A tanév nagy újdonsága volt szeptemberben a Neptun-rendszer bevezetése. Ennek kapcsán szeretném megjegyezni, hogy irodalomtörténeti ritkaság került a kezembe. A Toldi, a Toldi szerelme és a Toldi estéje után itt az idő, hogy közzétegyük a sorozat negyedik, egyetemi hallgatók által valami miatt legkedveltebb darabját. Íme:
Toldi beiratkozása
Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon,
Szakállas alakja úgy lobog fel nékem,
amint háromágú szigonyát felém rázza éppen.
Ez volt ám a rendszer, ha kellett a gáton,
Nincs is neki párja az univerzitáson.
Nyilvántart ő téged, Neptunnak nevezik,
Toldi Miklós diákunkkal igen incselkedik.
Diákunk esetét elbeszélem nektek,
Beiratkozása históriája senkit nem lephet meg.
Hiányolta már a Neptunt egyetemünk,
Mint mókusnak az erdőtűz, úgy kellett ez – nekünk.
Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Toldi Miklós füle tövét véresre vakarja,
Be kéne már iratkozni, a félév kezdődik,
Bár a gólyatábor hatása még fejemben érződik.
Szép öcsém, mit állsz ott a nap tüzében?
Miért nem iratkozol alagsor hűvösében?
Kattintgatni gyorsan, felvenni tárgyakat,
Aztán tizenhárom hétig nyomhatod ágyadat.
De Miklós csak bambul, mint anyák napján Ádám
A földszinti folyosón a faliújság láttán.
Hirdetménnyel van tele! Hol vagy sárga karton?
De a Neptun szólt, s többet nincsen pardon.
Ösztövér monitor, zavaros egy képpel
Nem boldogul Miklós se az álnok géppel.
Óriás Bill Gates-nek gondolná valaki,
Ki a diák életkedvét éppen most szíja ki.
Felvett Miklós Neveléstörténetet, nem is egyet, hatot,
Akkor se értette a sok piros vacakot.
Mint a sértett vadkan, fú veszett dühében,
Csaknem összeroppan az egérpad kezében.
Átok és hazugság minden hibaüzenet.
Teleírt már Miklós egy kockás füzetet.
Lefagyott a rendszer, s csak péntek volt hátra,
Mégse fért fel harmadiknak egy várólistára.
Szép magyar leventék, aranyos vitézek,
Magyarosok, politológusok, drága történészek!
Hát ti értitek ezt? Ez Miklós gondolatja,
Mely sóvárgó lelkét mélyen szántogatja.
Egy csak egy legény van, aki ad támpontot
Keresd fel öcsém a Hallgatói Információs Központot.
Megtudott sokmindent, s hogy ha már járt ott,
Igényelt legalább egy kis jegyzettámot.
Toldi tűr azonban, bárha nem békével;
Birkózik nagy lelke fellázadt dühével;
Miklósunk ettől már majdnemhogy éber,
Mikor megrója őt egy tanulmányis némber.
Másik szánva mondja: Szép öcsém, be nagy kár,
hogy a regisztrációs héten be nem iratkoztál.
Én, paraszt én? Emígy füstölög magában,
Hát ki volna antropológus egyszakos széles e határban?
Mint a hímszarvas, kit vadász sérte nyíllal,
úgy szaladt Miklós a Rockyba nagy kínnal.
Csocsózott is bánatában egész hajnal négyig
Aztán négykézláb ment haza, a koliba végig.
Reggel Miklós pediglen kigondolta bölcsen,
(Hogy egyik szavamat másikba ne öltsem)
Kigondolta, mondom, kifőzte magában:
Miképp legyen úrrá a beiratkozásban.
Ha már annyit tanultam technikatörténet zéhára,
Csak nem futamodok meg itt világnak csúfjára!
Nem fogott ki rajtam a Módszertan sem hatodszor,
És jártam a terepgyakorlatot, hej Istenem, be sokszor.
Felmegyek Budára bajnok katonának…
Izé… a TÜKI-be, csak a rímek úgy jobban passzolnának.
Összehívják tudom, a Tan. Bizottságot,
Hátha adnak nekem egy kis méltányosságot.
Én neked a földön ím kegyelmet adok –
olvasta Miklós a válaszban, mit kapott.
Annyi baj legyen, a varjú is énekes madár,
még ha nem is itt kapta a diplomát.
Eltelt vagy két hónap, amikor észlelte,
ezt a spec.kollt mi a fenének végezze.
Ki kéne üttetni, de ez a Neptunban nem kis dolog,
Könnyebb volna levelezőn végezni cselgáncstanfolyamot.
De végül ez is sikerült, boldog lett a lét,
Nyikkadjon meg Neumann János, lehetőleg máma még.
És mint a toportyán, mit juhász kergetett,
A szorgalmi időszak nagy része elszelelt.
Fölvevé a hajnal piros köpenyegét,
S eltakarta vele az égboltnak felét,
Mikor indult Miklós, iratkozni vizsgára,
hogy beférjen még január harmincadikára.
De a jó időponton nyolc óra tízkor
Akárhogy kattintott, nem fogott a kurzor.
Ki véle cserélne, nem lel oly parasztot,
Maradt egy esélye: szépen behalasztott.
De hogy regém nem tragédia, mutatja,
Ma sok Toldi Miklós gyűrűjét avatta.
És kivel nem ér föl az egész világ ökre:
A miskolci bölcsészkar maradjon meg örökre!