiscsak védőnő leszek. Mer a védőnő az úgy hiányzik a magyar társadalomnak, mint tanyára a villany. Lehetnék még zenész is, mer azt nagyon szeretem, csak kár, hogy amikor az óvodában dalra fakadtam, a kiscsoportosok megálltak a fejlődésben, ezért úgy el vagyok tiltva az énekléstől, mint Zalatnay a közügyektől. A városunk legnagyobb létszámú kamarakórusának ugyan tagja vagyok, minden hétvégén fellépünk, legújabb kórusművünk úgy hangzik, hogy „Tisza Tibi, Tisza Tibi, gól”. Vagy mégis inkább mérnöknek menjek, mit gondol miniszter bácsi? Mikor a múltkor az egyetemen jártam, sok markáns arcú fiatal kiabált valamit, ha jól hallottam, azt, hogy az „ép ész az Isten”, ezért már meg is született bennem az elhatározás, hogy melyik karon fogom megkezdeni tanulmányaimat. Nagy önállóságra és szellemi szabadságra vágyom izgalmas vizsgákkal és kevés óralátogatással. Olyan helyen szeretnék tanulni, ahol gördülékeny az ügyintézés, és jó sok cv-s kurzust lehet felvenni, ahol a Neptun-rendszernek csak annyi hibája van, mint öngyilkos merénylőknek veterántalálkozó. Bevallhatom miniszter bácsinak, szeretném az időt sok szép lány társaságában tölteni, egyébként is joggal bízom abban, hogy az állapotom lesz ideális, és nem az ideálom állapotos.

Na szóval, nem akarok én annyit beszélni miniszter bácsinak, mint kisnyugdíjas a televíziónak, hanem elárulom, hogy a magyar felsőoktatás legszimpatikusabb, legotthonosabb intézményében szeretnék tanulni, vagyis a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

 

Kezeit csókolja ifjú beosztottja,

 

Fazekas Csabika első bé oszt. tan.


VISSZA