Vissza a tartalomjegyzékhez

9. évfolyam 3. szám
A. D.
MMVIII

Fekete Csaba:
Adalék a Lilium humilitatis elterjedéséhez
Adalék a Lilium humilitatis történetéhez

Técsi Joó Miklósnak (kb. 1630–1662 után) Lilium humilitatis címmel többször kiadott imádságos könyve először külföldön jelent meg 1659-ben, a németalföldi Franeker valamelyik nyomdájában.[1.] Bod Péter óta senki nem lapozhatott bele ebbe az első kiadásba. Fazakas Gergely Tamás napjainkban a mű kritikai kiadását úgy rendezte sajtó alá,[2.] hogy az ismeretlen első kiadást valószínűsítette és a későbbiekre támaszkodott. Támogatja az 1659-es kiadás egykori létezését, hogy az imádságok gyűjteménye kézírásos alakban már a legkorábbi hazai kiadás, azaz 1673 előtt is terjedt. Terjednie kellett. Ezt tanúsítja az alább jellemzett kéziratos változat.

 

Nyomtatvánnyal egybekötött kéziratok

Sárospatakon őrzi a Református Kollégium Könyvtára a debreceni diákok egyik akadémiai tankönyvéhez csatolt kéziratos toldalékokat tartalmazó gyűjtelékes kötetét (Sammelband). Kiss Áron (1815–1908) ajándékozta.[3.] Martonfalvi Tóth Györgyé (1635–1681) a prédikációk írására oktató tankönyv, címe: Ars concionandi Amesiana, Ita deliniata & illustrata, ut uniusquisque hanc viam ingressus, accuratus & facilis concionator evadat (1666).[4.] Ehhez a kéziratos adalékokat – láthatóan kivétel nélkül – 1666-ban, professzoruk könyve megjelenésének évében írták össze (másolták) az ünnepelt debreceni tanár (akkori rektor) diákjai. A gyűjtőkötet (colligatum) tartalmi summája egyszerűsített leírásban:

 

[1] RMK II. 1079 (nyomtatvány);

[2] Hiszekegy Istenben… (kézirat, a 17. század közepéről);

[3] Komáromi Csipkés György Ágendája (címtelen kézirat); Mányoki János és Ladányi J. István kezeírása (1666);

[4] Orationes ex Lilio Humilitatis (kézirat); Debreceni [Hentes?] András (1666), Vörösmarti Mátyás, S. P. B., és még körülbelül öt diák) kezeírása.

 

Írásom elsődleges tárgya az egybekötöttek közül a [4] tétel, azaz Técsi Joó Miklós imádságos könyve. A szintén kolligált [3] tétellel máshol foglalkozom részletesen.

 

Az Orationes ex Lilio humilitatis keletkezése és leírói

Megállapíthatatlan, hogy a másolatoknak van-e közük Martonfalvi Tóth György professzor nyilvános előadásaihoz (praelectiones publicae). Ez egyébként magától értetődő lehetőség. Ha egykor beleépült volna a teológiai előadások rendjébe, akkor ez az imádságos könyv eleve készülhetett dictatum gyanánt. Szintén valós feltételezés, és ez még sokkal valószínűbb, hogy a másolás háttere a kollégiumi diákság nevelésében közönséges módszer, a collatio, azaz iskolai törvényekben kötelezett önképzés, a tananyag néhány fős csoportban való feldolgozása. Ezeken a publicus praeceptor által felügyelt alkalmakon másolhatták vagy írhatták egyszerre többen diktálásra az imádságokat.

Némelyik imádság első betűje a kéziratban iniciáléra emlékeztet. Ha ez végig következetes volna, akkor túlzás nélkül azt vélhetnénk, hogy valamikor az egészet nyomtatott kiadásból másolták. Nem következetes a kezdőbetű alakja, és iniciálé kéziratos forrást is díszíthetett.

Ez a (körülbelül) tíz diák – többségében legalábbis, ha esetleg nem is mindegyik – tanpályája végén járt a másolás évében. Általában öt-hatéves felsőbb tanulmányok után kellett számítaniuk arra a tógátusoknak, hogy hamarosan önálló státusban tanári vagy lelkészi tisztség ellátását bízzák rájuk a gyülekezetek. A törökvész és az ellenreformáció kettős szorításában nélkülözhetetlenek voltak az egyéni és közösségimádságok, mint ahogy általában a vallásos jelenségeknek lélektani és társadalmi funkciójuk is van a liturgikus és kegyességi mellett. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezeknek a kéziratos másolatoknak közvetlenül gyakorlati liturgikus funkciója mindig volt, nem csupán vagy nem is első sorban tanulmányi, ezt a kötethez csatolt másik kéziratos munka is erősíti. Tudniillik a következő.

Komáromi Csipkés György (1628–1678) szintén lemásolt Ágendája[5.] nyomtatásban jelenleg ismeretlen, de talán 1653-ben (vagy a következő évben, mert 1653 őszén kezdte tanári pályáját Debrecenben a professzor majd városi prédikátor) Fodorik Menyhárt sajtóján kiadatta Debrecen városa (esetleg a kollégium vagy a diákság).[6.] Ebben a kéziratban sem a debreceni professzor nevét nem találjuk, sem a mű címét. Ezeket csak egy 1712-ből való debreceni másolat révén tudjuk azonosítani. Nem állapítható meg mostani ismereteink szerint erről sem, hogy nyomtatott munkát másoltak-e a diákok, vagy a liturgikus segédlet csupán kéziratos többszörözésben terjedt hosszú ideig, némi változtatásokkal még a 18. század második felében is. A kéziratos terjedés vonatkozhat mindkét műre. Az Ágenda másolóit már a korábbi kutatás azonosította.[7.] Ők is mindketten ugyanakkor itt tanuló debreceni diákok voltak, mint a Lilium humilitatis imádságainak leírói, név szerint Ladányi J. [Jászladányi?] István és Mányoki János.

Az imádságok megnevezett másolói közül 1659-ben iratkozott be Debrecenben Andreas Debreczeni, 1660-ban egy másik azonos nevű diák. A másodikhoz később odajegyezték, hogy Lotor. Discessit Patachinum. Nem egészen biztosan, de arra következtethetünk, hogy a két személy nem ugyanaz. Valamelyikük lehetett Debreceni Hentes András, aki 1665-ben másodszorra iratkozott be, közben bizonnyal tanított valahol, vagy nevelő volt, de az is lehet, hogy elmenekült a török fenyegetése miatt (Andreas H. Debreczeni denuo receptus).[8.] Vörösmarti Mátyás (Matthias Veresmarti) szintén 1660-ban iratkozott be. A harmadik, csak kezdőbetűkkel jelölt kéz Bándi Pap István (Stephanus Pastoris Bándi) lehet. Aligha gondolhatunk – a kezdőbetűk nyomán – Samuel P. Báthorira, mert ő csak 1666-ban iratkozott be. Azonos évfolyamú diákoknak látszik mindegyikük, nincs rá okunk, hogy évekkel fiatalabbat is feltételezzünk közöttük. Perőcsényi P. S. kiléte megoldatlan, mert csupán 1669-ben iratkozott be Debrecenben ilyen nevű diák (Stephanus Perecsényi 1669. die 18. febr. missus in academias), amikor a másolás már három éve megtörtént. Csakhogy be sem iratkozott, majd más iskolába eltávozott diákok is mindig voltak a tógátusok között, netalán egy váradi diák rejlik a név mögött, aki csak ideiglenesen töltött itt valamennyi időt? Jelenleg eldönthetetlen.

Nyomtatásban is ugyanaz a gyűjtemény címe, mint a másolatban. Az előszó után így olvassuk annak a lapnak a homlokán, ahol elkezdődnek az imádságok: Keserves Siralma az Isten Ecclesiájának. A II. imádság címe viszont hosszabb: Keserves Siralma az Isten Ecclesiájának az Jstennek ellensegének meg szégyeniteséért. Ennek végére a másoló odajegyezte nevét: Scribebat Andr. Debr. mpria. A. D. 1666. Die 23 Aug. A III. imádság címe is hosszabb, arab számmal következik: 3. Keserves siralma az Isten Anya szent egyházának. Az Isten ítéletinek rajtunk való könnyebbítéséért, és az ő áldásának kévánásáért. Ennek végén a másoló neve: S. P. B. mpria (Bándj). A IV. imádság címe változatlan. Az V-VI. szintén, de ezek számozása is arab: 5., 6. Az utóbbi végén a másoló neve: Per Matt. Vörösmartj. A VII-X. változatlan. Utána, számozás nélkül, leírja, majd lehúzza a másoló a XI. imádság címét: A sulyos nyomorusagok alol valo megh ßabadulasért. Folytatja, számozatlanul, a XII. imádság címével és szövegével. Utólag valaki (Patak könyvtárosa Harsányi István?) ceruzával odaírta a számot. A következő imádság számozása folytatólagos, de nyomtatott kiadástól eltérően XII. Itt is van utólagos helyesbítés ceruzával: XIII. Ez után a föntebb valamilyen okból elhagyott XI. imádság következik, hibásan XIII. számozással. A végén a másoló neve: S. P. Perőcsénj. Ettől kezdve a számozás ismét helyes, XIV-XVI. Csonkulás miatt a XVII. imádság hiányzik.

Arra mutat több egykorú diák nevének fölbukkanása ebben a gyűjtelékes kötetben, hogy az egyívásúak a munkát (a hasonló munkákat) több példányban leírták, ahogyan ez a dictatumokkal szokás volt, és így mindegyikőjük összerakhatott belőle magának egy teljes példányt. Professzoruk munkáját, a prédikálás módszertanára bevezető kompendiumot, gyakorlatban közvetlenül felhasznált kézikönyvként megszerezték még imádságokkal és ágendával. Így keletkezett szertartási vezérfonaluk, példatáruk, segédletük, amelyet használhattak szertartáson vagy magános áhítaton, mikor később iskolai pályafutásuk után gyülekezetben kellett újdonsült ekkléziasztaként helyt állniuk.

Ezen a ponton nem hiányozhat az óvás a műfaj miatt. Irodalomelméleti megközelítésben sem szabadna szépirodalomként olvasmánynak tekinteni ezeket a liturgikus segédleteket, és használatukat minden megkülönböztetés nélküli olvasásnak, textusként vagy narrációként minősíteni. Akkor sem volna ez helyénvaló, ha csupán otthon, családban vagy magánosan imádkozta volna ezeket mindenki, valójában félig hangosan, mert akkor ez volt a természetes és még sokáig szinte kizárólagos. Legkevésbé a szertartás folyamán elhangzott imádságra illik az olvasmánnyá, szépirodalmihoz mért alkotásként való klasszifikálás. Az imádságot imádkozták. Közösségben.

Több másoló nem jegyezte fel a nevét. Úgy látszik, az imádságokat kettesével másolták le. Nem mindenütt. Van olyan hely is, ahol a lap közepén más írással folytatódik a szöveg, alkalmilag átvették egymástól a munkát. Az utolsó imádság ma már teljesen hiányzik, az előtte való sem fejeződik be. A XVI. imádság e mondatának elejéből megvan ennyi: …egy úton jöjjön az ellenség, de megűzetvén | (142).[9.] Megvan a custos is, de a következő lapból és a folytatásból csak töredék maradt. A kézirat valamikor megcsonkult, egy levél foszlányai látszanak. Két vagy három levél következhetett még, ha nem tartozott még valami más kézirat a kis kötetbe, amelynek mérete 155 × 85 mm, későbbi bőrkötésben. A kézírásos szövegtükör 130–135 × 65–70 mm.

 

A kéziratos másolat fontosabb eltérései

Csak az imádságokat tartalmazza a másolat. Semmi nyoma nincs Técsi Joó Miklós nevének, könyve teljes címének, tisztelgő versnek, szerzői előszónak. Lehetséges, hogy ez a hiány kezdettől fogva csupán a kéziratos előzmények használatára vezethető vissza. A címlap teljes hiányának meggondolkodtató ténye mégsem zárja ki teljesen azt a lehetőséget, hogy közvetve vagy közvetlenül nyomtatott kiadás volt a forrás. Arra mindenesetre nem szolgáltat fogózót, hogy a kiadások összefüggésének lehetséges stemmái közül melyiket valószínűsítsük. A szerző nevének és a címnek a hiányból azonban adódik egy olyan következtetés is, hogy ha mégis nyomtatott forrást követtek, akkor – többek között – a címhez fűződő mártirológiai értelmezést nem tekintették olyannak, mint ahogyan azt napjainkban hangoztatja az irodalomtudomány. Gyakorlati (szertartási és gyülekezeti) használhatóságra tekintettek főként. Ebben a vigasztalás, megerősítés és buzdítás szolgálata elsőrendű. Annál inkább sarkall bennünket ez a hiány arra, hogy sokkal több figyelmet fordítsunk az úzusra, a gyakorlati alkalmazásra, korabeli szertartási és kegyességi beágyazódásra, a hatás huzamosságára.

A szöveg szakaszokra való tagolásában van némi eltérés. Például az I. imádság megszólító kezdőrésze után új bekezdés a bűnvalló szakasz (113): Megvalljuk… Ugyanebben az imádságban a lezárás (115) is külön bekezdés: Hallgass meg minket… A III. imádságban is van még egy bekezdés (117) a következő szavaktól: Ugyanis midőn te nagy Isten… Vagy például a XVI. imádságban is új bekezdés eleje a Felmagasztaltad Isten a mi ellenséginknek (140), illetve az Oh Uram, meddiglen… (141). A III. imádság utolsó bekezdése (Nevezet szerént, 118) viszont folyamatosan következik, pedig itt a nyomtatásban új bekezdés van. A hangos elmondást, a tudatosan felépített imádság szerkezeti összefüggéseit láthatóan nem hangsúlyozta a bekezdésekre tördelés. Nagyjából a bűnvallás és a kérések, valamint a befejezés vagy a bevezető magasztalás különül el, de nem kivétel nélkül mindenütt. Az ilyen és hasonló eltérésekből azonban csak erős túlzással juthatnánk lényegi következtetésekre. Ezért valamennyi apró eltérés számbavétele öncélú volna.

A helyesírás és az interpunkció is mindvégig mutat változásokat, ingadozást a nyomtatott kiadásokhoz képest, de ebből sem következik az, hogy ez az ismeretlen első kiadásban is ugyanígy volt. A másolók helyesírása állandóan saját szokásuk szerint módosul, nem egységesen, ez is természetes. Ha nem tudjuk, hogy mihez viszonyítsunk, akkor ennek aprólékos regisztrálásával sem jutunk előbbre. A szöveg zömében szó szerint egyezik a kritikai kiadással. Kézírásos másolás során persze mindig adódhat elvétés, félreértés, önkényes megoldás. Ezek sehol nem érintenek hosszabb szövegrészeket, sem gyökeresen eltérő forrásra nem mutatnak.

Lássunk a módosulásokból néhány szemelvényt.

Az első imádságban a következő szavak más sorrendben találhatók (nem idézhetek szövetkritikai igénnyel, hanem csak tájékoztató jelleggel, ezért egyszerűsítek, nem követem betű és betűalak szerint a kritikai kiadást és a kéziratot): a mi lelki térdeinket te előtted meghajtván (114) ~ a’ mi lelki térdeinket megh hajtván te előtted; illetve a 3. bekezdésben Isten helyett (114) ~ Úr Isten olvasható. A III. imádság első bekezdésében (117) hágnának fel ~ fel hágnának; el akarnak sokakat vonni ~ vonni sokakat. 2. bekezdésében (117) Úr Jézusért ~ Úr Jézus Krisztusért. Ugyanitt töttenek ~ tettenek; elrontatni ~ elrontani, környülettek ~ környülöttek; Meddig ~ Meddégh. A III. imádságban hatalmas karod által (118) ~ hatalmas karoddal. Néha egy szó hiányzik, mint a IV. imádság első szavaiban (119) „Megfoghatatlan |fényességben| és királyi dicsősségben” hiányzik a |megjelölt| szó. Hasonlóképpen lentebb ugyanitt a „nyomorúsággok |mi rajtunk|szavak. Ugyanitt módosul egy szerkezet: a mi utálatos égre kiáltó bűneinket ~ égre kiáltó undok vétkeinket. A XVI. imádság elején: a setétségnek titkait világra hozod ~ világosságra hozod.

Némi többlet is fölbukkan. A IV. imádságban: a mi halált érdemlett fejeinkre ~ szegény fejeinkre.

Mindezekben a kiadás tisztázására, vagy szövegjavításra alkalmas eltérést nem találunk. Az sem biztos, hogy tudatos a változtatás, és nem csak önkéntelen. Kellő óvatossággal tekinthetünk szövegjavításnak közülük néhányat. A III. imádság első bekezdésének végén valószínűleg a kézirat helyes: kimaratnál a kígyókkal, mert te mélységeknek Istene vagy ~ férgeknek Istene vagy. Egykor, de még a 19. században is általánosan minden kártevőt féregnek neveztek, nem csak a pondró méretűeket. A szőrös állatok közül elsősorban a kisebbeket, mint a menyétet, de korábban a hazánkban még ki nem pusztult nádifarkas is vizi féreg/fíreg volt a lápi emberek, lecsapolatlan vízi világban élők szavajárásában.

A másolat sorrendje tehát egy ízben, amint láttuk, feltehetően valamelyik másoló hibázása miatt, eltér a későbbi nyomtatott változattól. Ez a tény nem mutat arra kétségtelenül, hogy esetleg a későbbi nyomtatott kiadás változtatott az elsőhöz képest a sorrenden. Hihetőbb, hogy másolás (vagy diktálás?) közben valaki tévesztett. Ugyanez érvényes az egyéb apró eltérésekre, egyes szószerkezeteken belüli kihagyásokra vagy bővülésekre is.

Eléggé nyilvánvaló, hogy a történelmi helyzet és a mindennapos lelkészi szolgálatukra felkészülés a diákok számára alkalmasnak bizonyította a könyörgéseket. Mi sem természetesebb, hogy akiknek Várad pusztulása után menekülniük kellett, ezt fokozottan tapasztalták saját életükben. Ők még intenzívebben törekedtek az imádságok megszerzésére és szertartási alkalmazására. A tábori prédikációktól, a mindennapos városi istentisztelettől is várták a gyülekezetek a prédikátor aktuális állásfoglalását, eligazítását, vigasztalását. Általánosságban a valós helyzethez alkalmazást, amely egyébként is elhagyhatatlan része a prédikálásnak.[10.] Ezt a meglátást további adatok felbukkanása gazdagíthatja. Ha az imádságos könyvnek híre járt és külföldről való megvásárlására nem mutatkozott lehetőség, a kéziratos többszörözés csak szorgalom kérdése volt. Vállalták.

 

Kérdések és fölvetések

Eldöntetlen kérdések is társulnak a másolatokhoz; valamint műfaji és hatástörténeti feltevések. Jelenleg nincs adatunk és érvünk ezek eldöntésére. Azért szükséges vállalnunk legalább megfogalmazásukat, hogy ösztönözzenek továbbkutatásra, amely több-kevesebb szerencsével nem lesz eredménytelen.

(1) Técsi Joó Miklós már itthon megalkotta imádságait, legalább zömében, reagálva az 1657-es esztendővel kezdődő pusztulásra. Diákok (debreceniek, bizonnyal mások és Várad környéki lelkészek) körében másolás útján mindjárt elterjedtek imádságai. Tapasztalva a szükséget és sikert, olyan szándékkal vitte magával külföldi tanulmányútjára kéziratát, hogy mecénást szerezzen, és hazája, egyháza javára kiadja. Ez azt jelenti, hogy a debreceni diákok másolata végső soron nem nyomtatott kiadást követ (nem az ismeretlen első kiadást tükrözi), hanem az első nyomtatott kiadást is megelőző kéziratosságon alapul.

(2) Valós lehetőség ellenben az is, hogy kevés példány került haza Magyarországra a nyomtatott imádságos könyv első kiadásából. Ezért aki nem juthatott volna hozzá másként, lemásolta. Diákok és baráti körök összefogása megkönnyítette a többszörözést.

(3) Az imádságtörténetnek ez a sajátos magyarországi részlete bizonnyal nem egyedüli. A szertartás és a mindennapi élet, a történelmi körülmények és a szertartási könyörgések többszörös összefonódása miatt a hangosan elmondhatóságra, a tényleges elimádkozásra nagyobb figyelemmel kellene lennie az elméleti megközelítést vállaló disciplináknak is; itt az interdisciplinaritás elkerülhetetlen.

(4) Fölveti a gyűjtemény másolata annak is a lehetőségét, hogy a kétségtelenül vezető puritán és nagy tekintélyű professzor Martonfalvi Tóth György hatását, személyének katalizáló szerepét keressük a Lilium humilitatis hazai befogadása, elterjesztése vagy a későbbi kiadás ösztönzői között. Ilyen adalékunk jelenleg nincs. A megnevezett diákok abban az évben (vagy néhány hónappal előbb) iratkoztak be, hogy Váradot elfoglalta a török, és Martonfalvi Tóth György diákjai kíséretében menedékvárost talált Debrecenben. Befogadta őket a város és a Református Kollégium. Martonfalvi professzor soha többé nem hagyta el Debrecent. Lehetséges, hogy a másolók mind váradi diákjai voltak korábban. Tanulás és tanítás így elemi módon összekapcsolódott a török hódításával, a nyomorult hazai állapottal, üldöztetéssel, és pusztulás közepette az egyénileg is, liturgiában is hasznos imádságokkal.

 

[Készült az OTKA TS 049863 támogatásával.]

 

Jegyzetek

 

[1.] RMK I. 939.

[2.] Fazakas Gergely Tamás: Técsi J. Miklós Lilium humilitatis-ának (1659) kiadás- és imádságtörténeti kérdései. [Kritikai kiadás.] In: Könyv és Könyvtár, 2006. 53-146. p.

[3.] Ma raktári jelzete R. 128. — Korábban QQ. 240. volt, a kéziratos függelékeké: Kt. 1893-1897.

[4.] RMK II. 1079. — Szabó Károly idején még nem volt ismeretes ez a pataki példány.

[5.] Formula brevis Sacramenta ut Baptismum et Coenam Domini adminsitrandi, personas martimonium ineuntes copulandi, et poenitentes absolvendi, quam usus est Georgius Cs. Komaromi S.S. Theol. Doctor. Leírta (Bihar)Püspöki Süllye János. Debrecen, 1712. — Ágenda-kérdésekkel a Formula rekonstruált kiadásában foglalkozom részletesen; részben az itteni másolatra alapozva.

[6.] Egyetlen debreceni nyomtatványt sem ismer a nyomdatörténet 1652–1660 közötti időből, pedig a megelőző és ezt követő időben 4–6 munka jelent meg évente. Vö. Benda Kálmán – Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda (1561–1961). Bp., 1961. 332. p. Nem a nyomda működésének szünetelését jelenti ez, hanem ismereteink hiányát, mert a kevés példányban megjelent nyomtatványokról keveset tudunk, hisz – a török idők viszontagságai között – a könyvek pusztulása igen nagy arányú volt.

[7.] Hörcsik Richárd: Komáromi Csipkés György kéziratos ágendája. In: Református Egyház, 1982. 10-12. sz. Változatlanul ismét megjelent: „Krisztusért járva követségben…” Tanulmányok [idősb] Fekete Károly és Lenkeyné Semsey Klára professzorok tiszteletére. Debrecen, 1996. 238-245. p.

[8.] Bizonyosan nem azonos Debreceni Horog Andrással, aki Patakon 1666-ban iratkozott be. Vö. Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium diákjai, 1617-1777. Sárospatak, 1998. 106. p.

[9.] Fazekas Gergely Tamás idézett kritikai kiadásának lapszámára utalok itt és alább is.

[10.] Kitűnő példája ennek Nagyari József prédikációiban a kizárólag alkalmi textusválasztás, és a kettős applikáció, a fejedelem ismétlődő személyes megszólítása. Vö. Nagyari József tábori prédikációi (1681–1683). Sajtó alá rend.: Győri L. János. Debrecen, 2002. (Csokonai Könyvtár. Források. Régi kortársaink. 9.) Másrészt a szertartási imádkozásban is elvárták a prédikátortól, amint ez nyomtatásban olvasható az egyik hagyományos erdélyi és kolozsvári imádság záradékában, hogy az objektív szertartási tételben a szubjektív aktualizálás ne hiányozzék: „Az helyre, üdőre, s’ alkalmatosságra nézve némely részeiben meg kell változtatni.” Liturgia Claudiopolitana. A református istentiszteletek rendje Kolozsvárott 1670 táján. Sajtó alá rend.: Fekete Csaba. Debrecen, 2005. (A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Liturgiai Kutatóintézetének kiadványai 1. – Acta Patakina XVIII. – Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár. Kiadványok 9.) 96. p.

 

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,