Médiahang

A Magyar Hírlap július 1-jei, hétfői számában olvastam Pelle János cikkét Midasz király az A3-on címmel. Teljesen egyet tudok vele érteni, hiszen a magyar sajtó – megítélésem szerint is – legsúlyosabb problémáját elemezte: a saját hangját nem találó, saját jelentőségét fel nem ismerő vagy éppen túlértékelő hozzáállást. Újságíróink jelentős része (különösen az elektronikus médiában) ügyetlenül próbálja utánozni a Nyugaton teljesen más társadalmi-politikai, sőt történelmi körülmények között kialakult hanghordozást és stílust, ami az esetek többségében szerintem is szánalmas majmolássá, tragikomikus önmutogatássá válik. (Természetesen számos kivétel van, tisztelet nekik. ) Én is úgy gondolom, alsó szintet jelző értéke van, ha egy műsorvezető már nem is titkolja, sőt fitogtatja műveletlenségét, szándékos slampossággal álcázza szakmai és anyanyelvi hiányosságait. A színvonalas szórakoztatás és tájékoztatás szenzációsnak tartott benyögésekkel nem helyettesíthető.

Szerintem is nagyon nagy szükség volna sokszínű, színvonalas (megkockáztatom: amerikai mércével is mérhető) sajtóháttérre Magyarországon, de a folyamat ezzel – ahogy Pelle János is bemutatja – éppen ellentétes: a "fogyasztó" (az olvasó, a néző) általános érdektelenséggel válaszol a "termelő" (a sajtó) sekélyesedő elvárásokat alulmúlni igyekvő stratégiájára. Persze tyúk–tojás probléma, hogy melyik volt előbb. Én úgy gondolom, ha van néhány szerkesztőség, amely megkockáztatja az esetleg elpártoló rétegek okozta veszteséget, és ragaszkodik saját hangjához, színvonalának állandó növeléséhez, ez záloga lehetne a színvonalasabb "fogyasztói" elvárások kialakulásának is. Örülök, hogy a publicista megemlítette a húszas–harmincas évek sajtómágnásait, akik pénzükért minőségi követelményeket támasztottak. Nem kell részletezni, hogy a szellemi-kulturális pezsgéséről is nevezetes korszakban óriási szerepe volt az írók számára publikálást-megmérettetést kínáló újságíróműhelyeknek, melyek visszahatása az irodalomra és az általános műveltségre vitathatatlan.

Pelle János nem említi, de szerintem további súlyos jelensége a sekélyesedésnek a médiákban eluralkodó, népszerűség-kergető céllal alkalmazott trágárság. A képernyőre kerülő tucatfilmek az erőszakos jelenetek mellett megteltek mocskos szájú főhősökkel és epizódszereplőkkel.

Azért én optimista vagyok, a magyar sajtónak vannak még tartalékai, ez többek között az idézett publicisztika hangneméből, elemzési stílusából és mondanivalójának időszerűségéből is látszik.

Fazekas Csaba

történész, egyetemi oktató