4. évfolyam 1.
szám |
Egyházlátogatások Budaörsön. A Budaörsön 1397 és 1933
között megtörtént egyházlátogatások fennmaradt
jegyzőkönyvei. Budaörs, Budaörs Város Önkormányzata, 2002. 215 old. |
A hivatalos egyházlátogatási jegyzőkönyvek, a canonica visitatio-k
forrásanyagának sokrétűsége és fontossága az egyháztörténészek számára mindig
is nyilvánvaló volt. Az a szándék, hogy a nagyközönség, a – talán kevesebb
szakmai rutinnal felvértezett – helytörténészek, helytörténeti érdeklődésű
laikusok figyelmét is felhívja a szakma e forrástípusra, Magyarországon régóta
jelen van. Varga Imre például már 1978-ban a Vigília hasábjain igyekezett
gyakorlati útmutatót adni a problémás szövegek értelmezéséhez. Az 1990 után
újjáéledő egyháztörténeti érdeklődésben is központi helyet követeltek maguknak
a jegyzőkönyvek. Ezt mutatják az Egyháztörténeti Vázlatok cikkei, a Dóka Klára
és Kéringer Márta nevével fémjelzett segédletek,
Dienes Dénes és Tóth Krisztina tematikus forráskiadásai, és a számtalan
kisebb-nagyobb helytörténeti publikáció, melyben legalább a forrásbázisban
jelen vannak a canonica visitatio-k. Budaörs önkormányzata áll
jelen kötet kiadása mögött, mely elsőként tett kísérletet arra, hogy egy adott
község valamennyi egyházi összeírását és canonica visitatio-ját bemutassa. (A forrásszövegeket Bucsi Lajos
fordította, lektorálta és a bevezető tanulmányt írta Tóth Krisztina; a kötet
képanyagának válogatását, valamint a névmutató összeállítását Filipszky István végezte.) A kiadó szándéka
figyelemreméltó, és mindenképp értékelendő. A szerkesztők elsősorban népszerű,
a helyi érdeklődők kíváncsiságát kielégítő munka készítésére vállalkoztak. A
forrásokat ezért magyar fordításban közölték, ami önmagában buktatókat rejt,
hiszen igencsak nehéz eldönteni, hogy egy-egy latin egyházi szakkifejezés mennyire
tekinthető a magyar nyelvben meghonosodottnak. Például a processzió helyett talán helyesebb lenne
körmenetet használni – ugyanakkor a reverzális biztosítékra, a patena tálkára
vagy tányérkára magyarosítása
teljességgel felesleges. Maga a fordító is következetlen szóalakok
használatában (pl. palást – pluviale).
Nagyobb baj, ha a fordító nem találja az igazán pontos magyar megfelelőt
egy-egy szakszóra. Például a patronus inkább kegyúr mintsem védnök; a Péter pénz (pecunia
Petri) péterfillérként honosodott meg nyelvünkben; a társulatok egy része a köznyelvben inkább kongregáció vagy egylet
néven ismert. Néhol nem fedezi fel a latin alakban a fordító az első gyónás
vagy a kánontábla fogalmát, helytelen elképzelései vannak a beteglátogató
edény/szelence mibenlétéről, így válhat az kancsóvá
a fordításban. Néha a magyar alak keresésével szükségtelenül szűkül a szó
jelentése: például a latin velum a magyarban kehelytakaró és szentségi velum is lehet, ráadásul a fordításként alkalmazott kehelykendőt a kötetet záró – liturgikus
szakkifejezések esetében gyakran feltűnően bizonytalankodó és körülményes –
kislexikon úgy oldja fel, mintha a purificatorumot
írná le! E pontatlanságok és következetlenségek éppoly
zavaróak, mint az, hogy a fordításon végighúzódik egy erőteljes
protestáns szóhasználat, amely anakronisztikus és félrevezeti az olvasót. Így
lesz például gyülekezet az
egyházközségből, lelkészlak vagy parókia a plébániából… E tévedésekből és
bizonytalanságokból fakadó nehézségeket egyedül a bilingvis szövegközlés segíthetett
volna elkerülni, ám ez – vélhetően terjedelmi/financiális okokból – nem
valósulhatott meg, s talán riasztólag is hatott volna
a megcélzott közönségre. A kötet – fogyatékosságai ellenére – feladatát
betölti: a forrástípus adta lehetőségekre a helytörténeti érdeklődéssel
rendelkezők figyelmét felhívja. Talán egy rövid községtörténet további
eligazodásukat is segítette volna, mert az egész kötetet és az egyes szövegeket
bevezető tanulmányok rövidek, pontosak, lényegretörőek
és kifejezetten informatívnak minősíthetőek. A kiválóan összeválogatott
képanyag kicsit jobb nyomdai minőséget érdemelt volna. (ism.: Mózessy
Gergely) | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |