Tóth Béla, szegedi író 1969-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű regényéből tudjuk, hogy az ötvenes években „janicsároknak” nevezték azokat, akik középiskolai tanulmányok és érettségi nélkül, lényegében pártutasításra egyetemi felvételt nyerhettek. Ilyen káderek felsőfokú diplomához jutására azonban a Kádár-rendszer éveiben is sor került, amit Lobkovitz Lászlónak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács egyházügyi főelőadójának 1961-es esete is példáz, ráadásul nem mindennapi rekord kíséretében: az illető az általános iskola befejezése után néhány héttel lett egyetemi hallgató…

Lobkovitz László az 1956-os forradalom után a „Párt”-tól az egyik legkényesebb feladatot kapta, ugyanis gyakorlatilag minden előzetes képzettség nélkül került a megyei tanács egyházügyi főelőadói posztjára. Feladatköre nemcsak az egyházakkal való kapcsolattartás (pontosabban azok felügyelete, az 1956-ban erőre kapó megújulási mozgalmak leszerelése, a rendszer iránti hűség biztosítása, a „reakciós” papok áthelyeztetése, nyugdíjaztatása stb.) miatt volt rendkívül fontos, hanem azért is, mert a helyi tanácsokhoz delegált egyházügyi (fő)előadók kettős függésben álltak. Hivatalosan a tanácsok apparátusához tartoztak, így közvetlen felettesüknek rendszerint a helyi VB-titkár számított, ugyanakkor – a pártállam működési mechanizmusára jellemző módon – az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) központi utasításait hajtották végre és oda is írták rendszeres és aprólékos (bár olykor nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő) jelentéseiket. A korabeli köznyelvben „bajszos püspök” gúnynévvel is illetett egyházügyi főelőadók az 1950-es években és az 1960-as évek első felében gyakran kevéssé művelt, pártutasításra egyik helyről a másikra helyezett káderek voltak (akadt köztük katonatiszt ugyanúgy, mint bőrgyári pártaktivista stb.), így a számukra kivételes hatalom birtokában lelkiismeretesebben hajtották végre az egyházak elleni ideológiai harc feladatait. Többségüknek imponált, hogy különböző felekezetű papok, sőt püspökök felett gyakorolhatnak kivételes hatalmat, s igazi kiskirályként viselkedtek az egyházakkal szemben. (Amikor a tardi termelőszövetkezet agronómusa lakásügyében kérte Lobkovitz közbenjárását a megyei tanácson egyenesen „a borsodi papok atyaisteneként” jellemezte a főelőadót.[1]) Borsodban és másutt is csak a kádári rendszer konszolidációja után, a hatvanas évek második felétől lettek az illetékesek tapintatosabbak, ekkortól rendszerint a tanács művelődési osztályának valamely hozzáértő, műveltebb munkatársát nevezték ki egyházügyi főelőadónak.

Az iratokból kiderül, hogy Lobkovitz László személyes kapcsolata révén Miklós Imrétől, ekkor az ÁEH osztályvezetőjétől, későbbi elnökétől (1971-1989) tájékozódott, hogy kinek és mit kell írnia, hogy egyetemi felvétele pártvonalon zökkenőmentesen megtörténjen. Miklós Imre tanácsára Lobkovitz először az ÁEH elnökét, Olt Károlyt hívta fel telefonon, majd levélben is kérte közbenjárását.[2] Az elnök bizonyára telefonon adott igenlő választ, mert Lobkovitz három nappal később, 1961. június 29-én (tehát már a felvételi jelentkezési időszak befejeződése után) közvetett módon levélben fordult Benke Valéria művelődési miniszterhez. (Ld. 1/a-b. sz. dokumentum.[3]) Az Olt Károlynak küldött információkból megtudjuk még, hogy Lobkovitz 1922-ben született, így az általános iskola 8. osztályát 39 évesen fejezte be, mint mindenütt kiemelte: „kitűnő eredménnyel”. Az ügyintézésre jellemző módon külön kérte az ÁEH elnökét, hogy személyesen hasson oda érdekében a miniszternél, és hangsúlyozta, hogy „munkaköröm igényeit figyelembe véve nem lehet megállnom jelenlegi iskolázottságomnál”. Történetéhez hozzátartozik, hogy Lobkovitz – minden bizonnyal ismét csak személyes ismeretség révén, a feltűnés elkerülése érdekében – 1961 tavaszán egy kis zempléni község általános iskolájában tette le a 7-8. osztály összevont különbözeti vizsgáját. (Az általános iskola végzése mellett 1960-ban a megyei tanács vezetőinek arra is volt gondja, hogy Lobkovitzot öt hónapos pártiskolára küldjék.[4])

Olt Károly lobbizása sikerrel járt: néhány héttel később Lobkovitz értesítést kapott arról, hogy Benke Valéria egyszerűen bejuttatta őt a szegedi egyetem jogi karára, melyet a borsodi egyházügyi főelőadó meleg szavakkal – bár ami az „építő állam építését” illeti – kisebb képzavar keretében köszönt meg. Azért – mint az Olt Károlynak küldött köszönőleveléből kitűnik – Lobkovitz értett a finomabb célzásokhoz is. (Ld. 2/a-b. sz. dokumentumok.[5])

A történet igazi pikantériáját azonban itt is a kor adja: e leveleket tartalmazó iratcsomó is tele van különböző közép- és felsőoktatási intézmények bizalmas átirataival, melyben a tanulmányi osztályok Lobkovitz véleményét kérik egyházi személyek (főleg protestáns és görög katolikus lelkészek) gyermekeinek felvétele ügyében. Jellemző, hogy az törhette ketté egyes fiatalok életét apjuk „reakciós papi” magatartása nyomán, vagy éppen kényszeríthette pozitív véleményével rájuk a párt politikájának képviseletét, akinek a fenti módon intézték el egyetemi felvételijét. Korfestő adaléka van annak is, hogy egy nyolc általánossal sem rendelkező személy irányíthatta az egyházak életét – méghozzá esetében különös eréllyel. Lobkovitz kérelmeiből továbbá nem mindennapi önbizalom is sugárzott, egyetemi felvételijének mérlegeléséhez ugyanis elég volt saját alkalmasságával kapcsolatos meggyőződése.

Felettesei ekkor még elégedettek is voltak a „klerikális reakció” elleni elkötelezett küzdelmével, a felvételi mellé november 7-re külön kitüntetésben és 500 forint jutalomban részesítették.[6] 1964-ben azonban Olt Károly utóda, Prantner József megelégelte Lobkovitz túlbuzgóságát. A kádári konszolidációba egyre kevésbé fért bele a szűk látókörű főelőadó, hivatalából elmozdították és más területre irányították: egy miskolci hulladék-feldolgozó üzem vezetője lett.

 

 

Dokumentumok

 

1/a.

Olt Károly elvtársnak

Állami Egyházügyi Hivatal Elnöke

 

Kedves Olt Elvtárs!

 

Olt elvtárs utasításának eleget téve felterjesztem a Művelődésügyi Miniszter Elvtársnőnek címzett kérelmemet.

Hálás köszönetemet fejezem ki Olt Elvtárs fáradozásáért és segítő készségéért.

Elvtársi üdvözlettel:

Miskolc, 1961. június 29.

Lobkovitz László

főelőadó

 

1/b.

Benke Valéria

Művelődésügyi Miniszter Elvtársnőnek

 

Igen tisztelt Miniszter Elvtársnő!

 

Az Állami Egyházügyi Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkatársa vagyok és Olt Károly elvtárs előzetes eligazítása után fordulok kérelmemmel közvetlenül Miniszter Elvtársnőhöz.

Igen szeretném, ha felvételt nyerhetnék a jogi egyetemre. Miskolc városi tanács művelődési osztályán szerzett értesülésem szerint van lehetőség (országos szinten 3 %) középiskolai végzettség nélkül is egyetemi tanulmányt kezdeni.

Én 1948-tól a Magyar Néphadsereg tiszti állományában teljesítettem szolgálatot 1956. szeptember 27-ig és ekkor „demobilizáció” folytán, mint százados leszereltem, és azonnal jelenlegi beosztásomba kerültem. Az általános iskola 7-8. osztályát 1960-61. években végeztem el, kitűnő eredménnyel.

Tudásommal nem állhatok meg, de koromnál fogva igen hosszú lenne, ha most kellene még négy évig a középiskolát végeznem.

Úgy érzem, hogy mostani felkészültségemmel képes leszek egyetemi szinten továbbtanulni.

Igen szeretném elvégezni a jogi egyetemet, mert mindég szerettem volna ügyész lenni.

Kérelmemmel a megyei elvtársak egyetértenek és helyeslésükkel találkozik.

Fentiek alapján tisztelettel kérem Miniszter Elvtársnő jóindulatú támogatását, hogy a most folyó felvételekre, vagy ha már késő, úgy a pótfelvételeknél felvételi igénnyel jelentkezhessem.

Elvtársi üdvözlettel:

Miskolc, 1961. július 29-én.

Lobkovitz László

megyei egyházügyi főelőadó

 

2/a.

Olt Károly elvtársnak

Állami Egyházügyi Hivatal Elnöke

 

Kedves Olt Elvtárs!

 

Telefonon kapott tájékoztatás alapján tisztelettel felterjesztem a Művelődésügyi Miniszter Elvtárshoz címzett köszönő levelemet.

Tisztelettel kérem Olt Elvtársat annak továbbítására.

Amíg szóban is eleget tudok tenni kedves kötelességemnek, engedje meg Olt Elvtárs, hogy ezúton mondjak hálás köszönetet, amiért kérelmem pozitív kiformálásában nekem segített.

Jól tudom, hogy e segítség nélkül kérelmem nem lett volna eredményes.

Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy pártfogásom miatt soha senkinek nem kell pirulni.

A segítséget még egyszer megköszönve hálás szívvel küldök elvtársi üdvözletet:

Miskolc, 1961. szeptember 4.

Lobkovitz László

főelőadó

 

2/b.

Benke Valéria

Művelődésügyi Miniszter Elvtársnak

 

Mélyen tisztelt Miniszter Elvtárs!

 

Olt Károly elvtárs – az Állami Egyházügyi Hivatal Elnöke – szóbeli tájékoztatása alapján értesültem, hogy egyetemi felvétellel kapcsolatos kérelmem meghallgatásra talált és Miniszter Elvtárs igen nagyra becsült támogatásával a szegedi jogi egyetemre felvételt nyertem.

Engedje meg Miniszter Elvtárs, hogy a legőszintébb tisztelettel megköszönjem fáradozását, melyel [sic!] engem egyetemi felvételhez segített.

Kötelességemnek tartom ígéretet tenni, hogy igyekezetem és szorgalmam legjavát adva fogok igyekezni a tanulásban, hogy a jövőben még eredményesebben tudjak dolgozni szocializmust építő államunk építésében.

Elvtársi üdvözlettel:

Miskolc, 1961. szeptember 4-én.

Lobkovitz László

megyei egyházügyi főelőadó

 

Jegyzetek