Vissza a tartalomjegyzékhez

5. évfolyam 2. szám
A. D.
MMIV

Miklós Péter:
Balogh István politikai tevékenységének első évei (1944-1945)
Balogh István 1894

Balogh István 1894. március 30-án született a Krassó-Szörény vármegyei Stájerlakon. Érettségi vizsgát 1912-ben Nagyszombatban tett, eredménye: „jól érett”. Ezután a csanádi római katolikus egyházmegye temesvári szemináriumában tanult teológiát. Anyanyelve mellett jól beszélte a német nyelvet is. Glattfelder Gyula püspök szentelte pappá Temesvárott, 1918. június 16-án. 1925. október 29-én középiskolai hittanári oklevelet szerzett. 1929. december 21-én a Szegedi Ferenc József Tudományegyetemen bölcsészdoktori címet nyert „summa cum laude” minősítéssel. Velencei diplomaták Magyarországról című disszertációja – a kor szokásainak megfelelően – nyomatásban is megjelent 1929-ben. 1931. szeptember 9-én és 10-én plébánosi vizsgát tett.[1]

Néhány évig segédlelkészként és hitoktatóként szolgált, egy ideig az esztergomi főegyházmegye kötelékében. Lelkészi működésének igazi színhelye Szeged volt.[2] A belvárosi plébánia segédlelkésze (1926-1933), majd Szeged-Alsóközpont (ma Mórahalom) plébánosa lett (1933-1946). Már kápláni éveiben bekapcsolódott a város társadalmi és politikai életébe. Lapot szerkesztett: előbb Szegedi Katolikus Tudósítót és a Szegedi Hírlapot, majd – áthelyezése után – a Tanyai Újságot. Alsóközponti lelkészként, 1936-tól a város törvényhatósági bizottságának tagja volt. Papi pályájának állomásai:

 

Beosztása

Helye

Ideje

Segédlelkész

Csák

1918. szeptember 1. – 1920. május 1.

Segédlelkész

Újszentanna

1920. május 1. – 1921. április 20.

Hitoktató

Budapest

1921. május 1. – 1925. szeptember 1.

Önálló hitoktató

Szeged

1925. szeptember 1. – 1926. augusztus 31.

Segédlelkész

Szeged-Belváros

1926. szeptember 1. – 1933. február 28.

Plébános

Szeged-Alsóközpont

1933. március 1. – 1946. március 1.

Helyettes plébános

Kemence

1951-1953

Helyettes plébános

Budapest, Thököly út

1953-1957

Nyugállományban

Budapest

1957-től

 

Balogh István 1944 és 1951 között aktív közéleti, politikai tevékenységet folytatott. 1950-től részt vett a papi békemozgalom szervezésében. 1951-ig az Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjaként tevékenykedett. Ekkor egy börzsönyi faluba, Kemencére internálták – más forrás szerint néhány évig ott végzett lelkészi szolgálatot.[3] 1953-től ismét a fővárosban élt. 1953 és 1962 között a Thököly úti volt domonkos templomban, majd 1962-től haláláig a Szent Mihály-templomban volt plébános. Több állami kitüntetésben részesült. 1968-ban címzetes apáti méltóságot nyert egyházától.[4] 1976. július 20-án hunyt el Budapesten.

 

Lemondása a szeged-alsóközponti plébánosi állásról

1944 októberében, a háború utolsó szakaszában Szegedre bevonultak a szovjet csapatok. Novemberben Balogh páter bekapcsolódott a politikai életbe. Szegeden részt vállalt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakításában és a Független Kisgazdapárt újjászervezésében. Később a Dálnoki Miklós Béla vezette – debreceni székhelyű – Ideiglenes Nemzeti Kormányban a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkári posztot nyerte el.

Politikai tevékenysége, illetve a Debrecenhez, majd Budapesthez kötött állami megbízása miatt nem tudta plébánosi teendőit ellátni. Ezért püspökétől szabadságot kért, aki távollétében Kováts Lajosra bízta a plébánia ellátását. Erről Kovátsot Hamvas Endre csanádi püspök 1944. december 27-én értesítette: „Január 1-i hatállyal felmentem Tisztelendőségedet jelenleg viselt hitoktatói állásából és kinevezem s. lelkésznek a II. kápláni állásra Szeged-Alsóközpontba, de úgy, hogy ugyanott a gyakran távollévő plébános mellett a vicarius coadiutor[5] tisztét is betölti a 475. canon értelmében. Hatásköre in spiritualibus[6] teljes plébánosi, egyházközségi és plébániai javadalmi ügyekben pedig annyi, amennyit a plébános rábíz. A lelkipásztori munkabeosztást is Tisztelendőséget intézi káplántársára is kiterjedő hatállyal.”[7] A Kováts Lajost kinevező dokumentumot a főpap Balogh Istvánnak is megküldte, az alábbi szöveg kíséretében: „áthelyeztem Alsóközpontba s. lelkésznek Kováts Lajos hitoktatót. Ez utóbbi Tisztelendőséged mellett a vicarius adiutor tisztét is be fogja tölteni és ezért őt külön honorárium illeti meg, amint azt a neki szóló és másolatban itt mellékelt kinevezési okmányban megírtam. A vicarius adiutori tisztség addig tart, míg Tisztelendőséged vállalt politikai missziója a plébániától gyakran elszólítja.”[8]

Balogh páter a kinevezett helyettes plébános – adminisztrátor – ellátásáról, díjazásáról írt a püspöki hatóságnak. Úgy tervezte, hogy az édesanyjával érkező Kováts Lajos önálló háztartást vezetne, és még az ott szolgáló káplánt sem kellene ellátnia, hanem ellátás gyanánt havi 100 pengőt biztosítana neki. „Adminisztrátorunk díjazására nézve, különös figyelembe véve azt, hogy édesanyjával együtt jönne Alsóközpontra, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni következő tiszteletteljes javaslatomat: Az Adminisztrátor úr saját háztartást vezetne, a segédlelkész urak ellátását 100.- pengő térítése mellett adná, én pedig kápláni jövedelmét havi 1000.- pengőre egészíteném ki. A kezdet nehézségein természetesen szeretetből is átsegíteném bizonyos naturáliák[9] átengedésével.”[10] A javaslatra Hamvas püspök december 29-én reagált. Kifejtette, az önálló adminisztrátori háztartás gondolata mögött az húzódik meg, hogy Balogh más településen akar berendezkedni, mégpedig hosszútávra. Ehhez azonban a lelkésznek szabadságot kell kérni. Szabadságot a püspök mindössze három-négy hónapra adhat, és az Apostoli Szentszék is legföljebb egy évre. „December 27-én kelt levelében ajánlja, hogy az általam Tisztelendőséged mellé kinevezett vicarius adiutor külön háztartást vezessen, minek fedezetére a szükséges költséget Tisztelendőséged neki megtéríti. Ebből azt következtetem, hogy Tisztelendőséged saját háztartását feloszlatni, illetve a politikai állásának megfelelő székhelyre tartósan átvinni kívánja. Ez esetben azonban a plébániától való állandó távollétről van szó, melyhez én engedélyt nem adhatok hosszabb időre, mint három-négy hónapra, és amelyhez az Apostoli Szentszék is egy félévre, vagy legföljebb fontos okból egy évre szokott engedélyt adni. Amennyiben tehát ily szándéka van Tisztelendőségednek, akkor szabadságot kérjen tőlem, és én azt a nekem az egyházjogban megadott keretek között megadom.”[11]

Balogh azonban – miközben az országos politikai élet egyik legmeghatározóbb és legaktívabb szereplője lett – nem törődött papi szolgálatával. Sem plébánosi teendőit nem látta el, sem püspökétől nem kért engedélyt a távolmaradásra. Ezt Hamvas Endre sérelmezte, de kompromisszumra hajló módon – bízva benne, hogy Balogh a katolikus egyház érdekeit is képviseli a kormányban – nem tette szóvá. Csak már az általa engedélyezhető szabadság letelte után értesítette a politikus plébánost. 1945. április 21-én írt levelében így fogalmazott: „Tisztelendőségedet 2901/944. sz. a. felhívtam, hogy szabadságot kérjen, ez azonban még nem történt meg. Mivel az általam engedélyezhető szabadságidő azóta már kitelt, megsürgetem az ügyet. Értesítem arról is, hogy a vicarius adiutor nincsen megelégedve helyzetével, A plébánián a háztartásbeliek úgy tekintik, mintha megtűrt egyén volna, a külön háztartás vezetése pedig számára nehéz, sőt szinte lehetetlen külön konyha hiányában. Ezen az állapoton okvetlenül segíteni kell.”[12]

Kováts Lajos nem volt megelégedve helyzetével. Legjobban az zavarta, hogy sem a házvezetőnő, sem a káplán nem tekinti őt felettesének. Sőt, úgy bánnak vele, mintha csak megtűrt személy lenne. Édesanyjának csak hosszas unszolás után adtak külön szobát, és neki csak egy helyiség áll rendelkezésre. Ugyanakkor – jelentette a püspöki hivatalnak – Balogh páternek három szoba fönn van tartva, amit senki sem használ, és a plébánián többen is laknak: a háztartási alkalmazottakon kívül a nyugdíjas sekrestyés és az egyik helyi rendőr – családostól. Így az állandó hangoskodás zavarja lelkészi hivatal ügyintését. Kováts szerint a ház lakói mind Balogh István „bizalmi emberei” és az ő ellenségei.[13] Balogh páter a püspöknek írt válaszlevelében kifejtette, hogy az adminisztrátor alkalmazása neki csak kiadásokkal, többletterhekkel jár, és csupán azért hajlandó belemenni ebbe a helyzetbe, mert morális kötelességének tekinti a híveiről való lelkipásztori gondoskodást. Tételesen cáfolta Kováts Lajos kifogásait, és védelmébe vette a ház lakóit is, akiket értékes és az egyháznak sok szolgálatot tevő embereknek állított be. „2901/1944. sz. alatt folyó hó 2-án kelt fölhívására tisztelettel kérem, hogy szabadságomat meghosszabbítani méltóztassék. Ami a vikárius adjutor helyzetét illeti, tudom, hogy nincs megelégedve, de ez kizárólag az ő betegségéből származó dispozíció.[14] Jövedelmét április hóban 1500 P-re, május hónapra 2000 P-re egészítettem ki a magaméból. Tehát anyagilag véve tényleges ráfizetés a számomra a mai helyzet, melyet kizárólag erkölcsi okokból látszik szükségesnek fenntartani. Tudtommal külön háztartást vezet, miután a plébánia konyháját kizárólag ő használja. Az eddigi két lakószobán felül a harmadikat is felajánlottam, de azt szükségtelennek mondotta.”[15]

Hamvas püspök 1945. június 16-án írt Balogh szabadságolása ügyében Grősz József kalocsai érseknek, aki – kinevezett pápai nuncius hiányában és az esztergomi érseki szék betöltetlensége miatt – az Apostoli Szentszék magyarországi képviselője volt. „Dr. Balogh István szegedalsóközponti plébánosnak államtitkárrá történt kineveztetése alakalmával 1944. december 29-én három hónapi szabadságot adtam és felhívtam figyelmét, hogy ezen túlmenőleg csak az Apostoli Szentszék, jelenleg annak magyarországi képviselője, Nagyméltóságod adhat szabadságot.”[16] Grősz József 1945. június 25-én 1029/1945. számú rendeletével szabadságot engedélyezett Baloghnak 1945. december 31-i határidővel. Erről Hamvas Endre július 5-én értesítette az államtitkárt. „Tisztelendőségednek június 7-én kelt kérelmét felterjesztettem Grősz József kalocsai érsek úrhoz, mint aki az Apostoli Szentszék magyarországi megbízottja. Az ő meghatalmazása alapján december 31-ig terjedő szabadságot engedélyezek. Többre ő nekem felhatalmazást nem adhatott, mert a Apostoli Szentszék sem szokott beneficiátusoknak[17] egy évnél tovább terjedő szabadságot adni.”[18]

Ezt a páter július 12-én kelt levelében nyugtázta, egyben kifejezte köszönetét. Hamvas püspöknek címzett leveléből: „2901/1944. sz. folyó hó 5-én kelt leiratát köszönettel vettem. Tudomásul vettem azt is, hogy szabadságom ez év végéig, december 31-ig terjed. Nagy örömmel köszöntöm a Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságnak azon szándékát, hogy mindkét segédlelkészi állást is betölteni méltóztatik. Híveim, kikkel kapcsolatom távollétem dacára is nagyon élénk, igényei állandóan nőnek és bizony azok kielégítése nagyon kívánatos.”[19] 1945 utolsó napján Balogh szabadsága lejárt. 1946. január 2-án a püspök levélben kérte, hogy vagy – amint azt a kánonjogi előírások megkövetelik – térjen vissza plébániájára, vagy mondjon le javadalmáról. Folyó ügyei elintézésére a főpap két hetet adott. Mivel Balogh nem jelzett vissza, Hamvas Endre február 13-án a következő döntést hozta: „a 2169. canon értelmében a szeged-alsóközponti plébániát ezennel megürültnek nyilvánítom.”[20]

Balogh István kész helyzetben találta magát. Mivel a kánonjog által előírt plébánosi kötelességeit – állandó távolléte és elfoglaltsága miatt – nem tudta ellátni, püspöke megfosztotta lelkészi állásától és jövedelmétől.[21] Erre Balogh 1946. március 6-án reagált – mégpedig elég különösen: lemondott plébánosi állásáról, amit – a püspök föntebb idézett rendelete értelmében – már nem is birtokolt. Kifejezte, hogy a csanádi egyházmegyével – politikusként is – jó kapcsolatban akar maradni. „Kézhez vettem az értesítést, mely szerint az érvényben lévő canonok értelmében szabadságom meg nem hosszabbítható és folytatólagos távollétem miatt a Szeged-alsóközponti plébánia megürültnek tekintendő. A canonok rendelkezéseit illő tisztelettel tudomásul veszem és híveim iránt érzett szeretetem miatt sajnálattal bár és kizárólag más, ugyancsak fontos szolgálati érdekből plébániámról ezennel lemondok. Őszintén kívánom, hogy az a bensőséges viszony, amelyben eddig a csanádi egyházmegyével voltam, s amely Istenben boldogult Gyula püspök[22] emléke miatt is elszakíthatatlan marad, s azt a magam részéről hűségesen ápolni fogom.”[23]

 

Politikai szerepvállalásának egyházi vonatkozásai (1945)

Balogh István 1945-ös politikai szereplése, pontosabban annak a csanádi egyházmegyéhez kapcsolódó eseményei is említést érdemelnek, bár kronológiailag megelőzik a plébánosi állásról való lemond(at)ását. Érdekes egy 1945. július 12-én írt levél, amelyben Balogh páter saját politikai életben elfoglalt helyét, illetve külső megítélését értékelte. A sorok reális helyzetértékelésről és pontos problémaérzékelésről tesznek tanúbizonyságot. Balogh pátert egyik politikai erő sem ítélte meg egyértelműen. Hol „szalonkommunistának”, hol meg „vörös papnak” gúnyolták. Ráadásul a – számos irányzatot magába fogadó – kisgazdapárton belül sem volt stabil a helyzete, sokszor érték támadások. Erről így írt: „Az egyik oldalról reakciósnak minősítenek, ugyanakkor a másik oldalon »szalonkommunistának« tisztelnek, meg »vörös papnak«. Nem mintha ez újdonság volna, mert így volt ez már az indulás pillanatában, decemberben is, sőt már novemberben. Csak azóta nemcsak a távlatok változtak, de az oldalak is. Ők azt mondják, én változtam, én az ellenkezőjét állítom és magamban azt hiszem, hogy most sem akarok mást, mint akkor: őszinte és minden terrortól mentes demokráciát és abban egyházamnak azt a helyet és szabadságot, mely minden körülmények között megilleti.”[24]

Az 1945. novemberi országgyűlési választásokon Balogh páter a győztes Független Kisgazdapárt listáján indult – és jutott mandátumhoz. A fönnálló törvények értelmében minden képviselőjelölt katolikus papnak engedélyt kellett kérnie az induláshoz attól a helyi ordináriustól, akinek egyházmegyéjéhez a választókerületet tartozik. Balogh 1945. október 18-án a csanádi püspöktől, valamint Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsektől kért engedélyt. (Az előbbitől meg is kapta.) „Hivatkozással a fennálló rendelkezésekre kérem, hogy a képviselői mandátum vállalásához szükséges engedélyt megadni, illetőleg a Hercegprímás Úrtól is megszerezni szíveskedjék.”[25] Az 1945. november 4-én tartott nemzetgyűlési választásokon – az országos arányoknak megfelelően – a 10. választókerületben (Csongrád-Csanád megye) is a kisgazdapárt szerezte meg a legtöbb szavazatot – és a legtöbb képviselői helyet. Mivel a listát – amelyről tizenkét képviselő jutott a parlamentbe – Balogh István vezette, mandátumhoz jutott. A választás másnapján Hamvas püspök 2221/1945. számmal levelet intézett hozzá az alábbi szöveggel: „Felterjesztettem kérését, hogy képviselőséget vállalhasson, a hercegprímás úrnak, aki azt válaszolta, hogy »az engedély meg nem adható«. Ennek értelmében kérem, hogy a képviselőségről lemondjon és lehetőleg foglalja el plébániáját.”[26]

1945. november 9-én kelt válaszában Balogh kifejtette, hogy a kánonjog azt írja elő, hogy a helyileg illetékes főpap engedélye szükséges. Mivel pedig ő a csongrádi listáról jutott mandátumhoz, csak a csanádi püspök engedélye volt szükséges, amit meg is kapott. Így aztán Mindszenty – minden jogalapot nélkülöző – fölszólítását nem fogadja el és képviselői helyéről nem mond le. „A Hercegprímás Úr engedélyére tehát, a fennálló jogszabályok értelmében, nekem szükségem nincs. Lehetséges, hogy a Hercegprímás Úr megítélése alapján az egyháznak nincs szüksége arra, hogy képviselői tevékenységet fejtsek ki, a püspöki kar túlnyomó többségének azonban homlokegyenest ellenkező az álláspontja. Meg vagyok győződve róla, ha a Hercegprímás Úr egyszer abban a helyzetben lesz, hogy tárgyilagosan bírálja, nem csak mindazt, amit itteni tevékenységem mint pozitív eredményt ért el, de azt is, amit mindezidáig elhárítanom sikerült, más álláspontra fog helyezkedni.”[27]

 

Politikai pályájának alakulása 1944-45-ben

Balogh István 1944 novemberében részt vett a Szegeden kibontakozó demokratikus kezdeményezésekben, majd szerepet vállalt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front december 3-i megalakításában. A demokrata és antifasiszta erők számára megszerezte, rendelkezésre bocsátotta a Délmagyarország című napilapot, amelynek 1938 és 1940 között tulajdonosa és szerkesztőbizottsági tagja volt. A Függetlenségi Frontban a Független Kisgazdapárt képviseletében tevékenykedett.[28]

Erre az időszakra – huszonöt évvel később így emlékezett a politikus lelkész: „1944 novemberében a mostani Mórahalom, akkor Szeged-Alsóközpont plébánosa voltam. A Vörös Hadsereg október 11-én vonult be oda, de harmadnap tovább mentek, én mutattam nekik az utat. November 12-én délelőtt a plébánia előtt autó állt meg. Ketten szálltak ki belőle és a plébánia felé tartottak. Bemutatkoztak: Révai József a Kommunista Párt megbízásából, Erdei Ferenc a Nemzeti Parasztpárt megbízásából. Mire én tréfásan mondtam: Balogh István a Kisgazdapárt megbízásából. Nagyon meglepődtek, mert ők azt hitték, hogy én keresztény-párti vagyok. Én megmagyaráztam nekik, hogy itt a lakosság katolikus és kisgazda, ezért vagyok híveim képviseletében kisgazdapárti.”[29] Balogh páter – akit a közigazgatás újjászervezését intéző Szegedi Nemzeti Bizottság elnökévé választottak – tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek.[30] 1944 végén a Debrecenben szerveződő, Dálnoki Miklós Béla vezérezredes vezette Ideiglenes Nemzeti Kormányban fontos szerepet kapott. A miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkárként részt vett a háború utáni élet megindításában. Vörös János honvédelmi miniszter és Gyöngyösi János külügyminiszter mellett aláírta a szovjet-magyar fegyverszüneti egyezményt.[31]

Politikai életben betöltött szerepe a Független Kisgazdapárt 1945. novemberi választási győzelme után tovább erősödött. Miniszterelnökségi államtitkárként (ezt a kormányzati tisztséget 1947 májusáig látta el) és legerősebb koalíciós párt főtitkáraként vitathatatlan befolyáshoz jutott. Megegyezésre való hajlama jól jött, hiszen könnyen megtalálta a közös hangot a – fokozatosan erősödő és hatalomba igyekvő – munkáspártok vezetőivel. Végig jó kapcsolatban maradt a hatalmát lassan kiépítő Rákosi Mátyással. Részt vállalt Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatásában.[32]

Baloghnak a kisgazdapártot fölőrlő, kommunista irányítású „szalámipolitikában” sajátos szerep jutott.[33] 1947. július 3-án – mint a párt főtitkára – levelet írt Dobi Istvánnak, a kommunistabarát pártelnöknek. Ebben megromlott egészségére hivatkozva négyheti szabadságolását kérte. Ezt követően kilépett a pártból, s új politikai formáció hozott létre, a Független Magyar Demokrata Pártot. Lépéséről előre tájékoztatta Rákosi Mátyást, aki nem ellenezte, sőt: támogatásáról biztosította.[34]

 

Jegyzetek



[1] Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár. Püspöki hivatal iratai: egyházigazgatási iratok. (továbbiakban: SzCsPL. PHEI.) Csanád egyházmegye papságának törzskönyvlapjai, 62. sz.

[2] Vö. Ruszoly József: Balogh páter szegedi közszerepléséhez. In: Uő: A Város és polgára. Szeged, 1999. 138-143. p.

[3] Vida István – Vörös Vince: A Független Kisgazdapárt képviselői, 1944-1949. Bp., 1991. 13-14. p.

[4] Balázs György: Balogh István. In: Politikuspályák. Szerk. Sánta Ilona. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984. 242-243. p.

[5] Vicarius coadiutor = az egyházi vezetés által ideiglenes kirendelt helyettes (pl. püspöki helynök, helyettes plébános stb.)

[6] In spiritualibus = lelki ügyekben, a lelkiek terén.

[7] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[8] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[9] Naturália = termény, természetbeni járandóság.

[10] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[11] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[12] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[13] SzCsPL. PHEI. 224/1945.

[14] Diszpozíció = helyzet, kedv, hangulat.

[15] SzCsPL. PHEI. 2901/1944.

[16] SzCsPL. PHEI. 1101/1945.

[17] Beneficiátus = egyházi javadalmas.

[18] SzCsPL. PHEI. 1101/1945.

[19] SzCsPL. PHEI. 1101/1945.

[20] SzCsPL. PHEI. 1101/1945.

[21] A szeged-alsóközponti plébánia és a kegyúr város kapcsolatáról részletesen: Kisházi-Kovács László: A városi kegyuraság Szegeden, 1917-1948. Bp.-Szeged, 2001. 73-81. p.

[22] Glattfelder Gyula (1874-1943) 1911 és 1943 között – Temesvár, majd Szeged székhellyel – csanádi püspök. Később kinevezett kalocsai érsek, de főpapi székét betegsége miatt nem foglalta el, viszont az érseki címet – pápai engedéllyel – haláláig viselte.

[23] SzCsPL. PHEI. 1101/1945.

[24] SzCsPL. PHEI. 1333/1945.

[25] SzCsPL. PHEI. 2221/1945.

[26] SzCsPL. PHEI. 2221/1945.

[27] SzCsPL. PHEI. 2221/1945.

[28] Péter László: Amikor Szegeden dobogott az ország szíve. In: Uő: A szerette város. Bp., 1986. 139-140. p.

[29] Balogh István visszaemlékezése. In: Társadalmi Szemle, 1970. 3. sz. 43. p.

[30] Kanyó Ferenc: A Független Kisgazdapárt újjászerveződése Csongrád megye területén 1944-45-ben. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1972-73. 1. köt. Szeged, 1973. 295-297. p.

[31] Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. 1944-1990. Bp., 1998. 17-18. p.

[32] Hőgye Mihály: Hogyan mondott le Nagy Ferenc. In: Csicsery-Rónay István (szerk.): Nagy Ferenc miniszterelnök. Bp., 1995. 95-98. p.

[33] Vörös Vince: A Független Kisgazdapárt politikája. 1944-1947. Bp., 1976. 316-317., 330-332. p.

[34] Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon, 1944-1949. Bp., 1983. 161. p.; Ld. bővebben: Vida István: Koalíció és pártharcok, 1944-1948. Bp., 1986. 256-284. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,