6. évfolyam 1.
szám |
Kertész Botond: A pesti protestáns főiskola és az evangélikus egyház |
Alábbi
írás célja, hogy bemutassa, mi volt az evangélikusok szerepe a protestáns
főiskola előmunkálataiban, illetve a létrejött teológia életében, valamint az,
hogy milyen helyet foglal el a pesti teológia az evangélikus egyház
történetében. A pesti protestáns teológia a mai Ráday-kollégium elődje. Ennek
köszönhetően az iskola történetét viszonylag alaposan feldolgozták, két önálló
kötet és készült róla, amelyet a teológia tanárai írtak.[1] Az evangélikusok
csatlakozását és kiválását azonban mindkét munka csak igen felületesen
tárgyalta. A két pesti protestáns gyülekezet közül először az
evangélikusok tudtak magasabb – gimnáziumi – szintű oktatást megvalósítani.
1835-től kezdve volt napirenden, hogy ennek az iskolának a fenntartásában és
működtetésében a pesti reformátusok is aktív részt vállaljanak. A terv végül
úgy módosult, hogy az evangélikusokhoz való csatlakozás helyett inkább az
egyházkerület támogatását próbálták megnyerni egy református főiskola
felállításának. 1839 novemberében a pesti református presbitérium a dunamelléki
református egyházkerülethez írt beadványában Pest központi helyzetére, pezsgő
szellemi életére, és a német nyelv uralkodó voltára való tekintettel
indítványozta, hogy alapítsanak új református főiskolát.[2] Az egyházkerület
1839. november 10-i rendkívüli közgyűlése alválasztmányt küldött ki azzal a
feladattal, hogy a következő közgyűlésre dolgozzon ki részletes tervet egy
„központi” református főiskola megvalósíthatóságáról.[3] A
Fáy András vezetésével összeült választmány a következő kerületi közgyűlésre
benyújtotta javaslatát, mely szerint olyan központi főiskolát kell felállítani,
amely a teológiai és bölcsészeti tudományok teljességét oktatja, és a többi
református kollégiummal szemben magasabb, tulajdonképpen egyetemi szinten képez
tanárokat és lelkészeket, s ezzel részben a peregrinációt is pótolja. A terv
kivitelezéséhez 250.000 Ft szükséges, amelyet közadakozás útján kell
összegyűjteni az egész ország területén. A főiskola tervének jóváhagyását a
négy református egyházkerület 1840. szeptemberi pesti konventje elé
terjesztették. Ez támogatta egy kor- és célszerű, „felekezetünk több, már
fönnálló főoskoláival hason rendű” intézmény alapítását, de nem járult hozzá
egy kvázi egyetem létesítéséhez.[4] A
dunamelléki egyházkerület 1841. január 12-i közgyűlésén titkos szavazással (ami
bizottságok kinevezése esetén nagyon ritka eljárás volt) 30 főből álló főiskolai
választmányt választott, s kinevezte vezetőit Teleki Sándor, Ráday Gedeon és
Fáy András személyében. Feladatául tűzte ki az alaptőke összegyűjtését és a
tanrendszer kidolgozásának előkészítését.[5]
A választmány első ülésén, 1841. február 15-én hivatalos felhívást intézett
Magyarország és Erdély lakosaihoz a főiskola ügyének pártolására, amelyet a Pesti Hírlap-ban tettek közzé. Külön
kéréssel fordultak a reformkor vezető vármegyéjéhez, Pest megyéhez, hogy a
törvényhatóságok között is népszerűsítse a főiskola eszméjét.[6] A
választmánynak a Pesti Hírlap-ban
1841. március 3-án megjelent felszólítására Zay Károly, evangélikus egyetemes
felügyelő reagált a Társalkodó című
lapban.[7]
Ebben azt javasolta, hogy a tervezett református főiskola legyen közös, protestáns
intézmény, és létrehozására a két felekezet egyesüljön. (Ez a cikk indította el
a negyvenes évek uniós mozgalmat, amelynek eredményeként a két magyarországi
protestáns felekezet igen közel jutott az egyesüléshez.[8]) A
választmány február 25-én úgy nyilatkozott, hogy a főiskola nem függhet az unió
ügyétől, s nem akarják annak alárendelni. Egy nappal később úgy döntöttek, hogy
válaszukat nem hozzák nyilvánosságra. A végül március 5-én megfogalmazott, és a
Pesti Hírlap-ban március 13-án megjelent
nyilatkozatukban már üdvözölték az unió eszméjét, de továbbra sem tartották
elképzelhetőnek, hogy protestáns főiskola megalapítására folytassák a gyűjtést.
Egyben felkérték Zay Károlyt, hogy az evangélikus egyház tagjai körében
népszerűsítse az unió ügye mellett a pesti református főiskola tervét is. [9]
Az
evangélikusok csatlakozása a főiskolához ezzel egy időre lekerült a
napirendről. Március 29-i ülésén úgy döntött a választmány, hogy a hivatalos,
állami engedélyezéshez szükséges tanrendszer kidolgozására nyílt pályázatot
írnak ki, amelyen felekezeti megkötöttségek nélkül mindenki részt vehet. [10]
Április 16-án azt határozták, hogy a nagyobb összeggel (200 Ft felett) adakozók
alapítói jogokat gyakorolhatnak az intézményben, bármely felekezethez
tartozzanak is, s az oktatók kinevezésében is hasonló szellemben fognak
eljárni.[11]
A főiskola uniálásától azonban továbbra is elzárkózott a választmány. A
temesvári egyesült protestáns gyülekezet levélben kérte, hogy a főiskola legyen
közös protestáns intézmény, amely a két felekezet későbbi egyesülésén
eredményesen munkálkodhatna. A választmány azt válaszolta, hogy bár pártolják
az uniót, arra nincsen felhatalmazásuk, hogy a főiskolát közös intézménnyé
alakítsák át.[12] Az
iskolaegyesítés ügyét végül a dunamelléki egyházkerület 1841. június 21-én
tartott közgyűlése döntötte el. Úgy határoztak, hogy amennyiben az
evangélikusok hivatalosan, közgyűlésileg is bejelentik csatlakozásukat a
főiskolához, akkor az adományok is protestáns főiskola javára érkezhetnek. A
választmányt felszólították, hogy a tanrendszerre kiírandó pályázat szempontjai
között jelenjen meg az is, hogy a főiskola a leendő unió előkészítésében
miképpen tud a leghatékonyabban részt venni. Egyben felkérték az
evangélikusokat, hogy delegáljanak tagokat a jelenlegi iskolai választmányba.[13] 1842
júniusában gr. Buttler Sándor, aki 1835-ben tért át katolikusból református
vallásúra, 10.000 Ft-ot ajánlott fel a főiskola céljaira. (Ez a Buttler Sándor
azonos Mikszáth Kálmán: Különös házasság
című regényének főhősével, aki valóban sokat pereskedett azért, hogy
feleségétől egyházi bíróság elválassza. Ezért tért át reformátusnak, s ezért
támogatta nagy összegekkel a különböző református intézményeket.[14])
Adományának egyik feltétele az volt, hogy a főiskolát az evangélikusokkal
közösen állítsák fel. A választmány levélben igyekezett eloszlatni gr. Buttler
Sándor aggályait, s úgy nyilatkoztak, hogy a tervezett főiskola nem ismer
felekezeti korlátokat, és az unió létrejöttét is támogatják, ezért ez nem lehet
akadálya az alapítvány gyakorlati létrehozásának.[15] Az
evangélikusok a dunamelléki egyházkerület hivatalos csatlakozási felhívására
majd’ egy évvel később válaszoltak. Zay Károly március 23-án arról értesítette
a választmányt, hogy a dunamelléki közgyűlés tervezetét a református főiskola
uniálásra az uniós vegyes választmány elé utalta az 1841. szeptember 8-án
tartott evangélikus egyetemes közgyűlés.[16] Az uniós vegyes
választmány első és egyetlen ülésén 1842. július 2-4. között azonban nem esett
szó a főiskola ügyéről.[17]
Időközben elkészültek a főiskola tanrendszerét tárgyaló pályázatok, amelyeket a
választmány 1842. szeptember 29-i ülésén bírált el.[18] Zay Károly 1852. november 12-én arról értesítette a
választmányt, hogy az 1842. július 15-én tartott evangélikus egyetemes
közgyűlés nyolc tagot delegált soraiba. Prónay Albert bányakerületi felügyelőt,
Schedius Lajost, a pesti egyetem tanárát, és a pesti evangélikus gimnázium
szervezőjét, igazgatóját, Kossuth Lajost, Székács József pesti lelkészt,
Melczer Károly pesti gimnáziumi tanárt, Taubner Károlyt, Mária Dorottya udvari
lelkészét, aki később Itáliában lett protestáns tábori lelkész, valamint
Benyovszky Pétert. Kis létszámú, de neves emberekből álló bizottság képviselte
tehát az evangélikusokat. 1843.
január 6-tól kezdve beszélhetünk protestáns főiskoláról. Az ekkor tartott
választmányi ülésen a megválasztott evangélikus tagok egy kivétellel
valamennyien megjelentek. Míg a reformátusok csak egy egyházkerületet, a
dunamellékit képviselték, mivel a választmány formailag eddig ennek a
kerületnek a kiküldött bizottsága volt, addig az evangélikus követek – bár
valamennyien a bányai egyházkerülethez tartoztak – az egyetemes közgyűléstől
nyerték felhatalmazásukat. Ez a tény megerősítette a főiskola országos
jellegét. Az
újjászervezett választmány döntött arról, hogy a gyűjtést tovább folytatják, de
immár protestáns főiskolára. Ennek megfelelően új felhívás közzétételéről döntöttek,
amelynek megfogalmazására felkérték Kossuth Lajost. Buttler Sándornak újabb
levelet küldtek, amelyben hivatalosan értesítették, hogy a megígért adomány
folyósításának már nem lehet akadálya, hiszen a főiskola mostantól fogva
hivatalosan is protestáns intézmény. Buttler Sándor ígéretet is tett adománya
folyósítására. Alválasztmányt küldtek ki annak kidolgozására, hogy hogyan
lehetne a jelenleg Pesten működő református és evangélikus iskolák pénzalapjait
a főiskola létrehozásába bevonni. Ennek a választmánynak a feladata volt a
tanárok közös választási rendjének kidolgozása is. Arról is döntött a
választmány, hogy a tanrendszer kidolgozása után uralkodói jóváhagyást kérnek
akkor is, ha a szükséges 250.000 Ft még nem gyűlt össze.[19] Az
1843. február 19-i ülésére készült el az új, Kossuth Lajos által szerkesztett
felszólítás, amely a főiskola fő célját a haladás és a polgárosodás
szolgálatában jelölte meg. A két felekezet együtt hozzákezdett „egy nevelő
intézet alkotásához, mellynek talapzata a haladott kor igénye legyen, s
kupolaablakán át végig derítse minden termeit a polgáriasodás napmelege […] s
bizalommal zálogja legyen, hogy a protestáns magyar a nemzetélet
közép-pontjából parlagi térre kiszorítva nincs, s mintegy külvárosi
darabosságra kárhoztatva többé nem lehet […]” A felszólítás kitért arra, hogy
már 51.000 Ft összegyűlt a főiskola alapításához, s az aláírók között minden
felekezet képviselői megtalálhatók. Azok, akik a református főiskolára tett
adományaikat nem akarják közös protestáns intézményre fordítani, június 10-ig
erről nyilatkozzanak.[20] A választmány ezek után fél évig nem ült össze. Közben
lejárt az a határidő, amelyet a református főiskolára tett adományok esetleges
visszavonására adtak. A mezőtúri gyülekezet felfüggesztette adományainak
kifizetését addig, amíg – az eredeti feltételeknek megfelelően – a tervezett
250.000 Ft-nyi tőke össze nem gyűlik.[21] A mezőtúriak
hivatalos levelét azonban megelőzte egy nem hivatalos, az egyik helyi
aláírásgyűjtő által elküldött levél is, amely a támogatás felfüggesztését az
evangélikusok csatlakozásával indokolta. Érdemes szó szerint idézni a levél
érvelését: „nem tiszta Reformata Fő Iskola felállítása – hanem
Lutherano-Reformata, vagy is Tóth Magyar Főiskola felállítása vétetett, az is
fokonként célba, mitől félnek az aláírók; mert minden közös Birtoknak nehéz és
sikertelen az igazgatása, rendbe tartása […] miután a Tótság,
mégpedig a Lutheránus Tótság, és nem a Catholicus Tótság, éppen most emelt
zászlót a tőzs-gyökeres Református Magyarok Nyelve és Nemzetisége ellen; miután
tapasztalatból tudjuk azt, hogy a mi szerényebb Református ifjaink,
bizonyossan, az életrevalóbb, mindenütt előre tolakodó Tóth Lutheránus ifjak
mellett éhen, szomjan maradnának.”[22] Ezért
felajánlásukat visszavonják. A levél ritka írásos bizonyítéka annak a
bizalmatlanságnak, amely sokhelyütt megvolt a két felekezet között, de az
általános liberális, illetve uniós hangulat mellett – főleg református részről
– nem nagyon kaphatott hangot. Fél
év elteltével, 1843. október 28-án ült össze újra a választmány, mivel a
különböző alválasztmányok (telek ügyében eljáró, a tanrendszer kidolgozásával,
illetve a pesti iskolák egyesítésével megbízott) munkáikat nem végezték el,
illetve számos tag a megnyílt országgyűlés miatt nem tudott a főiskola ügyével
foglalkozni. A fent idézett mezőtúri véleményhez hasonlóan Péter András, aki
Heves megyében folytatott gyűjtést, egyértelműen az adományok visszavonása
mellett nyilatkozott, féltve a magyar református fiatalokat a szlovák
evangélikusok káros befolyásától: „a czélba vett pesti reform. Főiskolának […]
Lutherano-Reformata, vagyis Tóth Magyar főiskolává lett változtatását
református ifjakra nézve károsnak vélik: azért míg a tervezett uniált
főiskolának megkezdését, felállítását, előmenetét, sikerét, felekezetünkbeli
ifjakra nézve hasznosnak nem tapasztalják aláírt sommáiknak befizetését
felfüggesztik.” A választmány hivatalosan felkérte Okolicsányi Gusztáv hevesi
főszolgabírót, hogy igyekezzen a levél aláíróit előítéleteik helytelenségéről
meggyőzni, s őket nyilatkozatuk visszavonására kérni. A
választmány újabb négy hónapig nem ült össze. A két választmányi ülés között a
pesti gyülekezetek meglévő iskoláinak egyesítésére kiküldött alválasztmány úgy
foglalt állást, hogy az egyesítés ugyan előnyös lenne a főiskola létrehozása
szempontjából, de annak nem feltétele, ezért az ez irányú tárgyalásokat
egyenlőre nem kell erőltetni az érdekeltekkel.[23] A
főiskolai választmány 1844. március 4-i ülése elfogadta a tanrendszert
kidolgozó alválasztmány jelentését, amelyben Dobos Jánost, Kiss Lajost, s a
pesti evangélikus gimnázium neves tanárát, Teichengräber (későbbi nevén
Tavassy) Lajost bízta meg méltó díjazás fejében a tervezet kidolgozásával,
amely 1845 júniusára készült el. Hosszas tárgyalások után csak 1846 januárjában
készült el teljes egészében a főiskola tanrendszere. Az iskola céljaira ekkorra
mintegy 70.000 Ft felajánlást tettek. 1846
áprilisára a pesti gyülekezetek is nyilatkoztak iskoláiknak a leendő
főiskolával való esetleges egyesítéséről. Az evangélikus gyülekezet elemi iskoláját,
és gimnáziumát, amelynek vagyona 34.275 Ft volt, csak feltételekkel volt
hajlandó a közös főiskolához csatolni. Az egyesítés csak a 250.000 Ft
összegyűjtése után történhet meg, az iskola ellátására szükséges tőkék az
evangélikus gyülekezet kezében maradnak, csupán a kamatokkal rendelkezhet a
főiskolai választmány. A főiskola irányításában is részt kívántak venni.[24]A
pesti evangélikusok elvileg támogatták az egyesülést, de úgy, hogy eddigi
autonómiájuk, iskolái fölött gyakorolt hatáskörük minél kevésbé csorbuljon.
Mivel ragaszkodtak a teljes alaptőke összegyűjtéséhez, – amelyhez akkor még 140.000 Ft hiányzott – a gyakorlati egyesítés a távoli jövőbe tolódott. Az 1847-es esztendőben nem ülésezett a választmány.
Hosszú ideig utolsó ülését már a forradalom után, 1848. április 2-án tartotta.
Ezen azt határozták, hogy a választmány munkája okafogyottá vált, mert a
születőben lévő törvények szerint az egész egyházi, s iskolai rendszer át fog
alakulni, s a költségeket az állam vállalja magára (Az 1848/20. törvénycikk
valóban ilyen értelemben rendelkezett.) A főiskola ügyét ezért a viszonyok
letisztulásáig ha nem is végleg elejteni, de félretenni javasolták. A munkának
nem lenne most sikere, mert március 15. óta „minden kedély elfoglalván”. A
döntést a dunamelléki egyházkerület közgyűlése is elfogadta.[25] A forradalom és szabadságharc után az abszolutizmus
lényegében megszüntette a protestáns egyházak autonómiáját, és addig gyakorolt
egyházkormányzati rendszerét. Az egyetemes és kerületi felügyelői tisztség
megszüntetése, és a gyűlések betiltása gyakorlatilag megszüntette a világiak
részvételét az egyházkormányzatban. A főiskola, illetve a teológia története
szempontjából még nagyobb jelentőségűek voltak az iskolaügyi rendelkezések.
1851. szeptemberében jelent meg Leopold Thun birodalmi kultuszminiszter
rendelete, amely fél éven belül bevezetni rendelte az osztrák tanrendszert a
magyar középiskolákban is. A rendelet az alapvetően szükséges modernizációt
összekötötte a szorosabb állami ellenőrzéssel, és természetesen anyagiakat sem
biztosított az iskolák átalakításához. Így egy fél év alatt a protestánsok
legtöbb iskolájuk nyilvánossági jogát elveszítették, azaz nem bocsáthattak ki
államilag is elismert bizonyítványokat.[26] A
dunamelléki református egyházkerületnek is újjá kellett szerveznie oktatási
rendszerét. Hosszas viták után 1854-ben úgy döntöttek, hogy a kerület
teológiáját Pesten állítják fel. Báthory Gábor szuperintendens 1854. október
12-én nyújtotta be a kormányhoz az egyházkerület kérvényét az intézmény megalapítására.[27]
Az
engedélykérésnek azért van különös jelentősége, mert ebből derül ki, hogy nem
egyértelmű, mennyire tekinthető a főiskola utódjának a teológia, és főképpen
mennyire tekinthető közös, protestáns intézménynek. Báthory folyamodványa
ismertette a pesti főiskola 1848 előtti előzményeit: „Ekkép merült föl, ekkép
fejlett és pártoltatott egy, Pesten felállítandó reformáta főiskolának eszméje, melynek valósításán egy, a testvér
egyházkerületek megbízásából, a dunamelléki reformáta superintendentia részéről
kinevezett választmány 1848-ik évi május 15-dikéig sikerrel munkálkodott; a
midőn a pesti protestans főiskola
ügyét, a választmány javallatára »a változott politikai viszonyok s az akkori
körülmények szülte kedélyizgatottság miatt« az egyházkerületi tanács,
működésétől sikert nem várhatván, nem tette ugyan le, hanem csak ideiglenesen
felfüggesztette.” (Kiemelés tőlem.) Báthory levele tehát egy mondaton belül
említ először református, majd protestáns főiskolát. Azért fontos ez, mert a
kérelem további részében mint az 1840-ben tervbe vett főiskola részeként kérte
engedélyezni a teológia felállítását.[28] Mivel a kormány nem válaszolt a kérelemre, Török Pál 1855.
június 26-án újabb beadványban fordult a kultuszminisztériumhoz. Török
beadványa fő problémaként azt említette, hogy meg kell oldani a református
lelkészek és tanárok német nyelvi, illetve egyetemi képzését. Ezt szerinte az
1840-ben elgondolt pesti protestáns egyetem (Török kifejezetten az Universität
szót használja) részeként most megalakuló teológiai fakultás biztosíthatná a
leghatékonyabban. Az 1848-ban „jobb időkre halasztott” terv részleges
megvalósítása lehetővé tenné azt, hogy külhoni egyetemre látogatás nélkül is
elsajátíthassák a leendő lelkészek a német nyelvet, ami az államnak is érdeke.
A legfőbb állami engedély mellett azt is kérte, hogy a dunamelléki kerületben,
a pesti főiskolára 1848 előtt összegyűjtött adományokat ennek a teológiának a
céljaira lehessen felhasználni.[29]
Török folyamodása tehát egyértelműen közös protestáns egyetemről beszélt. Az 1855. június 29-én kiadott, szűkszavú engedély sem
fogalmazott egyértelműen. Az engedély utalt arra, hogy a kérvényező dunamelléki
egyházkerület, illetve Török Pál egy „evangelisch-theologischen Lehranstalt in
Pest”(evangélikus – azaz protestáns – teológia Pesten) felállítását óhajtotta.
Ehhez képest a leirat első pontja engedélyezte a dunamelléki református
egyházkerületnek, hogy „theologische Lehranstalt in Pest” alapítson. Itt tehát
nem szerepelt sem az evangelisch, azaz protestáns, sem a református
meghatározás. A második pont – Török Pál kérésének megfelelően – engedélyezi,
hogy erre a célra a kerületben a protestáns egyetemre összegyűjtött pénzeket
felhasználják, így de facto elismerte az 1840-ben elkezdett vállalkozás
jogfolytonosságát. A harmadik pont az egyházkerület jogává tette az új intézet
külső és belső berendezését, igazgatását.[30] Az engedély
alapján tehát nem jelenthetjük ki azt, hogy 1855-ben közös protestáns teológia
alakult Pesten, bár az értelmezésnek tág tere maradt. Az
új teológia 1855. október 10-én elindította első évfolyamát. Az első két
tanévben a teológia református volt, s csak 1857-ben kapcsolódott be
fenntartásába a bányai egyházkerület. Azonban már a kezdetektől tanított
Székács József pesti evangélikus lelkész segédtanárként, amiért javadalmazást
sem kért, Török Pálhoz hasonlóan. Székács József a tanterv előkészítő bizottság
munkájában is részt vett.[31]
Az első tanévben még nem voltak evangélikus diákjai az intézetnek, de a második
tanévtől már négy evangélikus hallgató is beiratkozott.[32] A bányai
egyházkerület számára komoly gondot jelentett, hogy nem volt saját főiskolája,
ahol a kerületi lelkészképzést megoldhatta volna. Az 1855. május 4-én tartott
közgyűlés indítványozta az egyetemes közgyűlés összehívását – amit akkor még az
abszolutizmus rendeletei nem tettek lehetővé – többek között azért, hogy egy
közös teológiai tanszéket hozzanak létre Pozsonyban.[33] Az
annyira szükséges egyházkerületi lelkészképzés megoldására végül Székács
javaslatára a pesti teológia támogatása mellett döntött a bányai egyházkerület.
Az egyházkerület 1857. március 26-27-én tartott rendkívüli közgyűlésén Székács
József előterjesztette, hogy Pesten az 1840-ben tervbe vett protestáns főiskola
részeként református teológia indult, amelyben evangélikusok is tanulnak, ezért
szükséges külön evangélikus tanszék segítségével gondoskodni arról, hogy ezek a
teológusok evangélikus dogmatikából is megfelelő képzést nyerjenek. Mivel a
bányai kerületnek jelenleg nincsen teológiája, a pesti református teológia
fenntartásában való részvétel a leggazdaságosabb mód arra, hogy a lelkészképzés
terén fennálló kötelezettségéről gondoskodjon. A tanszék felállításáról a
kerület egyhangú határozattal döntött, s kijelentette, hogy a legközelebbi
közgyűlésén tanárt is fog választani. Elvileg 1500 Ft forint évi fizetést
biztosítanak a tanár javadalmazására, gyakorlatilag jelenleg csak 1200 Ft
előteremtését vállalták.[34]
(Ezzel is az evangélikus tanszék tanára lett a legjobban fizetett professzor a
főiskolán, hiszen ott 1860-ig 1000, majd csak ezután lett 1200 Ft az évi fizetés.[35])
Székács
József egy később, valószínűleg 1858-ban, a bányai egyházkerület egy ismeretlen
fórumához készített feljegyzésében, amelyet a teológia keletkezéséről
készített, a bányai kerülethez benyújtott javaslatát a teológiához való
csatlakozásra részletesen indokolta. E szerint a kormány engedélye „eine evang.
theologische Lehranstalt”-ra, azaz protestáns teológiára vonatkozik (mint
láttuk, ez nem egészen így van), amelynek felállítására a dunamelléki
református egyházkerület kapott engedélyt. Székács értelmezése szerint az
engedélyben megfogalmazott más rendelkezésre álló összegek („ihre zustehenden
und zuganglichen Fonden”) amelyet a dunamelléki egyházkerület a teológia
fenntartására felhasználhat, jelenti egyrészt a „mi pénzünket”, azaz a bányai
kerület által az evangélikus tanszék felállítására fordított forrásokat,
illetve a Tupy-féle hagyatékot is.[36] Az 1857. márciusi bányakerületi közgyűlés után a kijelölt
alválasztmány aláírási íveket szerkesztett, és küldött ki a gyülekezetek és
magánszemélyek részére, adakozásra való felszólításra. Ebben tájékoztatták a
címzetteket arról, hogy a bányai kerület az 1848 előtt a protestáns főiskolára
összegyűlt ajánlatokat a pesti teológia evangélikus tanszékének fenntartására
kívánja fordítani. Kérték, hogy 1857. július 10-ig nyilatkozzanak arról, hogy
tudomásul veszik-e ezt a határozatot, illetve a gyűjtés folytatására
szólították fel a címzetteket. Az alválasztmány az aláírásokat csak öt évre kérte, hogy
több adomány folyhasson be.[37]
Az adakozásra való felhívás meglepően jó eredménnyel járt. Az abszolutizmus
elleni passzív ellenállásban anyagilag kivérzett egyháztagok részéről annyi
felajánlás gyűlt össze, hogy a szükséges évi 1200 Ft helyett a kerület rendes
közgyűléséig, 1857. október 22-ig, 1963 Ft gyűlt össze, ebből az aláírások 880
Ft-ot jelentettek. A bányai egyházkerületen kívüli gyülekezetek, illetve
magánszemélyek is adakoztak.[38] Az adakozás sikerén felbuzdulva az alválasztmány azt
javasolta a közgyűlésnek, hogy a jövőben akár két tanszék felállításáról is gondoskodjék.
A választmány a közgyűlés utólagos jóváhagyását kérve segédtanárnak jelölte a
teológiára Bauhofer István cservenkai segédlelkészt. Az alválasztmány a
közgyűlésen abban jelölte meg a teológia célját, hogy abban sokoldalúan
képzett, tudós lelkészeket oktassanak, akiknek tanulmányaikat nem feltétlenül
szükséges külföldi egyetemeken befejezni. Javasolták azt is, hogy – az előző
közgyűlés határozatának megfelelően – a közgyűlés válasszon egy rendes tanárt
is, aki a tanév második félévétől kapcsolódhatna be a munkába. A
reformátusokhoz csatlakozva folytatni kell éleszteni a főiskolai választmány
1848-ban megszakadt működését. A közgyűlés megerősítette Bauhofer István
segédtanári kinevezését. Az evangélikus egyház képviseletére, s az evangélikus
pénzalapok kezelésére a meglévő, még élő tagok mellé új személyeket nevezett ki
a főiskolai választmányba.[39] A felélesztett főiskolai választmány mindenekelőtt a
teológia anyagi alapjairól igyekezett gondoskodni. Már hivatalos újjáalakulása
előtt memorandumban fordult a németországi protestánsokhoz a választmány két
tagja, Török Pál és Székács József, amelyben kérték a pesti, központi
protestáns főiskola támogatását.[40]
A főiskolai választmány újjáalakuló ülésén leszögezte, hogy 1845-ben hozott
döntésének megfelelően a főiskola részenként való elindítását vállalja, s ennek
értelmében az 1855-ben felállított teológiát a főiskola részének tekinti.[41]
A gyűjtést is újraindították, s befolytak az első külföldi segélyek Glasgowból,
illetve a német Gusztáv Adolf Segélyegylettől.[42] Közben
evangélikus hallgatók is szép számmal iratkoztak be az intézménybe. A
beiratkozási napló tanulságai szerint a protestáns pátens kibocsátásáig (1859.
szeptember 1.) emelkedett a beiratkozott evangélikus hallgatók létszáma.
1855-ben még nem volt evangélikus beiratkozó, 1856-ban négyen, majd a bányai
kerület csatlakozása után 1857-ben, és 1858-ban is tíz-tíz új evangélikus
hallgató iratkozott be a pesti teológiára. Eközben a teológiára beiratkozó
hallgatók összlétszáma is folyamatosan emelkedett. 1859-ben, 1860-ban és
1861-ben nagyon visszaesett az evangélikus hallgatók létszáma, mindhárom évben
csak 5-5 hallgató iratkozott be a teológiára. A református hallgatók
beiratkozási kedve nem csappant meg, csak 1861-ben, amikor összesen négy új
református hallgatója lett az intézetnek. 1862-től kezdve az evangélikusok és a
reformátusok beiratkozásának száma is emelkedni kezd: 1862-ben 8, 1863-ban 11
evangélikus iratkozott be a teológiára. 1864-re azonban végképp eldőlt, hogy az
evangélikusok kiválnak az intézetből, ezért ekkor már csak két lutheránus hallgató
kérte felvételét. Ezek után csak elvétve fordult elő, hogy egy-egy evangélikus
teológus a pesti teológiára iratkozott volna be. 1855-1864
között 60 evangélikus hallgatója volt a pesti teológiának. Ezek nagy része a
bányai egyházkerületből érkezett, de volt köztük 16 dunántúli, egy dunáninneni
és egy tiszai egyházkerületből jövő teológushallgató. Ez időszak alatt összesen
226 teológus iratkozott be, akikből 165 református, 60 evangélikus és 1 unitárius
volt. A pesti teológia közös időszaka alatt a beiratkozott hallgatók 26,5 %-a
volt evangélikus, ami elmaradt ugyan az országos aránytól, de megközelítette
azt.[43] A
tanrendeket megvizsgálva kitűnik, hogy az evangélikus rendes és rendkívüli
tanárok derekasan kivették részüket az oktatói munkából. Székács József
pedagógiát, homiletikát, újszövetségi görög nyelvet, illetve újszövetségi
exegézist tanított. Bauhofer István filozófiatörténetet, bibliai archeológiát,
a Székácstól átvett pedagógiát és német nyelvet oktatott. Haberern Jonathán
filozófiát, németet, pedagógiát és újszövetségi görög nyelvet tanított.
Hunfalvy Pál óraadóként filológiát oktatott a negyedik évfolyamon. Volt olyan
év és évfolyam, ahol az órák több mint harminc százalékát evangélikus oktatók tartották.[44] A
pesti teológia különlegessége, hogy voltak olyan rendkívüli tantárgyak is,
amelyet se azelőtt, sem azóta nem oktattak magyar teológiákon, de Török Pál az
iskola első éveiben ragaszkodott ezekhez. Egy 1857-ben írt beszámolójában így
mutatta be az általa physico-teológiának nevezett stúdiumokat: „figyelem s gond
fordíttatik a physico-teológiára, melly megismerteti az isteni hatalom,
bölcsesség és jóság csodáit a természetben, –
ennek állatvilági részét t. Pólya József orvostudor úr, növénytani szakát t.
Csengery Antal úr terjeszti elő, a földtani s ásvány-példányokat magyarázat
után ismerteti a nemzeti muzeimban t. Kovács Gyula úr, a nemzeti muzeum őre; – ezekkel egyetértve s összehangzásban a
gazdaságtant t. Benkő Dániel úr adja elő.”[45] A teológia
tudományának ilyen irányú kiterjesztése visszautalt az eredeti főiskolai
koncepcióra, amely minden tudományágat magában foglalt volna. A
bányai egyházkerület magáénak érezte az intézetet, s a benne tanuló evangélikus
teológusokat. Az 1860-ban Pesten végzett teológusokat, Győry Vilmost,
Zsilinszky Mihályt, Votisky Károlyt és Svehla Gusztávot, akik külföldön
folytatták tanulmányaikat 100-100 Forint kerületi segélyben részesítette.[46]
Az intézet igazgatása azonban evangélikus részről nem volt megnyugtatóan megoldva:
Székács József ezért egy tervezetet készített a főiskola rendezéséről. Sajnos a
feljegyzésnek sem az idejét, sem a címzettjeit nem ismerjük. A tervezet a
„tökéletes egyenlőséget és viszonyosságot” akarja biztosítani a két felekezet
számára a főiskola ügyeiben. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a bányai
egyházkerület is ugyanolyan mértékben járul hozzá a költségekhez, mint a
dunamelléki. Az igazgatást szigorúan paritásos alapon, a finanszírozást pedig
külön felekezeti pénztárak segítségével képzelte el Székács.[47] Az
evangélikusokat a tisztázatlan jogi helyzetre az döbbentette rá, hogy a
minisztérium nem akarta megerősíteni az evangélikus tanárok kinevezését. Az
iskolai választmány evangélikus tagjai 1858. július 12-én a bányai közgyűlés
felhatalmazása alapján Haberern Jonathán szarvasi tanárt rendes, Podhradszky
Józsefet, a szlovák gyülekezet lelkészét pedig rendkívüli tanárnak jelölték.[48]
A dunamelléki református egyházkerület a nevezett oktatókat, és Hunfalvy Pált
kinevezte, a budai helytartótanács azonban ezt nem erősítette meg arra
hivatkozva, hogy evangélikusoknak nincsen engedélyük sem saját teológia
felállítására, sem a reformátusokhoz való csatlakozásra, sőt ilyen engedélyért
nem is folyamodtak.[49]
A teológia igazgatói választmánya 1858. december 15-én
arra kérte a helyettes szuperintendenst, hogy nyújtson be óvástaz intézkedés
ellen, mivel a tanárokat a dunamelléki szuperintendencia választotta, s az
1854-es rendelet szerint a helytartóság csak politikai szempontból emelhet
kifogást a tanárok személye ellen.[50] Báthory Gábor
hosszú, valószínűleg valójában Török Pál által fogalmazott levélben válaszolt a
helytartóságnak. A bányai, valamint a dunamelléki kerület 1857-ben tartott
közgyűlései állást foglaltak arról, hogy a jelen teológiát a felállítandó
protestáns főiskola részének tekintik. A nevezett közgyűléseken jelenlévő
kormánybiztosok ezen jegyzőkönyvi pontok ellen észrevételt nem tettek. A
szándék kinyilatkoztatásán kívül azonban az egyesítésére gyakorlati lépések nem
történtek, „a pesti ev. ref. Theol. Collegiumnak sem külső, sem belső rendezésében,
avagy ennek igazgatásában az ágost. Hitv. felekezet legkisebb részt nem vett, s
nem veszen”. A dunamelléki egyházkerület 1858. évi közgyűlésének
jegyzőkönyve szerint a teológián egyedül az egyházkerületnek van joga tanárt
kinevezni, ezért az evangélikus tanárokat is a reformátusokból álló igazgatói
választmány nevezte ki. Attól sem lesz evangélikus az intézet, hogy a bányai
egyházkerület részt vesz fenntartásában, hiszen ez törvény adta szabadság, s a
teológiát ortodoxok, zsidók, katolikusok is támogatják. A helytartóságnak a
provizórium rendelete szerint csak arra van joga, hogy politikai szempontból
emeljen kifogást. „De a nagyméltóságú helytartótanácsi osztály fennidézett
intézvényeiben a fölterjesztett tanárok ellen hitvallásuk tekintetéből tétetik
észrevétel vagy kifogás, miből az következnék, hogy ágostai hitvallású
evangelicusnak lenni politikai
vétség, vagy az, hogy a nagyméltóságú Helytartótanácsi osztály túlhatott a
magas rendelet értelmén.” (Kiemelés az eredetiben.[51]) Amint látjuk,
Báthory Gábor levelében a pesti teológiát tiszta református tanintézetnek
tekinti, s ezen az alapon utasítja vissza a törvénysértés, a nem az engedélynek
megfelelő működés vádját. A bányai egyházkerület 1859. szeptember 1-3-ig tartott
közgyűlésén szintén elutasította a helytartótanács döntését. A bányai közgyűlés
álláspontja az volt, hogy a pesti teológiát a dunamelléki kerület engedélyt
kérő beadványában, mint a pesten felállítandó protestáns főiskola részét kérte
jóváhagyni. A bányai egyházkerület ehhez az intézményhez csatlakozott. Történeti
jogi, illetve gyakorlati alapon sem lehet ez ellen a lépés ellen kifogása a
helytartóságnak, hiszen jelenleg is létezik Temesváron, Rimaszombatban, Losoncon
és Bécsben közös protestáns iskola. Mindemellett felkérték Prónay Gábort és
Székács Józsefet, hogy feliratot szerkesszenek a kormányhoz, hogy a pesti
teológiához való csatlakozást az egyházkerület részére engedélyezzék.[52]
Tudtommal ez a kérvény nem készült el, valószínűleg a pátens-harc eseményei
miatt nem került sor a teológia jogi helyzetének tisztázására. Végül
nem a jogi, hanem az anyagi kérdések tisztázatlansága vezetett az evangélikusok
kiválásához. Székács József már az 1857-es bányai egyházkerületi közgyűlés után
azzal a kéréssel fordult a dunamelléki közgyűléshez, hogy az evangélikus
adakozóktól származó daományokat, valamint a Tupy József-féle hagyatékot adják
át a választmány evangélikus pénztárosának, Hunfalvy Pálnak.[53] Az
evangélikus tanárok kinevezése körüli bonyodalom még ingatagabbá tette az
együttműködést. Erre utalt Székács Józsefnek 1859. január 29-én Török Pálhoz
intézett levele. Kérte, hogy a Tupy-féle alapítvány evangélikusokat illető
részét, valamint az evangélikus adományokat különítsék el, s adják át az
evangélikus pénztárosnak. Szeretné, ha még ebben az évben megtörténhetne az
evangélikus pénzek elkülönítése, a bányai kerület csatlakozásáról szóló
végleges megállapodás, illetve közös felszólítás az egyesülés bejelentéséről.
Ellenkező esetben „én tovább a dolgot fel nem tartóztathatom, oly ügybe pedig,
mellybe eddig becsülettel jártam el, compromissiának magamat ki nem teszem.[54]
A levélből úgy tűnik, hogy a bányai egyházkerület részéről már 1859. elején felmerült
az a gondolat, hogy elhagyják a pesti teológiát, ha a jogi és a pénzügyi
helyzet hamarosan nem tisztázódik. A helyzet kiélesedését ekkor valószínűleg a
pátens elleni közös küzdelem kibontakozása akadályozta meg. A
bányai egyházkerület 1860. július 17-19-én tartott közgyűlése újból felkérte
arra a dunamelléki egyházkerületet, hogy az evangélikusok által összegyűjtött,
kamatostul mintegy 3.000 Ft-nyi összeget bocsássák a bányai egyházkerület
rendelkezésére. Kérik ezt leginkább azért, mert az öt évre szóló aláírások a
jövő évben letelnek, s így nem lesz biztosítva az evangélikus tanszék anyagi
alapja.[55]
A főiskolai választmány a kéréshez pozitívan állt hozzá, s a kért összegek
kiadását megígérték azzal a megszorítással, hogyha a jelen szűkös viszonyok javulnak,
a tőkéket újra egyesítik.[56]
A bányai egyházkerület 1861. évi közgyűlésén még egyszer felszólította a
dunamelléki egyházkerületet, hogy a már többször említett pénzalapokat a
kerületnek adják át. Később már nem foglalkozott a bányai egyházkerület érdemben
a főiskola ügyeivel.[57]
A főiskolai választmány 1862. május 6-i ülésén tárgyalta
a bányai egyházkerület kérését. A kérést szóban megerősítve Székács József
kifejtette, hogy a kerület által átvett összegek a tanszéket jobban
biztosíthatnák, mint az aláírások. Török Pál előadta, hogy az evangélikusok
2283 Ft-ot fizettek be 1848-ig, ez kamatokkal együtt 3425 Ft. 1858-1862 között
ennek kamatait Osterlamm Károly pénztárosnak kifizették. A továbbiakra nézve a
választmány a következő döntést hozta: „bármennyire méltányolja a választmány
az ott felhozott indokokat s főleg az említett cathedra biztosítását célzó
nemes szándékot, mindhogy azonban a tőkék kiadatása és a külön kezelés bizonyos
osztozkodási színt viselne magán s teljességgel nem volna megegyeztethető azon
célzat és szemponttal, mely mind e választmányt első megalakulása óta mindennemű
működéseiben vezérelte, mind pedig magukat az adakozókat is lelkesítette.” Úgy
vélték, jogilag sem lehetséges a kérés teljesítése. Ezzel szemben visszakérték
az evangélikus egyetemes egyháztól, illetve a dunamelléki egyházkerülettől a
Tupy-hagyaték gondozásának jogát, amelyet a főiskola céljaira akkor adtak,
amikor a választmány nem működött. Vállalták, hogy az evangélikusok részéről
befizetett összegek kamatait a bányai egyházkerület által fenntartott tanszék
részére kiutalják, s remélték, hogy a törvényes jogaiba visszahelyezett egyház
nagyobb buzgalommal fogja ezentúl segíteni a főiskolát, s az evangélikusok
esetleg még több tanszéket felállítanak majd.[58] A kérés elutasítása
után az 1862. évi bányai közgyűlés már csak annyit állapított meg, hogy a
teológia ügyében további intézkedésekre az egyetemes közgyűlés illetékes.[59] Az
1862. május 16-án tartott dunamelléki közgyűlés rendezte el végleg a kerület
1851 óta húzódó belső vitáját felsőbb iskoláinak jogállásáról. A nagykőrösi
gimnáziumot, a kecskeméti jogakadémiát, s a pesti teológiát a dunamelléki
egyházkerület közös főiskolája különböző helyen lévő, de egyenrangú karaivá
nyilvánították. Ezek élére közös igazgatói választmányt is kineveztek.[60]
Ezzel a lépéssel „pesti központi protestáns főiskola részét képező teológia”
eszméje alól is kihúzták a talajt. Az 1862. szeptember 2-án ülésező evangélikus egyetemes
közgyűlés meghallgatta a főiskolai választmány evangélikus tagjainak a
jelentését. Az egyetemes gyűlés megköszönte a választmány működését, de az
intézetet anyagi támogatását nem vállalta.[61] 1865-ben a de
facto már nem létező főiskolai választmány evangélikus tagjai jelentették az
egyetemes közgyűlésnek, hogy a pesti teológia evangélikus tanszékeinek
alaptőkéjét képező 14.300 Ft évi 750 Ft-os kamatai nem fedezik a 3000 Ft-os
éves költséget, ezért az intézetet bizonytalan időre fel kell függeszteni. A
választmány azt javasolta, hogy a pénz az egyetemes pénztárba kerüljön, és
fordítsák egy önálló evangélikus teológia megteremtésére. Az egyetemes
közgyűlés megbízta a választmány tagjait, hogy tisztázzák a számadásokat, és
vegyék át a pénzt a reformátusoktól.[62] Ezzel a döntéssel
egy évekig elhúzódó pénzügyi vita kezdődött el a teológiát fenntartó
dunáninneni református egyházkerülettel. Ennek az annak idején alapítványt tévő
magánszemélyek és gyülekezetek megkérdezése után 1879-ig több részletben 3396
forintot kapott vissza az evangélikus egyetemes egyház. Az összeget az evangélikus
egyházkerületek megkérdezése után a megalakítandó központi, pozsonyi
evangélikus teológia céljára használták fel.[63] A bányai
egyházkerület által fenntartott tanszékek megszűnésével nehéz anyagi helyzetbe
került a főiskola. 1858-1866 között a deficitet Török Pál a saját pénzéből
pótolta, s így részletenként 16.755 Ft kölcsönt adott az intézetnek. Csak a
hetvenes évek végéig erősödött meg annyira az intézet, hogy az evangélikusok
által befizetett összegeket teljes egészében visszafizesse.[64] Miért
is váltak ki az evangélikusok nyolc év után a közös teológiából? Már a
vállalkozás indulása is kérdéseket vet fel: a pesti iskolák egyesítése helyett
a dunamelléki egyházkerület végül református főiskola alapításába kezdett bele.
Bár eredetileg központi főiskolát, azaz lényegében egyetemet terveztek
felállítani, a református egyházkerületek ezt nem támogatták. Egy, a
meglévőkhöz hasonló, közös iskola felállításának pedig nem lett volna valódi
értelme. A források alapján úgy tűnik, hogy a református
főiskolai választmány nem akarta az evangélikusokkal való egyesülést. A minden
másban oly önállóan döntő testület ez ügyben még csak javaslatot sem tett a
kerület részére. Az is igaz, hogy másrészről gyakorlati lépéseiben nem volt
felekezetileg szűkkeblű. Az egyesítés felé az utat végül a dunamelléki egyházkerület
döntése nyitotta meg. Ekkor viszont mintha az evangélikusok gondolták volna meg
magukat. Csak akkor léptek, amikor nyilvánvalóvá vált az uniós közös
választmány kudarca, s a két felekezet egyesítésének legfontosabb eszközévé
vált a pesti főiskola. Talán az anyagiak is közrejátszottak a református
választmány véleményének megváltozásában: a legjelentősebb felajánlást, Buttler
Sándor 10.000 Ft-os alapítványát csak protestáns intézmény kaphatta meg. A
teológia 1955-ben kiadott történetének állításával szemben nem tartom
alátámasztottnak, hogy az evangélikusok belépése lassította le a választmány
munkáját. Valószínűbb, hogy 1848 előtt a szükséges alaptőke hiánya hiúsította
meg a főiskola felállítását. 1855 után is kérdéses az, hogy valójában nevezhetjük-e
protestáns teológiának azt az intézetet, amely nyolc évig közösen működött? De
iure úgy gondolom, nem tekinthető protestáns főiskolának a pesti teológia 1857
és 1865 között. Református részről talán csak Török Pál gondolta komolyan, hogy
a közös teológia a majdani közös protestáns egyetem része lehet. Valószínű,
hogy a bányai egyházkerület is csak ideiglenes megoldásként támogatta a pesti
főiskolát lelkészképzési gondjainak megoldására. Erre utal, hogy tanszékének
anyagi alapjait csak öt évre biztosította. De facto valóban közös volt ekkor az
iskola, tanárai és diákjai között is nagy számban találhatunk evangélikusokat,
s anyagi fenntartásából is komoly részt vállaltak. 1859, a tanári kinevezések
visszautasítása, s a reformátusok erre való reakciója után a bányai
egyházkerület valóban elkezdett kihátrálni a közös teológiából. Nem érezték
biztosítottnak azt, hogy a reformátusok is érdekelve lennének egy valódi, jogilag
is tisztázott, közös intézmény létrehozásában és fenntartásában. Török Pál sem
tudta koncepcióját a többséggel elfogadtatni, így a teológia egyre inkább
református intézménnyé vált. Bár 1865-ig megmaradt az együttműködés, az az
1862-es döntés, amely a dunamelléki felsőoktatási intézmények elvi egyesítéséről
szólt világosan megmutatta, hogy ebben hosszú távon nincs helye az
evangélikusoknak. Az evangélikusok számára is fontosabb volt a pozsonyi
evangélikus teológia megerősítése, mint a pesti közös teológia támogatása. Egy
mondat erejéig ki kell térnünk arra, hogy Mind Szőts Farkas, mind a jubileumi
kiadvány a szlovák evangélikusok ellenkezését jelölik meg a teológia
szétválásának fő okaként. A szlovák evangélikusok egy része teológiai és
nemzetiségi okokból valóban nem lelkesedett a reformátusokkal való
együttműködésért. Azonban a pesti teológia esetében erre nem találtam semmilyen
utalást. Nem kizárt, hogy volt ilyen nyomás a bányai, illetve az egyetemes
egyház vezetőin, főleg a pátens-harc után, de egészen biztos, hogy nem ez volt
az egyetlen oka a protestáns főiskola megszűnésének. Kudarcnak
tekinthetjük-e ezt a kísérletet? A protestáns összefogás szempontjából igen,
hiszen végül nem maradt meg a protestáns főiskola. Török Pál és Székács József,
valamint a két pesti protestáns gyülekezet jó viszonya nem volt elég ahhoz, hogy
a terv megvalósulhasson. Magyarországon mindenütt ideig-óráig fennmaradó
szükségmegoldásként jöttek létre közös protestáns gyülekezetek, és iskolák.
Mégsem lehet teljes egészében kudarcnak tekinteni a történteket: a pesti
református teológia, sőt bizonyos értelemben a Károli Gáspár Református Egyetem
is elődjét tisztelheti a néhány évig protestánsként működő pesti teológiában. Jegyzetek[1] Szőts Farkas: A budapesti evang. reform
theológiai főiskola multja és jelene. Bp., 1896. (továbbiakban: Szőts, 1896.); Bucsay Mihály – Pap László (szerk.): A Budapesti Református
Theológia története, 1855-1955. Bp., 1955. (továbbiakban: Bucsay-Pap, 1955.) [2] A Pesti református gyülekezet
tanácsülésének jegyzőkönyve, 1839. november 3.: Ráday Levéltár (továbbiakban:
RL.) D/7, Jegyzőkönyvek 1829-1940. 260-264. p. [3] A Dunamelléki
Egyházkerület jegyzőkönyve, 1839. november 10. RL. A/1-a 7. kötet, 608-609. p. [4] A négy református egyházkerület
konvetjének jegyzőkönyve, 1840. szeptember 9-10. RL. A/1-b 1790-1849, A 52. [5] RL. A/1-a 7. kötet, 655, 663-663.
p. [6] A Dunamelléki főiskola állandó
választmányának jegyzőkönyve, 1841-1845. RL. A/1 g. 3. kötet, 1-3. p. [7] Társalkodó, 1841. február 24. [8] Kertész
Botond: Protestáns uniókísérlet Magyarországon az 1840-es években. In: Protestáns Szemle, 1997. 4. sz. 256-281.
p. (továbbiakban: Kertész, 1997.) [9] RL. A/1 g. 3. kötet, 4-11. p. [10] Uo. 17-18. p. [11] Uo. 20-21. p. [12] Uo. 22., 27-28. p. [13] A jegyzőkönyv fent ismertetett
részét közli: Bajkay Endre: A
pesti protestáns főiskolai vállalat keletkezésének s eddigi történetének rövid
vázlata. Pest, 1845. (továbbiakban: Bajkay,
1845.) 9-11. p. [14] Bisztrai
Gyula: A Különös házasságról. In: Mikszáth
Kálmán: Különös házasság. Bp., 1960. (Mikszáth Kálmán összes művei, 14.)
193. p. [15] Uo. 42-44. p. [16] Bajkay,
1845. 13. p. [17] Kertész,
1997. [18] Bajkay,
1845. 14. p. [19] RL. A/1 g. 3. kötet, 64-66. p. [20] Uo. 73-77. p. [21] Nagy Ambrus
levele a főiskolai választmányhoz, 1843. június 2. RL. C/93, Török Pál
hagyatéka. [22] Péter András levele a főiskolai
választmányhoz, 1843. május 30. Uo. [23] RL. C/93, Alválasztmányi ülés
jegyzőkönyve, 1844. január 3. [24] A pesti evangélikus gyülekezet
levele a választmányhoz. 1846. június 29. RL. C/93 [25] RL. A/1g 4. kötet, 13. p. [26] Zsilinszky
Mihály: A magyarhoni protestantizmus története. Bp., 1907. 680-681. p. [27] Szőts,
1896. 18-33. p.; Bucsay-Pap,
1955. 19. p. [28] Török
Pál: Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életéről.
Okmánytár. Pest, 1858. (továbbiakban: Török,
1858.) 81-86. p. [29] Török,
1858. 86-89. p. [30] Szőts,
1896. 36-37. p.; ill. Török,
1858. 62-63. p. [31] Szőts,
1896. 39. p. [32] A Pesti Főiskola iratai,
Beiratkozási Anyakönyv 1855-1890., RL. A/13, A/1. [33] A bányai
egyházkerület közgyűlésének jegyzőkönyve, 1855. május 5-6. 20. pont. Evangélikus
Országos Levéltár (továbbiakban: EOL.) Bányai egyházkerület iratai (Bánya),
1855. A II. [34] EOL. Bánya, 1857. A II. 1857.
március 26-27. 8. pont [35] Szőts,
1896. 60. p. [36] EOL. Székács hagyaték, Fasc. 21. [37] EOL. Bánya, 1857. J. [38] Uo. [39] EOL. Bánya, 1857. A II. 1857.
október 22-24. 8. pont. [40] Memorandum a németországi
protestánsokhoz. RL. C/93. [41] RL. A/4 4. kötet 16-19. p. [42] Uo. [43] RL. A/13, A/1 kötet. [44] Tanrendek 1855-59. RL. C/93. [45] Török Pál beszámolója a
teológiáról, 1857. RL. C/93. [46] EOL. Bánya, 1860. A II. 1860.
október 8-11. 14. pont. [47] EOL. Székács hagyaték, Fasc. 21. [48] EOL. AGE. III. b 10; 3. [49] Báthory Gábor levele Török Pálhoz
1858. november 8-án, RL. C/93. [50] A teológia igazgatói választmányának
jegyzőkönyve, 1858. december 15. RL. C/93. [51] Uo. Báthory Gábor levele a budai
helytartósághoz az evangélikus tanárok ügyében, 1858. december. [52] EOL. Bánya, 1860. A II. 1859.
szeptember 1-3. 14. pont. [53] EOL. AGE.
III. b 10;3, Székács József levele a dunamelléki egyházkerület elnökségéhez.
É.n. [54] Székács József levele Török
Pálhoz, 1859. január 29. RL. C/93 [55] EOL. Bánya, 1860. A II. 1860.
július 17-19. 21. pont. [56] RL. A/1g. 4. kötet, 24-26. p. [57] EOL. Bánya, 1861. A II. 1861.
augusztus 24. 10. pont. [58] RL. A/1g. 4. kötet, 27-32. p. [59] EOL. Bánya, 1860. A II. 1862.
augusztus 28. 52. pont. [60] Bucsay-Pap,
1955. 22. p. [61] EOL. Jegyzőkönyvek, Egyetemes
közgyűlés jegyzőkönyve, 1862. szeptember 2. [62] Uo. 1865. augusztus 28. [63] Uo. 1867-1879. évi közgyűlések
jegyzőkönyvei. [64] Szőts,
1896. 50-51. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |