Vissza a tartalomjegyzékhez

11. évfolyam 2. szám
A. D.
MMX

Rajki Zoltán:
A pünkösdi mozgalom története az ötvenes években Magyarországon
Az 1949/1950-es felülről erőltetett, ún

Az 1949/1950-es felülről erőltetett, ún. Csorba-féle egység bukása után ismét öt jelentősebb pünkösdi jellegű felekezet (Evangéliumi Keresztény Felekezet, Evangéliumi Pünkösdi Egyház, Őskeresztyén Felekezet, Isten Gyülekezeteinek Szövetsége, Élő Isten Gyülekezete) működött Magyarországon.[1] Így egy megosztott, egymással rivalizáló pünkösdi mozgalomnak kellett a kommunista diktatúra 1950-es évekbeli vallás- és egyházellenes kihívásaira[2] megtalálnia a választ. A pünkösdi mozgalom helyzetét nehezítette, hogy a pártállam különösen rossz szemmel tekintett a karizmatikus és eksztatikus jelenségekre, illetve más egyházakhoz hasonlóan esetükben is átlátható szervezeti viszonyokra törekedett. Másrészt kifogásolta híveik világtól elzárkózó, általuk „bigottnak” tartott magatartását.[3] A fentiek jelentősen befolyásolták a pünkösdi entitások belső életét. A tanulmányomban a magyarországi pünkösdi felekezetek ötvenes évekbeli belső életét, missziós tevékenységét, más egyházakhoz való viszonyát mutatom be, kihangsúlyozva a pártállam egyházpolitikájának rájuk gyakorolt hatását.

 

A pünkösdi mozgalom és a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének (MSZSZ[4]) kapcsolata az ötvenes években

A legális működés feltételét a korszakban a szabadegyházi közösségek számára az MSZSZ biztosította. A megosztott pünkösdi mozgalom az MSZSZ vezetői számára nagy gondot jelentett, mivel csak a Tomi József vezette Evangéliumi Pünkösdi Egyházat tudták a szövetség munkájába integrálni. Tudatában voltak annak, hogyha az egyes csoportokat magukra hagyják, akkor csupán illegálisan működhettek volna, amely a Rákosi-diktatúra éveiben nem csupán jogi-, hanem létbizonytalanságot is jelentett. Az értük való felelősségvállalás szintén veszélyeket rejtett az MSZSZ vezetői számára, mert korábban a pünkösdi vezetők ígéreteiket nem tartották be. Egyes gyülekezetek hitéletükkel súlyos bajokat okoztak. A helyzet rendezését pedig személyes (és anyagi), illetve dogmatikai ellentétek nehezítették. Kiss Ferenc (MSZSZ elnöke) orvosprofesszor megfogalmazása szerint ugyanis mindegyik csoportnak volt egy „rögeszméje”, amelyet a közös látásból kiemelt, és nagy hangon hirdetett. Ezért az MSZSZ csak egy új pünkösdi vezetői csoportért tudott volna felelősséget vállalni, amely képes lett volna egy egyesült felekezetet létrehozni.[5]

Az MSZSZ vezetői 1951-ben 6-12 hónap haladékot kértek az Állami Egyházügyi Hivataltól (ÁEH) a pünkösdiek ügyének a rendezéséhez, de csak hat hetet kaptak. Az állam a pünkösdi csoportok feloszlatását nem tervezte, de helyzetük rendezésére törekedett. Két lehetőség merült fel a pünkösdi csoportok részére. 1. Az MSZSZ tagegyházai, vagy felügyelete alá tartozó csoportok lesznek. 2. Közvetlenül tárgyalnak az ÁEH-val.[6] Az első eset az MSZSZ számára azért jelentett problémát, mert a pünkösdi csoportok vezetői egymásért sem tudtak felelősséget vállalni, illetve egymással sem voltak képesek együtt dolgozni. Az új vezetői réteg kialakítása irreális elképzelésnek tűnt, mert a régi vezetők egzisztenciális okok miatt nem adták volna át a tisztségüket. A kialakulatlan felekezeti viszonyok az egyes csoportjaik ide-oda vándorlásával fenyegettek. Másrészt a mozgalom „prozelita-szerző” tevékenységét is kifogásolták. A közvetlen ÁEH-s kapcsolatuktól is tartottak, mert ebben az esetben az állami szervek előtt félő volt, hogy lejáratják Tomi Józsefet.[7]

Az MSZSZ a kockázatot felmérve elvállalta a pünkösdi csoportok felügyeletét. Az állam ekkor még nem avatkozott volna bele abba, hogy a pünkösdiek csoportonként, vagy egy név alatt csatlakoznak-e a szövetséghez. Egyes prédikátorok részére azonban csak abban az esetben szándékoztak igazolványt adni, ha az rendelkezik az MSZSZ bizalmával.[8]

Első lépésként az MSZSZ azt javasolta a pünkösdi csoportoknak, hogy 2-2 minden funkciótól független személyt jelöljenek meg, akik majd kiválasztják a háromfős vezetést. A szövetség kérése kiegészült azonban azzal, hogy a fentiek közé ne a korábbi pártoskodókat tegyék be. Az egység bármilyen formájától, illetve vezetőik leváltásától a csoportok elzárkóztak.[9] A csoportonként összehívott konferencián 1951. október 8-án mindegyik csoport egy felelős küldöttet választott az ötfős albizottságba, amelyet Tomi József képviselt az MSZSZ-en belül.[10] Az őskeresztyének 1957. január 4-én beadványban kérték az albizottságban működő közösségek egyenjogúsítását. Megvalósítására azonban csak egy évvel később, 1958. február 11-én került sor, amikor az addig albizottságba tömörült pünkösdi közösségeket tagegyházaknak minősítették.[11]

 

A pünkösdi mozgalom felekezetközi kapcsolatai

Az ötvenes évek második felében a legfontosabb pünkösdi csoportok felekezetközi elfogadottsága nőtt, elsősorban helyi szinten. Így például az evangéliumi keresztények részt vettek más felekezetek istentiszteletein, vagy más egyházból érkezettek is prédikáltak istentiszteleteiken, illetve más felekezetekkel közös istentiszteleteket/evangelizációs programokat szerveztek. Elsősorban baptistákkal, reformátusokkal, illetve szabadkeresztyénekkel, adventistákkal, testvérgyülekezetek tagjaival kerültek kapcsolatba.[12] Nagyobb összejöveteleikre esetenként meghívtak egy-egy szabadegyházi vezetőt.[13] Nyitásuk meghozta a gyümölcsét a pünkösdi mozgalom számára, mert több szabadegyházi vezető személyiség (Dr. Kiss Ferenc, Michnay László) róluk alkotott véleménye pozitívan módosult.[14]

 

A pünkösdi mozgalom vallásközösségeinek egymás közötti kapcsolatai az ötvenes években

Az egység iránti vágy az egyszerű hívek körében továbbélt, és a megosztottság okát vezetőikben látták. Még félretételük kérdését is felvetették. Az ötvenes évek közepén egy-egy csoport képviselői felkeresték a másik csoport egy-egy nagyobb rendezvényét. Ott olyan kijelentések is elhangzottak, hogy „nem lesz többé két nép, két királyság”.[15] A különféle irányzatok vezetői természetesen nem nézték jó szemmel ezeket az alulról jövő törekvéseket. Az evangéliumi keresztyéneknél például Siroky István vette fel velük a harcot. Nem értett egyet a mindenáron létrehozott egységgel. Szerinte ugyanis a szervezeti egység létrejöttét a hívek és Jézus eggyé válása kell, hogy megelőzze a megtérés és a megszentelődés által, majd ezt követően az embertársakkal való szoros „vonzalomra” törekszik az egyén. Ugyanis a „meg nem szentelt emberekkel” létrehozott egység rövid életű és káros következményekkel jár.[16] A pünkösdi csoportok egymás iránti nyitottsága ugyanakkor dogmatikai keveredést is eredményezett, amely az adott felekezeten belül okozhatott belső feszültséget. Legvonzóbb felekezetnek az evangéliumi keresztyének számítottak.[17]

Az alulról jelentkező egységtörekvésekkel szemben a különböző pünkösdi csoportok vezetése között értelemszerűen rivalizálást is megfigyelhetünk. Például az evangéliumi keresztyének Békefiéket szerették volna kiszorítani a szabadegyházi vonalról 1958 elején. Arra hivatkoztak, hogy országos viszonylatban alig van 40 hívük. A Sárkányék vezette őskeresztyénekkel pedig évekig még a kapcsolatot sem vették fel.[18]

 

A lelkészek, prédikátorok helyzete a pünkösdi mozgalom közösségeiben

A gyülekezetekben más felekezetekhez hasonlóan csak az ÁEH által kiállított arcképes igazolvánnyal rendelkező személyek prédikálhattak az iratban feltüntetett helyeken. Az evangéliumi keresztyének esetében 19 igazolványt bocsátott ki az állam 1952-ben és 1961-ben. Az Evangéliumi Pünkösdi Egyház esetében 1952-ben 20, 1961-ben csupán hat igazolványt állítottak ki, amely a felekezet súlyvesztésével állhatott kapcsolatban. Az őskeresztyének esetében 1959-ben 15 személy rendelkezett igazolvánnyal, és még 5 főnek folyamatban állt az igazolvány kiadása.[19] Az igazolványrendszer is az intézményesülést, illetve a mozgalmi karakter visszaszorulását segítette elő.

Az istentiszteletek, prédikációk színvonala, illetve törvényes menete a prédikátorok képzetlensége, illetve a helyi közösségek kezdetleges intézményesedése miatt sok gondot okozott a mozgalom vezetői számára. Különösen a „a meg nem hívott, önként jelentkező, futkározó, rendetlenül, élő jellemükben és tanításukban állhatatlan atyafiak” gyülekezeti szolgálata ellen léptek fel.[20] Az állami nyomás felgyorsította a fenti személyek kiszorítását a gyülekezeti szolgálatból az ötvenes évek elejétől kezdve.

A teológiailag képzetlen igehirdetők problémája különösen az evangéliumi keresztyének vezetőit foglalkoztatta az ötvenes évek közepétől kedve. „Mivel kevés az értelmes igehirdető, a testvérek és a hallgatók az összejövetelekről legtöbb helyen éhesen és csalódottan távoznak. Utóbbiak másodszorra el se mennek. Az igehirdetők legtöbbször szabadidővel sem rendelkező munkásemberek. Imára, bibliaolvasásra is alig van alkalmuk. Így a szószéken újra, meg újra hasonló és általános szólamokat mondanak el, ami az értelmes lelket nem építi.”[21] Siroky István ezért felvetette, hogy néhány fiatal egy rokon felekezet szemináriumába nyerjen képzést, amely alapját képezhetné egy későbbi, közösségen belüli prédikátoroktatásnak. A felekezet tagságának többsége azonban idegenkedett a lelkészképzéstől, mert szerintük megöli a prédikátorok lelkét. „Tiszta fejjel és tele szívvel mennek be, de tele fejjel és üres szívvel jönnek ki.”

Siroky a svéd modell részbeni követését javasolja. Szerinte Magyarországon a megoldás az, hogy az igehirdetők szorgalmasan tanulmányozzák a Bibliát és más elemi műveltséget tartalmazó könyvet. Közösségi szinten pedig szélesebb körű bibliai beszélgetések, illetve bibliatanfolyamok szervezése történne.[22] Ladó József szerint néhány magyarországi pünkösdi fiatalt nemzetközi bibliatanfolyamra kellene kiküldeni.[23] Ez utóbbi irreális elképzelésnek bizonyult a kor politikai viszonylatában. Fábián József munkástanfolyam szervezését tervezte. Előrelátását tükrözi, hogy a tanfolyam diákjait a tagság közép- és főiskolát végzettjei közül szerette volna kiválasztani.[24] Ez a törekvés jelentős előrelépést jelentett a pünkösdi mozgalom életében, mert a korábbi években számos pünkösdi csoportban nem volt szabad az istentiszteletre előre felkészülni. Ahol kinyílt a Biblia, és az ujjukkal egy versre mutattak, az alapján kellett prédikálni.[25]

Dátum és aláírás nélküli körlevél tudósít minket arról, hogy az evangéliumi keresztények levelező tanfolyamot indítottak el, amelynek elvégzői nem nyertek prédikátori felhatalmazást, mivel a prédikátorok elhívása a gyülekezetek döntésén alapult. A tanfolyam elvégzésére igeszolgálatokat végző személyeket hívtak. A tanfolyamon levélben közölték a heti tananyagot, és válaszlevélben kellett a hallgatóknak a dolgozataikat elküldeniük, illetve a kérdéseik feltételére kaptak lehetőséget. Időközönként vizsgákat tartottak. A tanfolyam költsége hallgatónként 50 Ft-ba került. A jelentkezőket a gyülekezetek vezetősége bírálta felül, és szükség esetén anyagilag is támogathatta a rászoruló hallgatókat.[26] A kezdő igehirdetők részére Budapesten 1959. február 24-27-ig biblianapokat tartottak.

A fenti törekvések azonban több nehézséggel ütköztek, ahogy ez Fábián József Ladó Józsefhez (1961) írt leveléből kiderül: „Napról-napra rám nehezedik a prédikátor képzés kérdése. Látom, hogy a legnagyobb jó szándék sem elég a megfelelő képzettség nélkül. Ma a gimnáziumi érettségi az általános, míg korábban a hat elemi. Sajnos a prédikátoraink közül kevesen mérik ezt fel. Szeretnék megállítani az idők kerekét, hogy a fogyatékosságaik ne látszódjanak. Az élet halad, ezért kíméletlenül félretaszítja azokat, akik képtelenek a fejlődésre. A legtöbb atyafi egyenjogúnak látja a tudatlanságot a hittel. Azaz úgy vélik, hogy csak a tudatlan ember kiváltsága a hit. El kell zárkózni minden irányú fejlődés és tanulás elől. Szívesen felcserélné őket, ha volna utánpótlás. Több népes gyülekezetünk van, ahol nem maradnak meg a fiatalok.”[27] A pünkösdiek lelkészképzése végül 1967-ben oldódott meg a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének keretében.

 

A pünkösdi mozgalom felekezeteinek belső élete az 1950-es években

Evangéliumi Keresztény Felekezet

Az Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetői szerint az ún. Csorba-féle egység 20%-nyi tagveszteséget okozott a közösségnek.[28] Az egység felbomlása után rövidesen – 1951 januárjában – megválasztották hatfős új vezetőségüket Ladó József (elnök), Fábián József (alelnök), Deák József, Kalincsák Mihály, Siroky István és Szűcs József személyében. Ezzel az egyszemélyi központú vezetés helyett a testületi döntéshozatal mellett döntöttek. Szervezeti felépítésük három lényeges elemből állt: 1. Gyülekezetek, csoportok. 2. Körzetek (17 körzet + egyéb gyülekezetek). 3. A közösség. A felekezet országos irányítását az Országos Végrehajtó Tanács végezte. Tagjai: elnök, elnökhelyettes, országos központi pénztáros, országos jegyző, pénztári ellenőr, és az irodavezető voltak. Az evangéliumi keresztények szabadegyházi képviseletét eleinte Ungár Aladár töltötte be, majd az ötös bizottságba Deák Józsefet delegálták.[29] A felekezet központi irodája 1950 januárjától Budapesten a VII. kerületben az Akácfa utca 13. szám alatt volt.[30]

Az országos vezetés a közösséget gyülekezetlátogatásokkal és körlevelek útján igyekezett tájékoztatni és összetartani.[31] Az állam okozta adminisztrációs akadályok miatt nem egyszer késtek a körlevelek. Ugyanakkor a körleveleket sok gyülekezetben fel sem olvasták.[32] Az országos vezetők 1953 márciusától anyagi nehézségek miatt ritkították a gyülekezet-látogatásokat. A pénz-hiány hátterében az állt, hogy a helyi gyülekezetek a központi pénztárat nem kellő mértékben támogatták. A 200 pünkösdi által lakott településből mindössze 50-től érkezett havonta anyagi támogatás a központba. A körlevelek felolvasása körüli anomáliák, illetve a megfelelő anyagi támogatás hiánya jelzi az országos vezetés befolyásának határait.[33] Az országos vezetők munkáját nehezítette, hogy tisztségüket egy helyi gyülekezet pasztorálása mellett végezték.

A felekezet 1955-ben vezetési válságba került, mert Ladó József családi okokra hivatkozva lemondott. A közösség ezt nem fogadta el. Sőt az 1956. szeptember 11-14-ei munkástalálkozón a többi vezetőtársával együtt újraválasztották.[34] Ladó azonban az 1956-os októberi forradalom napjaiban külföldre távozott. Az országos vezetőség az addigi alelnököt – Fábián Józsefet – jelölte elnöknek, amit az 1957 szeptemberében megszervezett rákoscsabai országos konferencia is megerősített.[35]

A vezetésen belül 1959-től Siroky és Fábián között konfliktus keletkezett. Siroky háttérbe szorulása diktatórikus törekvéseinek ellenszenves fogadtatásával magyarázható. A prédikátorok közül csupán Ungvári Sándor támogatta. Még gyülekezetében – Budapesten – is súlyos konfliktusokat eredményezett tevékenysége, amelynek eredményeként a fiatalok egy része az evangéliumi pünkösdiek Dózsa György úti gyülekezetéhez csatlakozott. A „disszidensek” a diktatórikus vezetési stílus mellett azzal vádolták Sirokyt, hogy elhanyagolja a gyülekezet gondozását. A gyülekezettől kapott fizetés mellett ipari engedély nélküli szobafestést vállalt. Siroky válaszképpen szükségállapotot hirdetett, és mindent egyszemélyben akart intézni. Az ellene fordulókat leváltotta, és leállította az ifjúsági munkát. A konfliktus következményeként Sirokyt kizárták a felekezet országos vezetőségéből.[36]

Siroky háttérbe szorulásával az elnök befolyása tovább bővült. Hátterében az ÁEH fent említett egyháziasítási törekvése állt. Az evangéliumi keresztények vezetése 1961. január 10-én azt a határozatot hozta, hogy a közösség elnöke felelős az igazolvánnyal rendelkező igehirdetők működéséért. A prédikátoroknak 1961. március 8-ai keltezéssel nyilatkozatot kellett aláírniuk, hogy a rájuk bízott szolgálatot a közösség által elfogadott elvek szerint végzik. Nem engedik, hogy érvényes igazolvány nélküli személyek prédikáljanak a körzetükben, és a Központi Vezetőség határozataihoz minden tekintetben alkalmazkodnak.[37]

Az igazolványt kapott személyeket tekinthetjük az evangéliumi keresztyén közösség vezető rétegének. A magyarországi pünkösdi mozgalom megközelítőleg három-évtizedes múltjából következik, hogy a hatvanas évek elején a „derékhadát” a 45-60 évesek (13 fő) alkották, és csupán egy személy múlt el hatvan éves. Az utánpótlás megjelenését tükrözi, hogy negyedük (4 fő) 31 és 45 év közötti volt.[38] A fiatalok vezetőségbe kerülésének nehézségét mutatja, hogy csupán egy harminc éves személyt találunk az igazolvánnyal rendelkezők között. Az evangéliumi keresztyének mindössze 12 prédikátora végzett teljes idejű, és 30 fő fizikai munka mellett végezte gyülekezetvezetői munkáját 1960-ban.[39]

Az evangéliumi keresztyének intézményesülésének fontos állomását képezi, hogy 1954. szeptember 21-24-ei munkásértekezletükön szervezeti életükkel és dogmatikai tanításukkal kapcsolatosan tisztázták álláspontjukat.[40] A közösség erősen karizmatikus jellegét bizonyítja, hogy a gyülekezetet alkotó emberek ismérvei közé sorolták nem csupán a bűnbocsánatot, az újjászületést és az alámerítkezést, hanem a Szentlélekkel való betöltekezést is. Az eksztatikus jelenségek túlburjánzását igyekeztek korlátok közé szorítani, mert a Lélek adományainak megnyilatkozását csupán a Szentlélek által megszabott formában tartották elfogadhatónak.[41] Szabadegyház lévén fontos szerepet tulajdonítottak tagjaik minőségi életvitelének. Különösen a „testi szenvedély elleni alapos vizsgálatot” vélték fontosnak. A gyülekezet legfontosabb feladatának a lélekmentést és a lélekmegtartást tartották. A legtöbb újprotestáns felekezethez hasonlóan gyülekezeti összejöveteleik imaóra, evangelizáció, bibliaóra és testvéri óra jellegűek voltak. Utóbbin a tagfelvételt és a gyülekezet fegyelmi- és anyagi ügyeit beszélték meg. Nagyobb összejöveteleknek a hitmélyítők és a konferenciák számítottak, amelyen több gyülekezet tagjai is részt vehettek. Ez lehetőséget teremtett a szélesebb körű kapcsolat- és közösségépítésre. Az evangéliumi keresztyéneknél minden gyülekezet önállóan élte életét. Saját prédikátora, vénje és diakónusa volt. Ha egy közösség ezeket a feltételeket nem teljesítette, akkor szórvány besorolásba került. A gyülekezetek közös ügyeiket az Országos Tanácsban beszélték meg, de körzeti szinten is lehettek megbeszélések.[42]

A gyülekezetek anyagi alapjait a perselyezés, az egy célra adott nagyobb összeg (hálaáldozat), az önkéntes hozzájárulás, illetve a tizedadakozás jelentette. A tizedfizetést javasolták, de nem tették kötelezővé. A pénzt a pénztáros két másik személlyel számlálta meg. A pénztáros a gyülekezet határozata alapján végezhette a kiadásokat. A prédikátorok és az igehirdetők pénzzel való visszaélését úgy igyekeztek megszüntetni, hogy egyáltalán nem foglalkozhattak pénzügyekkel.[43]

A legfontosabb gyülekezeti tisztviselők a prédikátor, a vének és a diakónusok voltak. A prédikátor mint a gyülekezet első vénje tartotta a hatóságokkal a kapcsolatot. Teljes idejű szolgálatának időbeosztását a gyülekezet végezte el. A gyülekezet szellemi vezetője/vezetői, a vén(ek) avatásához körzeti elöljárói ajánlás volt szükséges. A prédikátorok és a vének kiemelt helyzetét, valamint a központi irányítás erejét mutatja, hogy fegyelmi ügyeikkel kapcsolatosan az Országos Vezetőség döntött. A diakónusokat a gyülekezet jelölte és választotta. Tevékenységük a segélyezés, a gyülekezeti juttatás közvetítése, a gyülekezeti tulajdon és az adományok kezelése, jegyzőkönyvírás, női segítői szolgálat területeire terjedt ki.[44]

Gyülekezeti szinten az egyszemélyi és a közösségi vezetési stílus között konfliktusok alakultak ki. Az evangéliumi keresztyének a testületi irányítást szorgalmazták. Helytelenítették azt, hogy egyesek a gyülekezeti tisztséget „uralkodásra”, és nem a szolgálatra használják fel.[45] A pünkösdi-karizmatikus gyülekezetek, illetve a hívek egy része azonban mindig is hajlott arra, hogy egy-egy „karizmatikus” személy engedelmes „szolgája” legyen. Az ún. teokratikus – demokratikus vezetési stílus sok gyülekezetben konfliktusforrásként jelentkezett. A karizmatikus vezetési modell lényegét Siroky István fogalmazta meg 1998-ban. „Általában hiba az, hogy a keresztények rátérnek a vallásos rendszerre, a kötött rendszerre. A Szent Szellem ezt nem szereti. Gyülekezeti és közösségi szinten is az a karizmatikus vezető, aki Szentlélekkel teljes. Mindenki felnéz rá és kiválasztódott a Szentlélek által.”[46]

A nők gyülekezeti szerepét az ötvenes években szintén elég korlátozottan képzelték el. Feladatukat a következőkben jelölték meg: „hallgassanak a gyülekezetben. Ne szóljanak bele a vezetés dolgaiba, hanem legyenek engedelmesek, csendesek a szolgálatban, segítőtársaik a férjnek és a gyülekezetnek. Ez a bibliai rend a prédikátor feleségére is vonatkozik.”[47]

A gyülekezeti tagság fontos feltételének tartották a megfelelő életmód mellett a gyülekezeti elöljáróknak való engedelmességet, valamint a gyülekezeti órák rendszeres látogatását. A válást csupán paráznaság esetén engedélyezték. A gyülekezet elég alaposan beleszólhatott tagjai magánéletébe. A társválasztás előtt a gyülekezet tanácsát ki kellett kérni. Szorgalmazták a felekezeten belüli házasságkötést. A más felekezetűekkel kötött házasságot felülvizsgálhatta a gyülekezet. A megtéretlenek esetében pedig még magát a házasságkötést is megtilthatták. Az udvarlást sem engedélyezték. A jegyesség idejét minél rövidebb időre akarták korlátozni. A gyülekezetben csak a hívők menyegzői ünnepélyét tették lehetővé.[48] A fent említett szigorú szabályok miatt a pünkösdi közösséget – a néhány ezres taglétszám miatt – kusza rokoni szálak kötötték össze, amely erősen hatott a közösség fejlődésére.

Az evangéliumi keresztyének – a legtöbb magyarországi szabadegyházhoz hasonlóan – továbbra is puritán életstílust követeltek tagjaiktól. Nem követhették a világi divatot. A nők nem hordhattak ékszereket, nem vághatták le a hajukat. A gyülekezetben csak bekötött fejjel imádkozhattak és szólalhattak fel. A gyülekezet tagjai kétes irodalmi termékeket nem olvashattak. Moziba, színházba, cirkuszba nem járhattak. A sporttól, minden nyerészkedési szenvedélytől és időt rabló szórakozástól, mint a kártya, lóverseny, sakk, kocsma, tánc tartózkodniuk kellett. A részegítő italokat, dohányt és a kábítószereket is tiltották. Az egyszerűségre való törekvésük a temetésre és a gyászra is kiterjedt.[49]

A gyülekezeti fegyelmezés területén Máté evangéliumának 18. fejezete 15-17. versei által (négyszemközti intés – két másik személlyel való intés – gyülekezet előtt – megbánás vagy kizárás) javasoltakat tartották mérvadónak. A kizárt tagok nem szólalhattak fel a testvéri órán, nem úrvacsorázhattak, illetve nem lehetett őket szent csókkal köszönteni. Véleményük nem számított mérvadónak, és tilos volt pártjukat fogni. Gyakorlatilag teljesen elszigetelték őket.[50]

Az evangéliumi keresztyének az ötvenes évek közepén a gyülekezeti gyermekmunkára a kor lehetőségeihez képest nagy hangsúlyt fektettek. Durkó Sándort bízták meg azzal, hogy a gyülekezetek gyermekmunkáját segítse. A gyermekbibliaköri munka során nem csupán általános bibliaismeretet, de a további tananyagok során a pünkösdi hitigazságokat is átadták. Sőt egyháztörténelmi vonatkozású tananyagok oktatását is tervezték.[51] Módszertanilag szorgalmazták az életkori sajátosságok figyelembevételét. Javasolták, hogy a gyermekbibliaköri vezetők látogassák meg a gyermekeket otthonaikban. A gyermek-bibliakörök a hétköznapokban folyó munka eredményét gyermekünnepélyek (akár egy körzet gyermek-bibliakörei együtt) formájában mutathatták meg a gyülekezeteknek.[52] A bibliakörök vezetői részére Budapesten tanfolyamot tartottak 1958. január 7-9-ig 52 fő részvételével.[53] A gyermekmunka országos összefogása érdekében Hécsel Ilonát országos tanítónak nevezték ki. A gyermekmunka fejlődését gátolta, hogy a gyülekezetek anyagilag nem támogatták kellően a tevékenységet.[54]

A korszakban legjelentősebb ifjúsági élet Budapesten bontakozott ki Bernhardt Gyula, Tfirst Gyula és később Makovei János vezetésével. A fővárosi fiatalok saját pénzükön adták ki havonként körlevelüket az ún. Ifjúsági Hírnököt.[55] Az Ifjúsági Hírnök szorgalmazta a fiatalok aktívabb gyülekezeti részvételét, és ifjúsági önképző programok szervezését gyülekezeti szinten.[56] A budapesti fiatalok aktív szerepet vállaltak a gyermekiskolában is Durkó Sándor – országos gyermekiskola felelős – szervezésében.[57] Az ifjúsági órákon 5-10 bibliai találós kérdés segítségével is fejlesztették a résztvevők bibliaismeretét.[58] Sőt még eszperantó tanfolyamokat is indítottak, majd 1958-ban létrehozták az ifjúsági könyvtárat.[59]

A budapesti fiatalok a szervezett ifjúsági életet országosra akarták tovább fejleszteni.[60] Az Ifjúsági Hírnökben az ún. Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek Ifjúsági Köreinek megalakulását szorgalmazták, és 1957 végén megalkották a szervezeti és működési feladattervezetet. Elképzelésük szerint végleges vezetőjüket az 1958. évi országos ifjúsági konferencián választották volna meg, aki a felekezet országos vezetőségének rendes tagja lett volna. A helyi ifjúsági vezetők megválasztását titkosan tervezték a fiatalok részvételével az általuk titkosan beválasztott középkorúak jelenlétében. Az ifjúsági kör tagjai nem feltétlenül gyülekezeti tagok, de rájuk is érvényesek voltak az „általános illem és jó modor szabályai”, illetve a „feltűnés mentes öltözködés és magatartás”. A helyi ifjúsági körök kéttípusú gyülekezeti órát rendezhettek volna: 1. Hétköznapi önképző kör. 2. Vasárnap esti ifjúsági óra. Azokban az ifjúsági körökben, ahol több lánytag volt, ott női misszió létrehozását is javasolták. Az ifjúsági kör missziós feladatait a következő területeken képzelték el: gyermek-bibliaköri szolgálat, ének- és zeneünnepélyek, szociális tevékenység, gyülekezettől eltávolodott tagok látogatása, valamint más felekezetekkel való kapcsolat. A helyi pásztornak ifjúsági ügyekben az ifjúsági vezetővel egyetértésben kellett intézkednie.[61] Elképzelésüket azonban nem egyeztették a vidéken élő egyházelnökükkel, aki ellenezte a fentieket a felekezet szervezeti szabályaira és az állami törvényekre hivatkozva. Másrészt félt attól, hogy a fiatalok külön gyülekezetté szervezik magukat a helyi közösségeken belül.[62]

Az országos szintű ifjúsági munkát előre lendítette volna az 1955-ben hozott határozat, amely egy Országos Konferencia táborhely létrehozásáról szólt. Rákoscsabán találtak egy 800 négyzetméternyi alkalmas területet. A rajta levő épületet imaház, lakás, de még bibliaiskola céljára is alkalmasnak vélték. Felszólították a közösség tagjait, hogy az objektum megvásárlása érdekében fejenként 100 Ft-ot adakozzanak.[63] A felekezet közjogi státusza miatt a megvásárolt ingatlant 6-8 gyülekezeti tag nevére íratták volna. Az összeférhetetlenség elkerülése érdekében ezek a személyek különböző gyülekezetek presbiterei lettek volna, de nem lehettek az országos vezetőség tagjai.[64] Végül 1958 elején Pestlőrincen vettek egy 600 négyszögöl ingatlant[65], és az 1958. szeptember 24-25-i munkástanácskozáson elhatározták, hogy a táborhelyen lehetőség szerint szeretetotthont is létesítenek[66], amely azonban a kialakult egyházpolitikai helyzetben nem valósulhatott meg. Jelentős kezdeményezésnek tekinthetjük, hogy az 1950-es évek végén segélypénztárral is rendelkezett az Evangéliumi Keresztyén Felekezet, amelynek működésével kapcsolatban nincsenek további információink.[67]

Az 1956-os forradalmat követően – 1957 végén, 1958 elején – az evangéliumi keresztyének számára is lehetőség nyílt a nemzetközi kapcsolatok újrafelvételére. A svéd pünkösdiek segítségével adták ki a Hitünk énekei című énekeskönyvet 1959-ben. A kapcsolatfelvétel azonban nem volt konfliktus-mentes, mivel a svéd vezetők a SZET ellenőrzése alá helyezték az énekeskönyv bevételét.[68] A magyarországi pünkösdiek közel 800 éneket válogattak össze, amelyből 100-nál több gyermek-bibliakörök számára íródott.[69] Az énekeskönyv végül 1959 májusában jelent meg hatezer példányban, de ugyanebben az évben további háromezret hozhattak forgalomba.[70] A svéd papírra azért volt szükség, mert az ÁEH csak úgy engedélyezte a kiadást, ha papírt is szereznek hozzá.

A svéd kapcsolatok mellett az evangéliumi keresztyének a svájci pünkösdiekkel vették fel a kapcsolatot a hatvanas évek elején. Tőlük Bibliákat, illetve anyagi segítséget kaptak prédikátoraik anyagi támogatására. A kapcsolat felvételében és fenntartásában Ungár Aladár is segítséget adott a SZET részéről. A levelezésből kitűnik, hogy a svájciak más magyarországi pünkösdi irányzatok (Békefi, Tomi, Sárkányék) létezéséről is tudtak, és Fábiánék néhány mondattal, de a többi csoport szerepét csökkenteni igyekeztek előttük.[71]

 

Az Evangéliumi Pünkösdi Egyház

Az Evangéliumi Pünkösdi Egyház élete az 1949/1950-es egyesült felekezetből való 1950. júliusi kilépésüket követően lényegében nem változott. Az egyház vezetése Tomi József kezében maradt, és közvetlen munkatársai Búth Kálmán, Kovács János, Bernhardt Gyula, Kurgyis János és Horváth Sándor voltak. A központi irodát Tomiék lakásában rendezték be.[72]

A felekezetet három szervezeti egység alkotta. Legalsó szintre a gyülekezeteket, szórványokat helyezték. Több önálló gyülekezet egyházközséget alkotott. A legfőbb igazgatási szervként az Egyháztanácsot, illetve az Egyetemes Gyűlést nevezték meg. A felekezet élén az elnök állt. Az Egyháztanácsot hét tag alkotta. Az egyházközségek egymástól függetlenül intézték ügyeiket elöljárójuk vezetésével, aki az éves konferencia során nyerte el megbízatását. Szervezetei: elöljáró (lelkész), negyedévi konferencia (negyedévi gyűlés), egyházközségi közgyűlés, és az egyházközségi fegyelmi bíróság volt. A negyedévi konferencia tagjai sorába az egyházközségi elöljárót (lelkészt, segédlelkészt), gondnokokat és a gyülekezetvezetőket sorolták. A határozatokat egyszerű szótöbbséggel hozták. Az egyházközségi közgyűlésben minden gyülekezeti tag részt vehetett. Legfontosabb feladatának a negyedévi konferencia és az éves konferencia tagjainak megválasztását tekintették. Országosan az éves konferencia jelentette a legmagasabb fórumot, amely felügyelte az országos munkát. Az egyházelnök joga nem csupán az egyház képviselete, hanem a lelkészek és az egyházközségek életének a felügyelete is volt.[73]

A felekezet legjelentősebb gyülekezete Budapesten a Dózsa György úton volt megtalálható, amely 1960-ban 130 tagot számlált. Tomi József egészen az 1957-es haláláig szolgálta lelkészként a gyülekezetet. Tomi halála után az Evangéliumi Pünkösdi Egyház és a Dózsa György úti gyülekezet is komoly belső válságot élt át. A fővárosi gyülekezet átmenetileg ketté is szakadt 1958-ban. Tersánszki Rudolf irányítása alatt 30-40 fő maradt a régi épületben, míg a gyülekezet többi része néhány presbiter vezetésével Kőbányán tartotta pár évig az istentiszteleteit. A konfliktus hátterében az a gyanakvás is állhatott, hogy a negyvenes évek második felétől Tomi anyagi hasznot húzott a svájci és az amerikai adományokból.[74]

 

Az Őskeresztyén Felekezet

Az Őskeresztyén Felekezet az ún. Csorba-féle egység felbomlása után a központi vezetését erősítette meg, illetve a gyülekezetek vezetőit és prédikátorait igyekezett egységes hitbeli látásra juttatni. A felekezet vezetőjének Sárkány Győzőt, országos felügyelőnek Sárkány Zoltánt, míg főpénztárosnak Jámbor Ferencet, a tanács tagjainak pedig Almássy Lajost és Farkas Mátyást választották meg. Átmenetileg tehát csökkent a Sárkány család befolyása. A hatékonyabb munkavégzés érdekében 1951. december 1-jén központi irodát nyitottak Budapesten. Az irodát Gulyás István vezette.[75] Az országos vezetés súlyát jelzi a felekezeten belül, hogy az ötvenes évek elején az önkéntes adományokat a központhoz juttatták el. A gyülekezetek helyi költségeit pedig a perselyadakozásból fedezték. A központ kivételezett helyzetét tükrözi, hogy pénzügyi területen sem fektették le egyértelműen a gyülekezetek hozzájárulásának mértékét. Minden el nem költött pénzt a gyülekezeteknek a központba kellett küldeniük. A gyülekezeti elöljárók polgári foglalkozásuk mellett végezték szolgálatukat, és a körzeti elöljárók többségének is „világi” munkahelye volt.[76]

Sárkány Győző 1952-ben lemondott az elnöki tisztségről. Hátterében a Sárkány testvérek közötti konfliktus állt. Azt kifogásolták, hogy a körlevelek tartalmát nem beszélte meg velük.[77] Helyére Sárkány Mihályt választották meg ügyvezető titkárnak. Mellette egy vezetőségi tanács intézte az ügyeket. A tanács tagjai rajta kívül Sárkány Zoltán, Sárkány Lajos, Farkas Mátyás, Pozsgai József és Almássy Lajos voltak. Az új vezetőség továbbra is a szervezeti és tanításbeli egység kialakítását tartotta egyik kiemelt céljának. Legfontosabb eszköznek náluk is a havonta kiküldött körlevelek bizonyultak, amelyekben a hitelvi és a gyakorlati kérdésekről közölték tagjaikkal a legfontosabb tudnivalókat.[78] A következő tisztségviselő választásokra az Elnöki Tanács kibővített ülésén a SZET nyomására 1959. június 25-én került sor, amelyek lényegi változást nem eredményeztek a felekezet életében. Elnök továbbra is Sárkány Mihály maradt. A négy kerületi elöljáró tisztséget továbbra is a Sárkány-fivérek (Mihály, Zoltán, Győző, Lajos) tölthették be. Gulyás István maradt a szövetség adminisztratív lelkésze. Országos pénztárosnak Sárkány Zoltánt, helyettesének Gulyás Istvánt választották. Ezen kívül kerületenként 1-1 laikus tagot delegáltak a tanácsba. Sárkány Mihály megválasztását az 1959. szeptember 15-én megtartott konferencia is megerősítette.[79] A konferencia még egy héttagú fegyelmi bizottságot is megválasztott.[80]

A vezetés összetételét nézve kitűnik a Sárkány fivérek dominanciája. Csupán helyetteseik jöhettek a családon kívülről.[81] A felekezet „elitjében” – igazolvánnyal rendelkező igehirdetők – az 1959-es adatok szerint csak férfiak tartoztak, míg a „helyi elit” – gyülekezeti és csoport megbízottak – soraiban már nőket is találunk szép számmal (31%), de az arányszám nem éri el a társadalomban, vagy a gyülekezetben tapasztaltakat. Az „elit” kormegoszlásáról elmondhatjuk, hogy 75%-uk a középkorosztályból került ki, a 60 év felettiek csaknem 1/5 részt alkottak, míg a fiatalok aránya elhanyagolható (6%) volt.[82]

Tanításuk 1959-re tovább csiszolódott. Állami nyomásra – Thury Lajos „segítségével” – elkészítették a hitelvi és szervezeti szabályzatukat.[83] Magyarországi keletkezésű közösségként, illetve állami elvárásnak megfelelően, a magyarországi egyházszervezetet minden külföldi testvérközösségtől függetlennek definiálja. A korábbi szervezeti szabályzathoz hasonlóan az országos és gyülekezeti tisztviselők mandátuma lemondásukig, fegyelmi úton történő elmozdításukig, vagy halálukig érvényben maradt. Csupán a tisztség megüresedése esetén tartottak választásokat. Ez gyakorlatilag lemerevítette a felekezet életét minden szinten, mert nem biztosított kellő lehetőséget az alkalmas emberek tisztségbe juttatására, az alkalmatlan tisztségviselők eltávolítására, illetve a gyülekezet ügyeiben a tagság beleszólását minimalizálta.

Az országos vezetőség esetében is változást figyelhetünk meg. A korábbi Missziói Tanács (tagjai összes országos elöljáró és minden igazolvánnyal rendelkező lelki munkás) nevét Elnöki Tanácsra változtatták. Utóbbi összetétele azonban módosult. Tagjai között a lelkészelnök, négy kerületi elöljáró, az országos központi iroda adminisztrátora, négy felszentelt lelkész, valamint négy laikus tag foglalt helyet. Mivel szerepe a más egyházaknál meglévő ún. országos közgyűlésnek felelt meg, ezért az országos ügyek intézése ténylegesen szűk körben ment végbe. Új elemként szerepelt azonban a laikusok bevonása, még ha ez elhanyagolható arányban is történt. A szűkebb vezetőség összetétele gyakorlatilag annyiban változott, hogy az országos elnökön és a négy kerületi vezetőn kívül a központi iroda adminisztrátora is bekerült. A megüresedett elnöki tanácsi helyre az Elnöki Tanács tagjai az elnök előterjesztésére hívhattak meg felszentelt lelkészt vagy gyülekezeti vezetőt. Ez jelzi, hogy az alulról jövő kezdeményezéseket, a gyülekezeti tagok beleszólását a vezetőségi ügyekben névlegesen sem biztosították.

A négy egyházkerület (központi, miskolci, szegedi, pécsi) élén a kerületvezetők, mint a kerületükért felelős felszentelt lelkészek álltak. Beszámolási kötelezettségük csupán a felekezet vezetőségének irányában volt. A kerületeket gyülekezetek és szórványok (taglétszámuk nem érte el a 12 főt) alkották. Igyekeztek azonban úgy intézni az ügyeket, hogy a szórványok tagsága az illetékes gyülekezetbe járhasson istentiszteletre.

A felsőbb vezetés a gyülekezeti vezetők kiválasztásában is jelentős szerepet játszott, amely szintén a felekezet központi hatalmi koncentrációját segítette. Az Elnöki Tanács felruházhatta a kerületi vezetőt, hogy meghívással töltse be a megüresedett helyeket. Választás esetén az országos elnök a kerületi lelkésszel együtt állíthatott fel egy jelölőbizottságot, amely három személyt ajánlhatott a gyülekezet figyelmébe. Amennyiben nem történt óvás, akkor az első körben nyílt szavazás során az abszolút többséget szerző személy, illetve a második körben a korábban a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül a legtöbb szavazatot elnyerőt választották meg. Amennyiben további választásra volt szükség, akkor a gyülekezet a megválasztott vezető javaslatáról szavazhatott egyszer. Így gyülekezeti szinten is a felülről lefelé történő szerveződést figyelhetjük meg.

Az egyháziasodás fontos elemének tekinthető az istentiszteleti liturgia lefektetése. Ez az ún. Szentlélek jelenségek korlátozásával járt együtt. Nem csupán az ún. szabadkai prófétás mozgalom[84] hatásának visszaszorulását figyelhetjük meg, hanem az ún. pünkösdi karakterekét is. Inkább az általános keresztyén, illetve a szabadegyházi vonások kiemelését tapasztalhatjuk. Az ún. pünkösdi speciális elemeket a sorok közt olvasva vehetjük észre. A mindennapokban azonban továbbra is a régi gyakorlat működött.[85] Míg korábban az üdvösség feltételének tartották az ún. Szentlélekkeresztséget, addig 1959-ben ezt a gondolatot burkoltabban fogalmazták meg. Az 1946-os hitelvekhez képest nincs szó a „prófétaság ajándékáról”. A földön megszenteltek üdvözülésének gondolata is arra módosult, „hogy Isten gyermekeinek törekedni kell a megszentelődésre”.[86]

 

Isten Gyülekezeteinek Szövetsége

Az Isten Gyülekezeteinek Szövetsége rendezte a világháború után a leggyorsabban sorait, mégis a belső tisztázatlanság jellemezte életét. A mozgalomnak Békefi Mihály volt az egyszemélyi vezetője. 1951-ben 14 gyülekezete, 34 szórványa és 23 igazolvánnyal rendelkező prédikátora volt. Tagjainak számát 450 főre becsülték. A gyülekezeteket, szórványokat 1952-ben 4 kerületre (budapesti, dunántúli, debreceni, csanád-csongrádi) bontották, és a szövetség vezetőszerveként a „hetes presbiteri bizottságot” jelölték meg.[87] A későbbiek során Békefi erkölcsi és egyházvezetői magatartása miatt a felekezet komoly válságon ment keresztül. Egyre több gyülekezeti tag pártolt el tőle, és csatlakozott egy másik pünkösdi közösséghez.[88] Békefi marginalizálódását jelzi, hogy közösségének 1961-ben mindössze hat gyülekezete és 36 szórványa volt 112 taggal.[89]

A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET) is beavatkozott az ügybe. Békefi helyzetét gyengítette, hogy kimentés nélkül nem jelent meg a SZET bizottsági ülésén, illetve gyülekezeti helyiséget adtak ki konferencia céljából egy illegális vallási közösségnek.[90] Magatartásán a felszólítás ellenére nem változtatott, ezért a SZET az Isten Gyülekezetének szabadegyházi tagságát 1960. december 7-én felfüggesztette.[91] A SZET a felekezet helyzetének rendezése érdekében felajánlotta, hogy egy másik szabadegyházi csoport felügyelete alatt, önálló gyülekezetként működhet, Békefi bevonása nélkül.[92]

Békefi a döntés után beadványokkal fordult az ÁEH elnökéhez, különböző kormány- és pártszervekhez, sikertelenül. Így illegálisan működött tovább. Sikertelenül próbálta meg rendezni a kapcsolatát a SZET-tel a hatvanas évek második felében. A SZET vezetőjével és a tagegyházakkal annyira megromlott a kapcsolata, hogy a szervezet még az ókatolikus védnökség alá helyezésüket sem fogadta el 1967-ben.[93]

 

Élő Isten Gyülekezete

Az Élő Isten Gyülekezetének 1950-es évekbeli történetéről is keveset tudunk. A fővárosi gyülekezetük 1948 után különböző összejöveteli helyeken tartotta istentiszteleteit.[94] Gyülekezeteik voltak az ötvenes évek elejéről Bicskén, Tatabányán, Taksonyon, Gyömrőn, Öskün, Fehérvárcsurgón. Missziójuk eredményeként újabb személyek kerültek a prédikátori munkába. A felekezet a pünkösdi mozgalom többi közösségével együtt az 1940-es évek második felében az MSZSZ felügyelete alá kerülve működhetett legálisan 1958-ig, tagegyházzá válásáig.

A közösség belső békéjét megbontotta, hogy 1955-ben az MSZSZ állásfoglalása után Baumann Bélát leváltották vezetői tisztségéből. Utódjául Lődi Lajost választották. Az ügy hátterében az állt, hogy Baumann Almássy téri gyülekezetében lévő munkatársainak többsége fellázadt ellene zsarnoki módszereire hivatkozva, és az MSZSZ védelmét kérték. Az ÁEH is Baumann ellen fordult, mert tisztázatlan anyagi természetű ügyei voltak. A konfliktus kezelésében az MSZSZ is részt vett. Az eredménytelen tárgyalásokat követően Baummann igazolványát visszavonták. A helyzetet súlyosbította, hogy Baumann Béla nem ismerte el az 1956. június 8-án megválasztott országos vezetőséget.[95]

Az Almássy téri gyülekezet jelentős részét úgy látszik sikerült maga mellé állítani, mert a gyülekezet hangos énekléssel szabotálta az országos vezetés szolgálatát az istentiszteleteken. Ennek ellenére pozíciója jelentősen meggyengült, mert már a fővárosi egyházügyi előadó sem volt hajlandó tárgyalni vele. Az MSZSZ adminisztratív titkára pedig 1956. október 10-én személyesen szólította fel a gyülekezetet a rend helyreállítására. Az összejöveteli helyiség bezárásával fenyegetőzött, míg az országos vezetés számára új helyiség biztosítását ígérte. A békesség helyreállítása esetén országos választás megtartásának lehetőségét helyezte kilátásba. Baumann később sikertelenül kért teljes rehabilitációt az MSZSZ-től. Gyülekezetét így csak részben tudta Baumann megtartani, mert sokan más vallási közösségekhez pártoltak át.[96]

1960-ban ismét belső konfliktus robbant ki. Ugyanis többen Lődi Lajos helyett Szendrei Kálmán elnökségét kívánták. Írásos panaszt is nyújtottak be a SZET-hez Lődi ellen.[97] A levél aláírói fiatalok voltak, amely egyfajta generációs konfliktus jelenlétét bizonyítja a felekezeten belül. 150 főre tehető a kizártak száma. Az Ókatolikus Egyház helynöke – Thury Lajos – is aktív szerepet játszott az eseményekben, ezért a SZET felszólította, hogy tartsa távol magát az ügytől.[98]

Lődi pozíciója is meggyengülhetett, mert a Népszabadság 1960. november 25-ei számában negatív hangvételű cikket közölt az Élő Isten Gyülekezetével kapcsolatosan. A SZET ezért levélben kérte Lődi Lajos országos elnököt, hogy az 1960. december 7-ei SZET megbeszélésre hozza magával a felekezet hitelvi szabályzatát. A SZET tagegyházai ugyanis csak olyan egyházak, felekezetek lehettek, amelyeknek hitelvi szabályzatát a Tanács biblikusnak ismert el, és nem találta azokat a társadalmi felfogással ellentétesnek.[99] A SZET 1962 elején ismét foglalkozott az Élő Isten Gyülekezetével. Úgy tűnik, hogy Lődi mást vallott bizonyos kérdésekben, mint amit az 1958-ban állami nyomásra elfogadott hitelvi szabályzatában lefektetett. A SZET ezért megpróbálta Lődit meggyőzni nézetének helytelenségéről. A SZET ugyanis köteles volt fellépni akkor is, ha valamelyik tagegyház olyan tant hirdetett, amely nincs benne az általa lefektetett szabályzatban. Az igehirdetők pedig nem vallhattak a felekezetük álláspontjával ellentétes bibliai nézeteket.[100]

Az Élő Isten Gyülekezetének szeparatista múltja és exkluzivitása miatt nem volt jó kapcsolata sem a SZET tagegyházaival, sem pedig a történelmi egyházakkal. Tagságát a felekezet jellegéből adódóan (szombat, Szentlélek-ajándékok, úrvacsorai lábmosás) adventista és pünkösdi gyökerű személyekből nyerte. A különböző felekezeti háttérből érkező vezetők (baptista, adventista, pünkösdi) értelemszerűen részben magukkal hozták a korábbi felekezetük tanítását, amely számos vita forrását képezte. Teológiai képzetlenség, a „közvetlen kinyilatkoztatások” gyakorisága, valamint perfekcionista törekvéseik miatt a közösség a kiforratlanság jegyeit viselte. Szervezeti életük is hasonló vonásokat takart. A gyülekezeti tagokat nyilvántartották, de pontos adatokkal nem rendelkeztek. A tagok bármikor kifejthették véleményüket. Tizedet szedtek, de országos központ hiánya miatt a központi ellenőrzés sem létezett. A lelkészkedést szabad foglalkozásként végezték. A gyülekezeti adományok a közös kiadások levonása után az igehirdetők kezébe mentek át, amely visszaéléseket eredményezhetett. Nemzetközi kapcsolataik – testvérközösség hiányában – nem léteztek.[101] A viták, a heves szóharcok mindennapos eseménynek számítottak, ezért a közösség szakadások sorozatát élte át.

Állami és szabadegyházi nyomásra 1958-ban megalkották az új hit- és szervezeti szabályzatukat.[102] Újdonságként jelenik meg a központosítás gondolata. „Az Élő Isten Gyülekezete bár több helyiségben tartja összejöveteleit, de egy gyülekezetnek számít. A különálló gyülekezetek nem rendelkeznek önálló vezetősséggel, hanem egy központi vezetőség van, amely irányítja az Élő Isten Gyülekezete tagjait lelki és fegyelmi téren.” A tíztagú vezetőség élén az elnök-lelkész állt. A választások menete során a gyülekezet vezetője jelölte ki a jelölőbizottságot, amely a fent említett tíz személyre javaslatot tett. A gyülekezet tagjai óvásukat 8 napon belül nyújthatták be. Ezt követően – ha nincs alapos indokkal megtett óvás – a tagok kézfeltétellel szavazhattak, majd a vezetőség a maga köréből megválasztotta az elnököt, a véneket, pénztárnokot, ellenőröket és a fegyelmi bizottságot. A vezetőségi választás 4 évre szólt. A vezetés mandátuma négy év után szótöbbséggel meghosszabbítható volt. Az őskeresztyénekhez hasonlóan itt is akadályozták a mobilitást. Az elnök-lelkész és a gyülekezeti tisztviselők megbízatása halálukig, vagy fegyelmi úton történő elbocsátásukig tartott. A szombati istentiszteleteken kívül (délelőtt 9-12 óra, délután 14 és 15 óra között) az Almássy téren vasárnap, hétfő, csütörtök és pénteken este tartottak istentiszteletet. Tanításukban - az őskeresztyénekhez hasonlóan -, valamint a szervezeti és hitelvi szabályzatukban az állam számára „nem szeretett” pünkösdi jellegű tanítások nem szerepeltek, de a hétköznapi gyakorlatukban fontos szerepet töltöttek be.

 

A pünkösdi mozgalom helyzete az ötvenes években a statisztikai adatok tükrében

Az ÁEH becslésen alapuló belső feljegyzése szerint 1951-ben megközelítőleg 8500 személy tartozott a pünkösdi mozgalom különböző irányzataihoz. A legerősebb csoportok az evangéliumi keresztyének (3300 fő) és az őskeresztyének (3100 fő) voltak, míg az Élő Isten Gyülekezete és az Evangéliumi Pünkösdi Egyház mindössze 1000-1000 főt számlált. Ezt követően 1955-től vannak adataink, amelynek eredményeit az alábbi diagram szemlélteti:[103]

 

 

Az ÁEH becsléseit azonban kritikával kell fogadnunk. Különösen az Élő Isten Gyülekezete, valamint az Evangéliumi Pünkösdi Egyházra vonatkozólag. Az Élő Isten Gyülekezete valószínűleg nem rendelkezett sem 1951-ben, sem 1956-ban ezer vagy ezer főt meghaladó tagsággal. Másrészt a statisztikai adatokból arra is következtethetünk, hogy a Baumann-féle szakadás jelentős vesztességeket okozhatott 1956-ban. Az 1956 és 1961 közötti adatokat megbízhatóbbnak tekinthetjük, mivel a tagnyerés és tagveszteség numerikus adatait is feltüntetik. A karizmatikus közösségekre jellemző ide-oda vándorlások miatt kettős, sőt talán hármas tagság is előfordulhatott. A számok csak a felnőtt személyekre vonatkoznak, ezért a gyülekezetbe járó gyermekek és érdeklődők hozzáadása akár 50-100%-kal is emelheti az adott felekezet tényleges társadalmi befolyásának nagyságát. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a tagnyilvántartásban szerepelhettek névleges tagok is.

A statisztikai adatok is kimutatják, hogy a pünkösdi mozgalom felekezeteit többé-kevésbé – az Élő Isten Gyülekezetének kivételével – érintette a társadalmi szinten átmenetileg jelentkező vallás iránti érdeklődés emelkedése. Az evangéliumi keresztyének létszáma öt év alatt 60%-kal bővült. Különösen 1958/59-ben tapasztalhattunk kiugró növekedést (15,7%, 16,9%), majd azt követően fokozatosan csökkent a taglétszám gyarapodásának üteme. Az Őskeresztyén Felekezet és az Evangéliumi Pünkösdi Egyház taglétszámának bővülése is meghaladta a 40%-ot (45%, illetve 40,3%). Az őskeresztyének esetében az evangéliumi keresztyénekhez hasonlóan 1958/1959-ben szintén 10%-ot meghaladó növekedést (13,2%, illetve 15,1%) regisztrálhattunk. Az evangéliumi pünkösdieknél csupán 1961-ben haladta meg a 10%-ot (15%) az emelkedés üteme. Esetükben általában évente 5-7% közötti értéket mérhetünk.

A három felekezet életében – őskeresztyének, evangéliumi keresztyének, evangéliumi pünkösdiek – a tagnyerés forrását többnyire a tagfelvétel jelentette. Vagyis a korábban kizártak, illetve más alámerítkezést gyakorló közösségekből, különösen más pünkösdi csoportokból érkezettek alkották az új tagok többségét. A keresztségek száma 1958/59-ben érte el a legmagasabb szintet. Az evangéliumi keresztyéneknél 201 és 189 főt, az őskeresztyéneknél 98 és 120 főt tartalmaztak a jelentések. Az evangéliumi pünkösdi egyháznál az 1961. évben értek el kiemelkedő eredményeket 70 megkeresztelt fővel:[104]

 

A tagnyereség forrásai a pünkösdi mozgalom egyházainál 1957 és 1961 között, fő

 

A felekezet neve

1957

1958

1959

1960

1961

Kereszt-ség

Tag-felvétel

Kereszt-ség

Tag-felvétel

Kereszt-ség

Tag-felvétel

Kereszt-ség

Tag-felvétel

Kereszt-ség

Tag-felvétel

Evangéliumi Keresztyének

88

95

201

210

189

322

126

140

86

89

Evangéliumi Pünkösdi Egyház

23

15

39

21

31

41

31

37

70

93

Őskeresztyén Felekezet

43

64

170

96

210

120

130

45

13

20

Élő Isten Gyülekezete

29

1

3

52

20

33

12

36

5

39

 

A „világból megtértek”, illetve a pünkösdi szülők gyermekeinek arányáról nincsenek pontos adataink. A veszteségek (törlés, halál) általában alacsonynak számítottak. Az evangéliumi keresztyének esetében a kizárások száma hirtelen 58 főre ugrott 1961-ben, amelynek hátterében a budapesti gyülekezeti szakadás, illetve a korábbi viszonylag gyors növekedés ellenhatásából származó tag-veszteség állhatott. Az Élő Isten Gyülekezete életét mindvégig a magas kizárási arány jellemezte, amely minden évben tagságának 10-15%-át érintette, és a keresztségek számával közel azonosan alakult. Ennek hátterében a felekezet belső életében tapasztalható feszültségek állhattak:[105]

 

A tagveszteség forrásai a pünkösdi mozgalom egyházainál 1957 és 1961 között, fő

 

A felekezet neve

1957

1958

1959

1960

1961

Törlés

Halál

Törlés

Halál

Törlés

Halál

Törlés

Halál

Törlés

Halál

Evangéliumi Keresztyének

9

13

10

7

9

9

3

3

58

16

Evangéliumi Pünkösdi Egyház

14

3

12

1

9

1

12

2

8

3

Őskeresztyén Felekezet

11

22

8

18

3

16

4

14

13

29

Élő Isten Gyülekezete

29

3

46

7

41

8

34

6

32

7

 

Összegzés

Az ötvenes években folytatódott a pünkösdi mozgalom dezintegrációja. A személyi és dogmatikai ellentétek nem csupán a mozgalom felekezeteinek egymás közötti viszonyát befolyásolta, hanem kiegészülve a szervezeti és a hitelvi kiforratlanságból származó természetesen jelentkező konfliktusokkal az egyes felekezetek belső életét is feszültségek, sőt nem egyszer szakadások jellemezték. Az állam egyházpolitikájának hatásai azonban lassan a pünkösdi mozgalom felekezeteinek az életében is jelentkeztek. Elkészültek szervezeti szabályzataik, és tanításaikat is írásba foglalták. Az eksztatikus jelenségek visszaszorítása is elkezdődött a gyülekezeti életükben.

 

(A tanulmány az OTKA K 68299. számú pályázat, illetve az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült.)

 

Jegyzetek



[1] Az ún. Csorba-féle egységről ld.: Rajki Zoltán: A pünkösdi mozgalom az 1940-es évek végén, Magyarországon. Az ún. Csorba-féle egység. (1949-1950) In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 4. sz. 116-124. p.

[2] A kisebb magyarországi felekezetek 1950-es évekbeli helyzetéről ld.: Rajki Zoltán: A Hetednapi Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyarországon. Bp., 2003. 48-51., 75-77. p.

[3] Rajki Zoltán: A karizmatikus jelenségek és a kommunista állam, avagy az egyháziasítás hatása a pünkösdi mozgalomra. In: Úton… Tanulmányok Tomka Miklós tiszteletére. Szerk.: Hegedűs Rita – Révay Edit. Szeged, 2007. 209-220. p.

[4] Később Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET) nevet vette fel a szervezet. Hivatalosan 1948-ban történt meg a névváltás, de az ötvenes években még a Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége elnevezést használták a mindennapokban. A tényleges váltásra a hatvanas évek elején került sor.

[5] MSZSZ jegyzőkönyve (1951. augusztus 22. és 1951. szeptember 10.) (A szerző gyűjteménye – továbbiakban: [R.Z.])

[6] MSZSZ jegyzőkönyve (1951. szeptember 21.) [R.Z.]

[7] MSZSZ jegyzőkönyve (1951. szeptember 21.) [R.Z.] – Evangéliumi Keresztyén Felekezet országos munkás tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség iratai (továbbiakban: [EPK.])

[8] MSZSZ jegyzőkönyve (1951. szeptember 21.) [R.Z.]

[9] Evangéliumi Keresztyén Felekezet országos munkás tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) [EPK.]

[10] Tóth László – Makovei János – Kovács Béla – Pataky Albert: A pünkösdi mozgalom Magyarországon. Bp., 1998. (továbbiakban: Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998.) 148-149. p.

[11] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 161. p.; Fábián József levele Ladó Józsefhez (1957. április 2. illetve 1958. március 6.) [EPK.]; Szigeti Jenő: A Magyarországi Őskeresztyén Felekezet története. [Kézirat.] Bp., é.n. (továbbiakban: Szigeti, é.n.) 23. p.

[12] Ilyen típusú rendezvényekről tudunk Bánfalva, Jankmajtis, Nagykőrös, Inárcs, Cegléd, Kunágota, Békés, Nagyszekeres, Miskolc esetében. Körlevél 1957-ből (dátum nélkül). [EPK.]; Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. január 23.) [EPK.], Siroky István – Bérces Lajos körlevele (1958. február 20.) [EPK.]; Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. március 6.) [EPK.], Evangéliumi Keresztyének vezetőségének körlevele (1958. március 20.) [EPK.]; Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek körlevele (1958. április 22.) [R.Z.]; Evangéliumi Keresztyének körlevele (keltezés nélkül, valószínűleg 1958.) Szigeti Jenő gyűjteménye (továbbiakban: [Sz.J.]); SZET jegyzőkönyv (1960. december 2.) [R.Z.]

[13] Evangéliumi Keresztyének körlevele (1958. október 29.) [Sz.J.]

[14] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. január 23, illetve 1958. április 3.) [EPK.]

[15] Siroky István körlevele (1955. szeptember 22. illetve 1955. október 18.) [EPK.]

[16] Siroky István körlevele (1955. október 18.) [EPK.]

[17] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 149. p.

[18] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1957. április 2. illetve 1958. január 23.) [EPK.]

[19] Palotay Sándor körlevele „Általános tudnivalók (1961)” címmel (1961. január 11.) [EPK.]

[20] Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetőségének körlevele (1951. július 14.) [EPK.]

[21] Siroky István körlevele (1955. október 18.) [EPK.]

[22] Siroky István körlevele (1955. október 18.) [EPK.]

[23] Ladó József levele Fábián Józsefhez (1957. október 5.) [EPK.]

[24] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. január 23.) [EPK.]

[25] Durkó Sándor László: Pünkösdi ősatyák. In: Élő Víz, 1998. 1. sz. (továbbiakban: Durkó, 1998.)

[26] Körlevél (dátum és aláírás nélkül). [EPK.]

[27] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1961. február 13.) [EPK.]

[28] Evangéliumi Keresztyén Felekezet országos munkás tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) [EPK.]

[29] Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetőségének körlevele (1951. január 24.) [EPK.]

Az Országos Végrehajtó Tanács tagjai 1957-től: Fábián József (országos elnök), Kalincsák Mihály (pénztári ellenőr), K. Szűcs József (tanácstag, pénztári ellenőr), Siroky István (tanácstag), Alapi Ödönné (irodavezető). 88 gyülekezeti vezető, illetve lelkész volt a közösségben. Ebből csupán 4 személy volt nő. Országosan 5 nő vett részt valamilyen szinten a közösség vezetésében. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.) Az Állami Egyházügyi Hivatal iratai (= XIX-A-21-c.) 6/1968. 142. dob.

[30] B. L.: Néhány sor a Központi Irodáról. [Sz.J.]

[31] Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetőségének körlevele (1951. május 19. és június 16.) [EPK.]

[32] Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetőségének körlevele (1958. október 29.) [Sz.J.]

[33] Evangéliumi Keresztyének Országos Irodájának körlevele (1953. március 16.) [EPK.]; B. L.: Néhány sor a Központi Irodáról. [Sz.J.]

[34] Evangéliumi Keresztyének körlevele (1956. szeptember 20.) [Sz.J.]

[35] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 155-156. p.

[36] Fábián József levele Andruskónak (1960. június 15.) [EPK.]; Fábián József levele Ladóhoz (1960. június 3.) [EPK.]; A budapesti Rökk utcai Evangéliumi Keresztyén Gyülekezet alulírott elöljáróinak levele az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek Országos Elnökségének (1959. december 2.) [EPK.]

[37] Budapest, 1961. március 8-án kelt nyilatkozat szövege [EPK.]

[38] Hasonló arány jellemezte az Evangéliumi Pünkösdi Egyházat 1961-ben. 31-45 éves: 1 fő, 46-60 fő: 4 fő, 61-évtől: 1 fő.

[39] Fábián József levele Leonard Steinerhez 1960. november 18.) [Sz.J.]

[40] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[41] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[42] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[43] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[44] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[45] Fábián József levele a kiskőrösi gyülekezet részére (valamikor 1958-ban). [EPK.]

[46] Durkó, 1998.

[47] Fábián József levele a kiskőrösi gyülekezet részére (valamikor 1958-ban). [EPK.]

[48] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[49] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[50] Az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.]

[51] Gyermekmisszió beszámoló. Siroky István – Bérces Lajos körlevele (1957. november 26.) [EPK.]; Evangéliumi Keresztyén Közösség vezetőségének körlevele (1958. március 20.) [EPK.]

[52] A mezőberényi gyermekünnepélyen részt vett gyermek-bibliakörök szolgálatának kiértékelése (1957). [EPK.]

[53] Siroky István és Bérces Lajos körlevele (1958. január 22.) [EPK.]

[54] Fábián József levele Ladó József részére (1958. január 23.) [EPK.]

[55] Fábián József levele Ladó Józsefhez (ismeretlen dátum). [EPK.]

[56] Ifjúsági Hírnök, 1957. aug. [Sz.J.]

[57] Ifjúsági Hírnök, 1957. aug. [Sz.J.]

[58] Ifjúsági körlevél, 1959. máj. [Sz.J.]

[59] Ifjúsági körlevél, 1959. jan. [Sz.J.]

[60] Ifjúsági Hírnök, 1957. szept. [Sz.J.]

[61] Ifjúsági Hírnök, 1957. dec. [Sz.J.]

[62] Fábián József levele Bérces Lajoshoz és Siroky Istvánhoz (1957. december 23.) [EPK.]

[63] Siroky István – Bérces Lajos körleve 1957-ben (pontos dátum ismeretlen). [EPK.]; Siroky István – Bérces Lajos felhívása (1957. szeptember 21.) [EPK.]

[64] Beszámoló az Országos Testvértalálkozóról (1957. szeptember 13-15). [Sz.J.]

[65] Evangéliumi Keresztyének körlevele (1958. február 23.) [EPK.]

[66] Evangéliumi Keresztyének körlevele (1958. szeptember 30.) [Sz.J.]

[67] Evangéliumi Keresztyén Felekezet körlevele (1960. november 26.) [Sz.J.]

[68] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. január 12.) [EPK.]

[69] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. január 23. illetve 1958. március 6.) [EPK.]

[70] Evangéliumi Keresztyén Felekezet körlevele (1959. április 24.) [Sz.J.]

[71] Fábián József levele Leonard Steinerhez (1960. november 18.; 1961. július 17. illetve 1961. november 20.); Svájci Pünkösdi Misszió levele Fábián Józsefhez (1960. november 8.); Leonhard Steiner levele Fábián Józsefhez (1961. december 9.); Ungár Aladár levele Fábián Józsefhez (1960. szeptember 14.) [EPK.]

[72] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 151. p.

[73] MOL. XIX-A-21-c- 6-1968. 142. dob.

[74] Fábián József levele Ladó Józsefhez (1958. április 3.) [EPK.]

[75] Szigeti, é.n. 22. p.

[76] Az Őskeresztyén Felekezet alakulásának és működési engedélyének ismertetése (1951. december 28.) [Sz.J.]

[77] Sárkány Győző levele Ungár Aladárnak (1959. július 27.) [Sz.J.]

[78] Szigeti, é.n. 22. p.

[79] MOL. XIX-A-21-d-0021-1960.

[80] Szigeti, é.n. 23. p.

[81] Kerületi elöljáró helyettesek: Kriston Ferenc, Pozsgai József, Kurdi János és Kadarján Ervin voltak.

[82] Az Őskeresztyén Felekezet kimutatása (1959). [R.Z.]

[83] Az Őskeresztyén Felekezet „szervezeti és hitelvi” szabályzata, 1959. év (kézirat) [Sz.J.]

[84] Szabadkai prófétás mozgalom: Rácz Ferenc indította el 1943 első hónapjaiban Szabadkán. A próféta szolgálatát a második házastársa töltötte be. A prófétaság ajándékát kiemelték, és ennek egyértelmű bibliai tanításokat is alárendeltek. Tanításukban kiemelt szerepet kapott a bűnvallás. Eszerint minden gyülekezeti tagnak meg kellett vallania bűneit egy lelki munkásnak. Utóbbiak „isteni kijelentés” alapján kerültek ebbe a funkcióba. Csupán az a gyülekezeti tag vehetett úrvacsorát, aki szűkebb körben egy próféta előtt megjelent és imádkozott. A próféta ezek után „isteni kijelentésként” közölte az illetővel, hogy vehet úrvacsorát, vagy sem. A bemerítést szükségtelennek tartották, míg a Szentlélek-keresztséget az üdvösség feltételének. A szabadkai prófétás mozgalom a magyarországi pünkösdiekre is hatott. Egyes közösségek átvették a tanítást (pl. az őskeresztyének), mások elzárkóztak tőle (pl. Evangéliumi Pünkösdi Egyház).

[85] Az Őskeresztyén Felekezet ismertetése néhány pontban (1959. március 12.) [Sz.J.]

[86] Az Őskeresztyén Felekezet ismertetése néhány pontban (1959. március 12.) [Sz.J.]

[87] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 157. p.

[88] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998. 158. p.

[89] Szigeti, é.n. 16. p.

[90] SZET jegyzőkönyv (1958. október 21.) [R.Z.]

[91] SZET jegyzőkönyv (1960. december 7.) [R.Z.]

[92] SZET jegyzőkönyv (1961. január 11). [R.Z.]

[93] SZET plenáris ülésének jegyzőkönyve (1967. szeptember 28-án). [Adventista Irattár.]

[94] Vajdahunyad utca, Koszorú utca, Almássy tér, Somogyi Béla utca.

[95] Csizmadia Dániel (1968) Élő Isten Gyülekezete, Budapest (kézirat) [Sz.J.]

[96] Jelentés az 1956. október 10-i megbeszélésről. [Sz.J.]; SZET jegyzőkönyve (1958. szeptember 9.) [EPK.]

[97] SZET jegyzőkönyve (1960. május 16.) [R.Z.]

[98] SZET jegyzőkönyv (1960. december 2.) [R.Z.]

[99] SZET jegyzőkönyv (1960. december 2.) [R.Z.]

[100] SZET jegyzőkönyv (1962. június 20.) [R.Z.] Lődi tanításában problémát találtak a palesztinai kérdéssel, illetve az úrvacsorai pörköltevéssel kapcsolatban. Utóbbi esetében Lődi kijelentette, hogy átmenetileg megszüntették a pörköltevést, de később visszatértek hozzá.

[101] Szigeti Jenő: Az Élő Isten Gyülekezete rövid története. [Kézirat.] Bp., é.n.

[102] Élő Isten gyülekezetének Szervezeti Szabályzata, 1958. Élő Isten Gyülekezete irattára.

[103] Forrás: Az ÁEH A szekták helyzete, magatartása és tevékenysége a felszabadulástól a kormányprogramig című belső feljegyzés alapján készült saját szerkesztés. MOL. XIX-A-21-c-6/6. 142. dob.

[104] Uo.

[105] Uo.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,