![]() |
10. évfolyam 1.
szám |
Gyulai Éva: A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században I. |
Kuklay
Antalnak ajánlom
A jezsuiták sárospataki
letelepedése (1666) és a Báthori–Rákóczi család kegyessége A
sárospataki jezsuitákat az alapítástól kezdve együtt említik a Rákócziakkal,
hiszen 1663-ban Báthori Zsófia alapította saját és fia, I. Rákóczi Ferenc
nevében birtokukon, a sárospataki külsővárban. Az alapítás körülményeiről és
Báthori Zsófia indítékairól a sárospataki jezsuita rendházban vezetett Évkönyv
is megemlékezik, legfőbb célként a sárospataki (és környékbeli) protestánsok
térítését nevezve meg: „bár sokan próbálták gyűlölettel teli beszédükkel távol
tartani Társaságunkat a Patakon való letelepedéstől, a kegyelmes fejedelmek
ennek ellenére, miután saját maguk tapasztalták meg, hogy az emberek hamis
véleményt alkotnak rólunk, s miután maguk is látták, hogy milyen odaadóak
vagyunk az istentiszteletek végzésében, úgy határoztak, hogy működésünk
bizonyára sikert hoz majd a patakiak áttérésében”.[1] Báthori Zsófia nem sokkal azután, hogy 1661. augusztus
15-én kisfiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt munkácsi várukban áttért a
katolikus vallásra, illetve Báthori Zsófia visszatért, hiszen II. Rákóczi
Györggyel kötött házassága miatt lett református, megkezdte szenvedélyes, élete
végéig tartó térítő tevékenységét, amelyhez legfőbb támogatóját a jezsuita
rendben találta meg. Már áttérése után egy évvel, 1662-ben felállította
sárospataki birtokán a Missio Rákócziánát, vagyis a református egyház és
műveltség fellegvárának számító városban letelepítette a jezsuitákat, s a
misszió alig egy évre rá rezidenciává, vagyis alsófokú iskolát is fenntartó
rendházzá bővült. A misszió tagja volt 1677-ben bekövetkezett haláláig Millei
István jezsuita páter, Báthori Zsófia és a Rákóczi család legfőbb bizalmasa, a
vezető szerepet viszont Kiss Imre vitte a misszióban, aki a II. Rákóczi György
fejedelem özvegyére a legnagyobb befolyással bírt, egészen a fejedelemasszony
1680-ban bekövetkezett haláláig.[2] A jezsuiták, köztük a horvát származású, de magyarul
prédikáló Sámbár Mátyás, a Társaság kipróbált módszereivel indították el a Sárospatak
rekatolizációját és a katolikus iskolát. Sámbár Mátyásnak az 1685. február 2-án
Zágrábban bekövetkezett halálakor írt gyászjelentésében jezsuita rendtársai
kivételesen gazdag és elhivatott életében, tevékenységében is kiemelik a
sárospataki és a nagykárolyi rendház-alapítását, illetve a patronátust magukra
vállaló Báthori Zsófia és Károlyi Ádám érdemeit a katolikus vallás
terjesztésében.[3]
Kiss Imre, a Rákócziak házi pátere I. Rákóczi Ferenc felett mondott temetési
beszédében a katolikus egyház egyik legelhivatottabb támaszaként, a hit terjesztőjeként
írja le Báthori Zsófia fiát, I. Rákóczi Ferenc fejedelmet, akinek egyik legfőbb
érdeme, hogy Patakra, amely a protestantizmus befogadásában legfőbb helysége
volt – „több helyeknek is feje […] mocskos fészke az új vallás tojományának” –,
visszaállította a Szent Keresztet, nem másképpen, mint a Jézus nevét és
betűjelét viselő jezsuiták letelepítésével.[4] Báthori Zsófia célját, a pataki uradalom reformátusainak
megtérítését jezsuita gyóntatójának, Kiss Imrének pátrónája feletti halotti beszéde
így méltatta, kiemelve, hogy nemcsak a katolikus templomi szertartásokat
vezette be ismét Sárospatakon, hanem az iskoladrámákkal és körmenetekkel az
utcára is kivitte, s így nyilvánossá tette a dévóciót: „Nézd Patakon és más
helyeken, ahova asszonsága kiterjedett, az igaz hit is mennyire terjedett
istenes buzgólkodása által. Nem volt szabad a pataki tartományban az igaz
keresztyénségnek jelét, az keresztet felemelni se temetéseken, se más istenes
vallásunknak processioin. De Báthori nagy asszony címeres sárkányfoga mellett
az felfeszíttetett Jésust nem csak benn a templomban praedicállottuk, hanem az
szent jelekkel kívül is nyilván magasztaltuk […] nemcsak asszonokat, hanem
számlálhatatlan férfiakat is az Christus aklába hozott.”[5] Báthori Zsófia a pataki jezsuitákhoz elválaszthatatlanul
hozzákötötte a Rákóczi-házat.[6]
1667-ben írják Évkönyvükben a pataki páterek, hogy alapítójuk lelki igényeit
leginkább a sárospataki jezsuiták elégítették ki, pedig (munkácsi vagy
makovicai) várába egy közeli kolostorból hívott udvari papokat, ennek ellenére
a húsvéti ünnepekre, vállalva az utazás fáradalmait, udvarával inkább Patakra
utazott háznépe nagy lelki örömére. Szolgái különösen akkor csodálták úrnőjük
vallásos érzületét, amikor Báthori Zsófia nagy udvari kíséretével a városba érkezvén,
először nem a várba sietett a fiához, hanem a jezsuita rendházba, annak
templomához irányította a kocsikat, hogy mindenkinek demonstrálja a húsvéti
misztérium iránti elragadtatását.[7]
Báthori Zsófia vallásossága mindennapjait is áthatotta, gyóntatója, Kiss Imre
írja róla temetési szónoklatában: „mondván száma nélkül Szt. Péter szavát: Tu scis, Domine,
quia amo Te. Te tudod, Uram, hogy szeretlek Téged. Hasonlóképpen amaz Istenét
buzgóan szerető Seraphicus Szent Ferenc mondását gyakran emlegetted: Deus meus
et omnia. Én Istenem, én mindenem! […] Minden nevezetes innepekre meggyónván és
communicálván, majd csaknem minden cselekedeti előtt az Szent Keresztnek
jelével erősítette lelkét, napjaiban sokszor térden állva könyörgött az
Istennek, a háromszori csendítéskor mindennap Istennek szent anyját tisztelvén,
letérdepelve imádkozott, akarmi dolga volt is akkor, s a halottakért való
zsoltárral megtoldotta azon imádságát. Minden szerdát megböjtölt, az hétfőt is
sok esztendők forgása alatt, hanem osztán én tetszésemből egészségtelenségére
nézve más devotiora változtatta azt, péntek napokon vajast nem ett, a nevezetes
Boldog Asszony napjainak estit mindenkor megböjtölte. […] Imádságinak és
szokott könyörgésének veleje ez volt: az ő Szent Fiának vére hullásáért adja
meg az Isten. […] Itala igen nyomorult volt akaratja szerént, mikor legjobb
ízűen esett valamely étek, abba hatta, minden esztendőben egy legkedvesebb
gyümölcstűl elfogta magát”.[8] I. Rákóczi Ferenc vallásosságában anyja nyomdokain járt,
de kivételesen odaadó ájtatossága még a jezsuitákat is meglepte, mert 1669-ben
a pünkösdi misék mindhárom napján gyalog ment a felsővárból az alsóvárban fekvő
kolostor templomába, ami addig nem volt szokásában, sőt amikor az úrnapi körmenetben,
ahol rózsafüzérrel a kezükben vonultak stációtól stációig a fejedelmi család tagjai,
az egyik jezsuita figyelmeztette, hogy az erős napsütésben jobb lenne, ha
befedné a fejét, így válaszolt: „Atyám, kibírja a fejem a napsütést”, hasonlóan
válaszolt felesége is. Az úrnapi misét egyébként a nagy tömeg miatt nem tarthatták
a jezsuiták templomában, ezért a rendház előtt állították fel az oltárt, s itt
celebrálták az énekes misét, amelyet Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona térdre
ereszkedve hallgatott végig, s az ifjú fejedelemasszony meg is áldozott, ismét
csak hitük nyilvános és példára sarkalló megvallásaként.[9] A fejedelem különleges áhítatáról egyik temetési beszéde
megemlékezik, említve a pataki jezsuiták által is feljegyzett elhivatottságát,
amellyel az időjárás viszontagságaival sem törődve vett részt a processziókon.
Kereskényi István mondta róla ravatalánál, hogy nemcsak előkelő családjának
szűk körében vett részt istentiszteleti alkalmakon, hanem az utcára, terekre is
kiment, sőt maga is kísérte a viaticumot, nem egyszer a baldachint is ő
hordozta, s ekkor nem is lábai vitték, hanem szinte az elragadtatás szárnyain
repült szívének kincsét, az Oltáriszentséget követve. Kevés fejedelem
segédkezett olyan sokszor az oltárnál, mint ő, s nem átallott a rossz időben is
a könyörgők közé állni a körmeneteken. Számtalanszor volt misén, kezében
sokszor vitt rózsafüzért és imakönyvet, amelynek teljesen átadta magát. Szűz
Mária iránt olyan mély vallásos érzületet táplált, hogy amíg élt, szombaton nem
ivott bort, s ünnepeit egy hétig tartó böjtöléssel ünnepelte meg. Minden hozzá
közeli vallásos társulat könyvébe bejegyezte a nevét, s a kegyességi irodalomra
is igen sokat költött, imádságos füzeteket osztogatott udvara népének, sőt
idegeneknek is. A Mária-tisztelet odáig ragadtatta, hogy inkább meghalt volna,
mintsem eltűri, hogy a Szűzanyát sértegessék. Igazolja ezt, hogy Pataktól
egészen Debrecenig üldözte a szentséggyalázókat (itt Kereskényi a pataki
református kollégium elűzésére utal), s hogy a dögvészt hozó (protestáns)
szószékeket kiszóratta a templomokból, a vétkeseket megbüntette, a gyalázatos
(vallás) támogatóit elűzte birtokairól, udvarából kikergette a protestáns
lelkészeket, s a hivatalokból kiűzte mindazokat, akik ragaszkodtak vallásukhoz,
s a Szent Szűz iránti tiszteletnek ellenségei voltak.[10] A Báthori-Rákóczi család Mária-kultusza találkozott a
jezsuiták kivételes Mária-tiszteletével. A sárospataki jezsuita templom
Szeplőtelen Fogantatás-titulusa is a kultuszra vall, a protestáns habánok Héce
nevű városrészében alapított kis kápolnát pedig Mária Mennybevételének
szentelték, 1668-ben mind Gyertyaszentelőkor, mind augusztus 15-én körmenetet
vezettek ide a jezsuiták, amelyen Báthori Zsófia és fia, valamint menye, Zrínyi
Ilona is részt vett.[11]
A Szűzanya imádata a fejedelmi család Częstochovai Szűz iránti tiszteletében
csúcsosodott ki. Báthori Zsófia munkácsi várának gazdag felszerelésű
kápolnájában halála után egy feltehetően Lengyelországból származó
Madonna-szobron (Csodatévő Boldogasszony képen) kívül, amelyet több igen
értékes votív tárggyal, többnyire ékszerrel ékesített fel Báthori Zsófia és
környezete, három további, a „Csesztokói” Boldogasszonyt ábrázoló kegyképet is
összeírtak, a nagyobb, drapériával díszített Szűzanya-képről háromsoros
aranylánc, ötsoros, feltehetően korallszemekből álló „kláris”, valamint egy
nagy ezüstlánc függött, a kisebbeket rézlemezre festették, illetve ezüstkeretbe
tették. A Częstochovai-kegyképek mellett egyébként 3 kisebb képet is őriztek a
munkácsi várkápolnában jezsuiták, jezsuita szentek ábrázolásával.[12] A
jezsuita szentek között minden bizonnyal Kostka Szaniszlóé is ott volt, aki
Báthori Zsófiának, nagyanyja révén, lengyel rokonságába tartozott. Báthori
Zsófia és fia sárospataki várkápolnájának Częstochovai Mária-kegyképe 1664-ben,
amikor egy portyázó török sereg fenyegette Sárospatakot, csodát is tett, amelyet
a nem sokkal korábban Patakra telepített jezsuiták is feljegyeztek Évkönyvükbe,
illetve jelentésük a Jézus Társaság római generálisához is elvitte a mirákulum
hírét.[13] A „Csesztokói Szűz” nem sokkal később ismét csodát tett,
de nem Sárospatakon, hanem a közeli Sátoraljaújhelyen, amelynek pálos kolostorával
a pataki jezsuitáknak igen jó kapcsolataik voltak, ezt mutatja, hogy Sarlós
Boldogasszony napján körmenetet vezettek Patakról Újhelyre. 1672-ben, amikor a
felkelők, akik I. Rákóczi Ferencet kiáltották ki vezérüknek, a Hegyalját
feldúlták, a sátoraljaújhelyi pálos templomot is kifosztották és
megszentségtelenítették. A pálos templom Częstochovai Mária-kegyképét kivágták
keretéből, mire a kép vért kezdett könnyezni, s a szentségtörő latrok,
megijedve a csodától, felhagytak a templom fosztogatásával.[14] Báthori Zsófia és családja kegyességétől a passió-misztika
sem állt távol, a munkácsi vár kápolnájában volt egy feszület, amelynek díszítése
áhítatgyakorlatra vall, hiszen a Crucifixus köré tett rózsákra különféle
misztikus szövegeket írtak.[15]
I. Rákóczi Ferenc haldoklása is a halál és a passió misztikájában való
elmélyedést mutatja, hiszen gyóntatója, Kiss Imre csodálta sok türelemmel
viselt agóniáját és „az haláltul nem irtózó, ez világi hamar elmúlandó jókban
el nem merült; zúgolódás nélkül súlyos betegségit viselő” hívőként írja le.[16]
Halálának körülményeit, a halállal vívott hősies és férfias küzdelmét Kiss Imre
dicséri kegyura feletti temetési beszédében, ugyanakkor arról is megemlékezik,
hogy a haldoklót ő is állandóan emlékeztette a halálra, nehogy felkészülés
nélkül érje az utolsó órája, bármikor jönne is el. Rákóczi Ferenc azonban a
Rákócziak címerállatához, a sashoz hasonlóan viszonyult múlandóságához, illetve
Báthori-vérből származván, bátran küzdött meg a sárkánnyal, vagyis a halállal,
írja gyóntatója.[17]
A jezsuita udvari pap, gyóntató és misszionárius Kiss Imre, aki sárospataki missziója
idején a református kollégium tanáraival több hitvitát is megvívott,
feladatának tekintette, hogy urát a halálos ágyán felkészítse a halálra, s
temetési beszédéből kiderül, hogy őszintén elismerte Rákóczi Ferencnek a
haláltusában tanúsított lelkierejét: „Reá emlékeztetém az halálra, hogy ha Istennek úgy fogna
tetszeni, kész lenne mind az életre s mind az halálra, kit is nagy solutioval
vet[t], s Isten akaratjára hagyá magát, megmutatván, hogy nem ragaszkodott vala
ez árnyékvilághoz fölöttébb. Még pedig igen álmélkottam, azon halálos ágyában
is oly beteges és elerőtlenedett emberben oly erős, bátor és nem közönséges férfiúi
temészet rekesztetett vala. Mert egész beteg ágyában semmi zúgolódását és
békételenségét vagy betegsége, vagy halála ellen nem láttam.”[18] Rákóczi
agóniája nyilvános volt, s akárcsak addigi kegyessége, mintául szolgált
családtagjainak és udvara népének.[19] A jezsuiták jótevője, I. Rákóczi Ferenc kegyességére mind
az elesettek iránti nagylelkűsége, megbocsátó lelkülete, mind az önmaga iránti
szigorúság, sőt önsanyargatás jellemző volt, még halálos ágyán sem akart húst
venni magához, így fokozva testi szenvedését, Kereskényi István latin nyelvű
halotti beszédének tanúsága szerint: Eltávozott a pataki Jézus Társasága rezidenciájának
alapítója, a kassai új bazilika mecénása, a papság mély tisztelője a szűkölködők
életéből, akiket nem fenséges szigorával, összevont szemöldökkel, hanem atyai
szóval jobbított, akiket adományaival táplált, felemelt kedvezéseivel és
fenntartott oltalmazásával, s ha a méltányosságot és jóságot megőrző
igazságosság a bűnök felfedésére sarkallta, szigorúságát nyájassággal keverte,
s csak önmagával volt könyörtelen, még végső haláltusájában is nehezen tűrte,
hogy húsétellel kezeljék.[20] A sárospataki Agonia Társulat
megalapítása (1666) Báthori
Zsófia fia (és családja) az oltárállításokban, a templomok felszerelésében,
javadalmazásában, papok állításában is igen buzgó volt. I. Rákóczi Ferenc
ravatalánál is megemlékeztek arról, hogy azokon a helyeken, ahol sokáig csak
protestáns istentisztelet folyt, visszahozta a katolikus vallásgyakorlatot, s a
templomokat felszereléssel, papokkal, sőt jövedelmekkel látta el, s mintegy
vallásháborút folytatott ellenségeivel szemben.[21] A jezsuita kegyesség a körmenetek mellett talán
kongregációk alapításával támogatta és mozdította elő leginkább a hitbuzgalmat.
A kegyes társulatok alapításához pápai engedély kellett, s a bullák egyben az
áhítatgyakorlatok rendjét is meghatározták, ugyanakkor az ájtatossághoz
kapcsolódó búcsúk engedélyét is tartalmazták. Érdekes, hogy Sárospatakon nem
Mária-társulat alakult a jezsuiták által vezetett katolikus plébánián a 17.
században, hanem az ún. Agonia Társulat, más néven Sodalitas Agoniae Christi pro felici morte, vagyis Krisztus kínhalálának
testvérülete a boldog halálért,[22]
illetve Congregatio Agonizantis Christi
in Cruce,[23]
azaz a keresztfán kínhalált szenvedő Krisztus kongregációja, amely a jó
halálért mint üdvös célért jött létre. Az első ilyen társulat Vincenzo Caraffa
jezsuita generális alapítása volt 1648-ban a római Il Gesùban, a
jezsuiták főtemplomában,[24]
„A Keresztfán haldokló Urunk Jézus Krisztus és Fájdalmas Anyja, a Boldogságos
Szűz, közönségesen a Jó Halál Kongregációja” néven megalakult jezsuita
társulat, amelynek egyébként Domenico Bernini is tagja volt,[25]
s melyet sokszor Itálián kívül is Buona
Morte néven ismertek, gyorsan terjedt a jezsuita missziókban, Linzben, ahol
korábban több Mária-kongregáció is alakult, már 1652-ben létrejön a Todesangst-Christi-Bruderschaft,[26]
a német misztikus szóhasználatban ugyanis nem az agónia, a haldoklás, illetve a
passió, a testi szenvedés, hanem a Krisztuson erőt vett halálfélelem volt a
meghatározó a kereszthalál misztériumában. Bécsben maga Eleonóra császárné volt
az, aki az Am Hof templomban megalakult Agonia Christi kongregációt támogatta.[27]
A jezsuiták a kezdetektől nagy súlyt helyeztek arra, hogy férfiak és nők
egyaránt beléphettek a kongregációkba, míg más kegyes társulatokat sokszor
egyneműek alkottak. A Királyi Magyarországon Lippay György esztergomi érsek
(1642–1666) nevéhez fűződik az Agonia mint a jezsuita áhítatgyakorlat Rómából
indult „újdonsága” bevezetése, az első Agonia–társulatot Pozsonyban, majd
1660-ban az érseki székhely, Nagyszombat jezsuita templomában alapította meg.[28]
A nagyszombati társulat magyar elnevezése követi a latin agonizans és moribundus
kifejezéseket: „Mivelhogy a gyülekezet, az üdvösséges halálnak elnyerésére
indéttatott, annak okáért ez céljához illendő nevet is, vagy Titulust vöt[t]
fel, úgymint »Az Halálra vált Christus JESUST«” – írja az alapítás után 20
évvel kiadott társulati imakönyv.[29] A jezsuiták kassai, Báthori Zsófia építtette
templomában nem sokkal a nagyszombati társulat létrejötte után, 1665. május
31-én alakult meg a Congregatio Agoniae
Christi, amelyet VII. Sándor pápa bullával erősített meg, s működésére
Pálffy Tamás egri püspök adott engedélyt, s egyik első jezsuita vezetője,
praesese Kiss Imre, Báthori Zsófia gyóntatója és lelki vezetője volt.[30] A sárospataki Agoniát, amely a legkorábbiak között van
Magyarországon, egy évvel a kassai társulat megalakulása után, 1666-ban alapították,
s természetesen a fejedelemasszony és fia is rögtön beírták a nevüket a
Társulat albumába, hiszen ez is nyilvános hitvallásuk része volt.[31]
I. Rákóczi Ferencről egyébként a temetési beszédek mint mélyen vallásos
lelkületű, a Mária-tiszteletet különösen gyakorló fejedelemről emlékeznek meg,
tagja volt a kassai, az ungvári, a szepesi, a gyöngyösi jezsuiták által
alapított társulatnak is.[32] A vallásos társulatokba való belépés, illetve a társulati
tagság az ájtatosság egyik legszembetűnőbb, leginkább példára buzdító formája
volt, így 1661. október 26-án, két hónappal áttérésük után, a jezsuiták ungvári
Mária-kongregációjának címereskönyvébe mind Báthory Zsófia Anna Katalin, mind
fia, Rákóczi György Ferenc külön-külön jegyezte be a nevét, a Báthori-címer
fölé a bejegyzés dátuma mellé pedig ezt írták: „Dícsírtessék az
Oltáriszentség”. Ferenc nagyapja, a protestáns I. Rákóczi György latin
jelmondatát íratta a Rákóczi-címer fölé: „Si Deus pro nobis, quis contra nos”.
Az ungvári jezsuiták később Báthori Zsófia neve mellett azt is megjegyezték,
hogy meghalt.[33]
A haláláról való megemlékezés is igazolja a társulati albumok mintegy
anyakönyvi funkcióját, hiszen a bejegyzések sokszor nyomon követték a
kongregáció tagjainak sorsát is. A sárospataki Agonia Társulat díszkönyve nem maradt
fent, így nem tudjuk, a fejedelmi család tagjai, úgyis mint a jezsuiták
patrónusai mellett kik voltak az első tagjai a protestáns városban. A fejedelemasszony még az alapítás évében egy ezüst függő
örökmécsest adományoz az Oltáriszentség elé, amely majdnem elérte egy
négyszögletű (jezsuita) kalap nagyságát, valamint egy kivételesen nagy és
különlegesen megmunkált kelyhet is.[34] Kultusz és misztika A
passió-misztérium már a Társulat felállítása előtt is a jezsuiták vallásgyakorlatának
és kegyességének a középpontjában állt, 1664 nagyböjti időszakában minden
szerdán és pénteken Krisztus szenvedéséről szóltak Sárospatakon a
szentbeszédek, sőt a nagypénteki körmenet előtt a jezsuita diákok nyilvánosan
eljátszották Krisztus kereszthalálát is. A passió-liturgiák olyan nagy hatással
voltak Báthori Zsófiára, hogy azt mondta, fél, hogy a tisztítótűzben fog égni,
mert nem rögtön rekatolizációja után fogadta meg a jezsuitákat, hogy a patakiakat
megtérítsék. A körmeneten már ekkor megjelentek a flagellánsok, igaz, a
látványosságot az ablakokból néző reformátusok azt mondták, a jezsuiták
fizettek nekik, ráadásul a vér nem is igazi az önostorozók hátán, festett
állatbőröket raktak magukra. Ennek ellenére negyvennél is több önkéntes
flagelláns vállalkozott 1664-ben arra, hogy a körmenetben tevőlegesen részt
vegyen. A flagellációval összekötött bűnbánati körmentek elterjedése
Magyarországon inkább a 18. század első évtizedeire jellemző, így korai
sárospataki megjelenését szintén a jezsuiták „innovatív” törekvései közé
sorolhatjuk. A jezsuita Évkönyv szerint az eretnekségtől (vagyis a
protestánsoktól) annyira idegen volt a bűnbánati megtisztulásnak ez az
„imitatio Christi”-formája, hogy mintegy új „találmányra” tekintettek
Sárospatakon. 1664-ben a Szent Sír tiszteleteként a templomban színes
üvegkoporsót állítottak fel, amelyet titokban a protestánsok is megcsodáltak. A
főrangúak sokszor elhalasztották utazásukat is, írja az Évkönyv, hogy részt
vegyenek a nagyböjtben már ekkor megtartott szerdai és pénteki Krisztus
szenvedéseiről szóló prédikációkon. A nagyheti liturgia része volt a Szent Sír
felállítása is a jezsuita templomban, a színes üvegekből összerakott, fénylő
építményt még a kálvinisták is megcsodálták.[35] A nagypénteki flagelláns körmenetek megszokottá váltak
Sárospatakon, 1667-ben, egy évvel az Agonia Társulat megalakulása után, nemesek,
sőt a vár előkelőségei közül is többen részt vettek az önsanyargatásban, amely
a kálvinistáktól annyira idegen volt, hogy másoknál is elképzelhetetlennek
tartották, s ismét csak csalásra gyanakodtak. A sárospataki jezsuitáknak 40
körmeneti öltözetük volt azok számára, akik a körmenetben véresre ostorozták
magukat, de ez a 40 különleges viselet is alig volt elég, olyan sokan akartak
beöltözni. Sokan éppen a véres látványosság hatására tértek meg, s lettek
katolikussá, 1667-ben ötvenen voltak, akikre a körmenet ilyen hatással volt.[36]
Az évkönyv nem említi, hogy a flagellánsok között voltak-e társulati tagok,
ezért csak feltételezhetjük, hogy közülük nagyobb számban vettek részt a véres
ájtatosságban. Kérdés, hogy az említett 40 öltözet, amelyet a flagellánsokra
adtak, a társulat speciális körmeneti viselete volt-e, amilyeneket (főként
csuklyával) számos helyen a mai napig hordanak a vallásos kongregációk tagjai a
nagypéntek éjjeli processziókon. A következő évben, 1668-ban rendezett nagypénteki
körmenet, amelyen a Rákócziak is részt vettek, egy forgószél miatt majdnem tragédiába
torkollott. A hirtelen jött erős északi szél ugyanis kioltotta a piacon a
fáklyákat, s félő volt, hogy a szikrák felgyújtják a háztetőket. „S bár a
fények kihúnytak, a hívek lelkében nem húnyt ki Krisztus kínszenvedése iránti
kegyesség és lángolás, hiszen 45-en vállalták, hogy istenfélelmükben önmagukat
súlyosan sanyargatva kövessék Krisztust a megkorbácsolással” – írják
évkönyvükben a jezsuiták. A nagypénteki misztérium kellékei, a feretrumokon
hordozott „figurák” a flagellánsok előtt „lépkedtek” a rendház és a templom
falai között, s közben magyar nyelvű kegyes verseket hangoztattak. A kolostorba
és a templomba szorult körmeneten olyan sokan vettek részt, köztük reformátusok
is, hogy a jezsuita iskola diákjai alig fértek tőlük, s a tömeget a processzió
kivételes ájtatosságra késztette, amihez minden bizonnyal a szélvihar előtt
tartott jezsuita színjáték is hozzájárult, amelyben az égből pusztulás támadt
az emberek ellenségére, a gonoszra, és az emberi nem megszabadult a
zsarnokságtól.[37] A húsvéti devotiókban Krisztus szenvedésének misztériuma
összekapcsolódott az Oltáriszentség imádatával, a feltámadás liturgiája ugyanis
azzal kezdődött, hogy vasárnap hajnalban a Szent Sírból kiemelték az
Eucharisztiát, s visszahelyezték a tabernákulumba. Jelképes is lehet, hogy a
sárospataki vártemplomot, amelyet a császári katonák részben várkapuvá, részben
bástyává alakítottak át, miután elvették a reformátusoktól, a király
utasítására 1671-ben éppen feltámadáskor adták át a jezsuitáknak, akik addig a
rendház templomát használták a katolikus liturgiákra. Amikor a jezsuita atyák 1671
húsvétjának hajnalán az Oltáriszentséget kivették a Szent Sírból, már az „új”,
igaz még romos templomba vitték át, körmenet kíséretében, majd Te Deummal
köszöntötték az ünnepet és az ajándékba kapott templomot, amelyet azonban csak
nehézségek árán használhattak, mivel a templom falába vágott kaput egyelőre nem
szüntették meg, sőt el sem rekesztették a hadmérnökök, s az istentiszteletet
áthaladó szekerek zaja, emberek és katonák kiáltozása zavarta.[38] 1671-ben az ispotályt is megkapták a jezsuiták Patak földesuraitól
és kegyuraitól, a Rákócziaktól, miután elvették a reformátusoktól, akik addig
csak hittestvéreiket ápolták az intézményben. Az ispotály új jezsuita urai
elűzték a református lakókat, s katolikusokat tettek a helyükbe, valamint a
vallásgyakorlat új formáit is azonnal bevezették, a betegeknek reggel és este
térden kellett imádkozniuk, s az épületben kápolnát is berendeztek. Az ispotály
előtti térre „más katolikus vidékek mintájára” hatalmas keresztet állítottak,
amelyre a megfeszített Krisztus mellé kínszenvedéseinek eszközeit, az „arma
Christi”-t is elhelyezték. Az utcán felállított feszület, már önmagában is
feltűnő volt a protestantizmus egyik fellegvárának tartott Sárospatakon, ahol
egykor református vallású fejedelmek tartották udvarukat, s ezt a hatást
ugyancsak fokozhatta a kínhalált, a Krisztus agóniáját idéző kínzóeszközök
látványa. Sárospatak kálvinista polgárainak naponta szembesülniük kellett a
kínszenvedés „kiábrázolásával”, a keresztet ráadásul meg is kellett
süvegelniük, ha elmentek előtte, ezt egyébként a közeli királyi várőrség
figyelte, s a mulasztókat büntette is.[39]
A feszületet nem sokkal később, 1672-ben a protestáns felkelők összetörték,
utána pedig elégették, de a jezsuita Évkönyv feljegyzése szerint nem fogta a tűz,
ezután a „szent jelvényt” egy mérlegre rakták, mondván: „Lássuk, mennyit nyom a
pápisták Istene!”. Máshol a szentségtörő felkelők a feszületet kalodába zárták,
mellé tették az Immaculata-szobrot, és táncolásra buzdították őket.[40] Belépés a Társulatba A
sárospataki Agonia Társulatra vonatkozó források jórészt kimerülnek a rendház
két alapvető dokumentuában, a Historia
residentiae néven is ismert Annuae
Litterae-kötetben, amelyet az alapítástól egészen 1753-ig vezettek, illetve
a négykötetes Naplóban (Diarium),
amelyet azonban csak 1694–ben kezdtek meg, így a 17. századra alig tekinthető
megfelelő kútfőnek.[41]
A vallásos társulatok gyakorlatából jól ismert nyomtatott imaköny, társulati
füzet nem ismeretes Sárospatakról, feltehetően nem is készült ilyen, a
sárospataki hívek minden bizonnyal más kongregációk nyomtatványait használták
áhítatgyakorlatuk során. A lelkigyakorlatokat segítő társulati imakönyvek és a
kora újkori kegyességi nyomtatványok között ismertek az Agonia-konfraternitások
könyvecskéi is. Philipp Kisel (1601–16081) bajor jezsuita hitszónok több latin
nyelvű művet is megjelentetett Bambergben az Agonia-társulatok használatára, s
legnépszerűbb munkáját németre is lefordították.[42]
A nagyszombati jezsuiták könyvtárában is volt egy kölni kiadvány, amely az Úr
Kínszenvedése-társulat latin nyelvű kegyes „kincsestárát” tartalmazta.[43] A 17. századi Magyarországon, a korszak kegyességi
irodalmában szokásos módon, magyar nyelvű lelkigyakorlatos füzeteket szerkesztettek
az Agonia társulatok tagjainak. Bár az első Agoniát Lippay György érsek
Pozsonyban állította fel, mégis a nagyszombati jezsuita templomban alapított
társulat imakönyve lett a magyarországi kongregációk alapvető kegyességi
nyomtatványa.[44]
Az 1686-ban nyomtatott füzet az 1660-ban létrehozott társulat reguláit, búcsúit
és „némely bizonyos áhítatosságit” tartalmazza, s alapjául szolgált mind az
1693-ban készült rozsnyói társulati könyvecskének,[45]
mind a Sárospatakhoz még közelebb fekvő kassai és ungvári jezsuita kollégium
kegyes nyomtatványának.[46]
Az 1670-ben Gyöngyösön létrejött Agonia
Christi (Halálravált és a Keresztfán
megholt úr Jézus titulusa alatt virágzó Gyöngyösi Congregátio) nem sokkal
megalakulása után Lőcsén jelentette meg „Lelki virágoskert” c. lelkigyakorlatos
könyvecskéjét „az üdvösséges halált szomjúzó híveknek…, hogy ezt gyakorolván, s
ebben mulatozván, ki-ki a szent halálra és az örökkénvaló boldog feltámadásra
magát tehesse érdemessé”.[47] A nagyszombati imakönyvet
1706-ban némileg átdolgozott formában újra kiadták, amelynek a címe
alapvető információkat tartalmaz nemcsak a nagyszombati, hanem általában a
magyarországi és külföldi Agonia–kongregációk célját, illetve a könyvecske
tartalmát illetően: Fára felfeszéttetett, avagy kereszten meghaló Jesus
férjfiakbúl és asszonyállatokbúl álló congregatiójának, mely a szerencsés e
világbúl való kimulásnak és a Purgatóriumban gyötrődő lelkek megszabadulásának
elnyerésére rendeltetett méltóságos esztergami érsektől, Lippay Györgytől a
Jesus Társaságának nagyszombati templomában, 1660. esztendőben, és az X. Innocentius
római pápátúl megerősíttetett regulái, búcsúi és némely bizonyos ájtatossági. A
nagyszombati kiadvány címéből is kiderül, hogy az Agonia nem tett különbséget
férfiak és nők között, mindkét nemből rekrutálta tagjait, vezetője azonban a
jezsuiták közül került ki. A szabályzat szerint a belépés előfeltétele az
„ajánlás” elmondása volt, amellyel a leendő tag Krisztusnak ajánlotta magát. Az
első nagyszombati társulati imakönyv tanúsága szerint az alábbi fogadalmat
kellett a belépéskor elmondani: AJÁNLÁS, mellyel a Christus Halálának és a keserves Szűz Máriának
Társaságában adják magokat az hívek. Uram, Jesus Christus, élő Istennek Szent
Fia, ki ez világnak váltságáért hat órakor keresztfára függesztettél, és az
halállal tusakodván, drágalátos lelkedet kiadtad értem, én is azért, N. N.,
teljes szívemből néked áldozom magamat, és ajánlom a te szent Halálodnak
lelkemet, és a keresztfa alatt téged kesergő Szűz Anyádnak is a boldog
kimúlásért eltökéllet[t] szándékkal ígírvén, hogy Szentséges kínszenvedésedről soha
el nem feletkezem. Azért alázatossan kérlek, oh értem megholt kegyes Jesus!
halálom óráján szent kezeidben fogad[d] bé lelkemet, és szent Halálod által
odavigyed azt, hová a megírt Latornak lelkét vitted. Ez világbúl kimúlt híveket
is kínszenvedésednek érdemében részesítsed, kínokat megenyhítvén, bé is
fogadván őket mennél hamaráb[b] a te Országodban, az hol téged dícsírjenek, s
érettünk is esedezzenek. Amen.[48] A
fogadalomtétel a társulat legfőbb céljaival való azonosulásról szólt, a hívő
egyrészt világot vérével megváltó Krisztus kereszthalálának ajánlotta lelkét,
másrészt megígérte a fia halálán kesergő Szűzanyának is, hogy soha meg nem
feledkezik Krisztus áldozatáról, az ajánlás ugyanakkor könyörgést is
tartalmazott Jézushoz, kegyelmét elnyerendő, és a hívő, illetve embertársai
végső haláltusájában való segítségéért; azaz egy imát kellett a belépéskor
elmondani. A 17. század végén alakult rozsnyói kongregációba is
hasonló ajánlással léptek be a jezsuiták templomába járó katolikusok.[49]
A rozsnyói fogadalomból is kiderül, a társaság egyik fontos célja volt a másokért
való imádság, hogy a társulat tagjai áhítatgyakorlatukkal megszabadítsák a
katolikus híveket a purgatóriumi szenvedésektől. A Báthori Zsófia által
alapított, s a Rákócziak temetkezőhelyének szánt kassai jezsuita templomban az
Agonia Társulatnak nem volt külön oltára, ünnepein a főoltárt díszítették fel,
s a társulatba való felvétel igen egyszerűen zajlott, a jezsuita praeses
elmondta a társaság szabályait, tagjainak kötelességeit, a szertartások
rendjét, majd a jelentkező elimádkozta az „Ajánlás Jézushoz” c. imát, ezután
beírták nevét a Társaság díszkönyvébe.[50] Az ajánlást a kassaiak 1724-ben nyomtatott
társulati könyve is tartalmazza, jórészt ugyanazokkal a szavakkal, amelyek már
az 1686. évi nagyszombati szöveget is alkották.[51]
Az ungvári társulatba hasonló, de némileg egyszerűbb és rövidebb imádsággal
léphettek be a tagok.[52]
A nagyszombati, illetve a felső-magyarországi társulatok ajánlásának jórészt
egyező szövege megengedi feltételeznünk, hogy Sárospatakon is hasonló
imádsággal ajánlották magukat az új tagok a jezsuiták kongregációjába. A társulatba frissen áttért tagokat is felvettek,
Sárospatakon például nem sokkal az Agonai felállítás után egy „eretneket”,
vagyis protestánst annyira megindított a jezsuitáknak a boldog halálról szóló
hitszónoklata, hogy rögtön be akart lépni a kongregációba, előbb azonban
kötelezték a katolikus vallásra való áttérésre, amit meg is tett, „hogy a
boldog halált elérhesse”.[53] A társulatba való belépés legtöbbször a kongregáció
speciális ünnepein ment végbe, de nagyszombati jezsuitáknál a 17. században bármikor
jelentkezhettek a hívek az erre a feladatra kijelölt jezsuita atyánál, majd az
ajánlás elmondása után az új tag nevét beírták a társulat albumába, s vagy még
akkor, vagy nem sokkal később gyónás és szentáldozás után lettek teljes jogú
taggá: Ez Congregatio könyvébe való béírásnak ideje van
mindenkor, valamikor innepe vagy gyülekezete vagyon a Congregatiónak, és azon
kívül mindenkor, valamikor valaki bé akar magát íratni, csak adja nevét az
előljáróktól rendeltetett Congregatióbéli lelki Atyának, kinek tiszti az, hogy
a Társaságba bévegye azokat, akik bé akarnak állani. Kik mihent a könyvben
béírattatnak, és mindjárt akkor, vagy nékik alkalmatosb legközeleb[b] való
napon töredelmes szív[v]el meggyónnak és megáldoznak, a Congregati-ónak tagjaivá
lésznek.[54] Regula és liturgia Az
Agonia-társulatok, működésüket és áhítatgyakorlatukat tekintve, a
szerzetesrendekhez, illetve a középkori és kora újkori vallásos
testvérületekhez hasonlóan, saját szabályzattal rendelkeztek. A Mária-kongregációkhoz
hasonlóan, a rekatolizáció fontos intézményei voltak, amelyek
áhítatgyakorlataikkal, misztikájukkal egyrészt a vallásos elmélyülést célozták,
másrészt azonban praktikus feladatot is elláttak, a katolikus
vallásgyakorlattól „elszokott”, illetve a katolizált hívek katekizálását, az
egyház dogmáinak, hittételeinek, misztériumainak megismertetetését, sőt az
imákra, imádkozásra való tanítást. Az 1702-ben alakult
Bécs–Friedrichstadti
Agonia-kongregációnak szóló, 1762. január 4-én Rómában kelt oklevelében
a jezsuita generális így ír a főkongregációvá váló római társulatnak az Il
Gesùban 1648-ban bevezett Agonia-áhítatgyakorlatról és annak céljáról: „Társaságunk kötelessége a hozzánk közellévők támogatása,
hogy igaz és kegyes világi életük után végül az igazak halálával haljanak meg,
így mindig is törekedett arra, hogy a híveket a Megváltónk kereszthaláláról
való elmélkedésre serkentse. Ezért kezdték a Szentlélek sugallatára a mindkét
nembeli társulati tagok a római rendházunk templomában minden szombaton a
vesperas alatt kihelyezett Oltáriszentség előtt együttesen gyakorolni 1648-tól
ezt az elmélkedést, hogy részint Krisztus szenvedését és halálát, valamint
Boldogságos Anyja fájdalmát odaadó könyörgésekkel tisztelve, részint a Szent
Igét hallgatva buzduljanak fel a keresztény erények gyakorlására, ugyanakkor
kiváltképpen könyörögjenek a Mindenható istenhez a jó halál kegyelméért.”[55] A nagyszombati társulat kegyességi könyvecskéje
„oktatásában”, azaz hittanában, a Társulat egyik legfőbb célját ugyancsak a
Krisztus halálfélelmén való elmélkedésben határozza meg, példának állítva
nemcsak a keresztfán, hanem az Olajfák hegyén érzett halálfélelmét is, így
buzdítva a híveket ájtatosságra, de a Fájdalmas Szűzanyát is kultusza
középpontjába állítja.[56]
Az imakönyv összefoglalja a társulat célját és rendtartását, s a társulat
legfőbb feladatának a tagok boldog halálra való felkészítését tekinti, s Bölcs
Salamonra hivatkozik, amikor felhívja a figyelmet annak veszélyére, ha a hívőt
felkészületlenül éri a hirtelen halál, pedig ha „egy kis fáradságot” rászánt
volna, vagyis megtette volna szükséges ájtatosságokat, és nem szűnt volna
állandóan a halál gondolatával foglalkozni, elérte volna az üdvösséget. A
rendtartás a tagságot illetően hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget,
illetve a tagok egymás iránti kötelezettségét, ha valaki ugyanis társának
súlyos betegségéről vagy haláláról tudomást szerez, köteles a vezetésre
hivatott jezsuita atyát értesíteni, hogy az utolsó kenetről, vagy a halottért
való megemlékezésről gondoskodjon.[57]
Az ungvári és a kassai „oktatásban” a társaság céljai között a hitben való
közösséget, a közös imádságot is megemlítik, hiszen többek együttes imádsága
„foganatosabb”, mintha valaki magánáhítata során könyörög az Istenhez.[58] A magyarországi Agoniáknak mintát adó nagyszombati
társulat öt regulája közül az I. a magánáhítat gyakorlására vonatkozik, a tagok
mindennapi imarendjét határozza meg, a napi háromszori harangozás alkalmával
mondott könyörgés szövegével együtt. Napközben az élőkért, az esti harangozásnál
a Társaság meghalt tagjaiért imádkoztak.[59]
A II. regula a közös istentisztelet módját határozta meg, a Társaságnak hétfőn
a halottakért mond misét a papjuk a halotti litániával, pénteken pedig a
Társaság élő tagjainak boldog haláláért a Krisztus kínszenvedéséről való
litániával. Ha a tagok a misén nem tudnak részt venni, ugyanezeken a napokon
magánájtatossággal kell megemlékezniük a halottakról, illetve az élőkről.[60]
A következő pont a jezsuita kegyesség egyik fontos intézményében, a communio generalis nevű közös („közönséges”)
áldozásban való részvételi kötelezettségről rendelkezik, minden hónap első
vasárnapján ugyanis az Oltáriszentség kitétele mellett együttesen áldoztak. A
közös áldozással teljes búcsút is nyertek, amelyet valamely meghalt és a
purgatóriumban senyvedő lélek megsegítésére is felajánlhattak. A regula
szerint, ha az áldozást el is mulasztanák, mindenképppen jelenjenek meg a
monstranciában kitett Oltáriszentség előtt.[61]
A nagyszombati Társaság a kántorböjtöket követő évi négy vasárnapon gyűlt össze
a jezsuita templomban, hogy az énekes misén, körmeneten és a szentbeszéden
részt vegyen, majd a liturgia végén a Társaság vezetőjének kijelölt jezsuita
páterrel együtt ismételték el az ún. ajánló imádságot, amellyel először a
Társulatba való belépéskor kellett elkötelezniük magukat Krisztus és szenvedése
mellett.[62]
Az ötödik pontban a Társaság főünnepének, nagyböjt ötödik, Judica-vasárnapjának
szertartásáról írnak, amely megegyezik a kántörböjtök utáni vasárnapi liturgiával.[63] A társulati kegyesség alapja a közös ima, s a nagyszombati
könyvecske az imádkozás tartalmáról és liturgiájáról is megemlékezik. Bár az
imádságok száma a hívek szabad akaratán áll, a közös áhítatgyakorlatokon
legalább öt Miatyánkot és Üdvözlégyet el kell mondani, de elimádkozhatják a
Szentolvasót, vagy hétszer a Miserere
bűnbánati zsoltárt is, de mondhatják a Mindenszentek vagy Jézus nevének litániáját.[64]
A társulati füzet egyben imakönyv is, a nagyszombati jezsuita templomban az
Agonia-tagok a társulat saját ájtatosságaként hétfőn a Halottakért való
officiumot, pénteken a Krisztus szenvedéséről a boldog kimúlásért mondott
litániát mondták, melynek szövege az imakönyvbe is bekerült, akárcsak a Lorétói
litánia imádságai. A könyörgéseket mondhatják kifejezett céllal is, így a 17.
századi nagyszombati társulati kiadvány előírja, hogy a tagság „ájtatossan
imádkozzék a keresztyén fejedelmek között való eggyességért, az eretnekek
kiirtásáért, a Keresztyén Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért”, vagyis az
Agonia-társaságnak is osztoznia kell a jezsuita misszió fő céljaiban, a hit terjesztésében,
a protestantizmus elleni harcban és a katolikus egyház érvényesülésében.[65]
A kassai jezsuita templomban ugyanezekért a célokort, az uralkodók közötti
megbékélésért, az eretnekség ellen és katolikus egyházért imádkoztak az Agonia
tagjai a 18. század elején.[66] A társulatok közössége a jó halálra való előkészületekkel,
a tisztítótűzben szenvedőkkel foglalkozott, kultuszának középpontjában a passió-misztika
és a Fájdalmas Szűz iránti dévóció állt.[67]
A kongregáció lelkiségére, valamint a körmeneteken és a templomban liturgikus
gyakorlatának külsőségeire a rozsnyói Agónia Társulat (a Pater Jesuiták gondviselése alatt virágzó Halálra vált Úr Jesus
rosnyobányai Congregatioja) 1693-ban nyomtatásban megjelent
lelkigyakorlatos könyvecskéje[68]
igazíthat el, amely a kongregáció célját így fogalmazza meg: Bujdosók vagyunk ez számkivetésnek helyén mindaddig, míg
az örökkévalóságnak kapuján általlépvén, örökös hazánkban nem jutunk… s
boldogok, ha végső lépésünket olly vigyázó készülettel újítjuk, hogy az élők
tartományában megnyugodjunk… a Halálra vált Kristus Congregatioja… kit is szép
búcsúkkal és lelki ajándékokkal bőven felékesétettek a Romai Pápák, hogy
béíratván magát ki-ki e Társaságban, annak regulái szerént úgy készülnének a
boldog kimúlásra, hogy halálok óráján a keresztfán halálra vált Úr Jésussal
bizodalmasan mondhassák: Atyám, a te kezeidben ajánlom az én lelkemet. Lucae
23. Búcsúk A
nagyszombati lelkigyakorlatos könyvecske a társulat pápától kapott búcsúit is
pontosan lefekteti.[69]
Teljes búcsút, vagyis a Purgatóriumból való megszabadulást nyeri el az a
társulati tag, aki a kongregáció oltáránál meghallgatja a társulat halottaiért
mondott hétfői szentmisét, illetve részt vesz a halott évfordulóján és annak
hetében mondott emlékmiséken. Hasonlóan teljes búcsú jár a generalis communio-n, vagyis a havonta egyszer tartott közös
vasárnapi áldozáson való részvételért. A társaságba való belépéskor akkor
nyerhet valaki teljes bűnbocsánatot, ha meggyón és megáldozik. A haldokló is
teljes búcsút nyerhet, ha halálos ágyán gyónást végez, és magához veszi az
Oltáriszentséget, s így hívja segítségül Jézust, vagy ha ezt nem teheti, „de
szívében arról megemlékezik”. Ugyanezt érheti el az a társulati tag, aki a
társulat főünnepén felkeresi templomát, és ott az eretnekség ellen, a katolikus
egyházért imádkozik. Hét évre és hétszer negyven napra (quadragena) lehet bűnbocsánatot nyerni azzal, ha a kántorböjtök évi
négyszeri vasárnapján imádkozik a jezsuita templomban. A hatvannapi búcsút már
akkor is elérhetik a tagok, ha elmennek a szentmisére, vagy megjelennek a
körmeneteken, illetve egyéb ájtatos cselekedetért. A búcsút a Társaság tagja fel is ajánlhatja egy purgatóriumra
ítélt halottnak, hiszen egy élő máshol is részesülhet hasonló adományban, ha
egy másik templomba megy annak búcsúján, vagy valamilyen búcsúra jogosító
ereklye, érme van a birtokában, a halott azonban csak nehezen juthat szenvedése
enyhítéséhez. A bűnbocsánat elnyerésének feltétele azonban a gyónás és áldozás,
amit egyébként a búcsú vasárnapján máshol is elvégezhet a hívő, nemcsak a
Társaság templomában.[70] A rozsnyói Agónia-társulat 17. század végi könyvecskéje
hasonló búcsúrendet tartalmaz: Teljes búcsút nyernek 1/ A belépés alkalmával,
ha előtte meggyóntak és megáldoztak. 2/ Haláluk óráján, ha meggyóntak, vagy ha
ezt nem tehetik, de töredelmesen segítségül hívják Jézust, illetve ha ezt sem
cselekedhetik, akkor szívükben emlékeznek meg róla, teljes búcsút nyernek
vétkeikről. 3/ Ha a társulat fő ünnepén, nagyböjt ötödik vasárnapján meggyónnak
és megáldoznak, s a templomban „a keresztyén fejedelem eggyességéért, az
eretnekségek kigyomlálásáért és az anyaszentegyháznak felmagasztalásáért”
imádkoznak. 4/ Hétesztendei és negyvennapi búcsút nyernek, ha a négy
kántorböjtöt követő vasárnapon gyónás és áldozás után ugyanezekért imnádkoznak.
Hatvannapi búcsú jár: 5/ Valahányszor szentmisén és egyéb isteni szolgálaton
jelen lesznek. 6/ Ha a Társaság gyülekezeti alkalmaira elmennek. 7/ Ha a
körmeneteken részt vesznek, akár áldoznak, akár nem. 8/ Ha az Oltáriszentséggel
beteghez indult egyházi embert elkísérik. 9/ Ha nem kísérhetik el, akkor
legalább Miatyánkat és egy Üdvözlégyet kell mondaniuk. 10/ Ha lakásukba
befogadják a szegényeket. 11/ Ha ellenségeskedők között békességet szereznek.
12/ Ha társaságbeli vagy más halott temetésén részt vesznek. 13/ Ha öt Miatyánkot
és öt Üdvözletet elmondanak a „kimúlt Társaságbéliekért”. 14/ Ha a tévelygőket
az üdvösségre vezetik. 15/ Ha tudatlanokat a hit dolgaira tanítják. 16/ Minden
egyéb áhítatos cselekedetért.[71] A hatvannapos bűnbocsánat elnyerésével jutalmazott
jócselekedetek között feltűnik az ellenségek közötti békesség szerzése is,
amely a jezsuita kegyességben általában is fontos szerepet vitt. A békítés, az
ellenségek, ellenfelek kiengesztelése a szerzetesrendek, főként a koldulók
küldetése közé tartozott már a középkorban is, s a jezsuiták missziójuk során
maguk is gyakorolták ezt a kegyes cselekedetet.[72]
A rozsnyói búcsúk felsorolása tanúsítja, hogy a páterek híveiktől is elvárták,
hogy környezetükben békítsék az ellenségeskedőket. A X. Ince pápa által engedélyezett kassai búcsúk rendje is követi a nagyszombatit.[73] Az ungvári Agonia 1719-ben Kassán nyomtatott lelkigyakorlatos füzete szerint az 1669-ben alapított, vagyis a sárospatakit pár évvel követő társulat tagjai is a kassaiakéhoz hasonló búcsúkban részesültek.[74] [1] Multi sermonibus odiosis conati
sunt Societatem arcere a Patakiensi residentia, sed illustrissimi Principes,
postquam didicerunt experientia falsas esse hominum de nobis opiniones,
nostraque in divinis procurandis studia animadverterunt; omnino decrevere per
nos prospectum iri Patakiensium conversioni. Az Egyetemi Könyvtár Kézirattára
(továbbiakban: EK K.) Ab 95/1 (=Historia domestica S. N. Patakiensis Soc. Jesu
(Annuae litterae) 1694–1753, A sárospataki jezsuiták Évkönyve. Annuae.) p. 1.
(Annuae 1663) [2] Meszlényi
Antal: Báthory Zsófia élete és végrendelete. In: Regnum. Egyháztörténeti
évkönyv, 3. Bp., 1938–1939. 177–266. p.,; 196. p. [3] „Sambar Matthias † 2 Febr. 1685.
Ita Societatis Matris optimae honori bonus filius eximie consuluit. Cuius per
aetatem etiam omnem amantissimus vixit, quod, ut omittam caetera, colligere
abunde est ex iis, quae variis in locis in bonum commune Societatis providit,
certe Carolinensem olim et Patakinensem Residentias, eius potissimum industriae
et suaui dexteritati debet Societas. Hanc celsissima principissa Sophia
Bathori, illam illustrissimus dominus Adamus Caroli zeloso patris Matthiae pro
matre sua studio et ardore inducti fundaverant, maximoque suo solatio videbant,
ingentes exinde in rem Catholicam, cuius erant studiosissimi fructus,
dimanare.” Sámbár Mátyás
gyászjelentése, Zágráb, 1685. febr. 2. EK K Ab 138. (= Epistolae. Elogia defunctorum Soc. Jesu II. köt.) p. 280. [4] „Keresztyén anyaszentegyházunknak
erős gyámola, kit méltán annak mondhatnak megismért igaz vallás mellett elkövetett
sokféle buzgólkodásira nézve. Mert az holott annak előtte országunkba szökött
új vallás kárhozatra való fényeskedésével, nagy pompával s fennhéjázó
dagályossággal mélyessen igen kiterjedett vala, és igaz vallásunkat ördögi
dühösséggel s irigységgel ostromlotta volna, ottan istenes Báthori-ágban
oltatott Rákoczi csömötének kedves gyümölcse vallásunknak drága kertét nemessen
ékesítette. Nemde nem Patak, az lévén a több helyeknek is feje, s azért azokról
nem emlékezem, mocskos fészke vala az új vallás tojományának: de már most, mint
régen Christus Urunk Sz. Keresztit elvívén a perzsák arról az helyről, az
holott rajta függött a világ drága váltsága, szent emlékezetit ki akarván az
igaz hívek szívéből oltani a Sz. Kereszt ellenségi, és Heraclius császár ismét
nagy buzgósággal előbbeni igaz helyére állította azon Sz. Keresztet, úgy a méltóságos
R. F. fejedelem is (ellenkezőinket értem) a Persiabéliek által kiüldöztetett
igaz vallásunkat előbbeni helyére állítván, a Jesus nevét, jesuiták Sz.
szerzetinek titulusát erős fundatioval odaállatta édes jó anyjával együtt. Oly
reménséggel, hogy Istennek atyai jó voltából az igaz vallásból elfajult magyarok
előbbeni Sz. életre térjenek, vad erkölcsöket megszelídítsék, és csudálatos
változással mennyei emberekké legyenek; kiket az új tébolygó vallások
teljességgel földhöz és testhez ragasztottak vala; és úgy a kívánt
ecclesiánkbéli szép csendességgel meg-vigasztalja szomorú szíveinket a nagy
hatalmú Isten, RAKOCZI és BATHORI Háznak is Istenes buzgolkodása.” Kiss Imre: Midoen A’ Méltoságos Rakoczi
Ferencz, Valasztot Erdelyi Fejedelem Halotti Temetésével A’ Nagy Hirrel Tuendoekloe
Fejedelmi Rakoczi Hazanak Czimeres Sassa Szomorú Szárnyait le-eresztette; Igy
Praedicállot Cassán Páter KYSS IMRE Jesuita 1677 Esztendoeben, Junij.
Loetsen Nyomtatt: Brewer Samuel. 1677. (RMK I. 1217.) (továbbiakban:
Kiss, 1677.) C[3]/1–2. [5] Kiss Imre: Midön az hatalmas halál… Báthori Sophia Aszszony Halotti Pompáján. Nagyszombat, 1680. Kézirat. EK K G
148. (továbbiakban, Kiss, 1680.)
8., 10. p. [6] A sárospataki jezsuiták és a
Rákócziak kapcsolatáról bővebben: Gyulai
Éva: Rákóczi és a sárospataki
jezsuiták. In: II. Rákóczi Ferenc, az államférfi. Tanulmányok a sárospataki
országgyűlés 300. évfordulójára. Szerk.: Tamás
Edit. Sárospatak, 2008. (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 53.)
294-345. p. (továbbiakban: Gyulai, 2008.) [7] „Exemplo praeluxit
maximo festis Paschalibus honorandis ritu solenniose celsissima Principissa
Senior Rakocziana, domina Sophia Bathori fundatrix nostra, quae habens alias
divinorum curatores in aula nec procul tunc dissita a monasterio; maluit tamen
Patakinum longius dissitum proficisci, quanto maiore cum molestia, tanto maiore
gaudio spirituali suae aulae, et exemplo luculentiore dato externis, qui
vehementer stupuerunt et collauderunt Celsissimae pietatem erga divina
demonstratam per hoc, quod veniens cum magna comitiva utriusque aulae et cum
curribus non ad aulaea speciosa celsissimi Principis ac filii sui, fundatoris
itidem nostri, sed ad nostrum templum primo, et ante viam substitit ac
divertit; ostendens se in gratiam divinorum Paschalium venisse. Itaque per
solenniores Hebdomadae maioris dies adfuit constantissime caeremoniis omnibus,
ac per ipsa festa, quorum triduo finito ad sua bona rediit et speculo pietatis
in Patakiensibus relicto.” EK K Ab 95/1 p. 41. (Annuae 1667) [8] Kiss,
1680. 9., 16., 18. p. [9] „[t]antum esse populum Catholicum
circa Patakinum. In ipso festo Corporis Christi tantus fuit accursus populi
Catholici, ut timuerimus ruinam sacelli, quod supra columnas stat, praeter ea
propter incapacitatem debuimus erigere altare in platea ante domum, ibique
cantatum sacrum facere quod celsissimus Princeps una cum Celsissima in platea
publice flectendo devote audivit et Celsissima quidem sub eodem sacro etiam
communicavit. Processionem eduximus e praesidio ad exteriorem civitatem factis
ante domum Calvinistarum altaribus et stationibus nihil illis contradicentibus,
secuti sunt Principes manus rosariati, et quia valde urebat sol monitus
celsissimus Princeps, ut aliquod umbraculum super caput erigi curet, respondit:
Mi Pater, potest iam meum caput ardorem solis pati, pariter monita Celsissima
et illa respondit pariter. Post ultimum Evangelium in foro habita concio
Ungarica, sonuerunt ad quamlibet stationem grandiora tormenta, post peractas ad
stationes ceremonias.”
EK K
Ab 95/1 p. 59. (Annuae 1669) [10] „Nec privato sacra inter conclavia
satiatus cultu, ad fora et vicos erumpebat, ipse et comes et umbellae Viatorem
Deum obumbrantis bajulus, non tam pedibus, quam affatuum alis post cordis sui
thesaurum rapiebatur. O quoties raro principibus exemplo sacerdoti ad aram
divina peragenti, demitissimo praesto erat obsequio! Quoties nihil veritus
severioris tempestatem sideris supplicantium sese interserebat choris? Quoties?
Sed quid numeris compedias sidera? Quid sola lambis littora? Toties, quoties
Divinis aderat, aut pendulam e manibus Magnae Dei Matris globolorum coronam,
aut ejusdem cultui sacratum gestabat libellum, tunc maxime liber, cum se totum
mancipasset libro. Non exager hic rara ejus in hanc intemeratam Coeli terraeque
Imperatricem pietatis argumenta; non allego Sabbathinas, quoad vixit, a vini
potu abstinentias; non septenorum ejusdem festorum severo transactu jejunio
pervigilia; non circumjacentium sodalitatum albo insertum nomen, non comparatos
expensis, non mediocribus precatorios libellos, eosque tum in aulicos, tum
exteros copiose distributos; non quotidiana clientelae Mariae obsequia, illud
unum piaculum esto silentio sepelire: tanto in DEI MATREM FRANCISCUM aestuasse
zelo, ut prius sibi e vanis sanguinem, e corpore animam, quam ei honorem eripi
pateretur. Testantur id Debreczinum usque proscripti blasphemi Patakino
rabulones; testantur eversae pestilentiae cathedrae, interminata in reos
supplicia, exauthorati ex dominiis audaciae, scelerumque patroni, ex aula
ministri, ex officiis pertinaces, ex toto zelantis honorem Virginis dorsis
affectu perduelles.” Panegyris Lvctvosa. Quâ Fvnebres Exeqvias Celsissimi
Transylvaniæ Principis Francisci Rakoczy, Partium Hungariæ Domini,
Comitis Siculorum, Comitatûs Saárosiensis Supremi Comitis, &c.
proscvtvm est, Academicvm Societatis Jesv, Collegivm Cassoviense. Per R. P.
STEPHANIUM KERESKENY, è Societate Jesu, AA. LL. & Philos. Doctorem,
ejusdemq’ue Professorem Ordinarium. Cassoviæ, Excusa per
Stephanum Bosytz, Anno M.DC.LXXVII. (RMK II. 1399.) (továbbiakban: Kereskényi, 1677.) A[3]/4–B/1 [11] „In Purificatione Intemeratae
Matris […] processionem… usque ad Beatam Virginem in coelos Assumptam in Hecz
inter Anabaptistas […] In assumptione vero Beatae Virginis Mariae in Hecze ad
neoconversos ex Anabaptistis Christianos ad sacellum eidem Assumptae Matri
dicatum processum est.” EK K Ab 95/1 p. 58., 50. (Annuae 1668) [12] „Czestokói Boldogasszony képin.
Egy nyakra való lánc, arany három sorban Nro 1. Öt sorban veres kláris Nro [13] Gyulai,
2008. 298-299. p. [14] „His itaque visis in oppidis et
pagis submontanis, quae potissimum bona sunt celsissimi Principis Rakoczi
mirum, quanta rerum coepit mutatio, illico enim dicta bona pro Principe
Transylvaniae (sub cuius nomine licet ignorantis haec omnia agebantur) sunt
occupata, pecora abacta, possesionesque Catholicorum direptae, ipsique ad
torturas et neces quaesiti, templa occupata, Calvinistae praedicantes impositi,
altaria, imagines, sacraque supellex igne cremata, et quod vel dictu horridum,
sepulti exhumati, vestibus spoliati, capitibus minuti. Quod ultimum in claustro
Patrum Paulinorum Ujheliensi patratum esse, certum est. Ibidem, ut ex fide non
indigna relatione constat, cum iconem Beatae Virginis Czestochoviensem
referentis nefarii illi latrones framea secuissent, et ea miro prodigio
sanguine manasset, ad inusitatum visum cohorrescentes a simili amplius
templorum direptione destiterunt.” EK K Ab 95/1 p. 71. (Annuae 1672) [15] „Egy Crucifixus-kép, körülötte
rózsák, bennek misteriumok vannak írva.” Thaly, 1900. 327. p. [16] Kiss,
1677. C[3]/3 [17] „[o]ly tökéletlenül ólálkodott az
halál a mi megholt méltóságos atyánkfia körül, úgy hogy még a doctor sem
gondolta akkor következendő halála idejét; de ugyan hogy készületlenül ne
találtassék, annak rendi szerént reá emlékeztetém az halálra […] nagy
bátorsággal és férfiúi szívvel várta halálát, mert nem vala teste s lelke ez
világi gazban eltemetve, az eleven Naphoz igyekezvén oda föl, címeres sassa is
azt hozván magával. Mely noha minden madaraknál följebb emelkedik a szárnyaival
a természetvizsgálók írása szerént, de ugyanoly magasról is az alatta lévő
földet meglátja, úgy, noha nagy méltóságra fölemelte vala Isten a mi megholt
fejedelem atyánkfiát, de ugyan szemlélte onnan is a földet, s tudta magát
földből valónak lennie. Pulvus es et in pulverem revertis […] Bátorsággal
várta, mondám, halálát, mert Báthori nagy vérből valónak magát akkor is
mutatta, amint hogy bártran megvívott vala régenten a nagy fene sárkánnyal
Báthori, s meg is győzte, úgy bátran megvívott Báthori dicsíretes véréből
származott méltóságos R. F. fejedelem a nagy fene sárkánnyal, az halállal, s
meggyőzte.” Kiss, 1677. B[2]/2–C[2]/1 [18] Kiss,
1677. B[3]/1–2 [19] „[n]agy töredelmességgel
meggyónván és háromszor is a Sz. Oldást felvévén, az Úr testével részesülvén
kívánsága szerént az udvar népének s édes kedvesinek jelenlétekben, végtére a
Sz. Utolsó Kenetet is magára vette, beteljesítvén az engedelmes Sz. Dávid szép
intését: Hodie si vocem ejus audieritis, nolite obdurare corda vestra. Psal.
94. Ma ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket. Akkor is
minden szükséges általam lett Isten szavaira szívét meglágyította, és midőn a
lélekzetnek nehezen járása miatt nem szellőztethette szívének hévségét, nem is
szólhatott, amint kellett, a szép imádságokra figyelmezett, istenes kérdésimre
ottan-ottan vagy jelt adván, vagy egy s két szóval engedelmessen felelvén, sok
súlyos fájdalmi és szenvedési után lelkét szép csendessen az ő teremtő
Istenének adá, kedvesinek s másoknak is elfelejthetetlen keserűségére.” Kiss, 1677. C[2]/2–C[3]/1 [20] „Abiit Patakiensis Societatis JESU
Residentiae Fundator; Cassoviensis neo-basilicae Moecenas; cleri
reverentissimus Cultor vita egenorum, quos non caperata herilis majestatis
fronte, sed paterno recreabat affatu, alebat subsidiis, sublevabat favoribus,
sustentabat praesidiis; vel, si scelerum indicem agere juberet aequi bonique
conservatrix Justitia, mansuetudinem severitati immiscebat, soli sibi immitis,
qui vel in extrema aegritudinum lucta aegre admodum dispensationem esus carnium
sibi impertiri patiebatur.” Kereskényi,
1677. B/2 [21] „Ille aras, quae absentes
inveterato multorum squallore annorum deplorabant Coelites, ambitioso adornavit
cultu, ditavit paramentis, complevit mystis, stabilavit proventibus,
introvocandae a perduellibus vitae periculo propugnavit.” Kereskényi, 1677. B[2]/2 [22] EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666) [23] EK K Ab 95/1 p. 100. (Annuae 1687) [24] Lazar,
Lance Gabriel: Vineyard of the
Lord: Jesuit Confraternities in Early Modern Italy. Toronto, 2005.
(továbbiakban: Lazar, 2005.) 30.
p. [25] „Congregatio sub invocatione
D(omini) N(ostri) G(esù) C(hristi) in Cruce moribundi ac Beatissimae
Virginis eius Genetricis Dolorosae vulgo Bonae Mortis.” Lavin, Irvin – Panichi, Silvia:
Bernini e il Salvatore: la „buona morte” nella Roma del Seicento. Roma, 1998.
29. p., 13. jegyz. [26] Commenda,
Hans: Die Litterae annuae des
Linzer jesuitenkillegs als Quelle der Volkskunde. In: Historisches Jahrbuch der
Stadt Linz, 1961. Linz, 1961. 119–138. p., 127. p. [27] Tüskés
Gábor – Knapp Éva: E.
S. és a rózsakoszorú. In: Irodalomtörténeti
Közlemények, 2005. 4-6. sz. 383–400. p., 393. p. [28] Tüskés
Gábor – Knapp Éva:
Vallásos társulatok Magyarországon a XVII–XVIII. században. In: Néprajzi Látóhatár, 1992. 3–4. sz. 8–36.
p. (továbbiakban: Tüskés-Knapp, 1992.) 25.
p. [29] A’ Christus Halala
Congregatiójanak, Melly Nagy Szombatban A’ Jesus Tarsasaganak Templomaban
M.DC.LX-dik Esztendoetuel fogvást gyakoroltatik, Regulái, Búcsúi, és némely
bizonyos Ahitatossági. Nagy-Szombatbaan Nyomtattatot 1686. (RMK I. 1355.)
(továbbiakban: Christus Halála, 1686.) 10. p. [30] Knapp
Éva: Vallásos társulatok,
rekatolizáció és társadalmi átalakulás Kassán a XVII–XVIII. században. In: Századok, 1995. 791–814. p. (továbbiakban:
Knapp, 1995.) 799. p. [31] „Domi autem in Residentia novum
hoc anno pietatis incitamentum inchoavimus, Sodalitatem Agoniae Christi pro
felici morte; qui titulos innumeros accivit statim: ipsique celsissimi
Principes Congregationis albo sua nomina addidere manu propria libentissime.” EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666); Gyulai, 2008. 303. p. [32] Knapp
Éva: Egy XVII. századi népszerű
imádságoskönyv az Officium Rákóczianum története I. In: Magyar Könyvszemle, 1997. 2. sz. 149–167. p., 5. sz. jegyz. [33] „ALBUM CONGREGATIONIS B. MARIAE
VIRGINIS ERECTAE ET CONFIRMATAE IN COLLEGIO S. J. UNGVARII ANNO 1636. RENOVATUM
ANNO 1671. ITEM 1756. […] A 3. sz. alatt (a 3. levelen) a teljes Báthory-czímer
látható […] Vörös mezőben ezüst állkapocsból kinőtt három ezüst, jobbra s
lefelé forduló farkasfog. A czímert környező zöld koszorú hiányzik, e helyett
azt arabeskek ölelik. A czímer fölött: «† 1661. 24. Octobris. Dicsirtessék az
oltári szentség.» Alatta: «Sofia Anna Katarina Batori m. p.» sajátkezűleg; s
még alantabb: «mortua». […] A 4. sz. (5-ik levél) a Rákóczi-czímert ábrázolja…
Vörös mezőben zöld hármas hegyből növő arany keréken álló fekete, arannyal
áttört, kiterjesztett szárnyú sas, mely fölemelt jobbjában egyenes,
aranymarkolatú kardot tart. A czímert arabeskek környezik. Fölötte a Rákócziak
ismeretes jelmondata: «Anno 1661. die 24. Octobris. Si Deus pro nobis, quis
contra nos». Alatta: «Franciscus Georgius Rakoczy m. p.» sajátkezűleg.” Csergheő
Géza: Magyar czímereskönyv a
XVII. századból. In: Turul, 1885.
41–44. p., 42. p. [34] „[l]iberalitate Celsissimae
Senioris accessit… pro templo calix rarae magnitudinis et singulariter
elaboratus, lampas item argentea magnitudinis fere quadrati pilei, ante
Venerabile pendula.” EK K Ab 95/1 p. 36. (Annuae 1666) [35] „Et summae delectantur rebus apud
nos divinis interesse, ob quod facile negligunt itinera praesertim, ut
quadragesimalibus dierum Mercurii et Veneris de Passione Christi concionibus
interessent. Valde etiam gavisi in Spiritu videntes Patakini, quod nunquam
alias disciplinantium solemnissimam processionem cum feretris ad rem
accomodatis, praemissa etiam comaedia publica de Crucis Christi imitatione.
Quibus omnibus pie mota celsissima Principissa dixit: timet se flammas
Purgatorii, quod non statim a conversione sua nos adhibuerit pro Patakiensium
in Spiritu restauratione. Pietatis porro huius Parascevalis devotio tanto
accidit gratia, quod nemo speraverit fore aliquos hoc loco, qui se publice
castigent flagellando, dicebantque per jocum nobis, nisi, o! Patres, pecunia
conducatis, qui hoc faciant Patakini, sed, ubi ventum ad rem, nec 40 vestes
suffecerunt piam hanc sui castigationem sponte cupientibus, cumque jam
cruentatos aspicerunt e fenestris haeretici, asseverabant non esse percussionem
corporis, sed derubratis pellibus abductum esse dorsum, et ita verberari, adeo
haeresis aliena est ab huiusmodi imitatione Crucis, ut inventibile sit apud
illos haec revera fieri. Sepulchrum Christi elegans totumque ex vitris
pellucidis diversorum colorum veniebant furtim ipsi haeretici spectatum…” EK K
Ab 95/1 pp. 9–10. (Annuae 1664) [36] „Simpliciores tamen Haeretici curiosius
intenti flagellantibus, et iam ante phantasia illa imbuti, quasi non esset
verus sanguis per dorsum flagellantium diffluens; dum observassent juvenem cum
aceti vasculo circa flagellantes discurrentem; tunc Calvinistarum unus ad
socios: „ecce, ecce, inquit, nonne bene dicimus nos, quod in horum dorsis sit
tantum modo color ruber, qui sine dubio in vasculo illo circumfertur, ut
flagella intingantur, et sic sanguinolenta appareant flagellantium dorsa”.
Usque adeo difficilis est apud illos huiusmodi mortificatio carnis, ut
incredibilis putetur in aliis, quamvis in hac ipsa processione nostra sat
delicati nobiles interfuerint, flagellantibus admixti etiam ex primariis
aulicis, nec vestes 40 suffecere postulantibus. Nonnulli tamen re penitius
inspecta compuncti et conversi per haec ipsa festa; ut iam a 4 huius
Residentiae annis, plus minus, quingentos recenter conversos ad fidem
Catholicam numeremus.” EK K Ab 95/1 p. 40. (Annuae 1667) [37] „Parascevalis vero hoc anno
processio vespertina cum disciplinantibus in foro publico a vehementi Aquilonis
turbine impedita, et iudicio tum Celsissimorum, tum nostrorum quidem cum populi
contentatione immutata est. Nam cum faces efferentur ad id destinatae, turbo
diurno tempore minime expectatus easdem extinguebat, scintillas per aera super
domos attollebat, et quantum pietas incitabat, tantum contingentia mali
periculum retardabat. Et licet luminaria extinguerentur, non tamen
extinguebatur incensa ad id in pectoribus fidelium pietas, et ardor in Christum
flagellatum, quem quadraginta quinque de numero severe, sed pie in se sevientes
flagellis imitati sunt; inter hos figurae, quae pro feretris factae erant,
inter domesticos et templi parietes procedebant, et elegantibus, piisque lingua
vernacula versibus recitatis populum etiam Calvinisticum, qui tunc copiosus,
tum per domum, tum templum aderat, ut propter illum ipsi disciplinantes spatium
vix haberent, ad pietatem inflammabant. Commoverat ad hanc pietatem procul
dubio praecedens tempus vespertinum actio, in qua de deturbato hominum inimico
e coelo, et liberato ab eius tyrannide genere humano magna cum populi
affectione agebatur.”
EK K Ab 95/1 pp. 48–49. (Annuae 1668) [38] „Templum Patakini, quod evoluto
proxima anno pro porta fortalitii et residuum pro propugnaculo ita expedire
judicantibus suae majestatis caesareae ingeniariis occupatum fuerat, hoc anno
sua majestate super inde syncerius informata divino cultui redditum est. Iamque
eo utimur a nocte Christi resurgentis, qua levata e sepulchro Sanctissima
Eucharistia processionaliter in illud deportata est, decantato cum magno
Catholicorum solatio post solenniter hymno Ambrosiano. Usque quidem praedicti
templi non est sine gravi incommoditate, ob ultro citroque commeantium per
portas curruum strepitus, hominum, militumque clamores, quos necdum porta a
templo interclusa audire necesse est. Spes non est brevi alio positam ipsam
fortalitii transferendam esse, adeoque templum totum usibus
sacris, pro quibus primitus exstructum erat, in postremum etiam servitur.” EK K
Ab 95/1 p. 69. (Annuae 1671) [39] „Hospitale, quod hactenus
Calviniani adeo haeretice procurabant, ut nullos pauperes catholicos admittere
voluerint, nutu saepe dictorum Principum Rakoczi in manus Catholici curatoris
transscriptum, qui expeditis inde haereticis catholicos subrogavit. Inductus
ibidem mos orandi de genibus vesperi et mane, accomodatus etiam sacello et
sacrificio peragendo locus opportunus. Quin iuxta morem aliarum regionum
Catholicarum magna cum insignibus passionis Christi crux pro foribus eiusdem
erecta est, Calvinistis non parum indignantibus sacrum hoc trophaeam publicae
et coactae venerationi expositam esse, si quis enim eorum animadvertatur
transire non detecto in signum reverentiae capite, illico a vicina vigilia
militiae germanae insultatur.” EK K Ab 95/1 p. 67. (Annuae 1671) [40] „Hic vero Patakini, vix dum
obsessuri fortalitium advenerunt, omnium primo impietati litaverunt, Christi
Cruci affixi symulacrum, quod pro foribus hospitali prostabat, succidendo, et
ut dicitur succisum rogo imponendo, flamma (quod mirum) ne quicquam ipsi
nocente. Idem divinum signum bilanci apposuerunt, eidem illudentes et dicentes:
„videamus, quantum ponderet Papistarum Deus”. Alibi cippo incluserunt, cum
Immaculatae Virginis statua componentes saltare jusserunt.” EK K Ab 95/1 p. 71. (Annuae 1672) [41] Gyulai,
2008. 294-296. p. [42] Duodecim Scintillae, Ex Ardenti
Pectore Et Corde Jesu Crucifixi, Sanctissimisqve Ejus Vulneribus, Super Sodales
Congregationis Christi In Cruce Agonizantis, Sive Duodecim Exhortationes Pro
Singulis Mensibus Anni, Ad excitandos eosdem Sodales ad devotam Orationem
Rosarii quinque SS. Vulnerum, pro obtinenda sancta morte: Desumptis motivis e
memoria Novissimorum, Mortis, Judicii, Inferni, Paradisi & Aeternitatis.
Auctore R. P. Philippo Kiselio Fuldensi, E Societate Jesu. Cholinus, Bambergae,
1674; Igneus Et Sangvineus Zodiacus Amoris Jesu Crucifixi, Sive Duodecim signa
ejus Amoris erga Sodales Christi in cruce agonizantis, totidem exhortationibus,
& affectibus in menstrua Congregatione ijsdem Sodalibus explicata. Per R.
P. Philippum Kiselium, Fuldensem, e Societate Jesu. Cholinus, Bambergae, 1674; Nili Mystici Ex Paradiso Voluptatis, Sive Verbi
Divini Septemplici Alveo Defluentis, Et Totidem Effusionibus Pretiosi Sanguinis
D. N. Jesu Christi Sacri. Auctore R. P. Philippo Kiselio. 1–6. Cholinus, Bambergae, 1666–1674.
Kisel, Philipp: Siebenfältig-Blutiges Schau-Spiel Deß Siebenströmigen
Geistlichen Nili-Flusses, Das ist: Sieben Passion-Predigten von dem
Gnadenfliessenden und Schmertzhafften Leyden und Sterben unsers Einigen
Erlösers und Heyl-Erwerbers Jesu Christi. Übersetzet von Mag: Andrea Bresson.
Höffling, Bamberg, 1679. [43] Confraternitatis Passionis Domini
Thesaurus in agro inventus. 12mo, Coloniae, 1633. Magyarországi jezsuita
könyvtárak 1711-ig, 2. Nagyszombat 1632–1690. Szerk.: Monok István. Szeged, 1997. (Adattár XVI–XVIII. századi
szellemi mozgalmaink történetéhez, 17/2.) 215. p. [44] Christus halála, 1686. [45] Lelki Utikoeltség avagy E Foeldoen
Buidoso Léleknek Uedvoességes foglalatossága mellyet Az halálra vált, és
keresztfán meg-Hólt Ur Jesus neve-alat kezdetett Rosnyai Congregatio egyben
szedet à Boldog halálra kiszueloe Hiveknek vigasztalására.
Ki-nyomtattatott Nemzetes Posgai Gaspar Uram koeltségével. Loetsén Brewer
Samuel által. M.D.XCIII. (RMK I. 1444.) (továbbiakban: Lelki útiköltség, 1693.) [46] A kereszt-fán halalra vált
Christus Jesus Congregatiojanak boldog ki-mulasert és meg-holt férfiak és
aszszonyok lelkeinek megszabadulásáért Ungvári Jesus Társaságának Templomában
rendeltetett és IX. Kelemen romai pápától 1669. eszt. bullával megerősitetett
Rövid oktatási és szokott áitatossági. Nyomtattatott Kassán az Akadémiai
betűkkel 1719. Esztendőben. (továbbiakban: Keresztfán halálra vált, 1719.);
KERESZTFAN MEG-HALO, ES MEG-HOLT JESUS Congregatiójának, a boldog kimúlásért,
és meg-hólt Férfiak és Aszszonyok lelkeinek meg-sabadulásáért Cassai JESUS
Társaságának Templomában rendeltetett Es VII. SANDOR Romai Pápátúl
meg-erössitetett rövid Oktatási. Ehez téteik két féle Litánia. Nyomtattatot
KASSÁN az Academiai Bötükkel Frauenheim János által. 1724. (továbbiakban:
Keresztfán meghaló, 1724.) [47] Lelki Viragos Kert. Az Mennyei
Udvar Tiszteletiroel, Mellyet A’ Kertben Halálra-valt, és a’ Kereszt-fán
meg-hólt Ur Jesvs Titulussa alatt virágzó Gyoengyoesi Congregátio, az uedvoességes
Halált szomjuzó Hiveknek ki nyittatott. Hogy Ezt gyakorolván, s’ ebben
múlatozván, ki-ki a’ szent Halálra, és az oeroekkén-való bóldog fel-támadásra,
magát tehesse érdemessé. Boldogok az Halottak, kik az Urban halnak-meg. Apoc.
14. Loetsen, Samuel Brewer által, M.DC.LXXII. (RMK I. 1139.) [48] Christus Halála, 1686. 59–60. p. [49] „A béajánlásnak formulája, mellyel
a Halálra vált úr Jesus congregatiojában adják magokat az hívek: Uram, Jesus
Christus, élő istennek Sz. Fia, ki e világnak váltságáért hat órakor a
keresztfára feszíttettél, ecettel és epével itattál, s a halállal tusakodván, a
te drágalátos lelkedet Sz. Atyádnak ajánlád, és mint az ártatlan áldozat
bűneinknek bocsánatjáért minden véredet bőségessen kiontád. Én is viszontag, N.
N., magamat éppen égő áldozatul neked bémutatom és szentelem, és eltekéllett
szándékomnál ígírem, hogy szentéges kénszenvedésedről soha el nem feletkezem,
hanem arról hálaadó szív[v]el emlékezem, s annak emlékezetire másokat is
felindítani igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh én kegyes Jesusom, ne
engedd, hogy Szent véred hullásának és halálodnak ára énbenném elvesszen, hanem
halálomnak óráján a te Szentséges sebeidben rejts el engem, és az én bűnös
lelkemet hozzád vévén, oda vigyed, ahova a keresztán föggő latornak lelkét,
hova a késő, de töredelmes szévből származott megtérés után vitted. És e
világból kimúlt híveket is kínszenvedésednek véghetetlen érdemében részesítsed,
hogy a Purgatorium kínjaiból megszabadulván, téged a mennyei dicsőségben
szünetlen dícsírjenek, és miértünk s szegény bűnösökért híven esedezzenek. Ki
élsz és uralkodol az Atyával és szent lélekkel egyenlő Istenségben, örökkön
örökké, Amen.” Lelki útiköltség,
1693. 11–12. p. [50] Knapp,
1995. 799. p. [51] „A magas Keresztfán halálra vált
Christusban való buzgó ajánlásnak formája. Uram, JESUS Christus, élő Istennek
Szent Fia, ki ez világnak váltságáért hat órakor keresztfára függesztettél,
ecettel és epével itattattál, és az halállal tusakodván, drágalátos lelked
mennyei Atyádnak ajánlottad, és mint az ártatlan Bárány, szent véredet a mi
bűneinkért kiontani és meghalni méltóztattál. Én, N. N., teljes szívemből néked
áldozom magamat, és erőssen fogadom, hogy soha a te Szent kínszenvedésedrűl el
nem feletkezem, hanem aztat mindenkor örökké való emlékezettel dücsőiteni, és
másokat is arra vezetni igyekezem. Azért alázatossan kérlek, oh kegyes JESUS,
hogy ne hadd, hogy illy nagy drága kincs én rajtam haszontalanul múljon, hanem
halálom óráján méltóztassál engemet a te öt mélységes Szent sebeidbe elrejteni,
és a te Szent kereszted és halálod által engemet és a társaságombéli híveket és
jótevőköt oda vezéreljed, az hova a megtért Latornak lelkét vetted. Ez világból
kimúlt híveket is kínszenvedésednek érdemében részesétsed, hogy a Purgatoriumi
tűzbűl kiszabadulván, mi érettünk, bűnösökért híven esedezzenek, és téged, ó
szerelmes JESUS, a te dücsőségedben dícsérjenek, ahol élsz és uralkodol az
Atyával és Szent Lélekkel egyállagú Istenségben, mind örökkön örökké. Amen.”
Keresztfán meghaló, 1724. A4/1 [52] „IMÁDSAG, mellyel a társaságbéliek
magokat a felfeszített Kristusnak kötelezik. Uram, JESUS Kristus, élő Istennek
Sz. Fia, ki mi érettünk a keresztfán felfeszíttettél, én, N. N., tégedet e mai
napon Uramnak, Gyámolomnak és Oltalmazómnak választlak, és valóban eltökéllem
magamban, hogy soha tégedet el nem hadlak, semmit ellened nem szóllok, sem
cselekedem, sem nem engedem, hogy az én alattam valók a te tisztességed ellen
valamit cselekedjenek. Az okáért kérlek tégedet, fogadj bé engemet örök
szolgálul, légy énnékem minden dolgaimban segétségül, és ne hadj el engemet
halálomnak óráján.” Keresztfán
halálra vált, 1719. D4/3–4 [53] „[f]uit etiam ex Haereticis, qui
dum scopum huius Congregationis audit explicari tam salutarem; adiit et ipse
nostrum inscribi cupiens; sed repulsam passus, nisi prius eiuraret haeresim,
quam et eiuravit, pro felici morte consequenda.” EK K Ab 95/1 p. 35. (Annuae 1666) [54] Christus Halála, 1686. 6. p. [55] „[n]ostra Societas, cujus
instituti est juvare proximos, ut juste et pie viventes in hoc faeculo, tandem
moriantur morte iustorum, magnopere semper studuit, ut ad meditandos
Redemptoris nostri cruciatus fidelium animos excitare. Hinc factum est utique
ex afflatu Divini Spiritus, ut jam ab anno Domini MDCXLVIII. in Templo nostrae
Domus Professae Romanae singulis sextis feriis sub Vesperas proposito publicae
venerationi Sacrosanctae Eucharistiae Mysterio, coetus sodalium utriusque sexus
celebrari coeperint, qui partim devolis quibusdam precibus Christi Passionem et
mortem, ejusque Beatae Matris dolores recolendo, partim Divinum Verbum audiendo
ad exercitia Christianae virtutis excitarentur, ad Deum Optimum Maximum pro
gratia bene moriendi specialiter orarent.” Kelt: Róma, 1762. jan. [56] „Noha azért az congregátióbéli
hívek a Christusnak minden szenvedését felette hasznossan elméjekben forgatják,
Szent Péternek tanácsa szerént, aki Epist. I. cap. 4. v. 13. így szóll: A
Christus szenvedésében részesülvén, örüljetek, hogy azt ő dücsősségének megjelenésében
is örvendezvén, vigadjatok; mindazonáltal az halálra váltnak fájdalmira
elmélkedésink[k]el leginkább célozzunk, úgymint, mikor az Olajfák hegyén az
halállal tusakodot[t] Luc. 22. v. 45., és mikor a keresztfán az halálra vált;
kérvén Ő Szent Felségét, hogy valamint ő a Gethsemáni kertben nem
kénszeríttetvén arra, hanem a mi példánkra jó akaratjából felvállalván az
haláltól való félelmet, az Angyaltól bátoríttatott, úgy nékünk is halálunk
óráján engedje a vigasztaló Angyalnak bátorítását. És valamint hogy a
keresztfán az ő Szent Lelkét Atya Istennek ajánlotta, mondván: Atyám, kezedben
ajánlom lelkemet. Luc. 23. v. 46., úgy adjon nékünk is azon szempillantásban
hasonló indulatot. / Kiváltképpen való ájtatossággal legyenek a társaságbéliek
Sz. Fia Halálán kesergő Szűz MARIA-hoz, hogy nyerjen nékik a kertben és a
keresztfán halálra vált Szent Fiától e világból való boldog kimúlást.” Christus
Halála, 1686. 10–14. p. [57] „EZ CONGREGATIOnak céljáról vagy
végéről és rendtartásáról való OKTATÁS 1. Ennek a Congregationak az vége és célja a boldog
halálra való készülés, melynél semmi nincs kívánatossabb. Annak okáért gyakorta
elménkben juttassuk életünknek utolsó óráját, melly után következik az
örökkévaló boldogság, avagy az örökkévaló kárhozat. Erről szóllot[t] Salamon
is, mondván: Eccl. 9 v. 2. Emlékezzünk meg arról, melly sokan véletlenül és
készület nélkül múlnak ki e világból. Ezt is Salamon illyenképpen adja elő: Nem
tudja ember az ő végét, hanem mint az halak horoggal, és mint a madarak, tőrrel
fogattatnak, úgy fogattatnak meg az emberek a gonosz időben, midőn az hirtelen
reájok jő. Eccl. 9. v. 12. Hogy azért minket, kik ez gyülekezetnek tagjai
vagyunk, ez a véletlen szerencsétlenség ne érjen, ne szánjuk lelkünk
üdvösségéért egy kis fáradságunkat a Congregatiónak szokott ájtatosságinak
végben vitelétől. Ah! Melly nagy külömbözés lészen azok közzöt[t], kik ez az
utolsó órát mindenkor készen várják, és azok közöt[t], kik a világi szorgalmatosságokkal
és testi gyönyörűségekkel az halálnak emlékezetit az ő szívekben fogyogatják. 3. Mivel pedig minden igaz keresztyénnek közönséges
hivatalja a boldog halálhoz való készülés, annak okáért e Congregatióba minden
rendbéli igaz hívek, férfiak és asszonyállatok béfogattatnak, csak azoknak
tisztességes magok viseléséről légyen jó vélekedés. 4. Ez Congregatio könyvébe való béírásnak ideje van
mindenkor, valamikor innepe vagy gyülekezete vagyon a Congregatiónak, és azon
kívül mindenkor, valamikor valaki bé akar magát íratni, csak adja nevét az
előljáróktól rendeltetett Congregatióbéli lelki Atyának, kinek tiszti az, hogy
a Társaságba bévegye azokat, akik bé akarnak állani. Kik mihent a könyvben
béírattatnak, és mindjárt akkor, vagy nékik alkalmatosb legközeleb[b] való
napon töredelmes szív[v]el meggyónnak és megáldoznak, a Congregatiónak tagjaivá
lésznek. 5. Az atyafiúi szeretetből mind az élő, mind pedig a
világból kimúlt Congregatióbéli társainkat segétenünk kell, ha a mi segétségünk
nélkül szűkölködnek. Annak okáért, ha ki vagy maga házánál, vagy szomszédságában,
vagy akárhol egyébüt[t] tud valami congregatióbéli beteget, megintse a
Congregatiónak lelki Atyját, hogy lelkére gondot viseljen, és ha kévántatik, az
utolsó ütközetre a szentséges Sacramentumokkal felfegyverkeztesse. [58] „Nagy bizodalmunk lehet abban,
hogy Isten sokkal hamaráb[b] meghal[l]gatja a jó szándékbúl származot[t]
Társaságnak könyörgésit, amint maga megígérte. Math. C. 18. v. [59] „I. REGULA. Minden nap
igyekezzenek a Congregatióbéliek mondani öt Mi-Atyánkat és öt Angyali
üdvözletet a Christus öt mély sebeinek emlékezetire, hogy magoknak és a
congregatióbéli társoknak boldog kimúlást, az Társaságból pedig kimúlt híveknek
örök nyugodalmat nyerhessenek. Azon végre emlékezzenek meg a reggeli, délkori
és estvéli csendítéskor a Christusnak Szent haláláról, ami lehet egy
fogászkodásni imádcsággal, illyen formán: Uram JESUS Christus, kérlek tégedet
ama keserves fájdalmadért, mellyet a keresztfán szenvedtél, főképpen mikor a te
drága Lelked Szent Testedből búcsúzot[t], és elvált, könyörülj rajtunk halálunk
óráján. De az estvéli csendítéskor emlékezzél meg az halottakról is, így:
Irgalmaz[z], Uram, a mi gyülekezetünkbéli megholt atyánkfiainak is, és adj
nékik örökké való nyugodalmat. Akinek kedve tartja, elmondhatja a Loretomi
Litániát is, kiválképpen estve, a feszület előt[t].” Christus Halála, 1686. 15.
p. [60] „II. REGULA. Minden héten két
miséjek szokot[t] lenni a Társaságban lévőknak, hétfőn a Társaságból kimúlt
hívekért az halottakért való litániákkal, pénteken a Társaságban élőknek boldog
kimúlásokért a Christus szenvedéséről való Litániákkal. Melly Miséken
igyekezzenek jelen lenni, ha módjok lészen, ha nem, az hol lésznek, ott
imádkozzanak hétfőn a halottakért, és pénteken az élő társaságbéliekért.”
Christus Halála, 1686. 16. p. [61] „III. REGULA. Minden holnapnak
első vasárnapján Communio Generalis, avagy teljes búcsúval járó közönséges
áldozás szokot[t] lenni a Páter JESUvitáknál, melynek jelére aznap a
monstrantiában kitétetik a Szent Sacramentom. Igyekezzenek akkor a
társaságbéliek szent gyónás és áldozás által a teljes búcsúban részesek lenni,
avagy valamely Purgatoriumbéli lelket megsegéteni…, vagy ha arra nem érkeznek,
a szentséges Sacramentomat jelenlétekkel tisztelni, és annak áldását venni el
ne múlassák. Christus Halála, 1686. 16–17. p. [62] „IV. REGULA. Minden kántor után
való vasárnapokon derék gyülekezeti szokot[t] lenni a Társaság tagjainak. Akkor
azért a Congregatiónak szokot[t] helyére bégyűlni, meggyónni, ha lehet, az
énekes Mise alatt a többivel együt[t] megáldozni, a nagy Misén, Processión,
Praedikátion jelen lenni, és ez után a Páterrel szokot[t] ajánló imádsággal
magokat az Úr Istennek béajánlani igyekezzenek.” Christus Halála, 1686. 17–18.
p. [63] „V. REGULA. Minden esztendőben
ennek a Társaságnak első és fő innepe, mellyet Titulare Festumnak nevezünk,
Böjt ötödik vasárnapon esik teljes búcsúval, az melly búcsú ez vasárnap előt[t]
való szombaton vecsernyének idején kezdettetik; igyekezzenek azért ezen napot,
mint az Halálra vált Úr JESUS Congregatiójának legfőb[b] innepét megilleni a
negyedik Regula szerént. Ez vasárnap kezdettetik az húsvéti gyónás is, mellyet
most teljes búcsúval végbe vihetnek.” Christus Halála, 1686. 18–19. p. [64] „Mit kellessék pedig és men[ny]it
e végre imádkozni, a Romai Pápának levelében nincs meghatározva, annak okáért
mindennek szabad akaratján áll, mit és men[ny]it akar imádkozni, és mennél
többet valaki imádkozik, annál hasznosb, mindazonáltal legaláb[b] öt vagy hét
vagy kilenc vagy tizenöt Mi-Atyánkat és Üdvözletet, avagy egy Olvasót, avagy
hét poenitentiatartó Soltárt, avagy minden szentekről, vagy a JESUS nevérűl való
litániát, avagy más szép imádságokat a könyvecskéből mondhatni.” Christus
Halála, 1686. 11. p. [65] Christus Halála, 1686. 11. p. [66] „[a] a keresztyén fejedelmek egyességéért,
az eretnekségek kigyomlálásáért és az Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért
ájtatossan imádkoznak, minden bűnökről való teljes búcsút nyernek.” Keresztfán meghaló, 1724. A5/1 [67] Tüskés-Knapp,
1992. 30. p.; Tüskés Gábor – Knapp Éva: Barokk kori társulati kiadványok grafikai ábrázolásai.
In: Magyar Könyvszemle, 1999. 1–34.
p., 32. p. [68] Lelki útiköltség, 1693. [69] Christus Halála, 1686. 8–9.,
19–21. p. [70] „7. Noha az halottaknak segétésére
sok rendbéli eszközök vannak, úgymint az imádság, böjtölés, alamizsna etc., de
laghasznosb a Szentséges Mise, ez okáért mindenik hétfőn a Congregatióból való
megholt atyafiakért mise szolgáltatik. A Romai szentséges Pápa is a
Purgatoriumbéli lelkeknek sgítségeket kívánván, a Congregátió oltárának olly
privilégiumot adot[t], hogy valamely congregátióbéli lélekért annál mindenki
hétfőn és az Istenben megnyúgott minden hívek emlékezetinek napján és annak
octávája alatt minden nap, akármelly szerzetbéli avagy világi pap által mise
mondattatik, az a lélek teljes búcsút nyerjen: azaz a Purgatóriumból megszabaduljon. 8. Derekassan segíttetnek a Purgatoriumbéli lelkek a
Generalis Communio napján, ha a búcsút nékik ajándékozzuk, amelly búcsúnak
teljes értelmére vegyünk eszönkbe, hogy azt a nagy és teljes búcsút, melly
minden holnapnak egy vasárnapjára a Romai Pápáktól a JESUS társaságának
adattatott ember[nek], vagy magának, vagy pedig akármelly Purgatoriumbéli
léleknek, amellyet akar segéteni, tulajdoníthatja, és ez az embernek szabad
akaratjában vagyon. Felette is dícséretes dolog, ha ki ezt a búcsút azoknak a
lelkeknek ajándékozza, mert magának más teljes búcsút nyerhet, vagy azon nap,
ha más templomban is teljes búcsú történik lenni, avagy ha ereklyéje, numismája
vagy egyéb olly eszköze vagyon, mellyhez teljes búcsú köttetett, avagy pedig
más üdőben, mivel hogy az élők kedvéért gyakrabban esnek búcsúk, mellyeket az
halottaknak nem mindenkor ajándékozhatni. 9. Azt is kell tudni, hogy ez a búcsú jubilaeumban
is szolgál az halottaknak. Mert noha a Jubilaeumban, mikor csak Romában van
búcsú, az élők búcsúja egyébüt[t] megköttetik, mindazonáltal az a búcsú akkor
fen[n] marad, de csak az halottak segétségére. 10. Aki pedig azt a búcsút vagy magának, vagy pedig
valamely Purgatoriumbéli léleknek akarja megnyerni, a következendő conditiókat
megtartsa, mert azok nélkül semmit sem nyér. Elsőben, hogy ez illyen közönséges áldozásnak
napján, vagy előtte való nap, töredelmes szív[v]el meggyónván akárhol, és
akárkihez, magán pedig a búcsús vasárnapon a JESUS Társaságának templomában,
avagy ha olly helyen volna valaki, holott a JESUS Társaságának Temploma nem
volna, abban a templomban, amelyben azon JESUS Társasága ezt a búcsút szokta
tartani, és nem egyébüt[t], az Úr JESUS Christusnak Szent Testét magához vegye.
Másodszor, hogy azon templomban
ájtatossan imádkozzék a keresztyén fejedelmek között való eggyességért, az
eretnekek kiirtásáért, a Keresztyén Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért.”
Christus Halála, 1686. 10–14. p. [71] „E congregationak engedtetett
teljes és más rendbéli Búcsúk. 1. Minnyájan a Christus hívei, amely nap e halálra
vált Társaságba adgyák magokat, ha igaz töredelemességgel meggyónván, az oltári
szentségben részesülnek, minden bűneikről való teljes búcsút nyernek. 2. Minden, ki a Társaság tagjai közül halálnak
utolsó óráján töredelmességgel meggyónván bűneit, megáldozik, vagy azt nem
cselekedheti, csak töredelmessen híja segítségül a Jesus nevét, vagy ha azt nem
mondhatja ki, de szívében arról emlékezik hasonlóképpen, minden vétkeiről,
teljes búcsút nyér. 4. Akik pedig böjtkántor után váló négy vasárnap
töredelmes szí[v]vel meggyónván s megáldozván, fellyül megnevezet[t] dolgokért
imádkosznak, bűneiknek hétesztendei és negyvennapi búcsúját nyerik ugyanazon
templomban. 5. Valamennyiszer a Sz. Méssén és egyéb isteni
szolgálatokon akarhol jelen lésznek; 9. Vagy ha e késérésére nem érkeznek, egy Miatyánkat
és egy üdvözletet mondanak; 10. Szegényeket szállásra házokhoz fogadnak; 12.Ha társaságbéli kimúlt híveket, vagy azokon kívül
valókat temetésre elkésérnek; 13.Ha öt Mi Atyánkat és öt üdvözletet mondanak a
kimúlt társaságbéliekért; 14.Ha valamely eltévedett lelkeket az üdvösségnek
útjára hoznak; 15.Ha a tudatlanokat az Isten parancsolatjára és
egyéb üdvösséges dolgokra tanítani fogják; 16.Ha akármelly más ájtatos és
isteni szeretetből származott cselekedeteket gyakorolnak; mindanniszor a
megnevezet cselekedetekért bűnökről való hatvan napi búcsút nyernek.” Lelki útiköltség, 1693. 2–5. p. [72] Lazar,
2005. 131. p. [73] „Ez Congregationak vagy
Társaságnak X. Innocentius Romai Papátúl engedtetet[t] búcsúi. I. Mindnyájan amelly nap e Társaságba béállanak,
meggyónván bűneiket, az Oltári szentséget magokhoz vészik, teljes búcsút
nyernek. II. Minden, aki halálának utolsó órájában meggyónván
bűneit, megáldozik, vagy ha azt nem cselekedhetné, csak töredelmessen híja
segétségül a Jesus nevét, vagy ha azt ki nem mondhatja, de szívében arról
emlékezik, teljes búcsút nyér. III.Minden böjt ötödik vasárnap meggyónván és
megáldozván, és az időközben, melly a megnevezett vasárnapnak első
vecsernyéjétűl fogva azon ünnepnek napnyugottáig tart, a Cassai templomot
meglátogatják, és abban a keresztyén fejedelmek egyességéért, az eretnekségek
kigyomlálásáért és az Anyaszentegyháznak felmagasztalásáért ájtatossan
imádkoznak, minden bűnökről való teljes búcsút nyernek. IV.Ha a böjtkántor után való négy vasárnapon cassai
templomát meglátogatják és a fejjül megnevezett dolgokért imádkoznak, bűnöknek
hét esztendeig való búcsúját nyerik V. Valamennyiszer a Sz. Misén és egyéb Isteni
szolgálatokon jelen lésznek, ha útonjárókat házokhoz fogadnak, ha ellenkezők
közöt[t] vagy magok, vagy mások által békességet szereznek, ha kimúlt híveket
temetésre elkésérnek, ha a keresztyénségbe bevöt[t] processiókra elmennek,
avagy az Oltári Szentséggel beteghez menő egyházi embert elkésérik, vagy ha a
késérésre nem érkeznek, egy Mi-Atyánkot és egy üdvözletet mondanak, ha
valamelly eltévelyedtett az üdvösségnek útjára hoznak, ha a tudatlanokat az
Isten parancsolatjára és egyéb üdvösséges dolgokre tanítják, valaki pedig
ezeket elköveti, nem csak e világi, de a purgatoriumbéli bűneiért is
megérdemlet[t] hatvannapi büntetésének búcsúját nyeré.” Keresztfán meghaló,
1724. A5/1–2 [74] Keresztfán halálra vált, 1719. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |