Kéziratban megmaradt, töredékes imádsággyűjteménnyel ajándékozta meg az imádkozás régi kincsei iránt érdeklődőket 2006-ban egy sárospataki sorozat. Dienes Dénes gondozza.[1] Ez a gyűjtemény példája a kéziratos többszörözésben tovább-tovább terjedt 17. századi könyörgések és fohászkodások bőséges termésének, amelyből ez a kegyes kézzel írott néhány tétel szerencsére nem használódott el teljesen és nem vált az enyészet martalékává, mint a hasonló egykorú kegyességtörténeti kéziratos dokumentumok igen nagy többsége. Feltehetőleg a gyülekezeti szertartásokon, egyben a magános református kegyességben jól ismert és szélesebb körben is használatos volt mindegyik imádság. A leíráskor szükségből Putnokon és Szalonnán időző – vagy talán oskolamester és préoráns tisztségével felruházott, azt alkalmilag betöltő nagydiák – tehát ezeknek összemásolója lehetett. Nem szerzőnek kell tekintenünk, hanem átvevőnek és alkalmazónak. Erre a megállapításra késztetnek az alábbi szövegtörténeti egyezések és megfelelések.

Tudniillik több imádság megjelent nyomtatásban. Valószínűleg több is annál, mint amennyit pillanatnyilag megállapíthatunk. Esetleges forrásául is tekinthetjük némelyik imádságnak a nyomtatásban megjelentet. A többi (még azonosítatlan eredetű) imádságban is fölbukkan számos olyan ismerős s ismétlődő motívum, amelyek nyomán később remélhetjük eredetének vagy legalább mintájának azonosítását.

A források, kapcsolódások és hatások föltérképezése éppen nem könnyű vállalkozás. Egyfelől ösztönösen és tudatosan is általános volt a bibliai könyvek szavaival, szószerinti idézetekkel – ugyanakkor a személyes szükségletekhez vagy kritikus helyzethez való alkalmazással, célzásokkal – átszőtt imádkozás. Ez fokozottan és tudatosan érvényesült az imádságos könyvek szerkesztésében. Másfelől pedig az imádságok felkutatatlan állapota és szinte áttekinthetetlen hagyománytörténeti meg hatástörténeti összefonódása nagyon kétségessé teszi, hogy a különféle könyörgések többségének pontosan meghatározható a háttere, eredete, használata; hisz sok változatban ismeretesek a bibliai meg egyéb motívumok, amelyek az egyházi és szertartási nyelvből átszivárogtak a köznyelvbe, bibliás emberek mindennapi beszédébe. Alkalmi vagy rögtönzött imádkozásban, imádságok lejegyzésekor vagy megfogalmazásakor gyakran rájárt ezekre az imádkozó szája és tolla. Ezek nyomdokán haladva, meg aztán latin és német könyveket és magyarázatokat is használva, a nyomtatott könyvek meg kéziratos másolás útján egyaránt terjedő imádságokból minden kegyes írástudó református összeállíthatott maga használatára kéziratos gyűjteményt. Ráday Pál Lelki hódolása is ilyen volt eredetileg. 1700 és 1710 között gyakorolt családi és magános áhítata anyagát adta ki könyvalakban. Bármelyik liturgus (prédikátor, mester) szerkeszthetett szertartási segédkönyvet – maga napi szolgálatában való alkalmazásra vagy kiadásra szánva. Azonkívül az imádságok föltűnnek énekeskönyvek, káték, prédikációk, kegyességi kiadványok részeként vagy függelékeként. Ez tovább bonyolítja a kutató bizonytalanságát és kiúttalannak tűnő tájékozódását. Ezért nem várt öröm, hogy e töredékes gyűjteményben található imádságok csaknem felének sikerült előfordulását (esetleg közvetett) mintáját vagy forrását megnevezni. A többinek is kellett hogy legyen legalább mintája, de eléggé valószínű, hogy legalább részben (részletekben) mindegyik imádság a bőven áradó és sokrétűen öröklődő protestáns kegyességi hagyomány része.

 

A kéziratos gyűjtemény tartalma

Nincs megállapodott hagyománya az imádságok bibliográfiai regisztrálásának. Az RMNy[2] elemző bibliográfiai tételeiben a titulust találjuk. Magában ez természetesen alkalmatlan azonosításra. Az énekek (énekes betétek) regisztrálásában és mutatózásában szokásos néhány szavas első sor szintén alkalmatlan. A címfelirat azért sem elegendő, mert igen gyakran visszautal a megelőzőre »Más« szóval. Részben azért sem alkalmas a titulus, mert az átvett imádságok sokszor eltérő funkciót nyernek (eltér az úzus), azonosságuk ellenére új a feliratozásuk; részben pedig azért sem, mert az imádságok között érthetően sok az azonos kezdetű. Ez elkerülhetetlen a megszólításban (örök mindenható…, szerelmes édes Atyánk…, Ó, könyörülő…, stb.). Esetleg egész szakasz ismétlődik, vagy csak a második bekezdéstől kezdve tér el a magasztaló vagy a bűnvalló rész. Más nyilvántartást kellett elhatároznom. A továbbkutatás és az azonosítás megkönnyítésére idézem az első bekezdést, tehát a megszólítást és magasztalást, ha nem különösen hosszú. Hosszúakból legalább az első teljes mondatot, és az utána következő néhány szót, illetve ¶ bekezdésjel előtt megadom végül a bekezdések számát. Sok énekeskönyv és imádságoskönyv nem tördeli szakaszokra a szöveget, egyetlen bekezdés az egész imádság. Másolatok gyakran nem követik mintájuk tördelését, ezért nem mondhatjuk ki azt sem, hogy az első bekezdés idézése a megoldás. Tanácsosnak mutatkozik – a csonka imádságoknál különösen – legalább egy jellegzetes szószerkezet idézése.[3]

 

[I] Oratio pia tam mane quam vesperi. [Mindenkorra való hálaadás.]

Örök, mindenható, kegyelmes, élő, áldott Atya Úr Isten! Áldunk, dicsérünk és felmagasztalunk tégedet a te szent Fiaddal és szent Lelkeddel egyetemben mindazokért a jókért, lelkiekért és testiekért, melyekkel bennünket ez óráig kegyelmesen meglátogattál; és könyörgünk, légy irgalmas és kegyelmes minden tehozzád kiáltó szegény bűnösöknek s minékünk is, őrizz meg minket mint szemeidnek fényét, a te szárnyaidnak árnyékában rejts el minket. […] mint valami paizzsal[4] […] még a fészekből leeső verébfiakra is […]

– 7 ¶

[II] [Eleje hiányzik! Valószínűleg Oratio matutina.]

< …> Ez mi szegény országunkban újítsd meg a mi napjainkat örömmel, s keserves szívűeknek szíveiket vigasztald meg a te megszabadító s vigasztaló kegyelmeddel. Te birodalmadban vannak, Uram, a hatalmasoknak szíveik […]

– 3 ¶

[III] Oratio matutina ad Deum.

Oh minden irgalmasságoknak és kegyelmességnek Istene és Atyja, mi, te szegény méltatlan szolgáid és szolgálóid megismerjük magunkban, hogy miképpen bűnben születtettünk, azonképpen álnokságban éltünk, és megrontottuk minden hagyományaidat gondolatunkban, szólásunkban és cselekedetünkben, mindenekben magunk akaratának kívánságait és testünknek gonosz indulatait követvén, nem is akarván a te szent Igéddel és Lelkeddel igazgattatni. […] hogy elváltozhatatlanképpen szeretsz […] szabadítsd meg a keresztyén rabokat […]

 – 8 ¶

[IV] Oratio pia.

Oh nagy hatalmú mindenekkel egyedül bíró, igaz ítéletű, végére mehetetlen nagy tanácsú, irgalmas, kegyelmes, könyörülő szent Úr Isten, mennynek, földnek, tengereknek és minden benne valók állatoknak teremtője, megtartója, igazgatója, a mi Urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent Atyja, és őbenne, őáltala minékünk is megengeszteltetett, velünk megbékélt kegyelmes, könyörülő Istenünk, édes Atyánk! […] Hálaadásnak áldozatával tisztelünk tégedet […]

 < … >
– 4 ¶  [ Az imádság vége hiányzik ]

[V] Oratio Matutina. [Mindenkorra való, másutt hálaadó imádság.]

Örök mindenható Isten, Mennynek és Földnek ura, teremtője, mi urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent Atyja, Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, és mi nekünk is kegyelmes Istenünk. Te szent Felségednek alázatos szívvel, lélekkel nagy hálákat adunk szent Fiadnak az Úr Jézus Krisztusnak nevében, minden időbeli elvett kegyelmes ajándékaidért, lelkiekért és testiekért. […] Reánk kiárasztott […] Zsidó Országban és egyéb helyeken is minden kegyetlenek ellen.

—      10 ¶;

– A  betoldott  [*V*] jelű imádságra vonatkozó megjegyzések lentebb következnek a (2) pontnál!

[VI] Oratio Vespertina.

Örök mindenható Isten, mi mennyei szerelmes szent Atyánk, ki a te mélységes bölcsességedből a nappalt munkálkodásunkra és az éjszakát nyugodalmunkra rendelted. Teljes szívvel, lélekkel, tiszta kezeinket felemelvén, nagy hálákat adunk […] mint régenten Elizeus próféta körül. […] színed elől el ne űzettessünk […]

–        11 ¶

[VI] Oratio Vespertina.

Kegyelmes Istenünk és az Úr Jézus Krisztusban jóakaró édes Atyánk, ez estének idején elődbe járulván, szívünk szerint való hálákat adunk tenéked a te szerelmes Fiadnak, a mi közbenjáró Urunk Jézus Krisztusnak általa, hogy te minket több híveid között e mái napon várunkkal, városunkkal, falunkkal, eklézsiánkkal és házunk népével egyetemben, mindennémű lelki és testi veszedelmektől, melyeket tőled bűneinkért méltán megérdemlettünk volna, nagy kegyelmesen megoltalmaztál, és ez estvéli időre tűrhető egészségben és csendes békességben juttattál. Ismerjük jótevő kegyes Istenünk […] a magas keresztfának oltárán megáldoztatott […] csendes szüléssel megajándékozzad […]

– 7 ¶

[VII] Oratio Matutina.

Örök, mindenható Atya Úr Isten, minden irgalmasságnak és kegyelemnek Istene. Hálákat adunk mi te Szent Felségednek, hogy te minket teljes mi életünkben és ez múlt éjszakának is sötétségében mindenféle károktól és veszedelmektől megőriztél, nagy kegyelmesen és isteni nagy jó kedvedből e mái napnak világosságára juttattál, szent Igéddel naponként tápláltál, keresztyén gondviselőkkel, istenfélő fejedelmekkel, királyokkal, jámbor tudós tanítókkal és minden lelki, testi adományaiddal meglátogattál. Könyörgünk tenéked […] e széles földnek minden szegeletiben tartsd meg a te anyaszentegyházadat  […]

–        9 ¶

[VIII] Oratio Vespertina.

Minden hatalmasságokkal bíró és mirajtunk könyörülő Isten, ki vagy egy állatban, és tiszteltetel az imádandó Szentháromságban, mi kegyelmes teremtő, megváltó és megszentelő Istenünk, te elődbe járulunk, benned vagyon reménységünk, jusson elődbe, kérünk, fohászkodásunk. […] Nem tagadhatjuk Úr Isten, előtted bűneinket […] szegény maroknyi magyar nemzetünket szintén elfogyasszák. […]

 

Források és megjegyzések

A felsoroltak közül – mostani ismereteink szerint – a 17. század folyamán (esetleg ennél is korábban) nyomtatásban megjelent öt imádság: a [III], [V], [*V*], [VII] és [VIII] sorszámúak. Az előfordulások bibliográfiai és más (szövegkritikai) fontosabb részletei, egyes adalékai alább következnek. Nem sorolom el az összes már tisztázott előfordulást és megállapított összefüggést, mert ezek száma az azonosítatlan vagy csonka imádságos- és énekeskönyvek példányainak ép példányból való kiegészítése nyomán, vagy eddig ismeretlen kiadások, levéltári adalékok feltárása eredményeként amúgy is növekedhet később.[5] A még fel nem derített részleteket – reménység szerint – szívós továbbkutatással tisztázhatjuk. Hasonlóképpen későbbi elemzésre vár még a szerkesztés, retorika, nyelvezet számos jellemző vonása és kegyességtörténeti értékelése. Az imádságok ilyen feldolgozásának éppen úgy nincs kellő hagyománya, mint az imádságok nyilvántartásának, regisztrálásának.

 

(1) A [III] imádság megvan például a Kassán, 1662-ben nyomtatott énekeskönyvben,[6] de a kézírásos és a nyomtatott szövegváltozat elkülönül az egyes szám illetve többes szám használatában. Bizonnyal volt olyan korábbi forrás (magánhasználatra szánt imádságos könyv?), amelyet gyülekezeti használatra valaki átalakított. Ez maga a másoló Losonczi András is lehetett volna. Lehetett volna annak a gyűjteménynek az összeírója (megalkotója) szintén vagy inkább az a valaki, akitől másolt. Kevésbé valószínű, de nem teljesen lehetetlen, hogy a fordítottja történt. Azaz, hogy valaki egy gyülekezeti imádságos vagy szertartásos gyűjteményből (graduálból) átvette, de mindjárt át is alakította magános áhítatosság céljára úgy, hogy a többes számot következetesen az egyéni vagy családi imádkozáshoz jobban illő és sokkal személyesebb egyes számra cserélte. Olyan jelenség ez, amelyben a liturgikus fegyelem és a nyelvi, nyelvészeti tanultság összevegyül. Soká vitatott volt hazánkban a grammatikai szám és az individuális vagy kollektív jelentés kapcsolata. Voltak, akik az úrvacsorai gyónó kérdésekre elhangzó válaszban helytelenítették az egyes számot (hiszem és vallom), erősködtek, hogy a többes számú igealak helyes (hisszük és valljuk). Tévedtek. Elhomályosult nyelvérzékből és anyanyelvünk helytelen szemléletéből ered az ilyen követelés és meggyőződés. Nem igazán jól értékeli sem ragozó nyelvünk szerkezetét és sajátosságait, sem pedig az imádság mivoltát, aki ilyesmin agyaskodik. Magyar nyelvünk sokszor egyes számot használ, amikor a legtöbb nyugat-európai nyelvben kötelező a többes szám. Napjainkban is megtörténik, hogy a helyi lelkész tetszése szerint módosít azon, ami nem az ő ízlése szerint való, vagy amit jártasság hiányában nem képes érdemében becsülni. A többes számú igealakokra törekvés a Benedek Mihály-féle énekeskönyv szerkesztésében (1806) is érvényesült, nem szólva egyes Ágendákról. Geleji Katona intette a gyülekezeti lelkészeket, hogy imádkozásban Istent tegezve szólítsák, mert talán voltak olyanok, akik a hollandokat követték volna (tudniillik ők magázzák Istent énekeikben és imádkozásban). Nem zárja ki a közösségi jelleget az egyes szám, illetve nem biztosítja gépiesen a kollektív értelmet a többes szám. Legyen személyes az egyénileg válaszoló gyülekezeti tagok hitvallása és a közösségi imádság is, ehhez pedig alkalmasabb magyarul és magyarán az egyes szám.

 

(2) Az [V] hálaadó imádság Szenci Molnár Bibliájában már megvan (Oppenheim 1612),[7] mint a debreceni eklézsia imádsága. Ez azt jelenti, hogy ezt korábban ismert és elismert hagyomány részeként közölte zsoltárfordítónk. Még a reformáció századában kellett keletkeznie és meggyökereznie, később is széles körben használatosnak kellett maradnia. Gyanította ezt, de adatok hiányában nem igazolhatta Incze Gábor, csak annyit valószínűsíthetett, hogy a Heidelbergi Káté későbbi (német és latin) kiadásaihoz csatolt imádságok közül fordíthatták, vagy azok nyomán keletkezett.[8] Fennmaradása hazánkban bizonnyal összefügg a Heidelbergi Káté elterjedésével és a katekizálás tekintélyével, kedveltségével. Ennél pontosabbat ma sem állíthatunk.

Öröklődött a patinás imádság egészen a 19. század elejéig (vagy derekáig), ameddig használták a »debreceni öreg« énekeskönyvet. Tudniillik végig benne volt ez az imádság, utoljára 1817-ben látott napvilágot.[9] Vidéken tovább maradt, nem váltották le újjal a régi énekeskönyvet nagyjából a forradalom és szabadságharc idejéig. A régi imádság tehát túlélte a Benedek Mihály szerkesztette (1806-os) énekeskönyv hivatalos bevezetését évtizedekkel. Beletartozott a könyörgés szolgálatát végző hívek kedvelt törzsanyagába harmadfél évszázadon át. Többek között elsőnek iktatta be ezt a Kolozsvárott napi könyörgéseken elhangzó imádságok sorába a Liturgia Claudiopolitana;[10] és mint egyetlen imádság, benne volt 1685-ben a Tótfalusi Kis Miklós-féle Aranyas Bibliában,[11] meg 1686-ban a külön is kiadott kis zsoltárkönyvben.[12]

Az imádság szövegtörténetének része, hogy találhatók benne apróbb eltérések is a nyomtatott énekeskönyvektől és ágendáktól; de ezek eredete bizonyosan nem tisztázható, mert valószínűleg más úton, például a nyomtatott ágendáktól függetlenül terjedtek a kéziratos változatok. Érdemes említenünk az eltérések közül azt, hogy a 18. századi »öreg debreceni« énekeskönyvből elmaradt egy rövid szakasz, mely Losonczi András kéziratában még megvan: „Egyiptomban, a pusztában … minden kegyetlenek ellen.”[13] Nincs meg másutt a kéziratnak az e bekezdésben közvetlenül ezelőtt olvasható mondata: „Országunk megmaradását szerető vitézlőkkel, jó és szelíd, jámbor életű gondviselőkkel, igaz lelkű és hűséges tanítókkal, és a szegény szót fogadó községgel egyetemben…”[14]

Van egy idegen szakasz is ugyanebben az imádságban. Voltaképpen egy rövid reggeli imádság ékelődik be a könyörgés szokásos lezárása elé. Valamelyik gyűjteményből valaki hibásan másolta, vagy összekeveredtek a sokat forgatott mintakézirat kiszakadt lapjai, és a kópiát gépiesen készítő diák nem figyelt az összefüggésre.

Ez abból látható, hogy az imádság vége felé ismétlődik az egyik szokásos megszólítás, sok imádságban található tipikus kezdet. Ez az imádság eredetileg mind reggel, mind este mondható (Közönséges hálá-adás és könyörgés Istennek minden elvött és vejendő javaiért), e szerint van a végén alkalmas betoldás. Tehát, ha tudatosan reggeli könyörgésre akarta volna valaki alkalmazni, akkor a megfelelő reggeli függeléket kellett volna hozzáadnia. Ha pedig ezzel a betoldott imádsággal változtatott volna az eredetin, akkor ezt az ide nem illő megszólítást vagy el kellett volna hagynia, vagy másként fogalmaznia.

Szintén van egy tipikus szerkezeti elem az eredeti imádságban – ez a „Viszontag…” szóval kezdődő bevezetése a kéréseknek –, már föntebb előfordult egyszer. Meggondolt és tudatos szerkesztés ezen is változtatott volna, ha a beékelés nem véletlen elnézés.

Ezzel a [*V*] jelölésű imádsággal tízre növekszik a gyűjteménybe foglalt tételek száma. A többlet-imádság incipitje és befejezése:

 

Úr Isten, mi kegyelmes, szerelmes szent Atyánk, ki minden állatoknak, nagyoknak és kicsinyeknek kegyelmes gondja viselője, őrizője, oltalmazója és tápláló Atyja vagy. Nagy hálákat adunk […] Viszontag felségednek […] egész életünknek rendjében […]

[…] Fiadnak az Úr Jézus Krisztusnak általa. [Ámen.][15]

 

Nem Losonczi András saját imádsága ez sem, szó szerint így található például az alább is idézett és föntebb már említett kassai énekeskönyv (1662) végén, a Siderius János kátéja mellett, amely sok énekeskönyvnek volt állandósult tartozéka.[16]

 

(3) Szövegében és terjedelmében sem azonos, de példaként megemlítem, hogy a [VI] imádsághoz sokban hasonló van Drégelypalánki Jánosnál is 1698-ban.[17] Könyve jó negyedszázaddal későbbi, mint a kézirat, mégsem az a gond, hogy azonos vagy nem azonos a szöveg. Drégelypalánki a prédikáció-vázlatokba átírt Praxis pietatis végére 43 imádságot csatolt, ezekről megmondta, hogy részben hagyományosak, példaként említi a Debrecenben használatosat, amelyről már volt szó, részben sajátjai. Nem árulja el azt sem, hogy ezek közül melyiket írta ő maga, vagy melyiket alakította át. Arra mutat ennek az imádságnak – több más hasonló témájú mellett – Losonczi András másolatai közötti feltűnése, hogy nem Drégelypalánki szerzeménye lehet, hanem tiszántúli vagy erdélyi szertartásba tartozó. Közös forrásuk kéziratos (debreceni?) szertartáskönyv lehetett.

Az imádságok között olyanok is vannak, amelyeket nem határoz meg az azonos kezdet, mert eltérően folytatódnak. Mások nagyobb részben megegyeznek, csak a befejezésük nem. Némelyik imádságnak rövidebb, máskor meg bővített alakjával is találkozunk. Ezekről nem tudjuk eldönteni, hogy melyik lehetett a korábbi vagy eredeti.

 

(4) A [VII] imádság szintén benne van az 1662-es kassai énekeskönyvben, a himnuszokat és ünnepi meg különféle énekeket tartalmazó énekeskönyvi rész után. A kézirat a nyomtatott szöveggel szó szerint azonos, néhány szórendcserét (szócserét) kivéve. Egyetlen helyen tartalmaz többlet kérést a Losonczi András másolata a Tekints, édes Atyánk… kezdetű szakaszban: „az keresztyén rabokra, hogy őket megszabadítsad [tudniillik úgy tekints], a gyermekszülőkre, hogy őket boldog s csendes szüléssel megajándékozzad”. A rabokért való könyörgés a török hódoltság miatt önálló imádságokban és imádságos könyvekben is gyakori, már Huszár Gálnál találunk ilyet. Később az »öreg debreceni« énekeskönyvben két szülő nőkért mondandó imádság ismétlődött minden kiadásban.

 

(5) A [VIII] imádságot megtaláljuk egy latin nyelvű váradi nyomtatvány függelékében, több más imádság társaságában. Ez a prédikációelméleti munkákat tartalmazó kötet 1650-ben jelent meg.[18] Kiadásával és szerkesztésével kapcsolatos nem maradt ránk adat, de az újabb szakirodalom rávilágított, hogy bizonnyal Medgyesi Pál névtelen szerkesztménye,[19] meg egyébként is Várad volt a puritánság szétsugárzásának egyik fészke. A neves nyomdász, Szenci Kertész Ábrahám sem volt a puritánságtól érintetlen. Az imádságnak tehát lennie kell valahol puritán munkákban előzményének. Jelenleg azonban nem tudjuk, honnan származik. Más helyeken is előfordul.[20]

 

(6) Szemléletes a [III.] imádság föntebb már említett átalakítása. Néhányat lássunk egymás mellett a legjellemzőbb szakaszokból. A szó szerint egyező bekezdések után az imádság lezárása teljesen más kéréseket fogalmaz meg az énekeskönyvben, mint amit a kéziratos változatban találunk. Mindez jellemző az imádságok terjedésére és világára. Feltételezhetjük, hogy ennek az imádságnak a használata és eredete jóval korábbi időre nyúlik vissza, a legkorábbi forrást nem ismerjük.

 

Putnok, 1660, kézirat

Kassa, 1662, énekeskönyv[21]

…mi, te szegény méltatlan szolgáid és szolgálóid, megismerjük magunkban, hogy miképpen bűnben születtettünk, azonképpen álnokságban éltünk, és megrontottuk minden hagyományaidat gondolatukban, szólásunkban és cselekedetünkben, mindenekben magunk akaratának kívánságait és testünknek indulatait követvén… Minek okáért megérdemlünk minden szégyent… ha csak a te igazságod és a mi bűneink szerint bánsz, Uram, mivelünk. De kérünk tégedet, …bocsássad meg minden bűneinket s ments meg a szégyentől… bocsásd szent Lelkedet a mi szíveinkbe, ki bizonyossá tegyen minket, hogy te minekünk Atyánk vagy és mi is teneked fiaid és leányaid vagyunk és hogy elváltozhatatlanképpen szeretsz minket… Hogy bűneink inkább-inkább meghaljanak mibennünk… Hálákat adunk mi teneked… lelkünkkel és testünkkel közlött áldomásaidért, … gyermekségünktől fogva e mai napig… minket megőriztél… Kérünk téged… Helyeztesd félelmedet szemeink eleibe, és szent Lelked úgy igazgassa szívünket, hogy valamit gondolunk, … szolgáljon… a mi lekiismeretünknek csendességére… Vigasztaljad a betegeket és a vigasztalás nélkül valókat, szent angyalaiddal hordozzad és vezéreljed mind szárazon, vízen az igaz úton járókat, szabadítsd meg a keresztyén rabokat, segéljed meg az igaz özvegyeket és árvákat és minden szegény szűkölködő gyámoltalanokat, egyszóval mindazokat, kik tehozzád igaz hitnek általa buzgó szívből felfohászkodnak. Hallgass meg minket etc.

…én te szegény méltatlan szolgád meg ismérem magamban, hogy miképpen bűnben születtettem, azonképpen álnokságban éltem, és meg rontottam minden hagyományidat, gondolatomban, szollásomban, és cselekedetemben, mindenekben magam akaratjának kévánságát, és testemnek gonosz indulatit követvén… Minek okáért igazán meg érdemlek minden szégyent… ha csak a te igazságod és az én érdemem szerint bánol én velem. De kérlek tégedet, … engedd és bocsásd meg minden bűneimet és ments meg a szégyentűl, …bocsásd Sz. Lelkedet az én szívemben, ki bizonyossá tégyen engem, hogy te énnékem Atyám vagy, s én is a te fiad vagyok és hogy változhatatlanképpen szeretsz engemet. Hogy bűneim inkább inkább meg haljanak én bennem… Hálákat adok én tenéked … lelkemmel és testemmel közlött áldomásidért, … gyermekségemtöl fogva e’ mai napig… engemet meg öriztél… Kérlek, édes Uram, tégedet… Helyheztesd félelmedet szemeim eleiben, és Sz. Lelked úgy igazgassa szívemet, hogy valamit gondolok,… szolgáljon… lelkem isméretinek csendességére. Vigasztaljad a betegeket és a vigasztalás nélkül valókat. Uram Istenem, tarts engemet is szüntelen készületben a hit és megtérés által utolsó végemre, hogy vagy élek vagy halok, találtathassam te sajátodnak, örök dicsőségedre és énnékem is végnélkül való idvességemre, az én Idvezítő Jézus Krisztusom által. Kinek áldott nevében mind ezeket a te kezeidből várom és dicsíretedet s dicsősségedet néked tulajdonítom, abban a könyörgésben, melyet maga sz. ajakival meg szentelt, mondván  Mi Atyánk…

 

Imádság és imádságos könyv beágyazódása

Gyermekévé fogadott minket a mi Urunk egyszülött Fia érdeméért: fiak vagyunk tehát, nem rabszolgák vagy béresek. Ismerjük a szövetséggel járó fiúvá fogadás ígéretét, ismételjük is. Mai köznyelvünkben viszont a fogadott gyermek alig használatos, sokan nem értik az egykor oly népszerű imádságformulát. Egyházi nyelvünkben sem beszélünk fogadott fiúságról.[22] Abból az imádságból való ez a címül választott félmondat, amely a Losonczi András másolatai között az [V] számú.[23] Ennek eredetét és százados történetét láttuk föntebb, a reformáció korától a 19. század közepéig ível. Emlékeztessen ez a cím az elfeledett értékekre, hitvalló őseinkre, imádságaikra, azokra is, amelyeket érettünk mondtak el szüleink, hogy oda ne vesszünk, hanem éljünk, és idővel folytassuk mi magunk is az imádkozás szolgálatát, tanítsunk mi is, és újra tanuljunk magunk is imádkozni.

Huszár Gál, Bornemisza Gergely, és nyilván sokan mások is, csak részben dolgoztak nyomtatott forrásokból, szerkesztményükben újonnan fordított vagy alkotott énekek mellett mindenkor voltak jóval korábbi, kéziratokban talált, vidékenként másolatokban cirkuláló énekek. A graduálokba is másoltak későbbi toldalékokat. Az imádságos könyvek egyes tételei hasonlóan terjedhettek és maradhattak fenn. Ezt is példázza a Losonczi András gyűjteménye. Új gyűjtemények szerkesztésében a hozzáférhető, de később eltűnt kéziratos forrásokat sem kerülték el a sajtó alá rendezők, sem pedig a kegyes olvasmányokat kedvelők. Erre is figyelmeztet a föntebbi néhány adalék. Van azonban még egy teljesen elhanyagolt terület, ez sem maradhat említetlen.

Az imádságos könyveknek sokkalta nagyobb becsük és hatásuk volt régen. Nagyjából a 19. század óta tart a hanyatlás folyamata. Sorvad, lassan kivész a kegyesség, értve a napi könyörgésen való részvételt is, meg azt is, hogy az otthoni csöndes percekben általános az éneklés meg a hagyományos imádságok hiánya.[24] Az ének, főként a zsoltáréneklés mindenhol hangzott hajdan, de mellette a prózában (és kivétel nélkül fennhangon mondott) imádkozás és az imádságos könyvek is igen kedveltek voltak. A hajdani jámborság az énekeskönyv tartozékának tekintette és Buzgó könyörgések címmel imádságokat toldott az impresszumhoz, a nyomtatásban terjesztett gyülekezeti énekeskönyvhöz. A hagyományos imádságos könyvekhez meg énekeket ragasztottak. Ahol ez hiányzott, kézírással hozzámásolták. Egyes gyűjteményekben az énekek vagy az imádságok mennyisége fokozatosan gyarapodott. Az úgynevezett »öreg debreceni« énekeskönyv imádságai semmit nem változtak 1723 és 1817 között; nem egy közülük már a 17. században, vagy még korábbi időben keletkezett.[25] A Losonczi András által másolt imádságok között is van ezekkel megegyező.

Ha nem sorvad tovább, hanem megéled egyházunk kegyességi élete és szertartási gyakorlata, akkor meg kell találnunk ennek az örökségnek részben való felújítását – beleértve egyes hagyományos imádságok időnkénti szertartásba való iktatását, azaz a régi módon könyvből imádkozást is –, még sokkal nagyobb részben pedig munkálkodnunk kell a mai módra való folytatáson. Ez nem jelent semmiféle gépis átvételt, nem egyéb vallások és valláspótlékok vagy módszerek technikáinak és divatos nézeteinek utánzása. Ha jól érti és jól teszi dolgát korunk magyar református teológiája, akkor a hazai reformátusság bibliai gyökerekről kihajtva újul meg formában (szertartásaiban) és tartalomban (kegyességében).

 

[Készült az OTKA TS 049863 pályázat támogatásával.]

 

JEGYZETEK