Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 3. szám
A. D.
MMIX

Gyulai Éva:
A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században II.
Kuklay Antalnak ajánlom

Kuklay Antalnak ajánlom

 

A sárospataki Agonia működése

A sárospataki Agoniát minden bizonnyal VII. Sándor pápa (1655–1567) búcsúengedélyével alapították 1666-ban, akárcsak az egy évvel korábban felállított kassai kongregációt, amelynek szabályzatát VII. Sándor erősítette meg.[1] A pataki rendházban vezetett Annuae Litterae évenkénti jelentéseiből a társulat működésének csupán a legfontosabb momentumait követhetjük nyomon, ezek azonban azt mutatják, hogy a pataki jezsuiták osztoztak a nagyszombati, kassai, ungvári, gyöngyösi kongregációk gyakorlatában.

Az Agonia Társulat felállításával egy időben Sárospatakon is bevezették a heti társulati miserendet, s a tagok a misék után együtt mondták anyanyelvükön a litániát a jezsuita pappal, hétfőn az elhunytakért, pénteken az élőkért.[2] Minden hétfőn elhunyt társaikért könyörögtek a Halottak officiumával, minden pénteken az élők boldog haláláért mondták a Krisztus kínszenvedéséről szóló magyar nyelvű litániát, a nagyböjti vesperásokon pedig magyar hitbuzgalmi szónoklatot tartott a magyar hitszónoki teendőket ellátó páter.[3] A Társulat ünnepei a nagyböjti misztériumhoz kapcsolódtak, „másodünnepe” nagyböjt 2. vasárnapján, főünnepe az ún. Passió-vasárnapon (Feketevasárnap), vagyis a nagyböjti ötödik, a húsvét előtti második vasárnapján volt.[4] A másod- és főünnepen a 17. század végén mindig énekes mise volt, szentbeszéddel, s délután 3 órakor tartották a litániát. A pataki rendház kis templomában az ünnepeken és minden hónap első vasárnapján gyónhattak a hívek a 17. század utolján, 1680-ban, az Annuae tanúsága szerint különösen sokan járultak a gyónáshoz, főként a társulati tagok (sodales congregati) közül, akik egyébként is buzgón látogatták az istentiszteleteket.[5]

A kongregációnak saját oltára volt a jezsuita rendházban berendezett kápolnában, majd amikor a protestánsoktól visszaszerezték a Vártemplomot, itt is felállították a jezsuiták egyetlen kongregációjának oltárát. Amikor a Thököly-korszak után visszatértek szatmári száműzetésükből, a Szeplőtelen Szűz-főoltár evangéliumi oldalán ismét felszentelték az Agonia Társulat oltárát.[6] A saját oltárnál a társulat külön paramentumaival miséztek, 1682-ben kék damasztból saját körmeneti zászlót varrattak.[7]

A pataki rendház 1694 ádventje előtt megkezdett Naplójába részletesen feljegyezték a nagyböjt első péntekjén végzett bűnbánati liturgiát, amelynek során a rendfőnök a délután 3 órakor kezdődő Miserere-ájtatosság előtt imádatra kitette az Oltáriszentséget, majd albába és palástba öltözve énekelte el a Tantum ergo Sacramentum kezdetű éneket, vagyis az Aquinoi Szent Tamásnak tulajdonított Úrnapi vecsernye himnuszának (Pange lingua) 5. versszakát, amelyet ünnepélyes szentségkitételnél énekelnek a katolikus liturgiában. Miután a bűnbánati zsoltár elhangzott a kóruson, a zenészek latin éneke következett, majd a rendfőnök mondta el az imákat és könyörgéseket, amelyeket magyar nyelvű prédikáció követett. Ezt követően tartotta meg Páter Landovics hitbuzgalmi beszédét Krisztusnak a keresztfán mondott első szaváról. Ezután a rendfőnök karingben két ministráns kíséretében az oltárhoz lépett, s a tömjénezést követően a himnusz Genitori genitoque kezdetű 6. versszakát énekelve, visszahelyezte az Oltáriszentséget a tabernákulumba.[8]

Az Annuae-ban 1676-ban jegyzik fel először a társulat jezsuita elöljárójának a nevét. A rezidenciában ekkor négy jezsuita működött, s közülük Ordódy János házfőnök, ünnepi hitszónok és magyar nyelvű katekéta, egyben az alsófokú jezsuita iskola prefektusa, templomi gyóntató („P. Joannes Ordodi Superior, concionator festivus et cathechista Ungaricus, praeses Congregationis Agoniae, confessarius Templi, praefectus scholarum”) volt a kongregáció vezetője.[9] A kongregáció rangját jelzi, hogy a jezsuita rezidencia elöljárója, a superior látta el a kongregáció felügyeletét. Ordódy János egyébként nem sokkal korábban még Gyöngyösön szolgált, ahol 1670-ben megalapította az Agonia Christi társulatot,[10] így feltételezhetjük, hogy az ő vezetése alatt a gyöngyösi Agonia Christi lelkigyakorlatos könyvecskéjét[11] használták a sárospataki társulat ájtatosságain. 1688-ban Ecsedi András volt ugyan a superior, a társulat praesese mégis Pakay János hitszónok, egyházgondnok, iskolamester („Pater Joannes Pakay concionator, operarius, praeses Congregationis Agoniae Christi, magister saecularis”) volt, a következő évben pedig új vezetőt kapott a társulat Hradisai Pál páter személyében, aki egyszerre töltötte be a hitszónoki, gondnoki és tanítói funkciót („Pater Paulus Hradischai concionator, operarius, praeses Congregationis Agoniae Christi, magister saecularis”), 1690-ben Palczicz Ferenc magyar hitszónok viselte gondját a kongregációnak („Pater Franciscus Palczicz concionator Ungaricus habuit curam Congregationis Agoniae Christi”).[12] 1697-ben a neves jezsuita, Landovics György magyar hitszónok, a kolostor és a templom gyóntatója, tanácsos („Pater Georgius Landovich concionator, operarius Ungaricus, praeses Congregationis Agoniae Christi, confessarius domus et templi, consultor”) volt a társulat elnöke.[13] Landovics György (1649, Győr – 1699, Sárospatak) jezsuita misszionárius 1655-ben lépett a rendbe, 1675-ben az andocsi misszió tagja, fordulatos élete során kémkedéssel vádolták ellenfelei a törököknél, akik majdnem kivégezték. Erdélyben álruhában terjesztette a katolikus hitet.[14] A Diarium tanúsága szerint Sárospatakon halt meg 1699. október 25-én, miután a vasárnapi szentbeszédet követően összeesett a kolostor lépcsőjén, s nem Nagyszombatban, ahogyan a jezsuita hagyomány tartja.[15]

 

A sárospataki Agonia tagjai: II. Rákóczi Ferenc és Hessen–Wanfriedi Charlotte Amália (1695)

A sárospataki Agonia Társulat már alapításától kezdve a pataki jezsuita rendház egyik jelképe lett, hiszen megalakulásakor a magyarországi rekatolizáció legismertebb személyiségei közé tartozó Báthori Zsófia és fia, I. Rákóczi Ferenc azzal is támogatták az általuk letelepített pátereket, hogy a társulatba is bejegyeztették magukat, részt vettek különleges ájtatosságaiban. I. Rákóczi Ferenc 1680-ban bekövetkezett haláláról azonban mégsem emlékezett meg a pataki jezsuita Évkönyv a rendi mozgalmak zavarai közepette, csak az anyjáról, Báthori Zsófiáról szóló bejegyzés mellé írták be halálának adatait. Egyébként II. Rákóczi Ferencet is atyja halálának bejegyzésében említi először a pataki jezsuita Évkönyv. A „jezsuiták kezei közt” 1667-ban elhunyt I. Rákóczi Ferencet meleg szavakkal búcsúztatták el a pataki atyák, mondván, I. Rákóczi Ferenc másoknak is példát mutatva mintegy családtagként látogatta a pataki jezsuita rezidencia kápolnáját, sok templomot visszafoglalt a katolikusoknak, újjáépítette őket, s az anyja keze által készült kegyszereket adományozta nekik, s ha lehet, buzgóságában még főméltóságú anyját is felülmúlta.[16] I. Rákóczi Ferenc emlékét festmény is őrizte a pataki rendházban, az alábbi felirattal: FRANCIS(cus) RÁKOCZI / PRINCEPS TRANS(ylvaniae) / FUND(ator) RESID(entiae) / PATAK S(ocietatis) IESU OBIIT / 8 IULY 1676 (Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, a pataki Jézus Társasága rendház alapítója, meghalt 1676. július 8-án). A festmény, amely 1910-ben még a sárospataki várban a Windischgrätz hercegi család tulajdonában volt,[17] a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokába került.[18]

Báthori Zsófia 1679. december 15-én kelt végrendeletében külön is megemlékezik alapítványáról, a pataki jezsuita rezidenciát unokái, Ferenc és Juliánka gondjaira bízza, s meghagyja, ne engedjék, hogy a sárospataki rendházat a kassai jezsuita kollégiumhoz csatolják, maradjon önálló, sőt a pataki is emelkedjen kollégiumi rangra.[19] A rezidencia ugyanis alacsonyabb rangú volt, mint a kollégium, kevesebb atyával és csupán alsófokú oktatással.

Rákóczi első fia Erdődyné Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyában született, s amikor a hegyaljai felkelés alatt a fejedelem elmenekült Szerencsről, ugyancsak Kistapolcsányba ment családjával Kassán és Eperjesen keresztül, ahol nővére, Julianna után[20] 1697. július 21-én ő is beiratkozott a kistapolcsányi Mária-kongregációba, sőt feleségét és alig 1 éves kisfiát is saját kezével írta be a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária skapuláré társulat anyakönyvébe,[21] amelyet nagynénje 1687-ben,[22] vagy 1685-ben alapított kistapolcsányi birtokán a Mária-tisztelet iránti elhívásából.[23]

Ismeretes, hogy Rákóczi nem sokkal 1694. szeptember 26-án tartott kölni esküvője után magyarországi birtokaira indult feleségével. Sárospatakra pontosan Vízkereszt előtt két nappal, 1695. január 4-én érkezett, s vele volt nővére, Julianna és annak férje, Aspremont gróf is. A Diarium szerint Aspremont generális már másnap, Vízkereszt vigíliáján vendégül látta Bellusi Ferenc superiort[24] és Páter Landovics György jezsuita hitszónokot, gyóntatót, s az ebéden részt vett Rákóczi és felesége is, akik Vízkeresztkor megjelentek a Vártemplomban tartott énekes misén is, ahol a német hitszónoklatot egy premontrei szerzetes, feltehetően a hercegnő udvari káplánja tartotta. Vízkereszt délutánján a superior karingben és stólában jelmezbe öltözött iskolásokkal tűnt fel a belsővárban, ahol először a fejedelem lakosztályát szentelte meg.[25]

A Rákóczi-házaspár otthonkeresésének, magyarországi és sárospataki megtelepedésének egyik jele, hogy nem sokkal megérkezésük után beléptek a sárospataki Agonia Társulatba. A Diarumból kiderül, hogy a 40 évvel korábban alapított kongregációba, amelynek legelső tagjai között ott volt Báthori Zsófia és fia, I. Rákóczi Ferenc is, először nem örökösük, Rákóczi jelentkezett, hanem az ifjú feleség, aki 1695. február 27-én, nagyböjt második vasárnapján, a kongregáció másodünnepén kérte felvételét a Társulatba, miután udvarhölgyeivel meggyónt és megáldozott, az atyák azonban valamilyen okból későbbre halasztották a felvételt.[26] Az Évkönyv évvégi jelentésébe már örömmel írhatták be a páterek, hogy Rákóczi fejedelem 1695-ben nagyanyjának és apjának, a Társulat első oszlopainak példáját követve, udvara hölgytagjaival együtt beíratta magát a Társaság tagjai közé.[27] Mindkét forrás megemlíti az udvarhölgyeket, vagyis a német „fraucímerek” is beléptek úrnőjükkel és urukkal együtt a passió-misztérium ájtatosságait gyakorló vallásos társulatba.

Érdekes, hogy Nagysároshoz, a Rákóczi házaspár kedvenc tartózkodási helyéhez közeli Eperjes jezsuitái éppen ebben az időszakban határozzák el végre, hogy több más jezsuita társház és kollégium példáján ők is megalapítják az Agoniát. Az eperjesi jezsuita évkönyv 1696. évi bejegyzése szerint hosszas elhatározás után ebben az évben kapták meg Rómától a búcsúengedélyt, s a Passsió-vasárnapon ünnepélyes misével és misztériumjátékkal megindult Társulatba rögtön 200 tag lépett be.[28] Amikor 1707-ben az eperjesi jezsuiták is kénytelenek elhagyni váro-sukat és a kuruc állam fennhatósága alatti országrészt, az Agonia Társulat anyakönyvét és paramentumait a helyi ferenceseknél teszik le, az ekkor készült leltár szerint a díszes, ezüsttel borított albumon kívül van egy ezüst feszületük, a keresztfa lábánál a Fájdalmas Szűz ábrázolásával, őrzik a passió 8 eszközét (vagyis az „arma Christi”-t), egy fekete zászlót, lila színű hímzett keresztekkel díszített miseruhákat, valamint egy nagy oltárkeresztet ugyancsak Szűz Mária-plasztikával, amely a Társulat oltárán állt.[29]

A sárospataki Agonia Társulat a várkatonaság lelkigondozásában is szerepet játszott, 1696-ban a nem sokkal korábban áttért Kaspar Wohlmut pataki városparancsnok költségén ékesítették fel és aranyozták be a Haldokló Krisztus Társulat oltárát. Ugyanekkor Klobusiczky Ferenc jóvoltából a korábban emelt Xavéri Szent Ferenc-oltárt is bearanyozták.[30]

Karolina Amália hesseni őrgrófnő 1695 nagyböjtjén gyakorolt kegyessége, a passió-misztika iránti vonzalma, amelynek nyilvánvaló jele az Agonia Társulatba való belépése –úgy tűnik– férjének is mintaként szolgált, hiszen ebben az ájtatosságban a birodalmi hercegnő volt a kezdeményező fél. Tudjuk, hogy a fiatal Charlotte Amália kolostorban nevelkedett, s csak nem sokkal esküvője előtt hagyta ott az apácákat. A kis németalföldi városkában működő thorni zárda azonban nem sokban hasonlított a „közönséges” apácakolostorokhoz, s nemcsak azért, mert alapítását Nagy Károlyhoz köti a hagyomány, hanem különleges jogállása miatt, hiszen egyike volt a Német-Római Császárság birodalmi apátságainak, amelyek ún. Reichsfreiheit, vagyis birodalmi szabadság birtokában voltak, sem földesúri, sem kegyúri, sem püspöki joghatóság nem állt felettük, közvetlenül a császár alá tartoztak. A thorni Damenstift vezetője, az apát-fejedelemnő („Fürstäbtissin”) a kolostor és birtoka területén fejedelmi jogokkal volt felruházva, igaz, az apátnők, akárcsak az alapítványi hölgyek, kizárólag a Birodalom fejedelmi és főúri elitjéből „rekrutálódtak”, s így a konventre a középkor végétől a világiasság a jellemző, feladata elsősorban a leánynevelés volt, a legtöbb arisztokrata lány innen ment férjhez. A „Damenstift” mellett az apácák sajátos társaskáptalant is létrehoztak, tagjai, a kanonisszák, akárcsak a kolostor hölgyei, sokszor külön palotában laktak, vagy szállást béreltek a városban.[31]

Bár az oldalági Wanfried a birodalom egyik legkisebb fejedelemsége volt, igaz, Hessen viszont az egyik legősibb birodalmi hercegség, a hercegnő nemcsak, hogy fejedelmi udvarból érkezett, hanem vallásos nevelése is fejedelmi volt, így Thornban a vallásgyakorlatnak, az ájtatosság formáinak, a vallásos misztikának a legújabb, „legdivatosabb” formáit is megismerhette anélkül, hogy a „Damenstift” világias közegében bigottá vált volna. Rákóczi 1701-ben összeírt könyvtárában minden bizonnyal felesége könyve volt az, amely a Szalézi Szent Ferenc által alapított vizitációs nővérek első főnöknője, Madame Chantal életéről szól.[32] Az 1641-ben meghalt, s csak a 18. században kanonizált Szent Chantal Franciska rendje, amelynek már a 17. század második felében számos kolostora volt Franciaországban, a középkori aszketikus szerzetességgel szemben a kolostori élet és vallásgyakorlat világiasabb formáit valósította meg. A Rákóczi-könyvtár Chantal-kötete, amelyet az előkelő Rabutin-Bussy család egyik nőtagja írt, 1697-ben jelent meg Párizsban,[33] vagyis Rákóczi felesége már magyarországi tartózkodása alatt szerezte be. A hessen-wanfriedi őrgrófok, akárcsak a Rákócziak, protestánsokból lettek katolikusok, mégpedig Hessen–Rheinfelsi Ernő herceg 1657. évi nevezetes áttérése következtében, vallásváltásáról Párizsban jelent meg könyv 1669-ben,[34] amelyet unokája, Charlotte Amália Magyarországra is elhozott magával az 1701. évi Rákóczi-könyvjegyzék tanúsága szerint.[35]

Rákóczi Vallomásaiban írja, hogy az 1690-es években jezsuita gyóntatója volt, személyét azonban homályban hagyja, tény, hogy könyvei között több jezsuita munka is szerepel, többek között Masen divatos Speculum Imaginum Veritatis c. emblémáskönyve, amelyben Rákóczi Báthori-ősei, Báthory István lengyel király és felesége, Jagelló Anna emblémájáról is megemlékezik a szerző.[36] Rákóczi gyermekkorában mind a ferences, mind a jezsuita ájtatossághoz közel került, 1688-ban a Rákóczi-árvák könyvei között „egy magyar Kempis” és „Szent Ignác és Serafin Szent Ferenc élete” is feltűnik,[37] a Szent Ignácról és Szent Ferencről szóló könyv(ek) a fejedelem 1701. évi könyvlistáján is szerepelnek, ekkor azonban Rákóczinak a jezsuiták által inspirált ájtatosságáról a Borgia Szent Ferenc életéről és csodáiról szóló kegyes olvasmány is árulkodik.[38]

1695-ben, miután a Rákócziak beíratták magukat és udvartartásukat a sárospataki kongregációba, a társulat főünnepén, a teljes búcsúval járó Passió-vasárnapi vesperáson, amikor az Agonia liturgiáját tartották, feltehetően nem vettek részt, mivel a szertartást követően a jezsuiták csak a sárospataki trinitárius rend két tagját látták vendégül rendházuk refektóriumában.[39] Az április 1-jére esett nagypénteki szertartás, amelyet Landovics György páter celebrált a szokott rendben, fél 9-kor kezdődött, miután az Oltáriszentséget kivitték a Szent Sírba, amelynél Landovics magyarul mondta a prédikációt. Fél 4-kor került sor a matutinumra, majd a három nocturnum következett a laudesszel, ezek közül a másodikat és harmadikat már a szolgálatban lévő atya énekelte. A nagyszombati liturgia, amelynek kezdetén Rákóczi fejedelem is részt vett, fél 8-kor kezdődött, a nagyszombati proféciát Kuti páter énekelte az orgonistával, majd az iskolamester és az orgonista folytatta. Rákóczi még a keresztelőkút megáldásának ceremóniájánál is jelen volt. Este, a fél 7-kor kezdődő feltámadásnál már valószínűleg nem volt ott a fejedelem, sem a feltámadást követő templomi körmeneten, ahol előbb a Szent Sírnál a superior háromszor recitálta az Alleluját, majd a zenészek a Surrexit Christus hodie-t énekelték. A körmenetet követően a Te Deum, majd a Regina Coeli következett, végül a páter az Oltáriszentséggel áldást osztott, befejezésként pedig a kóruson magyar éneket játszottak a muzsikusok. Kérdés, hogy a húsvét vasárnapi szertartáson megjelent-e a fejedelmi pár, vagy a várkápolnában ünnepelték a feltámadást, tény azonban, hogy vasárnap, a délután két órakor tartott vesperás után Rákóczi vendégül látta a superiort és Páter Landovi-csot.[40] A jezsuiták és a Rákóczi házaspár szoros kapcsolatára mutat, hogy 1695 májusában, amikor a fejedelem és hitvese szerencsi várkastélyukban rezideáltak, Rákóczi odahívatta Landovics Györgyöt, hogy gyóntassa meg a felséges hercegnőt.[41] 1695-ben a Szerencsen és részben Patakon tartózkodó Rákóczi és felesége, sőt Rákóczi Julianna és Aspremont generális is részt vett a sárospataki Vártemplomban a jezsuiták fő ünnepén, Loyolai Szent Ignác napján, július 31-én. Az énekes misére eljöttek a környékbeli katolikus plébánosok is, s a főúri vendégek kedvéért az egyik szentbeszéd németül hangzott el a jezsuita Hugo páter, tokaji alplébános jóvoltából. A szertartás utáni étkezésen, melyet a rendház refektóriumában fogyasztottak el, mind a német hercegnő, mind Rákóczi nővére két-két udvarhölgyével jelent meg. Ebéd után a templom előtt Kuti iskolamester vezetésével a jezsuita növendékek színjátékot adtak elő a fejedelmi vendégek nagy tetszése közepette, amelyre a környékről sokan csődültek össze.[42]

1696-ban az Agonia másodünnepe, a nagyböjti második vasárnap február 18-ára esett, s a szokásos délelőtti énekes mise után délután 3-kor Szent József-vesperást tartottak, de nem az Agonia-társulatok Szent József-tisztelete miatt, amelyről a nagyszombati imakönyv is megemlékezik,[43] hanem, mert másnap József-nap következett.[44] Hasonló okból mondták 1697-ben Passió-vasárnapon a Boldogságos Szűz Mária litániáját a vesperáson, hiszen másnapra Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét várták.[45]

1696-ban a pataki jezsuita források nem említik a Rákócziakat, tudjuk, hogy ebben az évben született a Rákóczi-ház örököse, a kis Lipót, a fejedelem és felesége 1697 nagyböjtjét azonban már ismét Sárospatakon töltötte. Az Annuae Litterae kimerítően foglalkozik a fejedelmi pár jelenlétében lezajlott szertartásokkal, a pataki jezsuiták fontosnak tartották, hogy Rómában is tudják, milyen előkelő vendégek vesznek részt a húsvéti liturgián. Charlotte Amália és udvartartása miatt a nagyböjti szertartásokba, a pénteki kétszeri exhortációk közé a német nyelvű szentbeszéd is bekerült, a bűnbánati zsoltár, a Miserere előtt magyar, utána pedig német prédikáció következett, amelyet a Krisztus szenvedése iránt mély áhítatot érzett fejedelmi pár parancsára premontrei udvari káplánjuk tartott, s amelyen a hercegnő is részt vett a nagyböjt mindhárom egymás utáni pénteki miséjén. Húsvét előtt a Szent Sírt is felállították, mégpedig a jezsuita hagyományban mélyen gyökerező theatrum sacrum szellemének megfelelően igen látványos kivitelben, a Szent Sírt ugyanis Mózes égő, vagy inkább eléghetetlen csipkebokrának alakjában építették fel, s a hívek imádatára kitett Oltáriszentséget is a bokorban helyezték el, s így „a bokorban az Eucharistia kenyerében rejtőző isteni lényeg [a melléjük tett] lámpák fényénél világosodott meg”. Nagypénteken a szentségimádásra este 9 óra után Rákóczi Ferenc gyalog jött le a várból udvartartásával, nem sokkal mögötte felesége udvarhölgyeivel, s együtt adtak kifejezést áhítatuknak. Húsvét vasárnap szintén együtt áldoztak meg még a tömegek megérkezése előtt.[46]

A Diarium is részletesen írja le az 1697. évi nagypénteki–nagyszombati és a feltámadási liturgiát, amely nagypénteken reggel 8 órakor kezdődött, előbb Krisztus szenvedését recitálták, majd Páter Landovics (ekkor már) superior magyar nyelvű hitszónoklata következett, s így folytatódott a mise, amelyen a fejedelem is részt vett. Amikor az Oltáriszentséget kihelyezték a Szent Sírhoz imádatra, a Rákócziak udvari papja szónokolt németül. A matutinumot fél négykor tartották, majd este 9 órakor vitték az Oltáriszentséget a Szent Sírból a sekrestyébe vissza, a liturgia ezen részén a fejedelemasszony volt jelen. Nagyszombaton fél 8-kor kezdődtek a szertartások a keresztelőkút megáldásával, az énekes misén a hercegnő egyedül vett részt, az este 8 órás feltámadásnál azonban már együtt volt a fejedelmi pár. Ekkor a superior a Sírnál karingben és palástban háromszor, mindig magasabb és magasabb tónusban énekelte az Alleluját, mint a miséken. A templomban tartott processzión a zenészek a Surrexit Christus hodie-t énekelték, így értek az oltárhoz, ahol Páter Landovics a Te Deum laudamus-t, majd a Regina coeli-t intonálta. Az ének után ima következett, majd ének magyarul, végül az áldás. A várból ágyúlövésekkel kísérték a liturgiát, az elsőt az Alleluja, a másodikat a Te Deum, a harmadikat az áldás alatt sütötték el. A húsvét énekes misével kezdődött, a szentbeszéd sem maradt el, két órakor volt a vesperás, ennek ellenére a fejedelem a 11 órás misemondást hallgatta meg, s feleségével együtt meg is áldozott.[47] Rákóczi és felesége Úrnapjára is átjött Szerencsről, s a várból díszlövésekkel kísért processzión is részt vett, meghallgatta a rendház előtt a hitszónoklatot, majd a jezsuiták meghívták szerzetesi étkezésükre, ahol az asztali beszélgetésben a fejedelem megdicsérte az iskolások körmeneten előadott jelmezes játékát, s megígérte, hogy Loyolai Szent Ignác közelgő ünnepén (július 31.) szokásos ajándékaiban részesíti majd őket.[48]

Az 1697 nyarán szerencsi várában tartózkodó Rákóczi és felesége azonban még a jezsuita főünnep előtt, a július 2-i Sarlós Boldogasszony megünneplésére tervezte utazását Sárospatakra. Vallomásaiban még évtizedek múlva is emlékszik, hogy a hegyaljai felkelés idején erre készült: „ájtatossági gyakorlatom kedvéért Patakra térni határozván el, két nappal az ünnep előtt Szerencsre visszatértem, ahonnan vasárnap a nehéz szekereket és poggyászt előreküldvén, úgy határoztam, hogy magam feleségemmel a következő napon vadászva megyek utánuk”.[49] A fejedelmi pár azonban nem jutott el Patakig, július 1-én ugyanis hírül vitték nekik a felkelés eseményeit, a sárospataki vár elfoglalását, így hamarjában Szendrőn keresztül Kassa felé menekültek, ahol Rákóczi jó barátja, Nigrelli volt a város parancsnoka. Közben Sárospatakon a jezsuiták sem tudtak megfelelő módon ünnepükre készülődni, 1697. július 1-én ugyanis a felkelők elfogták őket, s végül a refektóriumot jelölték ki nekik áristomnak. Másnap, a Mária vizitációjára emlékező Sarlós Boldogasszony napján, amelyen eredetileg a fejedelmi pár is tervezte megjelenni, a fogva tartók megengedték, hogy Páter Landovics superior a szent ostyát kihozhassa a templomi ciboriumból, sőt az istentisztelet kellékeihez is hozzájutottak, így a superior a kolostor folyosóján mondta el az ünnepi misét a Diarium tanúsága szerint.[50] A hegyaljai felkelés a Rákóczi családot hosszú időre távol tartotta a pataki várkastélytól, így 1698-ban Sárospatak katonai parancsnoka, Attimis gróf[51] és hadnagya, valamint az altábornagy zászlótartója volt a jezsuita rendház vendége Passió-vasárnapon.[52]

A Rákócziak mint kegyurak és a pataki jezsuiták kapcsolatát az Agonia-kongregációba való belépésen, illetve a jezsuita istentiszteleteken, ájtatosságokon való részvételen túl egy fontos családi esemény még erősebbre fűzte, a fejedelem ugyanis 1699-ben, élete egyik legtragikusabb szakaszában azt a kényes feladatot bízta a pataki páterekre, hogy temessék el négyéves kisfiát. A Kistapolcsányban 1696. május 28-án világra jött kis Lipót József halálának körülményei csupán Rákóczi vallomásaiból ismeretesek, aki nem mondja meg a pontos időpontot, csak azt, 4 éves kora körül a híres lőcsei orvos, Spillenberg gyógykezelése alatt lobbant el kis élete.[53] Bár Rákóczi nem említi kisfia halálának dátumát, sőt sokkal később írt Vallomásaiban már születésének időpontjára sem emlékszik, a történeti munkák, genealógiák egyöntetűen 1700-ra, 1700 első hónapjaira teszik Rákóczi Lipót halálát, hiszen a 4. életévét 1700-ban töltötte volna be. A sárospataki jezsuiták Naplója azonban világossá teszi, hogy a halál még 1699 őszén bekövetkezett.[54]

1699-ben Rákóczi kétszer is megjelenik a jezsuiták istentiszteletén Patakon, először július elején, Sarlós Boldogasszony ünnepén, majd szeptemberben Kisasszony napján, az Évkönyv azonban Charlotte Amália jelenlétét nem említi.[55] A sárospataki jezsuiták másik írásos forrása, a Diarium tanúsága szerint az egyik legnagyobb Mária-ünnepen, Kisasszony napján Rákóczi „az őrgrófság fejedelmével”, vagyis Hessen–Wanfried birodalmi hercegi rangú őrgrófjával, apósával vett részt az énekes misén és a prédikáción, sőt mindketten meg is áldoztak, majd a jezsuiták vendégül látták őket a rezidenciában.[56] A pataki Diariumba 1699. Kisasszony napja után egy hónappal az alábbi bejegyzést tették a páterek: „Október 6. kedd este 8 óra körül hozták el Sárosról a magasságos fejedelem fiának testét, akit az eperjesi superior atya kísért. A testet a külvárosban tették le, s a [sárospataki] Páter Superior [ti. Landovics György] palástba öltözve ment elé, mellette volt Páter Laur, a tisztelendő tokaji plébános, a tisztelendő tolcsvai plébános, végül a tisztelendő liszkai plébános. Miután beszállították a testet a templomba, Páter Landovich tartotta a prédikációt, ennek végeztével a halottat a fejedelmek kriptájába tették le. A nevezett plébános urak a rezidencián vacsoráztak, és ott is éjszakáztak.”[57] A forrásból kiderül, hogy a szülők nem voltak jelen gyermekük végtisztességén, akit végül a protestáns fejedelmi ősök sárospataki vártemplombeli kriptájába temettek a jezsuiták, akik pár évtizeddel korábban nagyapját, I. Rákóczi Ferencet, és dédanyját, Báthori Zsófiát is eltemették kassai templomukba. Még öt év sem telt el azóta, hogy az ifjú, a thorni zárdából éppen kikerült ifjú hesseni hercegnő és a szintén birodalmi herceg férje, Rákóczi Ferenc magyarországi letelepedésük kezdetén, 1695 kora tavaszán, a pataki jezsuita templomban és kongregációban a boldog halál misztikájának ájtatosságát gyakorolva beírta magát az Agonia Társulatba, s most fiukat és a Rákóczi-ház örökösét ugyanezen jezsuiták részesítik ugyanebben a templomban végső tisztességben. Landovics György superior, az Agonia Társulat praesese, aki a kis Rákóczi-örökös temetésén a szentbeszédet mondta, csak 3 héttel élte túl a kisfiú szülők nélkül végbement temetését, hiszen 1699. október 25-én ő is meghal Patakon, s a jezsuita atyák kriptájába temetik.

1700 első felében, amikor az elveszített gyermek után egy másik érkezését várták egyszer tűnik fel a Rákóczi házaspár a sárospataki Diarium lapjain, pataki várukban töltik ugyanis a húsvétot, a fejedelem „az emberek nagy épülésére”, vagyis példamutatásként részt vesz a nagyszombat esti feltámadási liturgián, amelyet a várból szokás szerint háromszori ágyúlövés kísér, majd a húsvét vasárnapi ünnepi misén is, amely után a várba invitálja ebédre a jezsuitákat.[58] Legközelebb már fiuk születése után, 1700 decemberében látogatnak Patakra, s a fejedelem részt vesz a Xavéri Szent Ferenc ünnepén, december 3-án mondott déli misén, majd feleségével és udvari tisztviselőivel együtt a jezsuiták, illetve a sátoraljaújhelyi, a tolcsvai és a cékei plébános társaságában ebédel a rendház refektóriumában. Az évkönyv megjegyzi, hogy kevesen voltak az ünnepen, mivel igen kedvezőtlen volt az időjárás.[59]

1700 decemberében egyébként Rákóczi patrónusként támogatja a pataki jezsuiták temploma új Immaculata-főoltárának megrendelését, amelyet az eperjesi mesterek 1704-ben állítanak fel végleg a Vártemplomban.[60]

Rákóczi Ferenc elfogatása, száműzetése majd a felkelés megszervezése miatt 1700 decembere után legközelebb a szabadságharc fejeként jelenik meg Sárospatakon 1704-ben, de sárospataki jezsuiták már 1703 nyarától félnek a felkelőktől, hiszen a 17. század végi rendi mozgalmak alatt megtapasztalták a jezsuiták elleni indulatokat. Érdekes, hogy bár a szertartásokat a Napló tanúsága szerint mindennap elvégezték, az ünnepeket megünnepelték, az Agonia két ünnepét, a nagyböjti 2. és 5. vasárnapot utoljára 1702-ben jegyzik fel a Diariumba.[61] Igaz, az ünnepi szertartásokat, az Oltáriszentség kihelyezése, énekes mise, szentbeszéd, délutáni litánia, megtartják, de magát az ünnepet nem említik. A katolikus hívek általában is megfogyatkozhattak, a társulati tagok száma pedig minden bizonnyal csökkent. 1705 Passió-vasárnapján azonban megjegyzik a Naplóban, hogy sok gyónó jelent meg a templomban.[62]

A jezsuitákat végül 1707 tavaszán űzik el, február 12-én Rozsnyóról már megérkezik Páter Székely, aki majd a jezsuita házfőnök utódja lesz, s a kolostor elhagyásáig együtt szolgál Papp Ferenc superiorral, illetve azzal a jezsuitával, aki éppen a rendházban tartózkodik. Éppen a Passió-vasárnap előtti szombaton, 1707. április 9-én érkezik meg a kolostor átvételére kiküldött bizottság. Két héttel korábban, az Agonia másodünnepén, március 20-án még rendben végbevitték a szertartásokat, kitették az Oltáriszentséget, és déltől a litániát is megtartották. Feketevasárnap reggel Páter Havor István, aki 1707. január 19-én érkezett Nagyszombatból a Kassára távozott Kis Xavér Péter atya helyett,[63] még énekes misét mondott, Páter Székely pedig éppen a szentbeszédet tartotta, amikor a kiutasítással, valamint az ingóságok és ingatlanok leltározásával megbízott csicseri Orosz Pál megérkezett.[64] A pataki jezsuiták kalandos úton, Krakkót is megjárva érkeztek végül Győrbe, s csak a szabadságharc után, 1711-ben térhettek vissza sárospataki rendházukba és templomukba.[65] Szimbolikus is lehet, hogy a sárospataki jezsuiták, akiket nagy ünnepükön, Feketevasárnapon űztek el kegyuruk és alapítójuk parancsára a rendházukból, éppen 1711 Passió-vasárnapján tértek vissza a sárospataki rezidenciára, ráadásul a jezsuita provinciális a régi superiort, Papp Ferencet küldte vissza egykori szolgálati helyére. A superior már megérkezése napján szólt a sárospataki néphez, másnap pedig folytatta ott, ahol 4 évvel korábban abbahagyta, litániával ismét felállította az Agonia Társulatot, két nap múlva pedig már két szentbeszédet is mondott a misén, az egyiket németül a császári katonáknak, a másikat magyarul a pataki híveknek.[66]

 

* * *

A sárospataki Agonia Társulat egyike a legkorábbi magyarországi társulatoknak, abban pedig egyedül áll, hogy a 17. században az egyetlen kegyes közösség, amelyet a jezsuiták létrehoztak pataki missziójukban, hiszen itt nem volt Mária-kongregáció. A jezsuitáknak Sárospatakon, a magyar reformáció egyik vallási és kulturális központjában, nehezebb dolguk volt, mint máshol, talán ez magyarázhatja, hogy a Báthori–Rákóczi család, s főleg Báthori Zsófia hathatós támogatásával militáns eszközökkel kezdték pataki missziójukat, nem sokkal letelepedésük után például flagelláns körmeneteket rendeztek Patak utcáin, amelyek egyébként pár év múlva megszűntek. A katolikus restauráció jezsuita szellemének és módszerének a hívek direkt megnyerésében jobban megfelelt a boldog halál, a kínszenvedés misztikája, mint a Mária-kultusz. A kongregáció működéséről –források híján– keveset tudunk, tény azonban hogy ünnepeit, liturgiáját, lelkigyakorlatait egészen a jezsuiták 1707-ben bekövetkezett kiűzéséig megtartották. A társulat presztízsét mutatja, hogy a Rákóczi család tagjai hagyományosan beíratták magukat a kongregáció albumába, részt vettek ünnepein, sőt II. Rákóczi Ferenc 1699-ben az Agonia praesesi tisztét is viselő jezsuita superiorral temettette el Patakon fiacskáját. A kongregáció tagságának létszáma feltehetően alacsony volt, de előkelő tagságával, amely így példát mutatott Patak áttérítendő népének a katolikus vallás gyakorlásában, Felső-Magyarország keleti részének egyik fontos jezsuita intézménye lett, amelynek nemcsak tagjai, hanem jezsuita vezetői is az elitből kerültek ki, mint Ordódy János vagy Landovics György.

 

Jegyzetek



[1] KERESZTFÁN MEGHALÓ ÉS MEGHOLT JESUS Congregatiójának a boldog kimúlásért és meg-hólt Férfiak és Asszonyok lelkeinek megszabadulásáért Cassai JESUS Társaságának Templomában rendeltetett és VII. SÁNDOR Romai Pápátúl megerőssíttetett rövid oktatási. Eh[h]ez tétetik kétféle Litánia. Keresztfán meghaló, 1724 (Kassa) A1/1

[2] „[i]n Residentia…. Sodalitatem Agoniae Christi pro felici morte […] Sodales veniunt diligentissime ad Litanias lingua vulgari cum sacerdote post sacrum recitandas, tam defunctorum die Lunae, quam vivorum die Veneris.” Az Egyetemi Könyvtár Kézirattára (továbbiakban: EK K.) Ab 95/1 (= Historia domestica S. N. Patakiensis Soc. Jesu (Annuae litterae) 1694–1753, A sárospataki jezsuiták Évkönyve. Annuae.) 35. p. (Annuae 1666)

[3]Reassumpta ad Pascha generali communione et dein Congregatione Agonizantis Christi in Cruce, de cujus more die Lunae sacrum pro defunctis confratribus, die Veneris vero de Passione Domini fieri consuevit, et Dominica quatuor temporum post Vesperas exhortatio Ungarica.” EK K. Ab 95/1 p. 100. (Annuae 1687)

[4] „7 Martii 1700. [= nagyböjt 2. vasárnapja]. Festum 2darium Congregationis Agoniae. Sacra et conciones more consueto. Hora 3tia Litaniae. […] 28 Martii Dominica Passionis festum principale Congregationis Agoniae Christi. Sacra et conciones more consueto. Hora 3tia Litaniae.” EK K. Ab 96. (= Historia domestica S. N. Patakiensis Soc. Jesu. Annales. Diarii Tom. I. 1663–1707. A sárospataki jezsuiták naplója. Diarium I.) f. 40. (Diarium I. 1710. márc. 7., 28.)

[5] „Hoc anno magna frequentia poenitentium excepta ad majora festa et Dominicas 1-as cuiusque mensis, maxime sodales congregati ad Sacram Synaxin diligenter accedunt.” EK K. Ab 95/1 p. 89. (Annuae 1680)

[6] „Anno 1687. 31. Julii ipso festo Sancti Patris Ignatii per reverendissimum dominum Augustinum Benkovics episcopum Varadiensem, simul praepositum Lelesziensem de licentia ordinarii consecrata sunt altaria quatuor in ecclesia Patakiensi. Majus et primarius Immaculatae Virginis nomini, a cornu Evangelii Agoniae Christi, a cornu Epistolae primum Sancti Ignatii, secundum Sancto Francisco Xaveri. Campana maxima nomine JESU intitulata, secunda Immaculatae Virginis nomen habet, tertia minor Sancti Patris Ignatii, quarta nomine Sancti Augustini. Quas eadem die benedixit idem aeterna memoria dignus Praesul. In eadem turri inferius est mediocris campana antiqua Residentiae, quae loco unius ruptae campanae apposita est pro benedicta semper habita.” EK K. Ab 95/1 p. 98. (Annuae 1687)

[7] „Congregationis Agoniae supellectili auxit novum vexillum caeruleum ex materia Damascena florenorum 15 Hungaricalium pretio circiter aestimatum.” EK K. Ab 95/1 p. 98. (Annuae 1682)

[8] „1695. Februarius 18. Dies Veneris. Fuit P. Superior in prandio apud excellentissium dominum Generalem Aspermant, etiam Pater Landovich fuerat invitatus, sed se excusavit propter concionem illius diei. Post prandium hora 3. fuit Miserere. Ante Miserere est expositum venerabile per P. Superiorem, qui alba et pluviali indutus cantavit Tantum ergo Sacramentum. Post Miserere in choro cantatum est, dicta a musicis una cantio latina, post cantionem dictae sunt a P. Superiore preces et orationes. Post has una cantio ungarica, post hanc dixit exhortationem de primo Christi verbo in cruce P. Landovich. Post exhortationem exivit P. Superior superpellicio indutus cum duobus ministris ad altare, ibique post thurificationem, Genitori Genitoque intonatum˙(?); datam benedictionem et reposuit venerabile ad tabernaculum.” EK K. Ab 96. f. 3. (Diarium I. 1695. febr. 18.)

[9] EK K. Ab 95/1 p. 75. (Annuae 1676)

[10] Knapp Éva: Egy XVII. századi népszerű imádságoskönyv az Officium Rákóczianum története I. In: Magyar Könyvszemle, 1997. 2. sz. 149–167. p. (továbbiakban: Knapp, 1997.) 152. p.

[11] Lelki Viragos Kert. Az Mennyei Udvar Tiszteletiroel, Mellyet A’ Kertben Halálra-valt, és a’ Kereszt-fán meg-hólt Ur Jesvs Titulussa alatt virágzó Gyoengyoesi Congregátio, az uedvoességes Halált szomjuzó Hiveknek ki nyittatott. Hogy Ezt gyakorolván, s’ ebben múlatozván, ki-ki a’ szent Halálra, és az oeroekkén-való bóldog fel-támadásra, magát tehesse érdemessé. Boldogok az Halottak, kik az Urban halnak-meg. Apoc. 14. Loetsen, Samuel Brewer által, M.DC.LXXII. (RMK I. 1139.)

[12] EK K. Ab 95/1 pp. 102., 104., 106. (Annuae 1688–1689–1690)

[13] EK K. Ab 95/1 p. 115. (Annuae 1697)

[14] Szinyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Bp., 1891–1914. VII. 700. p. Tévesen írja, hogy Landovics Györgyöt a nagyszombati jezsuita templom szószékén érte a halál.

[15] „Dominica 20. post Pentecosten. Sacra et conciones more consueto. Pater Landovich finita concione, cum voliusset ascendere gradus residentiae, apopletia tactus est, accepta absolutione et ultima unctione obdirmivit in Domino. Hora 3tia litaniae.” EK K. Ab 96. f. 37. (Diarium I. 1699. okt. 25.)

[16]Magno fidei pro aliis Catholicae exemplo frequentabat nostrum sacellum domesticum cum nostris familiarissimus et eorum monitis observans, uti etiam Celsissimae Matris superato exemplo reverebatur ad stuporem omnium. Contra haeresim fortis templa complura recepit, reaedificavit, ornamentis variis manu Celsissimae Matris factis dotavit. Speciali in Societatem nostram affectu residentiam hanc Patakiensem fundavit Anno 1663 die […] litteris fundationalibus etiam regia authoritate confirmatis, praeter varia particularia beneficia Societati collata est huic residentiae. Donec tandem Anno 1676 die 8. Julii podagrae et aliis variis morbis confectus Zboroniae in proprio castello sacramentis obitorum munibus, relicta una domi puella Juliana et uno filiolo Francisco, inter nostras manus pie obdormivit aetatis annorum 31. Sepultus Cassovia in templo Societatis.” EK K. Ab 95/1 p. 80. (Annuae 1676)

[17] Mihalik József: Emlékek a Thököly–Rákóczi-korból. In: Muzeumi és Könyvtári Értesítő, 1910. 198–200. p., 3. ábra, 1. kép.

[18] Magyar Nemzeti Múzeum. Történelmi Képcsarnok. Ltsz. 53.179.

[19] „Quam Residentiam quandoquidem ego fundavi et etiam tuus parens habet partem in illa fundatione, mi Francisce nepos, habe magnam curam illius, et necessitatibus occurrentibus subveni! Tu etiam, mea Julianna. Nec hoc volo, ut illa Residentia Collegio Cassoviensi vel alteri loco applicetur. Sed maneat in suo statu, iuxta literas fundationales in formam Collegii oportet redigere, cum magnum distinctum habeat circumquaque illa Residentia.” Báthory Zsófia végrendelete, 1679. december 15. Idézi: Farkas Róbert: A kassai kath. főgymnasium története, 1657–1985. Kassa, 1895. 63. p., 1. sz. jegyz.

[20] Knapp, 1997. 151. p.

[21] „Kis-Tapolcsány, die 21 Julii Anno 1697. Franciscus Princeps Rakoczi m. p., Karolina Amalia Margravia Hassiae, Leopoldus Ludovicus… Josephus Antonius iunior Princeps Rákóczi.” Tárcza. A Magyar Történelmi Társulat […] In: Századok, 1871. 7. sz. 427-432. p., 431. p.

[22] Uo.

[23] Tüskés Gábor Knapp Éva: Vallásos társulatok Magyarországon a XVII–XVIII. században. In: Néprajzi Látóhatár, 1992. 3–4. sz. 8–36. p., 25. p.

[24] Bellusi Ferenc 1687-ben az eperjesi jezsuita kollégium magyar hitszónoka volt. EK K. Ab 90. (= Historia residentiae Eperjesiensis Soc. Jesu 1673–1776. Az eperjesi jezsuiták évkönyve) f. 2. (1687)

[25] Gyulai Éva: Rákóczi és a sárospataki jezsuiták. In: II. Rákóczi Ferenc, az államférfi. Tanulmányok a sárospataki országgyűlés 300. évfordulójára. Szerk.: Tamás Edit. Sárospatak, 2008. (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 53.) 294-345. p. (továbbiakban: Gyulai, 2008.) 314–315. p.

[26] „Venit serenissima Principissa Rakocziana ad templum nostrum, ibique cum duabus domicellis confessa est et communicavit volens se insurgere ad congregationem Agoniae, quae quidem inscriptio illa die non est facta, sed postea.” EK K. Ab 96. f. 3. (Diarium I. 1695. febr. 27.)

[27] „Congregatio Agoniae Domini licet praeter devotiones ordinarias nullis creverit rebus, crevit tamen numero; nam celsissimus princeps Franciscus Rakoczi aviae Bathorianae, celsissimique parentis sui Francisci Rakoczi tamquam primarum huius Almae Congregationis columnarum exemplum secutus, ad eandem se una cum toto gynecaeo inscribi voluit.” EK K. Ab 95/1 p. 111. (Annuae 1695)

[28] „Illud specialius notandum, quod plurium annorum decursum de instituenda congregatione Agoniae Sanctae cogitatum, hoc anno habita superiorum facultate et impetratis Roma indulgentiis effectuatum sit, eo successu, ut ad eandem inchoandam statim necessaria a patrono quopiam sunt suppedita, et sub ipsum initium prope 200 personae adscriptae. Praemissis igitur saepius repetitis promulgationibus in et citra civitate ipsa Dominica Passionis, quae erat 8a Aprilis initium congregationi datum in sacro sollemni, concionibus et exhortationibus pomeridianis, ac actione comica praesentibus facile hominibus actionis thema fuit Christus Passus […] Curatum et erectum est statim in templo nostro altare fabrilis opere cum imagine Crucifixi et B. V. una Dolorosae, picta una, altera sculpta. Item 8 congregationes insignia 24 imperialibus curata.” EK Kézirattár Ab 90. (Historia res. Eperjes. S. J.) f. 6. (1696)

[29] „Specificatio rerum et pecuniae Residentiae Eperjesiensis Societatis JESU, quae ibidem relictae sunt 14. Febr. 1707. […] Res Congregationis Agoniae relictae sunt in templo PP Minoritarum, commendatae tamen Statui Catholico et senatoribus et tribuno plebis. Est liber seu matricula argento ornata parva. Crucifixus argenteus cum lamella V. V. Dolorosae. Insignia 8 passionis. Vexillum nigrum, casulae violaceae cum cruce variegata. Crucifixus magnus cum statua B. V. ex altari Congragationis.” Magyar Országos Levéltár. E 152. (= Acta Jesuitica. Resid. Eperjes.) Fasc. 3. № 26.

[30] „Pro devotione autem fidelium et allectione, conversioneque infidelium augenda, exornatio domus Dei videbatur esse valde necessaria. Utpote templi, et militari fumo et ob antiquitatem, tam ob stellicitia(?) perrepentia, quam ob pulveres muris adhaerescentes obfuscati, ac denique ob nimiam tormentorum explosionem, bombarumque injectarum vehementiam ruinam minitantis reparatione igitur et dealbatione facta, in loco summi altaris altare novum erectum est, colore varias marmorum species belle repraesentante. Alterum item laterale Sancti Patris nostri Ignatii altare olim quidem labore sculptorio insigne, nunc vero Residentiae sumptibus deauratum. Cui ex liberalitate domini baronis Francisci Klobusiczky accessit altare Sancti Indianum Apostoli Francisci Xaverii prius exstructum, ac nunc deauratum. Huic successit altare Congregationis Agonizantis Christi a generoso domino Casparo Wohlmut nunc exornatum et auro insignitum, quod non tam ideo laudabile est, quod a commandante loci hujus, quam quod a neo-converso et per opus hoc constantiam suam demonstrare volenti institutum sit.” EK K. Ab 95/1 pp. 114–115. (Annuae 1696)

[31] A thorni és hesseni birodalmi konventről bővebben: KüppersBraun, Ute: Frauen des hohen Adels im kaiserlich-freiweltlichen Damenstift Essen (1605–1803). Eine verfassungs- und sozialgeschichtliche Studie. Zugleich ein Beitrag zur Geschichte der Stifte Thorn, Elten, Vreden und St. Ursula in Köln. Münster, 1997. (Quellen und Studien. Veröffentlichungen des Instituts für kirchengeschichtliche Forschung des Bistums Essen, Band 8.)

[32] Magyarországi magánkönyvtárak 2. 1588–1721. Szerk.: Monok IstvánVarga András. Szeged, 1992. (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 13/2.) (továbbiakban: Monok-Varga, 1992.) 159. p.

[33] Bussy–Rabutin, Louise-Françoise de: La vie et abrégé de Mme de Chantal, première mère et fondatrice de l’ordre de la Visitation de Ste Marie. Paris, 1697.

[34] Köpeczi Béla: A vallási türelem és II. Rákóczi Ferenc. In: Rákóczi állama Európában. Konferencia a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója emlékére. 2005. szeptember 15–16–17., Szécsény. Szerk.: Bagyinszki Istvánné–Balogh Zoltán. Salgótarján, 2006. (Discussiones Neogradienses 8.) 87. p.

[35] Monok-Varga, 1992. 158. p.

[36] Gyulai Éva: Báthoriak az emblematikában. In: A Báthoriak kora (A Báthoriak és Európa). Tanulmánykötet. Szerk.: Ulrich Attila. Nyírbátor, 2008. (A Báthori István Múzeum Füzetei. Új sorozat 3.) 77–78. p.

[38] Monok-Varga, 1992. 156. p.

[39] „Dominica Passionis. Festum sollenne congregationis Agoniae cum indulgentiis plenariis. Fuerunt vesperae propter congregationem Agoniae, caenarunt in Residentia duo Patres Trinitarii, D. Bogyiri, D. Kéri.” EK K. Ab 96. f. 4r. (Diarium I. 1695. márc. 20.)

[40] EK K. Ab 96. f. 4v. (Diarium I. 1695. ápr. 1–2.)

[41] „Dies Mercurii. Evocatus est Pater Landovich a Principe in Szerencs ad exaudiendam confessionem Serenissimae.” EK K. Ab 96. f. 5r. (Diarium I. 1695. máj. 15.)

[42] EK K. Ab 96. f. 6r (Diarium I. 1695. júl. 31)

[43] „[a]z üdvösséges halálnak egynéhány pátrónussához való imádságok. A boldogságos Szűz Máriához […] Az őrző Angyalhoz […] Szent Iosefhez […] Szűz Szent Borbálához.” A’ Christus Halala Congregatiójanak, Melly Nagy Szombatban A’ Jesus Tarsasaganak Templomaban M.DC.LX-dik Esztendoetuel fogvást gyakoroltatik, Regulái, Búcsúi, és némely bizonyos Ahitatossági. Nagy-Szombatbaan Nyomtattatot 1686. (RMK I. 1355.) 76–78. p.

[44] „Dominica secunda Quadragesimae. Secundarium festum Congregationis Agoniae Christi. P. Superior cantavit sacrum, post sacrum dixit contionem. Hora tertia erant vesperae de S. Josepho. 19. Dies Lunae. Festum S. Josephi.” EK K. Ab 96. f. 11. (Diarium I. 1696. febr. 18–19.)

[45] „Dominica Passionis. Festum titulare Congregationis Agoniae. Sacrum cantavit R. Dominus Parochus Ujheliensis, concionem dixit P. Landovich. Hora 3tia vesperae de Beata Virgine. […] 25. Dies Lunae. festum Annuntiatae Beatae Mariae Virginis.” EK K. Ab 96. f. 17. (Diarium I. 1697. márc. 24–25.)

[46] „[p]raeter communes totius anni conciones etiam exhortationes Quadragesimales duplices diebus Veneris sunt habitae; primae quidem ante decantatum Miserere lingua patria ab ordinario concionatore nostro ad populum ungaricum; secundae vero ex devotione ad acerbissimam Redemptoris nostri passionem, mandatoque celsissimi Principis ejusdemque serenissimae Consortis a capellano aulico ex Praemonstratensium ordine ad aulicos populumque Germanicum post Miserere sunt dictae, quibus ipsa etiam Serenissima semper interesse dignabat. Hanc devotionem Celsissimus noster cum magna populi aedificatione die Parasceves et auxerat. Erectum erat in figura rubi ardentis Moysei nec tamen combusti Sepulchrum Christi gloriosum, in ipsoque rubo sub pane Eucharistico latens Deitas inter luminaria prominebat, ad quam adorandam circa crepusculum inprimis celsissimus Princeps per pedes suo aulico comitatu advenit, quem paulo post secuta serenissima Consors cum suo gynaeceo pios inter concentus devotionem suam ultra horam nonam vespertinam protraxerunt. Continuavit haec pietas etiam dominica Paschae, ubi ambo simul ante confertam communicantium copiam primi sacro epulo refecti fuere.” EK K. Ab 95/1 p. 115. (Annuae 1697)

[47] „Hora 8va inchoatae sunt caeremoniae. Concio Ungarica, quae debuisset fuisse post caeremonias, dicta est a Patre Landovich, post passionem a cantoribus decantatam. Post concionem continuavit Pater Superior caeremonias, quibus adfuit Princeps. Post deportationem Venerabilis Sacramenti ad Sepulchrum dixit concionem Germanicam capellanus aulae. Hora media quarta matutinum. Adfuit Principissa, quando circa nonam vesperti horam Venerabile de Sepulchro ad sacristiam deportatum est. […] Sabbathi media 8va benedixit fontem baptismalem. Sacro cantato adfuit Principissa. Hora 8va fuit resurrectio, adfuit Princeps et Principissa. Pater Superior indutus alba et pluviali cantavit in Sepulchro ter Alleluja semper altiori et altiori tono, ut in sacro. In processione, quae fuit tandem in templo, cantarunt musici Surrexit Christus hodie. Postquam ventum est ad altare, intonavit Pater Superior Te Deum laudamus, post Te Deum Regina coeli, quo tonito dicta est oratio cum versu. Post orationem cantio ungarica ac tandem a Patre Superiore benedictio data. Prima explosio tormentorum fuit ad Allaleluja, 2da ad Te Deum, 3tia ad benedictionem. […] Dominica Insurrectionis. Hora 8va sacrum cantatum. Concionem habuit Pater Landovich. Hora 2da vesperae. Princeps audivit lectum sacrum in templo hora undecima, sub quo una cum Principissa communicavit.” EK K. Ab 96. f. 21. (Diarium I. 1697. ápr. 5–7.)

[48] „Solennitatem Corporis Christi Domini augere volens celsissimus Princeps relictis suis negotiis ex Szerencs loco a nobis 4 milliaribus dissito, tamquam per portam huc appulit, processionemque inter scloporum colubrinorumque boatus ductam sua praesentia exornavit, concionem controversisticam ante residentiam haberi solita avida aure excepit, absoluta solennitate a nobis religioso frugalique prandio excipi dignatus est. Ubi varios inter prandendum discursus laudata juvenculorum comicis indutorum in perorando tempore processionis audacia pro actione in festo Sancti Patris Nostri Ignatii haberi solita munificentiam suam adpromisit, reditque liberaliter, quantum ad premiandam studiosam juventutem abunde sufficeret.” EK K. Ab 95/1 p. 116. (Annuae 1697)

[49] II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból. Sajtó alá rend.: Benkő Samu. Bukarest, 1977. (továbbiakban: Rákóczi, 1977.) 103. p.

[50] Visegrádi János: Az 1697-i parasztmozgalom lefolyása Sárospatakon. IV. In: Adalékok Zemplénvármegye történetéhez, XVI. Sátoraljaújhely, 1911. 165–169. p., 165–166. p.

[51] Andreas Viktor Attemps v. Attimis zu Pezenstein gróf (1638–1715) császári kamarás.

[52] „Dominica Passionis. Festum tutelare Congregationis Agoniae Christi. Sacrum cantatum et concio. Pransi sunt in Residentia illustrissimus comes dominus Attimis commendans loci et eius Laidenantius, iten vexillifer domini vicecolonelli Roth. Hora tertia Litaniae.” EK K. Ab 96. f. 25. (Diarium I. 1698. márc. 16.)

[53] Rákóczi, 1977. 122. p.

[54] Gyulai, 2008. 322–326. p.

[55] „In festo Beatae Virginis Visitantis et Natae Reginae celsissimus princeps Franciscus Rakoczi ex Szerencs appulit Patakinum ad devotionem peragandam, qui non tantum interfuit concione et Sacro cantato, sed etiam praemissa confessione cum magna populi aedificatione sub sacro cantato communicavit, ac tandem a nobis religioso prandio exceptus est.” EK K. Ab 95/1 p. 127. (Annuae 1699)

[56] „1699. szept. 8. Sacra et conciones more consueto. Adfuit concioni Germanicae et sacro cantato celsissimus Princeps cum duce Landgraviae, qui et communicaverunt.” EK K. Ab 96. f. 35. (Diarium I.)

[57] „Die Martis. Circa octavam vespertinam allatum est Sarosino corpus filii celsissimi Principis, cui dedit comitivam Pater Superior Eperjesiensis. Depositum est corpus in suburbio, cui obvium ivit Pater Superior pluviali indutus, cui adstiterunt Pater Laur, tandem r(everendus) d(ominus) plebanus Tokaiensis, r(everendus) d(ominus) plebanus Tolcsvensis, et tandem r(everendus) d(ominus) plebanus Liszkensis. Postquam inveherunt corpus in templum, fecit concionem Pater Landovich, qua finita impositus est defunctus ad criptam Principum. Caenarunt in residentia, noctarunt praenominati domini Parochi idem.” EK K. Ab 96. f. 21. (Diarium I. 1699. okt. 6.)

[58] „Dies Sabbathi. Hora 8va inchoatae sunt ceremoniae. Hora 8va vespertina Resurrectio cum trina explosione tormentorum, út prioribus annis. Adfuit Princeps cm magna hominum aedificatione. Dominica Resurrctionis. Sacra et conciones hora consueta. Interfuit Sacro celsissumus Princeps, apud quem pransi sunt P. Superior et P. Laur. Hora 3tia vesperae.” EK K. Ab 96. f. 38. (Diarium I. 1700. ápr. 10–11.)

[59]In festo Sancti Francisci Xaverii pauciores comparuerunt propter malum tempus; adfuit tamen celsissimus Princeps Franciscus Rakoczi, qui cum et prandium sumpsit cum serenissima Principissa in refectorio nostro.” EK K. Ab 95/1 p. 129. (Annuae 1700); „Festum S. Francisci Xaverii, concionem Germanicam dixit P. Laur, Ungaricam D. R. Plebanus Czikiensis. Princeps audivit sacrum lectum circa mediam duodecimae, audito sacro venit cum principissa ad residentiam et sumpsit prandium cum suis officialibus. Fuit praeterea praesens D. Commendans, Ad. R. D. Plabanus Uyheliensis, Ad. R. D. Plabanus Tolcsvensis, Ad. R. D. Plabanus Czikiensis, R. P. Praesidens Rsdensis Minorita.” EK K. Ab 96. f. 46. (Diarium I. 1700. dec. 3.)

[60] Gyulai, 2008. 326–329. p.

[61] „Dominica 2da Quadragesimae. Congregationis Agoniae festivitas. Sac(rum) lect(um), con(cio) Ger(manica). Post cantatum V(enarabili) Sac(ramento) exposito. Litaniae media 3tia. […] Dominica Passionis. Festum titulare Agoniae. Ordinaria.” EK K. Ab 96. f. 56. (Diarium I. 1702. márc. 11., ápr. 2.)

[62] EK K. Ab 96. f. 76. (Diarium I. 1705. márc. 29.)

[63] EK K. Ab 95/1 p. 139. (Annuae 1707)

[64] EK K. Ab 96. f. 88–89. (Diarium I. 1707. febr. 20., márc. 20.)

[65] A pataki jezsuiták elűzéséről bővebben: Gyulai Éva: A sárospataki jezsuiták elűzése, 1707. április 10. In: Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 18. Sátoraljaújhely, 2008. 275–290. p.

[66] „Occupato per caesareanos cum reliquis locis munitis et campo obtento etiam Patakinum rediit ad fidelitatem. Ex voluntate r(everendi) Patris Provincialis remissus est pro domus hujus Superiore idem, qui ante quadriennium expulsus erat. Pater Franciscus Papp, qui a Patre Joanne Urbini capellani inclyti Regiminis Hohenzoller e Bohemica Provincia Agrea Patakinum cum militum Ungarorum comitiva reductus est 22 Martii, quae fuit Dominica Passionis seu eadem Dominica, qua in exilium ante 4 annos ablegabatur. Eademque die ad populum desolatum dixit, altera die Sacram Congregationem Agoniae hactenus omissam cum litaniis inchoavit. 25 Martii geminae habitae conciones, una Germanice pro militia equestri et pedestri, altera ungarice ad populum.” EK K. Ab 95/1 p. 140. (Annuae 1711)

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,