VISSZA A KEZDŐLAPRA | TALAJTÉRKÉP | TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK | TALAJKÉPZŐ FOLYAMATOK | TALAJSZINTEK | OSZTÁLYOZÁS |
|
Csernozjom
talajok elterjedése
Területi kiterjedés: 22.4 % |
|
E
főtípusban azokat a talajokat egyesítjük, amelyekre a humuszanyagok felhalmozódása,
a kedvező, morzsalékos szerkezet kialakulása, a kalciummal telített talajoldat
kétirányú mozgása a jellemző. E talaj jellemzők az ősi füves növénytakaró
alatt bekövetkezett talajképződés eredményei (a zárt fűtakarón belül egyes
fák vagy kisebb facsoportok előfordulhatnak).
A főtípus jellemző folyamatai: Humuszosodás: Az aerob baktériumok által termelt és az elhalásuk után képződő huminsavak a talajoldat kalciumionjaival humátokat képeznek. Ezt a folyamatot a mélyebb szintekben csak fokozatosan csökkenő erősséggel lelhetjük fel, aminek következményeként a csernozjom talajokban a humusztartalom a mélységgel együtt fokozatosan csökken. A szerves anyag szelvényen belüli eloszlását jelentősen befolyásolja a talajlakó állatok túró, keverő tevékenysége, a járatokon keresztül ugyanis a különböző jellegű talajszintek anyagát összekeverik. A folyamat eredménye egy viszonylag mély és sok szerves anyagot tartalmazó morzsalékos szerkezetű, jó víz-és tápanyag-gazdálkodású humuszos szint. A humuszos réteg a vízhatástól mentes típusokban fokozatosan átmenetet mutat, a réti csernozjomokban az átmenet sokkal rövidebb. |
A csernozjomok típusai: | |
Kilúgzás:E
folyamat a csernozjomokban a szénsavas meszet oldja ki a
felső talajszintekből, de sok esetben csak a karbonáttartalmat csökkenti.
Egyedül a kilúgzott csernozjom típusban, esetenként pedig az erdőmaradványos
csernozjomokban lúgozódnak ki a karbonátok a humuszos szintnél mélyebbre.
A mélyben sós réti csernozjom altípusban
a kilúgzás oly kis mértékű, hogy a mélyebb szintekben (1 m alatt) a nátriumsók
visszamaradnak. Előfeltétele a kilúgzásnak az elegendő csapadék, amelynek
eloszlása is egyenletes, mert ha a nedves és száraz időszakok váltakoznak
egymással, a szárazság idején a kilúgzás
visszafordul, a mélybe mosott sók a talajoldattal a felszín felé vándorolnak
és oldhatóságukkal fordított sorrendben kiválnak. A kilúgzás sohasem ér
el olyan mértéket, hogy a talaj elsavanyodása jelentős legyen.
Agyagosodás: A csernozjom főtípus esetében kevéssé kifejezett, hazai éghajlati viszonyaink mellett inkább az agyagásványok átépülése, átalakulása jellemző. A szénsavas mész fluktuálása. A kilúgzási folyamat jellegének következménye. Azokban a talajokban, amelyekben a sók kilúgzódása a nyári száraz időszakban visszafordul és a karbonátok időleges felhalmozódását idézi elő, labilis mészkiválások képződnek. Ezek legtöbbször mikrokristályos mészlepedék alakjában tűnnek elő. A jelenség nyáron jobban észlelhető, tavasszal olykor egyáltalán nem. A talajszerkezet jó vízállóságú, mert a szerkezeti elemek felületét a vékony szénsavasmészhártya - a mészlepedék - bevonja és ellenállóvá teszi. Sófelhalmozódás: Kis mértékű, csak a mélyebb talajszintekre korlátozódik. Előfeltétele a sok sót tartalmazó talajvíz, amely a kapillárison felhúzódva a talajszintekben betöményedhet és sókiválást idézhet elő. Vasmozgás: Kis mértékű, csak a mélyebb talajszintekre korlátozódik. Előfeltétele a viszonylag magasabb talajvízszint. Szelvényfelépítés:
ABC szintes talajok, ahol az A szint az egyenletesen humuszos felső szintet,
a B az átmeneti - egyenletesen csökkenő humusztartalommal bíró - szintet,
a C pedig a talajképző kőzetet jelöli.
A csernozjomok típusai:
Az
ebbe a típusba tartozó talajokban a csernozjom-képződés, azaz a szerves
anyag felhalmozódása társul azokhoz a tulajdonságokhoz, amelyek a talaj
öntésjellegéből származnak.
Szelvényükben
a kilúgzási folyamat a szénsavas meszet a talajképző kőzetbe vagy ezen
keresztül a talajvízbe szállította. Ennek következményeként szénsavas meszet
csak a humuszos szint alatt, a talajképző kőzetben találhatunk, de ugyanakkor
a talajképző kőzet egy részét is érintette a kilúgzás. A talajszelvényben
a humuszos szint mélyre hatol. Meg kell
jegyeznünk, hogy erdőtalajokban B-szintnek általában a felhalmozódási szintet
nevezzük; a csernozjom talajokban az ún. csernozjom B-szint a fokozatosan
csökkenő humusztartalommal jellemezhető réteget jelöli. A humuszréteg átmenete
a talajképző kőzet felé hosszú, fokozatos, nehezen elhatárolható. Sok az
állatjárat. A giliszták és talajlakó rágcsálók járatait egyaránt nagy számban
találjuk, és ezek anyaga egyrészt humuszos talajrészeket tartalmaz, másrészt
a talajképző kőzet anyagát foglalják magukban. A
humuszos szintek szerkezete morzsalékos, és ez a morzsalékosság egyes esetekben
még a humuszos szint alá is nyúlhat. A kilúgzott csernozjom kémhatása semleges,
telítettsége a feltalajban 70-80%-os, ez az érték a talajképző kőzet felé
fokozatosan nő. A kicserélhető kationok
között a kalcium az uralkodó. Vízben oldható sók a talajszelvényben csak
igen kis mennyiségben találhatók. Vízgazdálkodásuk igen jó, tápanyag-gazdálkodásuk
jó.
Mészlepedékes csernozjom talajok Nemcsak
hazánk, hanem az egész Duna-völgy jellegzetes talajképződménye. Elnevezésüket
a szelvényükben általában 30-70 cm között jelentkező mészlepedékről kapták,
mely a szerkezeti elemeket, vagyis a talajmorzsákat vékony, penészhez hasonló
hártya alakjában vonja be.
Mészlepedék
Kialakulásukra
és tulajdonságaikra jellemző, hogy a csernozjom jellegű humusz-felhalmozódást
gyenge vízhatás kíséri. A vízhatás lehet a talajvíz közelségének vagy a
mélyedésekben összefutó belvíznek az eredménye. Ritka, de egyes helyeken
tapasztalható eset, hogy a talajszelvények vízbősége s az ennek következményeként
fellépő levegőtlensége a talaj agyagtartalmának függvénye. Bennük
a vasmozgás nyomai is észlelhetők, rozsdás foltok, vasszeplők,
erek alakjában. A humuszos szintek színe sötétebb, barnásfekete, fekete.
Szerkezetük inkább szemcsés, sokszögű. Az egyes szintek egymás közötti
átmenete élesebb és rövidebb. A csernozjom B-szintnek
az A-szinthez viszonyított vastagsága a réti csernozjomokban
kisebb. Kora tavasszal túlnedvesedésre hajlamos. Tápanyag-szolgáltató képessége
a kedvező nitrogén-, foszfor- és káliumellátás miatt jó.
|
||
|