11. évfolyam 2.
szám |
Rajki Zoltán: A pünkösdi mozgalom története az ötvenes években Magyarországon |
Az 1949/1950-es felülről erőltetett, ún. Csorba-féle
egység bukása után ismét öt jelentősebb pünkösdi jellegű felekezet (Evangéliumi
Keresztény Felekezet, Evangéliumi Pünkösdi Egyház, Őskeresztyén Felekezet,
Isten Gyülekezeteinek Szövetsége, Élő Isten Gyülekezete) működött
Magyarországon.[1]
Így egy megosztott, egymással rivalizáló pünkösdi mozgalomnak kellett a kommunista
diktatúra 1950-es évekbeli vallás- és egyházellenes kihívásaira[2]
megtalálnia a választ. A pünkösdi mozgalom helyzetét nehezítette, hogy a
pártállam különösen rossz szemmel tekintett a karizmatikus és eksztatikus
jelenségekre, illetve más egyházakhoz hasonlóan esetükben is átlátható
szervezeti viszonyokra törekedett. Másrészt kifogásolta híveik világtól
elzárkózó, általuk „bigottnak” tartott magatartását.[3] A
fentiek jelentősen befolyásolták a pünkösdi entitások belső életét. A
tanulmányomban a magyarországi pünkösdi felekezetek ötvenes évekbeli belső életét,
missziós tevékenységét, más egyházakhoz való viszonyát mutatom be,
kihangsúlyozva a pártállam egyházpolitikájának rájuk gyakorolt hatását. A pünkösdi mozgalom
és a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének (MSZSZ[4])
kapcsolata az ötvenes években A legális működés feltételét a korszakban a szabadegyházi
közösségek számára az MSZSZ biztosította. A megosztott pünkösdi mozgalom az
MSZSZ vezetői számára nagy gondot jelentett, mivel csak a Tomi József vezette
Evangéliumi Pünkösdi Egyházat tudták a szövetség munkájába integrálni.
Tudatában voltak annak, hogyha az egyes csoportokat magukra hagyják, akkor csupán
illegálisan működhettek volna, amely a Rákosi-diktatúra éveiben nem csupán
jogi-, hanem létbizonytalanságot is jelentett. Az értük való felelősségvállalás
szintén veszélyeket rejtett az MSZSZ vezetői számára, mert korábban a pünkösdi
vezetők ígéreteiket nem tartották be. Egyes gyülekezetek hitéletükkel súlyos
bajokat okoztak. A helyzet rendezését pedig személyes (és anyagi), illetve
dogmatikai ellentétek nehezítették. Kiss Ferenc (MSZSZ elnöke) orvosprofesszor
megfogalmazása szerint ugyanis mindegyik csoportnak volt egy „rögeszméje”,
amelyet a közös látásból kiemelt, és nagy hangon hirdetett. Ezért az MSZSZ csak
egy új pünkösdi vezetői csoportért tudott volna felelősséget vállalni, amely
képes lett volna egy egyesült felekezetet létrehozni.[5] Az MSZSZ vezetői 1951-ben 6-12
hónap haladékot kértek az Állami Egyházügyi Hivataltól (ÁEH) a pünkösdiek
ügyének a rendezéséhez, de csak hat hetet kaptak. Az állam a pünkösdi csoportok
feloszlatását nem tervezte, de helyzetük rendezésére törekedett. Két lehetőség
merült fel a pünkösdi csoportok részére. 1. Az MSZSZ tagegyházai, vagy felügyelete
alá tartozó csoportok lesznek. 2. Közvetlenül tárgyalnak az ÁEH-val.[6]
Az első eset az MSZSZ számára azért jelentett problémát, mert a pünkösdi
csoportok vezetői egymásért sem tudtak felelősséget vállalni, illetve egymással
sem voltak képesek együtt dolgozni. Az új vezetői réteg kialakítása irreális
elképzelésnek tűnt, mert a régi vezetők egzisztenciális okok miatt nem adták volna
át a tisztségüket. A kialakulatlan felekezeti viszonyok az egyes csoportjaik
ide-oda vándorlásával fenyegettek. Másrészt a mozgalom „prozelita-szerző” tevékenységét
is kifogásolták. A közvetlen ÁEH-s kapcsolatuktól is tartottak, mert ebben az
esetben az állami szervek előtt félő volt, hogy lejáratják Tomi Józsefet.[7] Az MSZSZ a kockázatot felmérve
elvállalta a pünkösdi csoportok felügyeletét. Az állam ekkor még nem avatkozott
volna bele abba, hogy a pünkösdiek csoportonként, vagy egy név alatt
csatlakoznak-e a szövetséghez. Egyes prédikátorok részére azonban csak abban az
esetben szándékoztak igazolványt adni, ha az rendelkezik az MSZSZ bizalmával.[8] Első lépésként az MSZSZ azt
javasolta a pünkösdi csoportoknak, hogy 2-2 minden funkciótól független
személyt jelöljenek meg, akik majd kiválasztják a háromfős vezetést. A szövetség
kérése kiegészült azonban azzal, hogy a fentiek közé ne a korábbi pártoskodókat
tegyék be. Az egység bármilyen formájától, illetve vezetőik leváltásától a csoportok
elzárkóztak.[9] A
csoportonként összehívott konferencián 1951. október 8-án mindegyik csoport egy
felelős küldöttet választott az ötfős albizottságba, amelyet Tomi József képviselt
az MSZSZ-en belül.[10]
Az őskeresztyének 1957. január 4-én beadványban kérték az albizottságban működő
közösségek egyenjogúsítását. Megvalósítására azonban csak egy évvel később,
1958. február 11-én került sor, amikor az addig albizottságba tömörült pünkösdi
közösségeket tagegyházaknak minősítették.[11] A pünkösdi mozgalom
felekezetközi kapcsolatai Az ötvenes évek második felében a legfontosabb pünkösdi csoportok
felekezetközi elfogadottsága nőtt, elsősorban helyi szinten. Így például az
evangéliumi keresztények részt vettek más felekezetek istentiszteletein, vagy
más egyházból érkezettek is prédikáltak istentiszteleteiken, illetve más
felekezetekkel közös istentiszteleteket/evangelizációs programokat szerveztek.
Elsősorban baptistákkal, reformátusokkal, illetve szabadkeresztyénekkel,
adventistákkal, testvérgyülekezetek tagjaival kerültek kapcsolatba.[12]
Nagyobb összejöveteleikre esetenként meghívtak egy-egy szabadegyházi vezetőt.[13]
Nyitásuk meghozta a gyümölcsét a pünkösdi mozgalom számára, mert több
szabadegyházi vezető személyiség (Dr. Kiss Ferenc, Michnay László) róluk
alkotott véleménye pozitívan módosult.[14] A pünkösdi mozgalom
vallásközösségeinek egymás közötti kapcsolatai az ötvenes években Az egység iránti vágy az egyszerű hívek körében továbbélt,
és a megosztottság okát vezetőikben látták. Még félretételük kérdését is
felvetették. Az ötvenes évek közepén egy-egy csoport képviselői felkeresték a
másik csoport egy-egy nagyobb rendezvényét. Ott olyan kijelentések is elhangzottak,
hogy „nem lesz többé két nép, két királyság”.[15]
A különféle irányzatok vezetői természetesen nem nézték jó szemmel ezeket az
alulról jövő törekvéseket. Az evangéliumi keresztyéneknél például Siroky István
vette fel velük a harcot. Nem értett egyet a mindenáron létrehozott egységgel.
Szerinte ugyanis a szervezeti egység létrejöttét a hívek és Jézus eggyé válása
kell, hogy megelőzze a megtérés és a megszentelődés által, majd ezt követően az
embertársakkal való szoros „vonzalomra” törekszik az egyén. Ugyanis a „meg nem
szentelt emberekkel” létrehozott egység rövid életű és káros következményekkel
jár.[16]
A pünkösdi csoportok egymás iránti nyitottsága ugyanakkor dogmatikai keveredést
is eredményezett, amely az adott felekezeten belül okozhatott belső
feszültséget. Legvonzóbb felekezetnek az evangéliumi keresztyének számítottak.[17] Az alulról jelentkező
egységtörekvésekkel szemben a különböző pünkösdi csoportok vezetése között
értelemszerűen rivalizálást is megfigyelhetünk. Például az evangéliumi keresztyének
Békefiéket szerették volna kiszorítani a szabadegyházi vonalról 1958 elején.
Arra hivatkoztak, hogy országos viszonylatban alig van 40 hívük. A Sárkányék
vezette őskeresztyénekkel pedig évekig még a kapcsolatot sem vették fel.[18] A lelkészek,
prédikátorok helyzete a pünkösdi mozgalom közösségeiben A gyülekezetekben más felekezetekhez hasonlóan csak az ÁEH
által kiállított arcképes igazolvánnyal rendelkező személyek prédikálhattak az
iratban feltüntetett helyeken. Az evangéliumi keresztyének esetében 19
igazolványt bocsátott ki az állam 1952-ben és 1961-ben. Az Evangéliumi Pünkösdi
Egyház esetében 1952-ben 20, 1961-ben csupán hat igazolványt állítottak ki,
amely a felekezet súlyvesztésével állhatott kapcsolatban. Az őskeresztyének
esetében 1959-ben 15 személy rendelkezett igazolvánnyal, és még 5 főnek
folyamatban állt az igazolvány kiadása.[19]
Az igazolványrendszer is az intézményesülést, illetve a mozgalmi karakter
visszaszorulását segítette elő. Az istentiszteletek, prédikációk
színvonala, illetve törvényes menete a prédikátorok képzetlensége, illetve a
helyi közösségek kezdetleges intézményesedése miatt sok gondot okozott a
mozgalom vezetői számára. Különösen a „a meg nem hívott, önként jelentkező,
futkározó, rendetlenül, élő jellemükben és tanításukban állhatatlan atyafiak”
gyülekezeti szolgálata ellen léptek fel.[20]
Az állami nyomás felgyorsította a fenti személyek kiszorítását a gyülekezeti
szolgálatból az ötvenes évek elejétől kezdve. A teológiailag képzetlen
igehirdetők problémája különösen az evangéliumi keresztyének vezetőit
foglalkoztatta az ötvenes évek közepétől kedve. „Mivel kevés az értelmes
igehirdető, a testvérek és a hallgatók az összejövetelekről legtöbb helyen
éhesen és csalódottan távoznak. Utóbbiak másodszorra el se mennek. Az
igehirdetők legtöbbször szabadidővel sem rendelkező munkásemberek. Imára,
bibliaolvasásra is alig van alkalmuk. Így a szószéken újra, meg újra hasonló és
általános szólamokat mondanak el, ami az értelmes lelket nem építi.”[21]
Siroky István ezért felvetette, hogy néhány fiatal egy rokon felekezet
szemináriumába nyerjen képzést, amely alapját képezhetné egy későbbi,
közösségen belüli prédikátoroktatásnak. A felekezet tagságának többsége azonban
idegenkedett a lelkészképzéstől, mert szerintük megöli a prédikátorok lelkét.
„Tiszta fejjel és tele szívvel mennek be, de tele fejjel és üres szívvel jönnek
ki.” Siroky a svéd modell részbeni
követését javasolja. Szerinte Magyarországon a megoldás az, hogy az igehirdetők
szorgalmasan tanulmányozzák a Bibliát és más elemi műveltséget tartalmazó
könyvet. Közösségi szinten pedig szélesebb körű bibliai beszélgetések, illetve
bibliatanfolyamok szervezése történne.[22]
Ladó József szerint néhány magyarországi pünkösdi fiatalt nemzetközi
bibliatanfolyamra kellene kiküldeni.[23]
Ez utóbbi irreális elképzelésnek bizonyult a kor politikai viszonylatában.
Fábián József munkástanfolyam szervezését tervezte. Előrelátását tükrözi, hogy
a tanfolyam diákjait a tagság közép- és főiskolát végzettjei közül szerette
volna kiválasztani.[24]
Ez a törekvés jelentős előrelépést jelentett a pünkösdi mozgalom életében, mert
a korábbi években számos pünkösdi csoportban nem volt szabad az istentiszteletre
előre felkészülni. Ahol kinyílt a Biblia, és az ujjukkal egy versre mutattak,
az alapján kellett prédikálni.[25] Dátum és aláírás nélküli körlevél
tudósít minket arról, hogy az evangéliumi keresztények levelező tanfolyamot
indítottak el, amelynek elvégzői nem nyertek prédikátori felhatalmazást, mivel
a prédikátorok elhívása a gyülekezetek döntésén alapult. A tanfolyam
elvégzésére igeszolgálatokat végző személyeket hívtak. A tanfolyamon levélben
közölték a heti tananyagot, és válaszlevélben kellett a hallgatóknak a dolgozataikat
elküldeniük, illetve a kérdéseik feltételére kaptak lehetőséget. Időközönként
vizsgákat tartottak. A tanfolyam költsége hallgatónként 50 Ft-ba került. A
jelentkezőket a gyülekezetek vezetősége bírálta felül, és szükség esetén
anyagilag is támogathatta a rászoruló hallgatókat.[26]
A kezdő igehirdetők részére Budapesten 1959. február 24-27-ig biblianapokat
tartottak. A fenti törekvések azonban több nehézséggel
ütköztek, ahogy ez Fábián József Ladó Józsefhez (1961) írt leveléből kiderül:
„Napról-napra rám nehezedik a prédikátor képzés kérdése. Látom, hogy a legnagyobb
jó szándék sem elég a megfelelő képzettség nélkül. Ma a gimnáziumi érettségi az
általános, míg korábban a hat elemi. Sajnos a prédikátoraink közül kevesen
mérik ezt fel. Szeretnék megállítani az idők kerekét, hogy a fogyatékosságaik
ne látszódjanak. Az élet halad, ezért kíméletlenül félretaszítja azokat, akik
képtelenek a fejlődésre. A legtöbb atyafi egyenjogúnak látja a tudatlanságot a
hittel. Azaz úgy vélik, hogy csak a tudatlan ember kiváltsága a hit. El kell
zárkózni minden irányú fejlődés és tanulás elől. Szívesen felcserélné őket, ha
volna utánpótlás. Több népes gyülekezetünk van, ahol nem maradnak meg a
fiatalok.”[27]
A pünkösdiek lelkészképzése végül 1967-ben oldódott meg a Magyarországi
Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének keretében. A pünkösdi mozgalom
felekezeteinek belső élete az 1950-es években Evangéliumi
Keresztény Felekezet Az Evangéliumi Keresztyén Felekezet vezetői szerint az ún.
Csorba-féle egység 20%-nyi tagveszteséget okozott a közösségnek.[28]
Az egység felbomlása után rövidesen – 1951 januárjában – megválasztották hatfős
új vezetőségüket Ladó József (elnök), Fábián József (alelnök), Deák József,
Kalincsák Mihály, Siroky István és Szűcs József személyében. Ezzel az egyszemélyi
központú vezetés helyett a testületi döntéshozatal mellett döntöttek.
Szervezeti felépítésük három lényeges elemből állt: 1. Gyülekezetek, csoportok.
2. Körzetek (17 körzet + egyéb gyülekezetek). Az országos vezetés a közösséget
gyülekezetlátogatásokkal és körlevelek útján igyekezett tájékoztatni és
összetartani.[31]
Az állam okozta adminisztrációs akadályok miatt nem egyszer késtek a
körlevelek. Ugyanakkor a körleveleket sok gyülekezetben fel sem olvasták.[32]
Az országos vezetők 1953 márciusától anyagi nehézségek miatt ritkították a
gyülekezet-látogatásokat. A pénz-hiány hátterében az állt, hogy a helyi
gyülekezetek a központi pénztárat nem kellő mértékben támogatták. A 200
pünkösdi által lakott településből mindössze 50-től érkezett havonta anyagi
támogatás a központba. A körlevelek felolvasása körüli anomáliák, illetve a
megfelelő anyagi támogatás hiánya jelzi az országos vezetés befolyásának
határait.[33]
Az országos vezetők munkáját nehezítette, hogy tisztségüket egy helyi
gyülekezet pasztorálása mellett végezték. A felekezet 1955-ben vezetési
válságba került, mert Ladó József családi okokra hivatkozva lemondott. A
közösség ezt nem fogadta el. Sőt az 1956. szeptember 11-14-ei munkástalálkozón
a többi vezetőtársával együtt újraválasztották.[34]
Ladó azonban az 1956-os októberi forradalom napjaiban külföldre távozott. Az
országos vezetőség az addigi alelnököt – Fábián Józsefet – jelölte elnöknek,
amit az 1957 szeptemberében megszervezett rákoscsabai országos konferencia is
megerősített.[35] A vezetésen belül 1959-től Siroky
és Fábián között konfliktus keletkezett. Siroky háttérbe szorulása diktatórikus
törekvéseinek ellenszenves fogadtatásával magyarázható. A prédikátorok közül
csupán Ungvári Sándor támogatta. Még gyülekezetében – Budapesten – is súlyos
konfliktusokat eredményezett tevékenysége, amelynek eredményeként a fiatalok
egy része az evangéliumi pünkösdiek Dózsa György úti gyülekezetéhez
csatlakozott. A „disszidensek” a diktatórikus vezetési stílus mellett azzal
vádolták Sirokyt, hogy elhanyagolja a gyülekezet gondozását. A gyülekezettől
kapott fizetés mellett ipari engedély nélküli szobafestést vállalt. Siroky
válaszképpen szükségállapotot hirdetett, és mindent egyszemélyben akart
intézni. Az ellene fordulókat leváltotta, és leállította az ifjúsági munkát. A
konfliktus következményeként Sirokyt kizárták a felekezet országos
vezetőségéből.[36] Siroky háttérbe szorulásával az
elnök befolyása tovább bővült. Hátterében az ÁEH fent említett egyháziasítási
törekvése állt. Az evangéliumi keresztények vezetése 1961. január 10-én azt a
határozatot hozta, hogy a közösség elnöke felelős az igazolvánnyal rendelkező
igehirdetők működéséért. A prédikátoroknak 1961. március 8-ai keltezéssel nyilatkozatot
kellett aláírniuk, hogy a rájuk bízott szolgálatot a közösség által elfogadott
elvek szerint végzik. Nem engedik, hogy érvényes igazolvány nélküli személyek
prédikáljanak a körzetükben, és a Központi Vezetőség határozataihoz minden
tekintetben alkalmazkodnak.[37] Az igazolványt kapott személyeket
tekinthetjük az evangéliumi keresztyén közösség vezető rétegének. A
magyarországi pünkösdi mozgalom megközelítőleg három-évtizedes múltjából
következik, hogy a hatvanas évek elején a „derékhadát” a 45-60 évesek (13 fő)
alkották, és csupán egy személy múlt el hatvan éves. Az utánpótlás megjelenését
tükrözi, hogy negyedük (4 fő) 31 és 45 év közötti volt.[38]
A fiatalok vezetőségbe kerülésének nehézségét mutatja, hogy csupán egy harminc
éves személyt találunk az igazolvánnyal rendelkezők között. Az evangéliumi keresztyének
mindössze 12 prédikátora végzett teljes idejű, és 30 fő fizikai munka mellett
végezte gyülekezetvezetői munkáját 1960-ban.[39] Az evangéliumi keresztyének
intézményesülésének fontos állomását képezi, hogy 1954. szeptember 21-24-ei
munkásértekezletükön szervezeti életükkel és dogmatikai tanításukkal
kapcsolatosan tisztázták álláspontjukat.[40]
A közösség erősen karizmatikus jellegét bizonyítja, hogy a gyülekezetet alkotó
emberek ismérvei közé sorolták nem csupán a bűnbocsánatot, az újjászületést és
az alámerítkezést, hanem a Szentlélekkel való betöltekezést is. Az eksztatikus
jelenségek túlburjánzását igyekeztek korlátok közé szorítani, mert a Lélek
adományainak megnyilatkozását csupán a Szentlélek által megszabott formában
tartották elfogadhatónak.[41]
Szabadegyház lévén fontos szerepet tulajdonítottak tagjaik minőségi
életvitelének. Különösen a „testi szenvedély elleni alapos vizsgálatot” vélték
fontosnak. A gyülekezet legfontosabb feladatának a lélekmentést és a
lélekmegtartást tartották. A legtöbb újprotestáns felekezethez hasonlóan
gyülekezeti összejöveteleik imaóra, evangelizáció, bibliaóra és testvéri óra
jellegűek voltak. Utóbbin a tagfelvételt és a gyülekezet fegyelmi- és anyagi
ügyeit beszélték meg. Nagyobb összejöveteleknek a hitmélyítők és a konferenciák
számítottak, amelyen több gyülekezet tagjai is részt vehettek. Ez lehetőséget
teremtett a szélesebb körű kapcsolat- és közösségépítésre. Az evangéliumi
keresztyéneknél minden gyülekezet önállóan élte életét. Saját prédikátora, vénje
és diakónusa volt. Ha egy közösség ezeket a feltételeket nem teljesítette,
akkor szórvány besorolásba került. A gyülekezetek közös ügyeiket az Országos
Tanácsban beszélték meg, de körzeti szinten is lehettek megbeszélések.[42] A gyülekezetek anyagi alapjait a
perselyezés, az egy célra adott nagyobb összeg (hálaáldozat), az önkéntes
hozzájárulás, illetve a tizedadakozás jelentette. A tizedfizetést javasolták,
de nem tették kötelezővé. A pénzt a pénztáros két másik személlyel számlálta
meg. A pénztáros a gyülekezet határozata alapján végezhette a kiadásokat. A
prédikátorok és az igehirdetők pénzzel való visszaélését úgy igyekeztek
megszüntetni, hogy egyáltalán nem foglalkozhattak pénzügyekkel.[43] A legfontosabb gyülekezeti
tisztviselők a prédikátor, a vének és a diakónusok voltak. A prédikátor mint a
gyülekezet első vénje tartotta a hatóságokkal a kapcsolatot. Teljes idejű szolgálatának
időbeosztását a gyülekezet végezte el. A gyülekezet szellemi vezetője/vezetői,
a vén(ek) avatásához körzeti elöljárói ajánlás volt szükséges. A prédikátorok
és a vének kiemelt helyzetét, valamint a központi irányítás erejét mutatja,
hogy fegyelmi ügyeikkel kapcsolatosan az Országos Vezetőség döntött. A
diakónusokat a gyülekezet jelölte és választotta. Tevékenységük a segélyezés, a
gyülekezeti juttatás közvetítése, a gyülekezeti tulajdon és az adományok
kezelése, jegyzőkönyvírás, női segítői szolgálat területeire terjedt ki.[44] Gyülekezeti szinten az egyszemélyi
és a közösségi vezetési stílus között konfliktusok alakultak ki. Az evangéliumi
keresztyének a testületi irányítást szorgalmazták. Helytelenítették azt, hogy
egyesek a gyülekezeti tisztséget „uralkodásra”, és nem a szolgálatra használják
fel.[45]
A pünkösdi-karizmatikus gyülekezetek, illetve a hívek egy része azonban mindig
is hajlott arra, hogy egy-egy „karizmatikus” személy engedelmes „szolgája”
legyen. Az ún. teokratikus – demokratikus vezetési stílus sok gyülekezetben
konfliktusforrásként jelentkezett. A karizmatikus vezetési modell lényegét
Siroky István fogalmazta meg 1998-ban. „Általában hiba az, hogy a keresztények
rátérnek a vallásos rendszerre, a kötött rendszerre. A Szent Szellem ezt nem
szereti. Gyülekezeti és közösségi szinten is az a karizmatikus vezető, aki
Szentlélekkel teljes. Mindenki felnéz rá és kiválasztódott a Szentlélek által.”[46] A nők gyülekezeti szerepét az
ötvenes években szintén elég korlátozottan képzelték el. Feladatukat a
következőkben jelölték meg: „hallgassanak a gyülekezetben. Ne szóljanak bele a
vezetés dolgaiba, hanem legyenek engedelmesek, csendesek a szolgálatban,
segítőtársaik a férjnek és a gyülekezetnek. Ez a bibliai rend a prédikátor
feleségére is vonatkozik.”[47] A gyülekezeti tagság fontos
feltételének tartották a megfelelő életmód mellett a gyülekezeti elöljáróknak
való engedelmességet, valamint a gyülekezeti órák rendszeres látogatását. A
válást csupán paráznaság esetén engedélyezték. A gyülekezet elég alaposan
beleszólhatott tagjai magánéletébe. A társválasztás előtt a gyülekezet tanácsát
ki kellett kérni. Szorgalmazták a felekezeten belüli házasságkötést. A más
felekezetűekkel kötött házasságot felülvizsgálhatta a gyülekezet. A megtéretlenek
esetében pedig még magát a házasságkötést is megtilthatták. Az udvarlást sem
engedélyezték. A jegyesség idejét minél rövidebb időre akarták korlátozni. A
gyülekezetben csak a hívők menyegzői ünnepélyét tették lehetővé.[48]
A fent említett szigorú szabályok miatt a pünkösdi közösséget – a néhány ezres
taglétszám miatt – kusza rokoni szálak kötötték össze, amely erősen hatott a
közösség fejlődésére. Az evangéliumi keresztyének – a
legtöbb magyarországi szabadegyházhoz hasonlóan – továbbra is puritán
életstílust követeltek tagjaiktól. Nem követhették a világi divatot. A nők nem
hordhattak ékszereket, nem vághatták le a hajukat. A gyülekezetben csak
bekötött fejjel imádkozhattak és szólalhattak fel. A gyülekezet tagjai kétes
irodalmi termékeket nem olvashattak. Moziba, színházba, cirkuszba nem járhattak.
A sporttól, minden nyerészkedési szenvedélytől és időt rabló szórakozástól,
mint a kártya, lóverseny, sakk, kocsma, tánc tartózkodniuk kellett. A részegítő
italokat, dohányt és a kábítószereket is tiltották. Az egyszerűségre való
törekvésük a temetésre és a gyászra is kiterjedt.[49] A gyülekezeti fegyelmezés
területén Máté evangéliumának 18. fejezete 15-17. versei által (négyszemközti
intés – két másik személlyel való intés – gyülekezet előtt – megbánás vagy
kizárás) javasoltakat tartották mérvadónak. A kizárt tagok nem szólalhattak fel
a testvéri órán, nem úrvacsorázhattak, illetve nem lehetett őket szent csókkal
köszönteni. Véleményük nem számított mérvadónak, és tilos volt pártjukat fogni.
Gyakorlatilag teljesen elszigetelték őket.[50] Az evangéliumi keresztyének az
ötvenes évek közepén a gyülekezeti gyermekmunkára a kor lehetőségeihez képest
nagy hangsúlyt fektettek. Durkó Sándort bízták meg azzal, hogy a gyülekezetek
gyermekmunkáját segítse. A gyermekbibliaköri munka során nem csupán általános
bibliaismeretet, de a további tananyagok során a pünkösdi hitigazságokat is
átadták. Sőt egyháztörténelmi vonatkozású tananyagok oktatását is tervezték.[51]
Módszertanilag szorgalmazták az életkori sajátosságok figyelembevételét.
Javasolták, hogy a gyermekbibliaköri vezetők látogassák meg a gyermekeket
otthonaikban. A gyermek-bibliakörök a hétköznapokban folyó munka eredményét
gyermekünnepélyek (akár egy körzet gyermek-bibliakörei együtt) formájában mutathatták
meg a gyülekezeteknek.[52]
A bibliakörök vezetői részére Budapesten tanfolyamot tartottak 1958. január
7-9-ig 52 fő részvételével.[53]
A gyermekmunka országos összefogása érdekében Hécsel Ilonát országos tanítónak
nevezték ki. A gyermekmunka fejlődését gátolta, hogy a gyülekezetek anyagilag
nem támogatták kellően a tevékenységet.[54] A korszakban legjelentősebb
ifjúsági élet Budapesten bontakozott ki Bernhardt Gyula, Tfirst Gyula és később
Makovei János vezetésével. A fővárosi fiatalok saját pénzükön adták ki havonként
körlevelüket az ún. Ifjúsági Hírnököt.[55]
Az Ifjúsági Hírnök szorgalmazta a fiatalok aktívabb gyülekezeti részvételét, és
ifjúsági önképző programok szervezését gyülekezeti szinten.[56]
A budapesti fiatalok aktív szerepet vállaltak a gyermekiskolában is Durkó
Sándor – országos gyermekiskola felelős – szervezésében.[57]
Az ifjúsági órákon 5-10 bibliai találós kérdés segítségével is fejlesztették a
résztvevők bibliaismeretét.[58]
Sőt még eszperantó tanfolyamokat is indítottak, majd 1958-ban létrehozták az
ifjúsági könyvtárat.[59] A budapesti fiatalok a szervezett
ifjúsági életet országosra akarták tovább fejleszteni.[60]
Az Ifjúsági Hírnökben az ún. Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek Ifjúsági Köreinek
megalakulását szorgalmazták, és 1957 végén megalkották a szervezeti és működési
feladattervezetet. Elképzelésük szerint végleges vezetőjüket az 1958. évi
országos ifjúsági konferencián választották volna meg, aki a felekezet országos
vezetőségének rendes tagja lett volna. A helyi ifjúsági vezetők megválasztását
titkosan tervezték a fiatalok részvételével az általuk titkosan beválasztott
középkorúak jelenlétében. Az ifjúsági kör tagjai nem feltétlenül gyülekezeti
tagok, de rájuk is érvényesek voltak az „általános illem és jó modor
szabályai”, illetve a „feltűnés mentes öltözködés és magatartás”. A helyi
ifjúsági körök kéttípusú gyülekezeti órát rendezhettek volna: 1. Hétköznapi
önképző kör. 2. Vasárnap esti ifjúsági óra. Azokban az ifjúsági körökben, ahol
több lánytag volt, ott női misszió létrehozását is javasolták. Az ifjúsági kör
missziós feladatait a következő területeken képzelték el: gyermek-bibliaköri
szolgálat, ének- és zeneünnepélyek, szociális tevékenység, gyülekezettől
eltávolodott tagok látogatása, valamint más felekezetekkel való kapcsolat. A
helyi pásztornak ifjúsági ügyekben az ifjúsági vezetővel egyetértésben kellett
intézkednie.[61]
Elképzelésüket azonban nem egyeztették a vidéken élő egyházelnökükkel, aki
ellenezte a fentieket a felekezet szervezeti szabályaira és az állami
törvényekre hivatkozva. Másrészt félt attól, hogy a fiatalok külön gyülekezetté
szervezik magukat a helyi közösségeken belül.[62] Az országos szintű ifjúsági munkát
előre lendítette volna az 1955-ben hozott határozat, amely egy Országos
Konferencia táborhely létrehozásáról szólt. Rákoscsabán találtak egy 800
négyzetméternyi alkalmas területet. A rajta levő épületet imaház, lakás, de még
bibliaiskola céljára is alkalmasnak vélték. Felszólították a közösség tagjait,
hogy az objektum megvásárlása érdekében fejenként 100 Ft-ot adakozzanak.[63]
A felekezet közjogi státusza miatt a megvásárolt ingatlant 6-8 gyülekezeti tag
nevére íratták volna. Az összeférhetetlenség elkerülése érdekében ezek a
személyek különböző gyülekezetek presbiterei lettek volna, de nem lehettek az
országos vezetőség tagjai.[64]
Végül 1958 elején Pestlőrincen vettek egy 600 négyszögöl ingatlant[65],
és az 1958. szeptember 24-25-i munkástanácskozáson elhatározták, hogy a táborhelyen
lehetőség szerint szeretetotthont is létesítenek[66],
amely azonban a kialakult egyházpolitikai helyzetben nem valósulhatott meg.
Jelentős kezdeményezésnek tekinthetjük, hogy az 1950-es évek végén
segélypénztárral is rendelkezett az Evangéliumi Keresztyén Felekezet, amelynek
működésével kapcsolatban nincsenek további információink.[67] Az 1956-os forradalmat követően –
1957 végén, 1958 elején – az evangéliumi keresztyének számára is lehetőség
nyílt a nemzetközi kapcsolatok újrafelvételére. A svéd pünkösdiek segítségével
adták ki a Hitünk énekei című
énekeskönyvet 1959-ben. A kapcsolatfelvétel azonban nem volt konfliktus-mentes,
mivel a svéd vezetők a SZET ellenőrzése alá helyezték az énekeskönyv bevételét.[68]
A magyarországi pünkösdiek közel 800 éneket válogattak össze, amelyből 100-nál
több gyermek-bibliakörök számára íródott.[69]
Az énekeskönyv végül 1959 májusában jelent meg hatezer példányban, de
ugyanebben az évben további háromezret hozhattak forgalomba.[70]
A svéd papírra azért volt szükség, mert az ÁEH csak úgy engedélyezte a kiadást,
ha papírt is szereznek hozzá. A svéd kapcsolatok mellett az
evangéliumi keresztyének a svájci pünkösdiekkel vették fel a kapcsolatot a
hatvanas évek elején. Tőlük Bibliákat, illetve anyagi segítséget kaptak
prédikátoraik anyagi támogatására. A kapcsolat felvételében és fenntartásában
Ungár Aladár is segítséget adott a SZET részéről. A levelezésből kitűnik, hogy
a svájciak más magyarországi pünkösdi irányzatok (Békefi, Tomi, Sárkányék)
létezéséről is tudtak, és Fábiánék néhány mondattal, de a többi csoport
szerepét csökkenteni igyekeztek előttük.[71] Az Evangéliumi Pünkösdi Egyház Az Evangéliumi Pünkösdi Egyház élete az 1949/1950-es
egyesült felekezetből való 1950. júliusi kilépésüket követően lényegében nem
változott. Az egyház vezetése Tomi József kezében maradt, és közvetlen
munkatársai Búth Kálmán, Kovács János, Bernhardt Gyula, Kurgyis János és
Horváth Sándor voltak. A központi irodát Tomiék lakásában rendezték be.[72] A felekezetet három szervezeti
egység alkotta. Legalsó szintre a gyülekezeteket, szórványokat helyezték. Több
önálló gyülekezet egyházközséget alkotott. A legfőbb igazgatási szervként az Egyháztanácsot,
illetve az Egyetemes Gyűlést nevezték meg. A felekezet élén az elnök állt. Az
Egyháztanácsot hét tag alkotta. Az egyházközségek egymástól függetlenül
intézték ügyeiket elöljárójuk vezetésével, aki az éves konferencia során nyerte
el megbízatását. Szervezetei: elöljáró (lelkész), negyedévi konferencia (negyedévi
gyűlés), egyházközségi közgyűlés, és az egyházközségi fegyelmi bíróság volt. A
negyedévi konferencia tagjai sorába az egyházközségi elöljárót (lelkészt,
segédlelkészt), gondnokokat és a gyülekezetvezetőket sorolták. A határozatokat
egyszerű szótöbbséggel hozták. Az egyházközségi közgyűlésben minden gyülekezeti
tag részt vehetett. Legfontosabb feladatának a negyedévi konferencia és az éves
konferencia tagjainak megválasztását tekintették. Országosan az éves
konferencia jelentette a legmagasabb fórumot, amely felügyelte az országos
munkát. Az egyházelnök joga nem csupán az egyház képviselete, hanem a lelkészek
és az egyházközségek életének a felügyelete is volt.[73] A felekezet legjelentősebb
gyülekezete Budapesten a Dózsa György úton volt megtalálható, amely 1960-ban
130 tagot számlált. Tomi József egészen az 1957-es haláláig szolgálta lelkészként
a gyülekezetet. Tomi halála után az Evangéliumi Pünkösdi Egyház és a Dózsa
György úti gyülekezet is komoly belső válságot élt át. A fővárosi gyülekezet
átmenetileg ketté is szakadt 1958-ban. Tersánszki Rudolf irányítása alatt 30-40
fő maradt a régi épületben, míg a gyülekezet többi része néhány presbiter
vezetésével Kőbányán tartotta pár évig az istentiszteleteit. A konfliktus
hátterében az a gyanakvás is állhatott, hogy a negyvenes évek második felétől
Tomi anyagi hasznot húzott a svájci és az amerikai adományokból.[74] Az
Őskeresztyén Felekezet Az Őskeresztyén
Felekezet az ún. Csorba-féle egység
felbomlása után a központi vezetését erősítette meg, illetve a gyülekezetek
vezetőit és prédikátorait igyekezett egységes hitbeli látásra juttatni. A
felekezet vezetőjének Sárkány Győzőt, országos felügyelőnek Sárkány Zoltánt,
míg főpénztárosnak Jámbor Ferencet, a tanács tagjainak pedig Almássy Lajost és
Farkas Mátyást választották meg. Átmenetileg tehát csökkent a Sárkány család
befolyása. A hatékonyabb munkavégzés érdekében 1951. december 1-jén központi
irodát nyitottak Budapesten. Az irodát Gulyás István vezette.[75]
Az országos vezetés súlyát jelzi a felekezeten belül, hogy az ötvenes évek
elején az önkéntes adományokat a központhoz juttatták el. A gyülekezetek helyi
költségeit pedig a perselyadakozásból fedezték. A központ kivételezett
helyzetét tükrözi, hogy pénzügyi területen sem fektették le egyértelműen a
gyülekezetek hozzájárulásának mértékét. Minden el nem költött pénzt a
gyülekezeteknek a központba kellett küldeniük. A gyülekezeti elöljárók polgári
foglalkozásuk mellett végezték szolgálatukat, és a körzeti elöljárók többségének
is „világi” munkahelye volt.[76] Sárkány Győző 1952-ben lemondott
az elnöki tisztségről. Hátterében a Sárkány testvérek közötti konfliktus állt.
Azt kifogásolták, hogy a körlevelek tartalmát nem beszélte meg velük.[77]
Helyére Sárkány Mihályt választották meg ügyvezető titkárnak. Mellette egy
vezetőségi tanács intézte az ügyeket. A tanács tagjai rajta kívül Sárkány
Zoltán, Sárkány Lajos, Farkas Mátyás, Pozsgai József és Almássy Lajos voltak.
Az új vezetőség továbbra is a szervezeti és tanításbeli egység kialakítását
tartotta egyik kiemelt céljának. Legfontosabb eszköznek náluk is a havonta
kiküldött körlevelek bizonyultak, amelyekben a hitelvi és a gyakorlati kérdésekről
közölték tagjaikkal a legfontosabb tudnivalókat.[78]
A következő tisztségviselő választásokra az Elnöki Tanács kibővített ülésén a
SZET nyomására 1959. június 25-én került sor, amelyek lényegi változást nem
eredményeztek a felekezet életében. Elnök továbbra is Sárkány Mihály maradt. A
négy kerületi elöljáró tisztséget továbbra is a Sárkány-fivérek (Mihály,
Zoltán, Győző, Lajos) tölthették be. Gulyás István maradt a szövetség
adminisztratív lelkésze. Országos pénztárosnak Sárkány Zoltánt, helyettesének
Gulyás Istvánt választották. Ezen kívül kerületenként 1-1 laikus tagot
delegáltak a tanácsba. Sárkány Mihály megválasztását az 1959. szeptember 15-én
megtartott konferencia is megerősítette.[79]
A konferencia még egy héttagú fegyelmi bizottságot is megválasztott.[80] A vezetés összetételét nézve
kitűnik a Sárkány fivérek dominanciája. Csupán helyetteseik jöhettek a családon
kívülről.[81]
A felekezet „elitjében” – igazolvánnyal rendelkező igehirdetők – az 1959-es
adatok szerint csak férfiak tartoztak, míg a „helyi elit” – gyülekezeti és
csoport megbízottak – soraiban már nőket is találunk szép számmal (31%), de az
arányszám nem éri el a társadalomban, vagy a gyülekezetben tapasztaltakat. Az
„elit” kormegoszlásáról elmondhatjuk, hogy 75%-uk a középkorosztályból került
ki, a 60 év felettiek csaknem 1/5 részt alkottak, míg a fiatalok aránya
elhanyagolható (6%) volt.[82] Tanításuk 1959-re tovább
csiszolódott. Állami nyomásra – Thury Lajos „segítségével” – elkészítették a
hitelvi és szervezeti szabályzatukat.[83]
Magyarországi keletkezésű közösségként, illetve állami elvárásnak megfelelően,
a magyarországi egyházszervezetet minden külföldi testvérközösségtől
függetlennek definiálja. A korábbi szervezeti szabályzathoz hasonlóan az
országos és gyülekezeti tisztviselők mandátuma lemondásukig, fegyelmi úton
történő elmozdításukig, vagy halálukig érvényben maradt. Csupán a tisztség
megüresedése esetén tartottak választásokat. Ez gyakorlatilag lemerevítette a
felekezet életét minden szinten, mert nem biztosított kellő lehetőséget az alkalmas
emberek tisztségbe juttatására, az alkalmatlan tisztségviselők eltávolítására,
illetve a gyülekezet ügyeiben a tagság beleszólását minimalizálta. Az országos vezetőség esetében is
változást figyelhetünk meg. A korábbi Missziói Tanács (tagjai összes országos
elöljáró és minden igazolvánnyal rendelkező lelki munkás) nevét Elnöki Tanácsra
változtatták. Utóbbi összetétele azonban módosult. Tagjai között a lelkészelnök,
négy kerületi elöljáró, az országos központi iroda adminisztrátora, négy
felszentelt lelkész, valamint négy laikus tag foglalt helyet. Mivel szerepe a
más egyházaknál meglévő ún. országos közgyűlésnek felelt meg, ezért az országos
ügyek intézése ténylegesen szűk körben ment végbe. Új elemként szerepelt
azonban a laikusok bevonása, még ha ez elhanyagolható arányban is történt. A
szűkebb vezetőség összetétele gyakorlatilag annyiban változott, hogy az
országos elnökön és a négy kerületi vezetőn kívül a központi iroda
adminisztrátora is bekerült. A megüresedett elnöki tanácsi helyre az Elnöki Tanács
tagjai az elnök előterjesztésére hívhattak meg felszentelt lelkészt vagy
gyülekezeti vezetőt. Ez jelzi, hogy az alulról jövő kezdeményezéseket, a
gyülekezeti tagok beleszólását a vezetőségi ügyekben névlegesen sem biztosították. A négy egyházkerület (központi,
miskolci, szegedi, pécsi) élén a kerületvezetők, mint a kerületükért felelős
felszentelt lelkészek álltak. Beszámolási kötelezettségük csupán a felekezet
vezetőségének irányában volt. A kerületeket gyülekezetek és szórványok
(taglétszámuk nem érte el a 12 főt) alkották. Igyekeztek azonban úgy intézni az
ügyeket, hogy a szórványok tagsága az illetékes gyülekezetbe járhasson istentiszteletre. A felsőbb vezetés a gyülekezeti
vezetők kiválasztásában is jelentős szerepet játszott, amely szintén a felekezet
központi hatalmi koncentrációját segítette. Az Elnöki Tanács felruházhatta a
kerületi vezetőt, hogy meghívással töltse be a megüresedett helyeket. Választás
esetén az országos elnök a kerületi lelkésszel együtt állíthatott fel egy
jelölőbizottságot, amely három személyt ajánlhatott a gyülekezet figyelmébe.
Amennyiben nem történt óvás, akkor az első körben nyílt szavazás során az
abszolút többséget szerző személy, illetve a második körben a korábban a két
legtöbb szavazatot kapott jelölt közül a legtöbb szavazatot elnyerőt
választották meg. Amennyiben további választásra volt szükség, akkor a
gyülekezet a megválasztott vezető javaslatáról szavazhatott egyszer. Így
gyülekezeti szinten is a felülről lefelé történő szerveződést figyelhetjük meg. Az egyháziasodás fontos elemének
tekinthető az istentiszteleti liturgia lefektetése. Ez az ún. Szentlélek
jelenségek korlátozásával járt együtt. Nem csupán az ún. szabadkai prófétás
mozgalom[84]
hatásának visszaszorulását figyelhetjük meg, hanem az ún. pünkösdi karakterekét
is. Inkább az általános keresztyén, illetve a szabadegyházi vonások kiemelését
tapasztalhatjuk. Az ún. pünkösdi speciális elemeket a sorok közt olvasva
vehetjük észre. A mindennapokban azonban továbbra is a régi gyakorlat működött.[85]
Míg korábban az üdvösség feltételének tartották az ún. Szentlélekkeresztséget,
addig 1959-ben ezt a gondolatot burkoltabban fogalmazták meg. Az 1946-os
hitelvekhez képest nincs szó a „prófétaság ajándékáról”. A földön megszenteltek
üdvözülésének gondolata is arra módosult, „hogy Isten gyermekeinek törekedni
kell a megszentelődésre”.[86] Isten Gyülekezeteinek Szövetsége Az Isten Gyülekezeteinek Szövetsége rendezte a világháború
után a leggyorsabban sorait, mégis a belső tisztázatlanság jellemezte életét. A
mozgalomnak Békefi Mihály volt az egyszemélyi vezetője. 1951-ben 14
gyülekezete, 34 szórványa és 23 igazolvánnyal rendelkező prédikátora volt.
Tagjainak számát 450 főre becsülték. A gyülekezeteket, szórványokat 1952-ben 4
kerületre (budapesti, dunántúli, debreceni, csanád-csongrádi) bontották, és a
szövetség vezetőszerveként a „hetes presbiteri bizottságot” jelölték meg.[87] A
későbbiek során Békefi erkölcsi és egyházvezetői magatartása miatt a felekezet
komoly válságon ment keresztül. Egyre több gyülekezeti tag pártolt el tőle, és
csatlakozott egy másik pünkösdi közösséghez.[88]
Békefi marginalizálódását jelzi, hogy közösségének 1961-ben mindössze hat
gyülekezete és 36 szórványa volt 112 taggal.[89] A Magyarországi Szabadegyházak
Tanácsa (SZET) is beavatkozott az ügybe. Békefi helyzetét gyengítette, hogy
kimentés nélkül nem jelent meg a SZET bizottsági ülésén, illetve gyülekezeti
helyiséget adtak ki konferencia céljából egy illegális vallási közösségnek.[90]
Magatartásán a felszólítás ellenére nem változtatott, ezért a SZET az Isten
Gyülekezetének szabadegyházi tagságát 1960. december 7-én felfüggesztette.[91]
A SZET a felekezet helyzetének rendezése érdekében felajánlotta, hogy egy másik
szabadegyházi csoport felügyelete alatt, önálló gyülekezetként működhet, Békefi
bevonása nélkül.[92] Békefi a döntés után beadványokkal
fordult az ÁEH elnökéhez, különböző kormány- és pártszervekhez, sikertelenül.
Így illegálisan működött tovább. Sikertelenül próbálta meg rendezni a
kapcsolatát a SZET-tel a hatvanas évek második felében. A SZET vezetőjével és a
tagegyházakkal annyira megromlott a kapcsolata, hogy a szervezet még az
ókatolikus védnökség alá helyezésüket sem fogadta el 1967-ben.[93] Élő Isten Gyülekezete Az Élő Isten Gyülekezetének 1950-es évekbeli történetéről
is keveset tudunk. A fővárosi gyülekezetük 1948 után különböző összejöveteli
helyeken tartotta istentiszteleteit.[94]
Gyülekezeteik voltak az ötvenes évek elejéről Bicskén, Tatabányán, Taksonyon,
Gyömrőn, Öskün, Fehérvárcsurgón. Missziójuk eredményeként újabb személyek
kerültek a prédikátori munkába. A felekezet a pünkösdi mozgalom többi közösségével
együtt az 1940-es évek második felében az MSZSZ felügyelete alá kerülve
működhetett legálisan 1958-ig, tagegyházzá válásáig. A közösség belső békéjét
megbontotta, hogy 1955-ben az MSZSZ állásfoglalása után Baumann Bélát
leváltották vezetői tisztségéből. Utódjául Lődi Lajost választották. Az ügy
hátterében az állt, hogy Baumann Almássy téri gyülekezetében lévő
munkatársainak többsége fellázadt ellene zsarnoki módszereire hivatkozva, és az
MSZSZ védelmét kérték. Az ÁEH is Baumann ellen fordult, mert tisztázatlan
anyagi természetű ügyei voltak. A konfliktus kezelésében az MSZSZ is részt
vett. Az eredménytelen tárgyalásokat követően Baummann igazolványát
visszavonták. A helyzetet súlyosbította, hogy Baumann Béla nem ismerte el az
1956. június 8-án megválasztott országos vezetőséget.[95] Az Almássy téri gyülekezet
jelentős részét úgy látszik sikerült maga mellé állítani, mert a gyülekezet
hangos énekléssel szabotálta az országos vezetés szolgálatát az istentiszteleteken.
Ennek ellenére pozíciója jelentősen meggyengült, mert már a fővárosi egyházügyi
előadó sem volt hajlandó tárgyalni vele. Az MSZSZ adminisztratív titkára pedig
1956. október 10-én személyesen szólította fel a gyülekezetet a rend
helyreállítására. Az összejöveteli helyiség bezárásával fenyegetőzött, míg az
országos vezetés számára új helyiség biztosítását ígérte. A békesség
helyreállítása esetén országos választás megtartásának lehetőségét helyezte
kilátásba. Baumann később sikertelenül kért teljes rehabilitációt az MSZSZ-től.
Gyülekezetét így csak részben tudta Baumann megtartani, mert sokan más vallási
közösségekhez pártoltak át.[96] 1960-ban ismét belső konfliktus
robbant ki. Ugyanis többen Lődi Lajos helyett Szendrei Kálmán elnökségét
kívánták. Írásos panaszt is nyújtottak be a SZET-hez Lődi ellen.[97]
A levél aláírói fiatalok voltak, amely egyfajta generációs konfliktus
jelenlétét bizonyítja a felekezeten belül. 150 főre tehető a kizártak száma. Az
Ókatolikus Egyház helynöke – Thury Lajos – is aktív szerepet játszott az
eseményekben, ezért a SZET felszólította, hogy tartsa távol magát az ügytől.[98] Lődi pozíciója is
meggyengülhetett, mert a Népszabadság 1960. november 25-ei számában negatív
hangvételű cikket közölt az Élő Isten Gyülekezetével kapcsolatosan. A SZET
ezért levélben kérte Lődi Lajos országos elnököt, hogy az 1960. december 7-ei
SZET megbeszélésre hozza magával a felekezet hitelvi szabályzatát. A SZET
tagegyházai ugyanis csak olyan egyházak, felekezetek lehettek, amelyeknek
hitelvi szabályzatát a Tanács biblikusnak ismert el, és nem találta azokat a
társadalmi felfogással ellentétesnek.[99]
A SZET 1962 elején ismét foglalkozott az Élő Isten Gyülekezetével. Úgy tűnik,
hogy Lődi mást vallott bizonyos kérdésekben, mint amit az 1958-ban állami
nyomásra elfogadott hitelvi szabályzatában lefektetett. A SZET ezért
megpróbálta Lődit meggyőzni nézetének helytelenségéről. A SZET ugyanis köteles
volt fellépni akkor is, ha valamelyik tagegyház olyan tant hirdetett, amely
nincs benne az általa lefektetett szabályzatban. Az igehirdetők pedig nem
vallhattak a felekezetük álláspontjával ellentétes bibliai nézeteket.[100] Az Élő Isten Gyülekezetének
szeparatista múltja és exkluzivitása miatt nem volt jó kapcsolata sem a SZET
tagegyházaival, sem pedig a történelmi egyházakkal. Tagságát a felekezet jellegéből
adódóan (szombat, Szentlélek-ajándékok, úrvacsorai lábmosás) adventista és
pünkösdi gyökerű személyekből nyerte. A különböző felekezeti háttérből érkező
vezetők (baptista, adventista, pünkösdi) értelemszerűen részben magukkal hozták
a korábbi felekezetük tanítását, amely számos vita forrását képezte. Teológiai
képzetlenség, a „közvetlen kinyilatkoztatások” gyakorisága, valamint
perfekcionista törekvéseik miatt a közösség a kiforratlanság jegyeit viselte.
Szervezeti életük is hasonló vonásokat takart. A gyülekezeti tagokat
nyilvántartották, de pontos adatokkal nem rendelkeztek. A tagok bármikor
kifejthették véleményüket. Tizedet szedtek, de országos központ hiánya miatt a
központi ellenőrzés sem létezett. A lelkészkedést szabad foglalkozásként végezték.
A gyülekezeti adományok a közös kiadások levonása után az igehirdetők kezébe
mentek át, amely visszaéléseket eredményezhetett. Nemzetközi kapcsolataik –
testvérközösség hiányában – nem léteztek.[101]
A viták, a heves szóharcok mindennapos eseménynek számítottak, ezért a közösség
szakadások sorozatát élte át. Állami és szabadegyházi nyomásra
1958-ban megalkották az új hit- és szervezeti szabályzatukat.[102]
Újdonságként jelenik meg a központosítás gondolata. „Az Élő Isten Gyülekezete bár
több helyiségben tartja összejöveteleit, de egy gyülekezetnek számít. A
különálló gyülekezetek nem rendelkeznek önálló vezetősséggel, hanem egy
központi vezetőség van, amely irányítja az Élő Isten Gyülekezete tagjait lelki
és fegyelmi téren.” A tíztagú vezetőség élén az elnök-lelkész állt. A
választások menete során a gyülekezet vezetője jelölte ki a jelölőbizottságot,
amely a fent említett tíz személyre javaslatot tett. A gyülekezet tagjai óvásukat
8 napon belül nyújthatták be. Ezt követően – ha nincs alapos indokkal megtett
óvás – a tagok kézfeltétellel szavazhattak, majd a vezetőség a maga köréből
megválasztotta az elnököt, a véneket, pénztárnokot, ellenőröket és a fegyelmi
bizottságot. A vezetőségi választás 4 évre szólt. A vezetés mandátuma négy év után
szótöbbséggel meghosszabbítható volt. Az őskeresztyénekhez hasonlóan itt is
akadályozták a mobilitást. Az elnök-lelkész és a gyülekezeti tisztviselők
megbízatása halálukig, vagy fegyelmi úton történő elbocsátásukig tartott. A
szombati istentiszteleteken kívül (délelőtt 9-12 óra, délután 14 és 15 óra
között) az Almássy téren vasárnap, hétfő, csütörtök és pénteken este tartottak
istentiszteletet. Tanításukban - az őskeresztyénekhez hasonlóan -, valamint a
szervezeti és hitelvi szabályzatukban az állam számára „nem szeretett” pünkösdi
jellegű tanítások nem szerepeltek, de a hétköznapi gyakorlatukban fontos
szerepet töltöttek be. A pünkösdi mozgalom helyzete az
ötvenes években a statisztikai adatok tükrében Az ÁEH becslésen alapuló belső feljegyzése szerint
1951-ben megközelítőleg 8500 személy tartozott a pünkösdi mozgalom különböző
irányzataihoz. A legerősebb csoportok az evangéliumi keresztyének (3300 fő) és
az őskeresztyének (3100 fő) voltak, míg az Élő Isten Gyülekezete és az
Evangéliumi Pünkösdi Egyház mindössze 1000-1000 főt számlált. Ezt követően
1955-től vannak adataink, amelynek eredményeit az alábbi diagram szemlélteti:[103] Az ÁEH becsléseit azonban
kritikával kell fogadnunk. Különösen az Élő Isten Gyülekezete, valamint az Evangéliumi
Pünkösdi Egyházra vonatkozólag. Az Élő Isten Gyülekezete valószínűleg nem
rendelkezett sem 1951-ben, sem 1956-ban ezer vagy ezer főt meghaladó tagsággal.
Másrészt a statisztikai adatokból arra is következtethetünk, hogy a
Baumann-féle szakadás jelentős vesztességeket okozhatott 1956-ban. Az 1956 és
1961 közötti adatokat megbízhatóbbnak tekinthetjük, mivel a tagnyerés és tagveszteség
numerikus adatait is feltüntetik. A karizmatikus közösségekre jellemző ide-oda
vándorlások miatt kettős, sőt talán hármas tagság is előfordulhatott. A számok
csak a felnőtt személyekre vonatkoznak, ezért a gyülekezetbe járó gyermekek és
érdeklődők hozzáadása akár 50-100%-kal is emelheti az adott felekezet tényleges
társadalmi befolyásának nagyságát. Természetesen tisztában kell lennünk azzal,
hogy a tagnyilvántartásban szerepelhettek névleges tagok is. A statisztikai adatok is
kimutatják, hogy a pünkösdi mozgalom felekezeteit többé-kevésbé – az Élő Isten
Gyülekezetének kivételével – érintette a társadalmi szinten átmenetileg
jelentkező vallás iránti érdeklődés emelkedése. Az evangéliumi keresztyének
létszáma öt év alatt 60%-kal bővült. Különösen 1958/59-ben tapasztalhattunk
kiugró növekedést (15,7%, 16,9%), majd azt követően fokozatosan csökkent a
taglétszám gyarapodásának üteme. Az Őskeresztyén Felekezet és az Evangéliumi
Pünkösdi Egyház taglétszámának bővülése is meghaladta a 40%-ot (45%, illetve
40,3%). Az őskeresztyének esetében az evangéliumi keresztyénekhez hasonlóan
1958/1959-ben szintén 10%-ot meghaladó növekedést (13,2%, illetve 15,1%)
regisztrálhattunk. Az evangéliumi pünkösdieknél csupán 1961-ben haladta meg a
10%-ot (15%) az emelkedés üteme. Esetükben általában évente 5-7% közötti
értéket mérhetünk. A három felekezet életében –
őskeresztyének, evangéliumi keresztyének, evangéliumi pünkösdiek – a tagnyerés
forrását többnyire a tagfelvétel jelentette. Vagyis a korábban kizártak,
illetve más alámerítkezést gyakorló közösségekből, különösen más pünkösdi csoportokból
érkezettek alkották az új tagok többségét. A keresztségek száma 1958/59-ben
érte el a legmagasabb szintet. Az evangéliumi keresztyéneknél 201 és 189 főt,
az őskeresztyéneknél 98 és 120 főt tartalmaztak a jelentések. Az evangéliumi
pünkösdi egyháznál az 1961. évben értek el kiemelkedő eredményeket 70 megkeresztelt
fővel:[104] A tagnyereség forrásai a pünkösdi
mozgalom egyházainál 1957 és 1961 között, fő
A „világból megtértek”, illetve a
pünkösdi szülők gyermekeinek arányáról nincsenek pontos adataink. A veszteségek
(törlés, halál) általában alacsonynak számítottak. Az evangéliumi keresztyének
esetében a kizárások száma hirtelen 58 főre ugrott 1961-ben, amelynek hátterében
a budapesti gyülekezeti szakadás, illetve a korábbi viszonylag gyors növekedés
ellenhatásából származó tag-veszteség állhatott. Az Élő Isten Gyülekezete
életét mindvégig a magas kizárási arány jellemezte, amely minden évben
tagságának 10-15%-át érintette, és a keresztségek számával közel azonosan
alakult. Ennek hátterében a felekezet belső életében tapasztalható feszültségek
állhattak:[105] A tagveszteség forrásai a pünkösdi
mozgalom egyházainál 1957 és 1961 között, fő
Összegzés Az ötvenes években folytatódott a pünkösdi mozgalom
dezintegrációja. A személyi és dogmatikai ellentétek nem csupán a mozgalom
felekezeteinek egymás közötti viszonyát befolyásolta, hanem kiegészülve a
szervezeti és a hitelvi kiforratlanságból származó természetesen jelentkező
konfliktusokkal az egyes felekezetek belső életét is feszültségek, sőt nem
egyszer szakadások jellemezték. Az állam egyházpolitikájának hatásai azonban
lassan a pünkösdi mozgalom felekezeteinek az életében is jelentkeztek.
Elkészültek szervezeti szabályzataik, és tanításaikat is írásba foglalták. Az
eksztatikus jelenségek visszaszorítása is elkezdődött a gyülekezeti életükben. (A tanulmány az OTKA K 68299. számú pályázat, illetve az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült.) Jegyzetek [1] Az ún. Csorba-féle egységről ld.: Rajki Zoltán: A pünkösdi mozgalom az
1940-es évek végén, Magyarországon. Az ún. Csorba-féle egység. (1949-1950) In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 4. sz.
116-124. p. [2] A kisebb magyarországi felekezetek
1950-es évekbeli helyzetéről ld.: Rajki
Zoltán: A Hetednapi Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyarországon.
Bp., 2003. 48-51., 75-77. p. [3] Rajki
Zoltán: A karizmatikus jelenségek és a kommunista állam, avagy az
egyháziasítás hatása a pünkösdi mozgalomra. In: Úton… Tanulmányok Tomka Miklós
tiszteletére. Szerk.: Hegedűs Rita –
Révay Edit. Szeged, 2007. 209-220. p. [4] Később Magyarországi
Szabadegyházak Tanácsa (SZET) nevet vette fel a szervezet. Hivatalosan 1948-ban
történt meg a névváltás, de az ötvenes években még a Magyarországi
Szabadegyházak Szövetsége elnevezést használták a mindennapokban. A tényleges
váltásra a hatvanas évek elején került sor. [5] MSZSZ jegyzőkönyve (1951.
augusztus 22. és 1951. szeptember 10.) (A szerző gyűjteménye – továbbiakban:
[R.Z.]) [6] MSZSZ jegyzőkönyve (1951.
szeptember 21.) [R.Z.] [7] MSZSZ jegyzőkönyve (1951.
szeptember 21.) [R.Z.] – Evangéliumi Keresztyén Felekezet országos munkás
tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) Az Evangéliumi Pünkösdi
Közösség iratai (továbbiakban: [EPK.]) [8] MSZSZ jegyzőkönyve (1951.
szeptember 21.) [R.Z.] [9] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
országos munkás tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) [EPK.] [10] Tóth
László – Makovei János – Kovács Béla – Pataky Albert: A pünkösdi
mozgalom Magyarországon. Bp., 1998. (továbbiakban: Tóth-Makovei-Kovács-Pataky, 1998.) 148-149. p. [11] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 161. p.; Fábián József levele Ladó Józsefhez (1957. április 2.
illetve 1958. március 6.) [EPK.]; Szigeti
Jenő: A Magyarországi Őskeresztyén Felekezet története. [Kézirat.] Bp.,
é.n. (továbbiakban: Szigeti, é.n.)
23. p. [12] Ilyen típusú rendezvényekről
tudunk Bánfalva, Jankmajtis, Nagykőrös, Inárcs, Cegléd, Kunágota, Békés,
Nagyszekeres, Miskolc esetében. Körlevél 1957-ből (dátum nélkül). [EPK.]; Fábián
József levele Ladó Józsefhez (1958. január 23.) [EPK.], Siroky István – Bérces
Lajos körlevele (1958. február 20.) [EPK.]; Fábián József levele Ladó Józsefhez
(1958. március 6.) [EPK.], Evangéliumi Keresztyének vezetőségének körlevele
(1958. március 20.) [EPK.]; Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek körlevele
(1958. április 22.) [R.Z.]; Evangéliumi Keresztyének körlevele (keltezés
nélkül, valószínűleg 1958.) Szigeti Jenő gyűjteménye (továbbiakban: [Sz.J.]);
SZET jegyzőkönyv (1960. december 2.) [R.Z.] [13] Evangéliumi Keresztyének körlevele
(1958. október 29.) [Sz.J.] [14] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1958. január 23, illetve 1958. április 3.) [EPK.] [15] Siroky István körlevele (1955.
szeptember 22. illetve 1955. október 18.) [EPK.] [16] Siroky István körlevele (1955.
október 18.) [EPK.] [17] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 149. p. [18] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1957. április 2. illetve 1958. január 23.) [EPK.] [19] Palotay Sándor körlevele
„Általános tudnivalók (1961)” címmel (1961. január 11.) [EPK.] [20] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
vezetőségének körlevele (1951. július 14.) [EPK.] [21] Siroky István körlevele (1955.
október 18.) [EPK.] [22] Siroky István körlevele (1955.
október 18.) [EPK.] [23] Ladó József levele Fábián
Józsefhez (1957. október 5.) [EPK.] [24] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1958. január 23.) [EPK.] [25] Durkó
Sándor László: Pünkösdi ősatyák. In: Élő
Víz, 1998. 1. sz. (továbbiakban: Durkó,
1998.) [26] Körlevél (dátum és aláírás
nélkül). [EPK.] [27] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1961. február 13.) [EPK.] [28] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
országos munkás tanácskozásának jegyzőkönyve (1951. szeptember 4.) [EPK.] [29] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
vezetőségének körlevele (1951. január 24.) [EPK.] Az
Országos Végrehajtó Tanács tagjai 1957-től: Fábián József (országos elnök),
Kalincsák Mihály (pénztári ellenőr), K. Szűcs József (tanácstag, pénztári ellenőr),
Siroky István (tanácstag), Alapi Ödönné (irodavezető). 88 gyülekezeti vezető,
illetve lelkész volt a közösségben. Ebből csupán 4 személy volt nő. Országosan
5 nő vett részt valamilyen szinten a közösség vezetésében. Magyar Országos
Levéltár (továbbiakban: MOL.) Az Állami Egyházügyi Hivatal iratai (=
XIX-A-21-c.) 6/1968. 142. dob. [30] B. L.: Néhány sor a Központi
Irodáról. [Sz.J.] [31] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
vezetőségének körlevele (1951. május 19. és június 16.) [EPK.] [32] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
vezetőségének körlevele (1958. október 29.) [Sz.J.] [33] Evangéliumi Keresztyének Országos
Irodájának körlevele (1953. március 16.) [EPK.]; B. L.: Néhány sor a Központi
Irodáról. [Sz.J.] [34] Evangéliumi Keresztyének körlevele
(1956. szeptember 20.) [Sz.J.] [35] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 155-156. p. [36] Fábián József levele Andruskónak
(1960. június 15.) [EPK.]; Fábián József levele Ladóhoz (1960. június 3.)
[EPK.]; A budapesti Rökk utcai Evangéliumi Keresztyén Gyülekezet alulírott
elöljáróinak levele az Evangéliumi Keresztyén Gyülekezetek Országos
Elnökségének (1959. december 2.) [EPK.] [37] Budapest, 1961. március 8-án kelt
nyilatkozat szövege [EPK.] [38] Hasonló arány jellemezte az
Evangéliumi Pünkösdi Egyházat 1961-ben. 31-45 éves: 1 fő, 46-60 fő: 4 fő,
61-évtől: 1 fő. [39] Fábián József levele Leonard
Steinerhez 1960. november 18.) [Sz.J.] [40] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [41] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [42] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [43] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [44] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [45] Fábián József levele a kiskőrösi
gyülekezet részére (valamikor 1958-ban). [EPK.] [46] Durkó,
1998. [47] Fábián József levele a kiskőrösi
gyülekezet részére (valamikor 1958-ban). [EPK.] [48] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [49] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [50] Az Evangéliumi Keresztyén
Gyülekezetek belső rendje (1954). [Sz.J.] [51] Gyermekmisszió beszámoló. Siroky
István – Bérces Lajos körlevele (1957. november 26.) [EPK.]; Evangéliumi
Keresztyén Közösség vezetőségének körlevele (1958. március 20.) [EPK.] [52] A mezőberényi gyermekünnepélyen
részt vett gyermek-bibliakörök szolgálatának kiértékelése (1957). [EPK.] [53] Siroky István és Bérces Lajos
körlevele (1958. január 22.) [EPK.] [54] Fábián József levele Ladó József
részére (1958. január 23.) [EPK.] [55] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (ismeretlen dátum). [EPK.] [56] Ifjúsági Hírnök, 1957. aug. [Sz.J.] [57] Ifjúsági Hírnök, 1957. aug. [Sz.J.] [58] Ifjúsági körlevél, 1959. máj. [Sz.J.] [59] Ifjúsági körlevél, 1959. jan. [Sz.J.] [60] Ifjúsági Hírnök, 1957. szept. [Sz.J.] [61] Ifjúsági Hírnök, 1957. dec. [Sz.J.] [62] Fábián József levele Bérces
Lajoshoz és Siroky Istvánhoz (1957. december 23.) [EPK.] [63] Siroky István – Bérces Lajos
körleve 1957-ben (pontos dátum ismeretlen). [EPK.]; Siroky István – Bérces
Lajos felhívása (1957. szeptember 21.) [EPK.] [64] Beszámoló az Országos
Testvértalálkozóról (1957. szeptember 13-15). [Sz.J.] [65] Evangéliumi Keresztyének körlevele
(1958. február 23.) [EPK.] [66] Evangéliumi Keresztyének körlevele
(1958. szeptember 30.) [Sz.J.] [67] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
körlevele (1960. november 26.) [Sz.J.] [68] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1958. január 12.) [EPK.] [69] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1958. január 23. illetve 1958. március 6.) [EPK.] [70] Evangéliumi Keresztyén Felekezet
körlevele (1959. április 24.) [Sz.J.] [71] Fábián József levele Leonard
Steinerhez (1960. november 18.; 1961. július 17. illetve 1961. november 20.);
Svájci Pünkösdi Misszió levele Fábián Józsefhez (1960. november 8.); Leonhard
Steiner levele Fábián Józsefhez (1961. december 9.); Ungár Aladár levele Fábián
Józsefhez (1960. szeptember 14.) [EPK.] [72] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 151. p. [73] MOL. XIX-A-21-c- 6-1968. 142. dob. [74] Fábián József levele Ladó
Józsefhez (1958. április 3.) [EPK.] [75] Szigeti,
é.n. 22. p. [76] Az Őskeresztyén Felekezet
alakulásának és működési engedélyének ismertetése (1951. december 28.) [Sz.J.] [77] Sárkány Győző levele Ungár
Aladárnak (1959. július 27.) [Sz.J.] [78] Szigeti,
é.n. 22. p. [79] MOL. XIX-A-21-d-0021-1960. [80] Szigeti,
é.n. 23. p. [81] Kerületi elöljáró helyettesek:
Kriston Ferenc, Pozsgai József, Kurdi János és Kadarján Ervin voltak. [82] Az Őskeresztyén Felekezet kimutatása
(1959). [R.Z.] [83] Az Őskeresztyén Felekezet
„szervezeti és hitelvi” szabályzata, 1959. év (kézirat) [Sz.J.] [84] Szabadkai prófétás mozgalom: Rácz
Ferenc indította el 1943 első hónapjaiban Szabadkán. A próféta szolgálatát a
második házastársa töltötte be. A prófétaság ajándékát kiemelték, és ennek
egyértelmű bibliai tanításokat is alárendeltek. Tanításukban kiemelt szerepet
kapott a bűnvallás. Eszerint minden gyülekezeti tagnak meg kellett vallania
bűneit egy lelki munkásnak. Utóbbiak „isteni kijelentés” alapján kerültek ebbe
a funkcióba. Csupán az a gyülekezeti tag vehetett úrvacsorát, aki szűkebb
körben egy próféta előtt megjelent és imádkozott. A próféta ezek után „isteni
kijelentésként” közölte az illetővel, hogy vehet úrvacsorát, vagy sem. A bemerítést
szükségtelennek tartották, míg a Szentlélek-keresztséget az üdvösség
feltételének. A szabadkai prófétás mozgalom a magyarországi pünkösdiekre is
hatott. Egyes közösségek átvették a tanítást (pl. az őskeresztyének), mások
elzárkóztak tőle (pl. Evangéliumi Pünkösdi Egyház). [85] Az Őskeresztyén Felekezet
ismertetése néhány pontban (1959. március 12.) [Sz.J.] [86] Az Őskeresztyén Felekezet
ismertetése néhány pontban (1959. március 12.) [Sz.J.] [87] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 157. p. [88] Tóth-Makovei-Kovács-Pataky,
1998. 158. p. [89] Szigeti,
é.n. 16. p. [90] SZET jegyzőkönyv (1958. október
21.) [R.Z.] [91] SZET jegyzőkönyv (1960. december
7.) [R.Z.] [92] SZET jegyzőkönyv (1961. január
11). [R.Z.] [93] SZET plenáris ülésének
jegyzőkönyve (1967. szeptember 28-án). [Adventista Irattár.] [94] Vajdahunyad utca, Koszorú utca,
Almássy tér, Somogyi Béla utca. [95] Csizmadia Dániel (1968) Élő Isten
Gyülekezete, Budapest (kézirat) [Sz.J.] [96] Jelentés az 1956. október 10-i
megbeszélésről. [Sz.J.]; SZET jegyzőkönyve (1958. szeptember 9.) [EPK.] [97] SZET jegyzőkönyve (1960. május
16.) [R.Z.] [98] SZET jegyzőkönyv (1960. december
2.) [R.Z.] [99] SZET jegyzőkönyv (1960. december
2.) [R.Z.] [100] SZET jegyzőkönyv (1962. június
20.) [R.Z.] Lődi tanításában problémát találtak a palesztinai kérdéssel, illetve
az úrvacsorai pörköltevéssel kapcsolatban. Utóbbi esetében Lődi kijelentette,
hogy átmenetileg megszüntették a pörköltevést, de később visszatértek hozzá. [101] Szigeti
Jenő: Az Élő Isten Gyülekezete rövid története. [Kézirat.] Bp., é.n. [102] Élő Isten gyülekezetének
Szervezeti Szabályzata, 1958. Élő Isten Gyülekezete irattára. [103] Forrás: Az ÁEH A szekták helyzete, magatartása és
tevékenysége a felszabadulástól a kormányprogramig című belső feljegyzés
alapján készült saját szerkesztés. MOL. XIX-A-21-c-6/6. 142. dob. [104] Uo. [105] Uo. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |