Vissza a tartalomjegyzékhez

6. évfolyam 1. szám
A. D.
MMV

Medgyesi Pál: Praxis Pietatis azaz Kegyesség Gyakorlás. Válogatta és szerkesztette: Bálint Ágnes, utószó: Győri L. János.
Kolozsvár, Koinónia, 2003. 304 old.*
Medgyesi Pál: Praxis Pietatis azaz Kegyesség Gyakorlás

 

 

A Praxis pietatis „teljes idvességes tudománnyal, jó tanácsadással; amellyel a keresztyén ember igazgattatik: a szükség szerént való imádságokkal; azért ez kedves is volt, és sokszor nyomtattatott ki mind Erdélyben s mind Magyarországban”.[1] Bod Péter ír így a Magyar Athenas című lexikonában a hollandiai és angliai egyetemeket is bejárt, később I. Rákóczi György udvari papjaként is szolgáló nagyhírű prédikátor, Medgyesi Pál (1604–1663) először 1636-ban, Debrecenben megjelent könyvéről. Medgyesi Lewis Bayly (1565–1631) anglikán prédikátornak, az észak-walesi Bangor püspökének, a puritánus megújulási mozgalom fontos alakjának Anglia- és Európa-szerte rendkívül népszerű művét lefordítva, átdolgozva adta közzé magyar nyelven. A 17. században sokszor megjelentetett Medgyesi-féle Praxis pietatisnak mindeddig csupán egyetlen modern kiadása létezett 1936-ból. Már ezért is fontos, hogy a kolozsvári Koinónia könyvkiadó 2003-ban újból kiadta ezt az egykor Erdélyben és Magyarországon elterjedt művet.[2]

Nemcsak Bod Péter említi rövid méltatásában, hogy a Praxis pietatis hatalmas sikerpályát futott be, hanem a mű egyik legjelentősebb 20. századi kutatója, Esze Tamás is arról értekezik tanulmányában, hogy a Biblia mellett „a XVII. század legnépszerűbb magyar könyveként”[3] tarthatjuk számon. Óriási befolyása volt a magyar református kegyességi szokásokra, a korábbi hitmegélési gyakorlat átalakulására. Segítséget nyújtott az Istennel való személyes kapcsolat megélésében, illetve lehetővé tette a családi körben folytatandó áhítatok elterjedését. Mindezen túl pedig fontos szerepet játszott abban, hogy a 17. század második harmadától a magyar reformátusság körében is jelentkező puritanizmus igen széles körben és viszonylag nagy intenzitással fejthette ki hatását.

A Praxis pietatis népszerűségére jellemző, hogy már Medgyesi Pál életében ötször jelent meg. A szerző kiadásról-kiadásra javította könyve szövegét, korrigálta nyomdai hibáit, illetve helyenként módosított műve szerkezetén. Medgyesi halálát követően is tudunk két 17. századi kiadásról, mindkettő a Medgyesi által követendőnek tartott ötödik edíción alapul. A filológusnak is kiváló Medgyesi ugyanis ezt az 1643-as váradi kiadást tekintette a legalaposabban átnézett szövegének, ezért a bevezetőben a későbbi kiadók számára már-már testamentum-jellegű megfogalmazásban hagyta meg a következőt: „Kénszerétetnek azért lelkek-esméretire mint Isten elöt a’ nyomtatók, hogy ez után míg ennél-is jobban meg nem igazéttatik ez könyv a’ nyomtatásban mindenkor ez ötödiket (melly most elsöben Váradon Szentzi Kertész Abráhám által kél-ki) kövessék […]”.[4] Medgyesi e mondata nem csak a tudós precizitásról, sőt akár a munkáját esetleg felülbírálók elismeréséről szól. Mindemellett ugyanis összefüggésben van a puritanizmus minőségeszményével is, amely mind a legtöbb angol és holland, mind sok magyarországi prédikátor gondolkodását úgy befolyásolta, hogy számukra a kultúra, a műveltség már-már üdvkérdéssé vált. Ezek szerint ugyanis Isten igéjét csak az tudja jól olvasni, az képes helyesen értelmezni, aki megfelelő ismeretekkel rendelkezik.

Az 1678-as lőcsei kiadással lezárulnak a 17. századi megjelenések, ám a könyv igen sok rétegű recepciójához tartozik az az adat is, hogy 1692-ben Drégelypalánki János Praxis pietatis contracta címen − anélkül, hogy jelezte volna − Medgyesi szövegét rövidítve és átdolgozva adta ki saját neve alatt. Sőt, „[a]nnyira átmegy ez a könyv az imádkozók vérébe, gondolkozásába, hogy II. Apafi Mihály kéziratban fennmaradt Magános könyörgései és a felesége, Bethlen Kata számára készített, sokszor kiadott könyv, a Bujdosásnak emlékezetköve, hol szó szerint, hol lényegében és gondolatmenetében ezt követi”.[5]

A 18-19. századból ugyan nem tudunk újabb kiadásokról, ám ebből az időszakból is maradt fenn a Praxisnak kézzel másolt és ronggyá olvasott példánya,[6] vagyis a hatása nem szűnt meg az újabb kiadások hiánya ellenére sem. E két évszázadban viszont inkább más, sok tekintetben hasonló kegyességi igényeket kielégítő áhítatos munkák váltak népszerűvé, és szorították háttérbe Medgyesi könyvét. Pápai Páriz Ferenc Keskeny út (Utrecht, 1647), Szathmárnémeti Mihály Mennyei tárház kulcsa (Kolozsvár, 1673) − a Praxishoz hasonlóan − ugyancsak már a 17. századtól kezdenek elterjedni, Szikszai György Keresztyéni tanítások és imádságok (Pozsony, 1786) című könyve pedig a 19-20. században is páratlan népszerűségnek örvendett.

Medgyesi Pál könyve két és fél évszázad után először 1936-ban jelent meg. Az első edíció 300 éves évfordulójára közzétett szöveg érthető módon alapszik a „filológiailag csekélyebb értékű és tartalmilag is szegényesebb” 1636-os kiadványon, hiszen „emlékkiadásnak” szánták.[7] Az 1936-os kiadás jelentőségét mutatja, hogy Ravasz László írta hozzá az előszót. A püspök egyértelműen arra utal, hogy a 17. századi mű semmit nem veszett aktualitásából. Ravasz sorai alapján meggyőződhetünk arról, hogy nemcsak a reformáció első hulláma, vagy a puritanizmus térhódítása idején, hanem a 20. században is ugyanúgy lelki igény a „keresztyén hit igazságai” mellett az „élő kegyesség” gyakorlása. Éppen ezért Medgyesi műve, ez a Ravasz szerint „külsejére nézve ódon, tartalm[ilag] azonban friss és örökké új” munka adhat lehetőséget arra az olvasónak, hogy a kegyesség tanulásában és gyakorlásában előre haladhasson. „Nem azért, hogy elsajátíthassuk, mint valami ipart, mert a kegyesség Isten ajándéka éppúgy, mint a test, a lélek, a tehetség, hanem azért, hogy általa belegyökerezzünk és nagyra növekedjünk Krisztusban.”[8]

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kötet a kor egyik fontos szövegközlő sorozatában jelent meg, a reformáció korabeli munkák talán legjelentősebb kiadója, a tudós egyháztörténész, Incze Gábor gondozásában. Mégis úgy tűnik, hogy a Praxis pietatis 1936-os kiadását – talán a legtöbb, Incze által ugyancsak újra megjelentetett 16-17. századi művel szemben – sokan elsősorban nem filológiai teljesítményként fogták fel. Mind az, hogy Ravasz László püspök írta az előszót, mind az abban kifejtett gondolatok, mind pedig a könyv kiadását megelőző reklám (mellyel a protestáns egyházak lelkészi és világi tagjai körében sikerült igen nagy számú előjegyzést,[9] majd vevőt[10] nyernie a kiadónak) azt eredményezte, hogy a könyvet az 1930-as évek legtöbb olvasója ódonsága ellenére is aktuális, a mindennapi, otthoni csendességben használható kegyességi műként értelmezte. (Esze Tamás kritikus megállapítása is erősíti ezt a feltételezést: „Ravasz László két oldalas előszava nem viszi előbbre a Praxis pietatis kutatást”.[11] De a fentiek miatt nem is ez volt az elsődleges célja.)

A Praxis pietatis legújabb, 2003-as kiadása némileg jobban ötvözi a két egymást kiegészítő, de eltérő szempontot. Egyszerre próbálja a jelenkori protestáns egyházakhoz kötődő olvasók kegyességi igényeit kielégíteni, illetve megfelelni a puritanizmus történetét, kegyességi, irodalmi munkáit földolgozó tudományosság elvárásainak is. A továbbiakban azt mérlegelem, hogy mennyire sikerült a kiadás létrehozóinak elérniük a két eltérő célt.

Bármennyire is időszerű volna, éppen a mai kegyességi szempontoknak és olvasói érdeklődésnek eleget tenni kívánó szándék, illetve a terjedelmi korlátok miatt nem jelentette meg a Koinónia a 2003-as kiadásban a Praxis pietatis teljes szövegét. (Ugyancsak e szempontok, valamint a sorozat jellege miatt nem vállalkozhatott a kiadó kritikai kiadásra.) A szerkesztőnek, Bálint Ágnesnek ezért szelektálnia kellett, s a válogatás során úgy döntött, hogy az eredeti korpusz első nagyobb részét, az Isten ismeretére vonatkozó, erősebben dogmatizáló fejezeteket hagyja ki. Így ugyan a kiadás nem reprezentálja megfelelően a Praxis pietatis-t, viszont talán a megcélzott egyházi olvasóközönség szívesebben veszi kézbe a szöveget. A szerkesztő a továbbiakban is következetesen próbálta érvényesíteni azt az általa megjelölt elvet, mely szerint „a válogatás során a mai keresztyén életvitel számára is példaadó tanácsok, buzdítások és legfőképpen könyörgések közzétételét tartottuk fő szempontunknak”.[12] (Ez esetben viszont amiatt lehet hiányérzetünk, hogy a „nyavalyásságokról”, illetve a „boldog állapotról” szóló elmélkedések közül egyetlenegy sem került be a válogatásba, holott az eredeti szöveg hatodát teszik ki ezek a meditációk.)

Bálint Ágnes jól indokolható módszerrel modernizálta a szöveget, amely amellett, hogy könnyen olvashatóvá vált, valamelyest megőrizte ódon zamatát és eredeti jellegzetességeit. A szövegközlés kapcsán viszont fölmerül az a kérdés, hogy – bár nem jelezte – nem vette-e át több helyen Bálint Ágnes az 1936-os kiadás modernizálásait, ugyanis feltűnően sok egyezés található a két szöveg között. Ha ez nem is így történt, az 1936-os edíció mégis nagy hatással lehetett a szerkesztőre, ugyanis ahelyett, hogy a Medgyesi által nagyon határozottan alapkiadásnak tekintendő 1643-as, ötödik kiadást vette volna figyelembe, szintén az 1636-os művet használta. Pedig jelen kiadásnak nem volt olyan célja, mint az Incze-félének, vagyis hogy emléket állítson a Praxis pietatis első magyar nyelvű megjelenésének. Ráadásul az utószó szerzője, Győri L. János is kiemeli, hogy a váradi kiadás a legteljesebb, és felhívja a figyelmet Medgyesinek a későbbi kiadókhoz szóló, már idézett kérésére.

A kötet szerkesztési elveit, a kiadó feltételezhető szándékait figyelembe véve egyértelműnek látszik, hogy miért csupán fél oldalnyi került be a válogatásba a Medgyesi Pált patronáló Lónyai Zsigmond, Szathmár megyei földbirtokosnak írt ajánlásából. Pedig az eredeti Medgyesi műben e szöveg jóval hosszabb, sőt található még egy, a „Keresztyén Olvasóhoz” szóló elöljáró beszéd, valamint két, mások által írt ajánló vers. Ugyanis talán csak a válogatásba bevett résznek van a mai kegyességi szempontoknak megfelelni látszó üzenete, tanulsága (például: „nem is szükségesebb a testnek életére a lélek, mint a kegyesség a keresztyénségre”), a többi gondolat korhoz kötöttebb, illetve a mű keletkezési körülményeiről számol be. Ezek a kérdések – a szerkesztő valószínűleg így vélekedett – kevésbé foglalkoztatják az elsősorban megcélzott, a kegyességi szempontokat kereső olvasókat.

Bármennyire is hiányérzetünk van, el kell fogadnunk, ha valóban a fentiek miatt maradtak ki ezek a rendkívül érdekes előszavak, melyek többek között néhány fontos adalékot szolgáltattak a szerző, Medgyesi Pál, vagy éppen Szenci Molnár Albert életéhez is. Az egyetlen észrevételt inkább annak kapcsán tehetjük, hogy úgy tűnik, néha eltávolodik egymástól az elsősorban kegyességi szempontokat előtérbe helyező Bálint Ágnes-féle szerkesztési elv, illetve a Győri L. János által írt alapos, és pontossága mellett nagyobb egyháztörténeti távlatokat is felvillantó kísérő tanulmány. Hiszen például Győri feltűnően hangsúlyosan tér ki a Praxis előszavaira és az eredeti kiadás üdvözlő verseire, elemzi e szövegeket, sőt többször idéz is ezekből. Az olvasó viszont, mint láttuk, nem találja meg ezeket a kötetben, holott a mű „korszakos jelentőség”-ére is találunk reflexiókat Győri utószavában (284).[13] Azonban úgy is értelmezhetjük mindezt, hogy a szövegválogatás és az utószó igyekszik kiegészíteni egymást, hogy a két eltérő szempont (a tudományos és a kegyességi igényeknek megfelelő) egyszerre érvényesülhessen a kötetben.

Győri L. János világos stílusban, a művelt, de az egyháztörténetben kevésbé járatos olvasók számára is érthető és jól áttekinthető módon ír. Továbbá, bár néha csak átveszi a Praxis-szal foglalkozó szakirodalom[14] megállapításait, időnként vitába is száll elődeivel (292–293), gondolatmenete pedig sokszor új megvilágításba helyez bizonyos kérdéseket. Ilyenek például az imádság- és áhítatirodalom összefüggései (277–278), a puritánus kegyesség jellemzői (290), vagy éppen a Praxisban található szövegek „beszédmódok” szerinti, műfaji-jellegű elkülönítése (291–292). Az egyetlen vitatható pontja az utószónak talán az, hogy a kizárólag magyar és német szakirodalom alapján bemutatott angol puritanizmus-kép azért tűnik egy-két ponton hiányosnak, mert éppen az angol feldolgozásokra nem történik hivatkozás. A Lewis Bayly teológiáját elemző, ugyancsak német nyelvű munkákból származó idézetek mellett szintén lehetett volna az angol szakirodalomhoz is fordulni.[15] Az viszont nem róható fel az utószónak, hogy nem kísérli meg Bayly és Medgyesi szövegének összehasonlítását, hiszen a két művet a magyar szakirodalomban úttörő módon együtt tárgyaló Petrőczi Éva is csak egy 19. századi angol Praxis, illetve az 1936-os (!) magyar kiadás alapján tett megállapításokat a témáról.[16] Egy tényleges párhuzamos szövegelemzés − még ha nem is tudjuk, melyik kiadást használta Medgyesi − csak akkor írható meg, ha mindkét szöveg esetében 17. századi edíciót használunk.

Az eddigiek alapján elmondható, hogy mind Bálint Ágnes, mind Győri L. János színvonalasan érvényesítette az általuk preferált közelítési módokat. A kegyességi és tudományos szempont legtöbbször jól kiegészíti egymást a Praxis 2003-as kiadásában, még ha helyenként az is lehet az érzésünk, hogy ezek az irányok némileg ellentmondanak egymásnak.

A kolozsvári Koinónia kiadó azonban nemcsak a Praxis mostani kiadásával, hanem már évek óta, több könyvsorozatával is bizonyította, hogy érdemes egyszerre mindkét célt kitűzni. Erről tanúskodnak például a reformáció különböző hitvallásait megjelentető kötetek, vagy a „Puritán tanítók” című könyvsorozat, mellyel a Koinónia a magyar könyvpiacon egyedüliként vállalta fel az angol és skót protestantizmus jelentős, és sok esetben a 17. századi Magyarország prédikátorai körében is jól ismert szerzők munkáinak megjelentetését. (Jól illeszkedik ezekhez a vállalkozásokhoz is a most megjelentetett Medgyesi-mű kiadása.) Az említettek mellett a tárgyalt kettős célnak való megfelelés igényét példázzák a Koinónia (a Harmattal közösen kiadott) egyéb korábbi könyvei is. Ilyen például Szikszai György Mártírok oszlopa[17] című művének kiadása, vagy éppen a 17. századi magyar puritanizmus irodalmából válogatott szemelvényeket megjelentető Ama kegyelemnek mennyei harmatja[18] című kötet.

Az említett szövegkiadások legtöbbje két típusú elő- és/vagy utószót tartalmaz, melyek leginkább a tárgyalt kétféle, vagyis a kegyességi és a tudományos szempontnak próbálnak megfelelni. Ezek egy része tehát esszéjellegű, és arra helyezi a hangsúlyt, hogy mennyire aktuálisak a mai hívők számára a szövegekben foglaltak. Másik része viszont olyan szöveg, amely megpróbál – az egyháztörténetben kevésbé járatosak számára is érthető módon – korrajzot adni, bemutatni a szerzőt, és utalni az adott mű kegyesség- és irodalomtörténeti összefüggéseire.

A Koinónia könyveit áttekintve persze nyilvánvalóvá válik a kiadó legfőbb célja: az egykori, a szó szoros értelmében hitébresztő munkákról lefújni a port, és megpróbálni a jelenkori kegyességi gyakorlatba is beépíteni ezeket a gondolatokat. Éppen ezért egyértelmű, hogy maguk a szövegkiadások soha nem felelhetnek meg maximálisan a filológusok igényeinek, bár az általában jól megírt tanulmányok mellett legtöbbször igen következetes és pontosan reflektált módszerrel modernizálják a szövegeket. Viszont ha elfogadjuk a kiadó szerkesztési szempontjait, akkor semmiképpen sem tarthatjuk − tudományos szempontból sem − megkerülhetőnek ezt a vállalkozást.

A fentiekben kifejtettek alapján úgy tűnik, hogy egyéb 17. századi művek mellett a most tárgyalt Medgyesi-féle Praxis esetében is követendő példa lehetne Szenci Molnár Albert Imádságoskönyvének újrakiadási gyakorlata. A Koinónia ugyanis P. Vásárhelyi Judit gondozásában kiadta a művet a mai, elsősorban a protestáns egyházakhoz kötődő potenciális olvasók számára is jól használható, válogatott és modernizált szöveg formájában, a laikusok számára is jól érthető utószóval.[19] Ez a vállalkozás ráirányította a figyelmet Szenci munkájára, így később a további tudományos vizsgálódásnak lehetőséget adó reprint kiadásban is megjelent, a filológusi igényeknek tökéletesen megfelelő, ugyancsak P. Vásárhelyi által írt kísérőtanulmánnyal.[20] A két modern edícióban szerepet vállaló irodalomtörténész figyelembe vette a különböző elvárásokat, s ez azt eredményezte, hogy mindkét kiadás, valamint a szövegeket kísérő tanulmányok különböző hangsúlyokkal, de igen sok szempontot tudtak érvényesíteni.

Nagyon időszerű lenne, ha a Praxis pietatis kegyességi szempontokat előtérbe helyező válogatott kiadását is követhetné egy régen várt reprint vagy betűhív edíció, melynek kísérőtanulmánya további tudományos kérdések megválaszolására, sőt akár egy alapos magyar-angol összehasonlító elemzésre is vállalkozhatna. E munka fontosságát támasztja alá, hogy a Praxis pietatis jelenlegi kiadásának utószavában Győri L. János is – jól érzékelve a két típusú edíció jelentőségét és különbségeit – sürgeti egy ilyen, a „tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen kritikai jellegű” kiadás megjelentetését.[21]

(Fazakas Gergely Tamás)

 

 A közlemény megjelenését az OTKA TS 059863 sz. programja támogatta.



Jegyzetek



[1] Bod Péter: Magyar Athenas. Sajtó alá rend.: Torda István. Bp., 1982. 366. p.

[2] Megjegyzés: A recenzióban közölt történeti áttekintésben felhasználtam Győri L. János utószavát: Győri L. János: Kegyességi sikerkönyv a XVII. században – A Praxis pietatis magyarországi útja. In: Medgyesi Pál: Praxis Pietatis azaz Kegyesség Gyakorlás. Kolozsvár, 2003. 277-298. p. A recenzált mű a továbbiakban: Praxis Pietatis, 2003.

[3] Esze Tamás: A magyar Praxis pietatis − Kiadástörténeti tanulmány. Bp., 1963. (Különnyomat: Könyv és könyvtár 3. köt.) (továbbiakban: Esze, 1963.) 43. p.

[4] Az 5. kiadásból idézi: Esze, 1963. 67. p.

[5] Nagy Géza: Fejezetek a magyar református egyház 17. századi történetéből. Bp., 1985. 179. p.

[6] Praxis Pietatis, 2003. 289. p.

[7] Esze, 1963. 67. p.

[8] Ravasz László: Előszó. In: Medgyesi Pál: Praxis pietatis, azaz Kegyesség Gyakorlás […] Szerk.: Incze Gábor. Bp., 1936. [A Reformáció és Ellenreformáció Korának Evangéliumi Keresztyén (Református és Evangélikus) Egyházi Írói IV.] (továbbiakban: Praxis Pietatis, 1936.) s. p.

[9] Ld. pl.: a „Patrónusoknak és Fautoroknak névsorát”. Praxis Pietatis, 1936. s.p.

[10] Ld.: Gál István: Magyarország, Anglia és Amerika. Bp., 1944. 253. p. Idézi: Petrőczi Éva: Egy fordítás háttértörténete – Lewis Bayly: The Practice of Piety, Medgyesi Pál: Praxis pietatis. In: : Fél-szentek és fél-poéták. Bp., 2002. (továbbiakban: Petrőczi, 2002.) 30. p.

[11] Esze, 1963. 67. p.

[12] [Bálint Ágnes:] A válogatásról és sajtó alá rendezésről. In: Praxis Pietatis, 2003. 299. p.

[13] Győri tanulmánya a kiadástól függetlenül is megállja a helyét. Ld.: Győri L. János: Kegyességi sikerkönyv a XVII. században – A Praxis pietatis magyarországi útja. In: Dienes DénesSzabadi István (szerk.): Doctrina et Pietas – Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére. Debrecen-Sárospatak, 2002. 38-51. p.

[14] Esze, 1963.; Petrőczi, 2002.

[15] Ld. ehhez pl. Petrőczi Éva idézett tanulmányának hivatkozásait.

[16] Petrőczi, 2002.

[17] Szikszai György: Mártírok oszlopa. Sajtó alá rend.: Molnár Sára. Bp.–Kolozsvár, 1996.

[18] Ama kegyelemnek mennyei harmatja. A XVII. századi magyar puritanizmus irodalmából. Sajtó alá rend.: Balogh Judit. Bp.-Kolozsvár, 1995.

[19] Imádságos könyvecske Szenci Molnár Albert fordításában. Sajtó alá rend.: P.Vásárhelyi Judit. Kolozsvár, 1999.

[20] Szenci Molnár Albert: Imádságos Könyvecske. Sajtó alá rend.: Kőszeghy Péter. Bp., 2002. (Bibliotheca Hungarica Antiqua, XXXV.); P.Vásárhelyi Judit: Az imádságfordító Szenci Molnár Albert. Bp., 2002.

[21] Praxis Pietatis, 2003. 287. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,