Vissza a tartalomjegyzékhez

11. évfolyam 1. szám
A. D.
MMX

Patay Pál: Zempléni harangok.
Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság, 2009. (Officina Musei, 18.) 280 old.
A Zempléni harangok szerzője pont 50 esztendővel ezelőtt jegyezte fel Kesznyétenben az első harangokat

A Zempléni harangok szerzője pont 50 esztendővel ezelőtt jegyezte fel Kesznyétenben az első harangokat. Azóta folyamatosan, szívós kitartással gyűjtötte, majd rendszerezte és dolgozta fel az adatokat.

A harangnak mindenkor fontos szerepe volt egy-egy település életében. Hírt adott, jelezte az istentiszteletek kezdetét, a temetést, de azt is, ha veszély, ellenség közeledett, esetleg ítéletidő volt várható. Árvíz, tűz, vihar, ellenség közeledtével félreverték a harangot.

Hazánkban a keresztyén egyház a 12. századtól tette kötelezővé a felszentelt harangok használatát. Voltak falvak, ahol nem épültek templomok, de voltak harangjaik és a haranglábak környékén tartották a falu közösségének a különféle társas alkalmait.

A református egyház története során mindenkor gondot fordított a harangozásra és a harangozói tisztségre. A 17. században a harangozást nemcsak a harangozó, hanem a deákok és szükség szerint az iskolamesterek is végezték. Sőt a rangosabb eklézsiákban a harangozó kötelessége volt a toronyórák felügyelete, gondozása. A gyülekezetekben a presbitériumok pontosan szabályozták a harangszó számát, idejét és a csendítést. Halálesetkor a gyülekezeteinkben a nőnek kettőt csendítenek, a férfinak hármat. A csendítés már a 17. században szokás volt.

Szécskeresztúr, (Szk. Zemplinska Teplica) Zemplén vm. 1641: „Az mester tartozik a halottnak harangozni, mikor meghal csendíteni”. A tolcsvai gyülekezetben pedig, arról panaszkodtak a hívek, hogy a harangozó temetéskor sokáig, hosszan harangoz. Ezt sürgősen meg is tiltották.

Határtalan öröm volt számomra, amikor a kezembe vettem Dr.Patay Pál: Zempléni harangok című munkáját. Tudjuk mindannyian, hogy évtizedek óta szívügye a szerzőnek a „harangok”. Ebben a témakörben több munkáját ismerjük, olvashattuk már. Külön öröm számunkra, hogy a szerző szeretett szülőföldünk, munkaterületünk „Édes Zemplén”, régiónk harangjait tárja elénk. A teljesség igényével íródott a könyv. Pontos, precíz, hatalmas tudásanyagot megjelenítő, de lelki élményt, lelki üzenetet is hordozó munka.

A könyv előszavában pontos meghatározást kapunk azokról a falvakról, ahol az adatfelvétel történt. Együtt egy-egy település római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus harangjainak sora. Így ökumenikus is ez a munka. Tudomást szerzünk a levéltárakban és a gyülekezetek irattárában végzett hatalmas kutatómunkáról, a felekezetek 18-19-20. századi összeírásainak feldolgozásairól, az adatok forrásainak pontos közléséről.

A könyv terjedelmes része maga a harangállomány számba vétele. Ez ABC-sorrendben történik, arra is ügyelve, hogy az anyaegyházhoz tartozó fília (társegyház) közvetlenül az anyaegyház után szerepeljen. A harangok számbavételénél a jelenkorban meglévők sorszáma kiemelve, megvastagított betűkkel vannak jelölve. Fontos a harangok nagysága, átmérőjük, koruk, írott forrásuk, az adatfelmérést végző személyek neveinek rövidítésével szerepeltetve. A harangállomány fényképekkel illusztrálva színesen vetíti elénk a harang palástjának ornamentikáját, jelképeit, a harangok koronájának szépségét. A sok-sok adat kalauzol bennünket az elmúlt évszázadok történelmében. Tudjuk, hol van Rudabányácska, de nem biztos, hogy azt is tudjuk, hogy itt van az ország egyetlen olyan temploma, amelynek tornyában három 18. századi, 302, 300 és 236 éves harangok vannak.

A szerző a harangok állományban történő felsorolása után egy alapos történeti áttekintést ad. Zemplén legöregebb 376 éves harangjától kezdve a mai kor harangjáig. Tudomást szerzünk az adományozókról, a harangöntő műhelyekről, név szerint a mesterekről, a harangok hadi célra történő rekvirálásáról is. A lábjegyzetben pedig, megtaláljuk az egyházközségek neveit és a harangokat felekezeti besorolásuk szerint. A következő fejezetben bepillantást nyerhetünk a harangok felirataiba. Külön ki van emelve, hogy az elmúlt századok során mikor voltak német, latin, magyar nyelvűek a feliratok.

A domborművek című fejezetben megtudjuk, hogy a harangöntők a 14. század óta milyen díszítéseket alkalmaztak harangjaikon. A könyv címlapján láthatjuk az Erdőhorváti rk. harang koronáját emberfej alakú fülekkel. Mások női fejet alkottak. Vannak figurális dombormű ábrázolások: Mária, a szentek, Krisztus a kereszten. Református harangokon kehely, szőlő és búzakalász. Az egyik leggyakoribb református jelkép az Agnus Dei (Isten Báránya), de megtalálható a kézben tartott égő szív is. Gyakran címerek díszítik a harangokat és különféle növényi ornamentika. A monokiak harangján Kossuth Lajos domborműve van, más harangon nyitott Biblia. A pácini katolikusok harangján pedig, a trianoni Magyarország térképe.

Külön fejezet foglalkozik a harangok pusztulásával. A természetes elhasználódással, a tűzvésszel és a hadi célokra történő rekvirálással. A harangok pusztulásának legújabb formájával, a harangok ellopásával. (Zalkod, 2006.)

Utolsó fejezetben a haranggal kapcsolatos hiedelmekről van szó. Ezeknek a hiedelmeknek csokorba foglalása még színesebbé teszi a harangról szerzett információinkat. A könyvet irodalomjegyzék és német nyelvű összefoglaló zárja.

A szerző összesen 701 harangról számol be. Ezek közül 391 ma is létező harang, 303 pedig már nem létező.

A Patay család jeles tagjai az elmúlt évszázadok során mindenkor hűségesek voltak egyházukhoz. Hűségüket, hitüket úgy is megmutatták, hogy harangot adományoztak egyházközségüknek, Taktabájnak. Patay Sámuel és felesége Udvarhelyi Mária; Patay József és felesége Szirmabesenyői Szirmai Anna.

Református egyházunk és a magam nevében is hálásan megköszönöm Dr.Patay Pál munkáját. Tisztelettel és szeretettel ajánlom a könyvet a taktabáji Anna harang feliratával: „Harangozzál kis harang az élőknek és hűséges megemlékezéssel a holtaknak.”

(ism.: Pocsainé Eperjesi Eszter)

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,