Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete
KULTURÁLIS
ANTROPOLÓGIA
TANSZÉK
HALLGATÓK
KÉPZÉS
FELVÉTELI
ENGLISH
ARCHÍVUM

III. Ilyés Zoltán Emlékkonferencia

A nehézségek ellenére már harmadik alkalommal kerül megrendezésre VÁLTOZÁS ÉS VÁLTOZTATÁS KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK INTERDISZCIPLINÁRIS MEGKÖZELÍTÉSBEN címmel az Ilyés Zoltán Emlékkonferencia. Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre az esemény on-line formában kerül lebonyolításra.

Az elmúlt évek, évtizedek társadalmi, kulturális, gazdasági és környezeti diskurzusaiban talán az egyik leggyakrabban használt kifejezések lettek a változás és változtatás - ezekhez 2020-ba n egyértelműen csatlakozott a válság kifejezés is. A társadalomtudományi kutatók számára napjainkra kikerülhetetlenné válik a különféle szociokulturális jelenségek okainak és hatásainak megértése és a kezelési lehetőségek számbavétele.

A III. Ilyés Zoltán Emlékkonferencia a témát tárgyaló tudományközi párbeszéd kialakulását célozva lehetőséget biztosít mindazon kutatóknak, akik a változás és változtatás kérdéseivel foglalkozva a minket körbevevő tapasztalatokról újszerű megközelítésekkel rendelkeznek.

A konferencia időpontja 2020. november 20.

A konferencia részletes programját itt lehet letölteni:

III_Ilyes_Zoltan_Emlekkonferencia_program.pdf

A konferenciához kapcsolódó absztraktkötet itt érhető el:

Absztraktkotet_Valtozas_es_Valtoztatas_2020_11_20.pdf



A 2020/21-es tanév korrigált órarendjei
[2020. szeptember 22.]

A NAPPALI tagozatos órarendi háló Kulturális antropológia BA valamint Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

BTK_AFTI_Nappali_Antropológia_BA_MA_és_MMK_2020-2021_osz_1.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend a Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

BTK_AFTI_Antropologia_MA_MMK_levelező_2020_2021_osz_korrigált.docx



OKLEVÉL KIÁLLÍTÁSA
NYELVVIZSGA MENTESSÉG

A Miskolci Egyetem az alábbi tájékoztatást nyújtja azon jelenlegi és a volt hallgatói részére, akik a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. (IV.10.) Kormányrendelet 6.§ alapján az előírt nyelvvizsga követelmények teljesítése alól mentesülnek.

1. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hivatkozott kormányrendelet 6.§-a alapján "aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól."

A Miskolci Egyetem az oklevél kiállítását megelőzően a kiállítás további feltételeit megvizsgálja és az oklevelet kizárólag akkor állítja ki, ha a hallgató, illetve a volt hallgató a tanulmányi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett és legkésőbb 2020. augusztus 31. napjáig sikeres záróvizsgát tesz.

Az oklevél kiállításával kapcsolatos további fontos információk az egyetem honlapján olvashatók:
https://www.uni-miskolc.hu/hirek/2297/nyelvvizsga_kotelezettseg_aloli_mentesites




TÁVOKTATÁSI INFORMÁCIÓK 2020.03.23.

Bizonyára már Önök is értesültek arról, hogy a koronavírus járványra való tekintettel a Miskolci Egyetem vezetése - összhangban a Magyaroszág Kormánya által kihírdetett intézkedésekkel - 2020. március 12-től a rendelkezés visszavonásáig megtiltotta a hallgatók számára az egyetem épületeibe történő belépést.

A hatályos Rektori-Kancellári utasítás szerint az oktatási tevékenységet távoktatási formában fogjuk folytatni.

A távoktatással kapcsolatosan az alábbi oldalunkon tájékozódhatnak.

BTK AFTI TÁVOKTATÁS




A 2019/2020. tanév tavaszi szemeszter ÓRARENDEK

A NAPPALI tagozatos órarendi háló Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

btk_kvat_ma_20192020_tavasz-3.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend a Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

btk_kvat_ma_mmk_levelezo_2020_tavasz_1.docx



A 2019/2020. tanév őszi szemeszter ÓRARENDEK

A NAPPALI tagozatos órarendi háló Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

afti_nappali_2019_2020_antropologia_ma_mmk.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend a Kulturális antropológia MA I-II. és a Média-,mozgókép-,kommunikáció-tanár képzésben résztvevő hallgatók számára.

afti_levelezo_2019_2020_osz_antropologia_ma_es_mmk.docx



Záróvizsga időpontja és beosztása

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai tanszékén a 2019. évi tavaszi záróvizsga időpontja: 2019. május 23. csütörtök 10.00 óra.
Helyszíne ME C/1. épület III. emelet 308. terem.

Kérjük, hogy a vizsgaidőpont előtt legalább 30 perccel érkezzen meg, ha valamilyen oknál fogva késne akkor mindenképpen értesítse az intézetet.

zarovizsga_beosztas_2019_tavasz.docx



Emlékezet - emlékezők speciális kollégium

Az Emlékezet, emlékezők kurzus tömbösítve, a hallgatókkal előzetesen egyeztetett időpontban kerül megtartásra. Az óraterhelésbe a szakmai program időtartama is beleszámít (Mád, Miskolc, vagy Budapest helyszínek - választható).

Rövid óramegbeszélést (tájékoztatást) az oktató február 13-án 12 órától és 19-én 11.30-tól tart. Egyedi egyeztetés emailen a dobakjudit[kukac]gmail.com emailcímen lehetséges.

A speciális kollégium óraleírása:

emlekezet_btkvanv105.pdf



A 2018/19. tanév tavaszi szemeszter ÓRARENDEK

A nappali tagozatos órarendi háló az MA I-II. és a BA III. számára letölthető.

btk_kvat_2019_tavasz.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend az MA I-II.letölthető.

lt_kvat_2018_19_tavasz_2.docx



A 2018/19. tanév tavaszi szemeszterének fontosabb időpontjai




25 éves a kulturális antropológia oktatása Miskolcon
2018. november 24.

Konferencia, megemlékezés és kötetlen öregdiák találkozó a miskolci Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék létrejöttének 25. évfordulója alkalmából a Miskolci Egyetemen. Gyertek el, találkozzatok a volt csoporttársaitokkal, oktatóitokkal, tudjátok meg, mi történt az elmúlt évek során a miskolci tanszékkel! Elevenítsük fel együtt az elmúlt 25 év legjobb pillanatait!

PROGRAM, HELYSZÍNEK, INFORMÁCIÓK!




II. Ilyés Zoltán Emlékkonferencia
Debrecen, 2018. november 23.

A Debreceni Egyetem Néprajz Tanszéke szeretettel meghívja Önt 2018. november 23.-án, pénteken 10:00 órától megrendezésre kerülő II. Ilyés Zoltán Emlékkonferenciájára. 2018. decemberében lesz három esztendeje, hogy a kortárs magyarországi társadalomtudományokat Ilyés Zoltán halálával pótolhatatlan veszteség érte. A nagyszerű tudós emlékének ápolása, munkássága eredményeinek szélesebb körben történő megismertetése, az általa vizsgált tudományos témák jelentőségének tudatosítása, valamint népszerűsítése érdekében szakmai konferencia megszervezésére kerül sor

A konferencia részletes programja letölthető:

meghivo_ii_ilyes_zoltan_emlekkonferenciara.pdf



LEVELEZŐ KONZULTÁCIÓS IDŐPONTOK
NAPPALIS ÓRAREND 2018/19 ŐSZ

A 2017/18. tanév tavaszi szemeszterében a levelezős MA I.- MA II. képzésnek az alábbi időpontokban lesz konzultáció:

A nappali tagozatos órarendi háló az MA I-II. és a BA III. számára letölthető.

btkvat_2018_19_osz_egyes_2.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend az MA I-II.letölthető.

lt_kvat_2018_19_osz.docx



ZÁRÓVIZSGA BEOSZTÁSA 2018. TAVASZ

A BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai tanszékén a záróvizsga időpontja 2018. május 29. kedd. Helyszíne Miskolci Egyetem C/1. épület III. emelet 308 és 309 terem. A záróvizsgáztatás két bizottságban fog történni. Aki nem az elsők közt van azt arra kérjük, hogy a kiírt időpont előtt legalább egy órával érkezzen meg. Minden záróvizsgázónak kiosztásra kerül egy un. leszámolási lap, melyet az egyetemen belül több helyen is alá kell íratni (kb. 1 óra alatt, akár a záróvizsga napján is teljesíthető), majd a Hallgatói központba kell eljuttatni június 05-ig!

Aki 2018. május 23-ig nem kapja meg az opponensi véleményt e-mailben, az jelezze a tanszéki titkárságon.

Kérjük, hogy az alábbi beosztást a záróvizsga előtti napon mindenki még egyszer ellenőrizze, mert a sorrend változhat!

2018. május 29. záróvizsga beosztása:

zarovizsga_beosztas_2018_tavasz.docx



ZÁRÓVIZSGA 2018. TAVASZ

A BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai tanszékén a záróvizsga időpontja 2018. május 29. kedd. Az opponensek listája az alábbi dokuentumban olvasható a pontos záróvizsga beosztást hamarosan közzétesszük itt a honlapon. Az opponensi véleményt a hallgatók e-mailben kapják meg, a vizsga előtt legalább 5 munkanappal. Azok a hallgatók, akik nem az idén szereztek abszolutóriumot 5000,-Ft eljárási díj ellenében záróvizsgázhatnak, melyet a tanulmányoi csoport fog a Neptun rendszeren keresztül kiírni. Azt javasoljuk, hogy a pénzt mihamarabb utalják át a gyűjtőszámlára, így a kiíráskor már zökkenőmentesen teljesíthető lesz a tétel.

Opponensek listája:

szakdolgozati lista_web_2018.docx



LEVELEZŐ KONZULTÁCIÓS IDŐPONTOK
NAPPALIS ÓRAREND 2017/18 TAVASZ

A 2017/18. tanév tavaszi szemeszterében a levelezős MA I.- MA II. képzésnek az alábbi időpontokban lesz konzultáció:

A nappali tagozatos órarendi háló az MA I-II. és a BA II-III. számára letölthető.

btk_kvat_2017_18_tavasz.docx

A levelező tagozatos konzultációs rend az MA I-II.letölthető.

lt_2018_tavasz-2.docx



ZÁRÓVIZSGA BEOSZTÁS 2017. 12. 13.

A 2017/18. tanév őszi szemeszterében a kulturális antropológia szak képzéseinek záróvizsgája 2017. december 13-án (szerda) lesz.
A záróvizsga beosztása alább letölthető. Kérjük a vizsgázókat, hogy a beosztást a vizsga előtti napon még egyszer ellenőrizzék, az esetleges változások miatt.

Levelező tagozat MA: zarovizsga_kvat_2017_osz.docx



VÁLTOZÁS A LEVELEZŐ ÓRARENDBEN!

A 2017/18. tanév őszi szemeszterének levelezős órarendjében változás történt. A módosított órarend alább letölthető.

Levelező tagozat MA: levelezoorarend_2017_18_ m.docx



ZÁRÓVIZSGA IDŐPONT 2017. ŐSZ

A 2017/18. tanév őszi szemeszterében a kulturális antropológia szak képzéseinek záróvizsgája 2017. december 13-án (szerda) lesz.
A bírálatokat a hallgatók e-mail-ben kapják meg a dolgozat leadásakor megadott címre, december 4-ig. A záróvizsga pontos beosztását a december 4-i héten tesszük közzé itt a honlapon.

Az opponensek listája alább letölthető:

Opponensek listája



VÁLTOZÁS A LEVELEZŐ ÓRARENDBEN!

A 2017/18. tanév őszi szemeszterének levelezős órarendjében változás történt, dr. Kotics József és dr. Simon Zoltán által tartott Kutatásmódszertan és a Kulturális és társadalmi kihivások c. tárgyak lettek megcserélve. A konzultációs napok időpontjai nem változtak.

Levelező tagozat MA: levelezoorarend_2017_18_ osz_3.docx



ÓRARENDEK 2017. ŐSZI SZEMESZTER

A 2017/18. tanév őszi szemeszterének órarendjei letölthetők (2017.09.12.).

Nappali tagozat BA és MA: btk_kvai_2017_18_osz_1.docx

Levelező tagozat MA: levelezoorarend_2017_18_ osz_3.docx

A regisztrációs hét és tantárgyak felvétele 2017. szeptember 6-tól (szerda), szeptember 9-ig. (szombat).
Tárgyak felvétele 2017. szeptember 6-tól (szerda), szeptember 16-ig (szombat), lehetséges.

OTTHONUNK MISKOLC PROGRAM
JAMESON CINEFEST MISKOLCI NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének és a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közös programjának keretein belül ismét sor kerül a tanszék hallgatói által készített filmek bemutatására.

otthonunk miskolc cinefest

A vetítések ingyensek, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

SZOMBATI VIZSGAIDŐPONT 2017 TAVASZ

Hallgatói kérésre Intézetünk ebben a szemeszterben is lehetővé teszi egy szombati napon a vizsgázást. 2017 június 24-én 10-14 óra között egy hallgató maximum négy kurzusból tehet írásbeli vizsgát. Aki élni szeretne a lehetőséggel legkésőbb 2017. június 20-ig írja meg Oláh Leventének( btkvat@uni-miskolc.hu ), hogy mely tárgyakból kíván vizsgát tenni. Az adott tárgyakból a hallgatónak fel kell íratkoznia egy adott vizsgaidőpontra!



ZÁRÓVIZSGÁK 2017 TAVASZ

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetében a tavaszi záróvizsgákra 2017. május 24-én kerül sor. A záróvizsgázók az opponensi véleményeket a dolgozat leadásakor megadott e-mail címre kapják, egyenesen az opponenstől.

Az opponensek listája és a záróvizsga beosztása letöltető:

zarovizsga_beosztas_2017_tavasz_vegleges.docx



MEGHÍVÓ

Az
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont
Kisebbségkutató Intézete

a
Miskolci Egyetem
Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete

és a
Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke
tisztelettel meghívja Önt

„…a mi gyermekünk” – Ilyés Zoltán emlékére
c. dokumentumfilm vetítésére

és a
Néprajzi Látóhatár
c. folyóirat
Ilyés Zoltán emlékszámának bemutatására

2017. március 28., kedd, 14.00
RSVP: kisebbsegkutato@tk.mta.hu
Helyszín: HTK, Előadóterem, földszint
1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.b

A filmet készítette: Biczó Gábor és Szabó Henriett Dr. Ilyés Zoltán 1991-től 2015-ig végzett társadalomtudományi kutatásokat Gyimesben. A helyiekkel kialakult több mint húsz évre kiterjedő kapcsolata fokozatosan mélyült barátsággá, és idővel a gyimesiek többen családtagként kezelték a magyarországi társadalomtudóst. A dokumentumfilm az Ilyés Zoltánra emlékező gyimesiek gyásznarratíváiból készült összeállítás. Az alkotás a néző számára bepillantást kínál a helyiek Ilyés Zoltán munkájával kapcsolatos elképzeléseibe és a „családtag”, a „fogadott gyermek” elvesztését követő gyászmunkába.

A Néprajzi Látóhatár 2017-es évfolyama az Ilyés Zoltán emlékére 2016. szeptember elsején rendezett konferencia előadásai alapján készült tanulmányokat, valamint a Biczó Gábor és Szabó Henriett által forgatott, a mostani rendezvényünkön bemutatandó film-mellékletet tartalmazza. Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!



OKTATÁSI SZÜNET

A Miskolci Egyetem rendezi a XXXIII. OTDK Jogtudományi, valamint Kémiai és vegyipari szekcióját, ezért 2017. március 27-31 között oktatási szünet lesz.



MA KÉPZÉS FELVÉTELI 2017.

A kulturális antropológia mesterképzés megújult mintatanterve: ma_mintatanterv_2017t.docx



2016/17. TANÉV TAVASZI SZEMESZTER

A tavaszi szemeszterrel kapcsolatos információs és órarendek elérhetők a honlapunk Hallgatók/Aktuális félév menüpontja alatt.



SZOMBATI LEVELEZŐS VIZSGÁK 2017. JANUÁR

Intézetünk ebben a félévben is lehetővé teszi a szombati vizsgázás lehetőségét LEVELEZŐS hallgatóinknak. 2017. január 14-én és 21-én 10-13 óra között van mód írásbeli vizsga letételére. A hallgatónak az adott napra nem kell vizsgára feljelentkeznie. A megírt dolgozatra kell rávezetnie, hogy melyik napra jelentkezett fel vizsgára. Egy alkalommal 3 kurzusból tehető vizsga. Aki bármelyik napon vizsgázni kíván az a kotics.j@gmail.com elektronikus levelezési címre 2017. január 12-ig írja meg a vizsga napját és az aznap leteendő kurzusok kódját.



ZÁRÓVIZSGA 2016.

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetében a záróvizsgák időpontja 2016. december 14. szerda. 10.00 óra. Az opponensek listáját és a záróvizsga beosztás az alábbiakban letölthető. Kérjük a vizsgázókat, hogy a vizsga előtti napon ellenőrizzék a végleges beosztást, mert lehetnek változások!

Opponensek listája: szdl_lista_opponensek_www.docx
Záróvizsga beosztás: szdl_zarovizsga_beosztas.docx



JAMESON CINEFEST 2016
Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
2016. szeptember 9-18.

13. alkalommal kerül megrendezésre a Jameson Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely magyarország egyik legnagyobb nemzetközi filmes seregszemléje. A vetítéseken kívül színvonalas szakmai- és szórakoztatóprogramok várják az érdeklődőket.

Intézetünk jelenlegi és volt hallgatói a Cinefest szervezőivel kötött együtműködés keretében több antropológiai témájú filmmel is részt vesznek a fesztiválhoz szervesen kapcsolódó szakmai workshopokban.

ROMA-KÉP 2016
szeptemeber 12. hétfő 16:00 – 18:00

Béke terem
A 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál alkalmával már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Roma-Kép program, melynek során egy, a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetében készült filmet mutatunk be. A Lomtalanság című film (90 perc) a fővárosi éves lomtalanítás világába enged bepillantást. Megismerhetjük egy olyan szakma fortélyait, amit hivatalosan sosem jegyeztek be, mégis évtizedek óta létezik. A filmből megtudhatjuk, hogy valójában kik azok a „lomisok”, mit keresgélnek a háztartási hulladék kupacokban, miért vannak évről- évre egyre többen és eldönthetjük, hogy mennyire helytállóak, vagy hamisak a velük kapcsolatos sztereotípiák. A filmet Bognár Szilvia rendezte.

A ROMA-KÉP program szakmai felügyeletét a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete látja el.
A film után beszélgetés az alkotóval.

LOMTALANSÁG
D: BOGNÁR Szilvia

(Hungary) 90 min (HUN)
“OTTHONUNK MISKOLC PROGRAM”

2016.09.10. Szombat/Saturday 16:00-18:00

Béke terem
A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál számos filmkészítő workshopnak adott otthont az elmúlt években. Az Észak-Magyarországi Regionális Filmalap-Miskolc Alapítvány a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy dokumentumfilmes workshopot hirdetett meg Otthonunk Miskolc címmel. A program tovább erősíti a már meglévő kapcsolatot a CineFest és a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete között.A 2016-os évben a téma a miskolci és Miskolc környéki vallási, nemzetiségi és etnikai népcsoportok múltjának, hagyományainak, jelenének bemutatása. A tervezett filmkészítő műhely 3 rövid dokumentumfilm formájában tárja fel idén a roma, a lengyel kisebbség és a zsidó népcsoport miskolci múltját, történetét.

A program támogatja az esélyegyenlőséget, erősíti a tolerancia érzését, csökkenti a társadalmi feszültséget valamint hagyományokat örökít meg a felnövekvő generációk számára.

Jameson Cinefest hivatalos weboldal:
www.cinefest.hu

2015/16. TANÉV ŐSZI SZEMESZTER ÓRARENDEK

A 2016/2017. tanév őszi szemeszterének órarendjei letölthetők.

Amennyiben valaki egy kollokviummal záródó (előadás típusú) tárgyból aláírást szerzett, de nem vizsgázott, vagy elégtelent kapott az pótolhatja tárgyat CV-s (csak vizsga) tárgyként, akkor is ha ebben a félévben azt mintatanterv alapján az órarendben nem hirdetjük. Ebben az esetben a tanszéknek kell jelezni, e-mailben, (btkvat@uni-miskolc.hu) vagy személyesen, hogy mely tárgyból hirdessünk számára un. CV-s kurzust. A szemináriumok, gyakorlatok pótlása ilyen módon nem lehetséges.

Részletes tájékoztató a félévkezdéshez:
tajekoztato_2016_17_1_felev.doc

Órarendek:
Frissítve: 2016.09.09. 08.00
Nappali tagozat MA és BA órarend: orarend_2016_17-2.docx
Levelező tagozat MA konzultációk: levelezo_2016_17-1.docx



Ilyés Zoltán Tudományos Emlékkonferencia

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete és a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete tisztelettel meghívja Önt Ilyés Zoltán Tudományos Emlékkonferenciára
Az elmúlt év decemberében elhunyt nagyszerű tudós, kolléga és barát emlékére.

Időpontja: 2016. szeptember 1., csütörtök, 8.30 – 17.00
Helyszín: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jakobinus terem
1014 Budapest, Országház u. 30.

A tragikusan fiatalon eltávozott Ilyés Zoltán a tudománynak, munkájának elkötelezett ember volt, aki szerteágazó kutatási érdeklődésének eredményeként termékeny publikációs tevékenységet folytatott. A konferencián elhangzó 20 perces előadások az életmű három kitüntetett területéhez kapcsolódnak és ennek megfelelően tematikus szekciókban kerülnek előadásra.

1. Nemzeti és kisebbségi közösségek emlékezete

Ilyés Zoltán érdeklődése az elmúlt években a nemzetiesítés társadalmi és szimbolizációs gyakorlatai felé fordult. Terepmunkái a magyarországi, és a kisebbségi magyar közösségekhez vagy tájhoz kötődő örökségesítési és emlékezeti rítusok megfigyelését és elemzését célozták. Kitartó, sok évig tartó munkával kísérte figyelemmel, hogy a nemzet újravarázsosítása hogyan használ vallási, szakrális és ugyanakkor paradox módon nagyon is szekuláris, a turizmussal, élményfogyasztással kapcsolatos elemeket. A témában napvilágot látott számos publikációjában Ilyés Zoltán világossá tette, hogy az „új-nacionalizmus” jelenségeinek tisztázása, a szemünk előtt lejátszódó nem ritkán politikai konnotációktól sem mentes érték- és közösségkonstitutív mechanizmusok megértése a tudományos érdeklődés keretein túlmutató közéleti és morális kérdés.

2. Együttélés, etnikai kontaktzónák és interferenciák

Ilyés Zoltán munkásságának a pályakezdéstől hangsúlyos témáját képezte az etnicitás, az etnikai együttélési helyzetek, a kulturális interferencia-jelenségek tanulmányozása. A máramarosi Láposi-medence falvaiban tetten ért bonyolult etnikai képletek vizsgálata, vagy a mecenzéfi német közösség identitás transzformációit elemző tanulmányok, amint a gyimesi magyar-román etnikai kontaktzóna elemzése jól tükrözik, hogy a téma a 20. század Közép- Európájának, a térségben élő és a történelem viharaitól elkevert népesség társadalmi jellemvonásainak fontos aspektusa. Az elmúlt két évtized szövegeinek tanúsága szerint Ilyés Zoltán az etnikai együttélési helyzetek tanulmányozását a történeti és a recens folyamatok összekapcsolásán keresztül igyekezett megvalósítani: a levéltári-filológiai adatgyűjtési gyakorlat eredményeit hatékonyan hangolta össze az antropológiai terepmunkán végzett részvevő megfigyelés során nyert ismeretekkel és következtetésekkel.

3. Táj, tér és ember

A konferencia harmadik szekcióját képező tematikus egységet Ilyés Zoltán egyik legkedvesebb érdeklődési területéhez, az alapképzettségéhez jól illeszkedő földrajzi, tájföldrajzi vizsgálatokhoz, a kulturális tér alakzatait és folyamatait feltáró elemzéseihez kötjük. Terepmunkái sok esetben a színtér alapos bebarangolását, megfigyelését, leírását és az ott élő emberek a környezetükkel kapcsolatban kialakított képzetrendszerének a feltárását jelentette. A tájra gyakorolt antropogén hatások, ezek a történeti időben kibontakozó folyamatai, illetve a lokális kulturális életvilág szerkezetében megnyilvánuló következmények elemzése leghangsúlyosabb kutatási területét jelentette. A téma legrészletesebben a kereken 25 esztendőn keresztül végzett gyimesi kutatásokban került kibontásra.

Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

Részletes konferenciaprogram és információk:
http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu

2015/16. II. félév

SZOMBATI VIZSGAIDŐPONT

Az Intézet a tavaszi vizsgaidőszakban is lehetőséget biztosít a levelezős hallgatók számára a szombati napon történő vizsgázásra.
A szombati vizsga időpontja: 2015. június 11. és június 18. 10.00 - 14.00 óra.
Egy napon legfeljebb 4 tárgyból van lehetőség vizsgázni, ha a teljesíteni kívánt tárgyból van erre az időpontra vizsga hirdetve a Neptunban akkor azt kell felvenni, ha nincs, akkor más időpont is felvehető, de azt a vizsgalapon jelezni kell. Azok a levelezős hallgatók akik ezen a napon vizsgáznának, a teljesítendő tárgy megnevezésével e-mail-ben jelezzék részvételi szándékukat Dr. Kotics Józsefnek, e-mail: kotics.j@gmail.com.

ZÁRÓVIZSGA BEOSZTÁS

Intézetünkben a 2016. évi tavaszi szemeszterben esedékes záróvizsga 2016. május 24-én (kedd) 09.00 órai kezdettel kerül lebonyolításra. Az opponensi véleményeket a dolgozat leadáskor rögzített e-mail címre küldjük.

Záróvizsga beosztása:

zarovizsga_beosztas_2016_tavasz_vegleges.docx



CSAPDA

Az Anthropolis Egyesület meghívja Önt CSAPDA című installációjának bemutatójára.
Magyarországon mintegy 36 ezer ember él rabszolgasorban.

A bejelentett esetek száma elenyésző.

Az installáció célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a modernkori rabszolgaság jelenségére és hozzájáruljon egy társadalmi vita kibontakozásához a témában.

Az installáció megnyitójának időpontja: 2016. március 24. 16:00
Helyszíne: 3529 Miskolc Görgey A. u. 10. Dűlő étterem, EGYMŰ Galéria
Megnyitó beszédet mond: Dr. Dobosné Vörös Eleonóra a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény vezetője

A kiállítás 2016. április 6-ig várja a látogatókat.

További információ az installációról és a témában:
http://anthropolis.hu/projektek/idotlen-rabszolgasag/

A rendezvény és az installáció a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott “Időtlen rabszolgaság?” című projekt keretében valósult meg.



SUBMISSIONS ARE OPEN FOR ASTRA FILM FESTIVAL 2016

A 2015/2016. tanév tavaszi szemeszterének órarendjei letölthetők.

Astra Film Festival, Romania's leading documentary festival is hosted by the city of Sibiu from 17 to 23 October, 2016. It is the beating heart for the international and regional annual production. Through its special focus, it is the place to feel the pulse of documentary film production in the ex-Eastern European Block, and new Romanian productions as well, to meet fellow-filmmakers from around the world, debate upon major issues faced by documentarists while exposing real life and real people on the big screen, and interact with professionals and with an enthusiastic audience.

Astra Film Festival regards documentary cinema in the forefront in the process of exploring human condition through cinema. As a mind broadening medium, the festival values documentaries that expose human reality with a deep involvement of the filmmakers in exploring relevant themes and ways in which people deal with them at a personal level and/or as communities.

ASTRA FILM FESTIVAL 2016 will take place between 17. and 23. October, in Sibiu, Romania.

Submissions are now open. Click HERE to submit your film.

Please read carefully the Festival Rules & Regulations before you submit. By submitting your film, you expressly acknowledge and agree that you shall be bound by the terms of the Rules & Regulations.

Deadline for submissions is April 20th, 2016.



2015/16. TANÉV TAVASZI SZEMESZTER ÓRARENDEK

A 2015/2016. tanév tavaszi szemeszterének órarendjei letölthetők.

Amennyiben valaki egy kollokviummal záródó (előadás típusú) tárgyból aláírást szerzett, de nem vizsgázott, vagy elégtelent kapott az pótolhatja tárgyat CV-s (csak vizsga) tárgyként, akkor is ha ebben a félévben azt mintatanterv alapján az órarendben nem hirdetjük. Ebben az esetben a tanszéknek kell jelezni, e-mailben, (btkvat@uni-miskolc.hu) vagy személyesen, hogy mely tárgyból hirdessünk számára un. CV-s kurzust. A szemináriumok, gyakorlatok pótlása ilyen módon nem lehetséges.

Nappali tagozat: halo_2016_tavasz.docx

Levelező tagozat: lt_2016_tavasz.docx



Dr. Ilyés Zoltán temetésén elhangzott búcsúztatók

Tragikus hirteleséggel elhunyt kollégánk Dr. Ilyés Zoltán temetése 2015. december 23-án volt. A szertartáson Dr. Kotics József, Kántor Barabra, Szarka László, A. Gergely András és Feischmidt Margit mondott búcsúztatót.

Ide kattintva a beszédek teljes terjedelemben olvashatók.



SZOMBATI VIZSGALEHETŐSÉGEK
LEVELEZŐS HALLGATÓKNAK

Intézetünk ismét lehetőséget biztosít levelezős hallgatóink számára, hogy szombati napokon is vizsgázhassanak.
Ebben a vizsgaidőszakban, 2016. január 16-án és 23-án lesz lehetőség írásbeli vizsgák letételére. Mindkét napon 10.00 - 14.00 óra között lehetséges vizsgázni. Egy alkalommal legfeljebb 4 tárgyból tehető vizsga. Kérjük a hallgatókat, hogy a Neptun rendszerben jelentkezzenek fel bármely az adott tárgyból hirdetett vizsgaidőpontra, hogy a jegyet a későbbiekben be tudjuk majd vezetni. A Neptun jelentkezés elmaradásából adódó problémákkal kapcsolatos felelősség a hallgatót terheli!
Kérjük továbbá, hogy akik szombaton viszgáznának azok a tantárgy neptun kódját és pontos nevét küldjék meg a 16-i időpont esetében január 13-ig, illetve a 23-i időpont esetében január 20-ig a kotics.j@gmail.com e-mail címre, hogy a megfelelő kérdéssorokat elő tudjuk készíteni számukra!


2015/16. I. félév



Dr. Ilyés Zoltán 1968-2015.

Kollégánk, Dr. Ilyés Zoltán búcsúztatója
2015. december 23-án 9.45-kor kezdődik a Pestszentlőrinci temetőben.
( Budapest, Nefelejcs u. 101. )





Dr. Ilyés Zoltán 1968-2015.

Dr. Ilyés Zoltán 1968-2015

Döbbenettel értesültünk róla, hogy kollégánk, Ilyés Zoltán egyetemi docens
2015. december 8-án rövid, súlyos betegség után elhunyt.
Emlékét szeretettel őrizzük!



Ilyés Zoltán (1968 – 2015)

Barátunk, kollégánk, a nagyszerű tudós, a kiváló tehetségű kutató, a ragyogó előadói képességgel rendelkező tanár, Ilyés Zoltán, súlyos betegségét követően 2015. december 8-án elhunyt. A feldolgozhatatlannak tetsző tragikus veszteség friss még, de nyilvánvaló feladattal szembesíti a maradókat. Ilyés Zoltán elkötelezettsége hivatása iránt, szenvedélyes tudásvágya, a kutatómunkával szemben tanúsított alázata minden a tudomány ügyét szolgáló ember számára példaként szolgálhat.

Ilyés Zoltán 1987-1993 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen biológia-földrajz szakon szerzett középiskolai tanári diplomát, majd 1999-ben sikeresen védte meg PhD értekezését.

1993-tól a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének oktatója, ahova alig 25 esztendősen Kunt Ernő, a hazai kulturális antropológiai képzés egyik megalapítója hívta meg a már akkor ragyogó tehetségű fiatalembert. Feladata és az ehhez kapcsolódó kutatási terület elsősorban a Kárpát-medence és a tágabb értelemben vett Közép-Európa népeinek és kultúráinak megismerését szolgáló előadások kidolgozása és oktatása volt. A precíz szigorúsággal és alapos következetességgel végiggondolt kurzusokon keresztül hallgatók generációi nyertek bevezetést a kortárs szociokulturális környezet adottságaiba és folyamatviszonyaiba. Ilyés Zoltán hitvallása volt, hogy antropológus csak az lehet, aki kellően tájékozott a saját kultúrájában és az annak környezetét képező életvilágok sajátosságaiban.

A miskolci pályafutás 22 esztendeje alatt aztán számos további tantárgy gondozója, kimunkálója és előadója lett. A bolognai rendszerre történő átállás részeként több szakantropológiai kurzust is gondozott, mestere volt az ökológiai antropológiának és a világ népei tantárgyaknak. A hallgatók azonban nem csak kiváló előadóként találkozhattak Ilyés Zoltánnal, de a kutatásgyakorlatban, a terepen végzett munka, az interjúzás során is elleshették a szakmai fogásokat.

Ilyés Zoltán kétségtelenül a kortárs magyar társadalomkutatás egyik legtehetségesebb és legígéretesebb egyénisége volt. Szerteágazó kutatási aktivitása, nemzetközi beágyazottsága – elsősorban a kortárs német társadalomtudományi életben való otthonossága – és széleskörű publikációs tevékenysége, valamint tudományos teljesítményének kiemelkedő minősége nyilván az utókor számára is fontos majd jelenünk társadalmi viszonyainak értelmezésében. Fő témái, úgy mint a kisebbségi örökségesítés és emlékezetpolitika, a nacionalizmus-kutatás, az etnicitás-kutatás, a kontaktzónák és a határkutatás, vagy az etnikai együttélési élethelyzetek tanulmányozása a Kárpát-medence recens szociokulturális folyamatviszonyainak átfogó igényű vizsgálatát célozták.

Tudományos kvalitásainak fundamentumát az interdiszciplináris felkészültség, a párhuzamosan több tudományterületen való jártasság képezte. A humán diszciplínák, a történettudomány, az irodalom, a politikatudomány, de mindenekelőtt a kulturális antropológia szakavatott művelőjeként, illetve a szintetizáló látásmód mentén mindig törekedett arra, hogy a lokális életvilágok vagy éppen a makrotársadalmi folyamatok hátterében a cselekvő ember mindennapi valóságát kézzelfoghatóvá tegye olvasói, hallgatósága számára.

Ilyés Zoltán tragikusan rövidre szabott életpályája terveinek, az éppen elkészülőben lévő habilitációs értekezésének ismeretében, a felhalmozott lenyűgöző tudástőke és az ezt képviselő világos gondolkodó ambícióinak tükrében nyilvánvalóan hatalmas veszteség az egész magyar tudományos élet számára. Elkötelezettsége a tudás és a tudomány iránt nem ismert korlátokat. 2015. december 6-án délelőtt a Kútvölgyi Úti Kórházban, már igen súlyos egészségi állapotban, Ilyés Zoltán megtartotta utolsó tudományos előadását. A fültanuk – az ügyeletes nővér és a betegtársak – beszámolója szerint a holocaust témájában előadott másfélórás expozé gördülékeny, logikus és lenyűgöző munka volt. Aznap délután az Antropológiai Intézetből érkezett látogatókon keresztül a hallgatóknak még azt üzente, hogy készüljenek, mert márciusban folytatja kurzusait, nyáron pedig terepgyakorlatot szervez számukra talán legkedvesebb vidékén, Gyimesben.

Ilyés Zoltán barátunk és kollégánk emlékét mindig őrizni fogjuk.

ZÁRÓVIZSGA BEOSZTÁS

Intézetünkben a 2015. évi őszi szemeszterben esedékes záróvizsga 2015. december 17-én (csütörtök) 09.00 órai kezdettel kerül lebonyolításra. Az opponensi véleményeket a dolgozat leadáskor rögzített e-mail címre küldjük. Ha valaki 2015. december 11-ig mégsem kapná meg az opponensi bírálatot, kérjük jelezze a tanszéken!

Záróvizsga beosztása:

zv_beosztas_2015.12.17.doc



HÁZI TDK KONFERENCIA

Intézetünkben a házi TDK konferencia lebonyolítására 2015. december 2-án, 10.00 órától kerül sor. A TDK dolgozatok leadásának határideje 2015. november 20. A dolgozatokat a kotics.j@gmail.com e-mail címre kell elektronikusan elküldeni.



A FÉNYKÉPEK MÁSODIK ÉLETE
Műhelybeszélgetés az Erdélyen innen - Alföldön túl
című néprajzi kiállításhoz kapcsolódóan

Tárlatvezetéssel egybekötött műhelybeszélgetést szervez a Miskolci Galéria Győrffy István néprajzkutató Fekete-körös völgyi kutatási anyagat bemutató kiállításának megnyitója alkalmából.

Időpont: 2015. október 29. csütörtök, 10.00 - 15.00 óra
Helyszín: Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria, Miskolc, Rákóczi u. 2.

A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Részletes információk:

feketekoroskonf.pdf



DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK KÖZÖTT
pályázat középiskolásoknak

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete pályázatot hirdet 11-12. osztályos középiskolások részére Digitális bennszülöttek között címmel.

Az 1995 után születetteket gyakran nevezik Z generációnak, vagy digitális bennszülötteknek. Ők azok, akik hamarabb tanultak meg érintőképernyőt kezelni, billentyűzetet használni, mint írni, akik a virtuális közösségek elsődleges használói, kommunikációjuk az internetre és az okostelefóniára épül. Elődeikhez képest alapjaiban változtak meg olvasási, tanulási, szórakozási szokásaik, figyelmüket megosztottan használják, hozzászoktak a gyors információáramláshoz. Gyakran városias közösségi terekben lelhetők fel, könnyed képi, mozgóképi tartalmakat fogyasztanak, saját maguk által teremtett digitális világban játszanak.

A pályázat célja a Z generáció, a digitális bennszülöttek életmódjának újszerű szempontok szerinti értelmező leírása, megmutatása, feldolgozása, más életmódokkal történő összevetése, összehasonlítása.

Pályázni lehet a témát önálló, kreatív módon feldolgozó alkotásokkal három kategóriában:

  • minimálisan 8, maximálisan 16 fényképet tartalmazó fotósorozattal,
  • 5-15 perc hosszúságú videofilmmel,
  • 5-10 oldalnyi terjedelmű esszével.

A pályamunkákat elektronikus formában a következő E-mail címre várjuk (filmek esetében elegendő a privát csatornára föltöltött film linkjének elküldése): kvai.palyazat@gmail.com

A pályázati E-mail-nek tartalmaznia kell a következőket is:
A pályázó nevét; életkorát (osztályát); középiskolája nevét; felkészítő tanárának nevét; a pályázó elérhetőségét (E-mail cím, telefonszám stb.)

A pályázat díjazása:

  • I. helyezés: 30 000 Ft
  • II. helyezés: 20 000 Ft
  • III. helyezés: 10 000 Ft

Minden résztvevő, helyezéstől függetlenül ajándékcsomagot kap.

Beadási határidő: 2015. december 14.

Fogadással egybekötött eredményhirdetés és a díjak kiosztása:
2015. december 18., péntek
Miskolci Egyetem,
Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet
3515 Miskolc Egyetemváros
C/1. épület III. emelet


Egyéb tudnivalók:

  • A beküldött pályamunkákat a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet oktatóiból összeállított zsűri bírálja el.
  • A pályamunkák értékelése a kategóriák összevonásával történik – azaz nem kategóriánként, hanem összesen hirdetjük ki a helyezetteket.
  • Egy pályázó csak egy kategóriában indulhat.
  • A pályázók pályamunkájuk benyújtásával kinyilvánítják tudomásukat arról, hogy szellemi termék eltulajdonításának számít a szószerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül; tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül; más gondolatainak vagy más képi anyagának saját gondolatként, saját képi anyagként való feltüntetése.
  • A fogadással egybekötött eredményhirdetésre mind a pályázókat, mind az őket felkészítő tanárokat várjuk.
  • Információt kérni a kvai.palyazat@gmail.com E-mail címen lehet.


2016-BAN IS INDUL
KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA ALAPKÉPZÉS!

Jó hír azoknak, akik a kulturális antropológia alapszakon szeretnének továbbtanulni. A 2016-os felvételi eljárás során lehet jelentkezni kulturális antropológia alapszakra. A képzés a Miskolci Egyetemen kerül meghirdetésre.



DR. BALI JÁNOS ELŐADÁSA A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA HASZNÁRÓL

A Magyar Kulturális Antropológiai Társaság 2015. szeptember 10-i ülésének témája a kulturális antropológia alapszak, illetve a magyar antropológus szakma jelene és jövője volt.
A rendezvény vendége volt Palkovics László felsőoktatási államtitkár.
Az alábbi linkre kattintva, Dr. Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, igazgatóhelyettesének előadását hallgathatjuk meg a YouTube-on keresztül.

https://www.youtube.com/watch?v=TyH8oYeJMzY&feature=share

„OTTHONUNK MISKOLC PROGRAM:
BULGÁRFÖLD, GÖRÖGTEMPLOM, BÜKKI HUTÁK”

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál számos filmkészítő workshopnak adott otthont az elmúlt években. Az Észak-Magyarországi Regionális Filmalap-Miskolc Alapítvány a fesztiválnak ebben a tevékenységében vállalt idén nagyobb szerepet.
A Jameson CineFest és a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetével kötött együttműködését kiszélesítve a Filmalap az Intézettel közösen egy dokumentumfilmes workshopot hirdetett. A tervezett filmkészítő műhely 3 rövid dokumentumfilm formájában tárta fel a görög, a szlovák és a bolgár kisebbség miskolci múltját, történetét.
A workshopok során olyan alkotások jöttek létre, amelyek a miskolci történelem, a miskolci kultúr- és társadalom történet szerves részei, azonban ezen témákról ezidáig nem készült dokumentumfilm.

2015.09.17. csütörtök, Művészetek Háza, Béke terem 18.00.
A három dokumentumfilm vetítése és beszélgetés az alkotókkal.

http://www.cinefest.hu

JAMESON CINEFEST ÖSZTÖNDÍJ ANTROPOLÓGUS HALLGATÓK RÉSZÉRE

A Miskolci Egyetem vezetői és a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált szervező Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2015. januárjában együttműködési megállapodást írtak alá.
A megállapodás értelmében a Cine-Mis Nonprofit Kft. évente egy alkalommal pályázatot hirdet az ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet hallgatói részére egyszeri 150.000,- forintos filmes támo­gatási összeg elnyerésére. A támogatásra kizárólag aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező kulturális antropológia szakos hallgatók pályázhattak.
A pályázók szakmai zsűri előtt prezentálták filmterveiket. A zsűri a legjobb filmterv rendezőjét részesíti támoga­tásban, ennek fejében a pályázat nyertese vállalja, hogy a bemutatott filmterv alapján a következő év augusztus 1-ig elkészíti a filmjét. Az elkészült alkotás premierjére a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, versenyen kívüli szekcióban kerül sor.

Az idei évben a filmtervek meghallgatására szeptember 15-én 10:00-tól került sor a Művészetek Házában. Jelenleg a nyertes pályázat kiválasztása zajlik.

http://www.cinefest.hu

A Magyar Kulturális Antropológiai Társaság ülése

A Magyar Kulturális Antropológiai Társaság ülésének időpontja megváltozott!
Az új időpont: 2015. szeptember 10. csütörtök 15.30.

https://sites.google.com/site/makatinfo/home

CINEFEST SZAKMAI PROGRAM

A 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon már tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Roma-Kép program, melynek során válogatás mutatunk be a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének évfolyamfilmjeiből.
Egy filmes work shop is színesíti a programot, melynek keretében a filmkészítés iránt érdeklődő, roma származású középiskolások által alkotott csapat feladata egy rövid -, történelmi szempontokat előtérbe helyező dokumentumfilm elkészítése Miskolc város és a roma kisebbség kapcsolatáról, összefonódásáról.
Az ötlet kidolgozásában és a mozgókép elkészítésében a magyar filmszakma elismert szakemberei kísérik végig a fiatalokat, többek között Bogdán Árpád filmrendező, a program műhelyvezetője. Az elkészült dokumentumfilmet szeptember 15-én vetítjük. A ROMA-KÉP program szakmai felügyeletét a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete látja el.

ROMA KÉP blokk, 2015. szeptember 14. (hétfő) 17.00 óra

  • SMOGCITY ELŐRE LÉP
    D: DOSZPOLY Roland
    (Hungary) 24 min (HUN)
  • AZÉRT ÉN IS JÓL ÉREZZEM MAGAM
    D: KÁLLAI Barbara
    (Hungary) 15 min (HUN)
  • NEM TUDTAM MEGFÚJNI A TROMBÁDÁT
    D: SÜTŐ Dávid Pelé
    (Hungary) 20 min (HUN)
  • KÖTELESSÉG
    D: TAKÁCS Bence
    Hungary) 15 min (HUN)
  • A ZENE KÖRBEVESZ
    D: NAGY Lilla
    (Hungary) 16 min (HUN)

A 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál további szakmai és közönségprogramjairól részletesen a fesztivál honlapján olvashatnak az érdeklődők:

http://www.cinefest.hu

CV-s KURZUSOK HIRDETÉSE

A CV-s (Csak Vizsgázóknak) kurzust azok a hallgatók kérhetik, akik az adott tárgyat már hallgatták és aláírást szereztek belőle. CV-s kurzust csak előadás típusú tárgy esetében lehetséges nyitni, a szeminárium, vagy gyakorlat típusú tárgyakat újra kell teljesíteni abban a félévben amikor azok egyébként is elérhetők. Az ismételt tárgyfelvétel díjköteles, melyet a hallgatónak saját magának kell a Neptun rendszerben kiírni és megfizetni!

Akinek CV-s kurzusra van igénye, az a tantárgy pontos (kód és név) megjelölésével jelezze a btkvat@uni-miskolc.hu e-mail címen!

LEVELEZŐ TAGOZAT KONZULTÁCIÓS IDŐPONTOK

A Kulturális antropológia levelező tagozatos MA képzésben az alábbi időpontokban lesznek a konzultációk:

  • 2015. szeptember 24-27.
  • 2015. október 15-18.
  • 2015. november 19-22.
  • 2015. december 10-13.

Az órarendek és a félévvel kapcsolatos információk elérhetők a Hallgatók/Aktális félév pont alatt.



DOKUMENTUMFILM PÁLYÁZAT: A ROMA ÉLET

A Roma Élet – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál egy immáron 8. éve megrendezésre kerülő filmes mustra. A több civil szervezet összefogásával megvalósuló esemény idén a bevándorló lét témáját is kitűzi programjába, így az idei fesztivál elnevezése: VIII. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet.
A mustra célja nem elsősorban a verseny, hanem sokkal inkább a bemutatás, a vetítés, a téma népszerűsítése, a figyelemfelkeltés és így az előítéletek helyett a tényeknek a nézők felé közvetítése, nehézségek, buktatók és jó példák felsorakoztatása.

Nevezési díj: nincs.
A zsűri-vetítés és a díjkiosztó gála egyaránt nyilvános és ingyenes.

A nevezési lapok beküldési határideje: 2015. október 15.
Az alkotások beküldésének határideje: 2015. október 20.

Részletes információk:
http://palyazatok.org/a-roma-elet-dokumentumfilm-palyazat/



ELŐZETES TDK INFORMÁCIÓK

Előzetes információk az 2015 őszi házi TDK fordulóról.

  • Jelentkezési időszak (online és papír alapon) várhatóan:
    2015. szeptember 14. – szeptember 30.
  • A TDK dolgozatokat leadási határideje:
    2015. november 3.
    (későbbi határidő is kijelölhető a szóbeli időpont függvényében)
  • A szekcióülések megtartása a következő időintervallumban lehetséges:
    2015. november 9. – november 20.

Várjuk a kutatási ötlettel, témával rendelkező nappali és levelező tagozatos hallgatók jelentkezését!



ÁLLÁSFOGLALÁS A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA ALAPSZAK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a kormány döntése szerint kulturális antropológia alapszakra (BA) a 2016-2017-es tanévtől nem lehet felvételt nyerni. Az utóbbi időben mostohán kezelt társadalomtudományi tudásterületen belül egyetlen diszciplináris BA szakként a kulturális antropológia került ebbe a méltatlan helyzetbe. A megszüntetésre kerülő alapszakok közül a kulturális antropológia az, amely önálló és másfél évszázados intézményi múltra visszatekintő tudományterületként komoly nemzetközi beágyazottsággal rendelkezik.

A Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéket 1992-ben alapító Kunt Ernő egy a világban nagy tekintéllyel és társadalmi elismertséggel övezett szak magyarországi indításakor kihangsúlyozta (a nemzetközi és országos kutatások mellett) az oktatók és a hallgatók Miskolc és a tágabb északkelet-magyarországi régió iránti elkötelezettségét és felelősségét. A miskolci műhely, a kulturális antropológia alapszak Magyarországon egyedüli gazdájaként úttörő szerepet vállalt a halmozottan hátrányos helyzetű észak-magyarországi térségből érkező, saját társadalmuk felé nyitott és felelős fiatalok képzésében. Az antropológusok olyan szakemberek, akik több tudományterületen átívelő intellektuális igényességgel és az elesett emberek iránti érzékenységgel a maguk változatos életpályáin, szakmai környezetében tudnak helytállni és gyakorlati segítséget nyújtani. A Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék/Intézet működésének 22 éve alatt hallgatóink számos tudományos diákköri sikert értek el. Több OTKA és egyéb kutatási pályázat keretében vizsgáltuk az interetnikus együttélés, a másik kultúráról alkotott kép, a társadalmi felzárkóztatás, a földrajzi és társadalmi periférián élés, a modernizáció kérdéseit a szűkebb régióban, de szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi helyszíneken is.

17 év alatt 747 nappali és levelező tagozatos antropológus szerzett diplomát, éves átlagban 54 hallgató végzett kulturális antropológia szakon. Sokan különböző doktori iskolák hallgatóiként vagy már tudományos fokozattal rendelkezve a felsőoktatási, akadémiai mezőnyt erősítik. Büszkék vagyunk mindnyájukra.

A kulturális antropológia társadalmi hasznosulása kiemelkedő, amit jól bizonyít, hogy a 21. század 50 legfontosabb szakmájának rangsorában egy ír üzleti lap széleskörű kutatások eredménye alapján a második legfontosabb hivatásként jelölte meg. Végzettjeink közül sokan helyezkednek el a rendőrségnél, a hadseregben, önkormányzatoknál, nonprofit egyesületeknél, civil szervezeteknél, közgyűjteményekben, hírportálok szerkesztőségében, profitorientált vállalatok személyzetiseiként, középiskolák társadalomismeret tanáraiként. A különböző világnézetű és értékrendszerű emberek közötti közvetítés, a konfliktuskezelés, a közösségépítés mind az antropológus munkájának közvetlen gyakorlati eredménye. Az antropológiai szemlélet, amint ezt a miskolci műhely eredményei bizonyítják, növeli a társadalmi önreflexivitást, szélesebb értelemben elmélyíti a nemzeti önismeretet. Fontos, hogy a kulturális antropológia alapszak megszüntetésével egy olyan nemzetközileg mindenütt bevett tudományterület tűnik el a magyar felsőoktatási szakkínálatból, amely kifejezetten a lokális kisközösségek gyakorlati fejlesztését megalapozó ismeretek forrása. Az alapképzés során a hallgatók olyan eszközökre, érvrendszerre és érzékenységre tesznek szert, melyek a lokális közösségekben a békés társadalmi együttélést és egymás kölcsönös megértését hatékonyan mozdítják elő.

Az általunk nehezményezett döntés nem csak a nemzetközi gyakorlattal, de az oktatási kormányzat azon céljával is szembemegy, amely a vidéki felsőoktatási műhelyek fenntartását, fejlesztését deklarálja. Számtalan olyan ismert és ma még csak prognosztizált kihívás és feladat van, a roma és nem roma szegények felzárkóztatásától, integrációjától, az öregedő társadalmon és a lokális közösségek sorvadásán keresztül a migráció jelenségköréig, melyek igénylik a társadalmi és kulturális különbségek és konfliktusok mögé látó és azokat kezelni tudó szakembereket. Az országos, amint a Miskolc környéki régió aktuális társadalmi viszonylatait figyelve, nyilvánvaló, hogy szükség van a számok és trendek mögött a mindennapi identitásmintákat és - választásokat értő kulturális antropológusokra.

Az alapszak megszüntetése azon túl, hogy rossz üzenet a társ- és rokondiszciplínák felé (például több néprajzi képzést nyújtó tanszék is épít a kulturális antropológiai szemléletmódra) egy Magyarországon alig több mint 20 éve intézményesült tudomány életében is törést okoz. A szak bevezetésekor és intézményesülése folyamán nagy tekintélyű, rangos tudósok tettek igen sokat, ugyanis felismerték (ismerték) a kulturális antropológiában rejlő integratív, a tudományterületeket összekötő és a kortárs társadalomról gyakorlati értékű tudást kínáló diszciplínában rejlő lehetőséget.

A kulturális antropológia alapszak megszüntetése egy modern szakmai képzés magyarországi megszűnését és az egyetlen teljes képzést kínáló képzőhely, a Miskolci Egyetem Antropológiai Intézetének ellehetetlenülését és elsorvadását fogja eredményezni. A szak kivezetésével arra sem lesz lehetőség, hogy Magyarországon máshol akkreditálásra kerülhessen, így az érdeklődők elesnek attól a lehetőségtől, hogy megszerezhessék a tudásterületi ismereteket és kompetenciákat.

A fentieket megfontolásra ajánlva, nyomatékosan kérjük a kulturális antropológia alapszak képzési kínálatba történő visszavételét.

Miskolc, 2015. június 23.


A Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet oktatói
Miskolci Egyetem

2014/15. II. félév

SZOMBATI VIZSGAIDŐPONT

Az Intézet a tavaszi vizsgaidőszakban is lehetőséget biztosít a levelezős hallgatók számára a szombati napon történő vizsgázásra.
A szombati vizsga időpontja: 2015. június 20. 10.00 - 14.00 óra.
Ha a teljesíteni kívánt tárgyból van erre az időpontra vizsga hirdetve a Neptunban akkor azt kell felvenni, ha nincs, akkor más időpont is felvehető. Azok a levelezős hallgatók akik ezen a napon vizsgáznának, kérjük e-mail-ben jelezzék részvételi szándékukat Török Zsuzsannának, e-mail: boltorok@uni-miskolc.hu.

BTK KVAI ZÁRÓVIZSGÁK 2015. TAVASZ

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetében a tavaszi záróvizsgák időpontja 2015. május 28. 10.00 óra.

Az opponensi véleményeket e-mail útján küldjük ki, a dolgozat leadásakor megadott e-mail címre.

Opponensek listája és záróvizsga beosztás: zv_beosztas_2015_tavasz.doc



ISTENEK, ŐSÖK ÉS SÁMÁNOK — EGY VIETNAMI HEGYI TÖRZS, A BRÚK VALLÁSA

A Herman Ottó Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2015. május 7-én (csütörtök) 16 órára Dr. Vargyas Gábor kulturális antropológus, egyetemi tanár Istenek, ősök és sámánok — Egy vietnami hegyi törzs, a brúk vallása című időszaki fotókiállításának megnyitójára.

A vendégeket köszönti: Dr. Tóth Arnold múzeumigazgató-helyettes
A tárlatot megnyitja: Dr. Kotics József kulturális antropológus, tanszékvezető egyetemi docens a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetének vezetője

A kiállítás megnyitóját követően Dr. Vargyas Gábor előadást tart a brú törzs körében végzett néprajzi kutatásairól.

A múzeumi kiállítás időszakában bemutatjuk Dr. Vargyas Gábor A sámánoltár ünnepe című 50 perces dokumentumfilmjét az alábbi időpontokban:

  • 2015. május 24-én 13 órától
  • 2015. június 18-án 17 órától
  • 2015. július 9-én 17 órától

Letölthető meghívó: vargyas_gabor_kiallitas.doc

A kiállítás 2015. július 12-ig látogatható.
Herman Ottó Múzeum Papszeri Épülete (3530 Miskolc, Papszer 1.)



GYIMESI KUTATÓÚT LEHETŐSÉG

Kedves Hallgatók!

Szívesen látok érdeklődőket a csíksomlyói búcsúra és a hozzá kapcsolódó gyimesbükki és széphavasi zarándoklatokra május 20-25. között tervezett kutatóutamon. A részvétel lehetőséget kínál TDK- vagy szakdolgozati téma választásához és kidolgozásához. A részvétel önköltséges (utazás vonattal, ill. gyalogosan) a szállás az intézet gyimesközéploki kutatóházában ingyenesen megoldható. A részletekről személyesen vagy e-mail útján érdeklődjenek.

Cím: Ilyés Zoltán, ilyesz@gmail.com



ELŐZETES TDK INFORMÁCIÓK

Előzetes információk az 2015 őszi házi TDK fordulóról.

  • Jelentkezési időszak (online és papír alapon) várhatóan:
    2015. szeptember 14. – szeptember 30.
  • A TDK dolgozatokat leadási határideje:
    2015. november 3.
    (későbbi határidő is kijelölhető a szóbeli időpont függvényében)
  • A szekcióülések megtartása a következő időintervallumban lehetséges:
    2015. november 9. – november 20.

Várjuk a kutatási ötlettel, témával rendelkező nappali és levelező tagozatos hallgatók jelentkezését!



SZAKDOLGOZAT LEADÁSA

A szakdolgozat leadásának határideje 2015. április 22.

A szakdolgozat formai követelményeivel kapcsolatosan a BTK Kari Szakdolgoazkészítési Szabályzat ad útmutatást. A szabályzatban megtalálhatók a dolgozat kötelező mellékletei is: feladatkiírás, eredetiségi nyilatkozat, konzultációs lap.

BTK Kari Szakdolgozatkészítési Szabályzat:
BTK Kari Szakdolgozatkészítési Szabályzat.pdf

A kész dolgozatot a leadási határidőig fel kell tölteni az egyetem MIDRA adatbázisába is. A feltöltésről a hallgató 2-3 napon belül igazolást kap, melyet a központi könyvtárban vehet át.

Útmutató MIDRA feltöltéshez:
midra_utmutato_szakdolgozat_feltoltes.pdf

A dolgozatba nem bekötve el kell helyezni egy magyar nyelvű absztraktot is.
A dolgozatot egy példányban CD-n, vagy DVD-n elektronikusan is be kell nyújtani az intézetbe, MS Word, vagy PDF formátumban.



SZOMBATI VIZSGALEHETŐSÉG LEVELEZŐS HALLGATÓKNAK

Az Intézet végzős levelezős hallgatói számára 2015. április 25-én szombaton lehetőséget kínál vizsgák letételére. A vizsgák 10-14 óra között lesznek. Ezen a napon legfeljebb 4 kurzusból tehető vizsga. Az oktató által meghirdetett vizsgaidőpontra kell feljelentkezni. Aki ezen a szombati napon vizsgát kíván letenni az legkésőbb április 20-ig jelezze azt Kotics Józsefnek a kotics.j@gmail.com elektronikus postai címre küldött levélben. Kérem adják meg az abszolválni kívánt kurzus kódját és a kurzus címét.


FALUPEST -- FLMES PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG

A Müpa rövidfilm-pályázatot hirdet az összművészeti Bábel-est sorozat soron következő darabjához, a Falupesthez kapcsolódva. A Falupest – Marton László Távolodó rendezésében - egy képzelt-valós helység kultúrájára való rátekintés. A rövidfilm-pályázatra a Müpa olyan alkotásokat vár, amelyek témája a falusi és a városi kultúra, életmód kölcsönhatása, összeolvadása. Az első helyezett alkotója a 100 ezer forintos jutalomban részesül, a nyertes munkát pedig a Müpa bemutatja a júniusi Bábel-esten.

Beadási határidő: 2015. május 31.

Részletes információk: http://www.mupa.hu


Kántor Barbara és Doszpoly Roland
díjat nyert az OTDK-n

Kiemelkedően szerepeltek hallgatóink a XXXII. OTDK Társadalomtudományi szekciójának Kulturális és szociális antropológia tagozatában.

Kántor Barbara I. díjat nyert a „Homokdűne az ember lába alatt a terep”. Az etikai felelősség jelentésváltozatai a kortárs antropológiában című dolgozatával.
Konzulens: Biczó Gábor egyetemi docens.

Doszpoly Roland III. díjat nyert A modernizációs folyamatok hatása a megélhetési stratégiákra egy ukránok és magyarok által lakott kárpátaljai településen című pályamunkájával.
Konzulens: Kotics József

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!


SPECIÁLIS KOLLÉGIUMOK IDŐPONTJAINAK VÁLTOZÁSA

A Gulyás Gyula által jegyzett Magyar dokumentumfilm rendezők III. c kurzus 2015. március 6-án elmarad. A pótlás időpontjáról hamarosan a Neptun rendszerben értesítjük az érintetteket.

A Testbeszéd című kurzus időpontja 2015. március 5. helyett 2015. március 6., péntek 10.00 óra.

Molnár Zsolt Etnobotanika c. kurzusa csak egy napos lesz, 2015. március 7-én, szombaton 10.00 órától, a 301-es előadóban.


2014/15. II. FÉLÉV ÓRARENDEK, INFORMÁCIÓK

A félévre történő bejelentkezésre a regisztrációs héten,
2015. február 4. (szerda) 8.00 óra és február 7. (szombat) 23.59 óra között van mód, kizárólag a Neptunban!

A tantárgyakat 2015. február 4. (szerda) 8.00 óra és február 14 (szombat) 23.59 óra között lehet felvenni a Neptunban.

A félév csak akkor minősül aktívnak, ha a Neptun rendszerben elektronikus úton bejelentkezett és legalább 1 tárgyat felvett.

Végzős hallgatók számára szorgalmi időszak vége: 2015. április 10.

Szakdolgozat beadása 2015. április 22. (szerda)

Nappali tagozat órarendi háló: halo_2014_tavasz_kesz.docx

Levelező tagozat konzultációs időpontok: lt-2015t-b-2.docx


Egyetem és nemzetközi filmfesztivál
együttműködése Miskolcon

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál évek óta működik együtt.
A Miskolci Egyetem vezetői és a filmfesztivált szervező Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ezt a már eddig is gyümölcsöző együttműködést kívánták magasabb szintre emelni akkor, amikor 2015. január 20-án 10.00 órakor az egyetem Szenátusi tanácstermében sajtó nyilvános eseményen együttműködési megállapodást írtak alá. A most aláírt megállapodás az eddigiek során kialakult munkakapcsolatok mentén biztosítja a két intézmény közös tevékenységének hatékonyságát. Az együttműködés 4 fő területre terjed ki:

  • A felek együttműködnek a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjának összeállításában.
  • A Cine-Mis Nonprofit Kft. az egyetem kulturális antropológia szakos hallgatói közül 10 fő részére lehetőséget biztosít a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szervezésében és lebonyolításában való részvételre, amit az egyetem szakmai gyakorlatként ismer el.
  • A felek együttműködnek a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Roma-Kép programjának összeállításában és szervezésében.
  • A Cine-Mis Nonprofit Kft. évente egy alkalommal pályázatot hirdet az ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet hallgatói részére egyszeri 150.000,- forintos filmes támogatási összeg elnyerésére. A támogatásra kizárólag aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező kulturális antropológia szakos hallgatók pályázhatnak. A pályázók szakmai zsűri előtt prezentálják filmterveiket. A zsűri a legjobb filmterv rendezőjét részesíti támogatásban, ennek fejében a pályázat nyertese vállalja, hogy a bemutatott filmterv alapján a következő év augusztus 1-ig elkészíti a filmjét. Az elkészült alkotás premierjére a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, versenyen kívüli szekcióban kerül sor.

Az együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem részéről Dr. Horváth Zita rektorhelyettes, Dr. Illésné Dr. Kovács Mária dékán és Dr. Kotics József intézetigazgató, a Cine-Mis Nonprofit Kft. részéről a cég ügyvezető igazgatója, Bíró Tibor írta alá.

Az eseményről készült fotók megtekinthetők
az intézet Facebook oldalán: https://www.facebook.com/kulturalisa

A MINAP.hu mozgóképes tudósítása az eseményről: http://minap.hu


FILMSZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS

A DUNAVERSITAS EGYESÜLET tizennegyedik alkalommal indítja el egyéves mozgókép szerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára. Az egyesületet a magyar szellemi élet jeles képviselői alapították azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű televíziózás számára képezzen kreatív szakembereket.

A 2015. februártól decemberig tartó tanév hallgatói havonta egyszer, háromnapos foglalkozáson vesznek részt (szerda-péntek), amely elméleti előadásokból, dramaturgiai- és műhelygyakorlatokból áll. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozására, a forgatás előkészítésére, a felvett és összeállított anyagok elemzésére kerül sor. Az oktatás költségeit a Dunaversitas Egyesület biztosítja. Támogatók: Duna Televízióért Alapítvány, MTVA, filmszakmai és művészeti alapítványok.

Fő tantárgyak: A filmnyelv alapjai, A kép és a hang kifejező eszközei, Dramaturgiai ismeretek, Mozgókép-elemzés, Filmtörténeti ismeretek. A Mesterkurzuson a filmes szakma rangos képviselői – filmrendezők, operatőrök, filmesztéták, hangmérnökök, fotóművészek, televíziós szerkesztők – oktatnak. A vezető tanárok nagy filmpedagógiai tapasztalattal rendelkező rendezők, operatőrök: dr. Buglya Sándor Balázs Béla díjas, a Sapientia Egyetem tanára, dr. Horváth Z. Gergely Balázs Béla díjas, Érdemes művész, a Pázmány Péter Egyetem docense, Lugossy László Balázs Béla díjas, Érdemes művész, a Duna Televízió egykori alelnöke.

Jelentkezni 2015. január 31-ig lehet E-mailben: dunaversitas@gmail.com

A jelentkező küldje el szakmai életrajzát, valamint egy 15-20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható filmtervet, legfeljebb 2 gépelt oldal terjedelemben. 2015. február 14-én Budapesten lesz a felvételi vizsga, amelyről a jelentkezők E-mailben kapnak értesítést. A felvett hallgatók térítésmentesen vehetnek részt a képzésen. A Mesterkurzust sikeresen elvégzők oklevelet kapnak, ennek feltétele az előadások rendszeres látogatása és a közös munkában való aktív részvétel.

A filmterv címe: „Hétköznapi történet”

A pályázó a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyes, megtapasztalt élményét válassza témának. Törekedjen arra, hogy filmterve elbeszélhető történet formáját öltse, figyelembe véve, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből. A mű gerincét a nézők számára átélhető, szituatív jelenetek sora adja.

A kurzus céljainak gyújtópontjában a Kárpát-medence mozgóképi felfedezése áll. Határainkon innen és túl azokat az emberi történeteket kívánjuk összegyűjteni és alkotó módon feldolgozni, amelyek az elmúlt két évtized változó és változatlan társadalmi jelenségeit tükrözik.



2015. január 14. SZOMBATI VIZSGA BEJELENTKEZÉS

Kérjük, hogy azok a levelezős hallgatók, akik 2015. január 24-én, szombaton vizsgáznak a kotics.j@gmail.com e-mail címen pénteken 12.00 óráig jelezzék, hogy mely tárgyakból szeretnének zárthelyi dolgozatot írni!


SZOMBATI VIZSGALEHETŐSÉGEK
LEVELEZŐS HALLGATÓK SZÁMÁRA

A múlt évekhez hasonlóan az idén is biztosítunk szombati vizsgaidőpontot a levelező tagozat számára. 2015. január 17-én és 24-én szombaton, 10.00 - 14.00-ig lesz lehetőség kizárólag csak írásbeli típusú vizsgákra. Egy alkalommal legfeljebb 4 tantárgyból írható zárthelyi. A Neptun rendszerben az eredetileg már meghirdetett egyéb vizsgaidőpontokra kell jelentkezni, majd a szombati vizsgán a dolgozatra kell rávezetni azt az eredeti időpontot.


NYÍLT NAP 2014.

A Nyílt Napon készült fotók elérhetők!
Keresd meg magad!


ZÁRÓVIZSGA 2014. ŐSZ

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetében a záróvizsga időpontja: 2014. december 17. 9.00 óra.
Kérjük, hogy tanulmányozzák a beosztást, illetve a záróvizsga előtti napon még egyszer nézzék meg, hogy értesüljenek az esetleges időpontváltozásokról.
A bírálatokat 2014. december 12-ig küldjük ki e-mail-ben, aki az előző időpontig nem kapja meg, az érdeklődjön a tanszéken.

Opponensek listája:
opponensi_lista_2014_osz.docx

Záróvizsga beosztás:
zarovizsga_beosztas_2014_osz.doc


HÁZI TDK 2014 EREDMÉNYEK

A ME BTK Házi TDK Konferencia során a Kulturális és Viuális Antropológiai szekcióban az alábbi eredmények születtek.


SORREND

  1. Kántor Barbara, Kulturális antropológia MA, 2. évfolyam
    „Homokdűne az ember lába alatt a terep”. Az etikai felelősség jelentésváltozatai a kortárs antropológiában
    Konzulens: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens
  2. Nagy Lilla, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    Hétköznapi Másság – Párkapcsolatban élő homoszexuális férfiak életmódja
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  3. Kállai Barbara, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    A lakoma, avagy A szexualitás és a két nem szimbolikus percepcióinak vizsgálata a gasztroantropológia tükrében
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  4. Doszpoly Roland, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    A modernizációs folyamatok hatása a megélhetési stratégiákra egy ukránok és magyarok által lakott kárpátaljai településen
    Konzulens: Dr. habil Kotics József, egyetemi docens
  5. Sütő Dávid Pelé, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    Gulyástól a Gulasch-ig. A hortobágyi pásztorok életmód-változtató folyamatai a XIX. századtól napjainkig
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  6. Hanák Franciska Beáta, Kulturális antropológia MA, 2. évfolyam
    A helyi média hatása az edelényi kistérség településein
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus


KIÁLLÍTÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében kerül sor Kunt Ernő válogatott fotográfiáinak kiállítására és a "Megvagyunk mi egymás mellett..." Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton. (Szerkesztők: Biczó Gábor - Kotics József) kötet bemutatójára.

Időpont: 2014. november 10. 18.00 óra
Helyszíne: KJNT előadóterme, Kolozsvár, Mikes (Croitorilor) utca 15.

Letölthető meghívó:
kunt_erno_kiallitas_nov_10.pdf


HÁZI TDK 2014 KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIAI SZEKCIÓ

Helye: Miskolci Egyetem C/1. épület, 301. terem
Ideje: 2014. november 20. (csütörtök), 10.00 óra


ELŐADÁSOK

  1. Hanák Franciska Beáta, Kulturális antropológia MA, 2. évfolyam
    A helyi média hatása az edelényi kistérség településein
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  2. Kállai Barbara, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    A lakoma, avagy A szexualitás és a két nem szimbolikus percepcióinak vizsgálata a gasztroantropológia tükrében
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  3. Nagy Lilla, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    Hétköznapi Másság – Párkapcsolatban élő homoszexuális férfiak életmódja
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  4. Sütő Dávid Pelé, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    Gulyástól a Gulasch-ig. A hortobágyi pásztorok életmód-változtató folyamatai a XIX. századtól napjainkig
    Konzulens: Dr. R. Nagy József, egyetemi adjunktus
  5. Doszpoly Roland, Kulturális antropológia MA, 1. évfolyam
    A modernizációs folyamatok hatása a megélhetési stratégiákra egy ukránok és magyarok által lakott kárpátaljai településen
    Konzulens: Dr. habil Kotics József, egyetemi docens
  6. Kántor Barbara, Kulturális antropológia MA, 2. évfolyam
    „Homokdűne az ember lába alatt a terep”. Az etikai felelősség jelentésváltozatai a kortárs antropológiában
    Konzulens: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens

A zsűri elnöke: Dr. Ilyés Zoltán egyetemi docens
Tagok: Dr. Molnár Ágnes egyetemi adjunktus
Dr. Dallos Csaba egyetemi adjunktus

Minden érdeklődőt szerettel várnak a Szervezők!


SZEGÉNYEK - GAZDAGOK FOTÓPÁLYÁZAT

A győri Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ fotópályázatot hirdet!
Mit jelent napjainkban a szegénység és a gazdagság? Ezek a fogalmak különböző korokban és helyeken mást és mást jelentettek.

Az ókorban például az számított gazdagnak, akinek sok rabszolgája volt, a középkorban az, akinek sok földje, a kapitalizmus kezdeti korszakában pedig az, aki sok házat birtokolt. Napjainkban a föld, a házak, a munka, a fogyasztási cikkek, mind megvásárolhatóak, tehát úgy tűnik, hogy a gazdagság mércéje a pénz. De vajon tényleg ilyen egyszerű a dolog, ilyen egyértelmű és egyszerű értékrendszerben élünk? Nyilvánvalóan nem, hiszen pl. egy tanulmány kimutatta, hogy a világ legtöbb pénzzel rendelkező embereinek a legfőbb vágya, hogy tiszta víz mellett éljenek. Azok az értékek amelyek fontosak nekünk, pénzzel megszerezhetőek? Nagyobb boldogság egy drága autóban ülni az autópályán, mint biciklizni egy folyó mellett?

Arra kérünk, hogy fedezzétek fel fényképezőgéppel azt a világot, amely számotokra a szegénységet, illetve a gazdagságot jelenti! Lehetséges, hogy olyan téma kerül lencsevégre, amelyben a pénz több bajt okoz, mint örömet (szegény gazdagok).

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. november 7.

Részletes pályázati feltételek:
http://reflexegyesulet.hu/


KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIAI HORIZONTOK, MISKOLC
KUNT ERNŐ ÖRÖKSÉGE

A ME BTK Kulturális Antropológiai Intézete tudományos konferenciát szervez 2014. szeptember 24-én 14.00 órától. A konferencia helyszíne Herman Ottó Múzeum Miskolci Galéria, Miskolc, Rákóczi u. 2.

A konferencia napján, 2014. szeptember 24-én, 17.00 órakor nyílik Kunt Ernő emlékkiállítása a Miskolci Galériában.
A kiállítás 2014. október 26-ig tekinthető meg.

Részletes konferenciaprogram:
kunt-konferencia_2014.pdf


TDK FELHÍVÁS!

2014 őszén ismét megrendezésre kerül a Tudományos Diákkonferencia. Várjuk az érdeklődő hallgatók jelentkezését! Nappalis és levelezős hallgatók egyaránt pályázhatnak, korhatár nincs.
Jelentkezni elektronikus regisztráció útján lehet a http://www.tdk.uni-miskolc.hu oldalon, a jelentkezés részletes lebonyolítását lásd lejjebb a csatolt dokumentumban.

Regisztrációs időszak:
2014. szeptember 15 - október 8.
(Módosított határidő! Pótlólagos regisztrációra nincs lehetőség!)
Dolgozatleadási határidő: 2014. november 3.

A szekcióülések 2014. november 10 és 21 között kerülnek lebonyolításra, a végleges időpontot az intézetek határozzák meg. További információkért forduljanak bizalommal a BTK TDT képviselőihez Kegyesné Dr. Szekeres Erikához (Modern Filológiai Intézet), vagy Fekete Sándorhoz (Szociológiai Intézet). A KVAI TDK felelőse Dr. Ilyés Zoltán.

Letölthető TDK dokumentáció:
TDK Hallgatói felhívás 2014.
Jelentkezési adatlap 2014.
Rezümé minta 2014.
Teljes TDK dokumentáció egyben (zip)


SZOCIOGRÁFIAI PÁLYÁZAT

A Lakatos Menyhért Alapítvány, valamint az Új Egyenlítő társadalomkritikai és kulturális folyóirat szociográfiai pályázatot hirdet a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek, csoportok problémáinak feltárására. Mindenekelőtt az elmúlt negyedszázadban folyamatosan újratermelődő hátrányok kérdéskörét ajánljuk a pályázók figyelmébe, különös tekintettel – de nem kizárólag – a roma- és a vidéki szegénység vizsgálatára.

A pályaműveket a következő műfajokban várjuk:
1. Klasszikus, leíró szociográfiai tanulmány, esettanulmány
2. Esszé
3. Riport
4. Novella

A terjedelmi korlát felső határa 1,5 ív, azaz 60 000 karakter.
Az egyes kategóriák első három helyezettjét az Alapítvány pénzjutalomban részesíti, illetve az első helyen végzett munkákat az Új Egyenlítő hasábjain megjelenteti. A pályázati munkákból egyúttal külön kötet is készül. A pályaművek elbírálását szakmai zsűri végzi, melynek tagjait az Alapítvány kéri fel.

Leadási határidő: 2014. november 2. vasárnap

Kérjük, a pályaműveket az alábbi e-mail címre küldjék el:
info@lakatosmenyhertalapitvany.hu

A pályázókat arra kérjük, hogy küldeményük tárgy rovatába mindenképpen írják be, a „pályázat 2014” jeligét, valamint adják meg nevüket és elérhetőségeiket.
A téma, sajnos, az utcán, a földön hever. Hajoljunk le, vizsgáljuk meg és beszéljünk róla!
Várjuk az írásokat!


Campus Hungary Pályázat

A Balassi Intézet pályázatot hirdetett féléves részképzés támogatása céljából hallgatók részére a 2015. évi Campus Hungary program keretében.

A féléves részképzés célja, hogy a hallgató egy trimesztert vagy szemesztert valamely külföldi felsőoktatási intézményben töltsön tanulmányok folytatása céljából. Az ösztöndíj ideje alatt minimum 15 ECTS kredit teljesítése kötelező, amennyiben a hallgató az Európai Felsőoktatási Térség (EFT) intézményében fog tanulni. Nem EFT országok esetében minimum 4 tanegység a kötelezően teljesítendő minimum. Kutatás esetén annak igazolása szükséges.

Pályázni lehet bármely olyan külföldi intézménybe (akkreditált felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.), melyet a hallgató küldő intézménye jóváhagyott. Érdemes kihasználni a küldő intézmény már meglévő együttműködési megállapodásait, de az új kapcsolatok kialakítására is lehetőség van.

Pályázatot nyújthat be bármely akkreditált konvergencia régióban található magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója, aki a pályázat benyújtásakor hallgatói jogviszonnyal, valamint a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. A pályázatok benyújtásának további feltételeit és a részletes kiírást az allábbi linken lehet megtalálni.

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. október 27.

Részletes pályázati feltételek:
http://www.campushungary.hu


VISSZAJÁTSZÁS
Válogatás a Kunt Ernő Képíró Műhely
díjnyertes filmjeiből

Helyszín: Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, Kondor Béla terem, 3530 Miskolc, Rákóczi u 2.
Időpont: 2014. október 21. 14.00 – 17.00 óra

Program

  • Köszöntőt mond:
    Gulyás Gyula, Balázs Béla díjas filmrendező, a KEKIM elnöke
  • Filmvetítések
    • Az ember néha képpé válik
      Töredékek Kunt Ernő portréjához
      magyar dokumentumfilm, 43 perc, 2006.
      rendező: Gulyás Gyula - R. Nagy József
    • Attila kincsei
      magyar dokumentumfilm, 92 perc, 2006.
      rendező: Szabó Elemér
    • Hatszáz év után az első
      magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2009.
      rendező: Osgyáni Gábor
  • Beszélgetés az alkotókkal a dokumentumfilm készítésről,
    antropológiáról, Kunt Ernő szellemiségéről.
    Moderátor: dr. Nagy Károly Zsolt, kulturális antropológus, fotográfus

A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szerettel várunk!


KVAI FILMEK A 11. JAMESON CINEFESTEN

A 11. Jameson CineFest, Magyarország vezető filmes rendezvénye 2014. szeptember 12-21-ig várja a közönséget. Idén is mi mutatjuk be a legjobb európai rendezők alkotásait és a legújabb amerikai független filmeket. A fesztivál valamennyi versenyfilmje magyarországi premier lesz. Jön az I Origins (Sundance nagy slágere), a Mommy Xavier Dolantól (a zsűri díja, Cannes), a francia Girlhood (Bande de filles) és az Ezüst Medve-díjas amerikai Boyhood (Sráckor, Richard Linklater), az izraeli Vanessa Lapa formabontó és provokatív dokumentum-játékfilmje Himmlerről, a Der Anstaendige, hogy csak néhány filmet említsünk.

Az idei filmfesztiválon bemutatásra kerülnek intézetünk hallgatóinak a filmjei is, 2014. szeptember 15-én hétfőn, a ROMA-KÉP 2014 szakmai program keretében. A vetítések ingyenesek!

  • HULLÓCSILLAG HENI
    Rendező: VÁRADI-OROSZ Kristóf
    Hungary) 20 min (HUN)
  • ÉN EGYSZERŰ EMBER VAGYOK
    Rendező: MÉHI Borbála
    Hungary) 20 min (HUN)
  • NEKED MI A SORSOD?
    Rendező: PAULISINECZ Éva
    (Hungary) 20 min (HUN)
  • CIGÁNY VAGYOK, JÓL ÉLEK
    Rendező: TEMESVÁRI Adrien
    (Hungary) 20 min (HUN)

Iránytű dokumentumfilmes szakmai napok

2014. szeptember 17 szerda, Művészetek Háza, Béke terem

  • UKRÁNUL IS MAGYARUL IS
    Rendező: Paulisinecz Éva
    (Hungary) 20 min (HUN)
  • MAGYAR VÉG, OROSZ VÉG
    Rendező: Dallos Csaba
    (Hungary) 20 min (HUN)
  • SZÉP TÁNYÉRBÓL JÓLLAKNI
    Rendező: Földvári Barbara
    (Hungary) 20 min (HUN)

További információk:
11. Jameson Cinefest hivatalos weboldal:
http://www.cinefest.hu

Szakmai programok a 11. Jameson Cinefesten:
http://www.cinefest.hu/hu/szakmai_programok.html


Levelezős konzultációk időpontjai 2014 őszi szemeszter

A kulturális antropológia alap- és mesterképzésben a LEVELEZŐ tagozat konzultációs időpontjai az alábbiak szerint alakulnak:

  • 2014. szeptember 25-26-27-28.
  • 2014. október 16-17-18-19.
  • 2014. november 20-21-22-23.
  • 2014. december 11-12-13-14.

A részletes beosztást, órarendet hamarosan közzétesszük a honlapon.


FOTÓPÁLYÁZAT

A Bálint Ház fotópályázatot hirdet „A magyar zsidó közösség alakulása a rendszerváltás után” címmel 20 éves születésnapja alkalmából.
Határidő 2014. szeptember 12.

Részletes információk a jelentkezéshez: http://www.palyazatmenedzser.hu


Filmes pályázati lehetőség

A Tisza Mozi Kft. és a Szolnoki Zsidó Hitközség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és Szolnok Város Önkormányzata díjfelajánlásával "Nekem szülőhazám" címmel pályázatot ír ki a magyarországi holokausztról szóló kreatív kisjáték-, animációs, dokumentum- és kísérleti filmek készítésére.
A pályázat nyílt, rajta hivatásos és nem hivatásos filmkészítők egyaránt indulhatnak, a kiírók célja elsősorban a fiatal filmesek megszólítása.
A pályamunkák hossza nem haladhatja meg a 10 percet, egyéb technikai kikötés nincs.
A neves szakemberekből álló zsűri által díjazott műveket pénzjutalomban részesítjük, megjelentetjük különböző online felületeken és lehetőség szerint bemutatjuk a közszolgálati csatornákon és a városi televíziókban.

A díjak:
I. díj: 500 000 Ft
II. díj 300 000 Ft
III. díj 200 000 Ft.

A pályamunkák beadási határideje: 2014. szeptember 1.

Részletes információk: http://www.tiszamozi.hu


PÓTFELVÉTELI IDŐPONTJA

A Kulturális antropológia mesterszakon a szóbeli pótfelvételi lebonyolításának időpontja 2014. augusztus 18. 14.00 óra. Helyszín: Miskolci Egyetem C/1. épület III. emelet 308. terem.

A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a jelentkezők nem kapnak külön írásbeli értesítést a felvételivel kapcsolatosan!


FOTÓPÁLYÁZAT

A Bálint Ház fotópályázatot hirdet „A magyar zsidó közösség alakulása a rendszerváltás után” címmel 20 éves születésnapja alkalmából.
Határidő 2014. szeptember 12.

Részletes információk a jelentkezéshez: http://www.palyazatmenedzser.hu


SZOCIOGRÁFIAI PÁLYÁZAT

A Lakatos Menyhért Alapítvány, valamint az Új Egyenlítő társadalomkritikai és kulturális folyóirat szociográfiai pályázatot hirdet a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek, csoportok problémáinak feltárására. Mindenekelőtt az elmúlt negyedszázadban folyamatosan újratermelődő hátrányok kérdéskörét ajánljuk a pályázók figyelmébe, különös tekintettel – de nem kizárólag – a roma- és a vidéki szegénység vizsgálatára.

A pályaműveket a következő műfajokban várjuk:
1. Klasszikus, leíró szociográfiai tanulmány, esettanulmány
2. Esszé
3. Riport
4. Novella

A terjedelmi korlát felső határa 1,5 ív, azaz 60 000 karakter.
Az egyes kategóriák első három helyezettjét az Alapítvány pénzjutalomban részesíti, illetve az első helyen végzett munkákat az Új Egyenlítő hasábjain megjelenteti. A pályázati munkákból egyúttal külön kötet is készül. A pályaművek elbírálását szakmai zsűri végzi, melynek tagjait az Alapítvány kéri fel.

Leadási határidő: 2014. november 2. vasárnap

Kérjük, a pályaműveket az alábbi e-mail címre küldjék el:
info@lakatosmenyhertalapitvany.hu

A pályázókat arra kérjük, hogy küldeményük tárgy rovatába mindenképpen írják be, a „pályázat 2014” jeligét, valamint adják meg nevüket és elérhetőségeiket.
A téma, sajnos, az utcán, a földön hever. Hajoljunk le, vizsgáljuk meg és beszéljünk róla!
Várjuk az írásokat!


PÓTFELVÉTELI 2014!

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi kara pótfelvételit hirdet Kulturális antropológia alap- és mesterszakon. A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.

Jelentkezni csak elektronikus úton lehet, 2014. augusztus 12-ig!
A mesterképzésre a felvételi 2014. augusztus 18-án kerül lebonyolításra.

Részletes információk a jelentkezéshez: http://www.felvi.hu


Filmes pályázati lehetőség

A Tisza Mozi Kft. és a Szolnoki Zsidó Hitközség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és Szolnok Város Önkormányzata díjfelajánlásával "Nekem szülőhazám" címmel pályázatot ír ki a magyarországi holokausztról szóló kreatív kisjáték-, animációs, dokumentum- és kísérleti filmek készítésére.
A pályázat nyílt, rajta hivatásos és nem hivatásos filmkészítők egyaránt indulhatnak, a kiírók célja elsősorban a fiatal filmesek megszólítása.
A pályamunkák hossza nem haladhatja meg a 10 percet, egyéb technikai kikötés nincs.
A neves szakemberekből álló zsűri által díjazott műveket pénzjutalomban részesítjük, megjelentetjük különböző online felületeken és lehetőség szerint bemutatjuk a közszolgálati csatornákon és a városi televíziókban.

A díjak:
I. díj: 500 000 Ft
II. díj 300 000 Ft
III. díj 200 000 Ft.

A pályamunkák beadási határideje: 2014. szeptember 1.

Részletes információk: http://www.tiszamozi.hu


KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLAT
II. ÉVES BA HALLGATÓKNAK

A nyári szakmai gyakorlattal kapcsolatban 2014. május 12-én, 13.30-kor tájékoztatót tartok. (kb. 20 perc).
A szakmai gyakorlat elszámolása ugyan ősszel történik, de a gyakorlatot nyáron kell teljesíteni, az Intézet által szerződött helyen. A szakmai gyakorlatot 2014. június és szeptember között kb. 3 hét időtartamban kell teljesíteni. Az általános tájékoztatót az intézeti weboldalon az óraleírások között megtalálják, kérem, olvassák el az ott található ismertetőt. Az egyéni kérdéseket/kéréseket 12-én megbeszéljük.

Dobák Judit


„Periféria” (LHH) Nyári Egyetem

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre Irotán 2014. augusztus 12-15. között Prof. Dr. G. Fekete Éva szakmai vezetésével a Miskolci Egyetem Világ-és Regionális Gazdaságtan Intézete és az Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány közös szervezésében a TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0001 „KEZEK” projekt által támogatott leghátrányosabb helyzetű térségek társadalmi és gazdasági helyzetével, fejlesztési sajátosságaival foglalkozó Periféria Nyári Egyetem. A délelőtti órákban terepmunkában, délutánonként szakmai előadásokon vehetnek részt a nyáriegyetemi polgárok.

Részletes program és információk: nyariegyetem.pdf


Felhívás a „IV. MARGÓ”
helyi gazdaságfejlesztési esettanulmány készítő
versenyen való részvételre

A Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete és az Észak-magyarországi Regionális Kutatásokért Alapítvány „Margó” címmel, periférikus kistérségek vagy települések helyi foglalkoztatási jó gyakorlatait elemző esettanulmány készítő versenyt hirdet 4. alkalommal, idén a TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0001 „KEZEK” projekt által támogatva.

A verseny célja: A felsőoktatásban résztvevő, területfejlesztéshez kapcsolódó tanulmányokat folytató hallgatók tanulmányainak elmélyítése, közösségi felelősségtudatának erősítése és tudásuk megmérettetése révén a helyi fejlesztésbe bevonható alkotó energiák felerősítése.
A verseny tárgya: A helyi foglalkoztatásban sikeresen tevékenykedő valamely periférikus térség vagy település helyi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kezdeményezéseinek és azok hatásainak bemutatása, valamint a sikeresnek tartott kezdeményezés továbbfejlesztésére illetve más térségekben történő adaptációjára vonatkozó javaslatrendszer kidolgozása.

Részletes információk: esettanulmany2014osz.pdf


APPLY FOR EX ORIENTE FILM 2014 !

Ex Oriente Film is a year-round creative documentary training programme supporting the development and funding of creative documentary films from Central and Eastern Europe. The 2014 edition starts July 21 in Rijeka, Croatia.

Please, submit your project via our ENTRY FORM at www.dokweb.net (applying is free of charge) by June 1, 2014!

Institute of Documentary Film is calling for participants for the new edition of the year-long international workshop - Ex Oriente Film 2014. At the three workshop sessions taking place in the course of one year, directors and producers develop their projects and funding strategies and benefit from the assistance and valuable advice provided by leading European producers, directors, experts and commissioning editors. The Ex Oriente Film training programme culminates with the East European Forum co-production meeting, allowing documentary filmmakers to pitch their projects to Europe's and North America´s leading commissioning editors, distributors, buyers and film fund and festival representatives.

2014 Ex Oriente Film Workshop Timeline:
- 1st Session: July 21 – 26, 2014 (Rijeka, Croatia)
- 2nd Session: October 22 – 28, 2014
  (Jihlava, Czech Republic, within Jihlava IDFF)
- 3rd Session & East European Forum: March 2 – 8, 2015
  (Prague, Czech Republic, within East Doc Platform and One World IFF)

Participants:
We are looking for 12-14 documentary projects represented by director-producer teams who attend all the workshop sessions. The workshop is designed primarily for directors and producers from Central and Eastern Europe and/ or for creative documentary projects dealing with stories from Central and Eastern Europe.

Focus:
Feature length (52´up) documentary projects tackling contemporary topics, challenging genre and media boundaries and audience participation. We welcome filmmakers who set out to conduct intense experiences and to change the way we think about topical issues, audiences, and the world itself. Projects we seek should show engagement beyond mere observation of events and integrate film and audiences, using innovative ways of storytelling and new modes of perception.

Please find the detailed information attached and on DOKweb.net.
You can also watch the sample videos from the projects participating in Ex Oriente Film 2013 via our Facebook page, where we will also soon inform about the confirmed tutors for 2014 edition.

Contact:
Maša Marković, Project Coordinator
email: masa@dokweb.net
Institute of Documentary Film (IDF)
Stepanska 14, 110 00 Prague 1, Czech Republic
www.DOKweb.net


KÖNYVBEMUTATÓ

A ME Könyvtár Levéltár meghívja Önt Leszkoven László: Magyar népmeséink - mindennapi útmutatóink c. könyvének bemutatójára.

A találkozón a szerző beszélgetőpartnere Borkuti Eszter (volt antropológus hallgatónk), a Bíbor Kiadó munkatársa lesz.

Időpont: 2014. május 6. (kedd), 16 óra
Helyszín: Miskolci Egyetem Könyvtár, Levélár, Múzeum - Olvasóterem

Mindenkinek ajánljuk ezt a szívvel-lélekkel íródott kötetet, mert a varázslatos mesék világa a szerző értelmezéseinek köszönhetően segíthet megtalálni belső biztonságukat, s eligazodni napjaink útvesztőiben. Aki nem hiszi, járjon utána!

KÖNYVBEMUTATÓ

A ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Debreceni Csokonai Kiadó meghívja Önt az Antropos sorozat legújabb megjelent kötetének a könyvbemutatójára.

"Megvagyunk mi egymás mellett"
Magyar Román együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A kötetet bemutatja Keményfi Róbert.
A beszélgetés résztvevői: Biczó Gábor sorozatszerkesztő, Kotics József intézetigazgató ME BTK KVAI, Mazsu János Csokonai Kiadó.

A bemutató időpontja: 2014. április 25. 17.00 óra
Helyszíne: Libri Könyváruház, Debrecen-Fórum, Debrecen, Csapó u. 30.

SZAKDOLGOZATOK LEADÁSA, ZÁRÓVIZSGA

A végzős hallgatóknak az alábbi időpotokat kell figyelembe venniük:

  • Szorgalmi időszak vége: 2014. április 11.
  • Vizsgajelentkezés a Neptunba: 2014.04.14 - 2014.05.06. 12.00.
  • Szakdolgozat beadás és feltöltés a MIDRA-rendszerbe: 2014. április 23.
  • Záróvizsga időszak: 2014. május 12 - 2014. május 30.
  • Diplomaátadó szenátusi ülés: 2014. június 27. (péntek), 10.30.

Felhívjuk a figyelmet, hogy vizsgára jelentkezés továbbra is csak a költségtérítés és az egyéb kiírt díjak rendezését követően lehetséges.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a hallgatónak KÖTELEZŐ FELTÖLTENI A SZAKDOLGOZATOKAT AZ EGYETEM MIDRA ADATBÁZISÁBA IS, a http://midra.uni-miskolc.hu tárhelyre. A Bölcsészettudományi Kar honlapján megtekinthető és letölthető az erre vonatkozó részletes útmutató és a hallgatói nyilatkozat is: http://www.bolcsesz.uni-miskolc.hu.

A feltöltés után 1-2 nappal a Könyvtár, Levéltár, Múzeum olvasószolgálatánál le kell adni a kitöltött hallgatói nyilatkozatot és cserébe ki kell kérni a feltöltésről szóló igazolást, amit legkésőbb 2014. május 7-ig az Egyetemi Ügyfélszolgálati Központban kell bemutatni.

A diploma kiállításához szükséges nyelvvizsga-követelményeket az egyes szakok képzési és kimeneti követelményei tartalmazzák, melyet a ME BTK Hallgatói Követelményrendszer 26. paragrafusában is olvashat: http://bolcsesz.uni-miskolc.hu/index.php?mm=4&sm=6.

Kérjük, hogy a nyelvvizsgáját/nyelvvizsgáit ellenőrzésre az Egyetemi Ügyfélszolgálati Központban a záróvizsga időszak végéig, azaz 2014. május 30-ig bemutatni szíveskedjék.

 

ERASMUS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG

Megjelent az ERASMUS+ mobilitási program 2014/15. tanévi pályázati felhívása, amely pályázati lehetőségeket kínál:

  • hallgatók részére külföldi részképzésre és szakmai gyakorlatra,
  • oktatók részére külföldi vendégoktatásra,
  • nem oktató dolgozók részére külföldi tapasztalatcserére.

A pályázatok benyújtásának módja: kizárólag elektronikusan, on-line pályázati űrlap kitöltésével és a kötelező mellékletek feltöltésével. Az űrlap a pályázati felhívás szövegének a végén, a linkre kattintva érhető el. Az új munkaterv formanyomtatvány még nem ismert, a Pályázati felhívás 2014/15 alatt letölthető formanyomtatvány csak a pályázati fordulóhoz használatos. Az elnyert kiutazáshoz másik formanyomtatványon kell majd elkészíteni a munkatervet. Az oktatói helyek egy összesített excel táblázatban szerepelnek, az egyes karok külön-külön lapfüleken találhatóak.

Beadási határidők:

  • Külföldi részképzés: 2014. április 6. 16.00 óra
  • Külföldi szakmai gyakorlat: 2014. május 31. 16.00 óra
    (szükség esetén meghosszabbítható)

Az űrlap kitöltése előtt feltétlenül olvassák végig a pályázati felhívást. A program 2014. január 1-től új 7 éves szakaszába lépett, jelentős változások vannak a korábbiakhoz képest, a szabályok és a finanszírozás szigorodott.

További információk a ME TNO Program Háló honlapján:
http://www.meph.uni-miskolc.hu/

Azonos tiszteletel - rövidfilm pályázat

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság „Azonos tisztelettel” címmel rövidfilmpályázatot hirdet olyan amatőr alkotók részére, akik nem a filmszakmában dolgoznak. A pályázat célja az „Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!” szlogen erősítése filmes eszközökkel. A hatóság szeretné, ha a művek ösztönöznének a jogkövető magatartás kialakítására, és elősegítenék az egyenlő bánásmód követelményének megismerését, érvényesülését.

Az esélyegyenlőséget hangsúlyozó, figyelemfelhívó, legfeljebb 5 perc időtartamú filmek az egyenlő bánásmódról szóló törvényben nevesített védett tulajdonságokon alapuló hátrányos megkülönböztetést, zaklatást és jogellenes elkülönítést dolgozzák fel.

Jelentkezési határidő: 2014. április 11. 14.00 óra.

Regisztráció és részletes információk:
http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop/palyazatok

TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2014.

Intézetünk ebben az évben is megszervezi a szokásos tanulmányi kirándulást 2014. május 16-18. között Szlovákiába, a Szepességbe. Részvételi díj: 10.000 Ft és 30 euro, amely az utazás és a szállás költségét foglalja magában.

Indulás: Miskolci Egyetem, főépület, 2014. május 16. (péntek) 7.00

Kérjük, hogy az érdeklődők Ilyés Zoltán e-mail címén (ilyesz[kukac]gmail.com) jelentkezzenek. Kérjük, hogy a részvételi díj első részét - 10.000 forintot -, 2014. április 5-ig fizessék be az Intézet titkárságán, vagy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően utalják át a 11773384-04375379 számlaszámra. A megjegyzés rovatban fel kell tüntetni a befizető nevét és azt, hogy tanulmányi kirándulás részvételi díja. A határidőt kérjük pontosan betartani. A második részletet, 2014. május 15-ig, vagy legkésőbb a kirándulás első napján kérjük befizetni. 40 főre van hely, túljelentkezés esetén tartalék listát vezetünk és az utat esetlegesen lemondók helyére a várólistások előresorolódnak. Az első részlet úgy téríthető vissza, ha a részvételt lemondó helyett az előresoroló tartalék listással ezt megszervezik, illetve ha a lemondó szerez maga helyett új résztvevőt. Mindenki maga gondoskodik a biztosításáról.

Útvonal:

  • Május 16.: Miskolc – Rozsnyó – Krasznahorka – Uhorna – Szepesremete – Svedlér – Merény – Novoveska Huta – Igló – Lőcse – Igló (188 km)
  • Május 17.: Igló – Poprád – Szepesszombat – Kakaslomnic – Hunfalva – Kakaslomnic – Tátralomnic – Ótátrafüred – Tatranská Polienka (Weszterheim) – Csorba-tó (jó idő esetén gyalogtúra a Poprádi-tóhoz) – Csorba – Liptóteplic (Alacsony-Tátra) – Szepescsütörtök – Igló (147 km)
  • Május 18.: Igló – Lőcse – Szepesváralja (Szepeskáptalan) – Szepesolaszi – Korompa – Gölnicbánya –Stósz – Mecenzéf – Jászó – Szepsi – Tornanádaska – Miskolc (224 km)

ME BTK Kulturális Antropológia

NAPI KVAI

Mikroblog - Képek és gondolatok a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetéből

Antropomorf Társadalomtudományi Műhely

Antropomorf blog - A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet hallgatóiból álló öntevékeny csoport.