Tartalomjegyzék

1. évfolyam 1. szám
A. D.
MM

RAGUZAI LAJOS,
A HÓDOLTSÁG UTOLSÓ MISSZIONÁRIUSA.(1)

Tóth István György

„Gondolják csak meg a Hitterjesztés Szent Kongregációja kardinálisai, hogy mit is jelent az, ha valaki bíboros! Hiszen e Kongregáció bíborosai sok költséggel küldenek misszionáriusokat szerte a világba, ide s oda, messze az Indiákra, és megtaníttatják velük még az arab nyelvet is, de azokról a katolikusokról, akik szinte Róma kapujában élnek, teljesen elfelejtkeztek!"(2)

A hang igencsak szokatlan, bár nem teljesen egyedülálló a világ katolikus misszióit irányító bíborostanács, a Hitterjesztés Szent Kongregációja levelezésében. Általában a kardinálisok iránti odaadás és alázat, a barokkos tisztelet szóvirágai jellemzik a misszionáriusoknak a világ minden tájáról Rómába írt leveleit, hiszen elõmenetelt a rendjükben és a misszióban, vagy pénzsegélyt, felhatalmazásokat és kiváltságokat munkájukhoz, esetleg minden misszionárius álmát, a püspöki kinevezést, csakis a Kongregációtól remélhették.

Az a raguzai ferences azonban, aki 1713 júliusában ilyen hangon írt az erdélyi Gyulafehérvárról Rómába, már letett arról, hogy mint misszionárius elismerést kapjon. Miután majdnem hét évet szolgált a temesközi török területen misszionáriusként, és már ötödik éve kapta a felszólításokat elöljáróitól, hogy mihamarabb hagyja el a missziót, beletörõdött a sorsába, és visszaindult a hazájába, Raguzába.

Raguzai Lajos, akinek leveleit itt közöljük, nem elégedett meg azzal, hogy figyelmeztette kötelességeikre a római bíborosokat, hanem a földrajzilag közelebbi egyházi elöljárókkal is összetûzésbe keveredett. Nádasdy László - az 1671-ben kivégzett Nádasdy Ferenc országbíró fia - pálos szerzetes, majd gyõri nagyprépost 1710-tõl szegedi székhelyû csanádi püspökként szervezte újjá a török alól frissen felszabadult, igencsak elvadult állapotokat felmutató egyházmegyéjét.(3) Nádasdy eközben konfliktusba keveredett az önfejû raguzai ferencessel és ezért parancsot adott, hogy akárhol találják, vessék fogságba - Raguzai Lajos pedig most azt kérte a bíborosoktól, hogy õ tartóztathassa le Nádasdy püspököt!

Magyarország területének nagy része 1699-ben a karlócai békével felszabadult a török uralom alól, itt véget ért az az oly érdekes kettõsség, amely a két párhuzamos egyházi szervezet, a „számûzött" Habsburg-kinevezésû püspöki és a közvetlenül Rómából irányított misszionárius egyházi hierarchiák létezésével a hódoltsági katolikus egyháztörténet sajátja volt.(4) A karlócai béke után is török kézen maradt azonban Magyarország egy gyéren lakott darabja, a Temesköz, Temesvár központtal, amely a leghosszabb ideig oszmán uralmat nyögõ városként, 164 év után csak 1716-ban került keresztény kézre.(5) Itt, a temesvári pasa földjén a 18. század elején is olyan viszonyok között éltek a katolikusok, mint korábban a török hódoltságban másfél száz évig. A katolikus papok hiánya és az ortodox (görögkeleti) egyház dominanciája nyomasztotta az itteni katolikusokat, akik ki voltak téve a török hatóságok minden önkényének is. Márpedig az a békétlen egymás mellett élés, amely a 16. századi expanzió után a 17. századot jellemezte a keresztények és a törökök viszonyában, a múlté volt már: a birodalom vesztét érzõ törökök féktelen dühvel fordultak a keresztények ellen, és - mint az itt közölt levelekbõl is kitûnik - felakasztott érsekek, halálra botozott szerzetesek jelezték, hogy a muzulmánok nem nyugszanak bele a gyaurok uralmába.

A temesközi katolikusok sanyarú helyzetét ismerte fel Raguzai Lajos, aki 1706-tól elöljárói akarata ellenére valóságos magánmissziót kezdett Temesvárott és környékén. Már 1708-ban hazarendelték Temesvárról, azután ezt a parancsot még többször megismételték, de Raguzai Lajos csak évekkel késõbb engedelmeskedett, hat évig térítve a török megszállta Temesvárott.

A magyarországi hódoltsági katolikus missziók története egy raguzai ferences misszionáriussal, Raguzai Bonifác apostoli vizitátorral kezdõdött, aki 1581-ben Temesvárott halt meg vizitációs körútja közben egy odavalósi raguzai kereskedõ házában, és szintén Temesvárott, szintén egy raguzai ferencessel, Raguzai Lajos missziójával ért véget. Aligha volt ez véletlen: Raguza, ez a szultáni hûbéresként élõ városállam rendkívül fontos szerepet játszott a Balkán, és ezen belül a magyarországi török hódoltság misszióiban.

Raguza, horvát nevén Dubrovnik, ez az önálló, de a szultánnak hûbéradót fizetõ kis városállam a 16. században azt a szerepet töltötte be az Oszmán Birodalom adriai kereskedelmében, amit majd a 19. században Hongkong fog betölteni a kínai birodalom életében. Raguza kereskedõi mind a keresztény világban, mind az oszmán birodalom területén szabadon mozoghattak.(6) A városállam a 15-16. században messzemenõ kiváltságokat kapott a törököktõl, és az oszmán hódítás nyomán egységes, a raguzaiak elõtt nyitott területté vált a Balkán-félsziget Isztambultól Budáig. Ezért Raguza polgárai különösen alkalmasaknak tûntek arra, hogy ellássák a misszionáriusi és apostoli vizitátori feladatokat. A raguzaiak buzgó katolikusok voltak, jól kiismerték magukat a török uralom alatt álló Balkánon, tudták, hogyan kell bánni a török hatóságokkal, és az olasz mellett második anyanyelvükként beszélték az „illír", azaz a délszláv (szerbhorvát) nyelvet, továbbá mint a töröknek adózó városállam polgárai, szabadon mozoghattak az oszmán birodalom területén. A raguzai kiváltságos kereskedõtelepek katolikus papjai Belgrádtól Szófiáig biztos támaszai lettek a katolikus hitterjesztésnek, és - bár a forrásaink elég szûkszavúak e kérdésben - tudjuk, hogy a 16. század második felében mûködtek raguzai káplánok a török uralom alatt álló Budán is.(7) Nagyon is érthetõ tehát, hogy Róma a trentói zsinat után a Balkánon és a hódolt Magyarországon is meginduló missziós munkára kezdetben fõként raguzai papokat küldött. Beszámolóik az oszmán uralom alatt élõ keresztények életérõl, a délszláv, magyar és román lakosság mindennapjairól, a török hatóságokkal való viszonyáról, a protestánsok, katolikusok, görögkeletiek és mohamedánok kényszerû illetve ritkán békés együttélésérõl rendkívül fontos forrásai a mûvelõdés- és egyháztörténetnek, megérdemlik a hódoltság kutatóinak megkülönböztetett figyelmét.(8)

A raguzai misszionáriusok között voltak obszerváns ferencesek, mint az említett Raguzai Bonifác (Bonifacio de Stephanis, Stefanije Drakolica) vagy a 17. század elején Alberto Rengjich szendrõi (valójában belgrádi) misszióspüspök. Akadtak köztük jezsuiták, mint Raguzai Bonifác kísérõje és társa a misszióban, a szintén Temesvárott, egy másik raguzai kereskedõ házában megbolondult Bartolomeo Sfondrato. A 16-17. század fordulóján a hódoltságban mûködõ raguzai domonkosokról is tudunk, közéjük tartozott például az 1580-as években a temesvári plébános, Domenico Giorgi is. Ugyancsak a 16-17. század fordulóján a Raguza melletti Mljet szigeten mûködõ kolostorokból származó bencések is térítettek a magyarországi hódoltságban, közülük Antonio Velislavi és a hódoltságban két évtizeden át szolgáló Ignazio Alegretti bencés apostoli vizitátor jelentése a délvidékrõl a 17. század elsõ évtizede hódoltsági katolicizmusának legfontosabb forrása.(9)

A 17. század derekára azonban a raguzai kereskedõtelepek elvesztették azt a szinte egyeduralkodó szerepüket, amit a 16. század második felében az oszmán birodalomban élveztek, a városállam virágzásának a kereskedelem szerkezetének lassú változásai mellett egy drámai esemény, a Raguzát romba döntõ 1667. évi pusztító földrengés vetett véget.(10) Ha Raguza nem is volt már annyira fontos, mint a 16. században, azért a kereskedõi jelen voltak a 18. században is az Oszmán Birodalom területén, és továbbra is a katolikus hittérítés megbízható támaszait jelentették.

Raguzai Lajos a nagy raguzai földrengés évében, 1667-ban született és huszonegy éves korában, 1688-ban lépett be a ferences rendbe. A raguzai ferences provinciában minden meghalt szerzetesrõl rövid nekrológot készítettek, ennek szûkszavú feljegyzése megírja róla, hogy sok nyelven beszélt, és sokáig mint belgrádi és temesvári plébános szolgált, valamint Magyarországon és Nápolyban a cseh és német katonák tábori lelkésze volt, ugyanis jól tudott németül, arról azonban, hogy mindezeket a feladatait mely években látta el, arról sajnos hallgat ez a nekrológ.(11)

Raguzai Lajost a raguzai ferences elöljárók 1703. január 9-én évi 25 scudo ellátmányt (tehát a szokásos szerény összeget) ígérve indították útnak a bulgáriai misszióba: Plovdivba, azaz Filippopolisba küldték. A Balkánon útnak indult szerzetes azonban nem ment el Bulgáriáig, hanem felismerte a temesközi misszió lehetõségeit, és - nyilvánvalóan megszegve a rendi fegyelem és engedelmesség elõírásait - 1706-tól már Temesvárott és környékén térített. Raguzai Lajos ugyanis látta, hogy a Temesvár környéki (az õ földrajzi fogalmai szerint a török megszállta Szerbiában élõ) katolikusokhoz a bosnyák ferencesek csak évente egyszer-kétszer jutottak el, így itt igen nagy szükség volt egy katolikus misszionáriusra. Ezért az eredetileg Bulgáriába szánt misszionárius Isztambulba ment, ahol a konstantinápolyi pátriárka vikáriusától engedélyt kapott arra, hogy e hívek közt mûködjön, és ugyanekkor magától nagyvezírtõl (nyilván nem csekély megvesztegetés fejében) egy fermánt is szerzett, kihasználva, hogy az oszmán birodalomban a raguzaiak igen széleskörû kiváltságokkal rendelkeztek. Raguzai Lajos Temesváron újjáépített egy romos templomot, egy másikat pedig felépített Rékás faluban. Misszionáriusi munkája során több keresztény rabszolgát kiváltott a törökök fogságából, többeket pedig, akik már felvették az iszlám hitet, köztük saját állítása szerint az egyik bulgáriai ortodox érsek unokaöccsét, visszatérített a katolikus hitre. A misszionáriusi munkájában legfontosabb támaszai a Temesvárott és a környéken élõ raguzai kereskedõk voltak, míg legfõbb ellenségei az ortodox pópák és az - egyébként szintén „illír nyelven", azaz horvátul beszélõ és a ferences rendnek ugyanahhoz az ágához tartozó - bosnyák ferencesek, akik veszélyes konkurenciát láttak a raguzai misszionáriusban.

Raguzai Lajos missziója korántsem esett nyugodt idõszakra - a századvégi nagy háború sebeit még alig heverte ki e vidék, és a Temesköz szomszédságában, Magyarországon Rákóczi serege harcolt a császáriakkal, a török birodalom pedig „Moscoviával", azaz Nagy Péter orosz cárral háborúzott, ráadásul a pestis pusztított errefelé is. A temesközi katolikusok létszámára - a demográfia számára is fontos adatokat szolgáltatva e forrásokban éppenséggel nem bõvelkedõ területrõl! - éppen Raguzai Lajos beszámolóiból kapunk képet, ezt jól egybevethetjük a boszniai provinciális adataival: míg a misszionárius 1708-ból, addig a bosnyák rendtartomány feje 1715-bõl közölte a temesközi katolikusok számát. Raguzai Lajos szerint Temesváron 24, Temesrékáson 50, Cellán 30, Marosszigeten 20, Varadián 7, Lippán 8, Karánsebesen 12, Szlatinán 40 katolikus háztartás volt, ezzel szemben Krassóváron nem kevesebb, mint 700 háztartásban éltek katolikusok, azaz ebben a városban mintegy három és félezer katolikus lakott. Ezeket az adatokat megerõsítik a hét évvel késõbbi levélben foglaltak, amelyek minden bizonnyal az utolsó alkalommal közöltek számszerû adatokat a török alatt élõ magyarországi katolikusokról: a bosnyák tartományfõnök szerint Temesvárott 9, Temesrékáson 48, Cellán 13, Marosszigeten 8 háztartásban éltek katolikusok, háztartásonként 4-6 fõvel, ezen kívül Temesvárott mintegy száz szökött német katona, rabszolga és szolgáló, ezek is katolikusok. A provinciális szerint is Krassóvár volt az egyetlen olyan temesközi helység, ahol nagyobb számban laktak katolikusok, bár errõl pontos számot nem tudott közölni.

Raguzai Lajos leveleibõl kitûnik, hogy a török hatóságok nem tiltották a misszionáriusok munkáját - legalábbis a török alattvalónak számító bosnyák ferencesek és a szultáni hûbéres raguzai ferencesek mûködését megtûrték. A misszionáriusok azonban egyrészt állandóan ki voltak téve a törökök önkényes (és a hangsúly itt nem a rendszeres, hanem az önkényes jellegen van!) zaklatásainak, másrészt a török hatóságok jóindulatának megnyerésére komoly összegeket kellett áldozni, emiatt a misszionáriusok gyorsan eladósodtak.

Raguzai Lajos leveleiben beszámolt arról, hogy a törökök több ízben megverték, de ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a misszionárius hat évig téríthetett a török uralom alatt álló Temesvárott, és végül nem a pasa vagy a kádi, hanem a saját rendi elöljárói ûzték el. Raguzai Lajos, mint ezt a hívei kiemelték, jól ismerte a török szokásokat, és tudta, hogyan kell megolajozni az oszmán hatóságokkal tartott kapcsolatot: „A törökök maguk ugyan gõgösek, de mástól elvárják az alázatot - összegezte tapasztalatait Raguzai Lajos a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosai számára - ezért aztán nem is jöhetnek ide négy- meg hatlovas hintókkal a püspökök" - azaz itt a török által megtûrt, szerény szerzetesekre van szükség, pontosan olyanokra, mint a levélíró. Emiatt Raguzai Lajos teljesen eladósodott, feltehetõen a helyi katolikusoknál, minden bizonnyal a raguzai kereskedõknél vett fel hitelt, mert mint írta, „a törökök pénzt akarnak, nem szavakat".(12)

Raguzai Lajosnak nemcsak a III. Károly magyar király által kinevezett csanádi püspökkel, Nádasdy Lászlóval gyûlt meg a baja - aki sok elõdjéhez hasonlóan, úgy gondolta, hogy egyházmegyéjében semmi keresnivalójuk a Rómából küldött, a püspöki hatalmát el nem ismerõ misszionáriusoknak -, hanem a hódoltság misszióspüspökével, Don Luca Natale szerémi püspöki vikáriussal, majd belgrádi püspökkel is. Don Luca Natale „illír", azaz horvát világi pap volt, és igen hosszú ideig mint nempti plébános szerémi vikáriusként (püspöki helynökként) irányította a belgrádi egyházmegyét, amely a magyarországi királyi kinevezésû püspökségek területét lefedõ misszióspüspöki egyházmegye volt. Az a terv, hogy a török uralom alá jutott katolikusokról, akiket nem kereshet fel a Habsburg-országrészben rezideáló püspökük, egy misszióspüspökség létesítésével kellene gondoskodni, már a 16. század második felében felmerült. Elsõként a már említett Raguzai Bonifác 1572-ben javasolta, hogy „a Dunán és a Száván túl lakó népek" számára, azaz a magyarországi hódoltságba, a pápa nevezzen ki egy misszióspüspököt, erre azonban még sokáig nem került sor.

Az elsõ olyan püspök, aki az egész régió kereskedelmi útvonalainak központjában, Belgrádban tartotta székhelyét, a sebenicoi születésû dalmát világi pap, Pietro Katich volt, akit V. Pál pápa 1618-ban prizreni püspöknek nevezett ki, azzal, hogy évente hat hónapot tartózkodjon Belgrádban.(13) Katich 1622. évi halála után 1625-tõl Alberto Rengjich raguzai obszerváns ferences szerzetes volt a feltámasztott középkori szendrõi (smederevoi) püspöki címmel Belgrád fõpásztora (1625-1630). Ezután a hódoltság korábbi pápai vizitátorára, Pietro Massarecchi albán papra, bari érsekre bízták a szendrõi püspökség vikáriusa címmel a pontosan körül nem határolt hódoltsági missziós egyházmegye irányítását.(14) Massarecchi 1634-ben bekövetkezett halála után VIII. Orbán pápa 1640-ben egy emiliai olasz konventuális ferences szerzetest, Giacomo Boncarpit, a bécsi konventuális ferences kolostor gvárdiánját nevezte ki a Belgrád környéki hívek fõpásztorául, de Róma következõ választása szerencsésebbnek bizonyult, mert egy, a helyi viszonyokat igen jól ismerõ, boszniai obszerváns ferences szerzetest neveztek ki fõpásztorul: Marino Ibrishimovich da Posega ferencest 1647-ben közvetlenül a török hódítással elenyészett, de most feltámasztott belgrádi püspökség címére szentelték fel. Marino Ibrishimovich rendkívüli energiával látott hozzá egyházmegyéje kormányzásához, míg elõdei csak a hódoltság déli részét, a Szerémséget, a Bácskát, és a Temesközt vizitálták, Ibrishimovich püspök egészen Gyöngyösig elment, hogy felkeresse a híveit, akik elmondták: még a nagyapjuk sem látott élõ katolikus püspököt. Ibrishimovich azonban alig több mint két éves püspökség után, 1650 januárjában meghalt.(15) A következõ belgrádi püspök 1651-ben szintén egy tekintélyes bosnyák ferences lett, Matteo Benlich, aki 23 évi fáradhatatlan szolgálat után 1674. január 30-án halt meg székhelyén, a szlavóniai Velikában, a bosnyák ferencesek ottani kolostorában.(16) Halálával azután a belgrádi misszióspüspökség elvesztette a jelentõségét, és azt a 17. századot és a török hódoltság korát lezáró karlócai békéig már nem is nyerte vissza. A pápa 1675 júniusában a magyarországi Szûz Máriáról elnevezett obszerváns ferences rendtartomány korábbi provinciálisát, Korlatovics Róbertet nevezte ki belgrádi püspöknek, de õ nem fogadta el ezt a kinevezést. A következõ püspök 1679-ben az alig 23 éves Mattia Bernjakovich obszerváns ferences lett, nem az érdemeiért, hanem mert egy igen elõkelõ és befolyásos boszniai fõúri családból származott, és Rómában azt remélték, hogy kapcsolataival sokat tehet a katolikusokért. Amíg a fiatal püspök a Róma melletti Tivoliban folytatta tanulmányait, egy másik bosnyák ferences, Giovanni Braenovich a Derventa vikáriusként irányította és vizitálta a hódoltsági egyházmegyét.(17) A századvégi nagy háború alatt pedig az említett Don Luca Natale törõdött a katolikusokkal. Elõbb a hódoltságot irányító szerémi püspöki vikárius volt, majd 1708-ban hosszas huzavona után Róma kinevezte belgrádi püspöknek.

A belgrádi misszióspüspökség helyzete azonban a karlócai béke után radikálisan megváltozott, hiszen a török hódoltság egykori területe, a Temesközt kivéve, most már a királyi Magyarország lett, míg Belgrád maga továbbra is fontos török erõsség volt. Don Luca Natale tehát, aki továbbra is az immár keresztény kézre került plébániáján lakott, el volt vágva a híveitõl, és mint az a temesvári katolikusok itt közölt levelébõl kitûnik, hiába igyekezett vizitálni Temesváron: a törökök megfenyegették, hogy ha nem akarja, hogy a temesvári vár tornyába zárják, akkor sürgõsen távozzon el a területükrõl, ezt a tanácsot Don Luca Natale kénytelen-kelletlen meg is fogadta.

Az egyik itt közölt levélbõl az is kitûnik, hogy miért volt igencsak kedvezõtlen véleménye Don Luca Natale belgrádi püspöknek Raguzai Lajosról: a misszionárius munkájáról azoktól a bosnyák ferencesektõl szerezte az értesüléseit, akik a Temesközt saját területüknek tekintették, és ezért féltékenyen néztek az - egyébként szintén horvátul beszélõ és szintén obszerváns ferences - raguzai szerzetesre. A bosnyák ferencesek kiközösítették Raguzai Lajost és eltiltották miséje hallgatásától a temesvári katolikus híveket.

A raguzai kereskedõkre támaszkodó raguzai misszionáriusok és a magyarországi hódoltság falvait kiváltságaik alapján saját kizárólagos vadászterületüknek tekintõ bosnyák ferences misszionáriusok közti elszánt küzdelem végigkísérte a hódoltsági katolikus egyház történetét - ugyanúgy megtaláljuk ezt a harcot a 16. század végén, mint a 18. század elején, a magyarországi török uralom utolsó éveiben.

A 16. században a török elõrenyomulásával párhuzamosan egyre északabbra húzódott a délszlávok és köztük a katolikus délszlávok népessége, és ezzel együtt jöttek mind inkább észak felé, újabb és újabb plébániákat elfoglalva, a középkori bosnyák királyság területérõl az ottani obszerváns ferences szerzetesek - már 1584-ben egy Fra Casparo nevû bosnyák ferences a Bácstól északra fekvõ Kollut faluban térítette a lutheránusokat, és igyekezett rávenni híveit a Gergely-naptár használatára.(18) 1626-tól azután bosnyák ferences misszió alakult a Temesközben, Krassóvár központtal, Marco Bandini bosnyák ferences, késõbbi marcianopolisi érsek és moldvai adminisztrátor vezetésével. Aligha kétséges, hogy ennek a bosnyák ferences missziónak a hatása is megmutatkozott abban, hogy a 18. század elején Krassóvár volt a Temesköz egyetlen igazán fontos katolikus települése, a temesközi mintegy kilencszáz katolikus háztartásból 700-at e városban találunk.

1630-ban azután - a Bethlen Gábor halálát követõ zûrzavart kihasználva - a bosnyák ferencesek missziót szerveztek Erdélyben is, már igencsak eltávolodva a középkori boszniai királyság határaitól.(19) A szlavóniai és szerémségi plébániákat elfoglaló bosnyák ferences plébánosok pedig nem - az egyébként Marino Ibrishimovich és Matteo Benlich esetében éppenséggel bosnyák ferences - belgrádi püspököket, hanem a boszniai provinciálist és a boszniai püspököt vagy püspöki adminisztrátort, valamint anyakolostoruk gvárdiánját tekintették az elöljárójuknak.(20)

A bosnyák ferencesekkel szembenálló raguzai misszionáriusok a raguzai kereskedõk segítségére számíthattak, erre leveleiben Raguzai Lajos is többször utalt. Ebbõl a szempontból különösen fontos és érdekes a temesvári katolikusok 1711. február 1-én a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusának, Giuseppe Sacripanti bíborosnak írt levele. A Kongregáció levéltárában igen gyakran találkozunk olyan, valamely katolikus fõúr, világi pap vagy még inkább katolikus közösség által írt levéllel, amely igazolja egyik vagy másik misszionárius érdemeit, erkölcsös életét, buzgalmát a hittérítésben és õt egyúttal elismerésre, kitüntetésre javasolja Rómában. A legtöbb ilyen levélnek már a stílusa is egyértelmûvé teszi, hogy azt bizony nem a katolikus polgárok vagy nemesek, hanem a jutalmát remélõ misszionárius fogalmazta, különösen egyértelmû ez, ha sokféle ember ír szinte azonos szavakkal a megdicsért misszionárius érdemeirõl.

Aligha kétséges, hogy a temesvári katolikusok levelét sem az írni nem tudó, és ezért keresztjükkel hitelesítõ Jakab, Vitus, Ferenc és a többiek írták, hanem maga Raguzai Lajos. Mindjárt az elsõ sorban „elszólja" magát, amikor azt íratja a temesvári katolikus hívekkel, miszerint csodálkoznak, hogy Raguzai Lajos atyát a hódoltságból elmozdítani szándékozza „a mi ferences rendfõnökünk", így ugyanis csak Szent Ferenc rendjének tagjai szoktak írni a generálisukról. A temesvári katolikusok kiálltak Lajos atya mellett, akinek nagy gyakorlata van a török dolgokban („praxis Turcica"), ez mindenki számára jól ismert, és helyére aligha találnak mást, fõként nem olyat, aki a horvát („illír") nyelvet beszéli. Jakab, Vitus és Ferenc, vagy inkább a nevükben író Raguzai Lajos, amiatt is tiltakoztak, hogy a „mi rendfõnökünk" a török hódoltságban lévõ, nyilván ferences kolostorokat a bulgár szerzeteseknek adja „a mi raguzai köztársaságunk" tudta nélkül - ezek a Raguzai Lajost támogató temesvári katolikusok tehát raguzaiak voltak, nyilván itt lakó kereskedõk.(21)

Más temesváriak azonban a Rómába küldött beszámolók szerint nagyon is örültek Raguzai Lajos távozásának a városból - õk minden bizonnyal a helyi raguzaiak ellenfelei, talán üzleti konkurensei, és a bosnyák ferencesek hívei voltak. Mint szinte mindig, ha a bosnyák ferencesek és a raguzai misszionáriusok szembekerültek, a török uralom utolsó éveit élõ Temesváron is a boszniai szerzetesek kerültek ki gyõztesen. 1715 augusztusában a boszniai tartományfõnök arról értesítette a ferences rendfõnököt, hogy Raguzai Lajos - szerinte a hívek nagy örömére - már elhagyta Temesvárt (Raguzai Lajos valóban azt írta, hogy a bulgáriai misszióba ment, ahol a bulgár ferencesek nagy örömmel és tisztelettel fogadták), és ezért a provinciális az ekkor a határon fekvõ, de már keresztény területen lévõ aradi ferences kolostorból küldött oda egy bosnyák szerzetest: Michele Kokich da Budát, akinek neve arra utal, hogy korábban Budán szolgált. A tartományfõnök levelébõl kiderül, hogy az elõzõ temesvári plébános is az aradi kolostor bosnyák ferencesei közül került ki. Michele da Buda temesvári plébános volt, de nagy területen ellátta a pap nélküli katolikus híveket. Fra Michele nemcsak illír, azaz horvát nyelven értett - hiábavaló volt tehát a temesvári raguzaiak aggodalma, hogy nem lesz Raguzai Lajos után újabb horvát papjuk! -, de magyarul és németül is (ezt az immár keresztény kézre került Budán nyilván gyakorolhatta), sõt értett törökül is.

Alig egy évvel azután, hogy a boszniai provinciális ily módon gondoskodott a temesvári katolikusokról, kitört a Porta és a Habsburg-birodalom között az újabb háború. 1716. szeptember 1-én a császári hadsereg megkezdte Temesvár ostromát, és hat héttel késõbb, október 13-án az erõd parancsnoka, Musztafa pasa feladta a várat. Temesvárott és a Temesközben is véget ért a hódoltság idõszaka.

Magyarország ezután a Hitterjesztés Szent Kongregációja számára már nem számított missziós területnek, hiszen a katolikus egyházi hierarchia helyreállt az egész Magyar Királyságban. (Bár korántsem gyorsan, hiszen a prímás például csak a 19. század elején költözött vissza Esztergomba!) Rómában, a missziók központjában továbbra is kiemelten foglalkoztak Magyarországgal, mert a görögkeleti románok és rutének uniója, az örmény katolikusok problémája éppúgy alkalmat adott a térítõi munkára, mint a reformátusok, evangélikusok áttérítése vagy a katolikusok megerõsítése hitükben. A Hitterjesztés Szent Kongregációja levéltárában vaskos köteteket töltenek meg Magyarország 18-19. századi iratai. Mindez azonban már nem a hiányzó katolikus egyházi szervezet pótlása, hanem annak kiegészítése, megerõsítése, azaz népmisszió volt.

Ekkor Raguzai Lajos azonban már ismét Dalmáciában volt, 1714-ben visszatért a saját rendtartományába, Raguzába. Itt az elöljárói a temesvári misszióját (a felmerült összes nehézség és viszály ellenére) minden bizonnyal sikeresnek tekintették, és a misszionárius megkapta azt az elismerést a rendben, amelyet többször oly sértõdötten kért: újabb fontos tisztséget bíztak rá, õ lett a Raguzához közeli sziget és város, Stagno (horvát nevén: Ston) kolostorának gvárdiánja. E házfõnöki tisztében szolgálva halt meg 1738-ban, 71 éves korában, három évtizeddel azután, hogy a magyarországi török hódoltság utolsó misz-szionáriusa volt.(22)







FORRÁSOK

1. sz.

Raguzai Lajos (Ludovico di Ragusa) obszerváns ferences szerzetes
levele Silvio De Cavalierinek, a Hitterjesztés Szent Kongregációja
titkárának (1708. február 2., Temesvár)



AZ IRAT: Archivio Storico della Sacra Congregazione de Propaganda Fide, Roma (továbbiakban: APF) Scritture Originali riferite nelle Congregazioni Generali (továbbiakban: SOCG) Vol. 562. Fol. 607. + 610/v. + 611/v. sk. eredeti.



TARTALMA: E levél vivõje egy örmény pap, aki a népével a katolikusok templomába jár, és most felkeresi a szent helyeket. A levélíró sokat fárad, még két pap kellene, akit a Hitterjesztés Szent Kongregációja fizetne. A levélíró 100 piaszterrel eladósodott, segélyt kér, amit Rómából indulásakor megígértek neki. A katolikusok száma: Temesváron 24, Temesrékáson 50, Cellán 30, Marosszigeten 20, Varadián 7, Lippán 8, Karánsebesen 12, Krassóváron 700, Szlatinán 40 (katolikus) háztartás van, Belgrád környékén pedig 50 lélek, Visnjevcin 4 háztartás.N

Illustrissimo Signor, Signor Padrone Colendissimo.



Il lator della presente l'e Don Accador sacerdote Armeno,(23) il quale con la sua natione viene a frequentare la nostra chiesa e adesso si porta per costa per visitar i lochi santi, intanto non mancho di dar parte a Sua Illustrissima del mio stato per gratia del Signore sano, ma travaglio abastanza ed è impossibile che possi sodisfar a tutti, come non mandino altri doi sacerdoti esemplari alle sue spese, perché sono quivi poveretti agravati dalli Turchi, et io medemo havrò fatto sin hora da 100 piastre(24) di debito, intanto prego Vostra Signoria Illustrissima d'inviarmi qualche lemosina, conforme la promessa nel partir da Roma, e qui scrivo la contea di Temisuar e Belgrado.



(Fol. 607/v.)

a Temisuar(25) 24 fochi

Rikasc(26) vilaggio 50

Zella(27) vilaggio 30

Osctrouo(28) 20

Vuaya(29) 7

Lipoua(30) cità 8

Sebisc(31) cità 12

In tutto il Karasceuo(32) settencento dico 700

Slatina(33) vilaggio 40

Summa in tutto 911 fochi

Contea di Belgrado saranno da 50 anime

Viscgniza(34) vilaggio 4 fochi, e questi lochi sono lontani un dal altro alcuni doi gornate, alcuni tre, e resto col baciarli la sacra veste

Di Vostra Signoria Illustrissima

Temisuar 2 febraro 1708

affettuosissimo servitor

Fra Ludovico di Ragusa missionario apostolico



hátlapja: Fol. 610/v.

Seruia e Bulgaria.

(Fol. 611/v.)

25 giugno 1708.

Seruia e Bulgaria



(summarium)

die 25. Junii 1708.

Scribatur episcopis noviter electis postquam ad eorum ecclesias pervenerint.

Signavit de Caualeriis secretarius(35)

9.

2. sz.

Fra Celestino da Milano obszerváns ferences rendfõnök levele Silvio de Cavalierinek, a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkárának

(1708. június 11., Róma)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 562. Fol. 608. + 609/v. eredeti sk. aláírással



TARTALMA: Szombaton írt a raguzai provinciálisnak, hogy hívja vissza a rendtartományába Raguzai Lajos (Ludovico di Ragusa) temesvári misszionáriust, és a boszniai provinciálisnak, aki alatt Temesvár van, hogy küldje vissza saját a saját rendtartományába. A boszniai provinciális ugyanakkor azt írta Eszékrõl, hogy Nagyvárad nem hozzá tartozik, hanem a reformált ferencesekhez, ám itt akar letelepedni Fra Stefano korábbi bulgáriai misszionárius.

N

Illustrissimo e Reverendissimo Signore mio Signore e Padrone Singo larissimo.



Ho l'onore di dar notizia a Vostra Signoria Illustrissima degli atti della mia ubbidienza nell'esecuzione degli stimatissimi commandi della Sacra Congregatione participatimi da Vostra Signoria Illustrissima con sua lettera delli cinque corrente. Ho perciò scritto sabbato al padre provinciale di Ragusa, che omninamente richiami alla propria provincia il padre fra Lodovico di Ragusa, missionario in Temisuar, et al padre provinciale di Bosna, nella di cui giurisdizione si ritrova Temisuar, che lo rimandi subbito alla propria provincia e devo credere che l'un' e l'altro compirà al proprio dovere.

Con questa occasione significo a Vostra Signoria Illustrissima che il sudetto padre provinciale di Bosna sotto li 24 maggio mi risponde da Essek che non è di sua giuriasdizione la città del Grosso Varadino(36), in cui il padre Fra Stefano da Liudrebech(37) già missionario in Bulgaria desidera fermarsi per propria consolazione conforme la Sacra Congregazione sotto li 10 aprile m'aveva comandato, e dev'essere di giurisdizione della riforma e però n'ho fatto moto al padre vicecommissario generale Montebufo, e con riverentemente baciarle le mani resto alli comandi pregiatissimi



Aracoeli, 11 giugno 1708



Di(38) Vostra Signoria Illustrissima

umilissimo e divotissimo servitore

Fra Celestino vicecommissario generale(39)



(lap alján:)

Monsignor illustrissimo segretario de Propaganda



hátlapja: (Fol. 609/v.)

Bulgaria

b,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 97. 1708. Fol. 414.

N

Al padre vicario generale di San Francesco.

4 giugno 1708



Sono giunti a questa Sacra Congregatione tali richiami contro il padre Lodouico da Ragusa minore osservante missionario in Temisuar che non si giudica più utile la sua dimora in quelle (Fol. 414/v.) parti. Per tanto questi eminentissimi signori m'hanno ordinato di darne conforme faccio questo cenno a Vostra Paternità Reverendissima acciochè ella omninamente e quanto prima lo rimova da quella missione facendolo ritornare alla sua provincia con sostituire giuntamente in suo luogo qualche altro religioso di quelle vicinanze che sia soggetto di sperimentata pietà e zelo con dar notizia del seguito a questa Sacra Congregatione alla quale sommamente preme un tal affare. Con che a Vostra Signoria Reverendissima bacio devotamente le mani.

3. sz.

Raguzai Lajos levele a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak

(1709. február 2., Temesvár)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 566. Fol. 288-291/v. végig sk. eredeti.



TARTALMA: A mellékelt iratból látható, hogy miután annyit fáradozott a misszióban, hogyan bánik vele a rendfõnök. Ha információt akarnak a levélíróról, van a határvidéken egy ferences kolostor és egy jezsuita rezidencia, azok vizsgálatot indíthatnak, áll elébe. Szeretne Rómába menni és beszámolni Temesvár és Belgrád vidékérõl, és a többi vidékrõl a Fekete-tengerig.

N

Eminentissimi Signori, Padroni Collendissimi.

Dal anessa scorgeranno Loro Eminenze in che conformità son tratato dal padre generale(40) doppo tante fatiche e struscio della vita! non credo mai però che sia già intentione d'Eminentissimi Signori se poi son' accusato in qualche cosa proviene dal livore e passione che nutriscono nel suo cuore(41) contra la mia persona e se vogliono esser accertati quivi sulli confini si trova un convento delli padri reformati, di più la residenza delli padri gesuiti, a un (Fol. 288/v.) di questi si compiacino di mandar un ordine espresso di far inquisitione e processo se sarò reo, voglio esser punito in presenza d'Eminentissimi, se non, penam talionis peto. Se poi non vogliono prego la bontà di loro Eminenze di mandar il decreto acciò possi con honore ritornarsene alla mia provincia già che le finito il tempo della mia missione, ma per altro sarebbe meglio che venissi a Roma per dar parte e raguaglio della contea di Temiscuar e Belgrado, ed altri paesi noti a me sin al Mar Negro(42). Di novo prego ogni qual volta mandaranno ordine di far il processo, mandino diretto a me o mandano d'introdurli per far quel tanto che comendaranno Loro Eminenze e resto col bagiar la sacra porpora.

Temisuar 2 febraro 1709



(Fol. 290.)



Reverendissimi, Eminentissimi Signori.

Dirigant sic litteras

Venezia

Viena

Buda

Arad per Temisuar in Turchia

per parte maritima sarebbe più presto:

Ancona o Venezia

Ragusa per

Belgrado

humilissimo e obligatissimo servitor

Fra Lodovico di Ragusa osservante

b,



(Fol. 289.)

Copia della lettera che scrive il padre commissario generale al padre Lodovico di Ragusa.

Mi viene comandato dalla Sagra Congregatione di Propaganda di rimovere la Paternità Vostra dalla missione in Temesuar per motivi ad essa noti, ond'io per ubbidire ordino alla Paternità Vostra con questa mia che di subito parta e ritorni alla propria provincia avvertendola a prontamente ubbidire per non incontrare disgusti ed irritare la medema Sagra Congregatione ad ulteriori ordinazioni in di lei danno. Tanto dovrà eseguire e Dio la benedica.

Roma, Aracoeli(43) 9 giugno 1708

Di Vostra Paternità

affettuosissimo nel Signore

Fra Celestino commissario generale(44)

Fol. 291/v.

(summarium)

In(45) ordine a che devo dire all'Eminenze Vostre che essendo state esposte sotto li 27 di marzo 1708 da monsignor vicario patriarcale(46) di Constantinopoli le doglianze de cattolici di Temisuar contro il medesimo padre per non essere da lui bene assistiti con le suppliche de medesimi cattolici per essere proveduto d'altro religioso, fu dato domino secretario cum superioribus ordinis da quali fu ordinato al suo provinciale di richiamarlo prontamente alla sua provincia et il medesimo religioso non fu deputato missionario in Temisuar, né in Belgrado, ma bensi in Filippopoli(47) nella Bulgaria sotto li 9 gennaro 1703 con provisione di 25 scudi l'anno che non gli è mai stata pagata per non essere stato nella missione destinatagli havendo solo havuto 12 scudi di viatico.

Die 16. Aprilis 1709.

Pareat suo superiori.

Signavit de Cavaleriis secretario

28.

c,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 98 1709. Fol. 43.

N

Al padre Ludovico di Ragusa minore osservante missionario in Temisuar

16 aprile 1709



Non senza giusti e rilevanti motivi viene Vostra Paternità richiamata da cotesta missione alla sua provincia. Pertanto veda d'obbedire con quella religiosa rassegnazione e prontezza che si conviene agl'ordini de suoi superiori. Né si (Fol. 43/v.) stima qui necessario che ella si prenda l'incomodo di portarsi a questa città(48) per dare a questa Sacra Congregatione qualche relazione di cotesta missione potendo ciò fare egualmente bene per lettere. Tanto devo accennarle in risposta per suo governo et alle sue orazioni mi raccommando.



4. sz.

Raguzai Lajos levele Luca Natale belgrádi püspöknek és szerémi
apostoli vikáriusnak (1711. január 15., Belgrád)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 577. Fol. 687. + 690/v. végig sk. eredeti vörös viaszpecséttel



TARTALMA: Belgrádba érve beszélt a címzett káplánjával, akitõl megtudta, hogy a címzett téves információk miatt panaszkodik a levélíróra. Kéri, hogy küldjön egy káplánt Temesvárra, aki majd kivizsgálja a helyzetet. A hívek és a levélíró közti viszályok okai a bosnyák ferencesek, akik kiközösítették a levélírót, és a híveket eltiltották a levélíró miséjétõl. Megtiltották, hogy nála gyónjanak, és írtak a temesvári pasának, hogy üldözze el a levélírót. Már hét éve áll a Hitterjesztés Szent Kongregációja szolgálatában, ám az ígért pénzbõl semmit sem kapott, ezért 200 scudóval eladósodott. A törökök pénzt akarnak, nem szavakat.

N

Illustrissimo Signor, Signor Padron Collendissimo.

Nel gionger a Belgrado ho havuto fortuna d'abocarmi con capellano di Sua Illustrissima e doppo longo discorso scorgo che Sua Ilustrissima si lamenti della mia persona e non per altro che(49) per sinistra informatione, in tanto vengo a pregarla a spedir un capellano per Temisuar acciò faccia inquisitione e si sarà certificata del fatto. Le turbationi che sono state tra me e questi christiani e se qualcheduno là è(50) morto senza i sacramenti sono in causa i padri Bosnesi, i quali il primo anno della mia missione m'hanno dichiarato scomunicato, di più hanno proibito che nesuno senta e ascolta la mia messa e che nessuno si confesasse da me, item hanno fatto scriver al Basia di Temisuar acciò mi scaccia e mandi via, item il padre Bulaich scrisse la lettera dapertutto acciò nesuno andasse alla mia messa, né tam poco si confesassero da me del tutto (Fol. 687/v.) tengo lettere e a suo tempo come vera il capellano di Sua Illustrissima le mandarò, acciò mostri alla Sacra Congregatione havrei più da scriver, ma so che il signor capellano saprà meglio dir a bocca. Sono già sette anni che sono al servitio della Sacra Congregatione e in servitio di questi poveretti e la lemosina annuale, che m'hanno promesso, non ho ricevuto niente, e ho fatto debito da 200 scudi e per tanto mi raccommando alla carità di Sua Illustrissima rapresentando tutto alla Sacra Congregatione già sa che i Turchi vogliono denari, e non parole, e senza che io scrivo Sua Illustrissima l'è abastanza praticha del paese e resto col bagiarli la sacra veste.

Belgrad 15 genaro 1711

Di Vostra Signoria Illustrissima

affettuosissimo humilissimo e obligatissimo servitor e sudito

Fra Lodovico di Ragusa missionario apostolico



hátlapja: (Fol. 690/v.)

All'Illustrissimo Signor Signor Don Luca Natali vescovo, vicario apostolico di Sirmio e consiliario di Sua Maestà Sacratissima,

padron collendissimo.

Niemze

L. S.

(vörös viaszpecsét halvány nyoma)

b,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol 99. 1710. Fol.45.

N

Al padre Ludovico da Ragusa

Temisuar

26 aprile 1710

È richiamata Vostra Paternità in provincia da suoi superiori generali per ordine preciso di questa Sacra Congregatione la quale per giusti motivi non stima opportuna la sua ulteriore dimora in cotesta missione. Si contenti dunque d'obbedire prontamente agl'ordini della medesima Sacra Congregatione per dare ad essa una chiara riprova della sua religiosa rassegnazione al qual'effetto se le rimandanno annesse(51) le sue obbedienze degl'istessi suoi superiori et io alle sue orazioni mi raccommando.

 

5. sz.

Raguzai Lajos levele Giuseppe Sacripanti bíborosnak, a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusának

(1711. február 15., Temesvár)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 577. Fol. 60. + 61/v. végig sk. eredeti



TARTALMA: A rendfõnök most visszaküldi a levélírót a saját rendtartományába. Hat-hét évig éjjel-nappal fáradt a misszióban, még a törökök verését is elviselve. Csak akkor tér vissza a rend tartományába, ha megkapja azokat a kiváltságokat, amelyek megilletik a misszionáriusokat. Engedélyt kér, hogy Rómába mehessen.

N

Eminentissimo Signor, Signor Padron Collendissimo.

È ben vero che il padre revendissimo(52) mi spedisce alla propria, ma in che conformità con semplice obedienza!, dove sono le mie fatighe, sudori e travagli in questi sei anni o sette che sono tra i barbari giorno e notte(53) a cavallo(54) bastonato e maltratato dai Turchi ed in riconpensa tratta meco in questa conformità, lasso considerar a Sua Eminenza e se il padre reverendissimo vole, che vadi alla mia provincia, mi mandi obedienza acciò con onore possi ritornare alla mia provincia, con privilegii che sogliono godere i missionarii, altrimente non andarò e se vengo accusato in qualche cosa, non proviene (Fol. 60/v.) che dalla passione e livore, che nutriscono nel suo core contra la mia persona in tanto prego Sua Eminenza di mandarmi obedienza aciò vengo a Roma, e mi punischino conforme il delitto che benché son tra i barbari ho sempre procurato di dar bon esempio. Questo attestaranno i stessi Turchi(55) e altre sette, nel avenire prego Sua Eminenza di spedir le lettere per Ancona, Ragusa(56) per Temisuar, sarà più espediente e resto col bagiar la sacrata porpora.

Temisuar, 15 febraro 1711

Di Vostra Eminenza

affettuosissimo humilissio e obligatissimo servitore

Fra Ludovico di Ragusa



hátlapja: (Fol. 61/v.)

20 aprile 1711

b,

A temesvári katolikusok levele a Hitterjesztés Szent Kongregációja
prefektusának, Giuseppe Sacripanti bíborosnak.

(1711. február 1., Temesvár)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 577. Fol. 59. + 62/v. eredeti, sk. aláírást pótló keresztekkel

N

Eminentissime Domine, domine Patrone Collendissime.

Miramur quod reverendissimus pater generalis noster(57) ordinis Seraphici Patris Francisci observantium reverendum patrem nostrum Ludovicum ex Turcica parte nostra amoveri concluserit, cum non videmus qua de causa praedictum patrem dimittere possemus, aliumque eique loco et quidem Illyricum(58) suscipere, quia patri Ludovico modus, praxisque Turcica, optime notae sint et summopere dubitandum est ast alius in parte nostra admittatur, cum etiam episcopo Belgradiensi(59) ita contigit, qui nostros in Turcica parte christifideles visitare decrevit, non solum non fuit introductus, sed etiam mirabantur ei Turcae si non in aliqua turri concludi velit, ut abeat, hisque perceptis praefatus episcopus Belgradiensis (Fol. 59/v.) discedere coactus fuit. Rogamus ergo atque supplicamus humillime Eminentiam Suam, ut patrem Ludovicum diutius habere possimus, quia absente isto magnum damnum et detrimentum religioni nostrae oriri potest. Simulque audivimus, quod generalis noster reverendissimus monasteria, quae in Turcica parte sunt patribus Bulgariae hinc et inde distribuere velit, et quidem sine scitu et consensu principis nostri(60) Reipublicae Ragusinae, dum monasteria nostra recepta a parte Caesaris ad dictam Reipublicam et senatum pertineant, interim vix credimus, quod hoc fieri possit, et ideo impedivimus iter et obedientionales usque ad ulteriore mandatum (Fol. 62.) Eminentiae Suae.

Hisque ad obsequia perpetua manemus.

Datum Temisvaradini, 1. Februarii 1711.

Eminentissimi Domini, Domini Patroni Collendissimi



humillimi servi

existentes Temis Waradini chatolici

cum non scimus scribere formamus crucem

Jacobus +

Vitus +

Franciscus +

caeterique +

P.S.

Litteras has inclusas(61) humillime precatur aliquis frater, ad quem spectant, ut eo mittantur, quia in periculo modo stat.

Fol. 62/v. (=Fol. 59. hátlapja)

20 aprile 1711

Ungaria e Bulgaria

(summarium)

Intorno(62) a che devo dir all'Eminenze Vostre esser stato l'oratore richiamato dalla suddeta missione sin sotto li 27 di marzo 1708, per le doglianze fatte da cattolici di Temisuar per non esser dal medemo bene assistiti avendo supplicato d'esser proveduti d'altro religioso e sotto li 16 d'aprile 1709 fu letto che obedisse al suo superiore e l'istesso fu replicato nel 1710 e ciò non ostante non obedisce. E anco giunta una lettera a nome de cattolici di Temisuar […](63)

quali si maravigliano che il padre generale richiami il sudetto padre Ludovico, di cui molto si lodano, per mandarvi forse qualche altro religioso che difficilmente vi sarà ricevuto da Turchi. Fanno però istanza che si lasci continuare il detto padre Ludovico in quella missione.

die 20. Aprilis 1711.

Cum superioribus ordinis pro executione et scribatur oratori, quod Sacra Congregatio nunquam(64) male sentiit de ejus persona, et postquam ad suam provinciam se intulerit, supplicet de privilegiis.

Signavit de Cavaleriis secretarius

19.



c,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 101. 1712. Fol. 94/v.

N

a Al padre Ludovico da Ragusa, minore osservante

Buda per Arad

10 maggio (1712)

Riferitasi in questa Sacra Congregatione la lettera di Vostra Paternità la medesima è rimasta edificata della sua religiosa rassegnatione in ritirarsi dalla sua missione in esecutione dell'ordine avutone da suoi superiori, resta ora che Ella compitamente obbedisca a medesimi ordini con trasferirsi senza ulteriore dilatione (Fol. 95.) alla sua provincia, ove resti pure persuasa che sarà accolta e trattata con quella carità che si conviene al qual'effetto non si lascia di raccomandarla caldamente a medesimi suoi superiori. Che è quanto devo brevemente accennarle in risposta et alle sue orationi mi raccommando.

Uo. Fol. 204.

Al padre Lodovico dRagusa minore osservante

14 novembre 1712

Riferitasi in questa Sacra Congregatione la lettera di Vostra Paternità delli 2 di settembre passato questi eminentissimi miei signori inherendo alle risoluzioni altre volte prese sopra la sua persona et istanze m'hanno imposto d'incaricarle strettamente conforme faccio che obbedisca a suoi superiori regolari e si ritiri onninamente (Fol. 204/v.) alla sua provincia, di dove si sentiranno qui le sue discolpe avvertendo di non venire a questa città senza l'opportuna obbedienza e permissione da medesimi suoi superiori, poiché altrimenti potrebbe riceverne qualche mortificatione.

Tanto mi conviene insinuarle per suo governo et alle sue orazioni mi raccommando.

6. sz.

Raguzai Lajos levele a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak.

[(1713.) július 15., Gyulafehérvár]



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 589. Fol. 32. + 34/v. végig sk. eredeti, a levél dátumában nincs évszám, de a levéltári kötet az 1713. évi iratokat tartalmazza.



TARTALMA: Fogadalma alapján köteles rendi elöljáróinak engedelmeskedni. Ha mégsem tért vissza a provinciájába, annak az az oka, hogy akkor, három éve, mindenütt pestis dühöngött, és háború dúlt. Ezért a bulgáriai misszióba ment vissza, most is itt van. A nagy paphiány miatt a bulgár ferencesek kérték, hogy felvehessék a provinciájukba a levélírót, akit gvárdiánnak is megválasztottak. A raguzai kereskedõk is felkeresik, hogy szentségekkel lássa el õket. A püspökök nem jöhetnek be a török birodalomba négy- és hatlovas hintókon, mert a török ugyan saját maguk gõgösek, de mástól az alázatot várják. Másoknak, még a kolostorukat elhagyóknak is, (a rendi elöljárók) megengedik, hogy Rómába menjenek, de a levélírónak ezt megtiltották. A Kongregáció mindenhová küldi a szerzeteseket, az Indiákra, megtaníttatja õket az arab nyelvre, de azokról, akik szinte Róma kapujában élnek, elfelejtkeznek. Gondoljanak arra, mit is jelent kardinálisnak lenni. Nádasdy László csanádi püspök parancsot adott, hogy akárhol találják a levélírót, zárják börtönbe, de hiába. A levélíró engedélyt kér a bíborosoktól, hogy õ zárhassa börtönbe a püspököt.

N

Eminentissimi Illustrissimi e Reverendissimi Signori, Signori Padroni Collendissimi.

Già vedo che tutti i elementi sono contra di me! e non so perché devo haver pazienza e non sarei religioso se facessi al in contrario. Sua Eminenza(65) m'inculca di novo d'ubidir alli superiori regolari, io non son contrario né posso esser secondo il voto (Fol. 32/v.) che ho fatto. Circa di non haver messo in essecutione l'obedienza per la mia provinza Sua Eminenza si ricordarà bene tre anni sono, che la peste dominava dapertutto, le guerre col Thurco e Moscovita(66), tra gli Ungari e l'imperatore, e non sapevo dove voltarmi, ultimamente (per far obedienza) mi retirai nella provincia di Bulgaria dove al presente mi ritrovo, doppo detti padri (per la mancanza dei religiosi) scrissero al padre reverendissimo per l'incorporatione e infatti li concesse vedendo la necessità e a tal efetto mi fecero guardiano con tutto ciò che io repugniavo, totalmente (Fol. 33.) mi son alienato dalle missioni e non dimoro più là! ben vero se vengo esser ricercato (per consolatione spirituale) dalli mercanti di Ragusa devo e son obligato di servir come sudito di quella Republica, credo di non far torto, né pregiuditio alli appassionati, soli non sono capaci, né sanno dove voltarsi, per non haver i requisiti, non l'è modo dei vescovi di entrar la Turchia con sfroggi a tira quattro, a tira sei, i Turchi sono superbi, ma per altro amano humiltà e vogliono, Dio sa quel(67) che scrivono i vescovi, Lor Eminenze, forsi disimulano in quanto di sentir le mie discolpe: justitia de (Fol. 33/v.) caelo prospexit, necdum est in mundo. Circa poi di non venir a Roma, alli discoli, apostate viene concesso e a me inibiscono, invece d'esser chiamato, aciò dia informatione di quelli afflitti christiani, la magior parte dei quali l'è ridotta alla scisma per la poca cura, mandano spediscono (a forza del denaro) diversi religiosi in qua, in là nel Indie, fanno imparar la lingua Arabica e questi che sono e stanno su le porte di Roma totalmente si sono scordati. Considera bene Sua Eminenza cosa vol dir gardinale(68) ardisco di scriver così, per scarico della mia conscienza. Illustrissimo Ladislao Nadasdi vescovo di Canad ha lasato ordine dapertutto che sia fatto(69) prigione, e vedo che non sia capace, per tanto prego Lor Eminenze acciò io possi far a lui aresto. Col bagiar la sacra porpora.

Alba Julia 15 luglio

Di Vostre Eminenze

servitore obligatissimo

Fra Ludovico di Ragusa

presidente



(Hátlapja nincs, az iratot palliumként összefogja egy másik üres lap, ennek hátoldala:)

Fol. 35/v.

Bulgaria.

(summarium)

13.

die 21. Augusti 1713. No. 13.

Padre vicecommissario generale qui informat super asserta incorporatione et consensu et signanter de tempore praeciso.

In reliquis: Relata.

Signavit Archiepiscopus Athenarum_(70)

b,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 102. 1713. Fol. 195./v.

N

Al padre Lodovico da Ragusa minore osservante

4 settembre 1713

Riferitasi in questa Sacra Congregatione la lettera di Vostra Paternità colla quale avvisa della sua incorporazione in cotesta provincia di Bulgaria. Questi eminentissimi miei signori inherendo alle risoluzioni altre volte prese et a lei replicatamente communicate non solo per la sua partenza dalla missione di Temisuar, ma anche per il ritorno alla sua provincia vogliono onninamemnte che ella obbedisca e quanto prima ritorni in provincia avvertendola paternamente per mezzo mio a non voler ostinarsi nella repugnanza e contumacia per non irritar (Fol. 196.) maggiormente la Sacra Congregatione e costringerla a praticare con lei maniere più rigorose per ridurla al suo dovere.

Che è quanto devo insinuare alla Paternità Vostra per suo governo et alle sue orazioni mi raccomando.

7. sz.

Raguzai Lajos levele Giuseppe Sacripanti bíborosnak, a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusának

[1715., Raguza]



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 598. Fol. 262.+ 263/v. végig sk. eredeti



TARTALMA: Megkapta a címzett levelét, aki úgy írt, mintha a levélíró még (Temesvár vidékén) lenne, pedig már egy éve elment onnan, és a saját rendtartományában van. A háború és a pestis miatt nem engedelmeskedhetett hamarabb a parancsnak, és nem mehetett a saját provinciájába.

N

Eminentissimo Signor, Signor Padron Collendissimo.

Ricevo il pregiato foglio di Sua Eminenza col suposto che ancora sia in quelle parti della missione e resto obligato alle paterne amonitioni e corretioni in tanto deve sapere che già l'è un anno scorso che mi sono alienato da quelle parti(71) e attualmente mi trovo in provincia(72) sempre alli cenni e (Fol 262/v.) comandi di Sua Eminenza e sul principio haverei ubidito! ma per le guerre e peste che regnavano in quelli paesi, non potevo eseguire gli ordini sì della Sacra Congregatione, come del padre reverendissimo.

Circa i privilegii che Vostra Eminenza mi insinua il maggior che appaga il mio desiderio si è il presentarmi alli piedi di Vostra Eminenza per ivi render ragione e conto delle mie operationi che ciò sarà il più preciso delle mie humilissime suppliche che per tal fine con ogni somissione le porgo, con suoi (Fol. 263.) autorevoli(73) commandi benigni riscontri mentre col filial reverenza bagiandoli il lembo della sacra porpora genuflesso per sempre mi consacro.

Di Vostra Eminenza

affetuosissimo humilissimo e obligatissimo figlio

Fra Lodovico di Ragusa



(hátlapja:) Fol. 263/v.

Bulgaria



(summarium)

die 8. Aprilis 1715.

Lectum et scribat quatenus habeat aliquid retribuendum Sacrae Congregationi.



Signavit archiepiscopus Athenarum secretarius.

14.

b,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 103. 1714. Fol. 174.

N

Al padre Ludovico di Ragusa minore osservante

24 luglio 1714

Resta al certo e con molta ragione maravigliata questa Sacra Congregatione che la Paternità Vostra doppo tante paterne ammonizioni e chiamate tanto della medesima Sacra Congregatione quanto de suoi superiori regolari d'ordine di essa, tuttavia differisca il suo ritorno alla propria provincia

Però veda finalmente di risolversi ad obbedire e non ponga colla sua ulterior contumacia la Sacra Congregatione in precisa necessità (Fol. 174/v.) di venir seco a qualche risoluzione che non potrà molto piacerle. Tornata poi che ella sarà in provincia non le mancherà campo di ricorrere per i privileggi de quali si sarà resa degna col suo buon servizio nelle sacre missioni. Tanto devo insinuarle per sua direzzione e governo et alle sue orazioni mi raccommando.

8. sz.

Pietro a Lasva boszniai obszerváns ferences provinciális levele a ferencesrendi helyettes általános biztosnak

(1715. augusztus 24., Diakóvár)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 601. Fol. 467/r-v. egykorú másolat



TARTALMA: Raguzai Lajos két éve elhagyta a temesvári missziót, ezt az ottani hívek korántsem bánták. A levélíró a ferencesek aradi kolostorából küldött oda egy papot, hogy ellássa a híveket és beszámoljon a hívek illetve a falvak számáról. Michele Kokich most is a Temesvár környéki helyek plébánosaként szolgál, tõle származik az itt közölt információ a hívekrõl. A levélíró rábízza Lugost és Krassóvárt is, ha arra nincs más pap. Ez a szerzetes érti a török, német, illír és magyar nyelvet és ezen kívül értelmes is.

Ami a török által áprilisban meggyilkolt misszionáriusokat illeti, két belgrádi rendtársuk megjelent Péterváradon, akik elmondták, hogy több társukat megölték a törökök, másokat pedig elûztek. Azt írják Boszniából, hogy a fojnicai kolostor gvárdiánját a törökök nyomorékká verték, egy másik szerzetes belehalt a botozásba. Ha folytatódik a háború (a törökkel), akkor aligha maradnak meg a boszniai kolostorok.

Michele da Buda temesvári plébános elmondta: Temesváron 9 katolikus háztartás van, 52 gyónásra érett lélekkel. Sok német szökött katona, rabszolgák is vannak, mind katolikusok, több mint 100 ember. Rékás faluban 48 háztartás, kb. 200 gyónásra érett lélekkel. Ostrovo faluban 8 háztartás, 25 gyónásra érett lélekkel. Cella faluban 13 háztartás, kb. 50 gyónásra érett lélekkel. Más katolikus falu Temesvár környékén nincs. Lugos egy napi járóföldre Temesvártól, tele van szakadárokkal, csak tíz katolikus kereskedõ lakik itt. Két napi lovaglásra Temesvártól fekszik Krassóvár, itt sok katolikus van, nincs plébánosuk, de Fra Michele e két utóbbi helyen nem járt személyesen.

N

Copia di lettera risponsiva del padre provinciale di Bosn'Argentina al padre vicecommissario generale in esecizione dell'ordine della Sacra Congregatione di Propaganda Fide.

Reverendissimo Padre etc.

Del 20 del passato luglio ricevo l'adorato foglio avvanzatomi dal sommo zelo della Paternità Vostra Reverendissima dal quale ho inteso molto bene quanto il padre Fra Lodovico di Ragusa abbia riferito a cotesta Sacra Congregatione intorno la missione di Temisuar e suo territorio qual è partito avanti due anni da quel paese, senza però dispiacere di quel popolo ed io non ho mancato d'inviare dal nostro convento di Arad (avendo fatto il medesimo il mio antecessore) un religioso sacerdote per consolare e conservare nella santa fede quelle povere anime, e per certificarmi maggiormente del numero come de' luoghi già avevo citato alla mia presenza il padre Fra Michele Kokich(74) paroco de sudetti luoghi quale ora si trova qui presente (dal quale ho ricavato questo che siegue a piedi di questa(75)) a cui darò la commisione anche per il Logos(76) e Carassevo(77), quand'effettivamente non fosse qualche altro sacerdote ne' mentovati luoghi. Questo per religioso essendo prattico delle lingue Turchescha, Tedescha, Illirica et Ungara e sufficientemente intelligente, giudico esser capace per un affare simile, onde quanto a questo particolare potrà bene quietarsi il di lei paterno zelo assicurando anche la Sagra Congregatione che come sin'ora abbiamo fatto il copioso frutto nella vigna del Signore, così in avvenire staremo costantissimi ed intrepidi e bisognando non sparagneremo anche spargere il sangue proprio per la salute dell'anime.

Quanto poi concerne la relazione de padri missionari, che fossero uccisi da barbari nel mese del già passato aprile, sono comparsi due padri nostri della riforma da Belgrado Turchescho a Petervaradino,(78) quali hanno anche di qua per tutto sparso che alcuni loro compagni fossero ammazzati da Turchi, ed altri esiliati.

Scrivono i padri di Bosna (Fol. 467/v.) che il padre guardiano del nostro convento di Foinizza(79) fosse tutto stropiato sotto le crudelissime bastonate de Turchi, ed un altro religioso morto dalle medesime bastonate dopo alcuni mesi, oltre altre mai più sentite persecuzioni aggravi, e tirannie sopportate da que' poveri religiosi e cristiani, ed è caso disperato di potere conservare que' conventi nella Bosna in piedi, se continuera la guerra.

Hora non occorendomi altro da notificarle, raccommando umilmente questa sua provincia al solito suo specialissimo paterno zelo e dalla benigna protezione assieme colla mia indegna persona e divotamente le baccio le sacre mani, ed abito.

Diacovar(80), 24 agosto 1715

Di Vostra Paternità Reverendissima

umilissimo divotissimo ed osservandissimo servitor e suddito

Fra Pietro di Lasua provinciale di Bosn'Argentina(81)

(Fol. 467/v.)

Essendo citato alla mia presenza il padre Fra Michele da Buda(82), figlio della nostra osservante provincia di Bosna Argentina ed attuale pastore delle anime, che dentro il Temisuar e fuori nel suo territorio si truovano, sotto il dominio Ottomano, quale seriamente riferì che dentro la fortezza di Temisuar(83) vi fossero 9 case de' cattolici, ed anime per la confessione(84) 52. Vi sono molti disertori soldati Tedeschi, servi, serve e schiavi tutti cattolici, di questi ultimi si contano più di 100 persone.

Nell' villaggio Rikas(85) vi sono case o famiglie 48, anime per la confessione (Fol. 468.) saranno 200 incirca.

Nel villagio chiamato Ostrouo(86) vi sono otto case, anime per la confessione saranno 25 incirca.

Nel villaggio chiamato Cella(87) vi sono 13 case, anime per la confessione saranno 50 incirca.

Altri villaggi cattolici nel territorio di Temisuar(88) non vi sono.

Vi è anche(89) una terra chiamata Logos,(90) distante da Temisuar più d'una giornata di camino. Questo luogo è pieno di scismatici, e dieci soli mercanti cattolici vi habitano.

Altra terra distante da Temisuar due buone giornate di camino a cavallo chiamata Carasseuo, asserisce che nel sudetto luogo vi fosse un gran numero di cattolici, e per quant'ha inteso stanno senza il paroco, non essendo egli personalmente stato ne' due ultimi luoghi per la distanza grande ed a causa de pericoli che dagl'heretici ed altr'infedeli ne potrebbe patire etc.

Nasizze(91) 15 agosto 1715

(Fol. 469/v.)

Ungheria



(summarium)

die 12. Novembris 1715.

Relata, quia jam provisum.



Archiepiscopus Athenarum secretarius

b,



AZ IRAT: APF Lettere SC Vol. 104. 1715. Fol. 63.

N

Al padre Lodovico di Ragusa, minore osservante

8 aprile 1715

Ha inteso con piacere questa Sacra Congregatione che Vostra Paternità sia finalmente restituita alla sua provincia e convento ove spero che sarà (Fol. 63/v.) per dare quel buon saggio che si desidera e si conviene della sua religiosa rassegnazione et osservanza. Nel rimante se ella ha da notificar qualche cosa di rilievo e che sia degna della notizia della Sacra Congregazione potrà farlo per via di lettere senza esporsi all'incommodo del viaggio a questa città per tal effetto. Tanto devo brevemente accennare a Vostra Paternità in risposta et alle sue orazioni mi raccommando.

9. sz.

Raguzai Lajos obszerváns ferences szerzetes levele a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak (1716.)



AZ IRAT: APF SOCG Vol. 603. (1716.) Fol. 394-395/v. végig sk. eredeti



TARTALMA: A Hitterjesztés Szent Kongregációja 1703. évi dekrétumának engedelmeskedve a levélíró elindult Plovdivba (Filippopolisba) Szerbián át, ahol pap nélküli keresztényeket talált, akikhez a bosnyák ferencesek csak évente egyszer-kétszer jutottak el. Konstantinápolyba ment, ahol a pátriárka vikáriusa engedélyt adott arra, hogy e hívek közt mûködjön, és a nagyvezírtõl ehhez fermánt is szerzett. Egy romos templomot újjáépített Temesváron, egy másikat felállított Rékás faluban. Több rabszolgát kiváltott, többeket visszatérített a katolikus hitre. 1711-ben a filippopolisi (ortodox) érsek unokaöccsét, Giacomo Joscichot, aki a törökök közt már megtagadta a hitet, visszatérítette. A havasalföldi vajda szintén 1711-ben lerombolta a katolikus templomokat - kivéve a Campo Lungo-it - és elkergette a bulgár katolikusokat, alig 40 család maradt Temesvár vidékén, ezekrõl a levélíró gondoskodott. Kitört a pestisjárvány, a bosnyák ferencesek a pestisben meghaltak, ekkor is a levélíró gondozta (Temesváron) a híveket. A pestis idején a németek is - akiknek érti a nyelvét - évi 100 forint fizetéssel és ellátással magukhoz hívták, de nem akarta elhagyni temesvári híveit. Évtizednyi munkájáról igazoló iratok tanúskodnak.

N

Eminentissimi e Reverendissimi Signori.

Fra Ludovico di Ragusa sacerdote de minori osservanti umilissimo servo e oratore dell'Eminenze Vostre riverentemente loro espone come per ossequiosa ubbidienza alli comandi di questa Sagra Congregatione di Propaganda e con suo decreto dell'anno 1703 si partì per Filipopoli(92) e passando per la Seruia trovò li poveri cristiani ivi abitanti privi di pastore che loro amministrasse li santi sagramenti, e gl'elementi della cristiana dottrina, per non potere colà portarsi li padri Bosnesi, che una o due volte l'anno e con dispendio notabile d'essi cristiani(93) onde alla comparsa dell'oratore raccomandandosi molto perché loro prestasse la sua assisenza, gli dedero lettera per Constantinopoli, dove era inviato per altri affari, al vicario patriarcale di quel tempo(94), accioché loro provedesse di sacerdoti curati, per le loro anime, e questi appunto vi destinò l'oratore con l'auttorità conveniente, il quale volentieri intrapresa questa santa opera per poter esercitarla con sicurezza procurò ed ottenne dal Gran Vizir(95) de Turchi il fermano(96) di sua permissione, con quali recapiti ritornato l'oratore alla Seruia, attese con la maggior diligenza al servigio di Dio in beneficio di quelle anime, prosperamente per il favore e libertà che gode la nazione Ragusea dell'oratore nel dominio Ottomano. In tempo dunque della sua dimora oltre la continua assistenza a que' fedeli ebbe anche l'oratore varie occasioni di cooperare al serviggio di Santa Chiesa, fra le quali fu il (Fol. 394/v.) risarcimento d'una chiesa cadente in Temisuar, l'erezione d'un'altra nell vilaggio di Rikasc(97) con pie limosine. Recuperò una schiava con diversi altri schiavi cristiani. Ridusse di nuovo alla cattolica fede alcuni rinegati, e desertori, il tutto con spese non poche aiutato di Dio e da benefattori.

Fra questi fu ricuperato alla fede già rinegata fra Turchi dell'anno 1711 Don Giacomo Joscich nipote dell'arcivescovo di Filippopoli(98), che poi dall'oratore fu applicato all'assistenza de poveri cristiani dove era il maggior bisogno. Nell'anno medesimo avendo il vescovo di Valachia(99) unito con quel prencipe(100) rovinate le chiese cattoliche che erano in quelle parti (fuori di quella di Campo Longo(101)) e discacciati li cattolici Bulgari, si ridussero quaranta di quelle famiglie nel bannato di Temisuar, ai quali pure assiste l'oratore pontualmente.

Nel tempo di peste essendo rimasti morti li padri Bosnesi che assistevano a cristiani nei luoghi circonvicini pur l'oratore sottentrò alla faticha di quel'assistenza. Anzi ricercato in tempo di peste dalli Tedeschi, de quali possiede la lingua, di voler assister loro, collo stipendio di cento annui fiorini, tavola e messa libera, non istimò bene accettare il partito, benché vantaggioso, per non abbandonare le povere anime de cristiani che vivevano fra i Turchi in Temisuar e suoi contorni.

Il che tutto notifica l'oratore comprovato con attestati già pronti ed autentici, non per alcun fine di gloria umana, ma solamente per renderne intese il zelo santo dell'Eminenze Vostre a gloria di Dio e loro consolazione, sì come ancora comparisce l'oratore umilmente e voluntariamente a loro piedi, per (Fol. 395.) dar minuto conto d'ogni sua operazione e giustificarsi pienamente da qualsivoglia sinistra informazione che fosse sopravenuta in detrimento di sua condotta in tutto lo spazio degl'accenati dieci anni di suo servizio. Non essendo cosa nuova per chi procura il bene dell'anime a gloria di Cristo Signor Nostro e della sua Chiesa che abbia da provare avversarie le porte dell'abbisso. Perciò attenderà l'oratore tutto rassegnato le prudenti deliberazioni dell'alto sapere dell'Eminenze Vostre. Quas Deus etc.

hátlapja: Fol. 395/v.

Ungaria

All'Eminentissimi e Reverendissimi signori cardinali della Propaganda

per

Fra Lodovico di Ragusa.(102)



(summarium)

die 10. Martii 1716.



Relata et redeat in suam provinciam arbitrio superioris.

Signavit Archiepiscopus Athenarum secretarius.(103)

9.

a cikkelejére a címlap- ra,