Elektronikus levélben jutott el hozzám egy szöveg, amelyben Maleczki József nyelvész kifogásolja a Miatyánk közhasználatban lévő fordítását, és közreadja annak „modern átírását”. (Maleczki írása több internetes portálon, fórum-oldalon, pamfletben is megjelent.[1]) A hozzám küldött levél szerzője szinte „szentségtörés”-nek minősítette az ima szövegébe való beavatkozást. Én úgy vélem, hogy nem szentségtörésről, hanem egy kísérletről van szó, amelynek célja a jobbítás, a kommunikáció pontosságára való törekvés – a jó szándékú kísérlet viszont csak részben éri el a célját.

Közismert, hogy a Miatyánk, pontosabban az Úr imája Máté (6,9-13.) és Lukács (11,2-4.) evangéliumában olvasható. Azt is tudjuk, hogy az Újszövetséget görögből fordították. Az egyes Biblia-fordítások a lényeget tekintve nem térnek, és nem is térhetnek el az eredeti szövegtől, hiszen bizonyos kifejezéseknek teológiaiilag meghatározott jelentésük van. A nyelvi megformáltság azonban az adott kortól függően eltérő lehet. A szent szövegek is alkalmazkodnak az élő nyelvhasználathoz, hiszen az imát csak akkor lehet szívből mondani, ha az imádkozó érti is azt.

A Miatyánk alábbi fordításait az Internetről töltöttem le:[2]

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!” (Károli Gáspár fordítása.)

 

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved,

jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.” (Szent István Társulat fordítása.)

 

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Református Biblia-fordítás.)

 

A három fordítás közül a Szent István Társulaté áll legközelebb a mai nyelvhez, bár a szentmisén a közös imádkozáskor nem ezt használjuk. Mint érdekességet említem meg, hogy a birtokviszony kifejezésére birtokos személyjeles főnevek vannak a szövegben, mivel nyelvünkben a birtokos személyjel önmagában is utal a birtokos személyére és számára. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a birtokos személyét jelölő személyes névmás szerepe épp a kiemelés, a hangsúlyozás, tehát ez nem pleonazmus. Ezt az alábbi példák is igazolják.

Máté is, Lukács is leírja, hogy Jézus a szenvedése előtti éjszakán az Olajfák hegyére ment és ott imádkozott az Atyához. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te.” (Mt 26,39-40.) Lukács szövege is hasonló: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” (Lk 22,42-43.) A birtokos személyére utaló személyes névmások (én, te), ahogy a Miatyánkban is, hangsúlyosak, és szembeállítást fejeznek ki, amit a de kötőszó még inkább felerősít. Hasonló szerepe van a te névmásnak az Angyali üdvözlet következő mondatában: „Legyen nekem a te igéd szerint”. Ezekben az idézetekben kimondatlanul benne van a folytatás: nem az én akaratom szerint, hanem úgy, ahogy te akarod.

Egy helyen a mai helyesírástól eltérő alakot figyelhetünk meg: a visz ige felszólító mód egyes szám második személyű rövid alakjában rövid i áll. A helyes szóalak ezzel szemben a vígy. Ez utóbbi található a református fordításban is. A reformátusok szóhasználatában egyébként megfigyelhető, hogy a köznyelvi i a kiejtésben gyakran hangzik í-nek: dícséret, Íge. Károlinál, szemben a Szent István Társulat által kiadott és a mai református szöveggel, az aki vonatkozó névmást a rövidebb alak, a ki helyettesíti. Nála a birtokos személyére utaló névmások még gyakoribbak: a mi mindennapi kenyerünket, a mi vétkeinket. Az ellenünk vétkezőknek szószerkezet helyett azonban mellékmondat áll: akik ellenünk vétkeztek. A Károli-fordításban, mai szóhasználattal ellentétben, kísértetet olvasunk a kísértés helyett. A két szó jelentésének elkülönüléséről még később szólunk, megemlítjük azonban a szintén 16. századi prédikátornak, Bornemisza Péternek az Ördögi kísértetek című művét, amelyben a korabeli jelentés tükröződik.

A kizáró ellentétes mondat kötőszavaként egyedül a Szent István Társulat által kiadott fordításában áll: hanem. Erre egyébként Maleczki József szövegének vizsgálatakor visszatérünk.

A református változatban az ima így fejeződik be: „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” A mai katolikus szentmise liturgiájában, amikor elhangzik a „Szabadíts meg a gonosztól” mondat, a pap még a következőt teszi hozzá: „Szabadíts meg, kérünk minden gonosztól, adj kegyesen békét napjainknak, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, amíg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét.” A hívek ezután zárják le az imát: „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Amen.” Mint tudjuk, a II. Vatikáni Zsinat előtt a római katolikus liturgia nyelve latin volt. Ezen a nyelven hangzott el a Miatyánk is. A pap mondta (énekelte) végig a szöveget, a kántor pedig az utolsó tagmondattal – „Sed libera nos a malo” – zárta le az imát. A hívek bár nem értették a latin nyelvet, az „érthetetlenség” felerősítette a misztikumot. Az anyanyelvi misézésre való áttérés viszont aktívabb résztvevőkké tette a szentmise résztvevőit.

Maleczki József valószínűleg úgy véli, hogy az ő interpretálásában az Úr imája érthetőbb lesz a hívek számára, közelebb áll a „többségi” nyelvhasználathoz.

Először lássuk a Lukács és Máté evangéliuma közötti eltéréseket, amelyekre Jelenits István piarista tanár részletesen rámutat. Többek között a következőket írja: „A két változat között mutatkozó eltéréseket a két evangélium környezetének különbsége teszi érthetővé. Máté zsidóból lett keresztény közösségnek szánta művét, a Miatyánkot is olyanok elé adta, akik régóta ismerik, s főként arra kell ügyelniük, hogy el ne lankadjon a figyelmük, tiszteletük, meg ne kopjanak bennük a Jézustól tanult szavak. Lukács pogányból lett keresztények számára írt, kezdők, esetleg csak érdeklődők számára, s a Miatyánkja azok kezébe való, akik most tanulnak keresztény módon imádkozni.”[3] Egy ilyen eltérés mindjárt az ima elején megtalálható. Lukács evangéliumában a megszólítás egyetlen szóból áll: Atyánk! Máté viszont értelmező jelzős szerkezettel fejezi ki a vocativust: „Atyánk, mennyei!” Jelenits István szerint „Jézus imádságát »hozzáigazították« a zsinagógában ismerős imádságok stílusához.” Az imakezdést is ezzel a „hozzáigazítással” magyarázza a szerző, „ezért az Atya! megszólítás mellé odakerül a mennyei értelmező. Lukács szövege viszont a szókincsében igazodott a hellénista közösségek lehetőségeihez, a számukra nehezen érthető fordulatokat természetesebbekkel cserélve föl. Ezekből az árnyalatbeli alakításokból a mi fordításunk csak kettőt tükröz. A ma helyett a naponta szót, s a megbocsátottunk múlt ideje helyett a megbocsátunk jelen idejét.”[4]

Mint érdekességet jegyzem meg, hogy egy felújított Károli-fordításban, amely a Bibliatársulat kiadásában év nélkül jelent meg a Máté és Lukács evangéliuma között alig van különbség, a „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” záró mondat viszont csak Máténál fordul elő. A római kiadású Újszövetségi Szentírásban Lukács evangéliuma rövidebb, a megszólítás, miként erre Jelenits István is rámutat egyetlen szó: Atyánk![5]

És most lássuk a Maleczki József által közreadott változatokat! Baloldalon az általa ismert és kifogásolt szöveg, jobb oldalon az ő átírása olvasható:

 

Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy Szenteltessék meg a te neved, Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod miképp a mennyben azonképp a földön is mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg a mi vétkeinket miképp mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek   és ne vígy minket a kísértésbe   de szabadíts meg a gonosztól Amen

Mennyei Atyánk Legyen szent a neved Jöjjön létre országod Teljesüljön akaratod A mennyben is, a földön is.   Gondoskodj naponként betevő falatunkról És bocsáss meg nekünk vétkeinkért, Mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek, És ne hagyd, hogy kísértsen bennünket a gonosz, hanem szabadíts meg minket tőle, Amen

 

Még mielőtt Maleczki érveire, illetve azok cáfolatára rátérnénk, vizsgáljuk meg a szöveg nyelvi szerkesztését!

A Miatyánk egyetlen szövegmondat, 13 tagmondatból áll. Tartalmilag két szerkezeti egység különíthető el. Az első, az 1-6. sort foglalja magában, megszólítással kezdődik (Mi Atyánk). A felszólító módú igék tulajdonképpen kérést fejeznek ki, de ezek a kérések nem az emberre, hanem az Istenre vonatkoznak. A névmás (te) és a birtokos személyjeles névszók (neved, országod, akaratod) a közvetlen kapcsolatra, egyes szám második személyre utalnak.

A második egységben, a 7-14. sorban is felszólító módúak az igék, miként az Amen egyetlen szóból álló mondat, kérést fejeznek ki, de az imádkozó a Mennyei Atyától most már magának és embertársainak kér. A névmások többes szám első személyűek (nekünk, mi, minket), miként a birtokos személyjeles névszók is (kenyerünket, vétkeinket). Ugyanígy a névmási értelemben használt ellenünk névutó is.

Az ima szövegének 1. tagmondata, a megszólítás, tagolatlan mondat. Ehhez kijelölő jelzős mellékmondatként kapcsolódik a 2. tagmondat, amelyet a ki (aki) kijelölő vonatkozó névmási kötőszó vezet be. Ez a második tagmondat közbeékelődés, az 1. és a 3. között foglal helyet, és ugyanúgy, mint a 3. is, az elsővel szervetlen összetételt alkot. Ezután kötőszó nélküli mellérendelő kapcsolatos mondatok következnek, majd egy hasonlító értelmű módhatározói mellékmondat zárja az első egységet.

A második szerkezeti egység a mindennapi kenyér kérésével kezdődik. Tulajdonképpen ez az ima középső része. Ezért is nevezik néhány nyelvjárásban a kenyeret „miatyánkközepé”-nek. Az Új magyar tájszótár Böhönyéről adatolja,[6] de egy szóbeli közlés alapján úgy tudom, hogy Nagyvázsonyban is használatos. Ha vendégek érkeznek a házhoz, a háziasszonytól elsőként ezt kérdezik: „Kisült-e már a miatyánkközepe?”

A mindennapi kenyér azonban nem elég, kegyelemre is szükség van, ezt pedig Isten a vétkek, a bűnök megbocsátásával gyakorolja. Ez a kérés kapcsolódik tehát az előző mondathoz, majd ismét hasonlító értelmű mondat következik: „miképp mi is megbocsátunk…” Az utolsó kérés két tagmondata: „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”, kizáró ellentétes viszonyban áll egymással. Az imát a latin Amen zárja le, amely a latinba a görögből került át, végső forrása pedig a héber āmēn.

Ezek után vizsgáljuk meg Maleczki József kifogásait! Elsőként a vonatkozó névmást helyteleníti. Szerinte „a Miatyánk, aki a mennyekben vagy esetében nem helyénvaló…” Ő az összetett mondatot a „Mennyei Atyánk” jelzős szerkezettel helyettesíti. Valóban tömörebb, de nem biztos, hogy kifejezőbb is ez a szintagma. Az aki vonatkozó névmásnak ugyanis visszautaló szerepe van, használata nem hiba.

Hasonlóképpen állunk a „szenteltessék meg a te neved” szenvedő igéjével. Szerzőnk ezt is kioperálná az ima szövegéből. Bár a latin sanctificetur nomen tuum tükörfordításaként is felfoghatjuk. Jegyezzük meg, hogy más indoeurópai nyelvekben is szenvedő igealak áll a szószerkezetben, például az oroszban: da szvjatitjsza imja tvoje; szlovénban: posvečeno bodi tvoje ime. A szenvedő igealak a magyartól egyáltalán nem idegen, hiszen a régebbi nyelvben – még a 19. században is – használatos volt.[7]

Maleczki szerint a szenteltessék azt jelenti, hogy azért kell megszentelni, mert nem szent. Az én értelmezésem szerint imáinkkal kell megszentelnünk Isten nevét, hogy mindenki számára szent legyen. A „legyen szent” névszói igei állítmány, amelyet az átköltésben olvasunk, voltaképpen ugyanúgy kérés: legyen! (Tehát még nem szent?)

És vajon mi a hiba a „legyen meg a te akaratod” mondattal? A teljesüljön és a legyen között árnyalatbeli különbség van. Úgy vélem, hogy a legyen meg sokkal kifejezőbb, mert azt jelenti, hogy elfogadjuk az isteni akaratot, tudjuk, hogy a felettünk való akaratot nem változtathatjuk meg, hétköznapi nyelven szólva, Istennel nem alkudozhatunk. Erre utal Jézusnak a már említett Olajfák-hegyi imája is.

„Miképp a mennyben, úgy a földön is…” Ez Maleczki József szerint „fordításnyelvi képződmény: a nyugati nyelvek hasonlítással fejezik ki azt, amit mi az is-is szópárral.” Majd pedig ezt olvassuk: „Nem arról van szó, hogy úgy teljesüljön Isten akarata a földön, ahogy a mennyben, (hiszen nem tudhatjuk, milyen a menny, és ott miképp is teljesülhet az isteni akarat), hanem arról, hogy teljesüljön ott is, itt is.” Ezzel a felfogással csak részben lehet egyetérteni. Az ugyanis igaz, hogy a magyarban az is-is, illetve a mind-mind páros kötőszót használjuk akkor, ha nem hasonlításról van szó. Csakhogy ebben az esetben hasonlítással van dolgunk, éppen ezért a hasonlító kötőszóknak meghatározó szerepük van. Igaz, nem tudjuk, hogy mi van a mennyben, azt azonban igen, hogy ott csakis az isteni akarat érvényesül. Ezzel szemben a földön az emberek többsége szembeszáll vele. A háborúk, a bűnözés és az istentelen életmód bizonyítják mindezt. Ezért joggal kérjük: legyen meg úgy, mint a mennyben!

Azt is kifogásolja szerzőnk, hogy az ima szövegében ez áll: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”. Íme az ellenvetése: „miért adná meg? Kölcsönkérte? Tartozik vele? Ugye nem? És egyáltalán miért adná ő a kenyeret? A kenyérért minekünk kell megdolgoznunk: Istent arra kérjük, hogy ezt tegye nekünk lehetővé. Nem koldulunk, hanem kérünk.” Bizony, ez az okfejtés kissé sántít. A megad nemcsak azt jelenti, hogy valaki a kölcsönt, a tartozást visszaadja. Ezúttal arról a gondoskodásról van szó, amelyet az átírt szövegben olvasunk. Isten nem közvetlenül adja a kenyeret, hanem gondoskodik a kenyér megszerzéséről: erőt, munkalehetőséget ad az embernek. A kenyér az élet szimbóluma. Ez fejeződik ki frazémáinkban is: nehezen keresi a kenyerét, egy kenyéren vannak,[8] kenyértörés. Ez utóbbiról az Etimológiai szótár ezt írja: „Keletkezésének alapja az a szokás volt, hogy az eredetileg egy háztartásban élő, de tovább együtt megmaradni nem tudó emberek kettétörtek egy kenyeret, ezzel fejezték ki, hogy útjaik szétválnak, élelmükről ezentúl külön-külön  gondoskodnak.”[9] Figyelemre méltó Jelenits István álláspontja, a Lukács 22,16-ra hivatkozva ezt írja: „A »holnapra való« kenyér eszkatologikus vonatkozása félreérthetetlen.”

Az ima szövegét tovább vizsgálva, ismét hibát talál a szerző a hasonlító értelmű mondatban: „Mi nem úgy bocsátunk meg, ahogy ő tud.” Ebben igaza van, de a kérés éppen arra azt fejezi ki, hogy tudjunk mi is úgy megbocsátani, miként az Isten. Tehát a hasonlító mellékmondat itt sem hibáztatható. Ezzel a mondattal kapcsolatban még arról is szó esik, hogy sem mi, sem az Isten nem a vétkeket bocsátja meg, „hanem nekünk bocsát meg, noha vétkezünk”. Ez a felfogás sem állja meg a helyét. A megbocsát ige alapjelentése: „<Bűnt, sérelmet> nem ró fel többé ~ vmit v. vmiért vkinek.”[10] A bűnök, a vétkek megbocsátását tehát egyedül Istentől remélhetjük. Szerzőnk a „Ne vígy minket kísértésbe” felszólító mondatot is kifogásolja. Mint láttuk, a Károli-féle fordításban a kísértet szó szerepel. Az Etimológiai szótár a kísértet szót 1372 utánról adatolja „kísértés” jelentésben, a „szellem” jelentése pedig 1800-ban jelenik meg.[11] A mai nyelvhasználat különbséget tesz a kísértet és a kísértés szavunk között. Ez utóbbinak az új kiadású értelmező kéziszótárban két jelentése van: „1. Az a cselekvés, hogy vkit kísértve rosszra csábítanak. 2. Annak az állapota, kialakuló hajlandósága, akit kísértenek. ~be esik, jön.” Imádságunk idézett mondata erre a második jelentésre vonatkozik. Ne vígy minket abba az állapotba, azaz óvj meg attól a hajlandóságtól, hogy kísértésbe essünk! Maleczki a kísértésbe visz szerkezetet „indogermán szószaporítás”-nak tekinti. A szó értelmezését illetően Jelenits István írja: „A Miatyánk záró kérésében védelemért fohászkodunk.” Szerinte „arról a kísértésről van szó, amely arra csábít, hogy Istentől elforduljon az ember.”[12] És íme az utolsó kifogás. Miként említettem, a „Ne vígy minket kísértésbe” és a „de szabadíts meg a gonosztól” tagmondatok kizáró ellentétes viszonyban vannak. Szerzőnk a ne hagyd…de és a nemcsak…de szókapcsolatot „latinizmus”-nak bélyegzi, a de helyett a hanem kötőszót javasolja. Nézzük mit ír a Nyelvművelő kéziszótár a hanem kötőszó szócikkben! „Nemcsak v. nem csupán után enyhe ellentétet fejez ki: nemcsak hétköznap dolgozik,~ hétvégén is.” Majd alább a következőket: „Ha erősebb az ellentét, a ~ kötőszót felválthatja a de: nemcsak a bánat, de a váratlan nagy öröm is okozhat sírógörcsöt. Enyhe ellentét v. megszorítás kifejezésére azonban ne használjuk a de kötőszót: nem sárgára, de fehérre festette; helyesebben: nem sárgára,~fehérre.”[13] Úgy vélem, hogy a kommunikációs célt a de kötőszó jobban kifejezi, mint a hanem.

Végül ide kívánkozik még egy megjegyzés. Maleczki szerint „a már megszokott szövegnek mindig megvan az az előnye, hogy zenéje-ritmusa – mégha fals is – már otthonosan befészkelhette magát fülünkbe és lelkünkbe”. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy Jézus arámi nyelven beszélt, az Újszövetséget pedig görögül írták az evangélisták. Amikor a fordítók a görög textust átültették valamilyen nyelvre, nagyon figyelmesen kellett latolgatniuk a szavakat, hogy a lehető legpontosabban tolmácsolják az isteni kinyilatkozást.

Maleczki József „Miatyánk-fordítása”, vagy inkább átírása, nem segíti az ima szövegének pontosítását, helyenként túl prózainak tűnik. Ez érhető tetten például ebben a sorban: „Gondoskodj naponként betevő falatunkról”. Közismert, hogy a falat elsősorban népies szóhasználat.[14] Idézzük újra Jelenits Istvánt: „Jézus imádságának »eredetisége« az, hogy az Isten nevének megszentelésére, országának elérkezésére, akaratának teljesedésére vonatkozó »nagy kérések« mellé odakerülnek gondok közt botorkáló mindennapi életünknek kérései is. Ezek sem egyszerű, földi javakra vonatkoznak. A »holnapra való« kenyér eszkatalogikus vonatkozása félreérthetetlen. A »mennyei manná«-ról van itt szó elsőrendűen, arról, amelyet majd Krisztussal eszünk, amikor húsvétja beteljesül az Isten országában. (Luk 2,16) De ez az örök életre szóló táplálék már most is a miénk az eucharisztiában. Sőt, az a kenyér is ennek az ígéretét hordozza, amelyet Isten jóvoltából asztalunk mellett szétoszthatunk és elfogyaszthatunk.”[15]

Maleczki József nyelvhelyességi, nyelvhasználati kifogásai szerintem nem valós problémák, a helyettük javasolt szavak, kifejezések legtöbbször nem eléggé kifejezőek, néhol „laposak”.

Illyés Gyula egy 1976-ban megjelent A hit dolga című írásában elmondja, hogy „szíves felszólítást” kapott a „Hiszekegy korszerűbb lefordítására”. A következőket írja: „Napokra stilisztikai gondom lett rögtön az első mondat. »A hiszek egy Istenben« nyelvérzékem (s a nép szóhasználata szerint) azt jelenti: egy valamilyen Istenben hiszek »Hiszek egyetlen Istenben« tehát? Még ez sem szabatos A »credo unum Deum«-ot, mely annak idején a pogány sokistenhittel szemben volt állásfoglalás, végül így vetettem papírra, vitát keltve már ezzel is: »Hiszem, hogy egy az Isten«.”[16] A cikk kiegészítéseként olvashatjuk, a költő lánya, Illyés Mária megjegyzéseit. Ebből arról értesülünk, hogy Illyés „Nemcsak a Hiszekegy magyar fordításával volt elégedetlen, hanem a Pater noster kapcsán is – emlékszem – többször említette, hogy a »Miatyánk, ki vagy a Mennyekben« helyett itt »Mennyei Atyánk volna« a szabatos kifejezés.[17] Illyés felfogása tehát úgy látszik, rokonítható Maleczkiével, akinek, miként említettem, az átírását nem tartom szentségtörésnek. A szöveget illetően azonban bizonyos fenntartásaim vannak.

És még egy fontos dologra szeretnék visszatérni. A szerző szerint, miként azt fentebb idéztem, azt írja, hogy a „megszokott szövegeknek” zenéje, ritmusa van. Ezzel teljesen egyetértünk. A Miatyánknak eddig ismert fordításaiban is érezzük a zenei lüktetést. Ez a zeneiség a Bibliában több helyütt is megfigyelhető, hiszen szövege versekre tagolódik; a versnek pedig legfontosabb ismérve a ritmus. Egyes részletekben szabályos időmértékes ritmust is felfedezhetünk. A János-evangéliumban például a „Kezdetben vala az Ige” orosz nyelven ez így hangzik: „V nacsale bilo szlovo.”. Ez a niebelungi sor első felének ritmusával egyezik meg. Ütemhangsúlyos ritmust figyelhetünk meg ugyancsak János evangéliumában. Íme két magyar fordítás: „Az Ige testté lett / És közöttünk lakott.” Gyermekkoromban pedig ezt a régebbi változatot tanultuk: „És az Ige testté lőn / És mi köztünk lakozék”. Előbbiben a hatost, utóbbiban a hetest érhetjük tetten. Közismert, hogy a vers az írásmű megjelenési formája, miként Ady írja: „csak cifra szolga.” Különösen igaz ez a megállapítás a szakrális szövegekre, amelyekben a prozódia csupán másodlagos kérdés. A fordítóktól, miként erről már fentebb szóltam, alapos teológiai felkészültséget is elvárunk.

Mindezek figyelembevételével Jelenits István szövegmagyarázatát mértékadónak, Maleczki József fejtegetését pedig jó szándékú kísérletnek tartom.

 

Jegyzetek