Vissza a tartalomjegyzékhez

6. évfolyam 1. szám
A. D.
MMV

Kertész Botond:
A pesti protestáns főiskola és az evangélikus egyház
Alábbi írás célja, hogy bemutassa, mi volt az evangélikusok szerepe a protestáns főiskola előmunkálataiban, illetve a létrejöt

Alábbi írás célja, hogy bemutassa, mi volt az evangélikusok szerepe a protestáns főiskola előmunkálataiban, illetve a létrejött teológia életében, valamint az, hogy milyen helyet foglal el a pesti teológia az evangélikus egyház történetében. A pesti protestáns teológia a mai Ráday-kollégium elődje. Ennek köszönhetően az iskola történetét viszonylag alaposan feldolgozták, két önálló kötet és készült róla, amelyet a teológia tanárai írtak.[1] Az evangélikusok csatlakozását és kiválását azonban mindkét munka csak igen felületesen tárgyalta.

A két pesti protestáns gyülekezet közül először az evangélikusok tudtak magasabb – gimnáziumi – szintű oktatást megvalósítani. 1835-től kezdve volt napirenden, hogy ennek az iskolának a fenntartásában és működtetésében a pesti reformátusok is aktív részt vállaljanak. A terv végül úgy módosult, hogy az evangélikusokhoz való csatlakozás helyett inkább az egyházkerület támogatását próbálták megnyerni egy református főiskola felállításának. 1839 novemberében a pesti református presbitérium a dunamelléki református egyházkerülethez írt beadványában Pest központi helyzetére, pezsgő szellemi életére, és a német nyelv uralkodó voltára való tekintettel indítványozta, hogy alapítsanak új református főiskolát.[2] Az egyházkerület 1839. november 10-i rendkívüli közgyűlése alválasztmányt küldött ki azzal a feladattal, hogy a következő közgyűlésre dolgozzon ki részletes tervet egy „központi” református főiskola megvalósíthatóságáról.[3]

A Fáy András vezetésével összeült választmány a következő kerületi közgyűlésre benyújtotta javaslatát, mely szerint olyan központi főiskolát kell felállítani, amely a teológiai és bölcsészeti tudományok teljességét oktatja, és a többi református kollégiummal szemben magasabb, tulajdonképpen egyetemi szinten képez tanárokat és lelkészeket, s ezzel részben a peregrinációt is pótolja. A terv kivitelezéséhez 250.000 Ft szükséges, amelyet közadakozás útján kell összegyűjteni az egész ország területén. A főiskola tervének jóváhagyását a négy református egyházkerület 1840. szeptemberi pesti konventje elé terjesztették. Ez támogatta egy kor- és célszerű, „felekezetünk több, már fönnálló főoskoláival hason rendű” intézmény alapítását, de nem járult hozzá egy kvázi egyetem létesítéséhez.[4]

A dunamelléki egyházkerület 1841. január 12-i közgyűlésén titkos szavazással (ami bizottságok kinevezése esetén nagyon ritka eljárás volt) 30 főből álló főiskolai választmányt választott, s kinevezte vezetőit Teleki Sándor, Ráday Gedeon és Fáy András személyében. Feladatául tűzte ki az alaptőke összegyűjtését és a tanrendszer kidolgozásának előkészítését.[5] A választmány első ülésén, 1841. február 15-én hivatalos felhívást intézett Magyarország és Erdély lakosaihoz a főiskola ügyének pártolására, amelyet a Pesti Hírlap-ban tettek közzé. Külön kéréssel fordultak a reformkor vezető vármegyéjéhez, Pest megyéhez, hogy a törvényhatóságok között is népszerűsítse a főiskola eszméjét.[6]

A választmánynak a Pesti Hírlap-ban 1841. március 3-án megjelent felszólítására Zay Károly, evangélikus egyetemes felügyelő reagált a Társalkodó című lapban.[7] Ebben azt javasolta, hogy a tervezett református főiskola legyen közös, protestáns intézmény, és létrehozására a két felekezet egyesüljön. (Ez a cikk indította el a negyvenes évek uniós mozgalmat, amelynek eredményeként a két magyarországi protestáns felekezet igen közel jutott az egyesüléshez.[8])

A választmány február 25-én úgy nyilatkozott, hogy a főiskola nem függhet az unió ügyétől, s nem akarják annak alárendelni. Egy nappal később úgy döntöttek, hogy válaszukat nem hozzák nyilvánosságra. A végül március 5-én megfogalmazott, és a Pesti Hírlap-ban március 13-án megjelent nyilatkozatukban már üdvözölték az unió eszméjét, de továbbra sem tartották elképzelhetőnek, hogy protestáns főiskola megalapítására folytassák a gyűjtést. Egyben felkérték Zay Károlyt, hogy az evangélikus egyház tagjai körében népszerűsítse az unió ügye mellett a pesti református főiskola tervét is. [9]

Az evangélikusok csatlakozása a főiskolához ezzel egy időre lekerült a napirendről. Március 29-i ülésén úgy döntött a választmány, hogy a hivatalos, állami engedélyezéshez szükséges tanrendszer kidolgozására nyílt pályázatot írnak ki, amelyen felekezeti megkötöttségek nélkül mindenki részt vehet. [10] Április 16-án azt határozták, hogy a nagyobb összeggel (200 Ft felett) adakozók alapítói jogokat gyakorolhatnak az intézményben, bármely felekezethez tartozzanak is, s az oktatók kinevezésében is hasonló szellemben fognak eljárni.[11] A főiskola uniálásától azonban továbbra is elzárkózott a választmány. A temesvári egyesült protestáns gyülekezet levélben kérte, hogy a főiskola legyen közös protestáns intézmény, amely a két felekezet későbbi egyesülésén eredményesen munkálkodhatna. A választmány azt válaszolta, hogy bár pártolják az uniót, arra nincsen felhatalmazásuk, hogy a főiskolát közös intézménnyé alakítsák át.[12]

Az iskolaegyesítés ügyét végül a dunamelléki egyházkerület 1841. június 21-én tartott közgyűlése döntötte el. Úgy határoztak, hogy amennyiben az evangélikusok hivatalosan, közgyűlésileg is bejelentik csatlakozásukat a főiskolához, akkor az adományok is protestáns főiskola javára érkezhetnek. A választmányt felszólították, hogy a tanrendszerre kiírandó pályázat szempontjai között jelenjen meg az is, hogy a főiskola a leendő unió előkészítésében miképpen tud a leghatékonyabban részt venni. Egyben felkérték az evangélikusokat, hogy delegáljanak tagokat a jelenlegi iskolai választmányba.[13]

1842 júniusában gr. Buttler Sándor, aki 1835-ben tért át katolikusból református vallásúra, 10.000 Ft-ot ajánlott fel a főiskola céljaira. (Ez a Buttler Sándor azonos Mikszáth Kálmán: Különös házasság című regényének főhősével, aki valóban sokat pereskedett azért, hogy feleségétől egyházi bíróság elválassza. Ezért tért át reformátusnak, s ezért támogatta nagy összegekkel a különböző református intézményeket.[14]) Adományának egyik feltétele az volt, hogy a főiskolát az evangélikusokkal közösen állítsák fel. A választmány levélben igyekezett eloszlatni gr. Buttler Sándor aggályait, s úgy nyilatkoztak, hogy a tervezett főiskola nem ismer felekezeti korlátokat, és az unió létrejöttét is támogatják, ezért ez nem lehet akadálya az alapítvány gyakorlati létrehozásának.[15]

Az evangélikusok a dunamelléki egyházkerület hivatalos csatlakozási felhívására majd’ egy évvel később válaszoltak. Zay Károly március 23-án arról értesítette a választmányt, hogy a dunamelléki közgyűlés tervezetét a református főiskola uniálásra az uniós vegyes választmány elé utalta az 1841. szeptember 8-án tartott evangélikus egyetemes közgyűlés.[16] Az uniós vegyes választmány első és egyetlen ülésén 1842. július 2-4. között azonban nem esett szó a főiskola ügyéről.[17] Időközben elkészültek a főiskola tanrendszerét tárgyaló pályázatok, amelyeket a választmány 1842. szeptember 29-i ülésén bírált el.[18]

Zay Károly 1852. november 12-én arról értesítette a választmányt, hogy az 1842. július 15-én tartott evangélikus egyetemes közgyűlés nyolc tagot delegált soraiba. Prónay Albert bányakerületi felügyelőt, Schedius Lajost, a pesti egyetem tanárát, és a pesti evangélikus gimnázium szervezőjét, igazgatóját, Kossuth Lajost, Székács József pesti lelkészt, Melczer Károly pesti gimnáziumi tanárt, Taubner Károlyt, Mária Dorottya udvari lelkészét, aki később Itáliában lett protestáns tábori lelkész, valamint Benyovszky Pétert. Kis létszámú, de neves emberekből álló bizottság képviselte tehát az evangélikusokat.

1843. január 6-tól kezdve beszélhetünk protestáns főiskoláról. Az ekkor tartott választmányi ülésen a megválasztott evangélikus tagok egy kivétellel valamennyien megjelentek. Míg a reformátusok csak egy egyházkerületet, a dunamellékit képviselték, mivel a választmány formailag eddig ennek a kerületnek a kiküldött bizottsága volt, addig az evangélikus követek – bár valamennyien a bányai egyházkerülethez tartoztak – az egyetemes közgyűléstől nyerték felhatalmazásukat. Ez a tény megerősítette a főiskola országos jellegét.

Az újjászervezett választmány döntött arról, hogy a gyűjtést tovább folytatják, de immár protestáns főiskolára. Ennek megfelelően új felhívás közzétételéről döntöttek, amelynek megfogalmazására felkérték Kossuth Lajost. Buttler Sándornak újabb levelet küldtek, amelyben hivatalosan értesítették, hogy a megígért adomány folyósításának már nem lehet akadálya, hiszen a főiskola mostantól fogva hivatalosan is protestáns intézmény. Buttler Sándor ígéretet is tett adománya folyósítására. Alválasztmányt küldtek ki annak kidolgozására, hogy hogyan lehetne a jelenleg Pesten működő református és evangélikus iskolák pénzalapjait a főiskola létrehozásába bevonni. Ennek a választmánynak a feladata volt a tanárok közös választási rendjének kidolgozása is. Arról is döntött a választmány, hogy a tanrendszer kidolgozása után uralkodói jóváhagyást kérnek akkor is, ha a szükséges 250.000 Ft még nem gyűlt össze.[19]

Az 1843. február 19-i ülésére készült el az új, Kossuth Lajos által szerkesztett felszólítás, amely a főiskola fő célját a haladás és a polgárosodás szolgálatában jelölte meg. A két felekezet együtt hozzákezdett „egy nevelő intézet alkotásához, mellynek talapzata a haladott kor igénye legyen, s kupolaablakán át végig derítse minden termeit a polgáriasodás napmelege […] s bizalommal zálogja legyen, hogy a protestáns magyar a nemzetélet közép-pontjából parlagi térre kiszorítva nincs, s mintegy külvárosi darabosságra kárhoztatva többé nem lehet […]” A felszólítás kitért arra, hogy már 51.000 Ft összegyűlt a főiskola alapításához, s az aláírók között minden felekezet képviselői megtalálhatók. Azok, akik a református főiskolára tett adományaikat nem akarják közös protestáns intézményre fordítani, június 10-ig erről nyilatkozzanak.[20]

A választmány ezek után fél évig nem ült össze. Közben lejárt az a határidő, amelyet a református főiskolára tett adományok esetleges visszavonására adtak. A mezőtúri gyülekezet felfüggesztette adományainak kifizetését addig, amíg – az eredeti feltételeknek megfelelően – a tervezett 250.000 Ft-nyi tőke össze nem gyűlik.[21] A mezőtúriak hivatalos levelét azonban megelőzte egy nem hivatalos, az egyik helyi aláírásgyűjtő által elküldött levél is, amely a támogatás felfüggesztését az evangélikusok csatlakozásával indokolta. Érdemes szó szerint idézni a levél érvelését: „nem tiszta Reformata Fő Iskola felállítása – hanem Lutherano-Reformata, vagy is Tóth Magyar Főiskola felállítása vétetett, az is fokonként célba, mitől félnek az aláírók; mert minden közös Birtoknak nehéz és sikertelen az igazgatása, rendbe tartása […] miután a Tótság, mégpedig a Lutheránus Tótság, és nem a Catholicus Tótság, éppen most emelt zászlót a tőzs-gyökeres Református Magyarok Nyelve és Nemzetisége ellen; miután tapasztalatból tudjuk azt, hogy a mi szerényebb Református ifjaink, bizonyossan, az életrevalóbb, mindenütt előre tolakodó Tóth Lutheránus ifjak mellett éhen, szomjan maradnának.”[22] Ezért felajánlásukat visszavonják. A levél ritka írásos bizonyítéka annak a bizalmatlanságnak, amely sokhelyütt megvolt a két felekezet között, de az általános liberális, illetve uniós hangulat mellett – főleg református részről – nem nagyon kaphatott hangot.

Fél év elteltével, 1843. október 28-án ült össze újra a választmány, mivel a különböző alválasztmányok (telek ügyében eljáró, a tanrendszer kidolgozásával, illetve a pesti iskolák egyesítésével megbízott) munkáikat nem végezték el, illetve számos tag a megnyílt országgyűlés miatt nem tudott a főiskola ügyével foglalkozni. A fent idézett mezőtúri véleményhez hasonlóan Péter András, aki Heves megyében folytatott gyűjtést, egyértelműen az adományok visszavonása mellett nyilatkozott, féltve a magyar református fiatalokat a szlovák evangélikusok káros befolyásától: „a czélba vett pesti reform. Főiskolának […] Lutherano-Reformata, vagyis Tóth Magyar főiskolává lett változtatását református ifjakra nézve károsnak vélik: azért míg a tervezett uniált főiskolának megkezdését, felállítását, előmenetét, sikerét, felekezetünkbeli ifjakra nézve hasznosnak nem tapasztalják aláírt sommáiknak befizetését felfüggesztik.” A választmány hivatalosan felkérte Okolicsányi Gusztáv hevesi főszolgabírót, hogy igyekezzen a levél aláíróit előítéleteik helytelenségéről meggyőzni, s őket nyilatkozatuk visszavonására kérni.

A választmány újabb négy hónapig nem ült össze. A két választmányi ülés között a pesti gyülekezetek meglévő iskoláinak egyesítésére kiküldött alválasztmány úgy foglalt állást, hogy az egyesítés ugyan előnyös lenne a főiskola létrehozása szempontjából, de annak nem feltétele, ezért az ez irányú tárgyalásokat egyenlőre nem kell erőltetni az érdekeltekkel.[23]

A főiskolai választmány 1844. március 4-i ülése elfogadta a tanrendszert kidolgozó alválasztmány jelentését, amelyben Dobos Jánost, Kiss Lajost, s a pesti evangélikus gimnázium neves tanárát, Teichengräber (későbbi nevén Tavassy) Lajost bízta meg méltó díjazás fejében a tervezet kidolgozásával, amely 1845 júniusára készült el. Hosszas tárgyalások után csak 1846 januárjában készült el teljes egészében a főiskola tanrendszere. Az iskola céljaira ekkorra mintegy 70.000 Ft felajánlást tettek.

1846 áprilisára a pesti gyülekezetek is nyilatkoztak iskoláiknak a leendő főiskolával való esetleges egyesítéséről. Az evangélikus gyülekezet elemi iskoláját, és gimnáziumát, amelynek vagyona 34.275 Ft volt, csak feltételekkel volt hajlandó a közös főiskolához csatolni. Az egyesítés csak a 250.000 Ft összegyűjtése után történhet meg, az iskola ellátására szükséges tőkék az evangélikus gyülekezet kezében maradnak, csupán a kamatokkal rendelkezhet a főiskolai választmány. A főiskola irányításában is részt kívántak venni.[24]A pesti evangélikusok elvileg támogatták az egyesülést, de úgy, hogy eddigi autonómiájuk, iskolái fölött gyakorolt hatáskörük minél kevésbé csorbuljon. Mivel ragaszkodtak a teljes alaptőke összegyűjtéséhez, amelyhez akkor még 140.000 Ft hiányzott a gyakorlati egyesítés a távoli jövőbe tolódott.

Az 1847-es esztendőben nem ülésezett a választmány. Hosszú ideig utolsó ülését már a forradalom után, 1848. április 2-án tartotta. Ezen azt határozták, hogy a választmány munkája okafogyottá vált, mert a születőben lévő törvények szerint az egész egyházi, s iskolai rendszer át fog alakulni, s a költségeket az állam vállalja magára (Az 1848/20. törvénycikk valóban ilyen értelemben rendelkezett.) A főiskola ügyét ezért a viszonyok letisztulásáig ha nem is végleg elejteni, de félretenni javasolták. A munkának nem lenne most sikere, mert március 15. óta „minden kedély elfoglalván”. A döntést a dunamelléki egyházkerület közgyűlése is elfogadta.[25]

A forradalom és szabadságharc után az abszolutizmus lényegében megszüntette a protestáns egyházak autonómiáját, és addig gyakorolt egyházkormányzati rendszerét. Az egyetemes és kerületi felügyelői tisztség megszüntetése, és a gyűlések betiltása gyakorlatilag megszüntette a világiak részvételét az egyházkormányzatban. A főiskola, illetve a teológia története szempontjából még nagyobb jelentőségűek voltak az iskolaügyi rendelkezések. 1851. szeptemberében jelent meg Leopold Thun birodalmi kultuszminiszter rendelete, amely fél éven belül bevezetni rendelte az osztrák tanrendszert a magyar középiskolákban is. A rendelet az alapvetően szükséges modernizációt összekötötte a szorosabb állami ellenőrzéssel, és természetesen anyagiakat sem biztosított az iskolák átalakításához. Így egy fél év alatt a protestánsok legtöbb iskolájuk nyilvánossági jogát elveszítették, azaz nem bocsáthattak ki államilag is elismert bizonyítványokat.[26]

A dunamelléki református egyházkerületnek is újjá kellett szerveznie oktatási rendszerét. Hosszas viták után 1854-ben úgy döntöttek, hogy a kerület teológiáját Pesten állítják fel. Báthory Gábor szuperintendens 1854. október 12-én nyújtotta be a kormányhoz az egyházkerület kérvényét az intézmény megalapítására.[27]

Az engedélykérésnek azért van különös jelentősége, mert ebből derül ki, hogy nem egyértelmű, mennyire tekinthető a főiskola utódjának a teológia, és főképpen mennyire tekinthető közös, protestáns intézménynek. Báthory folyamodványa ismertette a pesti főiskola 1848 előtti előzményeit: „Ekkép merült föl, ekkép fejlett és pártoltatott egy, Pesten felállítandó reformáta főiskolának eszméje, melynek valósításán egy, a testvér egyházkerületek megbízásából, a dunamelléki reformáta superintendentia részéről kinevezett választmány 1848-ik évi május 15-dikéig sikerrel munkálkodott; a midőn a pesti protestans főiskola ügyét, a választmány javallatára »a változott politikai viszonyok s az akkori körülmények szülte kedélyizgatottság miatt« az egyházkerületi tanács, működésétől sikert nem várhatván, nem tette ugyan le, hanem csak ideiglenesen felfüggesztette.” (Kiemelés tőlem.) Báthory levele tehát egy mondaton belül említ először református, majd protestáns főiskolát. Azért fontos ez, mert a kérelem további részében mint az 1840-ben tervbe vett főiskola részeként kérte engedélyezni a teológia felállítását.[28]

Mivel a kormány nem válaszolt a kérelemre, Török Pál 1855. június 26-án újabb beadványban fordult a kultuszminisztériumhoz. Török beadványa fő problémaként azt említette, hogy meg kell oldani a református lelkészek és tanárok német nyelvi, illetve egyetemi képzését. Ezt szerinte az 1840-ben elgondolt pesti protestáns egyetem (Török kifejezetten az Universität szót használja) részeként most megalakuló teológiai fakultás biztosíthatná a leghatékonyabban. Az 1848-ban „jobb időkre halasztott” terv részleges megvalósítása lehetővé tenné azt, hogy külhoni egyetemre látogatás nélkül is elsajátíthassák a leendő lelkészek a német nyelvet, ami az államnak is érdeke. A legfőbb állami engedély mellett azt is kérte, hogy a dunamelléki kerületben, a pesti főiskolára 1848 előtt összegyűjtött adományokat ennek a teológiának a céljaira lehessen felhasználni.[29] Török folyamodása tehát egyértelműen közös protestáns egyetemről beszélt.

Az 1855. június 29-én kiadott, szűkszavú engedély sem fogalmazott egyértelműen. Az engedély utalt arra, hogy a kérvényező dunamelléki egyházkerület, illetve Török Pál egy „evangelisch-theologischen Lehranstalt in Pest”(evangélikus – azaz protestáns – teológia Pesten) felállítását óhajtotta. Ehhez képest a leirat első pontja engedélyezte a dunamelléki református egyházkerületnek, hogy „theologische Lehranstalt in Pest” alapítson. Itt tehát nem szerepelt sem az evangelisch, azaz protestáns, sem a református meghatározás. A második pont – Török Pál kérésének megfelelően – engedélyezi, hogy erre a célra a kerületben a protestáns egyetemre összegyűjtött pénzeket felhasználják, így de facto elismerte az 1840-ben elkezdett vállalkozás jogfolytonosságát. A harmadik pont az egyházkerület jogává tette az új intézet külső és belső berendezését, igazgatását.[30] Az engedély alapján tehát nem jelenthetjük ki azt, hogy 1855-ben közös protestáns teológia alakult Pesten, bár az értelmezésnek tág tere maradt.

Az új teológia 1855. október 10-én elindította első évfolyamát. Az első két tanévben a teológia református volt, s csak 1857-ben kapcsolódott be fenntartásába a bányai egyházkerület. Azonban már a kezdetektől tanított Székács József pesti evangélikus lelkész segédtanárként, amiért javadalmazást sem kért, Török Pálhoz hasonlóan. Székács József a tanterv előkészítő bizottság munkájában is részt vett.[31] Az első tanévben még nem voltak evangélikus diákjai az intézetnek, de a második tanévtől már négy evangélikus hallgató is beiratkozott.[32] A bányai egyházkerület számára komoly gondot jelentett, hogy nem volt saját főiskolája, ahol a kerületi lelkészképzést megoldhatta volna. Az 1855. május 4-én tartott közgyűlés indítványozta az egyetemes közgyűlés összehívását – amit akkor még az abszolutizmus rendeletei nem tettek lehetővé – többek között azért, hogy egy közös teológiai tanszéket hozzanak létre Pozsonyban.[33]

Az annyira szükséges egyházkerületi lelkészképzés megoldására végül Székács javaslatára a pesti teológia támogatása mellett döntött a bányai egyházkerület. Az egyházkerület 1857. március 26-27-én tartott rendkívüli közgyűlésén Székács József előterjesztette, hogy Pesten az 1840-ben tervbe vett protestáns főiskola részeként református teológia indult, amelyben evangélikusok is tanulnak, ezért szükséges külön evangélikus tanszék segítségével gondoskodni arról, hogy ezek a teológusok evangélikus dogmatikából is megfelelő képzést nyerjenek. Mivel a bányai kerületnek jelenleg nincsen teológiája, a pesti református teológia fenntartásában való részvétel a leggazdaságosabb mód arra, hogy a lelkészképzés terén fennálló kötelezettségéről gondoskodjon. A tanszék felállításáról a kerület egyhangú határozattal döntött, s kijelentette, hogy a legközelebbi közgyűlésén tanárt is fog választani. Elvileg 1500 Ft forint évi fizetést biztosítanak a tanár javadalmazására, gyakorlatilag jelenleg csak 1200 Ft előteremtését vállalták.[34] (Ezzel is az evangélikus tanszék tanára lett a legjobban fizetett professzor a főiskolán, hiszen ott 1860-ig 1000, majd csak ezután lett 1200 Ft az évi fizetés.[35])

Székács József egy később, valószínűleg 1858-ban, a bányai egyházkerület egy ismeretlen fórumához készített feljegyzésében, amelyet a teológia keletkezéséről készített, a bányai kerülethez benyújtott javaslatát a teológiához való csatlakozásra részletesen indokolta. E szerint a kormány engedélye „eine evang. theologische Lehranstalt”-ra, azaz protestáns teológiára vonatkozik (mint láttuk, ez nem egészen így van), amelynek felállítására a dunamelléki református egyházkerület kapott engedélyt. Székács értelmezése szerint az engedélyben megfogalmazott más rendelkezésre álló összegek („ihre zustehenden und zuganglichen Fonden”) amelyet a dunamelléki egyházkerület a teológia fenntartására felhasználhat, jelenti egyrészt a „mi pénzünket”, azaz a bányai kerület által az evangélikus tanszék felállítására fordított forrásokat, illetve a Tupy-féle hagyatékot is.[36]

Az 1857. márciusi bányakerületi közgyűlés után a kijelölt alválasztmány aláírási íveket szerkesztett, és küldött ki a gyülekezetek és magánszemélyek részére, adakozásra való felszólításra. Ebben tájékoztatták a címzetteket arról, hogy a bányai kerület az 1848 előtt a protestáns főiskolára összegyűlt ajánlatokat a pesti teológia evangélikus tanszékének fenntartására kívánja fordítani. Kérték, hogy 1857. július 10-ig nyilatkozzanak arról, hogy tudomásul veszik-e ezt a határozatot, illetve a gyűjtés folytatására szólították fel a címzetteket.

Az alválasztmány az aláírásokat csak öt évre kérte, hogy több adomány folyhasson be.[37] Az adakozásra való felhívás meglepően jó eredménnyel járt. Az abszolutizmus elleni passzív ellenállásban anyagilag kivérzett egyháztagok részéről annyi felajánlás gyűlt össze, hogy a szükséges évi 1200 Ft helyett a kerület rendes közgyűléséig, 1857. október 22-ig, 1963 Ft gyűlt össze, ebből az aláírások 880 Ft-ot jelentettek. A bányai egyházkerületen kívüli gyülekezetek, illetve magánszemélyek is adakoztak.[38]

Az adakozás sikerén felbuzdulva az alválasztmány azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a jövőben akár két tanszék felállításáról is gondoskodjék. A választmány a közgyűlés utólagos jóváhagyását kérve segédtanárnak jelölte a teológiára Bauhofer István cservenkai segédlelkészt. Az alválasztmány a közgyűlésen abban jelölte meg a teológia célját, hogy abban sokoldalúan képzett, tudós lelkészeket oktassanak, akiknek tanulmányaikat nem feltétlenül szükséges külföldi egyetemeken befejezni. Javasolták azt is, hogy – az előző közgyűlés határozatának megfelelően – a közgyűlés válasszon egy rendes tanárt is, aki a tanév második félévétől kapcsolódhatna be a munkába. A reformátusokhoz csatlakozva folytatni kell éleszteni a főiskolai választmány 1848-ban megszakadt működését. A közgyűlés megerősítette Bauhofer István segédtanári kinevezését. Az evangélikus egyház képviseletére, s az evangélikus pénzalapok kezelésére a meglévő, még élő tagok mellé új személyeket nevezett ki a főiskolai választmányba.[39]

A felélesztett főiskolai választmány mindenekelőtt a teológia anyagi alapjairól igyekezett gondoskodni. Már hivatalos újjáalakulása előtt memorandumban fordult a németországi protestánsokhoz a választmány két tagja, Török Pál és Székács József, amelyben kérték a pesti, központi protestáns főiskola támogatását.[40] A főiskolai választmány újjáalakuló ülésén leszögezte, hogy 1845-ben hozott döntésének megfelelően a főiskola részenként való elindítását vállalja, s ennek értelmében az 1855-ben felállított teológiát a főiskola részének tekinti.[41] A gyűjtést is újraindították, s befolytak az első külföldi segélyek Glasgowból, illetve a német Gusztáv Adolf Segélyegylettől.[42]

Közben evangélikus hallgatók is szép számmal iratkoztak be az intézménybe. A beiratkozási napló tanulságai szerint a protestáns pátens kibocsátásáig (1859. szeptember 1.) emelkedett a beiratkozott evangélikus hallgatók létszáma. 1855-ben még nem volt evangélikus beiratkozó, 1856-ban négyen, majd a bányai kerület csatlakozása után 1857-ben, és 1858-ban is tíz-tíz új evangélikus hallgató iratkozott be a pesti teológiára. Eközben a teológiára beiratkozó hallgatók összlétszáma is folyamatosan emelkedett. 1859-ben, 1860-ban és 1861-ben nagyon visszaesett az evangélikus hallgatók létszáma, mindhárom évben csak 5-5 hallgató iratkozott be a teológiára. A református hallgatók beiratkozási kedve nem csappant meg, csak 1861-ben, amikor összesen négy új református hallgatója lett az intézetnek. 1862-től kezdve az evangélikusok és a reformátusok beiratkozásának száma is emelkedni kezd: 1862-ben 8, 1863-ban 11 evangélikus iratkozott be a teológiára. 1864-re azonban végképp eldőlt, hogy az evangélikusok kiválnak az intézetből, ezért ekkor már csak két lutheránus hallgató kérte felvételét. Ezek után csak elvétve fordult elő, hogy egy-egy evangélikus teológus a pesti teológiára iratkozott volna be.

1855-1864 között 60 evangélikus hallgatója volt a pesti teológiának. Ezek nagy része a bányai egyházkerületből érkezett, de volt köztük 16 dunántúli, egy dunáninneni és egy tiszai egyházkerületből jövő teológushallgató. Ez időszak alatt összesen 226 teológus iratkozott be, akikből 165 református, 60 evangélikus és 1 unitárius volt. A pesti teológia közös időszaka alatt a beiratkozott hallgatók 26,5 %-a volt evangélikus, ami elmaradt ugyan az országos aránytól, de megközelítette azt.[43]

A tanrendeket megvizsgálva kitűnik, hogy az evangélikus rendes és rendkívüli tanárok derekasan kivették részüket az oktatói munkából. Székács József pedagógiát, homiletikát, újszövetségi görög nyelvet, illetve újszövetségi exegézist tanított. Bauhofer István filozófiatörténetet, bibliai archeológiát, a Székácstól átvett pedagógiát és német nyelvet oktatott. Haberern Jonathán filozófiát, németet, pedagógiát és újszövetségi görög nyelvet tanított. Hunfalvy Pál óraadóként filológiát oktatott a negyedik évfolyamon. Volt olyan év és évfolyam, ahol az órák több mint harminc százalékát evangélikus oktatók tartották.[44]

A pesti teológia különlegessége, hogy voltak olyan rendkívüli tantárgyak is, amelyet se azelőtt, sem azóta nem oktattak magyar teológiákon, de Török Pál az iskola első éveiben ragaszkodott ezekhez. Egy 1857-ben írt beszámolójában így mutatta be az általa physico-teológiának nevezett stúdiumokat: „figyelem s gond fordíttatik a physico-teológiára, melly megismerteti az isteni hatalom, bölcsesség és jóság csodáit a természetben, ennek állatvilági részét t. Pólya József orvostudor úr, növénytani szakát t. Csengery Antal úr terjeszti elő, a földtani s ásvány-példányokat magyarázat után ismerteti a nemzeti muzeimban t. Kovács Gyula úr, a nemzeti muzeum őre; ezekkel egyetértve s összehangzásban a gazdaságtant t. Benkő Dániel úr adja elő.”[45] A teológia tudományának ilyen irányú kiterjesztése visszautalt az eredeti főiskolai koncepcióra, amely minden tudományágat magában foglalt volna.

A bányai egyházkerület magáénak érezte az intézetet, s a benne tanuló evangélikus teológusokat. Az 1860-ban Pesten végzett teológusokat, Győry Vilmost, Zsilinszky Mihályt, Votisky Károlyt és Svehla Gusztávot, akik külföldön folytatták tanulmányaikat 100-100 Forint kerületi segélyben részesítette.[46] Az intézet igazgatása azonban evangélikus részről nem volt megnyugtatóan megoldva: Székács József ezért egy tervezetet készített a főiskola rendezéséről. Sajnos a feljegyzésnek sem az idejét, sem a címzettjeit nem ismerjük. A tervezet a „tökéletes egyenlőséget és viszonyosságot” akarja biztosítani a két felekezet számára a főiskola ügyeiben. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a bányai egyházkerület is ugyanolyan mértékben járul hozzá a költségekhez, mint a dunamelléki. Az igazgatást szigorúan paritásos alapon, a finanszírozást pedig külön felekezeti pénztárak segítségével képzelte el Székács.[47]

Az evangélikusokat a tisztázatlan jogi helyzetre az döbbentette rá, hogy a minisztérium nem akarta megerősíteni az evangélikus tanárok kinevezését. Az iskolai választmány evangélikus tagjai 1858. július 12-én a bányai közgyűlés felhatalmazása alapján Haberern Jonathán szarvasi tanárt rendes, Podhradszky Józsefet, a szlovák gyülekezet lelkészét pedig rendkívüli tanárnak jelölték.[48] A dunamelléki református egyházkerület a nevezett oktatókat, és Hunfalvy Pált kinevezte, a budai helytartótanács azonban ezt nem erősítette meg arra hivatkozva, hogy evangélikusoknak nincsen engedélyük sem saját teológia felállítására, sem a reformátusokhoz való csatlakozásra, sőt ilyen engedélyért nem is folyamodtak.[49]

A teológia igazgatói választmánya 1858. december 15-én arra kérte a helyettes szuperintendenst, hogy nyújtson be óvástaz intézkedés ellen, mivel a tanárokat a dunamelléki szuperintendencia választotta, s az 1854-es rendelet szerint a helytartóság csak politikai szempontból emelhet kifogást a tanárok személye ellen.[50] Báthory Gábor hosszú, valószínűleg valójában Török Pál által fogalmazott levélben válaszolt a helytartóságnak. A bányai, valamint a dunamelléki kerület 1857-ben tartott közgyűlései állást foglaltak arról, hogy a jelen teológiát a felállítandó protestáns főiskola részének tekintik. A nevezett közgyűléseken jelenlévő kormánybiztosok ezen jegyzőkönyvi pontok ellen észrevételt nem tettek. A szándék kinyilatkoztatásán kívül azonban az egyesítésére gyakorlati lépések nem történtek, „a pesti ev. ref. Theol. Collegiumnak sem külső, sem belső rendezésében, avagy ennek igazgatásában az ágost. Hitv. felekezet legkisebb részt nem vett, s nem veszen”.

A dunamelléki egyházkerület 1858. évi közgyűlésének jegyzőkönyve szerint a teológián egyedül az egyházkerületnek van joga tanárt kinevezni, ezért az evangélikus tanárokat is a reformátusokból álló igazgatói választmány nevezte ki. Attól sem lesz evangélikus az intézet, hogy a bányai egyházkerület részt vesz fenntartásában, hiszen ez törvény adta szabadság, s a teológiát ortodoxok, zsidók, katolikusok is támogatják. A helytartóságnak a provizórium rendelete szerint csak arra van joga, hogy politikai szempontból emeljen kifogást. „De a nagyméltóságú helytartótanácsi osztály fennidézett intézvényeiben a fölterjesztett tanárok ellen hitvallásuk tekintetéből tétetik észrevétel vagy kifogás, miből az következnék, hogy ágostai hitvallású evangelicusnak lenni politikai vétség, vagy az, hogy a nagyméltóságú Helytartótanácsi osztály túlhatott a magas rendelet értelmén.” (Kiemelés az eredetiben.[51]) Amint látjuk, Báthory Gábor levelében a pesti teológiát tiszta református tanintézetnek tekinti, s ezen az alapon utasítja vissza a törvénysértés, a nem az engedélynek megfelelő működés vádját. A bányai egyházkerület 1859. szeptember 1-3-ig tartott közgyűlésén szintén elutasította a helytartótanács döntését. A bányai közgyűlés álláspontja az volt, hogy a pesti teológiát a dunamelléki kerület engedélyt kérő beadványában, mint a pesten felállítandó protestáns főiskola részét kérte jóváhagyni. A bányai egyházkerület ehhez az intézményhez csatlakozott. Történeti jogi, illetve gyakorlati alapon sem lehet ez ellen a lépés ellen kifogása a helytartóságnak, hiszen jelenleg is létezik Temesváron, Rimaszombatban, Losoncon és Bécsben közös protestáns iskola. Mindemellett felkérték Prónay Gábort és Székács Józsefet, hogy feliratot szerkesszenek a kormányhoz, hogy a pesti teológiához való csatlakozást az egyházkerület részére engedélyezzék.[52] Tudtommal ez a kérvény nem készült el, valószínűleg a pátens-harc eseményei miatt nem került sor a teológia jogi helyzetének tisztázására.

Végül nem a jogi, hanem az anyagi kérdések tisztázatlansága vezetett az evangélikusok kiválásához. Székács József már az 1857-es bányai egyházkerületi közgyűlés után azzal a kéréssel fordult a dunamelléki közgyűléshez, hogy az evangélikus adakozóktól származó daományokat, valamint a Tupy József-féle hagyatékot adják át a választmány evangélikus pénztárosának, Hunfalvy Pálnak.[53]

Az evangélikus tanárok kinevezése körüli bonyodalom még ingatagabbá tette az együttműködést. Erre utalt Székács Józsefnek 1859. január 29-én Török Pálhoz intézett levele. Kérte, hogy a Tupy-féle alapítvány evangélikusokat illető részét, valamint az evangélikus adományokat különítsék el, s adják át az evangélikus pénztárosnak. Szeretné, ha még ebben az évben megtörténhetne az evangélikus pénzek elkülönítése, a bányai kerület csatlakozásáról szóló végleges megállapodás, illetve közös felszólítás az egyesülés bejelentéséről. Ellenkező esetben „én tovább a dolgot fel nem tartóztathatom, oly ügybe pedig, mellybe eddig becsülettel jártam el, compromissiának magamat ki nem teszem.[54] A levélből úgy tűnik, hogy a bányai egyházkerület részéről már 1859. elején felmerült az a gondolat, hogy elhagyják a pesti teológiát, ha a jogi és a pénzügyi helyzet hamarosan nem tisztázódik. A helyzet kiélesedését ekkor valószínűleg a pátens elleni közös küzdelem kibontakozása akadályozta meg.

A bányai egyházkerület 1860. július 17-19-én tartott közgyűlése újból felkérte arra a dunamelléki egyházkerületet, hogy az evangélikusok által összegyűjtött, kamatostul mintegy 3.000 Ft-nyi összeget bocsássák a bányai egyházkerület rendelkezésére. Kérik ezt leginkább azért, mert az öt évre szóló aláírások a jövő évben letelnek, s így nem lesz biztosítva az evangélikus tanszék anyagi alapja.[55] A főiskolai választmány a kéréshez pozitívan állt hozzá, s a kért összegek kiadását megígérték azzal a megszorítással, hogyha a jelen szűkös viszonyok javulnak, a tőkéket újra egyesítik.[56] A bányai egyházkerület 1861. évi közgyűlésén még egyszer felszólította a dunamelléki egyházkerületet, hogy a már többször említett pénzalapokat a kerületnek adják át. Később már nem foglalkozott a bányai egyházkerület érdemben a főiskola ügyeivel.[57]

A főiskolai választmány 1862. május 6-i ülésén tárgyalta a bányai egyházkerület kérését. A kérést szóban megerősítve Székács József kifejtette, hogy a kerület által átvett összegek a tanszéket jobban biztosíthatnák, mint az aláírások. Török Pál előadta, hogy az evangélikusok 2283 Ft-ot fizettek be 1848-ig, ez kamatokkal együtt 3425 Ft. 1858-1862 között ennek kamatait Osterlamm Károly pénztárosnak kifizették. A továbbiakra nézve a választmány a következő döntést hozta: „bármennyire méltányolja a választmány az ott felhozott indokokat s főleg az említett cathedra biztosítását célzó nemes szándékot, mindhogy azonban a tőkék kiadatása és a külön kezelés bizonyos osztozkodási színt viselne magán s teljességgel nem volna megegyeztethető azon célzat és szemponttal, mely mind e választmányt első megalakulása óta mindennemű működéseiben vezérelte, mind pedig magukat az adakozókat is lelkesítette.” Úgy vélték, jogilag sem lehetséges a kérés teljesítése. Ezzel szemben visszakérték az evangélikus egyetemes egyháztól, illetve a dunamelléki egyházkerülettől a Tupy-hagyaték gondozásának jogát, amelyet a főiskola céljaira akkor adtak, amikor a választmány nem működött. Vállalták, hogy az evangélikusok részéről befizetett összegek kamatait a bányai egyházkerület által fenntartott tanszék részére kiutalják, s remélték, hogy a törvényes jogaiba visszahelyezett egyház nagyobb buzgalommal fogja ezentúl segíteni a főiskolát, s az evangélikusok esetleg még több tanszéket felállítanak majd.[58] A kérés elutasítása után az 1862. évi bányai közgyűlés már csak annyit állapított meg, hogy a teológia ügyében további intézkedésekre az egyetemes közgyűlés illetékes.[59]

Az 1862. május 16-án tartott dunamelléki közgyűlés rendezte el végleg a kerület 1851 óta húzódó belső vitáját felsőbb iskoláinak jogállásáról. A nagykőrösi gimnáziumot, a kecskeméti jogakadémiát, s a pesti teológiát a dunamelléki egyházkerület közös főiskolája különböző helyen lévő, de egyenrangú karaivá nyilvánították. Ezek élére közös igazgatói választmányt is kineveztek.[60] Ezzel a lépéssel „pesti központi protestáns főiskola részét képező teológia” eszméje alól is kihúzták a talajt.

Az 1862. szeptember 2-án ülésező evangélikus egyetemes közgyűlés meghallgatta a főiskolai választmány evangélikus tagjainak a jelentését. Az egyetemes gyűlés megköszönte a választmány működését, de az intézetet anyagi támogatását nem vállalta.[61] 1865-ben a de facto már nem létező főiskolai választmány evangélikus tagjai jelentették az egyetemes közgyűlésnek, hogy a pesti teológia evangélikus tanszékeinek alaptőkéjét képező 14.300 Ft évi 750 Ft-os kamatai nem fedezik a 3000 Ft-os éves költséget, ezért az intézetet bizonytalan időre fel kell függeszteni. A választmány azt javasolta, hogy a pénz az egyetemes pénztárba kerüljön, és fordítsák egy önálló evangélikus teológia megteremtésére. Az egyetemes közgyűlés megbízta a választmány tagjait, hogy tisztázzák a számadásokat, és vegyék át a pénzt a reformátusoktól.[62] Ezzel a döntéssel egy évekig elhúzódó pénzügyi vita kezdődött el a teológiát fenntartó dunáninneni református egyházkerülettel. Ennek az annak idején alapítványt tévő magánszemélyek és gyülekezetek megkérdezése után 1879-ig több részletben 3396 forintot kapott vissza az evangélikus egyetemes egyház. Az összeget az evangélikus egyházkerületek megkérdezése után a megalakítandó központi, pozsonyi evangélikus teológia céljára használták fel.[63] A bányai egyházkerület által fenntartott tanszékek megszűnésével nehéz anyagi helyzetbe került a főiskola. 1858-1866 között a deficitet Török Pál a saját pénzéből pótolta, s így részletenként 16.755 Ft kölcsönt adott az intézetnek. Csak a hetvenes évek végéig erősödött meg annyira az intézet, hogy az evangélikusok által befizetett összegeket teljes egészében visszafizesse.[64]

Miért is váltak ki az evangélikusok nyolc év után a közös teológiából? Már a vállalkozás indulása is kérdéseket vet fel: a pesti iskolák egyesítése helyett a dunamelléki egyházkerület végül református főiskola alapításába kezdett bele. Bár eredetileg központi főiskolát, azaz lényegében egyetemet terveztek felállítani, a református egyházkerületek ezt nem támogatták. Egy, a meglévőkhöz hasonló, közös iskola felállításának pedig nem lett volna valódi értelme.

A források alapján úgy tűnik, hogy a református főiskolai választmány nem akarta az evangélikusokkal való egyesülést. A minden másban oly önállóan döntő testület ez ügyben még csak javaslatot sem tett a kerület részére. Az is igaz, hogy másrészről gyakorlati lépéseiben nem volt felekezetileg szűkkeblű. Az egyesítés felé az utat végül a dunamelléki egyházkerület döntése nyitotta meg. Ekkor viszont mintha az evangélikusok gondolták volna meg magukat. Csak akkor léptek, amikor nyilvánvalóvá vált az uniós közös választmány kudarca, s a két felekezet egyesítésének legfontosabb eszközévé vált a pesti főiskola. Talán az anyagiak is közrejátszottak a református választmány véleményének megváltozásában: a legjelentősebb felajánlást, Buttler Sándor 10.000 Ft-os alapítványát csak protestáns intézmény kaphatta meg. A teológia 1955-ben kiadott történetének állításával szemben nem tartom alátámasztottnak, hogy az evangélikusok belépése lassította le a választmány munkáját. Valószínűbb, hogy 1848 előtt a szükséges alaptőke hiánya hiúsította meg a főiskola felállítását.

1855 után is kérdéses az, hogy valójában nevezhetjük-e protestáns teológiának azt az intézetet, amely nyolc évig közösen működött? De iure úgy gondolom, nem tekinthető protestáns főiskolának a pesti teológia 1857 és 1865 között. Református részről talán csak Török Pál gondolta komolyan, hogy a közös teológia a majdani közös protestáns egyetem része lehet. Valószínű, hogy a bányai egyházkerület is csak ideiglenes megoldásként támogatta a pesti főiskolát lelkészképzési gondjainak megoldására. Erre utal, hogy tanszékének anyagi alapjait csak öt évre biztosította. De facto valóban közös volt ekkor az iskola, tanárai és diákjai között is nagy számban találhatunk evangélikusokat, s anyagi fenntartásából is komoly részt vállaltak. 1859, a tanári kinevezések visszautasítása, s a reformátusok erre való reakciója után a bányai egyházkerület valóban elkezdett kihátrálni a közös teológiából. Nem érezték biztosítottnak azt, hogy a reformátusok is érdekelve lennének egy valódi, jogilag is tisztázott, közös intézmény létrehozásában és fenntartásában. Török Pál sem tudta koncepcióját a többséggel elfogadtatni, így a teológia egyre inkább református intézménnyé vált. Bár 1865-ig megmaradt az együttműködés, az az 1862-es döntés, amely a dunamelléki felsőoktatási intézmények elvi egyesítéséről szólt világosan megmutatta, hogy ebben hosszú távon nincs helye az evangélikusoknak. Az evangélikusok számára is fontosabb volt a pozsonyi evangélikus teológia megerősítése, mint a pesti közös teológia támogatása.

Egy mondat erejéig ki kell térnünk arra, hogy Mind Szőts Farkas, mind a jubileumi kiadvány a szlovák evangélikusok ellenkezését jelölik meg a teológia szétválásának fő okaként. A szlovák evangélikusok egy része teológiai és nemzetiségi okokból valóban nem lelkesedett a reformátusokkal való együttműködésért. Azonban a pesti teológia esetében erre nem találtam semmilyen utalást. Nem kizárt, hogy volt ilyen nyomás a bányai, illetve az egyetemes egyház vezetőin, főleg a pátens-harc után, de egészen biztos, hogy nem ez volt az egyetlen oka a protestáns főiskola megszűnésének.

Kudarcnak tekinthetjük-e ezt a kísérletet? A protestáns összefogás szempontjából igen, hiszen végül nem maradt meg a protestáns főiskola. Török Pál és Székács József, valamint a két pesti protestáns gyülekezet jó viszonya nem volt elég ahhoz, hogy a terv megvalósulhasson. Magyarországon mindenütt ideig-óráig fennmaradó szükségmegoldásként jöttek létre közös protestáns gyülekezetek, és iskolák. Mégsem lehet teljes egészében kudarcnak tekinteni a történteket: a pesti református teológia, sőt bizonyos értelemben a Károli Gáspár Református Egyetem is elődjét tisztelheti a néhány évig protestánsként működő pesti teológiában.

 

Jegyzetek


[1] Szőts Farkas: A budapesti evang. reform theológiai főiskola multja és jelene. Bp., 1896. (továbbiakban: Szőts, 1896.); Bucsay Mihály – Pap László (szerk.): A Budapesti Református Theológia története, 1855-1955. Bp., 1955. (továbbiakban: Bucsay-Pap, 1955.)

[2] A Pesti református gyülekezet tanácsülésének jegyzőkönyve, 1839. november 3.: Ráday Levéltár (továbbiakban: RL.) D/7, Jegyzőkönyvek 1829-1940. 260-264. p.

[3] A Dunamelléki Egyházkerület jegyzőkönyve, 1839. november 10. RL. A/1-a 7. kötet, 608-609. p.

[4] A négy református egyházkerület konvetjének jegyzőkönyve, 1840. szeptember 9-10. RL. A/1-b 1790-1849, A 52.

[5] RL. A/1-a 7. kötet, 655, 663-663. p.

[6] A Dunamelléki főiskola állandó választmányának jegyzőkönyve, 1841-1845. RL. A/1 g. 3. kötet, 1-3. p.

[7] Társalkodó, 1841. február 24.

[8] Kertész Botond: Protestáns uniókísérlet Magyarországon az 1840-es években. In: Protestáns Szemle, 1997. 4. sz. 256-281. p. (továbbiakban: Kertész, 1997.)

[9] RL. A/1 g. 3. kötet, 4-11. p.

[10] Uo. 17-18. p.

[11] Uo. 20-21. p.

[12] Uo. 22., 27-28. p.

[13] A jegyzőkönyv fent ismertetett részét közli: Bajkay Endre: A pesti protestáns főiskolai vállalat keletkezésének s eddigi történetének rövid vázlata. Pest, 1845. (továbbiakban: Bajkay, 1845.) 9-11. p.

[14] Bisztrai Gyula: A Különös házasságról. In: Mikszáth Kálmán: Különös házasság. Bp., 1960. (Mikszáth Kálmán összes művei, 14.) 193. p.

[15] Uo. 42-44. p.

[16] Bajkay, 1845. 13. p.

[17] Kertész, 1997.

[18] Bajkay, 1845. 14. p.

[19] RL. A/1 g. 3. kötet, 64-66. p.

[20] Uo. 73-77. p.

[21] Nagy Ambrus levele a főiskolai választmányhoz, 1843. június 2. RL. C/93, Török Pál hagyatéka.

[22] Péter András levele a főiskolai választmányhoz, 1843. május 30. Uo.

[23] RL. C/93, Alválasztmányi ülés jegyzőkönyve, 1844. január 3.

[24] A pesti evangélikus gyülekezet levele a választmányhoz. 1846. június 29. RL. C/93

[25] RL. A/1g 4. kötet, 13. p.

[26] Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestantizmus története. Bp., 1907. 680-681. p.

[27] Szőts, 1896. 18-33. p.; Bucsay-Pap, 1955. 19. p.

[28] Török Pál: Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életéről. Okmánytár. Pest, 1858. (továbbiakban: Török, 1858.) 81-86. p.

[29] Török, 1858. 86-89. p.

[30] Szőts, 1896. 36-37. p.; ill. Török, 1858. 62-63. p.

[31] Szőts, 1896. 39. p.

[32] A Pesti Főiskola iratai, Beiratkozási Anyakönyv 1855-1890., RL. A/13, A/1.

[33] A bányai egyházkerület közgyűlésének jegyzőkönyve, 1855. május 5-6. 20. pont. Evangélikus Országos Levéltár (továbbiakban: EOL.) Bányai egyházkerület iratai (Bánya), 1855. A II.

[34] EOL. Bánya, 1857. A II. 1857. március 26-27. 8. pont

[35] Szőts, 1896. 60. p.

[36] EOL. Székács hagyaték, Fasc. 21.

[37] EOL. Bánya, 1857. J.

[38] Uo.

[39] EOL. Bánya, 1857. A II. 1857. október 22-24. 8. pont.

[40] Memorandum a németországi protestánsokhoz. RL. C/93.

[41] RL. A/4 4. kötet 16-19. p.

[42] Uo.

[43] RL. A/13, A/1 kötet.

[44] Tanrendek 1855-59. RL. C/93.

[45] Török Pál beszámolója a teológiáról, 1857. RL. C/93.

[46] EOL. Bánya, 1860. A II. 1860. október 8-11. 14. pont.

[47] EOL. Székács hagyaték, Fasc. 21.

[48] EOL. AGE. III. b 10; 3.

[49] Báthory Gábor levele Török Pálhoz 1858. november 8-án, RL. C/93.

[50] A teológia igazgatói választmányának jegyzőkönyve, 1858. december 15. RL. C/93.

[51] Uo. Báthory Gábor levele a budai helytartósághoz az evangélikus tanárok ügyében, 1858. december.

[52] EOL. Bánya, 1860. A II. 1859. szeptember 1-3. 14. pont.

[53] EOL. AGE. III. b 10;3, Székács József levele a dunamelléki egyházkerület elnökségéhez. É.n.

[54] Székács József levele Török Pálhoz, 1859. január 29. RL. C/93

[55] EOL. Bánya, 1860. A II. 1860. július 17-19. 21. pont.

[56] RL. A/1g. 4. kötet, 24-26. p.

[57] EOL. Bánya, 1861. A II. 1861. augusztus 24. 10. pont.

[58] RL. A/1g. 4. kötet, 27-32. p.

[59] EOL. Bánya, 1860. A II. 1862. augusztus 28. 52. pont.

[60] Bucsay-Pap, 1955. 22. p.

[61] EOL. Jegyzőkönyvek, Egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve, 1862. szeptember 2.

[62] Uo. 1865. augusztus 28.

[63] Uo. 1867-1879. évi közgyűlések jegyzőkönyvei.

[64] Szőts, 1896. 50-51. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,