Vissza a tartalomjegyzékhez

7. évfolyam
2. szám
A. D.
MMVI

Péter Katalin:
Comenius és a Rákócziak*

 

 

A fejedelmi család és a tudós-politikus kapcsolatainak legnagyobb jelentőségű eseménye az volt, hogy Rákóczi Zsigmond Comenius előtt kötött házasságot Pfalzi Henriettával. A szertartás mindhárom résztvevője politikai törekvéseket képviselt, vagy szimbolizált.

A menyasszonyról mindenki tudta, hogy a protestáns hatalmak Habsburg-ellenes érdekei állították Zsigmond mellé. Maga Henrietta is ismerte a helyzet lényegét. Eléggé vonakodva jött Magyarországra, de olyan családban nőtt fel, amelyben a politika minden más meggondolás felett állt. „Ha rokonaimnak szolgálhatok vele, szívesen megteszem”, írta még a végleges döntés előtt. „De be kell vallanom, az út kicsit hosszú ahhoz, hogy kedvem legyen odaköltözni”, tette hozzá.[1] Végül ideköltözött, mert a rokonok a Rákóczi Zsigmonddal kötendő házasságot látták helyesnek. Az utolsó szót Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem mondta ki, akit már a kortársak a Nagy Választó néven emlegettek. A porosz állam önállóságáért küzdve állt szemben a császári hatalommal, konkrétan az akkor uralkodó Habsburg III. Ferdinánddal. Őt tekintették – Krisztina svéd királynő mellett – a protestáns hatalmak vezérének. Henrietta kiterjedt famíliájában is Frigyes Vilmos volt a legnagyobb tekintély. A politikában és a rokonságban Pfalzi V. Frigyes szerepét vette át, akit annak idején, 1620-ban, a csehországi felkelés során királlyá választottak, de a bukás után is, egészen 1632-ben bekövetkezett haláláig a protestáns hatalmak fontos politikusaként tevékenykedett.

Henrietta személyének részint a múlt, részint akkori jelen adott jelentőséget. V. Frigyes lánya volt, és apja emléke még élénken élt. Emellett az aktuális protestáns diplomácia egyik központjában nőtt fel. Henrietta anyja, Jakab angol király lánya és az 1649-ben kivégzett I. Károly nővére remek érzékkel alakított ki kapcsolatokat Európában mindenkivel, akire a Habsburg hatalom ellen számítani lehetett. Hollandiai emigrációban élt már évtizedek óta, de udvara sok uralkodó székhelyénél több fontos döntést kezdeményezett. „La Raine de Boheme-Csehország királynője”, ahogyan emlegették, a kor diplomáciai levelezésében minduntalan szerepelt.

Henrietta Magyarországra küldésénél valószínűleg mégsem ő volt a kezdeményező, hanem egy másik nagy látókörű és kevéssé érzelmes asszony, a Nagy Választó anyja, Erzsébet. Ez a fejedelemasszony tudott legtöbbet Magyarországról, bár nem járt itt soha. Bethlen Gábor anyósa volt ugyanis, Brandenburgi Katalin anyja. Zsigmond hozzá küldött menyasszonyt kérő megbízottakat, és ha valakinek, hát neki tudnia kellett, hogy minden a távoli házasság ellen szól. Lánya Bethlen oldalán boldogtalan volt, a fejedelem halála után pedig mint valami lidérc bolyongott szeretők és újabb férjek igézetében.

Erzsébet azonban sem Katalint nem azért küldte vagy engedte annak idején Magyarországra, illetve Erdélybe, mert boldogságot keresett neki, sem Henriettát nem a jó házasság reményében jelölte ki Rákóczi Zsigmond menyasszonyának. Katalin szerepe az volt, hogy a házasság kötelékével is a nyugati szövetségesekhez kösse a Habsburg hatalom keleti ellenségét a harmincéves háború folyamán. Henriettának közvetlenül a hosszúra nyúlt háború lezárása után kellett jönnie, amikor – újabb nagy vállalkozás reményében – Zsigmond felbecsülhetetlenül értékes szövetséges lehetett. Házassággal kívánták őt magukhoz kötni a Brandenburg körül gyülekező hatalmak. Ezért jött Henrietta a magyarországi idegen világba, hol még csak a beszédét sem értették, és Comeniuson kívül nem ismert senkit. A tudós-politikus viszont talán rá is ruházott valamit abból a szinte rajongó szeretetből, amit a szülei iránt érzett és tanúsított. Comenius ott volt annak idején Frigyes prágai koronázásán, majd többször felkereste az emigrációban élő uralkodói családot. Patakon bizonyosan szeretettel fogadta Henriettát. A menyasszony pedig örülhetett annak, hogy ha már a vőlegényét nem ismerte korábban, legalább az eskető lelkész ismerős.

A vőlegényt, Rákóczi Zsigmondot Henrietta idegensége nyilván nem zavarta; a távoli menyasszonnyal kötendő házasság az Ő legszemélyesebb ötlete volt. Előzőleg Kemény János és a család más bizalmasai Lupu moldvai vajda Irén lányát szemelték ki neki. Zsigmond azonban – Irén festett arcára hivatkozva – elvetette a tervüket. Elvetette vele a keleti szövetkezés gondolatát is. Éppen úgy nem volt hajlandó a vajdaságok irányában lépni, ahogyan a lengyelországi Rákóczi-párttal még az apja idején kiépített kapcsolatokat felszámolta. I. Rákóczi György annak idején Zsigmond lengyel királysága ügyében járatott követeket Európa-szerte. Maga a fiatal politikus – ahogy apja halálával az önálló cselekvés lehetősége rászállt – a Nyugat felé fordult.

Bethlen Gábor rokonaitól kért menyasszonyt még 1649 tavaszán. A nemzetközi politikában a nagy fejedelem nyomdokaiba kívánt lépni, bár itthon a Bethlenétől eltérő utat követett. Zsigmond az egész magyarországi politizáló közvéleményt elképesztette akkor, amikor az 1649-i országgyűlésen követei a katolikus nádorjelölt, Pálffy Pál érdekében léptek fel. A mindenkinek váratlan esemény Rákóczi Zsigmond kifejezett utasítására történt, és az éppen adott politikai helyzet racionális felmérésének következménye volt.

Zsigmond felismerte azt, hogy a magyarországi politikusokat már nem lehet a protestáns vallásszabadság jegyében mozgósítani. Bethlen Gábor idején, amikor földesúr és jobbágy még egyaránt valamelyik protestáns felekezet tagja volt, a vallásszabadság védelme a katolikus uralkodó ellen jelzett riadót. Azóta azonban az urak túlnyomóan nagy többsége katolizált, úgyhogy a protestantizmus védelmében – bárki tette is – voltaképpen ellenük lépett fel. Emiatt a változás miatt volt I. Rákóczi György harca a magyarországi Habsburg uralom ellen eredménytelen: soha, az események semmilyen alakulása mellett sem merült fel az, hogy királlyá válasszák őt, ahogyan valamikor Bethlen Gábort. Zsigmond részt vett apja harcaiban, és érzékelte az urak idegenkedését. A nagy református fejedelem fia és az éppen uralkodó református fejedelem öccse azonban az urak katolizálásán nem háborodott fel, nem beszélt hitehagyásról vagy árulásról, hanem egyszerűen tudomásul vette a tényeket. Tudomásul vette őket és alkalmazkodott hozzájuk: minthogy a vezető politikusok katolikusok voltak, a katolikusokhoz közeledett. Ha majd „az ausztriai iugumot” kivethetjük nyakunkból, a vallás dolgában azt tehetjük, amit akarunk, írta nem sokkal az esküvő után bátyjának, II. Rákóczi Györgynek.[2]

A nemzeti királyság visszaállítása érdekében engedte tehát Zsigmond második helyre a vallásügyet. Álláspontja logikus és könnyen megmagyarázható, mégis ő volt – hosszú időt számítva – az egyetlen magyar politikai vezér, aki mintegy szekulárisan, a religio dolgának bekapcsolása nélkül politizált. És igaza volt, mert a királyságbeli politika vezető pártja melléje állt. Ezt a pártot Esterházy Miklós nádor még voltaképpen I. Rákóczi Györggyel szemben hozta létre, és a királyságbeli politika legnagyobb szabású változása a 17. század folyamán az volt, hogy a párt – Pálffy Pál vezetése alatt – Rákóczi Zsigmond támogatójává vált. Zsigmond politikai elképzeléseinek az ő részvételükkel itthon sok rokonszenvezője és nagy híre volt. Eljutott a társadalom legszélesebb rétegeiig, egészen a lednicei próféta, Drabik Miklós látomásaiba. Ez a Drabik a csehországi felkelés bukása után Magyarországra menekült cseh és morva testvérgyülekezetek egyik lelkésze volt. Beteg szelleme a saját és a körülötte élők reményeit alakította isteni látomásokká. A betegség természete mutatja, hogy állandóan ezekről beszélt. Előbb I. Rákóczi Györgytől, majd hosszú ideig Rákóczi Zsigmondtól várták a szabadulást azok, akik a nagypolitika körén kívül, innen-onnan összeszedett értesülések alapján figyelték az események menetét. Ezekhez az itthon széles körben élő reményekhez keresett Zsigmond Bethlen Gábor külföldi rokonainál támogatást. Ők Henriettát ajánlották, és Rákóczi Zsigmond elfogadta a döntésüket. Henrietta egyik nővére helyesen állapította meg, hogy „az erdélyi herceg” semmi mást nem akar, csak kapcsolatokat.

Közelebbit a leendő menyasszonyról Zsigmond Comeniustól hallhatott. A tudós-politikus Patakon járt 1650 tavaszán, még azelőtt, hogy a Nagy Választó döntése a házasság ügyében megszületett. Nyilván beszélt Henriettáról, mint ahogyan tájékoztatta – ez bizonyos – Zsigmondról a leendő külföldi rokonokat. Így aztán, amikor az esküvőre végül is sor került, természetes lehetett volna az, hogy Comenius eskesse a fiatalokat. Rajta keresztül húzódott közöttük a menyasszony Patakra jövetele előtt az egyetlen személyes kapcsolat. Comenius lelkészi szolgálata azonban Patakon nem volt természetes. Inkább merész kihívásnak kellett tekinteni III. Ferdinánddal szemben, mert Comeniust a császári megtorlás űzte ki hazájából a csehországi felkelés bukása után. Azóta emigrációban élt Európa különböző részein, és mindenki tudta, hogy -bármennyit foglalkozik is pedagógiával – törekvései középpontjában a Habsburg-ház bukása és hazája függetlenségének visszaszerzése áll. Patakra is a Zsigmond szándékairól érkező hírek vonzották. Először – 1650 májusában – váratlanul érkezett. Lorántffy Zsuzsanna, aki akkor Zsigmonddal együtt Sárospatakon lakott, megörült neki, mert a Kollégium éppen folyó átszervezésében remélt Comeniustól tanácsokat. Majd hosszabb itt tartózkodásra hívta meg, és a nagy tudós-politikus alig öt hónap múlva, 1650 októberében – egész családjával, valamint kíséretével együtt – Lengyelországból Patakra költözött.

Comenius ideköltözését úgy szokták tárgyalni, mintha Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond már-már erőszakos, hosszas unszolására következett volna be. Ilyen színben tüntette fel a dolgot maga Comenius is, holott a fejedelemasszony levelei másról tanúskodnak,[3] és hosszas könyörgésre a májusban tett első látogatás és október között nem is volt idő. Mindent összevetve úgy tűnik, Comenius patrónusa, a svéd iparmágnás de Geer körül kell a félrevezető kijelentések magyarázatát keresni. Egyelőre csak az bizonyos, hogy Comenius Rákócziék minden könyörgése nélkül, a májusi váratlan látogatás után feltűnő gyorsasággal visszajött. Akkor már a házasság ügye gyakorlatilag eldőlt: Henrietta szeptemberben írta azt a levelet, ami szerint rokonai szolgálatában kész hozzámenni Rákóczi Zsigmondhoz. Comeniusban Zsigmondék esküvője régi emlékeket ébresztett fel. Henrietta szüleinek 1613-ban volt menyegzőjére emlékeztette őt. A fiatalon is politikai vezérnek számító választófejedelem és az angol királylány nászünnepségei annak idején Londonban kezdődtek, majd lassú, díszes menetben végigvonultak fél Európán egészen Heidelbergig, ahol Frigyes székhelye volt. A fiatal párt mindenütt színjátékok, szimbolikus építmények, szobrok köszöntötték. Valamennyi a pápaság és vele a Habsburg-ház küszöbön álló bukását ünnepelte. A beavatottak számára az egésznek titokzatos, rózsakeresztes jellege volt.

Comenius heidelbergi diákként nézhette végig Frigyesék érkezését; talán akkor támadt fel benne a csodálat a nála néhány évvel fiatalabb politikus iránt. De bizonyosan heidelbergi diákként szerzett tudomást arról, hogy állítólag titkos társaság, rózsakeresztes szövetség alakult a világ megjobbítására, ami gyakorlatilag Róma és a Habsburg-ház bukását hirdeti. Azóta várta – újra meg újra csalódottan – a döntő változást. Most Henrietta és Zsigmond személyéhez kapcsolta a reményt. „Az esküvői ünnepség alkalmat ad arra, hogy összejöjjenek azok a hősök, akik a Hősi, világjobbító és boldog és Jezsuitapusztító Társaságot (ahogyan 32 évvel ezelőtt esküvel fogadták, és tanácskozásokon elhatározták) létrehozhatják, sőt inkább elkezdhetik a Te vezetésed alatt”, írta Comenius Zsigmondnak a rózsakeresztesekre célozva világosan.[4] A kijelentés konkrét értelme viszont éppen olyan titokzatos, ahogyan Comenius politikai várakozásairól rendszerint nyilatkozott.

A hagyományos vélemény szerint politikai aktivitásra kívánta rávenni Zsigmondot, aki a cselekvéstől visszariadt. A valóságos tények viszont azt mutatják, hogy a fiatal politikus apja halála után szinte azonnal, már 1649-ben fellépett mind itthon, mind a nemzetközi politika színpadán. Már megvoltak mind a magyarországi vezető párttal, mind Bethlen Gábor külföldi rokonaival a kapcsolatai, amikor Comenius először Patakra jött. Nem tudjuk, miről tárgyalt a fiatal és az idős politikus, de úgy látszik, kölcsönös bizalom ébredt bennük egymás iránt. Comenius pedig nem rábeszélt, hanem két Patakon fogalmazott iratában, a Titkos beszéd és a Titkosabb beszéd címűben (Sermo secretus Nathanis ad Davidem és Sermosecretior…) a nála megszokott, szimbolikus, kiliasztikus formába öntötte Zsigmond szándékait. A nagy tervekből azonban nem valósult meg semmi. Csak Henrietta lett boldog feleség. Anyósával megkedvelték egymást és férjéről ezt írta haza: „Ha van egyáltalán hibája, az az, hogy engem túlságosan szeret.”[5] Nem élvezhette azonban sokáig a váratlan boldogságot. Alig három hónappal az esküvő után meghalt.

Zsigmondnak még négy hónap adatott. Ezt az időt lázas tevékenységben, főként hazai kapcsolatait építve töltötte el. 1651 októberében Pálffy nádor megüzente neki, hogy a Habsburg uralom elleni szándékát kész fegyverrel is támogatni. Ugyanakkor jött Patakra Krisztina királynő bizalmasa, Bengt Skytte, aki a nyugati protestánsok Henrietta halála után is élő érdeklődéséről biztosította Zsigmondot. Úgy látszott, minden rendben van és a nemzetközi összefogás a küszöbön áll, amikor Rákóczi Zsigmond – 1652. február 4-én – meghalt. Comenius maradt. Szerette Patakot. Egy II. Rákóczi Györgyhöz intézett munkájában, a Nemzet boldogságában (Gentis felicitas) erős szavakkal ostorozta ugyan a magyarországi állapotokat, de úgy viselkedett, mint aki jól érzi magát. Részt vett a pataki gyülekezet életében, a lelkészek vitáiban. Jó közérzetét mégis leginkább az mutatja, hogy fontos műveket alkotott meg itt. A Kollégiumban folytatott tevékenysége és munkái nyomán a magyarországi művelődéstörténet egyik fontos fejezete bontakozott ki. Nem tévesztette azonban szeme elől a magyarországi politikát sem. Tudott arról, hogy Pálffy nádortól, aki Zsigmond halála után kibékült a kormányzattal, a katolikus urak pártjának vezetését a költő és hadvezér Zrínyi Miklós vette át. Tudott e politikusi kör II. Rákóczi Györgyre forduló érdeklődéséről. Tájékozottságának sajátos tanújelét adta: jegyzeteket készített Drabik még sokáig folytatódó látomásaihoz. Ők egyébként Drabikkal régóta, gyermekkorukból ismerték egymást, és a látnok 1643 óta rendszeresen elküldte Comeniusnak a látomások leírását. A tudós-politikus Magyarországra jövetelében talán ezeknek is szerepük volt, de bizonyosan hatni kívánt velük a nemzetközi politikai közvéleményre, amikor Lux in tenebris, vagyis Fény a sötétségben címmel kiadta őket.

A kiadásra Comenius 1657-ben kerített sort, amikor II. Rákóczi György Lengyelországban folytatott hadjáratot. A tudós-politikus akkor megint remélt, azt várta, hogy az erdélyi fejedelem svéd szövetséggel folyó lengyel háborújából Habsburg-ellenes nagy vállalkozás bontakozik ki. A szimbólumok nyelvén szólva: végre megvalósulnak Drabik jóslatai. Ez a fordulat azonban nem volt ott a történelem adta lehetőségek között. A fejedelemnek csúfos kudarc után kellett hazavonulnia. Serege tatár fogságba esett. A hadjárat miatt feldühödött török pedig módszeresen elpusztította Erdélyt. Comenius II. Rákóczi György hadjáratát eredetileg teljes szívével helyeselte. Már 1654 nyarán visszatért ugyan Patakról száműzetése régi otthonába, a lengyelországi Lissába, de élénken figyelte a Magyarországról érkező híreket, majd a lengyel háború eseményeit. Végül azonban maga is áldozattá vált. A háború, amelytől pedig olyan sokat remélt, elpusztította a házát, a könyveit. Családjával együtt menekült. Csak hosszas bolyongás után jutott el néhai patrónusa famíliájához Amszterdamba. Ott élt egészen 1670 novemberében bekövetkezett haláláig.

Akkor már a Rákóczi-család régen elvesztette a szeme elől Comeniust. I. Rákóczi György figyelt fel rá annak idején; valamikor 1642 után meg is hívta Gyulafehérvárra tanítani. A tudós-politikus azonban sok más, nagyjából ugyanakkor esett meghívással együtt az övét is visszautasította. Arra hivatkozott, hogy patrónusa akaratából tankönyveket kell készítenie. Aztán megváltozott a helyzet: Comenius hívás és állítólag a patrónus tudta nélkül Patakra látogatott, majd – már meghívásra, de még mindig a patrónus engedélye nélkül – ide is költözött. Magyarországon vagy Magyarországról várt változást. Végül – sok kortárshoz hasonlóan – neki is csalódnia kellett a Rákócziakban. Nem tudjuk, levonta-e az eseményekből azt a következtetést, miszerint a nagy változás nem Zsigmond hirtelen halála vagy a fiatal fejedelem rossz helyzetfelismerése miatt maradt el, hanem azért, mert a Magyarországot, valamint Csehországot is magába foglaló térség önállósága a 17. század közepe táján – és még nagyon sokáig – kívül volt a történelem adta lehetőségeken.

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



* Megjelent: Comenius és a magyar művelődés. Szerk.: Csorba Csaba et al. Sárospatak, 1994. (Bibliotheca Comeniana V.) 26-29. p.

[1] Die Briefe der Kinder des Winterkönigs. Ed.: Hauck, K.. In: Neue Hedelberger Jahrbücher, 1908. (továbbiakban: Hauck, 1908.) 43. p.

[2] Herceg Rákóczy Zsigmond levelezése. Szerk.: Szilágyi Sándor. In: Történelmi Tár, 1891. 218-219. p.

[3] A fejedelemasszony levelei ebben az ügyben: Jana Amosa Komenskeho korrespondence. Ed.: Patera, A. Praga, 1892. CXXXII., CXXXIII., CXXXVII. p.

[4] Senno secretus, Sermo secretior. In: Johannis Amos Comenii Opera Omnia. 13. Ed.: Martinková, Dana. Pragae, 1974. 14-15. p.

[5] Hauck, 1908. 65. p.