Vissza a tartalomjegyzékhez

7. évfolyam 2. szám
A. D.
MMVI

Péter Katalin:
Drabik Miklós, a lehotkai próféta
Drabik Miklós első nyilvános ténykedése az lett volna, hogy – úgy, mint Sámuel Dávidot, vagy Nátán próféta Salamont – királysá

Drabik Miklós első nyilvános ténykedése az lett volna, hogy – úgy, mint Sámuel Dávidot, vagy Nátán próféta Salamont – királyságra emelje I. Rákóczi Györgyöt. Éjszakai látomásban kapott isteni parancsot: keresse fel a fejedelmet és kenje őt királlyá. A szent olajat Rákóczi táborában találja elrejtve.[1]

Drabik el is indult. Nehéz szívvel, mert nem lévén bejáratos a fejedelemhez, tartott tőle, hogy még csak kihallgatást sem lesz könnyű kapnia. A nagy feladat pedig éppenséggel elrémítette. Aggodalmai azonban alaptalanoknak bizonyultak, mert a parancsot végül is nem kellett teljesítenie. Bejutott ugyan nagy nehezen Rákóczi színe elé, de az olajat sehol nem találták. Így dolgavégezetlenül, megszégyenülten, a nem várt fordulattól döbbenten hagyta el a szakolcai tábort. Nem tudjuk, mi késztette Rákóczi Györgyöt arra, hogy az olajat kerestesse. Valóban engedte volna magát, vagy esetleg, ahogy a történet leírása erre utal, a fiát királlyá kenni? Vagy talán csak szabadulni akart az erőszakos prófétától? Az időrabló vita helyett választotta a meggyőzés leghatásosabb eszközét? Ha nem találják a látomásban megígért olajat, Drabik kénytelen az isteni akarat hangoztatásától elállni. És be kell látniuk a prófétai szándék esztelenségét a saját környezetéhez tartozóknak is, akik közül nem kevesen fogadták Drabikot örvendezve. Az erdélyi fejedelem magyar királyságát óhajtva szorgalmazták a próféta közvetítette isteni parancs teljesítését.

Nemrég maga Rákóczi is a magyar trón megszerzésének szándékával indult a Habsburg királyt uraló országrészben hadjáratra, de rendkívül merészen kombináló politikusnak kellett lennie, ha a Drabik sugallta ötletet a magáévá teszi. Mert igaz ugyan, hogy a felkenetésnek közjogi következményei nem lehettek, mégis veszélyes kihívás lett volna éppen 1645 nyarán. Alighanem könnyelműség.

 

Szent korona – szent kenet

A fejedelem Morvaországból visszafordultában, a III. Ferdinánd ellen vezetett hadjárat lezárása után fogadta Drabikot. Másfél esztendővel ezelőtt úgy indult támadásra, hogy a Habsburg-ház trónfosztásával nemzeti királyt választó portugálokat és katalánokat állította példaként. A magyarországi Habsburg uralkodó távoli rokonaival szemben lefolyt mozgalmakra emlékeztetve szólított fegyverbe a magyar nemzeti királyság megszervezéséért. Most azonban, mikor Szakolcán a bebocsátást kierőszakoló Drabikot maga elé engedte, már lezárultak a Ferdinánddal kötött béke alkudozásai – anélkül, hogy magyar királyságnak lehetősége akár csak szóba is jött volna.

Rákóczinak területi engedményekkel és a királyi országrészen élő protestánsok jogainak kiterjesztésével kellett megelégednie. Meg kifejezetten a családjának sikerült birtokokat szereznie. I. Rákóczi György támadása és távolról sem hosszú életű hadjárata azonban óriási vihart kavart. Közvetlen vívmányai súlyához képest aránytalan rémületet keltett az ellenfél táborában, s az itteni Habsburg uralom ideológiai alapvetésének átgondolására, újraértelmezésére késztette az uralkodóház híveit. Ahogy a magyarországi Habsburg uralom eszmei támogatását most újra felépítették, a fejedelem háborújának kortársai már nem királyságuk örökletességére hivatkoztak, nem az 1547. évi törvényre. Pázmányék még azt citálták, mert az 5. § azt a szöveget tartalmazza, hogy „az ország karai és rendei nem csak őfelségének, hanem utódainak is uralma és hatalma alá adták magukat minden időre”. Igaz, a törvénycikk tulajdonképpen azt kéri, hogy a trónörökös Magyarországon lakjék, de mivel az idézett félmondat benne olvasható, gyakran szerepelt a 16-17. század fordulóján Habsburg párton politizálók érvelésében. A század elején értelmesnek tűnő hivatkozás akusztikája azonban néhány évtized alatt megváltozott. Már Bethlen Gábor magyar királlyá választása figyelmeztetett, valamint a mieinkkel párhuzamos csehországi események, később a Portugáliában és Katalóniában zajlott mozgalmak, végül pedig I. Rákóczi Györgyé: az öröklődés régóta „örök” törvényei megváltoztathatók, ajánlatos időt állóbb hivatkozási alapokat felkutatni.

A karok és rendek saját elhatározása helyébe így lépett Isten akarata. A magyarországi Habsburg uralom ideológusai a század közepén már az apostol-királyság gondolatának felelevenítésével, az angyalok intésére Szt. Istvánnak küldött korona körüli legendák feltámasztásával tudatosították: az ország trónján az Isten akaratából nekünk rendelt uralkodó ül. A szent koronával királlyá tett, hatalmat Istentől nyert Habsburgok uralmának propagandájával szemben hallatlanul merész a Drabik szakolcai megjelenésében felvillanó gondolat. Az apostol-királyság fikciójára építő ideológiák összefüggésében kihívás az Istentől küldött próféta kenetével megszentelt királyság ötlete. Isten felkentje, Rákóczi György az ország trónján ülő III. Ferdinánd apostol-király földöntúli hatalomtól támogatott ellentéte lett volna.

Persze, csak akkor, ha előkerül az olaj. Enélkül viszont Drabik még Istentől-küldöttségét sem tudta bizonyítani. Csüggedten tért haza.

 

Próféta Lehotkán

Nem kellett messzire utaznia; már több mint tizenöt esztendeje a Rákócziak lednicei uradalmához tartozó Lehotkán élt, Trencsén megyében. Alighanem közvetlenül az 1628-as császári pátens után települt ide Morvaországból, amikor a protestánsokat a cseh korona országaiból kitiltó végzés nyomán széthulló egyházak tagjai közül sokan jöttek Magyarországra.

Drabik mint a cseh testvérek egyik gyülekezetének a papja menekült, híveivel együtt érkezett, és velük telepedett le, felekezete sajátos vallási tanításai szerint szigorúan zárt közösségben. A cseh testvérek számára természetes volt az elzárkózás, otthon is kissé titokzatos együttesekben éltek. Drabik azonban – úgy látszik – másoknál nehezebben viselte az emigránsok kitaszítottsággal súlyosbított elszigeteltségét. Az állandó összezártság a többieknek sem lehetett könnyű, voltak is köztük torzsalkodások, de senki nem került annyiszor és olyan élesen konfliktusba a gyülekezettel, mint éppen ő.

Az első nagy botrány Drabik körül valószínűleg mondvacsinált ürüggyel robbant ki. Megfosztották őt papi hivatalától, méghozzá azzal az indokkal, hogy – egyházi személyhez méltatlanul – posztókereskedéssel foglalkozik. A kereskedés vádja önmagában helytálló is volt, Drabik valóban vásározott, de szinte hihetetlen, hogy pusztán emiatt került volna ilyen méltánytalan helyzetbe. A cseh testvérek között igen megbecsült papi méltóság elvesztésénél mélyebb megalázás aligha érhette volna, pedig csak ugyanazt cselekedte, amit a lelkésztársai is csináltak. Elég egy pillantás a lednicei uradalom szolgáltatásainak nyilvántartására, és kitűnik: az itt élő cseh testvér lelkészek valamennyien pénzadót fizettek. Kellett hát valamilyen kenyérkereső foglalkozást folytatniuk, hogy a pénzt előteremtsék. Posztókereskedéssel vagy mással; ha egyszer nem élvezték a magyar egyházak papjainak egyetemes adómentességét, akárhogyan is, meg kellett szerezniük az adó összegét.

Drabik körül kezdetben talán csak az irigység – mert másoknál ügyesebben kereskedett –, vagy az ellenszenv – mert a többieknél önzőbben élt a száműzetésben – kavarta a rossz hangulatot. Attól kezdve azonban, hogy prófétaként lépett fel, állandóan villongások középpontjába került. A körülötte élők nehezen fogadták el, hogy éppen azt tekintsék az isteni akarat tolmácsának, aki maga is tolmácsra szorul, akit az egyházi elöljárók megfosztottak a prédikáció jogától. Drabik látomásai egy izgalmas nap éjszakáján jelentkeztek először. 1638-ban, amikor már tíz esztendeje élt száműzetésben, hazament Morvaországba eladni egy szőlőt. Érthetetlen, hogyan mert erre az útra vállalkozni, hiszen tudhatta, otthon mindenki ismeri. Elég, ha egy rosszakarójával találkozik, és a legnagyobb kellemetlenségei lehetnek. Így is történt: valaki feljelentette, üldözőbe vették, futással mentette az életét. A végsőkig kimerülten, elkeseredetten ért vissza Lehotkára. És ekkor történt a csoda: éjszaka jelenést látott. Óriás hadak közeledését előbb északról; a másik még nagyobb sereg, keletről jött. Majd szózatot is hallott: „Elnyomóitokat elpusztítom.” Ígéretet kapott rá, hogy a vallásuk miatt száműzöttek – diadallal – visszatérhetnek hazájukba. A következő, 1643-ban történt jelenés után a látomások széles körű publikálásához legcélravezetőbb akciót választotta, hírt adott róluk Comeni­usnak.

 

Drabik és Comenius

A később oly nagy tudósként tisztelt pedagógus és politikus az 1640-es évek elején még csak a cseh testvérek egyházi elöljárójaként volt jelentős és a tudósok – nem túlságosan széles – körében számon tartott. Ekkor még senki sem sejthette, milyen nagy hírre fog emelkedni, hogy kora legnagyobb politikusai fognak versengeni az ismeretségéért, de a Drabik számára elérhetők között mindenképpen ő volt a legkimagaslóbb személyiség. Valamikor együtt jártak iskolába, hasonló vidéki jelentéktelenségből indultak, de mire a száműzetés keserűsége rájuk szakadt, Comenius már magasra hágott az egyházi hierarchia lépcsőzetén, Drabik ellenben el sem mozdult a legalsóról.

Comenius hitte is, nem is Drabik látomásait. Drabik morvául írt szövegeit mindenestre lefordította latinra, de sürgető hívását, hogy költözzék Magyarországra, hosszú ideig elhárította. Végül mégis eljött, néhány évig Patakon lakott, de a lehotkai próféta csak nagyon sokára kapta meg tőle az igazi elégtételt. Tulajdonképpen csak 1657-ben, amikor Comenius kiadta Amszterdamban a látomások leírását, bőséges kommentárral és két másik csehországi próféta szövegeivel együtt. Ebből már ország-világ láthatta, s a tudós-politikus maga is leírta a jegyzetekben, hogy a próféta adjunktusának, segédjének tekinti magát. Ő a morvául írt szövegek fordítója, az isteni akarat terjesztője, de az igazi főszereplő Drabicius, aki közvetlenül kapja a kijelentéseket és a parancsokat, a világban viszont nehezen mozog. Ezért rendelt neki Isten segítőt Comenius személyében.

 

A látomások

A próféciákat nem véletlenül tárták a világ elé épp 1657-ben. Nem volt szükség a világpolitika különösebben éles szemű megfigyeléséhez, hogy azt higgyék, Drabik jövendölései ebben az esztendőben végre megvalósulnak. A látomások pedig már régóta hitegettek.

Kezdődött I. Rákóczi Györggyel. Drabik először úgy tudta, ő lesz az Istentől küldött szabadító, aki Észak és Kelet erejét összefogva megsemmisíti Babylon – az osztrák ház – hatalmát. A fejedelem azonban, bár részt vett a harmincéves háborúban, majdnem egész Európa közös ellenségével szemben, nem válthatta be a személyéhez fűződő reményeket. Aztán a fiatal, rokonszenves Rákóczi Zsigmond következett, a kisebb fiú, akit betegség ragadott el 1652-ben anélkül, hogy jóllehet szándéka volt rá, kísérletet tehetett volna e térség sorsának megváltoztatására. Sokáig szóltak róla a Drabikot látogató mennyei ígéretek, ő volt az isteni szándékok letéteményese azelőtt, hogy bátyja, II. Rákóczi György került a jóslatok középpontjába. 1657-ben már a fiatal fejedelemben volt mindenki reménye, a Habsburgok bukásában bízók tőle várták, hogy az európai protestantizmus szövetségi rendszere segítségével itteni hatalmukat megsemmisítse.

A várakozásoknak ebben a hangulatában készítette Comenius sajtó alá a Drabik próféciáit tartalmazó kötetet. Rákóczi győzelmének biztos reményében közölni akarta a világgal: ő az Istentől rendelt szabadító. II. Rákóczi György svédekkel szövetséges lengyelországi hadjárata azonban – előbb kellett volna pedig kinőnie egy egész Európát átfogónak – váratlanul nagy kudarccal, gyászos vereséggel végződött. Az Erdélyen túli Magyarország is megroppant a fejedelem mögött özönlő ellenség csapásai alatt. Hamarosan pedig meghalt most már a harmadik Rákóczi is anélkül, hogy a víziók hozzájuk fűződő ígéretei megvalósultak volna. Elpusztult Erdély, ahonnan a szabadítást isteni biztatásra várták, Drabik hite azonban nem rendült meg. A jelenések istenébe vetett hittel hirdette a Rákócziak bukása utáni új fordulatot: a francia király, XIV. Lajos hozza a szabadulást. Ő fogja lerombolni a Habsburgok hatalmát, ő nyitja meg a visszatérés útját a száműzöttek előtt. Mikor pedig XIV. Lajos helyett I. Lipótot választották császárrá a birodalom választófejedelmei, és ezzel a francia királyhoz fűződő reményeknek végük szakadt, egyre nagyobb súllyal szerepelt a látomásokban a porta ereje. A kereszténység kebelébe térő törökök  lesznek Isten akaratának végrehajtói, hangoztatta Drabik.

A víziók újabb és újabb reményeket támasztottak, a próféta hitsorosai azonban, és ő maga is, egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A Rákóczi család tulajdonképpen mindig is elzárkózott Drabik próféciái elől. A Rákócziak alig néhányszor fogadták őt, mégis védelmet jelentettek.  A Habsburg-ház hamarosan végét jövendölő látomások fennen hirdetése bőven kimerítette a felségsértés fogalmát. A királyi Magyarországon másutt, mint az erdélyi fejedelmi család birtokán aligha lehetett volna büntetlenül ilyen királygyalázó kijelentéseket tenni. Míg a família védelmét érezték, a cseh testvér gyülekezetek tagjai nem is nyugtalankodtak túlságosan. Drabik különösen Comenius magyarországi tartózkodása alatt és utána élvezett nyugalmat; a száműzöttek első püspökévé választott politikus támogatása sokat jelentett Drabik tekintélyének. Még többet az, hogy 1654-ben papságába is visszahelyezte. Nem sokkal később jött azonban az 1657-es nagy vereség, alig valamivel a Drabik világhírét jelentő könyv megjelenése után. A gúny és az irigység megint feltámadt, s a viták tovább élesedtek 1660 után, amikor alig néhány hetes különbséggel Lorántffy Zsuzsannát is, II. Rákóczi Györgyöt is elvesztették. Maga Comenius is bizonyítékot követelt. Igazolja próféciái isteni eredetét, magyarázza meg Drabik jóslatainak állandóan ismétlődő kudarcát. Mint legfőbb egyházi elöljáró, vizsgálatot indított. Személyes követével szörnyűséges esküszöveget küldött: a próféta esküdjön meg a jelenések valódiságáról. És ha megteszi, béküljön ki a gyülekezet tagjaival, legyen vége az állandóvá váló belső villongásnak, gyalázkodásnak. Drabik a félelmetes esküt el is mondta, sőt megtoldotta; olyan borzalmasan pokoli büntetéseket imádkozott magára, hogy a jelenlevők borzongva takarták el a szemüket, arcukat.

Drabik ekkor is, s ezután is, hosszú ideig kitartott Istentől nyert prófétasága mellett. Látomásai valódiságában benne is felmerültek ugyan néha kételyek, de miután – akár a bibliai próféták – bizonyságot kért és kapott a jelenések istenétől, akárhogyan alakult is a körülötte élők hangulata, szilárd maradt elhivatottsága tudatában. Az európai politikai helyzet változásai még számos alkalommal felvetették jóslatai aktualitását, szövegüknek mind több kiadása került forgalomba; és mind többen vitatkoztak a látomások eredetéről, a Drabiknak jutott isteni kegyelemről, vagy az álpróféta szélhámosságáról. A lehotkai pap hírét megismerték Angliában és Törökországban; Amszterdamból száz birodalmi tallérnyi évjáradékot húzott, az angol királytól és XIV. Lajostól is kapott pénzadományokat.

 

Drabik vérpadon

Úgy látszik azonban, sem a világhír, sem a viszonylag biztos megélhetés nem lendítette ki Drabik életét megszokott kerékvágásából. 1628-ban költözött Lehotkára, és több mint harminc esztendővel később is a lednicei uradalomban keresték, ott is találták meg, amikor 1671-ben a Wesselényi-féle rendi mozgalom megtorlására kiküldött bíróság elé állítandó, elfogták. Innen vitték Pozsonyba, ahol alig egy hónap alatt folytatták le halálos ítélethez vezető perét. A végén néhány nap alatt arra is rávették az ekkor már több mint nyolcvan éves szerencsétlen öregembert, hogy kijelentse: „tiszta dühből és gonoszságból” jövendölt a „szentemlékezetű II. Ferdinánd és utódai ellen”.

Nyomasztó végiggondolni az aggastyán Drabik utolsó napjait. Katonák vitték a bíróság elé, ahol hosszú vallatások alatt is kitartott: mindent isteni sugallatra mondott. Hamar megszületett a halálos ítélet, de nem közölték vele, mert I. Lipót ragaszkodott hozzá, hogy halála előtt katolizáljon. Csalárd módon azt ígérték az öreg, beteg embernek, szabadon bocsátják, ha katolikusnak jelenti ki magát. Hosszú ideig még erre sem tört meg, végül egy morvául tudó jezsuita rábeszélésére volt hajlandó a szabadulás reményében katolizálni. A visszavonó iratot diktálni akarták neki, de ekkor már nem volt ereje írni, csak az aláírását tette rá tanúk előtt. Ezután nagy nyugalom szállta meg; hazafelé készülődött, alig tudták fogságában magára hagyni. Pálinkával tartották benne a lelket, de mivel féltek a testileg, idegileg összetört öregember váratlan halálától, egy nappal előrehozták az ítélet végrehajtását.

Amikor a vérpadra indították, Drabik azt hitte, a népnek akarják, mint megtért bűnöst, szabadon bocsátása előtt, megmutatni. Csak a hóhér láttán értette meg, hogy utolsó útján van. Alig tudták a halálba vezető lépcsőkön felvonszolni.

 

A próféciák eredete

Az irodalom sokat foglalkozott Drabik vénségében hitehagyással végződött tragikus életével.[2] Kvacsala János már a múlt század végén megállapította, hogy próféciáinak megjelenése, óriási elterjedése és hatásuk e háborús korszak jellegzetes terméke. Az egész Európát pusztító harmincéves háború, majd a rákövetkező esztendők szenvedései, a hazájukból elűzöttek reményei táplálták az isteni hatalom evilági győzelmének várását, e korszak chiliasztikus váradalmakkal teli hangulatát.

Az újabb irodalom viszonylag kevés figyelmet szentelt neki, s ha mégis, azt vizsgálta, milyen hatással voltak próféciái a Rákócziakra, mennyiben erősítették nemzeti és vallási hivatásuk tudatosodását. Mennyire hittek a Rákócziak és környezetük ezeknek a jóslatoknak isteni eredetében. Sokat foglalkoztak Comenius és Drabik viszonyával is. Látomásaival kapcsolatban azonban soha nem vetették fel a legfontosabb kérdést, mégpedig azt: vajon honnan származtak, tartalmuk miből adódott. Miért éppen azt a parancsot kapta, hogy kenje királlyá I. Rákóczi Györgyöt?

Kortársai közül ugyan sokan tartották szélhámosnak, de a róla szóló tudományos irodalomban a szélhámosság-magyarázat soha nem szerepelt. Drabik személyiségének értékelésében Kvacsala adta meg az alaphangot, aki szerint nem volt szándékos ámító. A próféta életének és tevékenységének legalaposabb ismerője aprólékos elemzések nyomán arra az eredményre jutott, hogy víziói valóban voltak, és ezeket jóhiszeműen gondolta isteni eredetűnek. Tovább azonban senki sem lépett, senki sem vizsgálta a víziók valóságos eredetét. Mivel nem kerestek magyarázatot arra, hogy miért észlelt valaki évtizedeken keresztül azonos témakörben jelentkező látomásokat, senki sem közeledett rejtélyéhez a prófétaság titkát boncoló érdeklődéssel.

Induljunk ki abból, ami már néhány kortársában is felmerült, akik prófétaságát egyfajta elmebetegség megnyilvánulásának tartották. (A pozsonyi bíróság kérte is orvosok szakértői véleményét, de a háromtagú orvosi bizottság a vádlottat normálisnak találta.) A neurológia a látomásokat hallucinációknak nevezi, de megkülönböztetett látási, hallási és taktilis hallucinációkat. Ezek megjelenésükben nem különíthetők el egymástól pontosan. Drabiknál is megvolt egyrészt a látási hallucinációk jelenetszerűsége, de ez gyakran fonódott össze hallásiakkal, amikor Isten hangját is hallotta. Egy esetben taktilis hallucinációja is volt: erős ütést érzett a homlokán, nyoma még reggel is látszott. A felesége vette észre. Téves eszméi, a hallucinációk feltehetőleg hisztériás eredetűek voltak, mert azoknál mondják szembetűnőnek a vágyteljesítő jelleget. És ez Drabiknál nyilvánvaló: látomásai a Habsburg-ház bukása és a protestantizmus régi fényének visszaállítása, a hazatérés reményei körül forogtak. Orvos biztosan ki tudná hámozni Drabik életének meglehetős bőségben fennmaradt tényeiből és hallucinációi gondosan feljegyzett lefolyásából betegsége körültekintő diagnózisát. A történésznek azonban a hallucinációk ténye önmagában is sokat elárul. A hallucinációk ugyanis akaratilag befolyásolhatatlanok, tartalmuk a beteg szándékától függetlenül, mindennapi beszédtémáiból, gondolataiból alakul.

Ha tehát Drabikot zárt rendszert alkotó téves eszmékkel, hallucinációkkal diagnosztizálható betegnek tekintjük, a környezetére terelődik a figyelem. Nem az tűnik elsőrendűen fontosnak, hogy a többnyire nagyon is racionális megfontolások szerint politizáló Rákócziak nemzeti hivatástudatára milyen hatással volt, nem is XIV. Lajos reakciója az ő személyéről szóló jóslatok olvastán, vagy a török nagyvezérnek a mohamedánok kereszténységre térését jövendölő látomások feletti haragja. Azt kell megvizsgálnunk, hogy a lehotkai próféta hallucinációi az ország eldugott sarkában hogyan telítődtek politikai kombinációkkal; nappalainak társasága, beszélgető partnerei, az ő gondolatait alakítók kerülnek az érdeklődés középpontjába.

 

A hatalomtól távol élők reményei

Kézenfekvő lenne az a feltételezés, hogy a Rákócziak birtokán élő Drabikhoz a fejedelmi família embereitől jutottak a betegsége mechanizmusa szerint látomásokká alakuló értesülések. Valóban, adódhattak, mint ahogyan voltak is kapcsolatai az uradalmi ügyeket intézőkkel. Ismerte őket: nem egy közülük a jelenésekben is szerepelt, esetleg feladatot kapott az isteni akarat végrehajtásában. A próféta feljegyzéseiből azonban kiderül, hogy nem egyszer meghökkentette a Rákócziakhoz közel álló támogatóit is.

A legfeltűnőbb eset Rákóczi Zsigmonddal kapcsolatban történt. A fiatal herceg, I. Rákóczi György kedvence és királyságbeli hadjáratának egyik katonai vezére az 1649-es országgyűlés táján alakított ki önálló politikai elképzeléseket. Külpolitikájában a birodalom császár-ellenes erői irányában tájékozódott, Magyarországon pedig a vezető arisztokrata politikusokkal keresett szövetséget. Terve szerint, valahogy úgy, mint Bethlen Gábor idején, a Habsburgok országaiban élő elégedetlenek közös „rebellió”-jával indult volna hadjárat az „osztrák iga” lerázására. Rákóczi Zsigmond szándékai azonban éppen csak találkozhattak a magyarországiakéval, megvalósításuk felé talán még az első közös lépéseket sem tehették, amikor a betegség 1652. február 4-én elragadta.

Drabik próféciáiban Zsigmond 1650 végén jelent meg mint Istentől rendelt szabadító. Ez a tény önmagában, ha a hallucinációk tartalmát racionális eredetűnek tekintjük, természetes, hiszen a valóságban is ő volt az öreg fejedelem halála után körülbelül három éven át a magyarországi politikai kombinációk központi alakja. Bátyja, II. Rákóczi György csak az erdélyi fejedelemségben követte az apjukat, a Habsburgok ellen politizálók reményei azonban, hiába voltak nagyobb hatalom tényleges eszközei az ő kezén, egyelőre nem feléje fordultak. II. Rákóczi György csak Zsigmond után következett, a valóságban éppen úgy, mint Drabik látomásaiban.

Váltásukban azonban furcsa zavar támadt: Zsigmond egy ideig még halála után is megtartotta helyét a víziókban. Ha Drabik a fejedelmi családhoz közel állóktól nyerte volna a nagypolitikáról szóló értesüléseit, tudnia kellett volna Zsigmond haláláról. Nem terjeszti éppen a mélységes gyász napjaiban a fiatalabb Rákóczi királyságát ígérő jelenése jövendölését. A hallucinációk természete megengedi ugyan a víziók ilyen késlekedő tévedését, Drabik egészségi állapota azonban nem feltételez ekkora melléfogást. Úgy látszik tehát, hogy másokkal szokott a Habsburg-ház hatalmának hamarosan bekövetkező összeomlásáról, az erdélyi fejedelmi család isteni hivatásáról beszélgetni. Partnerei közül első helyre a gyülekezet tagjai kívánkoznak, akik között, igaz, kicsit kitaszítottan, a furcsák megbélyegzettségével, napjai jelentős részét leélte. Akármilyen különcnek, isteni megszállottságában félelmetesnek, vagy talán megmosolyogtatónak tartották is azonban, egy Lehotka-méretű faluban nem kerülhették el. Nem is valószínű egyébként, hogy sokan távol akarták volna tartani magukat Drabiktól, hiszen szükségük volt rá.

A cseh testvér-gyülekezetet itt a lednicei uradalomban is, másutt is, mint iparosokat telepítették. Otthon is ilyen tevékenységet folytattak, és mivel felekezetük tanításai szerint a kötelességteljesítésre koncentrált szigorú életmódjuk volt, közismerten kiváló termékeket állítottak elő. A földesurak a költséges és a háborúk viszonyai között bizonytalan importot takarították meg a befogadásukkal. A vallásuk miatt száműzöttek így jó néhány nagyon is evilági gazdagodásra törekvő uradalom gazdálkodását változtatták meg a túlvilágra tekintő szorgalmasságukkal. A lehotkaiak posztót termeltek, közepesen durva, a mezővárosi polgárság köreiben közkedvelt anyagot állítottak elő. Ebből a településkor kötött szerződésben meghatározott mennyiséget kellett az urasági szervekhez beszolgáltatniuk, a többit szabadon értékesíthették. És nyilván tették is, ha volt, aki a vásározás nem kevéssé kockázatos feladatára vállalkozott.

Nem ismerjük a cseh testvér iparosok gazdasági tevékenységének technikai részleteit, fogalmunk sincsen róla, hogy kereskedőik hogyan jártak el. Vajon megbízottak voltak-e vagy a termékeket társaiktól felvásárolva a haszonnal szabadon rendelkeztek. Közösségi életmódjuk ismeretében az első lehetőség látszik valószínűnek; alighanem a többiek bizalmának letéteményeseiként utaztak a kereskedők, és utólag számoltak el a portéka árával.  Talán ezért is került Dtrabik a közösség termékeinek eladói közé: mint papot megbízhatónak tartották.

Rejtély, miért robbant ki mégis botrány a kereskedése körül. Tény azonban, hogy haszonnal tevékenykedett. Halálakor mindenesetre készpénz vagyona és nem értéktelen szőlői is voltak. Mikor pedig egy időben foglalkozott kereskedelme feladásának a  gondolatával, hamar ellenkezőleg döntött. Nyilván érdemesnek látta folytatni, és ha így volt, botrányai után is rábízták magukat a többiek. Az áruikat értékesíteni kívánó falusi iparosok nem zárkóztak el Drabiktól, akárhogyan alakultak is a gyülekezethez fűződő hivatalos kapcsolatai.

Velük érintkezett és azokkal, akikhez az árujukat eljuttatta. Nem tudjuk ugyan pontosan, hogy ezek kik voltak, milyen vidékek lakói, mert Drabik kereskedői tevékenységének földrajzi határai ismeretlenek, következtetni lehet viszont a társadalmiakra. Nem tudjuk, mekkora távolságokat járt be, milyen messzire vitte társai termékeit, de az biztos, hogy a mezővárosi polgárság és a falusi gazdag parasztok körén túl nem jutott. A közepes durvaságú morva posztókat ezek a rétegek hordták; ők kereshették a menekültek termékeit és Drabikot, aki a jó minőségű árut szállította.

A próféta mindennapjai a morva posztók előállítói és vásárlói között teltek. Falusi iparosokkal beszélgetett otthon és mezővárosi polgárokkal, gazdag parasztokkal, ha kenyérkereső foglalkozása után járt. Velük, a feudális társadalomnak nem egészen a perifériáján élőkkel vitatta meg a hozzájuk szivárgó híreket. A vásárok kocsmáiban szövögethetett politikai kombinációkat, ott tárgyalhatott az ismertebb politikusok akcióiban sejtett lehetőségekről. A mezővárosok sokadalmaiban nyüzsgőkkel cserélt információkat, velük latolgathatta, mikor változik már a világ.

Nem lehet – természetesen – azt állítani, hogy a víziók torzítatlanul tükrözték Drabik és közelebbi, távolabbi környezete politizáló eszmecseréit, de a hallucinációkban bonyolult kombinációvá keveredett információk eredeti állapota talán visszaállítható. Ha ez sikerül, Drabik mennyei jelenéseiből evilági ismeretei, ezek nyomán pedig a vele érintkezők politikai tájékozottságának körvonalai tűnnek elő.

 

Megjelent: Világosság, 1977. 1. sz. 36-41. p.

 

Jegyzetek



[1] A látomások leírása többször is megjelent: Lux in tenebris. [Amsterdam], 1657.; Historia revelationum… Amsterdam, 1659.; Lux e tenebrisLeyden, 1665.

[2] Pauler Gyula: Drabik, egy magyar próféta. In: Vasárnapi Újság, 1875.; Kvacsala János: Egy  álpróféta a XVII-ik században. In: Századok, 1889. 745-766. p.; Uő: A XVII. századi chiliasmus történetéhez. In: Protestáns Szemle, 1890.; Iványi Endre: Comenius és a chiliasmus. In: A Szolnoki Gimnázium évkönyve, 1902-1903.; Szimonidesz Lajos: Drabik Miklós próféciái és egy magyar-latin kiadású részletük In: Magyar Könyvszemle, 1942. 2. sz. 176-181. p. Életének régóta ismert adatait kiegészítettem az Osztrák Staatsarchiv: Ungarn, Fsz. 294. sz. állagban található anyaggal.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,