Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
2. szám
A. D.
MMXII

Molnár Antal – Szabó Ferenc SJ: Bangha Béla SJ emlékezete.
Bp., Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Távlatok, 2010. 400 old.

 

 

Bangha Béláról, a két világháború közötti magyar katolicizmus egyik vezéregyéniségéről sok mindent tudunk, és mégis nagyon keveset. Életművének 30 kötetes kiadása alapján feltárul előttünk, hogy életének különböző szakaszaiban mi foglalkoztatta, kivel, mivel volt vitája, miért küzdött – de hogy ki volt ő valójában, az már a kortársak előtt is részben rejtve maradt, mivel az apologetikai, újságírói, szónoki teljesítmény csak töredékesen tükrözheti a személyiségét. Igaz, Bangha páter életrajza egy évvel halála után megjelent, ám a biográfus, Nyisztor Zoltán vállaltan elfogult művet írt, egyrészt a közeli munkatársnak kijáró tisztelet, másrészt bizonyos aktuálpolitikai megfontolások miatt. Nyisztornak rendelkezésére álltak azok a naplók, amelyeket a páter – minden bizonnyal a korabeli nevelési eszmény hatása alatt is – 13 éves korától szinte halála napjáig vezetett, bár időnként rendszertelenül. Az életrajzíró azonban a feljegyzésekből csupán részleteket közölt, inkább csak illusztrációként. A Bangha-naplókról egészen a legutóbbi időkig azt lehetett sejteni, hogy nem vészelték át az egyházi intézmények iratanyagának második világháború utáni hányattatásait, mígnem szerencsés véletlen folytán a magyarországi jezsuita rendtartomány levéltárának (jogos) tulajdonába került az 1914 és 1917 és 1936 és 1940 között íródott feljegyzések másolata. A rend érdemdús teológusának, Szabó Ferencnek és a levéltár korábbi igazgatójának, Molnár Antalnak szerkesztésében megjelent kötet ezeket a naplójegyzeteket tartalmazza, kiegészítve a köztes időszak Nyisztor által időnként meghúzott, átstilizált töredékeivel, valamint a Bangha-hagyatékban őrzött levelekkel, melyek rendtársaitól származnak. Legnagyobbrészt eddig ismeretlen forrásokról van tehát szó, amelyek révén az ifjú, illetve a halálos betegséggel küzdő szerzetes belső világába nyerünk bepillantást.

A forrásközlést három tanulmány vezeti be. Szabó Ferenc a naplót Bangha páter lelki arcélének megrajzolására használja fel. A szerző konklúziója, hogy más személyiségvonásokat fedezhetünk fel az utolsó hónapok bejegyzéseiben, mint amit a korabeli olvasóközönség a mindvégig aktív sajtóapostol írásaiból megismerhetett. A rendtárs olvasatában az élete végéhez közeledő, hajdan magabiztos, „hódító” apologéta is kezdte átélni illetve naplóiban kifejezni nemcsak az úgynevezett „negatív teológiát”, hanem valamiképpen belépett a misztikusok „sötét éjszakájába”.

Molnár Antal terjedelmesebb tanulmánya más oldalról közelít Banghához, amikor a jezsuita renden, s elsősorban a magyar rendtartományon belüli helyzetét világítja meg. A vizsgálódás forrásbázisa szélesebb, mint a töredékes napló, sőt ebben az összefüggésben nem is ez nyújtja a legtöbb újdonságot, hanem Banghának és a magyar provincia vezetőinek a római elöljárókkal folytatott levelezése, amely a rend központi levéltárában maradt fenn. A téma feldolgozása szempontjából különösen szerencsés, hogy az iratanyag olyan kutató kezébe került, aki korábbi munkássága révén alapos háttérismerettel rendelkezik a Jézus Társaságának belső felépítéséről és döntési mechanizmusairól. A rendi levelezés számos részletet megvilágít Bangha, a sajtóapostol működésével kapcsolatban. Elsősorban azt, hogy a római vezetőség nemegyszer veszélyesnek találta a magyar páter akcióit, részben a politikai felhangok, részben az anyagi kockázat miatt. S mintha időnként a rendtársak sem lettek volna meggyőződve arról, hogy Bangha aktivitása jót tesz a rend hazai reputációjának. E feszültségek persze rejtve maradtak a nyilvánosság előtt, az elöljárók igyekeztek a vitákat rendi keretek között tartani. Bangha renden belüli vitatott helyzete vezetett oda, hogy éppen közéleti pályafutása csúcsán, 1923-ban három évre kivonták őt hazai munkaköreiből, és központi szolgálatra Rómába rendelték. A valódi okokról akkor is, és később is csupán találgattak a rendi diszkréció következtében, az ötletek az erkölcsi botlástól a politikai bukásig íveltek. Molnár Antal forrásai azt valószínűsítik, hogy ez a diszpozíció nem büntetés akart lenni, épp ellenkezőleg: a jezsuita generális úgy vélte, hogy Bangha szerzetesi hivatását veszélyezteti a túlzott külső aktivitás (nem csak a politizálás), s valójában a páter lelkét akarta megmenteni a radikális irányváltással. A levelekből kiderül, hogy Bangha maga is így fogadta az elöljárói döntést. Hazatérte után mindenesetre tartózkodott a direkt politizálástól, s a politikai katolicizmus terepéről a katolikus közélet világába húzódott vissza, persze ugyanazzal a tettrekészséggel és harci kedvvel. A rendi vezetés ekkor egy számára szokatlan munkaterületet jelölt ki: a páter hét évig budapesti házfőnökként is működött, vagyis rendtársainak ügyes-bajos dolgaival kellett törődnie. Meglehet, ennek a beosztásnak is terápiás célja volt eredetileg, amennyiben Banghát a külső aktivitás helyett egy belső rendi feladat felé akarták terelni. Érdekes, hogy míg a közvélemény nyilvános szereplései alapján konfrontatív és kemény személyiségnek tartotta a pátert, addig rendi elöljáróként nagyon emberséges és atyai volt – vonja meg a mérleget Molnár Antal –, s ez is egy újabb ecsetvonás az eddig ismert Bangha-portréhoz.

A szerző az utolsó erőpróbának nevezi Bangha életében az 1938. évi általános rendgyűlést, amelyen a páter megkísérelte az egész rend számára hasznosítani a katolikus tömegpropaganda területén szerzett tapasztalatait. Célját azonban csak részben érte el, a határozatok kilúgozott formában tükrözték Bangha javaslatait. Talán a római eseményeknek a naplóban lecsapódó, keserűségtől sem mentes interpretációja igazolja leginkább a fejezet címválasztásának jogosságát: Bangha itt valóban „engedelmes lázadónak” mutatkozik. Az őt közelebbről érintő szavazás után el is hagyta Rómát, s amint a szerző fogalmaz, ettől a naptól kezdve nem érdekelte többé a gyűlés, gondolatai már a nagy összegző mű, a Világhódító kereszténység körül jártak. Ennek a maga korában nagy visszhangot kiváltó könyvnek a keletkezéstörténetéhez is értékes adalékokat szolgáltat a most feltárt forrásanyag.

Molnár Antal másik tanulmánya, ami a kötet élére került, áttekinti a téma kutatástörténetét, egyszersmind revideálni törekszik az eddig ismert Bangha-képet. Azt lehet mondani, hogy a páter közéleti szereplésével foglalkozó szakirodalom szinte kivétel nélkül a Nyisztor-féle életrajzra hagyatkozott, csakhogy kétféle olvasatban, egy nagyon pozitív és egy nagyon negatív Bangha-képpel, nem függetlenül attól, hogy az egyes szerzők miként értékelték a két világháború közötti katolicizmus társadalmi hatásait. Az újonnan előkerült naplók és a római levéltári anyag kétségkívül lehetővé teszik, hogy „egy eddig szinte kizárólag nyilvános megnyilatkozásai alapján kutatott személyiséget a nem nyilvánosságnak szánt források alapján” értékeljünk, ami Bangha esetében jelentősen módosítja a korábbi szakirodalom alapján kialakult véleményt. Molnár Antalt idézve: A hagyományos, lassanként megújuló Bangha-kép egy önmagával vívódó, meglepően modern gondolkodású, az egyházi intézményrendszerrel, különösen a „létező klerikalizmussal” szemben nagyon kritikus, sőt a rendjét és annak vezetését többször keményen bíráló, ugyanakkor a végsőkig engedelmes és alázatos jezsuita vonásaival gazdagodik. Az a bizonyos „fanatikus”, „arc nélküli reakciós” nyeri vissza emberi és szerzetesi vonásait.

Miközben a most közzétett forrásanyag alátámasztja ezt a konklúziót, egy olyan jelentős publicisztikai tevékenység esetén, mint amilyen Bangháé, továbbra is jogos kérdés marad, hogy azok az eszmék, amiket a páter népszerűsített, miként hatottak a katolikus közegben. Az a kérdés is további kutatásokat igényel, hogy a társadalomról és az egyházról vallott felfogása milyen fogadtatásra talált a püspöki karon és a papságon belül. Vagyis a hatástörténetet nem lehet elhanyagolni a korábbi kutatás egyoldalúságai ellenére sem, persze éppen ennek a kötetnek köszönhetően nagyobb figyelemmel Bangha személyiségének összetett voltára. A szerzők mindenesetre nagy lépést tettek egy új Bangha-kép felé, tekintettel az egyre szélesebb forrásbázison alapuló kritikai értékelés kívánalmára.

(Ism.: Gárdonyi Máté)

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,