11. évfolyam 1.
szám |
Patay Pál:
Zempléni harangok. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság, 2009. (Officina Musei, 18.) 280 old. |
A Zempléni harangok
szerzője pont 50 esztendővel ezelőtt jegyezte fel Kesznyétenben az első
harangokat. Azóta folyamatosan, szívós kitartással gyűjtötte, majd rendszerezte
és dolgozta fel az adatokat. A harangnak mindenkor fontos
szerepe volt egy-egy település életében. Hírt adott, jelezte az istentiszteletek
kezdetét, a temetést, de azt is, ha veszély, ellenség közeledett, esetleg
ítéletidő volt várható. Árvíz, tűz, vihar, ellenség közeledtével félreverték a
harangot. Hazánkban a keresztyén egyház a
12. századtól tette kötelezővé a felszentelt harangok használatát. Voltak
falvak, ahol nem épültek templomok, de voltak harangjaik és a haranglábak
környékén tartották a falu közösségének a különféle társas alkalmait. A református egyház története
során mindenkor gondot fordított a harangozásra és a harangozói tisztségre. A
17. században a harangozást nemcsak a harangozó, hanem a deákok és szükség
szerint az iskolamesterek is végezték. Sőt a rangosabb eklézsiákban a harangozó
kötelessége volt a toronyórák felügyelete, gondozása. A gyülekezetekben a
presbitériumok pontosan szabályozták a harangszó számát, idejét és a
csendítést. Halálesetkor a gyülekezeteinkben a nőnek kettőt csendítenek, a
férfinak hármat. A csendítés már a 17. században szokás volt. Szécskeresztúr, (Szk. Zemplinska Teplica) Zemplén vm. 1641: „Az mester tartozik a halottnak harangozni, mikor
meghal csendíteni”. A tolcsvai gyülekezetben pedig,
arról panaszkodtak a hívek, hogy a harangozó temetéskor sokáig, hosszan
harangoz. Ezt sürgősen meg is tiltották. Határtalan öröm volt számomra,
amikor a kezembe vettem Dr.Patay Pál: Zempléni harangok című munkáját. Tudjuk
mindannyian, hogy évtizedek óta szívügye a szerzőnek a „harangok”. Ebben a
témakörben több munkáját ismerjük, olvashattuk már. Külön öröm számunkra, hogy
a szerző szeretett szülőföldünk, munkaterületünk „Édes Zemplén”, régiónk
harangjait tárja elénk. A teljesség igényével íródott a könyv. Pontos, precíz,
hatalmas tudásanyagot megjelenítő, de lelki élményt, lelki üzenetet is hordozó
munka. A könyv előszavában pontos
meghatározást kapunk azokról a falvakról, ahol az adatfelvétel történt. Együtt
egy-egy település római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus
harangjainak sora. Így ökumenikus is ez a munka. Tudomást szerzünk a
levéltárakban és a gyülekezetek irattárában végzett hatalmas kutatómunkáról, a
felekezetek 18-19-20. századi összeírásainak feldolgozásairól, az adatok forrásainak
pontos közléséről. A könyv terjedelmes része maga a harangállomány számba vétele. Ez ABC-sorrendben történik, arra is ügyelve, hogy az anyaegyházhoz
tartozó fília (társegyház) közvetlenül az anyaegyház
után szerepeljen. A harangok számbavételénél a jelenkorban meglévők sorszáma
kiemelve, megvastagított betűkkel vannak jelölve. Fontos a harangok nagysága,
átmérőjük, koruk, írott forrásuk, az adatfelmérést végző személyek neveinek
rövidítésével szerepeltetve. A harangállomány fényképekkel illusztrálva
színesen vetíti elénk a harang palástjának ornamentikáját, jelképeit, a
harangok koronájának szépségét. A sok-sok adat kalauzol bennünket az elmúlt
évszázadok történelmében. Tudjuk, hol van Rudabányácska, de nem biztos, hogy
azt is tudjuk, hogy itt van az ország egyetlen olyan temploma, amelynek
tornyában három 18. századi, 302, 300 és 236 éves harangok vannak. A szerző a harangok állományban
történő felsorolása után egy alapos történeti áttekintést ad. Zemplén
legöregebb 376 éves harangjától kezdve a mai kor harangjáig. Tudomást szerzünk
az adományozókról, a harangöntő műhelyekről, név szerint a mesterekről, a
harangok hadi célra történő rekvirálásáról is. A
lábjegyzetben pedig, megtaláljuk az egyházközségek neveit és a harangokat
felekezeti besorolásuk szerint. A következő fejezetben bepillantást nyerhetünk
a harangok felirataiba. Külön ki van
emelve, hogy az elmúlt századok során mikor voltak német, latin, magyar
nyelvűek a feliratok. A domborművek című
fejezetben megtudjuk, hogy a harangöntők a 14. század óta milyen díszítéseket
alkalmaztak harangjaikon. A könyv címlapján láthatjuk az Erdőhorváti rk. harang koronáját emberfej alakú fülekkel. Mások női
fejet alkottak. Vannak figurális dombormű ábrázolások:
Mária, a szentek, Krisztus a kereszten. Református harangokon kehely, szőlő és
búzakalász. Az egyik leggyakoribb református jelkép az Agnus
Dei (Isten Báránya), de megtalálható a kézben tartott égő szív is. Gyakran
címerek díszítik a harangokat és különféle növényi ornamentika. A monokiak harangján Kossuth Lajos domborműve van, más
harangon nyitott Biblia. A pácini katolikusok
harangján pedig, a trianoni Magyarország térképe. Külön fejezet foglalkozik a
harangok pusztulásával. A természetes elhasználódással, a tűzvésszel és a hadi
célokra történő rekvirálással. A harangok pusztulásának legújabb formájával, a
harangok ellopásával. (Zalkod, 2006.) Utolsó fejezetben a haranggal
kapcsolatos hiedelmekről van szó. Ezeknek a hiedelmeknek csokorba foglalása még
színesebbé teszi a harangról szerzett információinkat. A könyvet
irodalomjegyzék és német nyelvű összefoglaló zárja. A szerző összesen 701 harangról
számol be. Ezek közül 391 ma is létező harang, 303 pedig már nem létező. A Patay
család jeles tagjai az elmúlt évszázadok során mindenkor hűségesek voltak
egyházukhoz. Hűségüket, hitüket úgy is megmutatták, hogy harangot adományoztak
egyházközségüknek, Taktabájnak. Patay Sámuel és
felesége Udvarhelyi Mária; Patay József és felesége
Szirmabesenyői Szirmai Anna. Református egyházunk és a magam
nevében is hálásan megköszönöm Dr.Patay Pál munkáját.
Tisztelettel és szeretettel ajánlom a könyvet a taktabáji
Anna harang feliratával: „Harangozzál kis harang az élőknek és hűséges
megemlékezéssel a holtaknak.” (ism.: Pocsainé Eperjesi Eszter) | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |